Oros László
Tipary László munkássága
Tipary László kisparaszti családban született Kistompán, Hont
megyében, 1927. július 22-én. Családneve olasz eredetű, amelyet
az egyik őse még a XVIII. században hozott Fiuméból Lévára. Itt
magyar lányt vett feleségül és a leszármazottai már Léván,
Felsőszemeréden, Horvátiban, ő pedig Kistompán született. Az
ősök apai ágon mind iparosok voltak, de akadtak köztük művészek
is.
Ezt a vénát örökölte az édesapa, Tipary István. Ő már földműves
lett, de írt verseket, prózát, krónikát, sőt festett is! És
rengeteget olvasott, legyenek azok történelmi, irodalmi vagy
tudományos művek. Fiatal éveit részben Budapesten töltötte, ahol
szülei dolgoztak. Később helytörténeti és néprajzi kutatásokat
végzett a lakóhelyén, illetve annak környékén. Tudását és
tapasztalatait aztán fiának is átadta. Sajnos, korai halálával
az életműve megszakadt: a II. világháború idején, 44 éves
korában egy bombatámadás civiláldozata lett...
Fia, Tipary László már gyermekkorában részt vett apja
gyűjtőmunkájában. Sőt, dr. Horváth István mellett a vidék kőkori
leleteinek feltárásaiban is. De a földműves munkákat sem vetette
meg: szántott, vetett, aratott és kaszált... Közben édesapja
nyomdokaiban haladva verseket ír, majd prózát, helytörténeti és
néprajzi tanulmányokat. Mindenhez volt tehetsége és szervezői
képessége: ő rendezte a falujában bemutatott színműveket, néha
festett és rengeteg társadalmi munkát vállalt. Volt
tűzoltóoktató, a Vöröskereszt és a Csemadok helyi szervezetének
elnöke, de dolgozott a Csemadok járási és kerületi vezetőségében,
sőt 20 évig a központi bizottságban is. Az itt végzett önzetlen
munkáját számtalan kitüntetéssel és elismeréssel jutalmazták.
Ami pedig az irodalmi tevékenységét illeti, már gyermekkorától
fogva írt verseket. Közel 1200-at őrzött meg azok közül,
amelyeket 1943-tól napjainkig alkotott. Most ezek közül ad közre
egy csokorravalót a saját válogatásában. A kötet címe: Új
útra lépek s több mint nyolcvan költeményt tartalmaz.
Szerzőnk hét fejezetre osztotta a kötetet, mégpedig életkora
szerinti fordított sorrendben. Tehát kezdi a legújabb műveivel,
melyeket az Öregember tűnődései alcímmel mutat be. A
Pacsirta a zöld mező felett versei főleg Csontos Vilmos
költőhöz íródtak, akivel annak haláláig szoros barátságban volt.
A Néró császár végnapjai c. ciklust tulajdonképpen
Sztálinról mintázta meg 1951-ben. Persze abban az időben ezeket
nem publikálhatta, pedig a nagy szovjet vezér nevét Néróéval
helyettesítette. A verseket 1990 után a Magyar Televízió mutatta
be az Aranyfüst c. műsorában. A Szülőföldem, édes szülőföldem
c. rész válogatás a deportálások és kitelepítések idején írott
versekből. Ezek egy része napvilágot látott már a Zalabai
Zsigmond által szerkesztett Magyar jeremiád c. antológiában.
Igaz, akkor még Czimmer Péter költői álnév alatt. A valóban
megható és szívbe markoló strófák elényerték a verskategória
első díját! Később több hazai és magyarországi antológia átvett
belőlük néhányat, sőt Zalabai a Verses magyar bohémia c.
nagyszabású összeállításában is bemutatta. A következő, Tavaszi
mese a Margarétákról c. fejezetben válogatást találunk a
szerelmes verseiből. Több mint százat vetett ezekből papírra,
amelyek az első látásra megszeretett Nagy Margitkának íródtak.
Vele aztán 50 évig élt boldog házasságban, egészen annak 2000
áprilisában bekövetkezett haláláig.
A Neked nyílnak mind a virágok fejezet versei már az
elhunyt hitveshez szólnak. Az ő felejthetetlen emlékét
megtalálhatjuk a legújabb verseiben is. Sokszor visszatér a hőn
szeretett kedves alakjához. És végezetül az utolsó rész a
Gyúlnak a tüzek. Ez tartalmazza az ifjúkori próbálkozásait.
Témái és versformái eléggé szerteágazóak, sok esetben azonban ma
is időszerűek.
Ha végigolvassuk a kötetet, az is felmerül bennünk, hogy ezek a
versek a szerző rendkívüli tehetségéről tanúskodnak. Bámulatos
könnyedséggel játszik a szavakkal, a rímekkel, a hasonlatokkal
vagy az őt körülvevő táj szépségeinek a leírásával. Akárcsak a
különböző versformákkal is. Ír csillogó lírai költeményeket,
balladákat, elégiákat, vagy akár soksoros versszakokat. Amikor
Zalabai Zsigmond az Új Szó Gondolat c. mellékletében
megjelenítette A Jeseníki fürdőben c. versét –
összehasonlítva ugyanott írt művével – így jellemezte azt: „Tipary
László rímes emlékei a Tompáénál jobban tükrözik a fürdő
környezetét, a ma is álló magyar „oroszlánszobor” és az erdőben
álló „Zsófia-forrás” képét. Tompa verse én-líra, a Tiparyé
leíróbb jellegű, híven adja vissza a fürdői környezet helyi
színeit.” Ilyen gyönyörű tájleírásokkal találkozhatunk még
az Utazás Észak-Szlovákiában, az Öregember tűnődései
és több versében is.
A válogatásba viszont nem fért bele a Drégely 1552. évi
ostromáról írt százegy versszakos elbeszélő költeménye, vagy a
frappánsan megalkotott Szavalókórusa. Ez utóbbit és a humoros
népszínművét nagy sikerrel elő is adta a helyi színjátszókkal.
Tipary László sokrétűségét az is bizonyítja, hogy
versfordítással is foglakozik: hol saját verseit ülteti át
szlovák nyelvre, hol a szlovák költők verseit magyarra. Jelentős
az Eszperantó Nemzetközi Szövetségben végzett tevékenysége is,
ahol a Szövetség lapjában jelentek meg a versei. Ugyancsak
sikeresek voltak a néprajzi és helytörténeti munkái, amelyek
díjazásban részesültek mind a Csemadok, a Magyar Néprajzi
Társaság, mind a Lakitelek Alapítvány pályázatain. Ezekből aztán
néhány nyomtatásban is megjelent, a többi pedig kiadásra vár.
Írásai közé sorolható még falujának több mint 1000 oldalas
krónikája, amelyet évek óta vezet magyar és szlovák nyelven.
Erre a rendkívüli aktív és értékmentő tevékenységére a média is
felfigyelt: a magyar és a szlovák tévé, a rádió és a sajtó is
bemutatta, méltatta már a munkásságát.
Végezetül szóljunk még röviden Tipary László életpályájáról:
Ipolyságon végezte el a polgári iskolát, majd az ottani
mezőgazdasági technikum ökonómia-könyvelői szakán érettségizett.
1952 és 1977 között a kistompai földművesszövetkezet közgazdásza,
könyvelője volt, ahol a fizikai munkától sem riadt vissza. Innen
került 1978-ban a gyűgyi állami gyógyfürdő főkönyvelői posztjára,
amit 1987-ig, a nyugdíjaztatásáig töltött be. 1950-ben családot
alapított: feleségül vette a hőn szeretett Nagy Margitkát. Ötven
évig éltek boldog házasságban, felépítve családi házukat és
felnevelve két gyermeküket.
Ennyit dióhéjban Tipary László mozgalmas életéről illetve
irodalmi tevékenységéről. Habár azt még hozzá kell tenni, hogy
szerzőnk napjainkban sem tétlenkedik. A fájdalmas emlékek, az
előjövő betegségek és a közeledő nyolcvan éve dacára tovább
dolgozik: írja történelmünk és jelenünk krónikáját illetve
kiadásra rendezi régebbi kéziratait. (Megjegyzés: Tipary László
a Palóc Társaság rendes tagja)
BORÚRA DERŰ (A XII. ÖNT-ről)
Hát mégis sikerült! – így sóhajtottunk fel, amikor július 8-án
véget ért a XII. Örökség Népfőiskolai Tábor. Örömünkre az adott
okot, hogy a szervezés ideje alatt, 2007 januárjától egymás után
érkeztek a baljós jelek: egyes előadókkal való kapcsolat terén,
a hallgatók számát illetően, a helytadók házatájáról ... Közöny,
érdektelenség, kimagyarázkodás, drághulás, lemondás,
támogatáshiány...., a megnyitóig tartó út állomásai. Kinek,
minek, miért? Kell még valakinek az ÖNT? Érdekel valakit magyar
múltunk világa, emlékei, amelyekre építhetjük jövőnket? Magyar
fiataljaink vajon merre buliznak éppen, most, előbb és utóbb,
hogy közülük mutatóba ha vetődik csak egy-kettő az ÖNT-re? Az
időponttal van talán a baj, vagy a helyszín nem felel meg,
esetleg nincs ilyesmire pénz (mikor annyi másra sokszor és több
is van)? Sűrű a műsor, nem vonzó az előadások témája, vagy
unottak már az előadók? Fásulás jelei mutatkoznak a szervezők
munkájában? Váltani, változtatni, újítani, megújulni kellene?
Rajta! Elő az ötletekkel, jelentkezőkkel!
Az első nap semmi reménnyel sem kecsegtetett. Még a meghirdetett,
máskor mindig szavát tartó előadó, Szántai Lajos sem érkezett
meg! Sőt, elérni sem lehetett... Nagy csalódás érte a termet
megtöltő érdeklődőket, akik jobbára őt látni és meghallgatni
jöttek! Ketten ugrottak be az előadásra szánt időbe: Lukács
Ágnes, aki Katona Mihály működésére hívta fel a jelenlevők
figyelmét és Varga Terézia Mária, aki az arvisura
lényegét magyarázta el. Az első napot – ugyancsak nagy
érdeklődés mellett – Koltay Gábor filmje, a Horthy – a
kormányzó vetítése zárta.
Marton Veronika sumerológus előadásával folytatódott
másnap az ÖNT műsora. Most megjelent könyve alapján beszélt az
I. András korabeli imákról, s ennek kapcsán Magyarország első
elárultatásáról.
 |
| Marton Veronika |
 |
| Bárdi László |
 |
| Raffay Ernő |
Csete György építészművész következett,
aki a magyar kopjafákról tartott előadást. Nagy sikert aratott
dr. Bárdi László keletkutató történész előadása a
belső-ázsiai magyar keletkutatókról. Az előző esti filmről és a
kormányzó politikai szerepéről Raffay Ernő történésztől –
aki a film egyik készítője is volt – hallhattunk sok
érdekességet. Élénk vita következett, amelynek fonala túllépett
már a koron és napjaink politikai eseményeit is érintette.
 |
| Dittler Ferenc |
 |
| Bíró Mária, Bíró
József
|
 |
| Dudás Rudolf |
Szerdán dr. Aradi Éva indoológus előadására
került volna sor, az előadó azonban jóval előtte sajnálattal
tudatta velünk, hogy betegsége (járóképtelensége) miatt nem
tudja vállalni előadása megtartását. Ennek következtében
megnyúlt a Rovásjelek Tatárlakától a bosnyák piramisokig c.
előadás ideje, vagyis Friedrich Klára és Szakács Gábor
hosszabban fejthette ki mondandóját az adott témáról.
Ehhez szorosan kapcsolódott Dittler Ferenc
illusztrált előadása az összerovás gondolatfejlesztő hatásáról.
Örvendtünk, hogy aggkora ellenére előadást
vállalt az ÖNT-ön dr. Dudás Rudolf professzor, viszont
sajnáltuk, hogy A kőkorszakbeli képírás emlékei Magyarországon
c. igen izgalmas nyelvi összehasonlító példázatát rövidre
kellett fognia az időhiány miatt. Előadása így is
gondolatébresztő volt, ráadásul a témát taglaló könyvéből
megajándékozta a szerencsés hallgatókat...
Könnyednek, üdének éreztük az esti
kikapcsolódást jelentő műsort, amelyben különösen a
csalogányhangú Raksányi Boglárka énekében
gyönyörködhettünk. Szakács Gáborral együtt és a Friedrich
Klárával készített és megjelent közös zeneművekből adtak elő
részleteket.
Meglepetésként hatott a csütörtöki első
előadás is. Bíró József tanár úr a szabír-sumér
kapcsolatok hatásáról olvasott fel, majd felesége, Mária
folytatta szakszerűen, hitelesen ée megnyerően e kapcsolatoknak
a magyar őstörténetre gyakorolt hatását. Ezt a napot sem úsztuk
meg előadó-távolmaradás nélkül. Szerencsénkre Géczy Gábor
ELTE-tanár kiváló tanítványát, Leindinger Dávidot küldte
el maga helyett, aki megnyerő közvetlenséggel, alapos tudásával
belopta magát hallgatósága szívébe. Délután újból az ÖNT-ön
köszönthettük Molnár V. József néplélekrajz-kutató
grafikusművészt, aki A Turul-nász és Szent Erszébet címmel
tartotta meg előadását. A napot Kocsis István író zárta,
akitől az ősi magyar hitvilág és a Szent Korona kapcsolatáról
hallhattunk elgondolkodtató dolgokat.
 |
| Molnár V. József |
 |
| Kocsis István
ajánlást ír könyvébe |
 |
| Kiss Dénes |
Pénteken Kiss Irén kultúrtörténész a
Pray-kódexről, Tábori László keletkutató pedig
Gilgamesről és Jézusról szóló előadása hangzott el. Kiss
Dénes költő ezúttal Emberszám címmel tartotta meg előadását,
amely egyben az idei ÖNT utolsó előadása is volt. A XII. Örökség
Népfőiskolai Tábort – mint láthattuk – a „beugrások” is
jellemezték. A sikeres helyettesítők közül ki kell mélg emelnünk
Kovács-Csomor Endre párkányi tanárt, aki honfoglaláskori
öltözetével, harci eszközeinek bemutatásával ugyancsak
színesítette és gazdagította a választékot.
Kusý Károly udvardi alpolgármester ezúttal is
fogadást adott a községháza dísztermében, amelyen részt vett
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártja általános
elnökhelyettese is.
Nem maradt el a szokásos honismereti
kirándulás sem. A hét két utolsó napján magyar múltunk felvidéki
nyomait keresve jutottunk Körmöcbányára, Sztrecsény (Strečno)várába
és Zsolnára, a magyarfaló szlovák politikus városába,
felfedeztük és megmásztuk a külvilágtól elzárt , de éppen ezért
romlott állapotában is fönnséges Litva várát, megcsodáltuk
Csicsmány népi díszítésű házait, végigbarangoltuk Bajmóc várát s
az alatta, kevesek által ismert cseppkőbarlangot, s jártunk még
a vezekényi csata emlékhelyén...
 |
| A hallgatók egy
csoportja |
 |
| A fogadáson |
A XII. Örökség Népfőiskolai Tábor végén azzal
búcsúztunk el egymástól, hogy folytatni kell a népfőiskolai
táborokat. Annál is inkább szükség van erre a művelődési formára,
mert a kezdeti borúlátásra rácáfolt a tábor egésze: jöttek
hallgatók helyből szép számmal, be-betekingettek a közeli
Gútáról, Komáromból, Dunaszerdahelyről, érkeztek
Bátonyterenyéről, s a táborlakók között találkozhattunk a csíki-
medencéből (Erdély) és Szatmárnémetiből érkezett érdeklődőkkel
is. Ennek alapján bizton állíthatjuk, hogy az idei népfőiskolai
rendezvénnyel erősödött az ÖNT kárpát-medencei jellege.
Összetartozásunkat, egységesülésünket szolgálta.
Hősök és
példaképek
Magyar emlékek nyomában
Nekünk magyaroknak tengernyi emlékünk van a
nagyvilágban őseink által ránk hagyva. Ezek nyomába eredünk
nyaranta, hogy minél többel megismerkedjünk velük. Így történt
ez az idén is. Kettős céllal indultunk útnak: egyrészt
felkeresni azokat a helyeket, ahol nagyjaink, példaképeink
születtek, éltek, alkottak vagy meghaltak, másrészt felkeresni
az I. világháború katonatemetőit, amelyekben magyar fiúk, férjek,
apák nyugodnak, általában jeltelen közös sírokban... Utazásunk
során három országban jártunk – Belső-Magyarországon csak
keresztül gurultunk! - , mégpedig Szlovéniában, Olaszországban
és Horvátországban.
A Trianonban Szlovéniához csatolt Muravidék
magyarok által is még lakott központjában (mára már kisebbségbe
kerültek ők is!) Patyi Zoltán, a Magyar Nemzetiségi
Művelődési Intézet munkatársa vállalta kíséretünket.
Alsólendván megmutatta a városka nevezetességeit (vár, Sz.
Katalin templom, Sz. István szobor, Bánffy Központ, lendvahegyi
kápolna, benne Hadik Miklós mumifikálódott tetemével) és
Muravidék egyre fogyó magyarságának mindennapjaiba is
betekintést engedett. Tiszteletünket tettük volna
Rohicsfürdőn (Rohičská Slatina) Mikszáth Kálmán pár évvel
ezelőtt ott felállított emléktáblájánál, amelyet az író ott
tartózkodása emlékére emelt a nevét viselő társaság, de az
emléktáblának csak hűlt helyét leltük... A következő útszakaszt
Ljubljanáig úttalan utakon, hegyi ösvényeken és meredek
kapaszkodókon tettük meg, izgulva és izzadva, pedig senki elől
nem menekültünk, nem is bújócskáztunk, csupán az autóbusz
vezetője nem engedett a negyvennyolcból! (Legalább ránk
hallgatott volna...)
 |
| Patyi Zoltán és
Katyi Ági |
 |
| Štanjel |
 |
| Gorjansko |
Késő délutánra csak megérkeztünk a szlovén
Karszt egyik katonatemetőjébe, Štanjelbe. Itt egy helyi
fiatalember vezetett el a keresett helyre, ahol a štanjeli vár
hajdani hadikórházában elhunyt katonák nyugszanak. A temető ma
inkább kaszálónak tűnik, sarjúrendeken lépdeltünk, a sírhalmok
már elegyenlődtek. Hogy temetőben járunk (borzasztó még a
gondolat is, hogy halottakon taposunk!), azt egy-két
sírkőmaradék hiteti el velünk, a kerítésből megmaradt kapuoszlop
és legfőképpen a monumentális emlékmű (amely dacolva a múló
idővel és az emberi feledéssel már messziről észrevehető), s
amelyen latinul betűztük ki: „A legjobb fiainak – a hálás haza”.
Látható még rajta az osztrák és a magyar címer.
Aznap még Gorjansko katonatemetőjének
felkeresésére futotta időnkből. Ez példásan rendben tartva,
hatalmas területen várja az emlékezőket. A Monarchia hősi
halottai, magyarok, osztrákok és más, monarchiabeli nemzetek
katonái pihennek itt.
Doberdó környékén három
katonatemetőben jártunk. San Martino del Corso olasz
falucskában egy karsztkövekből gúlaalakúra formázott emlékmű áll,
amelyet az életben maradott bajtársak emeltek elhunyt
harcostársaik előtt tisztelegve. Monte San Michelen, a Doberdó
legmagasabb pontján több emlékmű is áll. Mi a központinál
jártunk, s környékén bolyongtunk a kavernákban, amely egykor az
ágyúállásoknak, az élelmiszerraktárnak, a sebesültek ápolásának,
a pihenő katonáknak nyújtott biztonságos menedéket.
 |
| San Martino del
Corso |
 |
| Monte San Michele |
 |
| Redipuglia |
Redipugliában, Olaszország legnagyobb
I. világháborús emlékhelyén (százezer katona urnája van itt)
érezhettük csak igazán, hogy milyen méltatlanul bánik a mi
magyar véreinkkel, hősi halottainkkal a haza, amelyért életüket
áldozták a világháborúban elesett bakák! Mindenhol, ahol csak
jártunk, otthagytuk jelünket: nemzetiszín szalaggal díszített
koszorúnkat. Utastársaink verseket mondtak, imádkoztunk,
gyertyát gyújtottunk, s kértük az Istent, hogy áldja meg a
magyart! Utazás közben katonadalokat hallgattunk magnóról s
énekeltünk egy kis dalosfüzetből, amelyet erre az útra
sokszorosítottunk. Minden igyekezetünk ellenére előfordultak
hiányosságok, tudjuk. Nézzék ezt el a szervezőnek utasaink!
Mint említettük, a katonatemetőkön kívül a
magyar múltunknak egyéb emlékei nyomában is jártunk. Aquileiában
hun nagykirályunkra, Attilára emlékeztünk, aki előtt itt
hajbókolt és kért kegyelmet városának a római Leó pápa.
Velence felé haladva a Piave folyónál is megálltunk
egy rövid időre, hogy vízbe dobott koszorúnkkal, versekkel,
nemzeti imánkkal emlékezzünk azokra a magyar katonákra, akik itt
fulladtak vízbe sebesülten vagy épen, akiknek drága vére pirosra
festette a folyó alpesi vizét kilencven évvel ezelőtt.
Pihentető órákat töltöttünk Gradon, az
Adriai-tenger homokos partján és kellemes vizében,
tettünk egy sétát Lipicán, az udvar számára tenyésztett
lovak hazájában, láttuk a viharos Fiumét (ki az
autóbuszból, ki a kávézó kirakatából). Száguldtunk (?) az épülő
horvát autópályákon, s tiszteletünket tettük Lepoglavában
Corvin János úrnál, Mátyás királyunk itt nyugvó fiánál.
Varasdon gyönyörködhettünk a város barokk épületeiben,
Zrínyifalván adóztunk a Szigeti veszedelem költőjének emléke
előtt, aki az e falu határát szegélyező erdőben lelte halálát
egy sebzett vadkan öklelése által, s a falu egyik terén az erre
emlékeztető oszlopot kis műsor keretében megkoszorúztuk. De
Zrínyi Miklósra emlékeztünk szülőhelyén, Ozalj
várában is, a Kupa folyó fölé emelkedő, épnek mondható és
felújítás alatt álló várban. Sőt, költőnk kedvéért ejtettük útba
Csáktornyát is, ahol a vár megtekintése jelentette a
legnagyobb élményt.
 |
| Aquileia |
 |
| Ozalj |
 |
| Zrínyifalva |
 |
| Lepoglava |
 |
| Varasd |
 |
| Nagykanizsa –
Trianon-emlékmű |
A lendvai Patyi Zoltán emlékkönyvünkbe
is írt néhány sort: „ Mifelénk is járt már török s tatár, de
mégis magyar ez a határ. Tartsuk meg mi is, Ti is, kedves palóc
testvéreink, hitünket, kultúránkat, szóval a MAGYARSÁGUNKAT!
Örülök, hogy Bács-Kiskun megyei létemre vendéglátója lehettem
itt Lendván a jó palócoknak. Isten kísérjen benneteket utatokon.”
Rajta kívül várt bennünket Ljubljanában
Kvanka Zoltán testvérünk is, hogy a szlovén fővárosban élő
magyarok életével megismertessen. Sajnos, találkozásunk elmaradt
a már említett „hegyi buszozás” következtében. Találkoztunk
ugyan Zágrábban, a horvát fővárosban Réber Lászlóval, sőt
ő foglalt szállást és rendelt vacsorát is számunkra, egy kiadós
beszélgetésre mégsem futotta időnkből. Így nem ismerkedhettünk
meg a Zágrábban évtizedek óta működő Ady Endre kultúrkörrel. A
tényekhez tartozik, hogy nemcsak a szűkre szabott idő miatt
hiúsult meg a fogadás a kör székhelyén, hanem azért sem, mert az
Ady-kör tagjai ilyenkor (nyáron) úgymond a tengeren nyaralnak...
A hat nap élményei, viszontagságai, a
sempeteri nyugalmas és tiszta szálláshely, a zágrábi
igencsak lelakott ifjúsági szálló, az utasok közti rokon- vagy
ellenszenv mind-mind a múlté. A múlté, amely megszépítheti az
emlékeket s amely emelkedettebbé és gazdagabbá tehet bennünket
egy emléktúra emlékeivel.
Befejezésül: milyen volt a Palóc Társaság
2007-es nagy nyári kirándulása? Utasaink őszintén leírták, mi
tetszett, mi nem, mire emlékeznek szívesen, mit javasolnak a
következő túrákra. Álljon itt egy csokorravaló (név nélkül)
ezekből a véleményekből!
„KÖSZÖNET
A SZÉP ÉLMÉNYEKÉRT”
„Leginkább a magyar vonatkozású
katonatemetők. Velencét legközelebb kihagynám... További hasonló
utak szervezését javaslom magyar identitású buszsofőrrel!”
„A legjobban Ozalj vára tetszett, és
legjobban Lendván éreztem magam az idegenvezető Patyi Zoltán
lelkes hozzáállása miatt. Köszönjük, hogy eljöhettünk. Minden
nagyon tetszett.”
„Minden tetszett, csak az autóbusz nem. A
lipicai ménest szívesen megtekintettem volna.”
„Nem tetszett az utolsó szállás, de a
sempeteri nagyon jó volt! Az egész kirándulás fantasztikus
volt!”
„A háborúban résztvevő katonákkal készült
filmvetítés beiktatása. Nagyobb fegyelmezettséget egyes
utasoktól.”
„A szervezési munka, mint mindig, most
is kiváló volt, köszönöm szépen. Örülök, hogy sikerült több
katonai temetőbe eljutni. Mikszáth emlékére a rohicsfürdői
látogatás is tetszett. További sok sikert, energiát, jó
egészséget kívánok a jövőbeni emléktúrákhoz, hiszen az ilyen
típusú kirándulásokra nagy szükség van.”
„1. nap, Lendva. Nem tetszett a rohanás.
Szakértő túravezetőt!”
„Minden nap igazi élményt jelentett.”
„Az egész út nagyon jól szervezett volt,
tetszettek a katonatemetők, Aquileia és Velence is. Az egész út
nagy élményt nyújtott, mert lehetőségem volt megismerni ezeket a
sokak számára kevésbé ismert és látogatott magyar vonatkozású
helyeket. Az emlékhelyeken megtartott kis ünnepségek még jobban
emelték az út hangulatát. Végezetül szeretném megköszönni a
szervezőknek, hogy lehetővé tették ezt az utat, és sok sikert
kívánok a további kirándulások szervezéséhez”
„Az, hogy Nagykanizsán az 1914-18-as
emlékműre felírt szöveg szerint: „DALOLVA MENTEK CSATÁRÓL
CSATÁRA”, mi is, (magnóról) dalolva mentünk az egykori csata
színhelyeire. Még több dal, még több összhang, közérdek
szemmeltartása és minél több ilyen célú út!”
Kedves Olvasó! Ön mit javasol, hová
vezessen nagy nyári honismereti túránk 2008-ban? 1.
Folytatása legyen az ideinek (Ausztria-Szlovénia-Olaszország?
2. Brassó és környéke csillagtúrákkal 3. Székelyföld
csillagtúrákkal? 4...?
|
Somogyi Edit
Tábori
levél
A felvidéki rovásírásverseny után megtudtuk,
hogy mi, a Nagymagyari MTA tanulói vagyunk azok a szerencsések,
akik júliusban részt vehetünk egy nyolcnapos táborozáson. Júl.
13-án, pénteken kora reggel indultunk útnak a kevermesi táborba
mi négyen: Kovács Bernadett, Prehasko Denis, Bohák Csaba tanító
bácsi és jómagam. Ekkor még nem is sejtettük, mekkora út áll
előttünk, de néha jobb, ha az ember ezt nem is tudja előre. Már
csupán az autóval való utazás is izgalmas volt. A határon
átjutva nyakunkba vettük Magyarországot.
Különösen az autósztrádán vált izgalmassá a
dolog, mivelhogy eltévedtünk, elvétettük a letérőt az M0-ra, de
az ilyesmi hozzátartozik az utazáshoz. Nem telt bele sok idő,
Budán útbaigazítottak minket, és tovább folytattuk az utat immár
a helyes úton. Budapest elhagyása után egy kicsit pihentünk
Ócsán. A rövidre tervezett pihenőből több mint egy órás
templomlátogatás lett: megnéztük a helyi román-gótikus
református templomot.
Már öt óra felé járt az idő, mikor
megérkeztünk Kevermesre. Megismertük a házigazdákat, Bozó Vili
bácsit és Olgi nénit. Elszállásoltak minket egy családi házba,
aztán körülnéztünk a táborhelyen. Rajtunk kívül még helybéli
gyerekek,valamint vajdasági és bánsági diákok voltak itt a
tanító néniikkel. Majdnem harmincan voltunk összesen.
Az esti program kürtöskalácssütés volt. Azt
hiszem, mindenki nevében beszélek, ha azt mondom: nagyszerű
volt! Jókat énekeltünk, s elalvás előtt esti mesét hallgattunk.
A csillagszemű juhász volt, amit Fabulya Éva néni olvasott fel.
Hát így telt el az első nap.
A második nap már sokkal mozgalmasabb volt,
mint az első. Délelőtt Józsi bácsi tartott nekünk előadást a
honismeretről. Az előadás után mindenkinek más feladata volt. Mi
egypáran elmentünk a falu egyik szülöttjéhez, Laci bácsihoz, aki
elmesélte nekünk, hogy milyen volt régen az élet. Rengeteg
érdekes történetet mesélt el nekünk. Azt is megmutatta, hogyan
lehet fémpálcával vizet keresni. Ezt mi is kipróbálhattuk.
Megtudtuk azt is, hogy ő 1936-ban született. Felesége 1944-ben,
az ő szülei kőművesek voltak. Laci bácsi felesége fodrásznak
tanult, s az egykori fodrászszalont mi is megnézhettük. Ezután
elbúcsúztunk Laci bácsiéktól, majd visszamentünk a táborhelyre.
Az ebédnek nagyon örültünk. Burgonya volt
pecsenyehússal, a vacsora pedig szalonna volt. Az esti program
ezúttal sámánénekek éneklése volt. Csak a késő esti órákban
mentünk aludni.
A harmadik napon, vasárnap a reggeli lecsó
volt. Kilenc órakor egypáran elmentünk misére. A délelőtt
folyamán agyagoztunk is. Ebéd után meghallgattuk Pelle Ferenc
előadását Kevermes történetéről. Az esti mese ezúttal a Pöttöm
Panna volt.
Eljött a negyedik nap is. A programban
túrázás szerepelt, de mi négyen másfelé vettük az utunkat.
Ellátogattunk a közeli Aradra. Velünk tartottak még a Romániából
érkezett kirándulók is, így Hevesi Éva néni idegenvezetésevel
megnéztük Arad nevezetességeit. Részünk volt egy kis
kultúrműsorban is, amelyet tábortársaink adtak elő
osztálytársaikkal a Bolyai Nyári Akadémia résztvevőinek. A sok
gyaloglástól nagyon kifáradtunk, de a gyaloglás mellett még ott
volt a rekkenő hőség is. Vacsorára tejberizs volt, ami után én
mind a tíz ujjamat megnyaltam. Az esti mese után fáradtan
tértünk nyugovóra.
A keddi nap még fárasztóbb volt mint a hétfői.
A program nagyon sűrű volt, de megérte a fáradozást. Elmentünk
Szarvasra, ahol az arborétumot néztük meg. Csodaszép volt! Az
arborétumot követte a Körösvölgyi Látogatóközpont. A hőség
sajnos ezen a napon se enyhült, de Gyulán újra visszanyertük
életerőnket, az egyik vendéglőben fantasztikus vacsorát kaptunk.
Vacsora után visszaindultunk a táborhelyre. Az esti mese A
császár új ruhája volt.
Szerdán még melegebb volt, mint az előző
napon. Képzelhetik! Először is ellátogattunk a lökösházi
határőrségre, ahol részletes beszámolót kaptunk az egész ”rendszerről“.
Ezután megnéztük a rendőrség különféle gépjárműveit, majd Benji,
egy igazi rendőrkutya mutatta be a kábítószer-keresés tudományát.
Ezután Gyulán megtekintettük a várat. Délben megint csudijó
ebéddel vártak minket egy gyulai vendéglőben. Gyümölcsleves volt
és gombás-csuszás hús. Még most is összefut a nyál a számban, ha
rá gondolok. Ezután még tengődtünk a városban egy kicsit, majd
hazafelé indultunk. Útközben még megálltunk a szabadkígyósi
Weimkheim-kastélynál, ahol még fényképezkedtünk is. A vacsorára
már Kevermesen került sor, lekváros bukta volt.Nagyon
elfáradtunk, de jót aludtunk.
Csütörtök. Ez az utolsó nap. Ekkor már nem
voltunk túrázni. Délelőtt és délután is kézműveskedtünk.
Lehetett választani agyagozást, üvegfestést vagy lehetett
sárkányt készíteni. Az este folyamán bemutattuk azt a mesét, ami
a legjobban tetszett nekünk. A császár új ruhája volt ez. Este
kürtöskalácsot sütöttünk, és valamennyien énekeltünk is.
Pénteken indultunk haza... sajnos! Délután
egy-két óra tájt indultunk el, és sötétedésre értünk haza.
Ezúttal NEM TÉVEDTÜNK EL!!! Nagyon élménydús volt ez a tábor,
remélem, még sok ilyenben lesz részünk!
Köszönjük szépen!
Az óbudai
Krúdy Irodalmi Kör vendége volt
a
Palóc Társaság
Krúdy Gyula életében jelentős helyet foglal
el Óbuda, azon belül is a Kéhli vendéglő. Életének utolsó
szakaszában sok időt töltött ebben a lakásától pár lépésnyire
levő hangulatos vendéglőben, amely napjainkban az íróról
elnevezett irodalmi körnek is otthont nyújt. Az október 25-én a
megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Krúdy Gyula Irodalmi
Körnek lelkes tagja a Kéhli vendéglő tulajdonosa is, így már
érthető, hogy a kör rendezvényeinek miért éppen ez a vendéglő az
állandó helyszíne.
Bokor Tamás felvétele
Rendezvényeikre minden hónap 2. csütörtökén
kerül sor. Szeptember 13-án a Palóc Társaság bemutatkozó estjére
érkeztek a kör tagjai és a PT budapesti tagjai ill.
rokonszenvezői is. Király Lajos elnök köszöntötte képviselőinket,
köztük Filip Józsefet, Szécsénykovácsi polgármesterét.
A vendéglátók nevében Szénási Sándor István
költő irányította a bemutatkozást és tett fel kérdéseket,
amelyekre hárman igyekeztek érthető válaszokat adni. A Palóc
Társaság sokoldalú tevékenységéről elnöke festett képet, a
népfőiskolai táborokról, a műveltségi versenyekről, honismereti
túrákról, pályázatokról, emléktáblák állításáról, emlékfák
ültetéséről, kiadványokról stb.
Hrubík Béla költő, aki most a Csemadok
országos elnöke, a felvidéki magyarság megmaradásának
lehetőségeiről elmélkedett, a kultúra megtartó erejére említett
példákat, s megjelent kötetéből olvasott fel verseket, amelyek
osztatlan sikert arattak.
Az est végén Bodzsár Gyula, a Kürtös c.
havilap főszerkesztője, humorista tett rá még egy lapáttal a jó
hangulatra. Viccei, tréfái, sok tapsot, derültséget váltottak ki.
Igazán sajnáljuk, hogy szemben Hrubík Bélával, akinek eddig két
verskötete is megjelent, Bodzsár Gyulánk egy-két kötetnyi
terméséből egy humorkönyve sem jelent még meg eddig.
A baráti találkozó baráti beszélgetéssel
folytatódott. A vendéglátók egy Krúdy-tál elfogyasztásával
bízták meg a vendégeket, akik a felkérésnek örömmel tettek
eleget...
KEDVEZMÉNYEZETTEK
ELSŐSEINK
Új tanév, új izgalmak, feszültségek,
kérdőjelek várnak ránk. Kérdések, talányok, válaszkeresés,
csalódás és csodálkozás, „megáll az ember esze”...
Valóban megáll! Az idei beiratkozási
eredményhez képest is tovább fogyott a józanul gondolkodó szülők
száma (leírni, hogy magyar szülők, már nincs is mersze az
embernek). Január-február táján 43 gyermeket írattak szüleik a
magyar alapiskola első osztályába, a szeptember 19-én
Ipolybalogon lezajlott ösztöndíj-kiosztó ünnepségen
mégis csak negyvenegyen éltek a lehetőséggel!
Elsőseink, akik ösztöndíjban részesültek:
Agócs Áron, Antal Dániel, Balogh
Boglárka, Bende Viktória, Bolgár Karfolina, Böjtös Csaba, Brza
Enikő, Buris Levente, Bugyi Dominika, Danko Zsófia, Dánóci
Christopher, Dobos Mónika, Dénes Tamás, Fagyas Lúcia, Hocsák
Emőke, Húšťava Dominik, Juhász Gergő, Kiss Stefánia, Klacso
Karolina, Kováč Bettina, Lukács Balázs, Majer Dominik, Molnár
Dániel, Nagy Ádám, Németh Dávid, Nászaly René, Mlynárik Dávid,
Pásztor Angelika Rita, Petényi Veronika, Šály Patrik, Sebian
Dávid, Segeč Nikolas, Skerlec Natália, Szalai Krisztián, Takács
Krisztina, Talpas Balázs, Tamás Brigitta, Tóth Júlia, Zahorec
Karolina, Zaťko Boglárka, Zolcer Evelyn.
Ők kaptak ösztöndíjat, amelyet a Rákóczi Szövetség
gyűjtött részükre. Rajtuk kívül az összes magyar elsősnek a
Felvidéken (több millió forintra rúg ez az összeg!). A Rákóczi
Sdzövetség képviseletében Vékás Anna és Csáky Csongor
adták át a támogatási összeget, melynek egy kisebb értékét
könyvben vehették át a szülők, mégpedig Pósa Lajos Arany ABC-jét
( a Sikerx Bt.kiadványa). A NéVA Társaság, amely az
összejövetelt is megszervezte, a HÉRA Alapítványnál
megpályázott energia-takarékos égőkkel ajándékozta meg a magyar
családokat (mint az előző években is mindig). A rendezvénynek
otthont adó Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
diákjai verssel, zenével köszöntötték a szülőket és a vendégeket.
Köszönet mindenért!
Magyar
Kultúra Napja – Pályázat
Január 22-e a magyar kultúra napja. 185 éve,
1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imánk, a
Himnusz írását.
E nap tiszteletére a Palóc Társaság
pályázatot hirdet a szülőföldhöz való hűség megerősítésére, a
magyarságtudat elmélyítésére, a magyar fiatalok anyanyelvi
képességeinek fejlesztésére és tehetségének kibontakoztatására.
Kérjük a Felvidéken, Magyarországon és az
egész Kárpát-medencében élő magyar fiatalokat, hogy
dolgozataikkal vegyenek részt a pályázaton, gondolataik
leírásával járuljanak hozzá nemzeti összetartozásunk
megszilárdításához.
Az alábbi témák közül válogathatnak a pályázók:
1. A Himnusz mai szemmel
2. Mit üzen Kölcsey Himnuszával a ma emberének?
3. Mátyás királyról álmodtam
4. Vendégségben Mátyás királynál
5. Mátyás, a művelődés pártfogója
6. Mátyás és Európa
7. Hogyan ápoljuk iskolánk névadójának emlékét?
8. Itt ringatták bölcsőm...
9. Mesét mondok, valóságot – nagyszüleim emlékeiből
10. Ami engem foglalkoztat...
A pályázattal kapcsolatos tudnivalók:
- a pályázaton az általános iskolák felsőtagozatosai és
középiskolás diákok vehetnek részt akár több dolgozattal is;
- a dolgozatok terjedelme alapiskolásoknál legkevesebb egy,
középiskolásoknál legkevesebb két, kettes sortávolsággal írott
A/4-es oldal;
- a szépen kivitelezett pályamunkák előnyben részesülnek;
- a dolgozatokon legyen feltüntetve a pályázó tanuló neve,
életkora, lakcíme, iskolája neve és elérhetőségei, valamint
felkészítőjének a neve;
- a dolgozatokat két módon: villámlevélként és
hagyományos postai úton 1 példányban a Palóc
Társaság címére kell továbbítani ;
- a beérkezés határideje: 2007. december 31.
Eredményhirdetés 2008. január 20-án a Magyar Kultúra
Alapítvány budapesti székházában lesz.
A nyertesekre értékes díjak várnak. Jutalomban részesülnek a
nyerteseket felkészítő tanárok is. A legjobb munkákat
megjelentetjük.
Látogatás a PIM-ben
Filip
József szécsénykovácsi polgármester és Z. Urbán Aladár
szeptember 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumba látogattak.
Látogatásuk célja a Krúdy-hagyományok ápolása, ezen belül a
kapcsolatok folytatása. A vendégeket fogadta E. Csorba Csilla
főigazgató és az intézmény több munkatársa. A Szécsénykovácsiban
kialakítandó Krúdy-emlékszoba létesítését a Palóc Társaság és a
község önkormányzata szorgalmazza már évek óta, s most nagy
lépést tettek a megvalósulás útján. Az idei, október 21-én
rendezendő emléknapon egy illusztrációs kiállítás nyílik a PIM
eredeti anyagából, amely karácsonyig lesz látogatható.
Madách
Szimpózium
A Madách Irodalmi Társaság szeptember 21-én
Csesztvén és Balassagyarton tarotta sorrendben
15. szimpóziumát, amelyen tizenhét előadás hangzott el. 22-én
Alsósztregovára látogattak a résztvevők. Andor Csabának, a MIT
elnökének fáradhatatlansága, kitartása csodával egyenlő, hiszen
nemcsak megszervezi évről évre a rendezvényt (s olykor még
kettőt is egy évben), hanem gondoskodik arról is, hogy az
elhangzott előadások olvashatók is legyenek. Az eddigi előadások
könyvben is megjelentek, mintegy ötven kötet foglalja magába a
Madáchról szóló és a főművével foglalkozó tanulmányokat.
Történik mindez úgy, hogy a kötetek kiadására sincs elegendő
papír, nemhogy pénz, mégis megjelennek ezek a kötetek. Azáltal
történhet ez meg, hogy maguk a tagok segítik a nemes törekvést,
ki-ki lehetősége szerint: a Palóc Társaság például most három
csomag papírral.
(A felvételt Z.Urbán Aladár
készítette)
MI
VÁRHATÓ?
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy 2007
ősze sem múlik el a Palóc Társaság rendezvényei nélkül! Íme:
Október 20-án, szombaton 13:30-tól
tartjuk hagyományos Balassi-megemlékezésünket Kékkőn. Koszorúzás,
előadás, emlékszoba-megtekintés, gesztenyekóstoló és
gulyásfogyasztás is lesz.
Október 21-én, vasárnap délután Krúdy
Gyulára emlékezünk Szécsénykovácsiban. Kiállítás nyílik
illusztrációkból, műsort ad az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör
és a szécsényi művelődési otthon, amely szintén az író nevét
viseli.
Október 27-én 9 órától, szombaton
Dunaszerdahelyen rendezzük a rovásírásoktatók II. tanfolyamát,
amelyen Dittler Ferenc, Friedrich Klára, Szakács Gábor és Tisza
András lesznek az előadók.
November 9-én, pénteken az ipolysági
Városi Könyvtár ad otthont a magyarságverseket mondó
versenyünknek.
Szerettel hívjuk és várjuk
remdezvényeinkre tagjainkat, családjukat, ismerőseiket.
Kedves Tagtársunk!
2007 háromnegyed éve alatt
33 tagunk fizette be éves tagdíját (néhányuk
kicsivel többet is). Köszönet érte.
Kérjük nagy tisztelettel, hogy mielőbb küldje el
címünkre a száz korona tagdíjat (vagy valamivel
többet is, ha teheti) az, aki ezt eddig nem
tette! Aki eleget tett vállalt
kötelezettségének, az kapott már vagy a Jó
Palócok e III. negyedévi számában kapni fog egy
befizetést igazoló szelvénykét, amelyen új,
színes, rovásírással is írt címerünk látható. Ha
akad köztünk olyan tag, aki már nem tekinti
magát tagnak, nem akarja támogatni
tevékenységünket, kérjük őt, közölje velünk
döntését! Ezt is megköszönjük (bár nem örülünk
elhatározásának..)
|
|
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár * Munkatárs: Urbán Árpád,
Urbán Szabina
991 22 Olováry 132., Szlovákia * +fax: 047 / 48 79 115
www.paloctarsasag.real-net.sk *
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
|
