A Palóc Társaság jelképe
Készítője Dittler Ferenc
Pillanatképek
2006-ból
„A tömeg békés
volt, álmunkban sem gondoltunk arra, hogy hamarosan minden
csatatérré fog változni. Egyszercsak az előttem állók hirtelen
irányt változtatva rohanni kezdtek a házfalak felé. A másodperc
törtrésze alatt megértettem, miért. Szemben velem vágtató
lovasrendőrök tűntek fel, hihetetlen iramban közeledve. Én is
igyekeztem a falhoz menekülni, de ott már sokan szorongtak, így
csak reméltem, hogy nem taposnak agyon abban a szent pillanatban.
Elrobogtak mellettünk, utánuk néztem, lassítás nélkül rohantak
bele az Astoria felé veszettül menekülő tömegbe. Abba a tömegbe,
melyben gyermekek és idősek is szép számmal voltak! Kezdett
eluralkodni a pánik!”
„Október 23-án
este 7 óra felé lőtték szemen a rohamrendőrök (gumilövedékkel),
kb. 10 méterről, úgy, hogy egyedül volt az utcában (Síp utca –
Dohány utca sarka), igyekezett hazafelé és semmiféle ellenséges
magatartást vagy ellenállást nem tanúsított. Próbálta kikerülni
a lezárt területet és hazajutni valahogy. Nem dobált, nem
tüntetett, nem provokált. Egyszercsak befordultak az utcán a
rohamrendőrök (a Dohány utcából a Síp utcába), és azonnal
elkezdtek könnygázt lőni az üres utcába. Ő mindössze 10-15 m-re
volt a saroktól, ijedtében a falhoz lapult, közben előszedett
egy fehér zsebkendőt, mutatván, hogy nincs támadó szándéka.
Amikor a rendőrökkel szembefordult, kb. 10 m-ről rálőttek,
felszólítás nélkül, a fejére célozva. Szemen találták.
(Szerencsére csak félig, kb. 2-3 mm híja volt, hogy nem telibe
találták el a szemüregét), a földre esett és miközben segítséget
kért a rendőröktől, és ömlött szeméből a vér, a rendőrök a
plexit-pajzzsal fellökték, hogy takarodjon onnan. Talpra állt,
és igyekezett elszaladni, amennyire tudott, eközben hátulról
gumilövedékkel lőtték, öt lövedék nyoma látszik a testén. Jó
néhány utcányira elmenekült, próbálta hívni a mentőket, de
közben elájult, már csak a Honvéd Kórházban tért magához.”
„Az egyik lányra
több ütést is mértek, a barátja a rendőrök elé ugrott, akit
ezért nagyon alaposan megvertek, de a lányt legalább meg tudta
menteni az életveszélytől. Egyébként ők is járókelők voltak, egy
buliból jöttek hazafelé. A lányt kórházba vitték, össze kellett
varrni a fejbőrét. Elfogásunk után, kezünket hátra szíjazták,
fejünket lehajtották, futólépésben haladtunk. Fejünket
gumibottal szorították egyre mélyebbre. Menetközben kirúgták a
lábunkat, s aki így földre került, azt alaposan elverték
gumibottal. Egy udvarba értünk, ahol sokáig térdeltettek, és
fenyítettek minket: Börtönbe viszünk titeket, és
kancigányokhoz kerültök! Érdemes volt ezért a cigány Orbánért
mindezt csinálni? Faszszopó, geci, rohadt forradalmárok!
Orbán-zsoldosok! Cigányvajda Orbán!
– és ehhez hasonló trágár szavakkal illettek minket.”
„Szétnyílik a
rendőrsorfal, és Papp Lajos mellől berántanak, letepernek,
dobomat is széttapossák. A fogdába folyamatosan érkeznek a
forradalmárok: kékre-zöldre vert pesti srácok, sőt egy 56-os
nemzetőr is, majd a tank vezetője, akit megölelek, bár ruhájából
árad a könnygáz. A smasszerek meztelenre vetkőztetnek, majd
gumikesztyűt húznak... Öten kerülünk kétfős zárkába, tehát telt
ház van; engedik is ki a felkelőket, akik nem adják fel: újra
kezdik.”
„Mindenki
elmeséli, mi történt vele. Van, aki hetvenes éveihez közeledve
még nem ült sitten, azt mondja, szolidaritásból kiprovokálta.
Nem volt nehéz dolga. Egy fiatal srác egy idős nénit segített
fel a földről, még humánusak voltak a rendőrök, hogy őt hozták
be. Az estéhez közeledve már nem nagyon jön épen senki.
Kékre-zöldre verve, néha már bekötve, gipszelve érkeznek
bajtársaink. A rohamrendőrök még a megbilincselt felkelőket is
verték. Szó szerint behozzák azt a fiatalembert, aki néhány
órával azelőtt még mankóval járt, de a rendőröknek gyanús volt,
hogy sántikál valamiben. Biztos ami biztos: elverték őt is.”
„Bekaszliztak
minket úgy, hogy közünk sem volt semmilyen randalírozáshoz.
Néhányunkat azért vertek meg a fogdában, mert a rendőrök cinikus
kérdéseire válaszoltunk. Ha nem mondtunk semmit, azért vertek
minket, ha mondtunk valamit, akkor azért. A motozószobában
teljesen meztelenre vetkőztettek minket. Két-három verőlegény
tartózkodott a helyiségben. Ott rendszeresen verték a
fogvatartottakat. Látható sebekkel jöttek ki a szobákból az
áldozatok.”
„Ha nem lettem
volna szemtanúja az eseményeknek, nem hinném el, de igaz:
Magyarország rendőrállam! És fényévekre van a demokráciától!
Ötven évet vártak! És visszajöttek! De talán ilyen példátlan
aljasságot még a kommunisták sem tettek soha, hogy miközben
nemzeti ünnepen magukat ünneplik, aközben a vétlen népet véresre
verik az utcán! És még valamit. Sokan azt mondják majd, véletlen
volt. Nem. Nem volt véletlen. A rendőrség napokkal ezelőtt
jelezte a mentőszolgálatnak, hogy ma estére nagy mennyiségű,
különböző vércsoportú vérplazma álljon készenlétben az ügyeletes
kórházakban!”
„Az ország most
hatalmas esély előtt áll. Esélyünk van arra, hogy közelebb
kerüljünk az igazi rendszerváltáshoz. Nyugodtan, artikuláltan,
de bátran és emberhez méltóan cselekedjünk. Adott esetben élni
kell a polgári engedetlenség eszközével is. Ki kell tartanunk!
Mindennap imádkozom nemzetünk erkölcsi megújulásáért.”
56-os
emléktúra
Az 1956-os
magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából
Budapestre szerveztünk emléktúrát. Több mint hatvanan
jelentkeztek, soha még ennyien. Az autóbusz befogadó képessége
azonban csak negyvennyolc érdeklődőnek tette lehetővé a
részvételt.
Részlet a parcellából
Az emléktúra
első állomása az Új Köztemető 301-es parcellája volt, ahol
leróttuk kegyeletünket a neves és névtelen hősök emléke előtt.
Mede Károly zsélyi plébánossal együtt imádkoztunk 56
áldozataiért és Magyarországért. Bombor Ivett és Molnár Katalin
elmondott egy-egy költeményt, majd mindenki letette szál
virágját Nagy Imre, Tóth Ilona és a mártírok sírjára.
56-os emléktúra - Nagy Imre sírjánál
A temetői
főhajtás után a kőbányai Szent László Gimnáziumba látogattunk,
ahol Sajó Sándor volt hosszú időn át igazgató. Mellszobra előtt
az óvári egyházi alapiskola tanulói Van nekem egy könyvem c.
versét adták elő, majd pedig Szőke István Atilla Sajót idéző
költeményét olvasta fel Molnár Katalin. Koszorúnkat ipolysági
tagjaink, Vanda László és Vanda Dagmar, valamint Kajtor Pál
helyezte el a költő szobránál. A gimnázium ebédlőjében
fogyasztottuk el ebédünket.
Emléktúránk
utolsó állomása a Terror Háza Múzeum volt. Itt két csoportra
osztódtunk, hogy kísérőkkel járjuk végig a szörnyű megalázások
és kínzások helyszíneit, a vallató, a büntető szobákat
és az ítélet végrehajtásának helyét... Egy embertelen korszak
levitézlett alakjai, a hatalom mai bitorlói, a megkínzottak és
kivégzett áldozatok, fiatalok, gyerekek, nők - vádlók és
vádlottak, bírók és elítéltek, büntetésvégrehajtók és a
büntetést elszenvedők néztek le ránk...
Emléktábla Szliácson
Arany János és
Madách Imre rövid ideig tartó barátságának egyik jelentős
állomása volt Arany látogatása Csesztvén és Alsósztregován, majd
közös időtöltésük Szliácson. A két költőóriás egy teljes hetet „virrasztott
át” s ez azt bizonyítja, hogy két azonos nagyságrendű
szellemóriás találkozásának és eszmecseréjének vagyunk tanúi.
Dr. Praznovszky Mihály, a Mikszáth Társaság
elnöke
Arany 1862.
augusztus 7-én indult útnak és érkezett meg Csesztvére, ahol
Madách öccse, Károly és Szontagh Pál fogadták, majd megérkezett
Madách Imre is, és ebéd után hosszan és sokáig beszélgettek.
Másnap, aug. 8-án hajnalban indultak Alsósztregovára, ahol a
költő gyermekei (Aladár és Borbála) valamint Majthényi Anna
fogadta őket. 9-én akartak továbbutazni, de az uradalmi kocsis „leitta
magát”, így még egy napot tölthettek együtt Sztregován. Így
Aranynak módja nyílt az új kastélyt tüzetesen megismerni, de
sétáik és beszélgetéseik igazi színhelye az „anglus”
kert volt.
Szliácsra is
hajnalban indultak, ahová délután négyre érkeztek meg. A kis
fürdőtelep akkortájt kezdett kiépülni. A két költő itt szállt
meg. Az együttlétet kizárólag beszélgetéssel töltötték. Madách
még egy napig maradt barátjával a fürdőhelyen, csak kedden
reggel indult haza.
Ifj. Szabó István
szobrászművész, a dombormű alkotója
Ennek a
találkozásnak, ennek az együtt töltött időnek s nem utolsó
sorban a két nagy magyar költő barátságának állít emléket az az
emléktábla, amelyet a tervezettnél egy évvel később, idén
október 7-én leplezett le a „Pest” nevű fürdőépület falán az
állíttató Mikszáth Kálmán Társaság nevében dr. Praznovszky
Mihály elnök, irodalommuzeológus. Az épület ma áldatlan
állapotban „fogadja” a látogatót, s ennek oka a magánosítása
miatti bírósági per elhúzódása.
Az emléktábla
azonban – ifj. Szabó István szobrászművész újabb remek alkotása!
– a magyar irodalmi emlékhelyek dicső sorába emeli az épületet s
magát a fürdőhelyet is.
A domborműves
emléktábla alá a Palóc Társaság is elhelyezte a maga koszorúját.
Balassi
Bálint tisztelői
A költő 452 éve született, 412 éve halott.
Nincs tehát kiemelkedő évfordulója. Mi, a Palóc Társaság mégis
rá emlékeztünk, mert tiszteletünk nem időhöz, évfordulóhoz
kötött, hanem hagyományos.
Balassi Bálint tisztelői
Hagyomány már az is, hogy a születési
évfordulója előtti hét vasárnapján hívjuk tagjainkat a kékkői
várba és a fölötte magasodó hegyre. Először most is az
ipolynyéki Balassai Bálint nevét
viselő magyar iskola tanulói idézték a költő szellemét versei
elmondásával, majd elhelyeztük koszorúnkat a költő bronz
domborműve alá.
Gyönyörű őszi idő
Gyönyörű őszi időben, varázslatos színekben
pompázó ösvényen vitt fölfelé az utunk. A Kálvária-hegy
magaslati tisztásán megpihenve, most is jóízűen csemegéztünk
Kotora Rózsika és Milán főtt szelídgesztenyéjéből, amíg csak
tartott. Most több jutott mindenkinek, mint más években, hiszen
kevesebben gyűltünk össze. De azért összegyűltünk! Balassi
Bálint tisztelői.
Pont
került a végére
A Jó Palócok idei 3. számában
foglalkoztunk a KITÁSZ vándorgyűlésén, az Esztergomban
történtekkel illetve a nem történtekkel. Emlékeztetőül: nem
született közhasznúsági jelentés, nem jegyzőkönyv, sem határozat,
noha ezt az illetékes törvény előírja. A hiány pótlására nov.
18-án a budapesti Magyarok Házában került sor. Bár nagyon
foghíjas volt a szervezetek képvsielete, mégis eredményes volt
az ülés. A KITÁSZ megmenekült a megszűnéstől. A 2007. évi
vándorgyűlésig – amely Nagyváradon lesz –, kapott haladékot a
vezetőség, hogy „rendbe tegye a szervezet szalmáját”. A magunk
részéről bő jókedvet, kellő türelmet, eredményes időtöltést
kívánunk nekik!
KÖZÖS EMLÉKEZÉS
KRÚDY GYULÁRA
A huszadik
századi magyar széppróza egyik megújítója, Krúdy Gyula
születésének 128. évfordulójára emlékeztünk Szécsénykovácsiban
október 22-én.
„Ősi
elemekből és érzelmekből építkező író – írja Krúdyról Fráter
Zoltán. – Hölgyek és urak úgy járnak-kelnek az életmű lapjai
közt, mint egy nagy álarcosbál forgatagának vendégei, akik éjfél
után sem vetik le maszkjukat. Minden színes itt, mint az
álmainkban. Aki az ő mondataira bízza magát, színeket hall,
ízeket lát, illatokat ízlel.... Amit mi emberek elrontottunk,
Krúdy világában épségben őrzik az álmok. Ott nem borul fel a
természet rendje... Mindennek helye van, vagy legalábbis volt.
Egy szilárd múlt tudatával, a mögöttes lét biztonságát
vágyva-keresve bolyonganak vándorai. Magányos nők és magányos
férfiak furcsa kis kalandjai. Birodalmi ábrándokból kihullott,
maroknyi népek vergődése. Az ember boldogságra született, de
boldogságát igen gyakran ő maga veszejti el. Rossz döntésekkel,
hanyagsággal, mihaszna szenvedélyekkel, melyek nélkül mégsem
tudna élni.”
Erre a
magyar íróra emlékezett a falu közössége, kinek emlékét immár
2003 óta emléktábla is őrzi a központban. A mostani emlékezést
az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör tette ünnepivé. Tagjai szép
irodalmi műsorral ajándékozták meg azokat, akik ezen a vasárnap
délután részt vettek a rendezvényen.
A Krúdy Kör
tagjai lovagok: Kanizsa József költő, író, Tarkányi Imre író,
költő, Szántai Sándor költő, műfordító, Simon M. Veronika
Munkácsy- és Krúdy-díjas festőművész, valamint Sztáncsics
Erzsébet író, költő és Zászlós Levente költő, műfordító,
mindketten Táncsics Mihály leszármazottai, és még ketten:
Szénási Sándor István költő, meseíró, Enyedi Béla daltulajdonos,
énekes.
Közös emlékezés Krúdy Gyulára - Az übudi
Krúdy Kör
Szép, saját
műveikből összeállított műsoruk hátterét Simon M. Veronika
festményei díszítették. A kör tagjait és tevékenységét Kanizsa
József titkár mutatta be. A műsor után az emlékezők
megkoszorúzták az író emléktábláját, Filip József polgármester
pedig estebédre hívta meg a kedves vendégeket.
A
szécsénykovácsi Krúdy-kultusz tehát halad a maga útján.
Kezdődött még a hetvenes évek végén, amikor a falu temetőjében
megmentődött a dédszülők síremléke, s ez időnként okot
szolgáltatott arra, hogy a helyiek és a meghívottak Krúdyra, az
íróra emlékezzenek. E mozgások többnyire a Palóc Társaság
kezdeményezésére következtek be, szerencsére a helyi illetékesek
mindig vevők voltak a megvalósításra.
Három éve
vett nagyobb lendületet a hagyományápolás, amikor az új
polgármester, Filip József lelkes támogatásával emléktáblát is
állítottunk az írónak születése 125. évfordulója tiszteletére.
Nyíregyháza – a szülőhely, Budapest – a nyugvóhely és
Szécsénykovácsi – az ősi fészek. Ez a háromszög egymást
kiegészíti, erősíti és biztatja – leginkább persze
Szécsénykovácsinak van szüksége a másik kettőre, hogy
azonosságtudatát megőrizze... Ezért bír különös jelentőséggel a
kapcsolattartás az óbudaiakkal. 2006 őszén Szécsénykovácsi
polgármestere, Filip József egy küldöttséggel részt vett Óbudán
a Krúdy Kör irodalmi délutánján, s a Palóc Társaság elnökével
koszorút helyezett el az író szobrán a Kéhly vendéglő előtti
téren.
Bízunk e
rügyező kapcsolat folytatásában. A magunk erejére támaszkodva
ösztönzői és támogatói leszünk – ígérjük.
TANULJUK
ÉS TANÍTSUK A ROVÁSÍRÁST!
Tanfolyamot szerveztünk a
rovásírás-oktatóknak
Ezzel a címmel rendeztük meg 2006.
november 3-án az első felvidéki rovásírás-tanfolyamot Komáromban.
Azért éppen ott, mert a tanfolyamra a környékről jelentkeztek a
legtöbben.
Az Ipari Középiskola biztosított termet a
továbbképzésnek, köszönet ezért Wetter János igazgató úrnak. A
tanfolyamon tízen vettek részt, mert többen (pl. A Zobor
vidékéről) a zord időjárás, rossz útviszonyok miatt nem érkeztek
meg. Így is megérte! Különösen annak fényében tarthatjuk
sikeresnek rendezvényünket, hogy a rovásírás csak a múlt évben
jelent meg hagyományápoló rendezvényeink sorában. 2005-ben
hirdettük meg először az alapiskolások és középiskolások
országos versenyét, 2006-ban pedig másodszor rendeztük meg,
mindkétszer Alsóbodokon. Az idei versenyen, amelyre a múlt
évihez képest többen neveztek be és jelentek meg, merült fel
annak az igénye, hogy a rovásírás-oktatóknak is szervezzünk
találkozót, amelyen a rovásírás oktatásának fortélyait
sajátítanák el az érdeklődők, valamint alapvető ismereteket
szerezhetnének magáról a rovásírásról, kialakulásáról,
történetéről, hogy mindennek a birtokában terjeszthessék és
népszerűsíthessék ősi magyar műveltségünk e kincses örökségét. A
kívánság Komáromban teljesült.
Tanuljuk és tanítsuk a rovásírást! -
Szakács Gábor és Dittler Ferenc
A tanfolyamnak három előadója volt.
Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásírás Kör elnöke
általános ismereteket nyújtó előadásában a rovásbetűk
tanításának sorrendjét állította fel. Majd arra hívta fel a
figyelmet, hogy a rovásírás-tanítás és -olvasás mellett a
rovásírás történetének megismertetésére is időt kell szánni,
mert ezzel múltunk egy jelentős darabja is új megvilágításba
kerül.
Dittler Ferenc mérnök mindössze
három évvel ezelőtt ismerkedett meg a rovásírással, két nap
alatt elsajátította s azóta számtalan kiállítása is volt már,
mert a rovásjelek, az összerovások kiváltképpen mint
képzőművészeti alkotások is figyelemfelkeltők lehetnek. Ily
módon fejleszthetik tudója képzelőerejét, értelmét és
szépségigényét. A rovásírással együtt fény derül az ősök
tudására, fejlett gondolkodási képességére, ezáltal más
megvilágításban fénylik fel az ősvallás, a tudomány, a
csillagászat ...
A résztvevők egy része
Ádám Róbert János környezetvédő,
biológus és újságíró a rovásírás járulékos hozadékairól szólt.
Hat íjat mutatott be, s a nyaranta megszervezett gyerektáborok
műsorát ismertetve jegyezte meg: olyan dolgokkal kell
foglalkozni, ami kiváltja az érdeklődést a gyerekekből (felnőttekből).
Ilyen például az íjászat s a vele párhuzamosan ismertethető
magyarságtudomány valamennyi területe.
Ádám Róbert János
A rovásírás-tanfolyam résztvevői
megosztották egymással tapasztalataikat. Kósa Krisztina örömmel
számolt be arról, hogy Somorján nagy népszerűségre tett szert a
rovásírás-szakkör. A Felsőszeliből érkezett Mészáros Magdolna
ígéretet tett arra, hogy komolyan szeretné folytatni elődje
megkezedett munkáját az iskolában. Matlák Ivett mint egyéni
indulót készítette fel fiát a kárpát-medencei megmérettetésre,
mert az iskolában a tanárok nem mutattak érdeklődést a rovásírás
iránt.
További résztvevők
A véleményekből leszűrhető a tanulság: bár
még nagyon az út elején tartunk, de elindultunk és haladunk azon
az úton, amelynek végén elérhető lesz az óhajtott cél:
visszahelyezni a rovásírást a méltó helyére az iskolai
oktatásban, s általa megismerni magyar múltunk valódi történetét.
Summázva: jobbmagyarnak lenni a rovásírás tudása által!
„Féltőn
borulni minden magyar rögre...”
Küszködünk.
Viseljük sorsunk, ahogy megvan írva. Hat éve. Immáron hat éve
küzdünk azért, hogy Sajó Sándor költészetét minél többen
megismerjék. Nem hiába folyik a küzdelem. Útját apró örömök
jelölik. Maga az a tény, hogy 2000 óta minden évben sikerült
megemlékezést tartanunk a költő születési évfordulóján, már
sikernek könyvelhető el. A Sajó Napok műsora gazdag, olykor
rangos, mert neves művészek tisztelik meg közreműködésükkel, pl.
Kalász Márton, az Írószövetség elnöke, Döbrentei Kornél,
Balassi-kard – díjas költő, Meleg Vilmos nagyváradi színművész
és színházigazgató, Koltay Gábor filmrendező, Praznovszky Mihály
irodalommuzeológus és Palócföld-főszerkesztő, Medvigy Endre
irodalomkutató... A legfontosabb azonban, hogy amióta (1999)
felkaroltuk Sajó Sándor emlékének ápolását, visszahelyezését a
magyar irodalmi köztudatba, mintha gyakrabban hangzana el
Sajó-költemény egy-egy rendezvényen, sűrűbben jelenne meg a
nyomtatott sajtóban egy-egy verse...
Azt, hogy valami
megmozdult s elindult Sajó Sándor rehabilitációjáért, jelzi az
is, hogy megjelentek, s hallatszanak Sajót lekicsinyelő, lenéző,
elmarasztaló, fitymáló vélemények is...
Nem baj. Voltak s
vannak ma is, akik százszor esküdnek inkább a semmitmondó,
érthetetlen s értelmezhetetlen tákolmányok, szövegek „értékeire”,
mint a gerincet, tartást, magyarságot adó, hűségre intő, hazát
szerető s mindezekre nevelő költemények, míves gondolatok és
magasztos érzelmek gyöngyszemeire. Semmi baj! Nincs közünk hozzá,
nincs dolgunk velük. Az Idő a döntőbíró:
eldönti, mi maradandó, mi salak. Egy biztos: Balassi, Berzsenyi,
Arany, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Illyés... Nagyok.
Költők. Hazafiak! Akik ragaszkodtak a magyar földhöz. A röghöz
is! Megtartása a mi dolgunk. Hozzá sok-sok rögre van szükség:
lelkünkbe szívni magyar földünk lelkét, vérünkbe oltani ősök
honszerelmét s „féltőn borulni minden magyar rögre”...
Mindenkor, az
idén is ezt a makacs akaratot szolgálta a november 10 – 11 – én
tartott Sajó Sándor Napok rendezvény-sorozata. Az első napon az
50 évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharcra
emlékeztünk az Ipolysági Városi Könyvtárban. Nem telt meg a
könyvtár ülésterme ipolyságiakkal és távolabbi érdeklődőkkel,
dehát azt már megszokhattuk: manapság keveseket érint
magyar múltunk és magyar jelenünk, ráadásul az időhiányra való
hivatkozás is állandó kimentő érvként szerepel a magyarázatokban.
Akik viszont érdeklődést mutattak s ezért időt szakítottak és
szántak rá, azok három nagyszerű előadó fölöttébb izgalmas
előadását hallgathatták meg.
Dr. Marossy
Endre történész 1956 – Fiadnak hagyd örökül c.
előadása az 56-os történelmi eseményekről nyújtott átfogó képet.
A forradalmat kiváltó előzmények és a szabadságharc leverését
követő megtorlások is kellő hangsúlyt kaptak a vetítettképes
előadásban.
Csete Örs
olyan embereket szólaltatott meg több évtized múltán, akik a
forradalom idején tevékeny szereplői voltak az eseményeknek,
amelyekbe tudatosan kapcsolódtak be vagy véletlenszerűen
csöppentek bele. Élettörténeteik 50 év távlatából már nem olyan
borzalmasak mint a történéseik idején voltak. Éppen ebből
fakadóan az előadó ezekben a történetekben népmesei elemeket
fedezett
fel, s ezekből nyújtott át hallgatóságának egy csokorravalót
Folklórmotívumok egy 1956-os fegyveres élettörténetében
címmel.
Csete Örs
A harmadik előadó
Szabó A. Ferenc egyetemi tanár volt. Ő a forradalom és a
szabadságharc vérveszteségét tekintette át Emberveszteségek
Magyarországon 1956-ban című előadásában. A Zrínyi Miklós
Nemzetvédelmi Egyetem tanára arra mutatott rá, hogy 1956 egyes
dokumentumai a mai napig feltáratlanok, mások eltűntek, így a
rendelkezésre álló adatokat fenntartással lehet csak kezelni,
így az emberfőben mérhető veszteségekről szóló adatokat is.
Mégis igaznak kell elfogadnunk azt a megállapítást, mely szerint
a magyarság népesedésének jelentős csökkenését idézték elő a
harcok, a megtorlások és a száműzetés.
Verseny előtt
Az első napot
könyvbemutató zárta. Igaz, a könyvbemutatót ajánló Hodossy Gyula,
a Lilium Aurum igazgatója nem talált időt arra, hogy Ipolyságra
látogasson, sem helyettesítőt, mert ugyanebben az időben zajlott
Párkányban és környékén a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának
három napos rendezvénye, melynek során az irodalmárok rendhagyó
irodalmi órákat és író-olvasó találkozókat tartottak az
iskolákban és körökben... Hogy egy ilyen találkozót miért nem
lehetett Ipolyságon megszervezni? Nem értjük...
Elmúlt. A könyv,
amelyet ez a kiadó asztalunkra tett, viszont itt van. Sajó
Sándor költeményei közül ad közre hatvanat Zalabai Zsigmond
válogatásában. Az utószót is ő írta még 2002 novemberében (ez az
egyik utolsó munkája Palócföldünk korán elhunyt ítészének). „Úgy
vélem – olvasható Zalabaitól - , ideje szembenézni a
Sajó-hagyaték ellentmondásos megítélésének kérdéskörével,
vállalva a rajongóan magasztaló, illetőleg sommásan elutasító
vélemények serpenyői között mozgó mérlegnyelvnek egy friss, egy
mai olvasat birtokában levő esztétikai értékítéletnek a
feladatát is.” Zalabai Zsigmond rosszul tudta, hogy az
emléktáblát Ipolyság városa állította – ezt írja ugyanis utolsó
bekezdésében. Az emléktáblát a Palóc Társaság állíttatta 2000.
november 19-én. De ezt a tévedését megbocsájtjuk Zalabainak,
hiszen tanulmányával azt bizonyítja, hogy örül a kiadó
vállalkozásának, amelynek köszönhetően „Sajó Sándor versei is
visszatérnek közénk”.
Örvendezhetünk
tehát a Lilium Aurum tettének. A könyvből Patakiné Kerner Edit
olvasott fel néhányat Z. Urbán Aladár könyvbemutatása közben.
Másnap, november
11-én az alap- és középiskolások magyarságverseket mondó
versenyével folytatódott rendezvényünk. Ennek is az Ipolysági
Városi Könyvtár kínált meleg otthont. Diákok érkeztek
kísérőikkel Vácról, Balassagyarmatról, Salgótarjánból, Dejtárról,
Ipolybalogról, Ipolynyékről, Lukanényéről, Csábról és Ipolyság
iskoláiból. Mind az alap-, mind a középiskolásoknak két
költeményt kellett fejből előadniuk. Egy szabadon választott
Sajó-költeményt és egy ugyancsak szabadon választott hazafias
költeményt a magyar költészet kincsestárából. A versmondók
versmondását háromtagú értékelőbizottság figyelte, melynek
tagjai voltak: Patakiné Kerner Edit, T. Pataki László, Sándor
Zsombor. A „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat”
versmondó verseny
végeredménye a következő:
| |
Alapiskolások |
Középiskolások |
| 1. |
Tóth Teréz, Lukanénye |
Horváth Zoltán, Balassagyarmat |
| 2. |
Várközi Patrícia, Ipolynyék |
Köpöncei Csilla, Ipolyság |
| 3. |
Zuber Angelika, Lukanénye |
Bugyi Anna, Balassagyarmat |
Bugyi
Anna
Müller Zsófia
(Salgótarján – Bolyai János Gimnázium) Ipolyság város díját
vehette át. Nem mentek haza üres kézzel a többiek sem...
Valamennyi
versenyzőnek jutott jutalom, amelyeket a rendezvény támogatói
adtak. Sőt, Szabó Györgyné és Szabó György, az Anima
könyvesbolthálózat és a Kiskapu Kiadói Kft. tulajdonosai
személyes jelenlétükkel is megtisztelték versmondó versenyünket.
Nekik valamint a többi támogatónknak ( Lítea Könyvesbolt és
Teaház, Cseri Ilona Könyv, Kráter Műhely Egyesület, Sikerx Bt.,
Szabó A. Ferenc), nem utolsó sorban Ipolyság Város Polgármesteri
Hivatalának mint társrendezőnek és a rendezvényeknek helyet
biztosító városi könyvtárnak, végül az anyagi támogatást nyújtó
Nemzeti Civil Alapprogramnak köszönjük a segítséget.
A győztesek a koszorúzáson
A két napot
lezáró utolsó esemény a Sajó Sándor-emléktábla megkoszorúzása
volt. Ennek ünnepi fényét emelte Sándor Zsombor színművész, aki
székely népviseletben mondta el Kányádi Sándor Nyergestető c.
költeményét.
Sándor Zsombor
Vendégkönyv
|
56-os emlékoszlop Bussán - 56-os jelvény |
56-os
emlékoszlop Bussán
Megható ünnepség keretében
szentelték fel december 9-én Bussán a megtorlások
áldozatainak emlékoszlopát.
A szentmise utáni
avatáson Molnár Katalin felolvasta idősebb Klement
Kornél levelét, aki felhívta a bussaiak figyelmét
arra, hogy a salgótarjáni sortűz (dec.8.) ártatlan
áldozati között bussai származású is van, Vámos
Józsefné. Ezután dr. Marossy Endre történész tartott
előadást az 1956-ot követő megtorlásokról. |
70
éve áll Rigele Alajos
szobra Alsósztregován
Az évforduló jó alkalom arra, hogy szóljunk
alkotójáról. Rigele Alajos 1879. február 8-én született
Pozsonyban. Bécsben tanult a Képzőművészeti Akadémián. Szobrok,
domborművek plakettek és síremlékek készítése révén vált
ismertté.
Művészetére jellemző, hogy szubjektív és
érzelemre ható vonások egyéni jellege ellenére magán viseli a
bécsi historizmus, a klasszicizmus, a szecesszió és a
realisztikus ábrázolásmód eltérő jegyeit. A megélhetését
biztosító megrendelések dacára jól felismerhetők a szellemi
érdeklődését, hazafiúi érzelmeit, erkölcsi felfogását
kifejezésre juttató nagy, jelentős alkotások sora.
Ebben előkelő helyet foglal el az élete fő
műveként értékelhető Madách emlékmű s pozsonyi Szent Márton
koronázó dómban látható Pázmány Péter síremlék.
Rigele örömmel fogott hozzá Ádám szobrának
elkészítéséhez,hiszen mint kisebbségi sorsban élő mesternek nagy
megtiszteltetést jelentett számára a megbízatás, hogy ő készítse
el a Madách síremléket. Rigele nemcsak művészi munkájával, hanem
nemes önzetlenségével is tevékeny részese volt annak, hogy az
emlékmű méltó formában elkészülhetett. A pénzügyi nehézségek
megkönnyítésére még az őt megillető művészi tiszteletdíj egy
részéről is lemondott.
Az előzetes tervek ellenére mindenféle
külsőség és ünnepség nélkül 70 éve, 1936. december 19-én
állították fel az elkészült szobrot az új Madách-sírbolt fölé.
Rigele még a síremlék ápolását is magára vállalta...
A szobor felvontatása a helyére
(Az eredeti képek a MTA kézirattárában találhatók)
Csak hálával és tisztelettel emlékezhetünk az
alkotóra. A Palóc Társaság ezért határozta el, hogy emléktáblán
örökíti meg a Madách-síremlék fölé emelkedő szobor alkotójának a
nevét a felállítás 70. évfordulóján. A táblaavató ünnepségre
azonban – eljárásbeli nehézségek miatt – csak 2007-ben kerül sor.
Madách síremléke ma, dec.8-án
(Olvasásra ajánljuk: Horánszky Nándor Az
alsósztregovai Madách-síremlék. Megjelent a Madách Irodalmi
Társaság sorozatának 41. köteteként 2005-ben)
1 5 5 2
Tagtársunknak,
Százdi Sztakó Zsoltnak a nyáron jelent meg regénye a fenti
címmel. A Lilium Aurum kiadónál megjelent könyv fülszövege
szerint a „vérbeli elbeszélő történelmi kisregénye sodró
lendületű, magával ragadó mű...” Ebből következik itt egy
részlet.
A tájat még
friss hajnali harmat vonta be, melyet csak egy óra múlva itat
fel a nap perzselő sogaraival. Most azonban a ló még szügyig
gázolt a nedves növényzetben, és hát, mivel a lovasa nem
ösztökélte gyorsabb haladásra, időnként jóízűt harapott a
harmatos fűből, amit aztán menet közben elropogtatott. Ilyenkor
még a madarak is teli tüdővel cifrázták, mintha az ő saját
nyelvükön zsoltárt énekelnének, amellyel köszöntik az új, Isten
ajándékozta napot.
A lovasnak
láthatólag semmi sietős dolga nem volt, mintha csak a véletlen
vetette volna erre, lova is arra ment, amerre ő akart.
Köpenyébe
állig be volt burkolózva, ami így nemcsak a hajnali hideg és a
harmat ellen védte, hanem az arcát is eltakarta. Ha mindehhez
még azt is hozzátennénk, hogy a lovas a köpenye alatt török
öltözetet viselt és alaposan fel volt fegyverkezve, a látvány
már korántsem lenne olyan ártatlan, mint az első pillantásra
tűnt.
A gondos
szemlélő ezenkívül még azt is felfedezhetné, hogy a lovas nem is
annyira gondtalan, mint amennyire mutatja magát. Sőt, olyan,
mint az íjon a megfeszített húr, minden neszre hegyezi fülét,
szeme sarkából pedig környezetét fürkészi.
Végtére is úgy
látszott, megérkezett céljához. A lovát kikötötte egy fűzfához,
majd a nyeregtáskából egy rongyba burkolt csomagot vett elő,
amit egy kőre helyezett. Mikor kitakarta a csomagot, annak
láttán minden igaz keresztény ereiben meghűlt volna a vér.
Ugyanis a rongyokból egy levágott emberi fej bukkant elő! De
micsoda emberi fej! A mi jóravaló keresztényünk bizonyára
keresztet vetett volna babonás félelmében. Nem is lehetett az
keresztény ember feje, hanem csakis valami pokolravaló pogányé,
hiszen még holtában is úgy vicsorgott, mintha mindenkibe bele
akarna marni, aki eleven.
Emberünk
percekig olyan gyönyörködve nézte, mint apa az elsőszülött fiát,
majd munkához látott. Egy gallyat vett föl a földről, amelyből
két kisebb darabot vágott, és késével addig farigcsálta őket,
amíg szálkák nem lettek. Ezután odalépett a fejhez, és ügyesen
felcsippentette az egyik szemhéjat, melyet kitámasztott az egyik
szálkával, majd ugyanezt tette a másik szemhéjával. Mikor
végzett ezzel a hátborzongtató művelettel, elégedtten vigyorgott.
Aki a folytatásra is
kíváncsi, olvassa el tagtársunk regényét!
Én is
jártam Isonzónál . . .
A fenti állítás majd csak jövőre válik
igazzá. S azokra lesz érvényes, akik már most elhatározzák, hogy
részt vesznek 2007-es nagy nyári utazásunkon. Mert azt tervezzük,
hogy 2007. július 26 – 31. között elzarándokolunk oda,
ahol az első világháború idején annyi magyar édesapa, fiú, férj
és kedves élete szakadt meg a harcokban: az Isonzóhoz és
Goríciába. S ha már Olaszországban járunk,
szétnézünk Aguileában is, azon a helyen, ahol Atilla hun
nagykirály győztes csatát vívott a római seregek vezérével.
Utunk Horvátország nyugati szélén
vezet majd, így lehetőségünk lesz Zrínyi Miklós
költő-hadvezér szülőföldjével ismerkedni, de Zágrábot, a
fővárost és Fiume (ma Rijeka) magyar történelmi emlékeit
sem hagyjuk ki. Végül Szlovénián át térünk haza, s
gondunk lesz rá, hogy e szép, alpokalji ország fővárosában és
történelmi emlékekben leggazdagabb városában, Ptujban is
eltöltsünk egy kis időt. Természetesen Szlovéniától sem vehetünk
úgy búcsút, hogy ne lépjünk Mikszáth Kálmánunk lábnyomába, aki
Rohicsfürdőn is kezeltette magát, végül a szlovéniai
magyarok központjában, Lendván ismerkedünk majd a
muravidéki magyar testvéreink életével...
Ez tehát a kínálat. Most még teljes
bizonyossággal nem tudunk árat mondani, de valószínűsíthető,
hogy az útiköltség, a szállás, az étkezés és biztosítás,
vagyis a részvételi díj 4500 és 5000 korona között mozog majd...
A takarékoskodást el lehet kezdeni. Aztán mielőbb –
január végéig – várjuk tagjaink jelentkezését nyári
honismereti-magyarságismereti barangolásunkra. Nem tagok is
jöhetnek...
Mikszáth
Kálmán születésének 160. évfordulója
Kedves
virágai a Palócföldnek
A fenti címmel
6. alkalommal hirdetjük meg a Mikszáth Kálmán országos
prrózamondó versenyt a középiskolások számára. Jelentkezni
febr.16-ig lehet. A döntő helyszíne a losonci Magyar Kulturális
Központ.
Mikszáth
Kálmán műveinek képi megjelenítése
Illusztrációs
pályázatunkat a pásztóiakkal és a Mikszáth Kálmán Társasággal
közösen hirdetjük meg. A művek beérkezési ideje febr. 20.
Eredményhirdetés Pásztón április 13-án lesz.
Mindkét pályázat teljes szövege megtekinthető honlapunkon és a
www.felvidek.ma portálon.
2007-ben
tervezett rendezvényeinkből
Január 16., kedd,
16 óra, Szklabonya: Koccintás
Március 2.,
péntek, 10 óra, Losonc: Kedves virágai a Palócföldnek
Április 28.,
szombat, 10 óra, Komárom:III. Felvidéki Rovásírásverseny
Július 3 – 8.,
Udvard: XII. Örökség Népfőiskolai Tábor
Július 26 – 31.,
Honismereti barangolás
Szeptember 15.,
szombat, 10 óra, Zsély: Palócföld kincses öröksége
Október 21.,
vasárnap, 14 óra, Kékkő: Balassi hegyitúra gesztenyével
November 10.,
szombat, 10 óra, Ipolyság: Sajó versmondó verseny
|
Kedves Palóc
Testvérünk! Ha eddig nem tetted, szánd rá magad,
fizesd be 2006. évi (esetleg korábbi ) tagdíjadat!
Még ma! Vagy holnap! Még egy évig ne várj vele! Jó?
Köszönjük! |
Jótevőink
voltak 2006-ban
Csáb, Inám,
Ipolynyék, Ipolyság, Lukanénye, Nagycsalomja, Óvár, Udvard
polgármesteri hivatala, Nemzeti Alapítvány, Alapítvány a
Közjóért, Jobbágy Károly Alapítvány, Művészeti és
Szabadművelődési Alapítvány, Lítea Könyvesbolt és Teázó, Anima,
Kráter Műhely Egyesület, Cseri Ilona Könyv, Két Hollós
Könyvesbolt, Madách Posonium Kft., Magyar Köztársaság
Nagykövetsége, SzK Kormányhivatala, NKÖM – NKA, NCA, SZAKC,
KEHOFA, Összevont Középiskola – Udvard, Vállalkozói
Magán-Szakközépiskola – Alsóbodok, Kürtös, Katedra, Új Szó,
Szabad Újság, Stampa László (Kanada), Sutus Áron, Ferencz László,
Gíber János, Szenn Péter, Fazekas János, Varga György, Dékány
Zsuzsanna, Bistrican Hajnalka, Sipos Zsuzsa, Fagyas Róbert,
RealNet, felvidek.ma, valamint a Palóc Társaság tettrekész
tagjai, akiknek szívből köszönjük az önzetlen segítséget,
amellyel lehetővé vált, hogy eredményesen terjesszük magyar
nemzeti kultúránkat, hozzájáruljunk nemzeti örökségünk
ápolásához. Köszönjük az együttgondolkodást magyar jövőnkről, a
megértést és a tetteket. Isten áldja az áldozatkész, jóakaratú
embereket! (Elnézést kérünk azoktól, akiket akaratlanul
kifelejtettünk a felsorolásból!)
|
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár * Munkatárs: Urbán Árpád,
Urbán Szabina
991 22 Olováry 132., Szlovákia * +fax: 047 / 48 79 115
www.paloctarsasag.real-net.sk *
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
|
