|
„Itt élned s halnod kell!” |
||||
|
|
||||
|
JÓ PALÓCOK |
||||
|
|
||||
|
A
Palóc Társaság hírmondója |
||||
|
|
||||
|
|
||||
|
A
Palóc Társaság emlékfaültetésre szóló felhívása nyomán
megmozdultak az iskolák, intézmények, szervezetek. A
faültetésről az első hír Tatabányáról érkezett, ahol a Móra
Ferenc Általános Iskolában ápr. 24-én ültették el Balassi emlékfáját.
Három nappal később Csallóközaranyoson került sor faültető ünnepségre.
A Nagykürtösi járás magyar alapiskoláiban május-június fordulóján
ültettek fákat irodalmi műsorral körítve az eseményt. Több
helyre hívtak bennünket, sajnos, sok helyre nem juthattunk el. Jelen
voltunk viszont Salgótarjánban a Balassi Bálint Könyvtár ünnepségén,
melynek során egy sudár vörösjuhar facsemetét ültettek el a könyvtárépület
parkjában. Részt vettünk Esztergomban a József Attila Általános
Iskola udvarán rendezett faültetésen is, amelyet az ott ülésező
Honismereti Akadémia szervezett. Losoncon is meggyőződhettünk felhívásunk
eredményességéről, amikor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége
platánt ültetett a magyar óvoda udvarában. Faültetésre
szóló meghívót kaptunk még Bősről, Ekelről, ahol a VIII. Tudós
Hetényi János Napok keretében Lilla- és Balassi-fa ültetése
zajlott az iskolában. Nagytarcsáról a Falumúzeum értesített bennünket,
hogy okt. 7-én volt náluk az ünnepség, amikor egy négyéves
nagylevelű hársfacsemetét jelöltek meg emléktáblával a Balassi Bálint
iránti tiszteletből. Az érsekújvári Czuczor Gergely MTNYA magyartanára,
Seifert Julianna az Új Szóban és a Castrum Novumban megjelent
cikk-kel adta tudtunkra, hogyan ment végbe náluk a faültetés. Bizonyára
máshol is ültettek emlékfákat… Örvendünk,
hogy felhívásunk nem volt pusztába kiáltott szó. Örülünk, mert
ahány helyen a Kárpát-medence magyarok lakta településén anyaföldbe
került egy-egy facsemete, annyi helyen erősödik meg a faültető
gyermekek és felnőttek, majdan pedig a lombot bontó fa árnyékában
pihenők lelkében a valahová tartozás tudata, a párja nincs magyar
irodalom, azon belül palóc-magyar költőóriásunk, BALASSI BÁLINT
iránti tisztelete. Búcsúzzunk
a Balassi-emlékfaültetéstől Jókai Mór kedves soraival: „Ültess
fát! Hogyha
mást nem, lombot ád. Árnyékában
megpihenhetsz, gondot ő visel reád. Jó
tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát. Kis
madárka száll reája, ingyen hallgatod szavát. Ültess
fát!”
|
||||
|
A 2004-es Balassi-emlékévben a Palóc Társaság Végek dicsérete címmel pályázatot hirdetett, amelynek több célja is volt: a költő művészetének alapos megismerése, a történelmi eseményekben való jártasság megszerzése, a párhuzam keresése mai világunkkal, a jelen történéseinek megörökítése, a szülőföldhöz való kötődés elmélyítése, a tehetségek kibontakoztatása. A pályázatot három kategóriában hirdettük meg. Legsikeresebb a képzőművészeti volt, a fotó- illetve a videófilmkészítésre csupán egy-egy munka érkezett. A harminchét képzőművészeti alkotás többsége a költőt ábrázolja, verseit illusztrálja. Többféle technikával készültek A művekről Réti Zoltán festőművész mondott szakmai véleményt. A díjazottakat az ő ajánlása alapján választottuk ki. A pályázat kiemelt első helyén Kürti Zsolt gútai alkotó végzett Aenigma c. művével (a címoldalon látható). Első helyezést többen értek el: Kanyó Attila - Óvár, Kontár Szilvia - Negyed, Varga Fanni - Komárom, Farkas Tünde - Palást, Bakay László - Csáb és Végh Viktória - Bussa. Második helyen végeztek: Chyba Dávid - Negyed, Hegedűs Anikó és Tóth Eszter - Felsőszeli, Paksi Julianna - Komárom, Seregi Noémi - Kisudvar.Négyen osztoztak a harmadik helyen is: Pavlenda Mária és Takács Annamária - Ipolynyék, Szűcs Csaba - Érsekújvár, Talpas István - Ipolyvarbó. A fotópályázatra Mészáros Magdolna küldött Felsőszeliből fényképsorozatot, amely az október 20-i zólyomi ünnepségen készült. A videófilm kategóriába pedig az ipolynyéki Balassi-alapiskola nevezett be az iskola Balassi-emléknapján készített felvétellel. Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 28-án Budán, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában került sor, ahol az alkotások kiállításon voltak láthatók. |
||||
|
||||
|
A Palóc Társaság tagjai a költő születésnapjához legközelebb eső hétvégén szoktak találkozni minden évben Kékkőn. Koszorúzás, emlékbeszéd, rövid műsor, a Kálvária-hegy megmászása, gesztenyetrakta és egyéb finomságok szerepelnek a találkozó műsorán.
A közismert és kevésbé ismert történelmi eseményeket merőben új megvilágításban tárta fel, miközben gondoskodott a figyelem állandóságáról. Szvircsek Ferenc epizódokat ragadott ki kalandos költőnk életéből, ezzel ébresztett vágyat a költő életének és költészetének lankadatlan kutatására és megismerésére.
A harmadik előadó Kovács István költő-diplomata volt, aki Lengyelországban, közelebbről Krakkóban töltött főkonzuli éveiről ill. az ezidő alatt állított magyar emléktáblák állításának körülményeiről festett árnyalt képet a Balassi-emlékhelyekre összpontosítva a figyelmet.
Csehy Zoltán irodalomtörténész személyesen nem lehetett jelen, előadását Balassi Bálint és a szerelmi dedikációs kötet címmel Németh Zoltán költő, irodalomkritikus olvasta fel, egyébként ő vezette az emlékülést is.
Az ünnepség után Koncz Erika dr. Vladimír Siváček nyugalmazott múzeumigazgató művészettörténésznek átadta a Pro Culture Hungariae kitüntetést. A Palóc Társaság Balassi-emlékéve annak ellenére értékelhető magas színvonalúnak, hogy Balassi-pályázatunkat a meghirdető Nemzeti Évfordulók Titkársága nem tartotta támogatásra érdemesnek. |
||||
|
Több évtizedes némítás után az utóbbi négy évben történt meg Sajó Sándor ébresztése. Az ún. rendszerváltoztatás után is tíz évnek kellett eltelnie, hogy palócföldi magyar költőnk köztudatba és a magyar költészetbe történő visszaemelése megkezdődjék. Elévülhetetlen érdemei vannak ebben a kőbányai Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Körének, melynek tagjai megkeresték, megtisztították a költő Fiumei úti temetőben levő díszsírhelyét a félszázadnyi gaztól, saját pénzükön síremléket állítottak hajdani igazgatójuknak s igyekeztek a gimnáziumban újból visszacsempészni forró hazafiságtól izzó szellemét.
Szinte a fővárosban történt eseményekkel egyidőben a költő szülővárosában is történtek lépések annak érdekében, hogy a város megismerje, elfogadja, megszeresse nagy szülöttje munkásságát, s költészete elfoglalja megérdemelt helyét a magyar költészet kincsestárában. 2000 novemberében a Palóc Társaság emléktáblával jelölte meg a szülőházat a Káptalan utca sarkán. A táblaavató ünnepség előtt és után rendezvények zajlottak, amelyek őt és szellemét voltak hivatva felidézni, népszerűsíteni. Azóta "Magyarnak lenni: nagy s szent akarat" szállóigével versmondó versenyt hirdet a Palóc Társaság minden évben Versek a magyarságról címmel, amelyen alap- és középiskolás diákok adnak elő egy-egy Sajó-verset illetve szabadon választva a hazafias magyar költészet egy-egy remekét. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a Ménrót Kiadó, vezetője Fejes Imre gondozásában, Medvigy Endre irodalomkutató előszavával hosszú idő után először, még 2000-ben megjelent egy verskötet Nem akarok gyáva csendet címmel, amely válogatást ad Sajó Sándor költeményeiből. Ennek a felfelé ívelő kapcsolatnak újabb állomása lett volna az emléktábla-avató ünnepség a budapesti Csörsz utca 1. szám alatt. Sajnos, a táblaavatás elmaradt. Ennek okát próbáljuk meg az alábbiakban összefoglalni. |
||||
|
Az ipolysági szülőház-megjelölés jelentőségét növelte, hogy a Trianonban elszakított magyar területen minden akadályoztatás nélkül lehetett emléktáblát állítani, míg Budapesten a temetői nyughelyen kívül a mai napig semmi sem emlékeztet Sajó Sándorra. Szoboszlai Pál öregdiák barátunk és néhány lelkes társa elhatározta, hogy ismét megjelölik azt a házat, amelyben a költő utolsó éveiben lakott, s amely a háború előtt már meg volt jelölve. Sajó Sándor nyugdíjaztatása után (1930.június 30.) kb. hat hónapig Kőbányán a Füzér utcában lakott, mivel a Csörsz utcai lakás még nem állt rendelkezésére. Az új ház az akkori I. kerületben volt (ma a XII. -ben van), és az "OTTHON" családiház és öröklakás tulajdonosok egyesületének a háza volt. E ház első emeleti 4 szobás lakásába költözött be feleségével és két leányával (Lujza, Erzsébet). A 26 lakásos társasház ügyvezető elnöke Sajó Sándor volt. Itt élt akkor is, amikor 1933. január 8-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székfoglalóját tartotta. Ám nagyon rövid ideig örvendezhetett a megtiszteltetésnek, mert február 1-jén este váratlanul elhunyt. A temetéshez az MTA a fővárostól kért díszsírhelyet az elhunyt érdemeire való tekintettel, amit a főváros egy ötszáz pengős hellyel elismert. A társasház még az elhalálozás évében levélben értesítette az MTA-t, hogy a nagy halott emlékét márvány emléktáblával örökíti meg. A tábla leleplezési ünnepségének napjául 1933.október 7-ét jelölték meg. A márványtábla a világháború alatt vagy után eltűnt, megsérült vagy leverték… Szoboszlaiék elhatározását tett követte. Első lépésként levelet írtak a Csörsz u. 1. mai lakóinak ill. képviselőjének, Nagykálnay úrnak. Ebben írják: "A Csörsz utca 1-ben lakott haláláig, 1933-ig Sajó Sándor költő, címzetes gimnáziumi főigzgató, az MTA tagja. A 30-as évek végén ezt a tényt a ház falán emléktábla örökítette meg, amit a háború után eltávolítottak (leverték?) vagy esetleg az ostromban megsemmisült. Ezt a táblát szeretné a falra újra felrakatni és felavatni a Sajó Sándort tisztelők sokasága, a Magyar Írók Szövetsége, a Szent László Gimnázium és Öregdiák Baráti Köre valamint a Palóc Társaság (Ipolyság). Kérjük, hogy a Társasház Intézőbizottsága engedélyezze az emléktábla falra való felhelyezését. További engedélyek beszerzése valamint a tábla újra állításának költsége a fentiekben felsoroltakat terheli…" A táblaállítás melletti állásfoglalásunkat január 2-án kelt Nyilatkozatban küldtük meg az illetékeseknek. Ebből idézünk: "A felvidéki Palóc Társaság tagsága nagyra becsüli Sajó Sándor emberi, pedagógusi és költői pályáját. Emlékének ápolását magára nézve kötelezőnek tartja és szívesen végzi. Ismeri a Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Körének kezdeményezését az emléktábla-állítás ügyében s azt támogatásáról biztosítja…." Január 9-én Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok Szövetségének (ITÁSZ) elnöke közös levélben fordult dr. Mitnyan György XII. kerületi polgármesterhez. Idézet a levélből: "Örömmel, megelégedéssel tapasztaltuk, hogy a XII. kerületben egészséges lokálpatriótizmus érvényesül, a kerület önkormányzata megbecsüli a környék értékeit, az egykor itt élt írók, alkotók sorra emléktáblát kapnak Kodolányi Jánostól Erdélyi Józsefen át Nyírő Józsefig. Az említett hagyományőrző, értékmegbecsülő tájékozódásból nem maradhat ki az ipolysági születésű Sajó Sándor költő sem, aki 1903-tól Budapesten élt, majd a trianoni békediktátumot követő időszakban, 1933-ban bekövetkezett haláláig a Csörsz utca 1-ben lakott… Javasoljuk, hogy ismét kerüljön emléktábla a Csörsz u. 1-es számú ház falára, hiszen Sajó Sándor gazdag költészeti munkássága és a magyarsághoz való hűsége után megérdemli, hogy egykori lakóhelyén számontartsák… A fenti kezdeményezést most ketten írjuk alá, bár az emléktábla állítás gondolatának jóval szélesebb bázisa van, így a közeljövőben hasonló kezdeményező levél várható a kőbányai Szent László Gimnáziumtól és a gimnázium Öregdiák Baráti Körétől, az ipolysági Palóc Társaságtól és más társadalmi szervezetektől. Nem szeretnénk kisajátítani az emléktábla-állítás ügyét, csupán lendületbe kívánunk hozni egy régóta vajúdó kezdeményezést…" S a lendület folytatódott. A Palóc Társaság első levelére nem, az áprilisi második levélre is késéssel ugyan, de válasz érkezett. Dr. Mitnyan György XII. kerületi polgármester írja június 3-án keltezett levelében: "Értesítem Önt, hogy megkaptam mindkét levelét, melyet Sajó Sándor költő, az MTA levelező tagja, a kőbányai Szent László Gimnázium főigazgatója emlékére állítandó tábla ügyében hozzám írt. Örülök, hogy a felvidéki magyarság 2000-ben méltó emléket állított a költőnek szülőhelyén, Ipolyságon. Kerületünk sem szeretne adós maradni, így az akkori lakóhelyen történő megemlékezést támogatom, és megvalósítását Önkormányzatunk nevében őszre tudom vállalni. Válaszadásom késedelmének oka, hogy Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és dr. Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok Szövetségének elnöke szervezőmunkájának eredményeként 2004. év január-február hónapban több, felvidéki és hazai szervezet írt ajánlólevelet a költő munkásságának méltatására és a Csörsz u. 1. sz. házon tábla elhelyezésére. Ebben az időpontban még nem tudtam konkrét választ adni az Önök megkeresésére és javaslataira. Kollégáim telefonon tájékoztatták dr. Medvigy Endre urat, hogy még egy utolsó kísérletet tesznek a tábla eredeti szövegének felkutatására. Időközben a kőbányai Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Köre képviseletében Szoboszlai Pál úrral felvettük a kapcsolatot s egyben meg is állapodtunk a tábla szövegezésében és az avatás időpontjában, melyet 2004. október 7-ére tervezünk. Remélem, Sajó Sándor emlékére rendezendő avató-ünnepséget személyes jelenlétével is megtiszteli… Köszönöm fáradozását, és a magyarságtudat ápolásáért végzett tevékenységét." A polgármester úr támogatását erősítette meg a XII. kerületi Önkormányzat augusztus 20-i ülésén hozott határozat is, melynek 19. pontjában ez olvasható: "Egy másik emléktábla állításáról is döntöttek a képviselők (19-2-4 arányú szavazattal), Sajó Sándor költő, a Szent László Gimnázium egykori igazgatója emlékére. Életében több verskötete jelent meg, a szerelem, a szülői szeretet mellett legtöbb versét a hazafias érzés itatta át. Irodalmi munkássága elismeréseként az MTA levelező tagjává választotta. A költő a 20-as évektől kezdve haláláig, 1933-ig élt és alkotott a Csörsz u. 1. alatt; e ház falára kerül az emléktábla." |
||||
|
"E HÁZ ELSŐ EMELETÉN LAKOTT S INNEN INDULT UTOLSÓ ÚTJÁRA 64 ÉVES KORÁBAN 1933. ÉVI FEBRUÁR 1-ÉN A MAGYAR IGAZSÁG NAGY KÖLTŐJE SAJÓ SÁNDOR NY. TANKER. KIR. FŐIGAZGATÓ A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA A KISFALUDY TÁRSASÁG TAGJA A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA OSZTÁLYELNÖKE STB. ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE TELJESEN EGGYÉFORRT NEMZETE SORSÁVAL. MÉLTÁN HIRDETTE ÖNMAGÁRÓL VAGYOK FAJOMNAK RONCSOLT TETEMÉBŐL. ÚTON FETRENGŐ VÉRZŐ SZÍVDARAB. DACCAL VONAGLÓ. MENNÉL TIPORTABB ANNÁL MAGYARABB."
|
||||
|
Jó úton halad az emléktábla-állítás ügye - hihettük. Szeptember 11-én Szoboszlai Pál közli velem, hogy az emléktáblán olvasható versidézet a Mi vagyok? c. versből való. "Mindezek ellenére - tudatja a levélíró - , mivel az önkormányzati testület a Magyarnak lenni általad is javasolt négy sorát hagyta jóvá, nem volna értelme a procedúrát újrakezdeni. Ugyanakkor a Csörsz u-i társasház csak szeptember végére ígéri közgyűlési határozattal a jóváhagyást. Szóval még minden cseppfolyós állapotban van, ennek ellenére kijelöltük november 12-ét és 13-át, ahogy veled is megbeszéltem, mármint a táblaavatást és az ipolysági napot… Elképzelésem szerint a két nagy Sajó-verset (Magyar ének 1919-ben és a Magyarnak lenni) Pallós Emil mondaná, az elsőt a temetőben, a másodikat a háznál. Nagyon szeretném, ha a többi verset a szülőföld diákjai mondanák. Rád bíznám a diákok kiválasztását…" De erre nem került sor! A táblaavatás elmaradt. Szoboszlai Pál október közepén közölte velem a szomorú hírt. December közepén küldött leveleből kiderült, miért maradt el az avató ünnepség. "Én magam többször beszéltem a közös képviselővel, aki hol Görögországban, hol Hajdúszoboszlón kúrálta magát és ígérgetett… Végül az volt a kifogása, hogy Sajó Sándor irredenta költő volt, valamint az is, hogy a házban lakó akadémiai tag szerint a Magyarnak lenni négy sorában képzavar van. Ezt már nem nekem, hanem az önkormányzati tisztviselőnek mondta. És erre a versre az MTA Farkas-Raskó-díjat adott 1919-ben! További kifogás: a tábla mérete nem lehet nagyobb 40×60 cm-nél, mert Tersánszky Józsi-Jenő táblája is ekkora… Egyszóval kudarc számomra, számunkra a Csörsz utcai Sajó Sándor emléktábla-állítás ügy. Elhalasztva jobb időkre! Nem az első megtorpedózás ez a budapesti liberál-bolsi hatalom részéről, gondoljunk csak Teleki Pálra, Prohászka Ottokárra, Wass Albertra és most Sajó Sándorra." A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a kőbányai Szent László Gimnázium egykori főigazgatójának, a magyar fájdalom költőjének - bár sokan: magánszemélyek és szervezetek kérték, s a helyi hatalom támogatása ellenére - 2004-ben nem sikerült emléktáblát állítani a fővárosban. A küzdelem nem ért véget.
|
||||
Sajó Sándor emlékét akkor ápoljuk igazán, ha verseit olvassuk, ha minél többen olvassák. Nem titkolt célja ez a tiszteletére meghirdetett versmondó versenynek, amelyet november 13-án már negyedszer rendeztünk meg Ipolyságon. Az idei Versek a magyarságról versmondó versenybe hat alap- és hat középiskola kapcsolódott be. Ezek: az ipolybalogi Ipolyi Arnold, az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán, az ipolynyéki Balassi Bálint, az ipolysági Pongrácz Lajos, a palásti Palásthy Pál valamint a csábi alapiskola magyar tagozata illetve az ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola és Nyolcosztályos Gimnázium, az ugyancsak ipolysági magyar gimnázium és Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet, a zselízi gimnázium, az alsóbodoki Vállalkozói Magán-Szakközépiskola és a balassagyarmati Mikszáth Kálmán nevét viselő KÉVIG. A versmondók a kötelező Sajó-költeményen kívül Ady, Arany, Csontos Vilmos, Füst Milán, Hrubík Béla, József Attila, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi, Reményik Sándor, Szép Ernő, Vörösmarty Mihály, Wass Albert verseiből is válogattak. A versmondókat Patakiné Kerner Edit előadóművész és T. Pataki László drámaíró bírálta el, sőt a verseny befejeztével hasznos gyakorlati tanácsokkal ellátta. A rendezvény megható egyben felemelő "eseménye" az volt, amikor a versmondó fiatalok sorban állva várták, hogy sorra kerüljenek, hogy tanuljanak a segítő okos szóból, beavatást nyerjenek a versmondás "titkaiba". A versenyzők és kísérőik a Városháza dísztermében megrendezett verseny végén a Sajó-házhoz vonultak, s ott a városi önkormányzat és szervezetek képviselőinek társaságában megkoszorúzták a költő emléktábláját. |
||||
|
||||
|
1972-ben nyaraltam gimnazistaként először a Balaton mellett, Szigligeten. Azután valahogy az életemből harminc évig kimaradt a magyar tenger. Nagy élmény volt számomra, hogy 2002-ben ismét lubickolhattam a Balatonban. Köszönet és hála ezért a Palóc Társaságnak és a budapesti Szent László Gimnáziumnak. Hogy is történt? 2001-ben két diáklányomat beneveztem a Sajó Sándor szavalóversenyre. Kučera Klára első, Ondrušek Edit harmadik helyezett lett. Végtelenül örültem az eredményüknek. Nagy meglepetés akkor ért, amikor a felkészítő tanárt is jutalmazták. Gondoltam, a következő nyárig biztosan megfeledkeznek rólunk. Nem így történt. Júniusban a Szent László Gimnázium igazgatóhelyettese jelentkezett: Szeretettel várnak bennünket, engem, az első helyezett Kučera Klárát és a második helyezett Veres Erikát, a párkányi gimnázium tanulóját. Csupán arra kért, hogy az utazást Balatonszepezdre szervezzük meg. Arról is nevezetes volt ez az utunk, hogy a magyarigazolvány előnyeit is élvezhettük. Először. Vendéglátóink vártak bennünket a szepezdi állomáson. Ettől kezdve mindent megtettek azért, hogy a gimnázium táborában jól érezzük magunkat. Nekem nagyon tetszett a tábori élet. A reggelit, uzsonnát közösen készítettük, a mosogatást, takarítást felváltva csoportokban végezték a lányok és fiúk. A táborban művelődni, szórakozni, sportolni lehetett. Voltak számítógépek, tévé, röplabdapálya. Rengeteget lubickolhattunk a Balatonban, kirándultunk Badacsonyba, tikkasztó melegben gyalogoltunk fel a Kisfaludy-házba, aminek köszönhetően a költészet és az irodalom sem maradt ki a nyaralásunkból. Álomszép vakáció volt! A fiatalok viselkedéséről viszont a velük töltött egy hét után nem jó véleménnyel vagyok a fölösleges éjszakai bulik miatt. Talán ők nem értékelték igazán azt, amit kaptak… Nekem ez a jutalomkirándulás nagy ajándék volt. Gubíkné Harmati Mária, a Zselízi Gimnázium magyartanára |
||||
|
A gyűjtemény Felsőszeli (Horné Saliby) peremén egy tágas udvar hátsó szegletében található. Az átalakított, ma már három helyiségből álló épület, eredetileg garázsnak készült, autó azonban sosem volt benne. Nem anyagiak miatt, hanem az akkor nyiladozó irodalom- és könyvszeretetem szólt közbe. Elhatároztam ugyanis, hogy bizony könyvtár lesz! Ez 1977-ben történt, nem sokkal azután, hogy Dobos László és Fónod Zoltán járt nálunk. A látogatásuk méginkább megerősítette az elhatározásomat. Nehézségek csupán abból adódtak, hogy hivatásos katonaként, kéthetente ingáztam a túrócszentmártoni katonai főiskola és Szeli között. A mű azonban így is elkészült: sőt most már abban sem láttam gondot, hogy az iskola elvégzése után a Prága melletti Kostelecbe helyeztek… Szabadidőmben jártam a prágai, zsolnai, pozsonyi és a budapesti antiokváriumokat, könyvesboltokat. Gyűltek is szépen a könyvek - akkor még reális áron -, de elkezdődtek a levelezések is: íróinktól aláírt fényképet, kéziratot kértem, majd könyveiket is elküldtem, hogy nekem dedikálják. Az első bátortalan kísérletek jól indultak. Sorban jöttek a levelek, fényképek, verskéziratok és biztatások: folytassam a gyűjtést! Itt azért megjegyezném, hogy ebben az időben még nem létezett a már neves somorjai intézmény, a Bibliotheca Hungarica, így íróink is fantáziát láttak az elképzelésemben. Elsőként Csontos Vilmos válaszolt, majd Ozsvald Árpád, Dénes György, Rácz Olivér, Turczel Lajos, Mács József és fokozatosan a többiek… Visszatekintve azokra az évekre, most már elmondhatom: olyan tempóban haladt az anyaggyűjtés, hogy egy éven belül kapcsolatban voltam a szlovákiai magyar írók zömével. Később azt a tanácsot kaptam, hogy írjak a tájainkról elszármazott szerzőknek is. Az ötletet jónak tartottam, hisz mint ismeretes, a háború után sokan távoztak Magyarországra önként vagy a szégyenletes kitelepítések során, s bizony őket sem szabad mellőzni. Újból elindultak hát a levelek, amelyek most sem maradtak visszhang nélkül. Válaszolt Urr Ida, Szombathy Viktor, Sziklay László, de jelentkezett Morvay Gyula, Dobossy László, Boross Zoltán vagy Balogh Edgár is, hogy csak az ismertebbek nevét említsem. Ma már egyikük sincs közöttünk…
Közben elkészültek az irodalmi albumok, illetve a gyűjteményben levő könyvek, kisnyomtatványok és sajtótermékek katalógusai is. Sok-sok írás, újságcikk, néhány könyv valamint a szeliek szeretete kísérte útjukat...
Ennyit röviden a gyűjteményről, amelynek története néhány újságcikkben, rádió- és tévétudósításban, illetve egy könyvecskében is megjelent. Ami pedig engem illet: az ország kettéválása után alezredesi rangban én is hazatértem Csehországból. Jelenleg újból Felsőszeliben élek, és nyugdíjasként a gyűjtemény - BIBLIOTHECA PRO PATRIA - gyarapításával, feldolgozásával foglalkozom. Oros László mérnök, a Palóc Társaság tagja
|
||||
|
A Palóc Társaság rovásírás versenye - felhívás - A Palóc Társaság 2005-ben rovásírásversenyt hirdet, amelyen alap- és középiskolások vehetnek részt. A verseny célja: megismertetni és népszerűsíteni ősi kulturális örökségünknek e meghatározó bizonyítékát, s általa elmélyíteni fiataljainkban a magyarsághoz való tartozás felemelő érzését, tudatát. A verseny korosztályok szerint zajlik: alsó tagozatos (3-4. évfolyam), felső tagozat (5-9. évf.) és középiskolás. Az alsó tagozatos versenyzőknek 5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűre, 5 sornyi latinbetűs szöveg átírása rovásírásra, 3 mondat rovásírásos szöveg hangos olvasása. A felső tagozatosokra ugyanezek a feladatok várnak, de 10-10 sor átírással, a középiskolásoknak pedig 15-15 sort kell átírniuk. versenyen Forrai Sándor rovásbetűit használjuk. A feladatok megoldásához segédeszköz nem használható. A helyezettek megfelelő díjazásban részesülnek. A résztvevők megjutalmazásáról a meghirdető és támogatói: Forrai Sándor Rovásíró Kör, a Kürtös havilap és a Csemadok NTV gondoskodik. További támogatókat szívesen fogadunk. Egy-egy iskolából korcsoportokként hárman jelentkezhetnek 2005. február 14-ig. A jelentkezést (név, évfolyam, iskolacím, telefonszám feltüntetésével) a Palóc Társaság címére várjuk: 991 22 Olováry 132. A jelentkezőknek további tájékoztatást és segítséget nyújtunk. |
||||
|
Leszakított nemzetrészből eltaszított lettünk Alig-alig pislákolt a remény, hogy az igenek kerekednek felül. Nem kerültek. Gyásznap lett december ötödike. Megcsonkított Magyarországon alig kétmillió MAGYAR él. A többi országlakó csupán, polgár, aki hétköznap és ünnepnap bevásárol vagy kuksol egy bizonyos villogó doboz előtt. Nem tehet róla, ilyenné gyúrták, gyurmálták, gyurcsányolták… Magyarország beteg. Sejtettük, talán tudtuk is, csak nem akartuk elhinni. Karanténba zárták lakói. Falakat húztak maguk köré, az ország köré. Hiába figyelmeztettünk: Ne tegyék! Legalább tudatukban ne emeljenek falakat, ne húzzanak határokat maguk köré! Ne ismételgessék untalan, "határon túli magyarok", mert mi nem vagyunk "határon túli magyarok", mi palócföldiek, kárpátaljaiak, erdélyiek, drávaszögiek, Ipoly mentiek, Nyárád mentiek, csallóköziek meg mezőségiek vagyunk… Hiába! Szálláscsinálói lettek multiknak, plázákat szóróknak, területet foglalóknak, ezerszer kárpótoltaknak, új hazát rakóknak: ellenségeinknek - magyarnak hazudott kormány és sajtó és intézmények segedelmével… Mi megbecsüljük Maradék-Magyarországot. Az igennel szavazókat. Óvja és segítse Istenünk őket! De harcukat maguknak kell megvívniuk! Ez lesz a tisztulás, a megerősödés folyamata. Mint ahogy mi is, nyolc évtizede már küzdjük a magunk küzdelmét megmaradásunkért! Emberséggel, becsülettel. Hisszük: Dávid legyőzi Góliátot! Le kell győznie! Különben jajjjj nekünk! Magyaroknak az űzött magyarságban. Magyaroknak, Isten gyermekeinek. Az Igaz szó mesterei a költők, helyettünk is, mindnyájunkért szólalnak meg: olvassuk hát a költeményeket mint fohászt, imát magunkért, NEMZETÜNKÉRT, MAGYAR JÖVŐNKÉRT. |
||||
|
Sajó Sándor
|
||||
|
||||
|
Szőke István Atilla |
||||
 Reményik Sándor
|
||||
|
Szentmihályi Szabó Péter
|
||||
|
Tóth Elemér
II.
|
||||
|
Gimnazista koromban a nyári szünidőben kitünő pénzkeresési lehetőség adódott számomra. Kocsikísérőként zöldséget raktam az autóra föl meg le. Hárman jártuk a Kékkői járás akkor még poros útjait egy Praga RN teherautóval: a gépkocsivezető, Gyuro és jómagam. Valahol Kőkeszi környékén történt, hogy utolértünk egy cementtel megrakott szekeret, melyet a lovak erőlködve húztak volna fel a partnak, de nem bírták. Pedig a kocsis igyekezett őket biztatni ostorával, mert a szél csúnya felhőket hajtott felénk és a várható zápor a cementet veszélyeztette. Közben elértük a következő falut, megálltunk az üzletnél és végeztük megszokott munkánkat... Nekem két dolog volt egy ideig furcsa. Először az, hogy az egész olyan egyszerűen, majdnem szó nélkül történt, mintha ez a két ember eleve a cementes szekerek megmentésére lett volna berendezkedve, a gazda meg pont arra várt volna, hogy mikor jön már a kisegítő vontató autó. Másodszor az, hogy később nem is beszéltek az esetről. Pedig én azt vártam, hogy valahol majd csak eldicsekedünk, hogyan mentettünk meg egy rakomány cementet! De nem. Még a szokásos "Köszönöm szépen"-t sem várták meg. Sokkal később tudtam csak meg, hogy a cserkészszervezet, amelynek diákkorában a sofőrünk is tagja volt, tanítja a fiatalokat arra, hogy mikor, miért, kivel szemben és hogyan kell jócselekedetet gyakorolni. Valahol Ipolynyék és Csáb között így tanultam meg, hogy erőnk és lehetőségeink szerint úgy kell cselekednünk, hogy részünkről nyoma se legyen tolakodásnak, de a megsegítettnek se kelljen különösképpen hálálkodnia jócselekedetünkért. Bőhm András
|
||||
|
||||
|
|
||||
|
||||
