„Itt élned s halnod kell!”


JÓ PALÓCOK


A Palóc Társaság hírmondója
2004. IV. negyedév


 
Kürti Zsolt (Gúta)
AENIGMA - illustráció Balassi Bálint verséhez


Tartalom


Balassi-emlékfák

 

A Palóc Társaság emlékfaültetésre szóló felhívása nyomán megmozdultak az iskolák, intézmények, szervezetek.

A faültetésről az első hír Tatabányáról érkezett, ahol a Móra Ferenc Általános Iskolában ápr. 24-én ültették el Balassi emlékfáját. Három nappal később Csallóközaranyoson került sor faültető ünnepségre. A Nagykürtösi járás magyar alapiskoláiban május-június fordulóján ültettek fákat irodalmi műsorral körítve az eseményt.

Több helyre hívtak bennünket, sajnos, sok helyre nem juthattunk el. Jelen voltunk viszont Salgótarjánban a Balassi Bálint Könyvtár ünnepségén, melynek során egy sudár vörösjuhar facsemetét ültettek el a könyvtárépület parkjában. Részt vettünk Esztergomban a József Attila Általános Iskola udvarán rendezett faültetésen is, amelyet az ott ülésező Honismereti Akadémia szervezett. Losoncon is meggyőződhettünk felhívásunk eredményességéről, amikor a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége platánt ültetett a magyar óvoda udvarában.

Faültetésre szóló meghívót kaptunk még Bősről, Ekelről, ahol a VIII. Tudós Hetényi János Napok keretében Lilla- és Balassi-fa ültetése zajlott az iskolában. Nagytarcsáról a Falumúzeum értesített bennünket, hogy okt. 7-én volt náluk az ünnepség, amikor egy négyéves nagylevelű hársfacsemetét jelöltek meg emléktáblával a Balassi Bálint iránti tiszteletből. Az érsekújvári Czuczor Gergely MTNYA magyartanára, Seifert Julianna az Új Szóban és a Castrum Novumban megjelent cikk-kel adta tudtunkra, hogyan ment végbe náluk a faültetés. Bizonyára máshol is ültettek emlékfákat…

Örvendünk, hogy felhívásunk nem volt pusztába kiáltott szó. Örülünk, mert ahány helyen a Kárpát-medence magyarok lakta településén anyaföldbe került egy-egy facsemete, annyi helyen erősödik meg a faültető gyermekek és felnőttek, majdan pedig a lombot bontó fa árnyékában pihenők lelkében a valahová tartozás tudata, a párja nincs magyar irodalom, azon belül palóc-magyar költőóriásunk, BALASSI BÁLINT iránti tisztelete.

Búcsúzzunk a Balassi-emlékfaültetéstől Jókai Mór kedves soraival:

 

„Ültess fát!

 Hogyha mást nem, lombot ád.

Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád.

Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát.

Kis madárka száll reája, ingyen hallgatod szavát.

Ültess fát!”


VÉGEK DICSÉRETE

A 2004-es Balassi-emlékévben a Palóc Társaság Végek dicsérete címmel pályázatot hirdetett, amelynek több célja is volt: a költő művészetének alapos megismerése, a történelmi eseményekben való jártasság megszerzése, a párhuzam keresése mai világunkkal, a jelen történéseinek megörökítése, a szülőföldhöz való kötődés elmélyítése, a tehetségek kibontakoztatása.

A pályázatot három kategóriában hirdettük meg. Legsikeresebb a képzőművészeti volt, a fotó- illetve a videófilmkészítésre csupán egy-egy munka érkezett. A harminchét képzőművészeti alkotás többsége a költőt ábrázolja, verseit illusztrálja. Többféle technikával készültek

A művekről Réti Zoltán festőművész mondott szakmai véleményt. A díjazottakat az ő ajánlása alapján választottuk ki. A pályázat kiemelt első helyén Kürti Zsolt gútai alkotó végzett Aenigma c. művével (a címoldalon látható). Első helyezést többen értek el: Kanyó Attila - Óvár, Kontár Szilvia - Negyed, Varga Fanni - Komárom, Farkas Tünde - Palást, Bakay László - Csáb és Végh Viktória - Bussa. Második helyen végeztek: Chyba Dávid - Negyed, Hegedűs Anikó és Tóth Eszter - Felsőszeli, Paksi Julianna - Komárom, Seregi Noémi - Kisudvar.Négyen osztoztak a harmadik helyen is: Pavlenda Mária és Takács Annamária - Ipolynyék, Szűcs Csaba - Érsekújvár, Talpas István - Ipolyvarbó. A fotópályázatra Mészáros Magdolna küldött Felsőszeliből fényképsorozatot, amely az október 20-i zólyomi ünnepségen készült. A videófilm kategóriába pedig az ipolynyéki Balassi-alapiskola nevezett be az iskola Balassi-emléknapján készített felvétellel.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre november 28-án Budán, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában került sor, ahol az alkotások kiállításon voltak láthatók.

 

Bakay László (Csáb)
BALASSI BÁLINT
Hegedűs Anikó (Felsőszeli)
BALASSI BÁLINT


KONFERENCIÁK BALASSIRÓL

A Palóc Társaság tagjai a költő születésnapjához legközelebb eső hétvégén szoktak találkozni minden évben Kékkőn. Koszorúzás, emlékbeszéd, rövid műsor, a Kálvária-hegy megmászása, gesztenyetrakta és egyéb finomságok szerepelnek a találkozó műsorán.
Az idei október 16-i megemlékezés eltért a megszokottól. Költőnk születésének 450. évében emlékülésre szóló meghívót küldtünk sokaknak. Ennek ellenére csak elenyészően érkeztek a Nagykürtösi Körzeti Hivatal tanácstermébe, ahol a konferencia zaljott. Pedig Várkonyi Gábor fiatal történész igencsak érdekes előadását hallhatták volna Balassi Bálintról és a törökellenes harcok koráról.


Várkonyi Gábor

A közismert és kevésbé ismert történelmi eseményeket merőben új megvilágításban tárta fel, miközben gondoskodott a figyelem állandóságáról. Szvircsek Ferenc epizódokat ragadott ki kalandos költőnk életéből, ezzel ébresztett vágyat a költő életének és költészetének lankadatlan kutatására és megismerésére.


Szvircsek Ferenc

 A harmadik előadó Kovács István költő-diplomata volt, aki Lengyelországban, közelebbről Krakkóban töltött főkonzuli éveiről ill. az ezidő alatt állított magyar emléktáblák állításának körülményeiről festett árnyalt képet a Balassi-emlékhelyekre összpontosítva a figyelmet.


Kovács István

Csehy Zoltán irodalomtörténész személyesen nem lehetett jelen, előadását Balassi Bálint és a szerelmi dedikációs kötet címmel Németh Zoltán költő, irodalomkritikus olvasta fel, egyébként ő vezette az emlékülést is.
A résztvevők ezután Kékkőre hajtottak, s a vár udvarán megkoszorúzták a bronz emléktáblát, amelyet a Palóc Társaság állíttatott tíz évvel korábban ugyanezen a napon. Emlékbeszédet itt Németh Zoltán illetve Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára mondott. Közreműködtek az ipolynyéki Balassi-alapiskola tanulói és a nagykürtösi Művészeti Alapiskolát képviselők.

Az ünnepség után Koncz Erika dr. Vladimír Siváček nyugalmazott múzeumigazgató művészettörténésznek átadta a Pro Culture Hungariae kitüntetést.
Míg a nagykürtösi emlékülést a Szlovákiai Magyar Írók Társaságával és az ITÁSZ-szal közösen szervezte a Palóc Társaság, addig a budai várnegyedben megvalósult Balassi-konferencia társrendezője az ott székelő Magyar Kultúra Alapítvány volt. Hogy ez a konferencia létrejöhetett, elsősorban Szilaveczky Csilla alelnöknek köszönhető, aki a közös rendezésre ajánlatot tett s aki a rendezvény lehetetlent nem ismerő háziasszonya volt.
Erre a budapesti konferenciára autóbuszt is indítottunk, így a Rákóczi teremben javarészt felvidékiek kísérhették figyelemmel az előadásokat. Elsőként Dobos László Kossuth-díjas írót, aki a Felvidéket képviselte s aki az anyanyelv magyarságmegtartó erejéről és jelentőségéről értekezett. Dudás Károly Magyar Örökség-díjas író a Délvidékről, Szabadkáról érkezett, s az ottani magyarok nehéz helyzetéről festett képet. Vári Fábián László Balassi-kardos költő a Kárpátalján élő magyarok nehéz helyzetét tárta fel s az ott található kulturális értékek megmentésére figyelmeztetett. Mindhárman párhuzamot vontak Balassi kora és korunk kihívásai között a magyarság megmaradásának esélyeit szem előtt tartva a térségekben. 
Az előadásokat a Musica Historica együttes Balassi-koncertje követte. Balassi megzenésített verseit hallhattuk, reneszánsz táncokban gyönyörködhettünk. A konferencia befejezéseként került sor a Végek dicsérete címmel meghirdetett pályázatunk eredményhirdetésére, amelyet látványos és jó hangulatú fogadás zárt.

A Palóc Társaság Balassi-emlékéve annak ellenére értékelhető magas színvonalúnak, hogy Balassi-pályázatunkat a meghirdető Nemzeti Évfordulók Titkársága nem tartotta támogatásra érdemesnek.


Elmaradt táblaavatás

Több évtizedes némítás után az utóbbi négy évben történt meg Sajó Sándor ébresztése. Az ún. rendszerváltoztatás után is tíz évnek kellett eltelnie, hogy palócföldi magyar költőnk köztudatba és a magyar költészetbe történő visszaemelése megkezdődjék. Elévülhetetlen érdemei vannak ebben a kőbányai Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Körének, melynek tagjai megkeresték, megtisztították a költő Fiumei úti temetőben levő díszsírhelyét a félszázadnyi gaztól, saját pénzükön síremléket állítottak hajdani igazgatójuknak s igyekeztek a gimnáziumban újból visszacsempészni forró hazafiságtól izzó szellemét. 

Szinte a fővárosban történt eseményekkel egyidőben a költő szülővárosában is történtek lépések annak érdekében, hogy a város megismerje, elfogadja, megszeresse nagy szülöttje munkásságát, s költészete elfoglalja megérdemelt helyét a magyar költészet kincsestárában. 2000 novemberében a Palóc Társaság emléktáblával jelölte meg a szülőházat a Káptalan utca sarkán. A táblaavató ünnepség előtt és után rendezvények zajlottak, amelyek őt és szellemét voltak hivatva felidézni, népszerűsíteni. Azóta "Magyarnak lenni: nagy s szent akarat" szállóigével versmondó versenyt hirdet a Palóc Társaság minden évben Versek a magyarságról címmel, amelyen alap- és középiskolás diákok adnak elő egy-egy Sajó-verset illetve szabadon választva a hazafias magyar költészet egy-egy remekét. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a Ménrót Kiadó, vezetője Fejes Imre gondozásában, Medvigy Endre irodalomkutató előszavával hosszú idő után először, még 2000-ben megjelent egy verskötet Nem akarok gyáva csendet címmel, amely válogatást ad Sajó Sándor költeményeiből.
A Sajó-kultusz ápolása terén jelentőséggel bír az öregdiákok és a Palóc Társaság kialakult és meg-megújuló együttműködése. Ennek során a Palóc Társaság tagjai részt vettek a költő halálának 70. évfordulóján rendezett temetői ünnepségen, a kőbányai gimnáziumi találkozón, a baráti kör tagjai pedig az ipolysági megemlékezéseken, a versmondó verseny bírálóbizottságában. A gimnázium vezetése már kétszer tette lehetővé, hogy a versmondó verseny helyezettjei részt vehessenek a nyári balatoni táborozásukon.

Ennek a felfelé ívelő kapcsolatnak újabb állomása lett volna az emléktábla-avató ünnepség a budapesti Csörsz utca 1. szám alatt. Sajnos, a táblaavatás elmaradt. Ennek okát próbáljuk meg az alábbiakban összefoglalni.

Az ipolysági szülőház-megjelölés jelentőségét növelte, hogy a Trianonban elszakított magyar területen minden akadályoztatás nélkül lehetett emléktáblát állítani, míg Budapesten a temetői nyughelyen kívül a mai napig semmi sem emlékeztet Sajó Sándorra. Szoboszlai Pál öregdiák barátunk és néhány lelkes társa elhatározta, hogy ismét megjelölik azt a házat, amelyben a költő utolsó éveiben lakott, s amely a háború előtt már meg volt jelölve. 

Sajó Sándor nyugdíjaztatása után (1930.június 30.) kb. hat hónapig Kőbányán a Füzér utcában lakott, mivel a Csörsz utcai lakás még nem állt rendelkezésére. Az új ház az akkori I. kerületben volt (ma a XII. -ben van), és az "OTTHON" családiház és öröklakás tulajdonosok egyesületének a háza volt. E ház első emeleti 4 szobás lakásába költözött be feleségével és két leányával (Lujza, Erzsébet). A 26 lakásos társasház ügyvezető elnöke Sajó Sándor volt. Itt élt akkor is, amikor 1933. január 8-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székfoglalóját tartotta. Ám nagyon rövid ideig örvendezhetett a megtiszteltetésnek, mert február 1-jén este váratlanul elhunyt. A temetéshez az MTA a fővárostól kért díszsírhelyet az elhunyt érdemeire való tekintettel, amit a főváros egy ötszáz pengős hellyel elismert. A társasház még az elhalálozás évében levélben értesítette az MTA-t, hogy a nagy halott emlékét márvány emléktáblával örökíti meg. A tábla leleplezési ünnepségének napjául 1933.október 7-ét jelölték meg. A márványtábla a világháború alatt vagy után eltűnt, megsérült vagy leverték…

Szoboszlaiék elhatározását tett követte. Első lépésként levelet írtak a Csörsz u. 1. mai lakóinak ill. képviselőjének, Nagykálnay úrnak. Ebben írják: "A Csörsz utca 1-ben lakott haláláig, 1933-ig Sajó Sándor költő, címzetes gimnáziumi főigzgató, az MTA tagja. A 30-as évek végén ezt a tényt a ház falán emléktábla örökítette meg, amit a háború után eltávolítottak (leverték?) vagy esetleg az ostromban megsemmisült. Ezt a táblát szeretné a falra újra felrakatni és felavatni a Sajó Sándort tisztelők sokasága, a Magyar Írók Szövetsége, a Szent László Gimnázium és Öregdiák Baráti Köre valamint a Palóc Társaság (Ipolyság). Kérjük, hogy a Társasház Intézőbizottsága engedélyezze az emléktábla falra való felhelyezését. További engedélyek beszerzése valamint a tábla újra állításának költsége a fentiekben felsoroltakat terheli…"

A táblaállítás melletti állásfoglalásunkat január 2-án kelt Nyilatkozatban küldtük meg az illetékeseknek. Ebből idézünk: "A felvidéki Palóc Társaság tagsága nagyra becsüli Sajó Sándor emberi, pedagógusi és költői pályáját. Emlékének ápolását magára nézve kötelezőnek tartja és szívesen végzi. Ismeri a Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Körének kezdeményezését az emléktábla-állítás ügyében s azt támogatásáról biztosítja…."

Január 9-én Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok Szövetségének (ITÁSZ) elnöke közös levélben fordult dr. Mitnyan György XII. kerületi polgármesterhez. Idézet a levélből: "Örömmel, megelégedéssel tapasztaltuk, hogy a XII. kerületben egészséges lokálpatriótizmus érvényesül, a kerület önkormányzata megbecsüli a környék értékeit, az egykor itt élt írók, alkotók sorra emléktáblát kapnak Kodolányi Jánostól Erdélyi Józsefen át Nyírő Józsefig. Az említett hagyományőrző, értékmegbecsülő tájékozódásból nem maradhat ki az ipolysági születésű Sajó Sándor költő sem, aki 1903-tól Budapesten élt, majd a trianoni békediktátumot követő időszakban, 1933-ban bekövetkezett haláláig a Csörsz utca 1-ben lakott… Javasoljuk, hogy ismét kerüljön emléktábla a Csörsz u. 1-es számú ház falára, hiszen Sajó Sándor gazdag költészeti munkássága és a magyarsághoz való hűsége után megérdemli, hogy egykori lakóhelyén számontartsák… A fenti kezdeményezést most ketten írjuk alá, bár az emléktábla állítás gondolatának jóval szélesebb bázisa van, így a közeljövőben hasonló kezdeményező levél várható a kőbányai Szent László Gimnáziumtól és a gimnázium Öregdiák Baráti Körétől, az ipolysági Palóc Társaságtól és más társadalmi szervezetektől. Nem szeretnénk kisajátítani az emléktábla-állítás ügyét, csupán lendületbe kívánunk hozni egy régóta vajúdó kezdeményezést…"

S a lendület folytatódott. A Palóc Társaság első levelére nem, az áprilisi második levélre is késéssel ugyan, de válasz érkezett. Dr. Mitnyan György XII. kerületi polgármester írja június 3-án keltezett levelében: "Értesítem Önt, hogy megkaptam mindkét levelét, melyet Sajó Sándor költő, az MTA levelező tagja, a kőbányai Szent László Gimnázium főigazgatója emlékére állítandó tábla ügyében hozzám írt.

Örülök, hogy a felvidéki magyarság 2000-ben méltó emléket állított a költőnek szülőhelyén, Ipolyságon. Kerületünk sem szeretne adós maradni, így az akkori lakóhelyen történő megemlékezést támogatom, és megvalósítását Önkormányzatunk nevében őszre tudom vállalni.

Válaszadásom késedelmének oka, hogy Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és dr. Medvigy Endre, az Irodalmi Társaságok Szövetségének elnöke szervezőmunkájának eredményeként 2004. év január-február hónapban több, felvidéki és hazai szervezet írt ajánlólevelet a költő munkásságának méltatására és a Csörsz u. 1. sz. házon tábla elhelyezésére. Ebben az időpontban még nem tudtam konkrét választ adni az Önök megkeresésére és javaslataira.

Kollégáim telefonon tájékoztatták dr. Medvigy Endre urat, hogy még egy utolsó kísérletet tesznek a tábla eredeti szövegének felkutatására. Időközben a kőbányai Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Köre képviseletében Szoboszlai Pál úrral felvettük a kapcsolatot s egyben meg is állapodtunk a tábla szövegezésében és az avatás időpontjában, melyet 2004. október 7-ére tervezünk.

Remélem, Sajó Sándor emlékére rendezendő avató-ünnepséget személyes jelenlétével is megtiszteli… Köszönöm fáradozását, és a magyarságtudat ápolásáért végzett tevékenységét."

A polgármester úr támogatását erősítette meg a XII. kerületi Önkormányzat augusztus 20-i ülésén hozott határozat is, melynek 19. pontjában ez olvasható: "Egy másik emléktábla állításáról is döntöttek a képviselők (19-2-4 arányú szavazattal), Sajó Sándor költő, a Szent László Gimnázium egykori igazgatója emlékére. Életében több verskötete jelent meg, a szerelem, a szülői szeretet mellett legtöbb versét a hazafias érzés itatta át. Irodalmi munkássága elismeréseként az MTA levelező tagjává választotta. A költő a 20-as évektől kezdve haláláig, 1933-ig élt és alkotott a Csörsz u. 1. alatt; e ház falára kerül az emléktábla."
A kutatómunkának hála, Molnár M. Eszter augusztus 25-én írott levele mellékleteként elküldi az eredeti emléktábla fotóját s "a nagyítóval átolvasott és ellenőrzött pontos szöveget, amely az egykori táblán állott. Minden betű nagybetű:

 

"E HÁZ ELSŐ EMELETÉN LAKOTT S INNEN INDULT UTOLSÓ ÚTJÁRA 64 ÉVES KORÁBAN 1933. ÉVI FEBRUÁR 1-ÉN A MAGYAR IGAZSÁG NAGY KÖLTŐJE SAJÓ SÁNDOR NY. TANKER. KIR. FŐIGAZGATÓ A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA A KISFALUDY TÁRSASÁG TAGJA A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA OSZTÁLYELNÖKE STB. ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE TELJESEN EGGYÉFORRT NEMZETE SORSÁVAL. MÉLTÁN HIRDETTE ÖNMAGÁRÓL VAGYOK FAJOMNAK RONCSOLT TETEMÉBŐL. ÚTON FETRENGŐ VÉRZŐ SZÍVDARAB. DACCAL VONAGLÓ. MENNÉL TIPORTABB ANNÁL MAGYARABB."

 

Jó úton halad az emléktábla-állítás ügye - hihettük. Szeptember 11-én Szoboszlai Pál közli velem, hogy az emléktáblán olvasható versidézet a Mi vagyok? c. versből való. "Mindezek ellenére - tudatja a levélíró - , mivel az önkormányzati testület a Magyarnak lenni általad is javasolt négy sorát hagyta jóvá, nem volna értelme a procedúrát újrakezdeni. Ugyanakkor a Csörsz u-i társasház csak szeptember végére ígéri közgyűlési határozattal a jóváhagyást. Szóval még minden cseppfolyós állapotban van, ennek ellenére kijelöltük november 12-ét és 13-át, ahogy veled is megbeszéltem, mármint a táblaavatást és az ipolysági napot… Elképzelésem szerint a két nagy Sajó-verset (Magyar ének 1919-ben és a Magyarnak lenni) Pallós Emil mondaná, az elsőt a temetőben, a másodikat a háznál. Nagyon szeretném, ha a többi verset a szülőföld diákjai mondanák. Rád bíznám a diákok kiválasztását…"

De erre nem került sor! A táblaavatás elmaradt. Szoboszlai Pál október közepén közölte velem a szomorú hírt. December közepén küldött leveleből kiderült, miért maradt el az avató ünnepség. "Én magam többször beszéltem a közös képviselővel, aki hol Görögországban, hol Hajdúszoboszlón kúrálta magát és ígérgetett… Végül az volt a kifogása, hogy Sajó Sándor irredenta költő volt, valamint az is, hogy a házban lakó akadémiai tag szerint a Magyarnak lenni négy sorában képzavar van. Ezt már nem nekem, hanem az önkormányzati tisztviselőnek mondta. És erre a versre az MTA Farkas-Raskó-díjat adott 1919-ben! További kifogás: a tábla mérete nem lehet nagyobb 40×60 cm-nél, mert Tersánszky Józsi-Jenő táblája is ekkora… Egyszóval kudarc számomra, számunkra a Csörsz utcai Sajó Sándor emléktábla-állítás ügy. Elhalasztva jobb időkre! Nem az első megtorpedózás ez a budapesti liberál-bolsi hatalom részéről, gondoljunk csak Teleki Pálra, Prohászka Ottokárra, Wass Albertra és most Sajó Sándorra."

A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának, a kőbányai Szent László Gimnázium egykori főigazgatójának, a magyar fájdalom költőjének - bár sokan: magánszemélyek és szervezetek kérték, s a helyi hatalom támogatása ellenére - 2004-ben nem sikerült emléktáblát állítani a fővárosban. A küzdelem nem ért véget.


Z. Urbán Aladár


Versek a magyarságról

Sajó Sándor emlékét akkor ápoljuk igazán, ha verseit olvassuk, ha minél többen olvassák. Nem titkolt célja ez a tiszteletére meghirdetett versmondó versenynek, amelyet november 13-án már negyedszer rendeztünk meg Ipolyságon.

Az idei Versek a magyarságról versmondó versenybe hat alap- és hat középiskola kapcsolódott be. Ezek: az ipolybalogi Ipolyi Arnold, az ipolyvarbói Mikszáth Kálmán, az ipolynyéki Balassi Bálint, az ipolysági Pongrácz Lajos, a palásti Palásthy Pál valamint a csábi alapiskola magyar tagozata illetve az ipolysági Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola és Nyolcosztályos Gimnázium, az ugyancsak ipolysági magyar gimnázium és Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet, a zselízi gimnázium, az alsóbodoki Vállalkozói Magán-Szakközépiskola és a balassagyarmati Mikszáth Kálmán nevét viselő KÉVIG.

A versmondók a kötelező Sajó-költeményen kívül Ady, Arany, Csontos Vilmos, Füst Milán, Hrubík Béla, József Attila, Kosztolányi Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi, Reményik Sándor, Szép Ernő, Vörösmarty Mihály, Wass Albert verseiből is válogattak. A versmondókat Patakiné Kerner Edit előadóművész és T. Pataki László drámaíró bírálta el, sőt a verseny befejeztével hasznos gyakorlati tanácsokkal ellátta. A rendezvény megható egyben felemelő "eseménye" az volt, amikor a versmondó fiatalok sorban állva várták, hogy sorra kerüljenek, hogy tanuljanak a segítő okos szóból, beavatást nyerjenek a versmondás "titkaiba". 
Előbb azonban az eredményhirdetés következett. Az alapiskolások közül Básty Tímea előadását jutalmazták első hellyel a szakértők. A második helyen Szabos Zsuzsanna végzett, mindketten az ipolybalogi alapiskola tanulói. Felkészítőjük Németh Ágota. Harmadik lett Vaculčiak Tamás Csábról (Balázs Éva diákja). A középiskolások versenyének első helyén ketten osztoztak. Csicsó Gyöngyi a mezőgazdasági szaktanintézet és Balázs Martina az egyházi gimnázium diákja Ipolyságról. Az előbbi felkészítő tanára Szabóné P. Edit, az utóbbié Ondrusz Anna. A tavalyi győztes Matyó Anett, a gimnázium diákja most a harmadik helyre szorult (felkészítője N. Tóth Anikó).

A versenyzők és kísérőik a Városháza dísztermében megrendezett verseny végén a Sajó-házhoz vonultak, s ott a városi önkormányzat és szervezetek képviselőinek társaságában megkoszorúzták a költő emléktábláját.

 

Varga Fanni (Komárom)
ÚRNŐM...


Nagy élmény volt

1972-ben nyaraltam gimnazistaként először a Balaton mellett, Szigligeten. Azután valahogy az életemből harminc évig kimaradt a magyar tenger. Nagy élmény volt számomra, hogy 2002-ben ismét lubickolhattam a Balatonban. Köszönet és hála ezért a Palóc Társaságnak és a budapesti Szent László Gimnáziumnak. 

Hogy is történt?

2001-ben két diáklányomat beneveztem a Sajó Sándor szavalóversenyre. Kučera Klára első, Ondrušek Edit harmadik helyezett lett. Végtelenül örültem az eredményüknek. Nagy meglepetés akkor ért, amikor a felkészítő tanárt is jutalmazták. Gondoltam, a következő nyárig biztosan megfeledkeznek rólunk. Nem így történt. Júniusban a Szent László Gimnázium igazgatóhelyettese jelentkezett: Szeretettel várnak bennünket, engem, az első helyezett Kučera Klárát és a második helyezett Veres Erikát, a párkányi gimnázium tanulóját. Csupán arra kért, hogy az utazást Balatonszepezdre szervezzük meg. Arról is nevezetes volt ez az utunk, hogy a magyarigazolvány előnyeit is élvezhettük. Először. Vendéglátóink vártak bennünket a szepezdi állomáson. Ettől kezdve mindent megtettek azért, hogy a gimnázium táborában jól érezzük magunkat. Nekem nagyon tetszett a tábori élet. A reggelit, uzsonnát közösen készítettük, a mosogatást, takarítást felváltva csoportokban végezték a lányok és fiúk. A táborban művelődni, szórakozni, sportolni lehetett. Voltak számítógépek, tévé, röplabdapálya. Rengeteget lubickolhattunk a Balatonban, kirándultunk Badacsonyba, tikkasztó melegben gyalogoltunk fel a Kisfaludy-házba, aminek köszönhetően a költészet és az irodalom sem maradt ki a nyaralásunkból. Álomszép vakáció volt!

A fiatalok viselkedéséről viszont a velük töltött egy hét után nem jó véleménnyel vagyok a fölösleges éjszakai bulik miatt. Talán ők nem értékelték igazán azt, amit kaptak… 

Nekem ez a jutalomkirándulás nagy ajándék volt.

Gubíkné Harmati Mária, a Zselízi Gimnázium magyartanára


EGY MAGÁNGYŰJTEMÉNY TÖRTÉNETE

A gyűjtemény Felsőszeli (Horné Saliby) peremén egy tágas udvar hátsó szegletében található. Az átalakított, ma már három helyiségből álló épület, eredetileg garázsnak készült, autó azonban sosem volt benne. Nem anyagiak miatt, hanem az akkor nyiladozó irodalom- és könyvszeretetem szólt közbe. Elhatároztam ugyanis, hogy bizony könyvtár lesz! Ez 1977-ben történt, nem sokkal azután, hogy Dobos László és Fónod Zoltán járt nálunk. A látogatásuk méginkább megerősítette az elhatározásomat. Nehézségek csupán abból adódtak, hogy hivatásos katonaként, kéthetente ingáztam a túrócszentmártoni katonai főiskola és Szeli között. A mű azonban így is elkészült: sőt most már abban sem láttam gondot, hogy az iskola elvégzése után a Prága melletti Kostelecbe helyeztek…

Szabadidőmben jártam a prágai, zsolnai, pozsonyi és a budapesti antiokváriumokat, könyvesboltokat. Gyűltek is szépen a könyvek - akkor még reális áron -, de elkezdődtek a levelezések is: íróinktól aláírt fényképet, kéziratot kértem, majd könyveiket is elküldtem, hogy nekem dedikálják. Az első bátortalan kísérletek jól indultak. Sorban jöttek a levelek, fényképek, verskéziratok és biztatások: folytassam a gyűjtést! Itt azért megjegyezném, hogy ebben az időben még nem létezett a már neves somorjai intézmény, a Bibliotheca Hungarica, így íróink is fantáziát láttak az elképzelésemben. Elsőként Csontos Vilmos válaszolt, majd Ozsvald Árpád, Dénes György, Rácz Olivér, Turczel Lajos, Mács József és fokozatosan a többiek… Visszatekintve azokra az évekre, most már elmondhatom: olyan tempóban haladt az anyaggyűjtés, hogy egy éven belül kapcsolatban voltam a szlovákiai magyar írók zömével. Később azt a tanácsot kaptam, hogy írjak a tájainkról elszármazott szerzőknek is. Az ötletet jónak tartottam, hisz mint ismeretes, a háború után sokan távoztak Magyarországra önként vagy a szégyenletes kitelepítések során, s bizony őket sem szabad mellőzni. Újból elindultak hát a levelek, amelyek most sem maradtak visszhang nélkül. Válaszolt Urr Ida, Szombathy Viktor, Sziklay László, de jelentkezett Morvay Gyula, Dobossy László, Boross Zoltán vagy Balogh Edgár is, hogy csak az ismertebbek nevét említsem. Ma már egyikük sincs közöttünk…

Közben elkészültek az irodalmi albumok, illetve a gyűjteményben levő könyvek, kisnyomtatványok és sajtótermékek katalógusai is. Sok-sok írás, újságcikk, néhány könyv valamint a szeliek szeretete kísérte útjukat...
Mesélhetnék még a dobozokban tárolt száz-kétszáz éves dokumentumokról, amelyeket a magyar történelem és irodalom jeles személyiségei láttak el kézjegyükkel - többek között báró Jeszenák János, a magyar szabadságharc pozsonyi vértanúja, báró Eötvös József és Trefort Ágost, egykori vallás- és közoktatási miniszterek, Szeberényi Lajos, Petőfi Sándor selmeci iskolatársa, Móra Ferenc, Móricz zsigmond vagy akár Lehár Ferenc, de úgysem tudnám leírni azt a hangulatot, azt a történelmi légkört, amit ezek az iratok sugároznak magukból…

Ennyit röviden a gyűjteményről, amelynek története néhány újságcikkben, rádió- és tévétudósításban, illetve egy könyvecskében is megjelent. Ami pedig engem illet: az ország kettéválása után alezredesi rangban én is hazatértem Csehországból. Jelenleg újból Felsőszeliben élek, és nyugdíjasként a gyűjtemény - BIBLIOTHECA PRO PATRIA - gyarapításával, feldolgozásával foglalkozom. 
 

Oros László mérnök, a Palóc Társaság tagja

V e n d é g k ö n y v


 A Palóc Társaság rovásírás versenye

- felhívás -

A Palóc Társaság 2005-ben rovásírásversenyt hirdet, amelyen alap- és középiskolások vehetnek részt. A verseny célja: megismertetni és népszerűsíteni ősi kulturális örökségünknek e meghatározó bizonyítékát, s általa elmélyíteni fiataljainkban a magyarsághoz való tartozás felemelő érzését, tudatát.

A verseny korosztályok szerint zajlik: alsó tagozatos (3-4. évfolyam), felső tagozat (5-9. évf.) és középiskolás. Az alsó tagozatos versenyzőknek 5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűre, 5 sornyi latinbetűs szöveg átírása rovásírásra, 3 mondat rovásírásos szöveg hangos olvasása. A felső tagozatosokra ugyanezek a feladatok várnak, de 10-10 sor átírással, a középiskolásoknak pedig 15-15 sort kell átírniuk. 

 versenyen Forrai Sándor rovásbetűit használjuk. A feladatok megoldásához segédeszköz nem használható. A helyezettek megfelelő díjazásban részesülnek. A résztvevők megjutalmazásáról a meghirdető és támogatói: Forrai Sándor Rovásíró Kör, a Kürtös havilap és a Csemadok NTV gondoskodik. További támogatókat szívesen fogadunk. Egy-egy iskolából korcsoportokként hárman jelentkezhetnek 2005. február 14-ig.

 A jelentkezést (név, évfolyam, iskolacím, telefonszám feltüntetésével) a Palóc Társaság címére várjuk: 991 22 Olováry 132. A jelentkezőknek további tájékoztatást és segítséget nyújtunk.


Leszakított nemzetrészből eltaszított lettünk
 

Alig-alig pislákolt a remény, hogy az igenek kerekednek felül. Nem kerültek. Gyásznap lett december ötödike. Megcsonkított Magyarországon alig kétmillió MAGYAR él. A többi országlakó csupán, polgár, aki hétköznap és ünnepnap bevásárol vagy kuksol egy bizonyos villogó doboz előtt. Nem tehet róla, ilyenné gyúrták, gyurmálták, gyurcsányolták…

Magyarország beteg. Sejtettük, talán tudtuk is, csak nem akartuk elhinni. Karanténba zárták lakói. Falakat húztak maguk köré, az ország köré. Hiába figyelmeztettünk: Ne tegyék! Legalább tudatukban ne emeljenek falakat, ne húzzanak határokat maguk köré! Ne ismételgessék untalan, "határon túli magyarok", mert mi nem vagyunk "határon túli magyarok", mi palócföldiek, kárpátaljaiak, erdélyiek, drávaszögiek, Ipoly mentiek, Nyárád mentiek, csallóköziek meg mezőségiek vagyunk… Hiába! Szálláscsinálói lettek multiknak, plázákat szóróknak, területet foglalóknak, ezerszer kárpótoltaknak, új hazát rakóknak: ellenségeinknek - magyarnak hazudott kormány és sajtó és intézmények segedelmével…

Mi megbecsüljük Maradék-Magyarországot. Az igennel szavazókat. Óvja és segítse Istenünk őket! De harcukat maguknak kell megvívniuk! Ez lesz a tisztulás, a megerősödés folyamata. Mint ahogy mi is, nyolc évtizede már küzdjük a magunk küzdelmét megmaradásunkért! Emberséggel, becsülettel. Hisszük: Dávid legyőzi Góliátot! Le kell győznie! Különben jajjjj nekünk! Magyaroknak az űzött magyarságban. Magyaroknak, Isten gyermekeinek. 

Az Igaz szó mesterei a költők, helyettünk is, mindnyájunkért szólalnak meg: olvassuk hát a költeményeket mint fohászt, imát magunkért, NEMZETÜNKÉRT, MAGYAR JÖVŐNKÉRT. 


Sajó Sándor

ÉS MÉGIS, MÉGIS - HINNI KELL…

És mégis, mégis, - hinni kell,
Jaj, hinni kell még Valakit, 
Ki megterem e csonka földön
Lejerikózni itt e börtön
Halálbafojtó falait, -
Ki tűzcsóvát gyujt itt az éjben
S hatszázezer halott nevében
Dörömböl e süket világra
S míg rettentően szétkiáltja
Egy jobb jövendő szent jogát:
Ó, hinni kell, hogy majd e hangon,
Mint jajveszékre félrevert harangon,
Az Isten lelke harsog át!

E megmohácsolt ég alatt
Nekünk nincs már, csak egy utunk:
Megfujva minden trombitát
Szétzúzni azt a zord falat,
Hogy rádöbbenjen a világ:
Ha kell, így is tudunk!
Míg álmainkba révülünk
Reményt kérődző magyarok, -
Halálfolyó zúg körülünk
S fekete árral hömpölyögve,
Omlasztva ront az ős rögökre
S mindközelebbre kanyarog…

 

És mégis, mégis, - hinni kell,
A nagy csodát is hinni kell még, -
De amikor a szörnyű nemlét
Már a fejünkön csapkod át:
Nem égrenéző szemmel állni,
Nem várni, várni, egyre várni, - 
Csinálni kell a nagy magyar csodát!

Paksi Julianna (Komárom): Zólyom vára


Szőke István Atilla

VERS SAJÓ SÁNDORHOZ

Ipoly-parti fűzek között száll az ének,
Bólogatva áldoz költőnk szellemének,
Neve beivódott a rögökbe mélyen,
Nem tűnik el onnan viharban, se vészben.

Reménység parázslik eme becses tájon,
Örök csillag fénylik hűvös éjszakákon,
Itt lebeg felettünk Sajó Sándor lelke,
'Ki múltunk emlékét versben énekelte.

Szavában zengett az örökkévalóság,
Nemzete féltése, aggodalom, jóság,
Bús, szomorú költő, tolla "vérben ázott",
Látott porba hullni büszke boldogságot.

Országát széttépték, messze lett a távol,
Nem látta az erdőt sok idegen fától,
Nem látta a Napot, szeme könnye fedte,
Múltunk keserveit versben énekelte.

Most a folyó partján susognak a nádak,
Hajladozva őrzik szavait a mának,
Hej, te árva sorsú, lengedező álom,
Versek üzenetét egymás mellett látom.

A vén bolond ott les, mostan nem rikácsol,
Vatha kortyol barna Koppány koponyájából,
A fekete holló "trianont" rikoltoz,
Elhallatszik hangja Ipolytól az Olthoz.

Mikes Kelemen is ott van a folyónál,
Szeme beszédesebb minden írott szónál,
Rákóczi és Kossuth sötétszín ruhában,
Együtt áll a folyó kanyarulatában.

Bessenyei figyel, a lelkes, a hős barát,
Mellette Gál István tartja a trombitát,
Mellén érem csüng, 'mit bátorságért kapott,
Kapisztrán, Prohászka nem visel kalapot.

Csillagos ég alatt nagy titkok fénylenek,
Wesselényi arcán, furcsán égő szemek,
Halkan koboz pendül, Jókai hallgatja,
Megjő fehér hajjal Sajónak nagyapja.

S érkeznek még sokan, gyűlik múlt és jövő,
Karolja őket a mozdulatlan idő,
Kit magyarnak szültek s akit írtak versbe,
Úgy figyelnek nyugodt, várakozó rendbe'.

Ős-bölény poroszkál riasztott magányban,
Hozzája hasonló vajon hány, de hány van?
Sebes nyelvvel kortyol s elbődül riadtan,
Lába alatt nádnak száraz szára pattan.

Bánatos szárnyakon érkezik a pára,
Arrébb került Erdély gyönyörű határa,
Itt a Felvidéken és odalenn délen,
Hideg nagy szél járja, ej, de milyen régen.

A fájdalom mégis mindenkiben bent ég,
Ősföldjén a magyar mára már csak vendég,
Sajó Sándor fázik, véreihez vágyik,
Együtt melegedni a föltámadásig.

Én is odavágyom, gyertek ti is vélem,
Hogy minket az Isten örökké segéljen,
S ne felejtsük soha versei emlékét,
Sajó Sándor vélünk lelje meg a békét!

Ipoly-parti fűzek között csöndben állunk,
Emberek és versek egymásra találunk,
Egymásra találunk újra, újra, újra,
A magyar reménnyel össze-összebújva!

(E vers költője Szőke István Atilla a IX. ÖNT
egyik megcsodált előadója volt, akire oly
nagy hatást gyakorolt a tábor légköre, 
a város és Sajó Sándor "közelsége", hogy 
az élményből megszületett a fent közölt
költemény. Köszönjük, Atilla!)


Reményik Sándor

NEM NYUGSZUNK BELE

Téli szél
a tar gallyakat fújja, 
mint az Isten 
égre tartott ujja. 
Mind megcsúfolt
kikacagott álom,
állunk egyedül a 
nagyvilágon. Elvették, s most véle
nagyra vannak, 
törött véres kardját a
magyarnak. 
De még minden nép 
a sírját ássa, 
van szava, 
hogy világgá kiáltsa. 
Csak mi, csak mi 
ne verjük kebelünk, 
csak mi, csak mi 
ne emeljük fel fejünk. 
Tiporhatják szűz tiszta 
igazunk! 
Csak mi, csak mi
ne hagyjuk el magunk. 
De hirdessük 
gúzsba kötött kézzel,
sebes ajakkal, 
lázadó vérrel.
Idézve menny, pokol 
hatalmait: 
hogy béke nincs, 
hogy béke nincs itt. 
Kezünk bár nem pihen a 
kard vason, 
szíveinkben nem lesz 
nyugalom.
Jöhetnek jövő századok, 
s megint 
csak felszakadnak 
régi sebeink. 
E sebek és e fájdalom örök,
ettől vonaglik minden 
magyar rög! 
Ettől vérez ki majd 
nyomunkba hág!
Ettől nem gyógyulnak az 
unokák! 
Tátra erdők ettől zúgnak, 
búgnak. 
Ettől reszket lelke minden 
zugnak. 
Puha szívek kővé 
ettől válnak, 
kemény kövek 
élő szívként fájnak. 
Amíg élünk 
ettől fájunk, égünk. 
Sírban ettől nem lesz 
pihenésünk. 
Ettől szorul a kezünk 
ökölbe! 
Ettől sír a gyermek
anyaölben. 
Fenyőmadár behavazott 
fákon, 
szárazharaszt, téli 
pusztaságon, 
a folyók, a fák, a füvek
szelleme, 
minden süvít, mi nem 
nyugszunk bele! 
Most Lomnic ormán rakjunk 
nagy tűzet, 
Versailles-ig lobogjon az 
üzenet! 
Hogy megroppant bár 
karunk ereje, 
nem nyugszunk bele, nem 
nyugszunk bele!


Szentmihályi Szabó Péter

VELÜNK SZAVAZZATOK!

Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!
Itt a fél ország lop, csal. Beteg.
Itt már nem kellenek a gyermekek.
Itt Horn, Pető, Gyurcsány az úr.
Itt mindenki angolul tanul.
Ne gyertek haza! Itt nem kelletek!

Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország,
Emléketek is gyáván elhazudták,
Itt útlevél nem jár, csak idegennek,
Ha kampányt vezet vagy bölcsen befektet.
Ne gyertek haza! Ez itt csonka ország!

Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye,
Vígan él Kun Béla, Kádár szelleme,
Itt nem állhat szobra gróf Telekinek,
Pázmánynak, Wassnak, Mindszentynek.
Ne gyertek haza! Krisztusnak sincs helye.

Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont.
Itt zászlót a nép Károlyiért bont,
Koccintanak Erdély gyászünnepén,
Itt nincs már magyar hit, munkás remény,
Ne gyertek haza! Ünneplik Trianont.

Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely,
Magyar szív, ész, kéz itt senkinek se kell,
Nincs itt magyar gyár, talpalatnyi föld,
A reklám és hazugság minden tért betölt.
Ne gyertek haza! Itt nincsen munkahely.

Ne gyertek haza! Ki itt rátok szavazna,
Az mind szélsőséges, sovén és irredenta,
Populista, demagóg, ellenforradalmár -
Jaj, emlékeztek? Sok ilyesmi volt már.
Ne gyertek haza! Nincs, ki rátok szavazna.

Vagy gyertek mindannyian! Velünk szavazzatok!
Élők és holtak, látók és vakok, 
Ki járni bír, ki élni mer,
Tenger tömegben jöjjön el!
Szavazzatok helyettünk üvöltő igennel,
Gyertek zászlóval, fáklyával, kereszttel,
Gyertek mindannyian, velünk szavazzatok!

S amit nem tudtunk megtenni ötven éve,
Kergessük őket együtt el, örökre, végre!


Tóth Elemér

ÜZENET (részletek)
(Gyurcsány Ferencnek és elvbarátainak)

"Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszaadhatják.
De amiról a nemzet, félve a szenvedésektől,
önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges."


Deák Ferenc

II.
"Felelős hazafiság" - mondod, 
és hallgattak rád a bolondok. 
Hallgattak rád, s eladtak minket, 
sóval szórták be sebeinket. 
Bő nyolcvan év! Nem tudja senki, 
mit jelentett magyarnak lenni. 
Mit jelentett védeni, óvni, 
csodás nyelvünkkel takarózni. 
A dalainkat fújni este, 
szép magyarságunkért repesve. 
Megszenvedtük, de nem szólt ajkunk, 
a hatalom tobzódott rajtunk. 
Kopaszra nyírtak, megaláztak, 
bezárták mind az iskolánkat. 
Vittek cselédnek Csehországba, 
mindent ráfogtak az apánkra. 
Napokig éheztették, vágták, 
hogy tagadja meg magyarságát. 
De ő kitartott! Ugyan miért is? 
Mert magyarsága volt a fétis! 
Kitartott, hogy - jaj! - évek múlva, 
hajtsa vénséges fejét búra, 
hogy félnótás pesti vigécek, 
ellene hecceljék a népet, 
szemen köpjék, rúgjanak rajta: 
"Miért nem adtad fel, te mafla?!"

VII.
"Felejtsük el a múltat!" - mondod, 
hiszem, hogy nem leszünk bolondok. 
Mert aki múltját megtagadja, 
miféle ember az, mi fajta? 
Az elmetszett gyökér nem táplál, 
szép jövő helyett a halál vár 
mindekire, aki tagadja: 
együtt lehet erős a falka! 
Felejtsük el vitéz Balassit 
vagy vértanúnkat, hús Dessewffyt? 


Felejtsük Zólyom várát, Kassát, 
ahol jó Márait ringatták? 
Felejtsük Kármánt és Losoncot, 
s vessük oda Pósát mint koncot? 
Felejtsük Tompa Mihályt, Győryt, 
emléküket Szombatban őrzik, 
de őrzi Hanva, őrzi Beje, 
mindenki, kinek van veleje. 
Felejtsük Szklabonyát, Mikszáthot, 
akit minden palóc imádott?
És Sztregovát, Rimay Jánost, 
avagy Imrét, a nagy Madáchot, 
Komlós Aladárt, aki szintén 
itt növekedett, e föld kincsén. 
Thököly Imrét is felejtsük, 
a nagy-nagy Rákóczival együtt? 
Késmárk és Borsi - hallottad már? 
Te sötét lelkű, hazug kalmár! 
Tagadjuk meg hű Sajó Sándort,
aki bennünket körülárkolt, 
aki védte szépséges nyelvünk, 
s tűzzel rakta meg fájó lelkünk. 
Czuczor, Jókai, Feszty Árpád -
tagadjuk meg, te azt kívánnád?
Érsekújvárt se hozzuk szóba, 
Kassákról már ne szóljon nóta? 
Hát Reviczkyről, Pray Györgyről, 
s a zsoltáros Molnár Albertről? 
Soroljam még, kiket felejtsünk? 
Kik erősítették a lelkünk? 
Gyökereinket kik táplálták, 
védve mindnyájunk magyarságát? 
Soroljam még? Eh, úgysem érted, 
gyökerek nélkül nincsen élet, 
múlt nélkül pedig nincs jövő se, 
már tudhatnád, napjaink hőse! 
Azért remélem, sejted, érzed, 
homlokodon a szégyenbélyeg!


Jócselekedet

Gimnazista koromban a nyári szünidőben kitünő pénzkeresési lehetőség adódott számomra. Kocsikísérőként zöldséget raktam az autóra föl meg le. Hárman jártuk a Kékkői járás akkor még poros útjait egy Praga RN teherautóval: a gépkocsivezető, Gyuro és jómagam. 

Valahol Kőkeszi környékén történt, hogy utolértünk egy cementtel megrakott szekeret, melyet a lovak erőlködve húztak volna fel a partnak, de nem bírták. Pedig a kocsis igyekezett őket biztatni ostorával, mert a szél csúnya felhőket hajtott felénk és a várható zápor a cementet veszélyeztette. 
Mikor a kocsi mellé értünk, megálltunk. A gépkocsivezető odaszólt alkalmazottjának: 
- Mondd neki, hogy fogjon ki, és kérdezd meg azt is, van-e a rúdban szög.
Erre Gyuro kiszállt, én meg vártam, hogy mi lesz.
Az a bizonyos szög a rúdban rendben volt. Mire az autó előrement és visszatolatott a szekér elé, a lovakat kifogták és Gyuro - máig nem tudom hogyan - a kocsirudat az autóhoz csatolta. A Praga lassan megindult s fölért a dombtetőre. Ekkor már az első esőcseppek leestek. A sofőr megint kiadta az utasítást: 
- Dobd rá a ponyvát és mondd a kocsisnak, hogy hagyja a ponyvát kocsmában, majd a jövő héten elvisszük, ha újból erre járunk. 
Eközben a gazda fölvezette a lovakat, mi meg indultunk tovább. 
- Maga ismeri ezt az embert ? - kérdezte Gyuro a gépkocsivezetőt.
- Nem.
- És ha nem adja vissza a ponyvát ?
- Ah, mért nem adná vissza ? Emiatt nyugodtan alhatsz!

Közben elértük a következő falut, megálltunk az üzletnél és végeztük megszokott munkánkat...

Nekem két dolog volt egy ideig furcsa. Először az, hogy az egész olyan egyszerűen, majdnem szó nélkül történt, mintha ez a két ember eleve a cementes szekerek megmentésére lett volna berendezkedve, a gazda meg pont arra várt volna, hogy mikor jön már a kisegítő vontató autó. Másodszor az, hogy később nem is beszéltek az esetről. Pedig én azt vártam, hogy valahol majd csak eldicsekedünk, hogyan mentettünk meg egy rakomány cementet! De nem. Még a szokásos "Köszönöm szépen"-t sem várták meg. 

Sokkal később tudtam csak meg, hogy a cserkészszervezet, amelynek diákkorában a sofőrünk is tagja volt, tanítja a fiatalokat arra, hogy mikor, miért, kivel szemben és hogyan kell jócselekedetet gyakorolni. 

Valahol Ipolynyék és Csáb között így tanultam meg, hogy erőnk és lehetőségeink szerint úgy kell cselekednünk, hogy részünkről nyoma se legyen tolakodásnak, de a megsegítettnek se kelljen különösképpen hálálkodnia jócselekedetünkért.

Bőhm András

Jótevőink voltak 2004-ben

  Illyés Közalapítvány, Alapítvány a Közjóért, Országépítő Alapítvány, Nemzeti Alapítvány, Magyar Kultúra Alapítvány, Jobbágy Károly Alapítvány, A Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, Bibliotheca Hungarica, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Honismereti Szövetség, Rákóczi Szövetség, Fidesz – Gazdatagozat, Magyar Kollégium, Magyar Művelődési Intézet, Nagykürtösi Körzeti Hivatal, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Melo-Diák Taneszközcentrum, KEHOFA,  Szent László Gimnázium, Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola, Művészeti Alapiskola, Kincsem Rádió, Pátria Rádió, Honismeret, Gömörország, Kürtös, Magyar Demokrata, Ipoly Hírnök, Új Szó, Szabad Újság, Nógrád Megyei Hírlap, Katedra, Tábortűz, Művelődés, Real-Net, Siker* Bt., Lukanénye, Szécsénykovácsi, Nagycsalomja, Óvár, Ipolynyék, Ipolyság, Veresegyház Polgármesteri Hivatala, Bíró József, Molnár Imre, Molnár Katalin, Kotoráék, Balázsék, Urbánék, Szabóék, Vandáék, Fagyas Róbert, Oroszlány János, Oláh Szilveszter, Szilaveczky Csilla, Kunné Kubicza Erzsébet, Kolczonay Katalin, Kiss Margitka, Pásztor Tibor Endre, Fülöp Béla és családja...

Szívből köszönjük jótevőink segítségét, amellyel lehetővé vált, hogy eredményesen terjesszük magyar nemzeti kultúránkat, hozzájáruljunk kulturális örökségünk ápolásához. Köszönjük az együttgondolkodást magyar jövőnkről, a megértést és a tetteket. Isten áldja meg az áldozatkész, jóakaratú embereket! (Elnézést kérünk azoktól, akiket akaratlanul kifelejtettünk a felsorolásból!)

 

 

Jó Palócok

A Palóc Társaság hírmondója

Megjelenik minden negyedévben

Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár  

webdesign: Fagyas Róbert

991 22 OLOVÁRY 132., Szlovákia tel/fax: 047/48 79 115

honlap: www.paloctarsasag.real-net.sk  

e-mail: z.urban@paloctarsasag.real-net.sk