Drávaszögi találkozó
Október elején immár a hatodik alkalommal találkoztak a
Kárpát-medencei magyar civil szervezetek képviselői. A VI. Civil
Akadémia székhelye ezúttal a horvátországi Drávaszög Pélmonostor
nevű városa volt, a házigazda pedig a Magyar Egyesületek
Szervezete (MESZ). Az akadémia szervezését a Magyar Kollégium és
a Magyar Művelődési Intézet tartja szívügyének Romhányi András
elnök és Halász Péter főmunkatárs személyében.
Megérkezésünk után az első meglepetés akkor ért bennünket,
amikor megtudtuk, hogy a MESZ-nek székháza van és vendégháza is.
Mint kiderült, jól felszerelt és kényelmes pihenést nyújtó. A
második meglepetés sem sokáig váratott magára, hiszen az
ismerkedő esten megtudtuk, hogy a szervezet alig jött létre,
ennél fogva túl sok ideje sem lehett megérdemeltségét
bizonyítania, máris jelentős ingatlannal rendelkezik. Nem
lebecsülendő szempont a továbblépéshez. Hirtelen arra gondoltam,
hogy idehaza mennyivel sivárabb a helyzet a szervezetek
tulajdonát tekintve, pedig annyi érdemet szereztek már a magyar
kultúra ápolása és megtartása, fejlesztése terén, hogy
nagykönyvbe való. Ám ébredező irigységem csakhamar kihunyt,
amikor azt is megtudtuk, hogy mindez az utolsó szalmaszál,
amelybe még belekapaszkodhat a drávaszögi magyar, hogy végleg el
ne merüljön a horvátság partnyaldosó-omlasztó tengerében. Az
utolsó lehetőség, amelybe belekapaszkodva talán megmaradhat a
magyarság a magyar művelődéstörténet nagy századait megőrző
Drávaszögben.
A húszvalahány résztvevő Erdélyből, Partiumból,
Maradék-Magyarországról, a Felvidékről, Vajdaságból érkezett s
természetesen a vendéglátó horvátországi magyar szervezeteket is
képviselték páran, sőt a Kárpát-medencén kívüli
Bosznia-Hercegovinából, annak fővárosából is volt egy résztvevő.
Sajnálkozásunkat fejeztük ki amiatt, hogy a szlovéniai magyarok
a szüretre hivatkozva maradtak otthon, Kárpátaljáról meg a
vízumkényszer akadályozta meg az ottani szervezetek képviselőit
abban, hogy megérkezzenek Pélmonostorra.
Mire jók az ilyen találkozók? Arra mindenképpen, hogy
erősítse a résztvevőkben az összetartozás, az összefogás
érzését. A magyar élettér – mégha erősen átitatott is a többségi
nemzetek befolyásától – sok összetevőjének az érvényesülés és a
kisebbségi létből eredő többletküzdelmek kérdéskörének
kibeszélésével könnyíthető a lelki teher, amely nyomasztóan hat
a számbeli kisebbségben élőkre.
A horvátországi magyarok száma a legutolsó népszámlálás
adatai szerint 16 695 volt, de csak 12 650-en vallották magukat
magyar anyanyelvűnek is. A magyarság zöme a baranyai
háromszögben él, de ők is elkeseredettek, meghasonlottak,
bezárkózottak többségükben. Ez az általános lehangoltság a
jugoszláviai háborús évek következménye, az akkor ejtett sebek
lassan gyógyulnak, sokan ezt a gyógyulást az elvándorlásban
keresik. Tetézi a bajt, hogy a hotvátországi magyarok igen
megosztottak, a kislétszámuk ellenére szétforgácsoltak,
egymással ellenkező pártocskák osztják meg soraikat, s ebből
fakadóan művelődési életük is a pártok mentén szerveződik.
Különösen megdöbbentő volt számomra, hogy az Eszékhez tartozó
Rétfalu népkörében majdnem hozsannát zengtek helyi vendéglátóink
a jelenlegi magyarországi kormányról annak anyagi támogatását
dicsérve s mélyen elmarasztalták az előző magyar kormány
kisebbségi politikáját.
Egy teljes napot szántak arra a házigazdák, hogy
felkeressük a környék falvait, ismerkedjünk a vidék
hétköznapjaival és művelődési életével. Igazán felemelő
élményekben volt részünk! Kórógyon például az a Kel József
fogadott bennünket, akit jól ismerhetünk a háborús évek tévés
közvetítéseiből. A falut a szerbek szinte a földdel tették
egyenlővé. Lebár Lajos nyugalmazott tanár a rögtönzött fogadáson
könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy a szerbek – ahogyan ő
fogalmazott: „drágalátos jótevőink” – mindent elvittek a
községből, a néprajzáról messzeföldön híres falu összes kincsét,
mutatóban sem hagytak abból semmit, lerombolták az iskolát és a
templomot. De újjáépült a templom! Tornya ablakából kitekintve
az is szemünk elé tárult, hogy új házak is szép számmal épültek
azóta a békeidőben. A 230 házból 198-at kellett felépíteni.
Befejezéséhez közeledik az iskola újjáépítése is. Ott is
jártunk. Miről mesélnek a csonkán maradt falak? A pusztításról,
a mindenáron való nemzetpusztításról, a magyarság kiirtási
kísérletéről… és a csakazértisről! 2006 őszétől ismét
nyolcosztályos iskolája lesz Kórógynak, a mai összevont
alsótagozatos helyett, amely a kultúrház emeletén tengődik pár
gyerekkel, akik még vödörből isszák a vizet, de már számítógépes
termük is van. Ugyanakkor az összes tantárgyat, a magyar nyelvet
és irodalmat is, horvát nyelvű tankönyvből tanulnak, mert magyar
nyelvűt még nem írtak, nyomtak…
Kormoránok a Kopácsi-réten
Harasztiban – de sokat hallottunk, láttunk róla a
televízióban! – még mindig ezer sebből vérzik a református
templom fala. De már új tornya messze fénylik, új fedele van s
berendezése is napról napra bővül, szépül. A parókia kapujában
fiatal lelkésze fogad: „Én meg Szent Péter vagyok!” – szorít
velem kezet a bemutatkozáskor. Nocsak, süvít át rajtam a
gondolat, csak nem a bibliai Szent Péterrel találkozom? Aztán
tisztázódik félrehallásom: Szenn Péter a becsületes neve a
fiatal lelkésznek, aki a parókia egyik termében, ahol az
istentiszteleteket tartják mostanában hegyeket megmozgató
lelkesedéssel és rendíthetetlen jövőbe vetett hittel beszél
arról, hogy meg kell maradni magyarnak, hogy Harasztinak (meg a
többi szlavóniai magyar településnek) élnie kell, fejlődnie
kell, ezért minden áldozatra képesnek kell lenni. A megmaradás
legbiztosabb útja pedig a szapora gyermekáldás – vallja a
lelkész. A példamutatásban is élen jár: ottjártunkkor várta
harmadik gyermekének megszületését. Erőlködésnek, kivételnek is
tarthatnánk azt a lobogva izzó lelkesedést és tudatos
cselekvésegyüttest – hazaszeretetnek is nevezhetnénk akár! –
amelyet elénk tárt a lelkész úr. De a többiek, a tűzoltóegylet,
a kulturális egyesület, a képviselő és az ifjak szószólója is
mind-mind meggyőződéssel, hittel és égő tenniakarással szóltak a
magyarnak maradásról.
És nem csak beszélnek, van példa az áldozatkészségre,
az összefogásra is a Délvidéken. Csúzára késő este „toppant be”
kis csapatunk, a faluközepi kultúrházból gyönyörű muzsikaszó
szivárgott ki. A Jókai Mór Kultúregyesület tánccsoportja
próbált, lehettek húszan, talán többen is. Csúza Ács Gedeon
faluja, Kossuth emberéé, aki követte őt Amerikába is. A falu
temetőjében nyugszik, domborműve a kultúrház emeleti csarnokában
magyar nemzeti szalagokkal díszétett koszorúkkal körülvéve
található. Csúzán él Dékány Zsuzsanna matematikatanár, régi
ismerősöm, a falu és a széles környék, de az egész Drávaszög
kulturális életének egyik zászlóvivője. Neki köszönhetően
járhattam be családommal annak idején a baranyai háromszöget. Ő
ismertetett össze Baranyai Júliával, a vidék lelkiismeretével, a
Vízbe vesző nyomokon c. honszeretetről valló könyv szerzőjével,
aki hosszú évek óta fentről vigyázza már szeretett
szülőföldjének megtartását…Ami nem mindig sikerül, bizony
szomorú események is történnek errefelé. Vörösmarton például,
Baranyai Júlia falujában az eddig teljesen magyar tanítási
nyelvű általános iskolában két éve megnyílt a horvát tagozat, s
a tanári kar fele már most horvát anyanyelvű, akik nem beszélnek
magyarul… Pedig a 930 lelket számláló nagy múltú magyar
községben még 80 %-ot tesz ki a magyarok számaránya hivatalosan
is. De hiába: a vörösmartiak is bezárkózottak, bizalmatlanok
lettek a háborús évek alatt s óta. „Nehéz mozgósítani őket –
mondja esti beszélgetésünkkor a helyi kultúregyesület elnöke -,
nem tudják, hová tartoznak… ”. A reményt azonban nem adják fel –
teszi hozzá Bisztricán Nikéta, a MESZ Magyar Napló c.
hetilapjának főszerkesztője, aki édesanyjával rendszeresen
szervez magyar esteket Vörösmarton. A fárasztó, de teli
élményekkel megrakott napot a vörösmarti, népi építészetéről is
híres pincesoron fejezzük be, ahol háziasszonyunk férje a
főpincész. Deák úr a pinceajtóban üdvözöl bennünket, majd
tessékel beljebb is, lejjebb is, s traktál a baranyai
löszoldalak bódító levével. Meg nem álljuk, hogy a borkóstoló
után a hazaiaknak ne vásároljunk egy-két palackot a finom vörös-
és fehérborok közül.
Másnap egy konferencia szerepel a civil akadémia műsorán,
amelynek előadói a „Magyarság jövője Horvátországban” kérdéskört
járják körbe. Országgyűlési képviselő, kistérségi elöljáró,
szervezeti tisztségviselő, romániai magyar oktatási államtitkár,
magyarországi hivatalvezető vázolja fel a tennivalókat, s ígér
posztjához illő támogatást a helyieknek. Jó lenne tudni, mennyit
érnek ezek az ígéretek, mi valósul meg belőlük, jobbra fordul-e
a magyarság sorsa Horvátországban, megnő-e a bizalom a magyar
jövő iránt a Drávaszögben az ígéretek megvalósulása után. És ha
nem, vagy csak részben valósulnak meg?
Az viszont már most nyugodt szívvel megállapítható, hogy a
délvidéki civil akadémia elérte célját: a több ország
magyarságát képviselő résztvevők sok ismerettel gazdagodtak,
sokat tapasztaltak, amelyeket hazatérve maguk is
kamatoztathatnak. Nem mellékesen elmélyíthették a baráti,
testvéri kapcsolatokat egymás között. Mindezért pedig őszinte
köszönet jár a vendéglátóknak, elsősorban Tomašic Deák Korinának
és Ferencz Lászlónak, akik messzemenőkig gondoskodtak a
találkozó résztvevőinek kényelméről, szellemi táplálékáról.
(zua)
....................................
Kálmán-nap Horpácson
Kegyeibe vette az ég ezt a napot. Mint mindig,
most is – pedig nem is napján, 13-án, hanem 15-én sereglettek
Horpácsra a Nagy Palóc tisztelői – ragyogó őszi napsütés
köszöntötte őket.
A Mikszáth Kálmán Társaság fáradhatatlan elnöke, dr.
Praznovszky Mihály volt a fő szervezője az ünnepségnek, mely a
helyi Fundus Alapítvány és Molnár Zoltán polgármester szervező
munkáját is dicsérte. A nap emlékezetes eseménye marad ugyanis
Mikszáth feleségének, Mauks Ilona mellszobrának a felavatása. Az
élethű vonásokat megörökítő szobrot ifj. Szabó István
szobrászművész alkotta a Fundus Alapítvány megbízásából és
tagjainak pénzén. Avatóbeszédet Csongrádi Béla mondott.
Ezzel a szoborral gazdagodott most a horpácsi
park, amely a Mikszáth Emlékmúzeumot öleli körbe. A parkban van
már szobra az írónak is. Nem is egy, de kettő: az egyik a
múzeumba vezető sétány balfelén, a másik a sétány végén. Ott ül
Kálmán bátyánk a lócán pipázgatva s várva, hogy melléüljünk egy
kis tereferére. Dicséretes kezdeményezésnek tartjuk a fenntartó
azon szándékát, hogy a parkban szoborsétányt alakítsanak ki,
emléket állítva ezzel mindazoknak, akik Horpács és a megye
életében elismerést vívtak ki maguknak munkásságukkal. A mostani
esetet ismerve nem nehéz elképzelni, hogy sorra nőnek ki a
földből szellemi elődeink emlékszobrai, szerencsére, nem vagyunk
híján a nagyoknak.
Szontágh Pál neve említése sem véletlen ezen a napon.
Szakszerűen felújított kúriájának falán újraavatták Madách
emléktábláját. A nap további része a faluházban zajlott.
Előadások, könyvbemutatók s jelenet követte egymást. Réti Zoltán
festőművész sok évtizedes művészi munkásságát összegező gyönyörű
album látott napvilágot, amelyet maga a művész mutatott be
egy-két élménye felelevenítésével. Solymár József gyermekeknek
szánt kisregényéről szólt, amely Mikszáth gyermekkori kalandjait
meséli el. Pásztor Sándorné balassagyarmati középiskolai
tanárnak frissen megjelent kötetét, amely Mikszáth-elbeszélések
elemzését közli, Praznovszky Mihály mutatta be. Végül a tanárnő
diákjai életre keltették A kiscsizmák c. Mikszáth-elbeszélést.
Örömmel állapítjuk meg, hogy az idén is gazdag,
választékos és élményt nyújtó volt a horpácsi Kálmán-nap.
Résztvevői között láthattuk a dejtári általános iskola tanulóit
és tanárait is, akik rövid műsorral is kedveskedtek a
megjelenteknek. Iskolájuk a tanév elején vette fel Mikszáth
Kálmán nevét. Csak az szomorítja el kissé a hírmondót, hogy az
író ideáti palócai közül voltak nagyon kevesen a rendezvényen.
....................................
Helyzet(képek)
Hónapok, talán évek óta zárva a szklabonyai
Mikszáth Kálmán Emlékház. A múló időben fedélcserére került sor,
belső munkák folytak. Komótosan. 2005 nyarán aztán felgyorsultak
az események, a felújítási munkálatok. Képeink erről tudósítanak
magyarázat nélkül.
Úgy tudjuk, az emlékház újbóli megnyitása 2006. január
derekán várható…
....................................
Balassi-emléktúra
Elmúlt egy év. A tavalyi Balassi-emlékév után a pénzosztó
illetékesek megpihentek, már nem gondolnak Balassi Bálintra.
Balassi egy időre meghalt számukra. Majd legközelebb úgy ötven
év múlva gyűrkőzhetnek újból neki, hogy emlékápolás címén ismét
arathassanak…az akkori pénzosztók. Hogy holdudvaruk állományának
ismét megtömjék a zsebét. De ennyire mégsem lehetünk borulátóak!
Addigra csak eltűnnek szerzeményeikkel s helyükbe sem jönnek
újak, akik mindenből, Balassiból is csak a pénzszerzés
lehetőségét veszik észre!
Deák Katalin Balassi-verset mond
Elmúlt hát egy év. Október 20-a táján, pontosan 16-án virradt
fel az a nap 2005-ben, amikor Palóc Társaságunk újból
Kálvária-hegyi emléktúrára hívta a tagokat, Balassi örökértékű
költészetének híveit. Jöttek is, talán egyharmad tagtársunk
tette tiszteletét költőnk előtt. Nem semmi ám ez, hiszen kettő
kivételével messze s messzebb élünk Kékkőtől, a megemlékezés
hagyományos helyszínétől. Sokan talán már megszokásból jönnek,
mert tudják, hogy minden év októberének huszadikához közel eső
vasárnapján nagyon jó együtt lenni a költő ürügyén, a
varázslatos tarkaságú kékkői vártetőn, ahonnan szívet-lelket
gyönyörködtető festői kép tárul a természet szépségét megérző és
látó emberfia szeme elé.
Lassan, beszélgetve a keresztúton
Az idei emléktúránkat a vármúzeum Balassi-szobájának
megtekintésével kezdtük. Sokunk számára újdonságnak hatottak a
kiállításon látottak, hiszen a tavaszi megnyitóra a Palóc
Társaságot meg sem hívták! Az előcsarnokban Oláh Szilveszter
szobrászművész Balassiról, a költői mű ihlette grafikái fogadják
a látogatót. Szoborterveknek, vázlatoknak is felfoghatnánk
ezeket a rajzokat, de az az igazság, hogy mint önálló életű
alkotások, rajzok is megállják a helyüket, és szárnyára eresztik
a Balassi költészetét ismerők képzeletét. Maga a
Balassi-kiállítás lényegretörő, jelzi csupán, utal csak a
reneszánsz nagy egyéniségének művészetére s teszi ezt nemes
egyszerűséggel, szépérzékkel megáldva.
A kastély falán 1994 óta található bronz domborműre is került
koszorú egy Balassi-költemény elhangzása után, a vár látogatható
bástyájáról is letekintettünk a mélybe, az Ipoly völgyére. Aztán
ki bírta szusszal, az a tekervényes kaptatón, a keresztút
állomásain meg-megpihenve felért a messziről látszó fehér
feszülethez, ahonnan igazán festői a kilátás ilyenkor ősszel a
langyos napsütésben. Közben sűrűn kóstoltattuk egymást a hazai
finomságok legfinomabbikaival és a szomjoltó toroköblítőkkel.
Kotoráék sült szelídgesztenyével tömött fonott kosara csakhamar
kiürült, mindenkinek ízlett a kékkői hegyitúrák legcsábosabbika
(csak nem kellene „gesztenye-parti”-ra átminősíteni az
összejövetelt?).
Hazai finomságok
A hírek gazdát cseréltek, a hírfoszlányok hírré öblösödtek. Mert
ezek a Balassi-emléktúrák erre is jók. Meg jók azért is, mert
nem alapítványi támogatással, nem is csak kerek évfordulós
alkalmakkor valósulnak meg, hanem saját jókedvből, akaratból,
egymást látnivágyásból évente. Kell ennél több?
....................................
Nagy s szent akarat
Emléknap Sajó Sándor tiszteletére a trianoni diktátum
85. évfordulója évében
Sajó Sándort, az ipolysági költőt idézve valóban nagy s
szent akarat magyarnak maradni. Mostanában annak lehetünk
szomorú tanúi, hogy fogy azoknak a száma, akiket nagy s szent
akarat hevít magyarnak maradni. Holmi kövérebb kendermagért sőt
már anélkül is önként és vígan butulva adják fel nevüket,
nyelvüket, öröklött kultúrájukat, csakhogy idomuljanak a
többséghez, hasonlóvá vedeljenek. Mit sem ér a szüntelen
intelem, a „vakislátja” támogatás burjánzása.
Bár elkeserítő a tapasztalat, a reményt azonban
nem adjuk fel. A magyar jövőbe vetett fennkölt hit és a
szülőföldhöz való rendületlen hűség költője Sajó Sándor is azok
közé a nagy szellemi elődeink közé tartozik, akik táplálják
bennünk ezt a hitet és ezt a hűséget. Születésének 137.
évfordulóján a Palóc Társaság ismét emléknappal emlékezett a
költőre. A novemberi rendezvénnyel egyúttal a 85 évvel ezelőtti
gyászos és átkozott trianoni országcsonkításra is gondoltunk.
Két helyszínen, a Mezőgazdasági és Vállalkozói
Középiskolában valamint a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban is
könyvbemutatón vettek részt az intézmények diákjai és tanárai.
Mindkét helyen az iskolaigazgatók, Bugyi István és Szkladányi
Endre köszöntötte a könyvbemutató vendégeit, Szidiropulosz
Archimédeszt és feleségét, Kolczonay Katalint. Szidiropulosz
Archimédesz Trianon utóélete c. háomkötetes munkája volt a
bemutató, a beszélgetés tárgya. Az egyetemi tanár feleség
kérdezett, a szociológus férj válaszolt, gondolatokat
ébresztett. A három kötetről megtudhattuk: az első kötet
valójában bibliográfia s erre épül a másik kettő. A második
kötet alcíme Házból, hazából kirekesztett. Az első kötet több
mint kétezer tétele közül ad közre 24-et különböző szerzőktől, s
ezek ismertetését foglalja magában. De nemcsak tudományos
ismertetésekkel, emlékezésekkel találkozhat az olvasó, hanem
átfogó képet kaphat az egész kérdéskörről. A bevezető tanulmány
tárgya gróf Apponyi Albert emlékiratainak elemzése, a záró írás
pedig Fábián Gyula tanulmánya Wass Albert írásairól. A harmadik
kötet alcíme A magyar társadalom Trianon-képe az ezredfordulón.
Ebben a kötetben a szerző a magyar társadalom különböző
tagjaitól, a politikai és szellemi élet képviselőitől kér és kap
választ kérdésére: vajon az európai szövetségbe való belépéstől
közelebb kerültünk-e a trianoni következmények felszámolásához,
a kisebbségi problémák megoldásához? A kötet végén a mai magyar
társadalom Trianon-képét vázolja fel a szerző.
A könyvbemutatók és a beszélgetések végén a
szerző megajándékozta köteteivel a vendéglátó iskolákat.
Az emléknap délutánján a Városi Könyvtár olvasóterme adott meleg
otthont a konferenciának, amelynek témája ugyancsak Trianon és
utóélete volt. A meglepően sok érdeklődő előtt az első előadó
Lányi Zsolt, korábbi kisgazda politikus volt, aki most mint a
Trianon Társaság elnökségi tagja fejtette ki véleményét az ún.
alapszerződésekről, amelyeket Magyarország kötött Ukrajnával,
Szlovákiával és Romániával. Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság
elnöke azt boncolgotta előadásában, hogy Trianon után két
emberöltővel hol tart ma a magyarság a nemzetépítésben, milyen
magyarságképe van a mai magyar embereknek. A sokáig tiltott és
elhallgattatott Nyírő József munkásságát méltatta a hallgatóság
előtt dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a Kárpát-medencei
Irodalmi Társaságok Szövetségének elnöke. Tarics Péter
külpolitikai újságíró Trianon – egy nemzetgyilkossági kísérlet
mai szemmel c. előadásában elemezte a kitelepítéssel,
lakosságcserével, munkatáborokba hurcolással és fogvatartással
jogfosztottságot szenvedett felvidéki magyarok kálváriáját,
amelynek a mában is léteznek következményei. Végül Szidiropulosz
Archimédesz az Európai Unió és a rendszernek a magyarságra
gyakorolt hatását tette vizsgálat tárgyává konferencia-záró
előadásában.
Az értekezlet után a résztvevők Sajó Sándor
szülőházához vonultak, ahol a rendező és a társrendező Ipolysági
Városi Hivatal, valamint a szervezetek ( MKP, Honti Múzeum és
Galéria Baráti Köre, Csemadok, a MIÉP Nógrád Megyei Szervezete)
képviselői megkoszorúzták a költő emléktábláját.
A 2005. évi Sajó Sándor Emléknap sikeres
rendezvénye volt a Palóc Társaságnak. Örvendhetünk, hogy ezúttal
támogatókból sem szenvedtünk hiányt. Köszönjük a segítséget,
amelyben részesítettek bennünket (őket is a Jótevőink cím alatt
soroljuk fel).
Beszámolónk mégsem érhet véget biztatóan, nem tölthet el
bennünket elégedettség. Ennek oka egyszerű: a kétnaposra
tervezett rendezvényünk másnapján azért maradt el a Magyar vers
ünnepe cím alatt meghirdetett alap- és középiskolás versmondó
szemle, mert mindösszesen öt (5) jelentkezés érkezett.
Kereshetjük az okát, miért?
....................................
Hírmondó
• MAGYARNÓTA. Október
8-án Ipolykeszin rendezte meg a Csemadok NTV a
magyarnóta-énekesek hatodik országos versenyét, amelyre 25
versenyző nevezett be. A versenyt Bodor Éva nyerte
Füzesgyarmatról. Második lett és a közönségdíjat is elvitte a
helyi Básti János.
• NAGY IVÁN EMLÉKNAP.
Horpácson Tyekvicska Árpád megyei levéltárigazgató nyitotta meg
az emléknapot, amelyen előadások hangzottak el Nagy Ivánról a
Magyarország családai czimerekkel és nemzedék rendi táblákkal c.
tizenhárom kötetes nagy mű szerzőjéről. Az előadók között
üdvözölhettük dr. Csáky Károly helytörténészt, a Palóc Társaság
tagját is.
• VÁLASZTÁSOK. Nov.
26-án voltak a megyei választások. A megyegyűlésbe a Nagykürtösi
járásból Jámbor László, a Losonciból Csúsz Péter, Szvorák
Zsuzsa, György Péter és Zupko Mária, a Rimaszombatiból Bán
Zoltán és Boros Zoltán, a Rőcei járásból pedig Szögedi Anna
jutott be.
• HONISMERET.
Dec. 10-én Szécsényben végre megalakult a Nógrádi Honismereti
Egyesület. Nógrád volt az egyetlen megye, ahol eddig nem
működött az Országos Honismereti Szövetség szervezete.
Létrehozását a Palóc Társaság is több alkalommal szorgalmazta. A
NHE elnöke dr. Hausel Sándor, helyettese Végh József lett és két
tiszteletbeli elnököt is választott a közgyűlés: Kovalcsík
Andrást és Szomszéd Andrást. A tisztségviselőknek minden jót,
sok sikert, a szervezetnek eredményes munkálkodást a haza, a
térség szolgálatában!
....................................
Ellopták múltunk egy részét
Bőhm András
Azokat a tárgyakat, melyek szépek és nekünk értékesek
voltak, ellopták a zsélyi Helytörténeti és Néprajzi Múzeumból.
Ezzel megint valami Zsélyből, a zsélyiek életéből fog hiányozni.
Az igazi kárt nem a tárgyak pénzértéke képezi, hanem az, hogy a
múltunk bizonyítékai megfogytak.
Az elveszett avar kori fegyvereket és ékszereket 1300
évig, a török kori ezüst dénárokat 500 évig őrizték megholt
elődeink a sírok mélyén a falu határában, a pásztorkürtöt még
gyermekkoromban használták. Mi csak két évig gyönyörködtünk
bennük, s büszkén mutattuk a látogatóknak mint gazdag múltunk
becses bizonyítékait. Megmaradt több olyan tárgy, amit csak a
zsélyi múzeumban lehet látni, de vannak olyanok, melyekről már
csak beszélhetünk, vagy legfeljebb fényképen tudjuk megmutatni.
Nem mindig a legnagyobb értékű darab a
legérdekesebb vagy legkedvesebb. Én legjobban azt a
puskaporadagolót sajnálom, ami egy zsélyi padlás limlomjai közül
került elő. Állatcsontból készült, tulipán- és
szavasmotívumokkal gazdagon faragva s a használattól fényesre
koptatva. Az elölről töltős puskába szórták belőle a port
valamikor 150 – 200 évvel ezelőtt. Restaurálásakor még 30 gramm
puskaport szórtunk ki belőle, és a fennálló tűzveszély miatt
zárt edényben tettük el.
Ha összevetjük a szarvast, tulipánt, elölről
töltős puskát, nem nagy fantázia kell hozzá, hogy képzeletünkben
felbukkanjon egy zsélyi magyar 1848-as szabadságharcos, akinek
híre-nyoma veszett, mert az osztrák elnyomás idejében éppúgy nem
volt ajánlatos ezzel dicsekedni, mint a Csehszlovák Republikában
a magyarságunkkal…
A bosszankodás és sajnálkozás a
veszteség miatt már elmúlt, s újra előre akarunk nézni. Pótolni
a pótolhatót, gyűjteni, konzerválni, kiállítani és a gyűjteményt
megvédeni. Az utolsót, a hatékony védelmet mindenkinek ajánlom,
még akkor is, ha költséges, vagy nagyon költséges, mert a
veszteség a sokszorosa lehet. A feladat, amit egyszer
felvállaltunk továbbra is időszerű. Sok a sehova nem tartozó
polgár, a silány tévés kultúrában elmerülő fiatal, a tehetség, a
jó ember, aki elkallódik, s ezen a téren konkrét feladatok
várnak ránk. Talán segít, ha megtudják, hogy kik vagyunk, honnan
jöttünk és mi az értékünk. Talán jó, ha saját kultúránkat
megismerjük és megtartjuk. Ez nem könnyű! Ugyanakkor a
VICTORIA-tagok, talán a történtek hatására is, egyszerre
lelkesebbek, ötletekben konkrétabbak, tettre elszántabbak
lettek. Ez biztató, és amint említettem: a puskapor megmaradt!
Ügyelni fogunk arra, nehogy megnedvesedjen!
....................................
Vendégkönyv
....................................
Jótevőink voltak 2005-ben
Illyés Közalapítvány, Alapítvány a Közjóért, Nemzeti Alapítvány,
Vidéo Alapítvány, Slovenská Telecom, Ipolysági Városi Hivatal és
Városi Könyvtár, Inám, Ipolyhídvég, Ipolynagyfalu, Lukanénye, Nagycsalomja, Óvár és Szécsénke Községi Hivatala, KEHOFA -
Kevermes, Magyar Kollégium - Budapest, Magyar Művelődési Intézet
- Budapest, Honismereti Szövetség - Budapest, Magyar Kulturális
Központ – Losonc, Mikszáth Kálmán Gimnázium – Pásztó, Magyar
Tanítási Nyelvű Gimnázium – Ipolyság, Mezőgazdasági és
Vállalkozói Középiskola – Ipolyság, Vállalkozói
Magán-Szakközépiskola – Alsóbodok, Trianon Társaság - Budapest,
Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége – Budapest,
REAL-NET - Dunaszerdahely, Fagyas Róbert
(webes alkalmazások) - Ipolyvarbó, valamint magánszemélyek, a Palóc Társaság tagjai, akiknek
szívből köszönjük a segítséget, amellyel lehetővé vált, hogy
eredményesen terjesszük magyar nemzeti kultúránkat,
hozzájáruljunk kulturális örökségünk ápolásához. Köszönjük az
együttgondolkodást magyar jövőnkről, a megértést és a tetteket.
Isten áldja meg az áldozatkész, jóakaratú embereket!
(Elnézést
kérünk azoktól, akiket akaratlanul kifelejtettünk!)
....................................
|
†December 3-án, életének 76. évében Ipolyságon elhunyt
Pölhös
Imre tanár,
a Palóc Társaság tagja. Hiányozni fog támogatása,
okos tanácsa, kedves mosolya. Emlékét kegyelettel megőrizzük. |
....................................
Kárpát-medencei Rovásírásverseny - 2006
A verseny célja: megismertetni és megszerettetni a fiatalokkal
ősi magyar kulturális örökségünknek e meghatározó bizonyítékát s
általa elmélyíteni a magyarsághoz való tartozás tudatát. A
verseny döntője 2006. június 24-én lesz Budapesten. Ezt
megelőzően Magyarországon öt körzeti, illetve erdélyi, délvidéki
és felvidéki válogató lesz. A felvidéki válogató szervezője a
Palóc Társaság.
A verseny alsótagozatos (III-IV.évf.), felsőtagozatos (V-VI. és
VII-IX.) és középiskolás korosztály szerint folyik. Az
alsósoknak 5-5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűsre
és fordítva, valamint 3 sor terjedelmű rovásírásos szöveg
olvasása lesz a feladat. Ugyanezek a feladatok lesznek a
felsősöknél, akiknek 10-10, illetve a középiskolásoknál, akiknek
15-15 sorra bővül az átírás, az olvasás terjedelme nem változik.
A döntőben további, választható feladatok is lesznek (botrovás,
rovásírás-történet, összerovás). A versenyen Forrai Sándor
ábécéjét használjuk a jobbról balra való rovással. A felvidéki
válogatóba alap- és középiskolánként és kategóriánként legtöbb
3-3 tanuló nevezhető be a jelentkezési határidő betartásával:
2006.február 28. Jelentkezni a Palóc Társaság levélcímén illetve
villámpostacímén lehet a név, korosztály, elérhetőségek
feltüntetésével. A válogató résztvevői jutalomban részesülnek.
....................................
ADJ EMBERSÉGET AZ EMBERNEK!
ADJ MAGYARSÁGOT A MAGYARNAK!
József Attilára emlékeztünk 2005-ben. Száz éve született. A
költőt ne feledjük jövőre sem, azután sem. Őt őrizzük meg
szívünkben, tudatunkban, sejtjeinkben, akitől a címbeli két sort
is kölcsönöztük.
Évfordulója volt december ötödikén egy, döbbenetes, hazaárulást
fölülmúló eseménynek is: a magyarországi népszavazásnak a kettős
állampolgárságról. Mi, akik a magyar nemzet elszakíthatatlan
részei vagyunk a „határon túl”, nem kellünk a „határon belül”
rólunk döntőknek – ez a népszavazás kiábrándító eredménye.
Siránkozni mit ér? Keserű emléket magunkban hordozni mit ér?
Eggyel gyarapítani a magyar történelem tragikus eseményeinek
számát mit ér?
Teremtsünk rendet! Teremtsük meg a jobb magyar sors föltételét,
rendet Magyar Földön, magunknak és véreinknek Magyar Világot!
Méltó és elsöprő csapás lesz ez december 5-re és előidézőire!
....................................
Kotzián Rudolf
AHOGYAN SZAVAZTÁL
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mondjanak neked IGEN-t, avagy NEM-et!
Úgy nyújtsanak feléd majd segítő kezet,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Úgy mentsenek ki a lángban álló házból!
Úgy húzzanak ki a vad, dühöngő árból!
Éhhalál küszöbén úgy kapj majd kenyeret,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Épp olyan hű legyen hozzád feleséged!
Fiad tiszteljen vagy tagadjon meg téged,
Aszerint áldják vagy átkozzák majd neved,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Hogyha IGEN-t mondtál, az Úr legyen veled,
Hogyha NEM-et, Ő sosem bocsásson meg neked!
Ne lásd meg a mennyet, pokolban a helyed,
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
Mert ki elfeledi, megtagadja népét,
Aki elveszejti vérszerinti testvérét,
Nincsen rongyabb annál! Mentsége nem lehet!
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
(kiegészítve 2005 húsvétján)
Ekképpen szólt versem nagypéntek napjáig
Krisztus Urunk véres nagy áldozatáig.
De mert a keresztfán ő is megbocsátott,
Én sem mondok népem fiaira átkot.
Ostobaság szülte rút, gonosz tettedet,
A végítéletkor bocsássák meg neked!
De míg a Földön élsz, - csak hogy el ne feledd –
Ahogyan szavaztál, úgy bánjanak veled!
....................................
Ternai László
KÁIN MEGÖLTE ÚJRA ÁBELT
Tudom, nem ez a harc volt a végső,
bár milliárdos lett néhány proletár,
aki nem osztályalapon vívja harcát,
de nemzete ellen agitál.
NEM-re buzdító gyászmagyarok,
ránk hozzátok a Világ szégyenét!
Hatalomcsúcsán bitorlók,
viseljétek a megvetés bélyegét.
S Te, akinek az idegenszívűek
azt mondták: így jut asztalodra
nagyobb szelet kenyér,
feledted a vér szavát,
a testvér számodra mit sem ér.
Hitvány kufár népednek,
ha utad Erdélybe, Zentára
vagy Kassára visz,
ne süsd le tekintetedet,
ne légy gyáva, ne lapíts!
Mondd el, ne gyégyelld:
a feléd kitárt, ölelő kezet
te lökted magadtól el,
mert garasaidat számolva
megvontad a mérleget.
Aki hallja, s aki tudja, üzenetemet
reménytvesztett Testvéreimnek adja át:
nem én voltam, ki szívéből kitépve Őket
megtagadta tőlük a szétszabdalt hazát.
Ne feledjétek, Testvéreim,
soha ezt a bús napot,
de éltessen mindig a remény,
és velünk együtt bízzatok:
eloszlik lassan a Sötét,
s az áldott Nap felragyog.
....................................
Döbrentei Kornél
FOHÁSZ
Seregek ura, mindenható Isten!
Hozzád kiáltok:
őrizd meg a népet, amelyből vétettem,
óvjad meg Hazánkat,
Szent István által Boldogasszony Anyánk
oltalmába ajánlott Magyarországot.
A Szent Korona erejével
sokszorozd meg akaratunkat,
a balsorsból menekíts ki,
és vezérelj jobb sorsra minket.
Ámen.
....................................
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója | Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
Munkatárs: RNDr. Balázs
Péter
991 22 Olováry (Óvár) 132., Szlovákia
+fax: 047 / 48 79 115
Villámposta: z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
Honlap: www.paloctarsasag.real-net.sk
....................................
