|
2016. augusztus 22-én, életének 104 évében,
otthonában csendesen örökre elaludt.
Tamás Ilonka néni az alapiskolát szülőfalujában, Várgedén végezte,
középiskolai tanulmányait Rimaszombatban folytatta. 1931-ben
érettségizett, az akkor egyetlen magyar tannyelvű Pozsonyi Orsolyarendi
Apácák Magyar Tanítónőképző Intézetében. Ugyanebben az évben kezdett el
tanítani Runyában, majd később Nagybalogon. 1933-ban tette le a képesítő
vizsgát, és kapta meg a tanítói oklevelet. Továbbra is a Nagybalogi
Református Felekezeti Iskolában tanított.
1937-ben ment férjhez dr. Tamás Aladárhoz. Az 1938/39-es tanévtől nem
tanított, mert elköltöztek Tornára, ahol a férje állatorvosként
működött. 1943-ban született Judit lánya és 1945-ben Ilona Anna lánya,
akit 2012-ben temetett el.
Közvetlenül a második világháború után átköltöztek az újonnan alakult
járási székhelyre, Szepsibe, ahol a férje járási állatorvos lett. A
felkínált magyarországi állást nem fogadta el, mert idős szüleiket nem
akarták egyedül hagyni az akkor újjáalakult Csehszlovákiában. A
Beneš-dekrétumok következtében a család elvesztette az állampolgárságát
és mint hontalanok, a jogokon kívül még sok egyebet is. Hogy férje
kenyérkereső maradhasson, reszlovakizálnia kellett. E változás
következtében 1948-ban járási állatorvosi állást kapott Nagyrőcén
(Revúca), ahol haláláig (1955) élt és dolgozott.
Tamás Ilonka néni férje halála után a gyerekekkel Uzapanyitra költözött,
ahol a férje után családi házat és földeket örökölt. Mivel az örökölt
föld területe több volt, mint 4 hektár, kulák lett, annak minden negatív
következményével (pl. nem taníthatott, mindennemű bevétel nélkül
maradtak). 1955-től felnőtt korukig egyedül nevelte két lányát. Volt
tanítványai, akik ekkor már szülők voltak, fáradhatatlanul járták a
hivatalokat, hogy azok engedélyezzék visszatérését a pedagógusi pályára,
és ismét taníthasson, akkor már az ő gyerekeiket. Kiharcolták, hogy
1958-tól ismét taníthatott ott, ahol pedagógusi pályáját kezdte –
Nagybalogon a magyar tannyelvű alapiskolában.
1974-ig tanított. Ekkor pedagógusi életműdíjként megkapta a J. A.
Komensky díjat és a kiváló pedagógus kitüntetést. A kitüntetést – akkor
egyetlen magyarként – a prágai várban vehette át Lubomír Štrougaltól,
aki akkor a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke volt.
Aktív élete során sok sikert ért el a Csemadokban folytatott munkája
révén. Rendezvényeket szervezett, és több irodalmi színpadi műsort
rendezett és állított össze, Nagybalogon és Bátkában több sikeres amatőr
színházi produkciónak volt a dramaturgja és rendezője. Egészen 1973-ig a
bátkai iskola úttörővezetője volt, ahol több önképzőkört vezetett,
például a tánckört, kézimunkakört, polgári védelmi kiképzést,
vöröskeresztes kiképzést, bábszakkört, színjátszó kört.
Szerette a gyerekeket, és egész életében csak játszott. Mindig szívesen
mesélt a fantasztikus iskolai kirándulásokról. Nyugdíjba-vonulását
követően kultúrfelelősként aktívan részt vett a Rimaszombati Nyugdíjas
Klub munkájában. Az Orsolyarendi Apácák Magyar Tannyelvű Tanítónőképző
Intézetének jogutódjától, az Esztergomi Vitéz János Tanítóképző
Főiskolától 2001-ben megkapta a Rubin diplomát (70. évforduló), és
2006-ban a Vas diplomát (75. évforduló).
Miután a Rimaszombati Nyugdíjas Klubban egyre jobban éreztették a
magyarokkal, hogy ők „mások”, 2001-ben megalakította a Wass Albert
Magyar Nyugdíjas Kört. Jelmondatnak azt a Wass Albert idézetet
választotta, amelyik kifejezi ragaszkodásukat a szülőföldhöz:
„elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad!”
2006-ban az életműdíjként megkapta a Szlovák Köztársaság Arany
Plakettjét. Ugyanekkor, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársaság Oktatási
Minisztériumának dicsérő oklevelét.
2011-ben felvette a magyar állampolgárságot. Ezt követően Kárpát-medence
szerte ismertté vált. Ugyanis a szlovák állam elvette a szlovák
állampolgárságát, s ennek következtében szülőföldjén a saját tulajdonú
lakásában cím nélküli idegenként élt.
Élete munkájáért és helytállásáért 2012-től több rangos kitüntetést
kapott: a Simonyi Alapítvány Petőfi díját, az Emberi Méltóságért
kitüntetést, a Magyar Becsület Rendet, a Pro Probitate – A Helytállásért
díjat, Esztergomban a Szent István díjat (2014).
(Homoly Erzsébet )
Tamás Ilonka nénit a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagját gyászolja a
Palóc Társaság.
|
|
|