Szomor Iván
TRIANONI HIMNUSZ
Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillagösvényen.
Maroknyi székely úgy áll mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Áldott hazánknak délvidéki népe
Ezredév óta drága kincs nekünk.
Győztes hatalmak elrabolták tőlünk,
De szívünkben mi sosem feledünk!
Szabadka, Zombor, Újvidék és Bácska
Mennyit kell szótlan ma is tűrnötök.
De sziklasírban, régen eltemetve,
Vigyáz s erőt ád sok-sok ősötök.
Szép felvidékünk és te, Kárpátalja,
Hazánknak ősi, gazdag tájai,
Történelmünknek hősi korszakában
De sokszor védtek büszke várai!
Ungvár és Munkács, Kassa, Krasznahorka,
Lakóid ma is egytestvér velünk.
Segítsed őket, magyarnak maradni,
Védd nemzetünket, kérünk, Istenünk!
A Sajó Sándor
Emlékév köszöntése
Danis
Ferenc
Ipolyságon, a régi premontrei
kolostor melletti domboldalon a Káptalan utca sarkában áll egy
régi épület, költőnk szülőháza. Szülővárosát köszöntő versében
így ír róla:
„Kék ormok itt
már fennsíkká simulnak,
A sík párkánya az Ipolyra lejt:
A párkány szélén, képe messzi múltnak,
Kéttornyú templom, patinásra vert.
Drégely felől a hajnal simogatja,
Két méla tornya nyugvó napba néz,
Tövén kisváros kedves arculatja
Kőhíd alatt az Ipoly vize ballag...”
Itt született 1868. november
13-án. Szülőháza fedett verandájáról bizonyára sokszor
gyönyörködött a szelíd folyó füzes partjaiban, a régi
kőhidakban, amelyek az egész árterület szélességében vezette a
Duna felé a felgyülemlett esővizet. Boltíveinek száma
vetélkedett a híres hortobágyi Kilenclyukú hídéval. Mégis nagy
áradások után tengerré változott és ilyenkor látszott
hajózhatónak. Ezt ki is használta később a nagypolitika...Azt
azonban csak az itteni őslakók tudják, hogy szárazabb évjáratban
több helyen csak bokáig ért a gázlókon a víz. A Káptalan utcai
panorámához hozzátartozott a Börzsöny hegykoszorúja is. Alsó
régiójában az akácok felejthetetlen illatokkal gazdagították az
Ipoly parti sétálók tüdejét, mint ahogy ezt megörökítette Ballek
Ladislav könyvében, az Akácokban. Felettük a tűlevelű fák
rengetege sötétedik ma is, keleti irányban még idelátszik a
dombtetőn szöglelő Drégelyvár romjaival, nyugatra a várostól
pedig a Csóványos csúcsával uralja az egész hegyvidéket. Csoda
tehát, hogy Sajó Sándor élete végéig annyira kötődött a
szülőföldjéhez. Akkor is, amikor az Ipoly mint határfolyó
megtiltotta néha-néha a hazalátogatást.
A szülőföld szeretete párosult
benne a hazaszeretettel, pedig nem származott tősgyökeres magyar
családból. Az eredeti neve Heringer volt, családja már
generációkkal előbb elmagyarosodott. Ezért írhatta később, hogy
magyarnak született. Részéről ez olyan őszinte vallomás volt,
mint az erdélyi szász családból származó Kós Károlynak, amikor
oly nagy szeretettel vall szülőföldjéről, a régi Kalotaszegről.
Ő pedig versében, a Dal a szülőföldről-ben: A szívembe emlék
csendül / Messzi földrül, idegenbül / Idegenbül, onnan, onnan /
Ahol egykor otthon voltam.../ Ahol egykor fölsarjadtam,/ Honnan
végképp elszakadtam / S hova szívem visszafáj még / Virul-e még
az a tájék? /.../Hát a város, hát a népe / Ifjúságom száz
emléke? / A nagy utcán járva-kelve / Van-e még, ki rám ismerne?
/.../ A szemem is könnybe lábad / És elhagyom ezt a tájat / S
nem maraszt más elmenőben / Csak egy sír a temetőben.../
Az elemi iskolába
szülővárosában járt, majd a patinás bányavárosban, Hont vármegye
szabad királyi városában Selmecbányán tanult tovább. Abban az
épületben, ahol Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán is. Itt
születtek első versei, kiadásukban segítettek diáktársai azzal,
hogy összeadták rá a szükséges pénzt. Erről az időről
Selmecbánya c.versében így ír: Mint fázó, éhes kisdiák / Csak
búval tudtam nézni rád /, majd így folytatta: Volt Újvár,
kürtjén méla hang / Óvár: nem zeng úgy más harang! / Tó tükre,
égre visszakéklő / Zöld fenyvesek közt, mint az ékkő /.
1886-ban beiratkozott a
budapesti egyetem bölcsészeti karára, magyar-latin szakra.
Gyulai Pál és Beöthy Zsolt előadásaiból tanulhatott stílust és
költészettant. Verseit korabeli újságok, hetilapok és irodalmi
folyóiratok is szívesen közölték. A Vasárnapi Újság
szerkesztőségében ismerkedik meg Vajda Jánossal, a Petőfi
Társaság ülésein pedig Reviczky Gyulával.
1890-ben mint önkéntes honvéd
vonult be a budapesti Károly-kaszárnyába, ahol egy év múlva
hadnaggyá léptették elő. Mint középiskolai tanár pályafutását
Nyitrán kezdte, majd délvidéki Újverbászra került tanítani. Ő
indította meg és maga szerkesztette a Verbász és Vidéke c.
lapot. Itt ismerte meg szerelmét Delhaes Lujzát, akivel 1895.
augusztus 17-én házasságot kötött, már mint Sajó Sándor
magyarosított névvel. Az 1896-os milleniumi ünnepségeket Ezer év
című versével köszöntötte. Utána is vissza-visszatért verseiben
a magyar történelem nagy eseményeinek megénekléséhez, ilyen
versei a Rákóczi, Bezerédiné, Jókai, Kossuth, Drégelyvár
romjainál, stb. Költői életének újabb szakasza 1897-ben
kezdődött, amikor a jászberényi gimnázium tanára lett. „Poros,
de legalább magyar városba” került, ahol még őrizték Lehel
kürtjét, és igencsak megszereti az iráni eredetű jászokat. Itt
jelenik meg második verseskötete 1898-ban. Ebben még keresi a
hangot, a legmegfelelőbb kifejezési formát, így jelenteti meg az
Ifjú szívvel c. kötetét.
1903-ban eredményes tanári
munkássága és költői sikerei elismeréseképpen Budapestre
helyezik, az akkori III. kerületi gimnáziumba. Itt 1904-ben lát
napvilágot újabb kötete, az Útközben, amelyben a mélyérzelmű
nemzethez való kötődését fejezi ki a leginkább. Ilyen a
Magyarnak születtem. Felvidéki kötődését A tarpataki völgyben c.
versben így vallja meg: „A Tátra alján mosolyog az élet /
Virágok nyílnak, napsugár ragyog / Dús lombok árnyán halk szellő
beszélget / Ringatva szárnyán fényt meg illatot / Távol morajlás
csalogat a völgybe / S ahogy utad az erdőn áthalad: / Elédbe
tárul, fölséges gyönyörre / Ott fenn a Lomnic, lenn a Tarpatak./
Újabb sikert hozott költészetének az 1910. év: kiadják Gordonka
c. verseskötetét. Ebben jelenik, meg legismertebb verse, a
Magyarnak lenni, amely elnyeri a Magyar Tudományos Akadémia
díját.
Közéleti tevékenysége jelentős:
az Országos Tanárok Nemzeti Szövetsége titkárának választja,
majd 1911-18 között ennek főtitkára lesz. A Szent László
Gimnázium igazgatójává 1917-ben nevezték ki, majd a vörös terror
idején állásából felmentették, és csak a kommün bukása után
került vissza régi helyére. Ekkor választották őt meg a Magyar
Tanárok Nemzeti Szövetségének elnökévé. Később, 1921-től
tankerületi főigazgató lett. A Magyar Tudományos Akadémia
1932-ben levelező tagjává fogadta, ezen a székfoglaló új tagot
Négyesy László egyetemi tanár, az esztétika professzora
üdvözölte: „Téged kiemelkedő egyéniségnek ismer el a magyar
költészet” – mondta.
Költőnk talán már érezte közeli
halálát, amikor 1933-ban megírta utolsó versét, Nem akarok gyáva
csendet címmel. „Szomorú csend megvénülni / Még szomorúbb sutban
ülni / Nem akarok gyáva csendet / Amíg élek, zúgok-zengek /
Meddig bírom, majd elválik / Csak azt tudom, mindhalálig: /
Csendes ember lesz belőlem / De csak kint a temetőben.” / 1933.
február 2-án elragadta őt a halál. Sírjánál a Kisfaludy Társaság
és a Magyar Tudományos Akadémia nevében Áprily Lajos mondott
beszédet: „a szenvedélyes nemzetszerelem a meghatározó vonása
volt költészetének...Keserűségében is a nemzeti életigenlésnek a
poétája volt, s maga is tele volt életszeretettel...”
Ipolyságiak a költő sírjánál
A Palóc Társaság az idei
2008-as évet Sajó Sándor Emlékévének nyilvánította, hiszen kerek
évfordulókat ünneplünk: 140 éve született és 75 éve távozott az
élők sorából. Ezért is helyénvaló, hogy megemlítjük itt
prózaírói tevékenységét. Az Osztrák-Magyar Monarchia
történetéhez ő írta meg a Hont megyei fejezetet. Ebben nemcsak
száraz adatokkal szolgált az olvasónak, hanem megmutatta a
szülőföldje felé irányuló szeretetét, megbecsülését is. A
Selmeci hegység magas csúcsáról, a Szitnyáról így ír: „1011
méter magas kopasz tetejéről messze terjedő gyönyörű kilátás
nyílik. A Szitnyát a hagyomány szerint még a XVI. században is
Attila hegyének -–Mons Athilae regis – nevezték. A tövében eredő
Szikinczének pedig a régebbi neve Szitnicza volt.”
Nevezetességei között megemlíti Hont gyógyvizű forrásait is,
miután számba vette ásványi kincseit. Íme: „Van e hegyeknek egy
más kincsük is. Hont megye igen gazdag ásványi forrásokban,
melyek nagyrészt a hegység déli felében, a Lévát és
Felső-Palojtát összekötő képzelt vonal s az Ipoly völgye között
fakadnak, név szerint Varsány, Kis-Kér, Szántó, Bori, Dalmad,
Magyarad, Egeg, Szalatnya, Gyűgy, Mere, Csall és Felső-Palojta
határában. E források mind bővizűek s kiválóan mésztartalmúak. A
mészlerakódások a források környékén egész dombokká növekednek.
Régebben a szalatnyai forrás
vastartalmú vize volt a leghíresebb, erejét azonban az 1858-as
földrengés nagyon meggyengítette, s ma már a szántói vízé az
elsőség. „Életre kelti a honti óriásokat is, akik a néphagyomány
szerint e tájon éltek. Ilyen óriásnak a lába nyomát látja
Paláston egy tábla alakú szikla bemélyedésében, s az óriások
lábnyomait Ipolyságon a mai Kálvária-domb tetején és Drégelyen a
vár közelében.” A megye leírását még színesebbé teszik Morelli
tollrajzai.
Hosszú idő telt el halálától,
amíg a szülőföld újra kezdett ébredezni. Végre, 2000. november
19-én a Palóc Társaság emléktáblát avatott szülőházán. Azóta
évente megemlékezünk róla, mert a költő verseiben él tovább,
tavalyi volt a hetedik magyarságverseket mondó verseny, a
zsúfolásig megtelt ipolysági nyugdíjasklub termében november
9-én. Még a szlovéniai Muraközből, Lendváról is voltak
versenyzők. Mint minden alkalommal, ezúttal is megkoszorúztuk
Sajó Sándor emléktábláját, ahol dr. Popély Gyula történész, a
Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese mondott az
alkalomhoz méltó ünnepi beszédet.
Sokáig nem volt gazdája a
szülőháznak. Az államosított szép épületnek bérlői nem voltak jó
gazdái, így az elmúlt évtizedek nem maradtak nyomok nélkül.
Végre egy ipolysági polgár lett a tulajdonosa és hamarosan
felújul ez a történelmi örökségünk is és méltó keretül fog
szolgálni Sajó Sándor emlékművének.
MUNKA UTÁN ÉDES A
PIHENÉS
Összeszámoltuk: a Palóc
Társaság különféle ifjúsági versenyein, pályázatain részt vett
és derekasan helytállt, előkelő helyezést elért diákok (néhány
esetben felkészítő tanáraik is) nyári táborokba szóló „beutalót”
kaptak teljesítményük elismeréseként jutalmul.
Vagyis: Magyar Kálvária Tábor –
Sátoraljaújhely 4 fő, Örökség Népfőiskolai Tábor – Udvard 2 fő,
Anyanyelvápoló tábor – Baja 7 fő, Anyanyelvi tábor – Esztergom
20 fő, helytörténeti tábor – Kevermes 4 fő, 56-os történelmi
tábor – Kiskunmajsa-marispuszta 8 fő, budapesti hétvége 3 fő.
Összesen 47 fő.
Mindez támogatóink nélkül lehetetlen lenne. Szerencsére vannak,
akik magyarságmegtartó igyekezetünket látván mindig mellénk
állnak. Ezért mondunk hálás köszönetet nekik: a Rákóczi
Szövetségnek, a kevermesi KEHOFA Egyesületnek és az 56-os
történelmi Alapítványnak.
SZÉP NAP
Csobánka napján, azaz 2008.
április 26-án volt ez a szép nap, amikor társaságunk negyedszer
rendezte már meg a Kárpát-medencei Rovásírásverseny felvidéki
országos döntőjét. A versenynek ezúttal a Zselízi Comenius
Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium adott otthont. A versenyzők
Gömörfalvától Somorjáig terjedő földrajzi tájról érkeztek. Ebből
látható, hogy szép Felvidékünk keleti feléből senki sem
érkezett! Tudni kell azonban: a verseny helyszínét nem öncélúan
választjuk ki. Az idei megrendezését a zselíziek vállalták
tavaly, ők kapták a rendezés jogát. Felhívásunkban jeleztük,
hogy szállást és ellátást is biztosítunk azoknak, akik
távolabbról, keletről érkeznek, akik igényt tartanak erre.
Keletről azonban nem jelentkezett senki.
A 2008-as országos versenybe a
következő alap- és középiskolák, cserkészcsapatok és intézmények
neveztek be: az alistáli, az egyházgellei, a gömörfalvai, a
nagymagyari, a zselízi, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin, a
felsőszeli széchenyi István, az ipolybalogi Ipolyi Arnold, a
komáromi Munka Utcai, a somorjai Corvin Mátyás, a szimői Jedlik
Ányos, az udvardi Majthényi Rudolf, a vásárúti József Attila
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a gútai Nagyboldogasszony, a
zselízi Comenius, a párkányi és a rimaszombati gimnázium, a
csallóközcsütörtöki Szent Jakab, a csenkei Szent Imre
cserkészcsapat, a nagymagyari Szivárvány Életmódközpont, az
ipolysági rovásíró kör valamint egyőni versenyzők Ipolynyékről,
Léváról, Óvárból és Hetényből. Összesen 147 versenyző!
A Franz Scubert Vegyeskar
Vendégeink, támogatóink
Az országos versenyhez méltó
megnyitó ünnepség tanúi lehettünk a Városi Művelődési
Központban. Dr. Horváth Géza karnagy vezényletével a Franz
Schubert Vegyeskar szép műsora köszöntötte a résztvevőket,
vendégeket és versenyzőket, a kíséretükben levő felkészítő
tanárokat és a szülőket. Üdvözölte a versenyt a város
polgármestere, Pavol Bakonyi mérnök, a versenynek otthont nyújtó
gimnázium igazgatója, mgr. Cserba Katalin és a Palóc Társaság
elnöke.
Munkában a rovásírók
Fő a figyelem
A verseny a szokásos
feladatokból állott: hangos olvasás, átírás latin betűs
szövegről rovásírásra és fordítva. A feladatok befejezése után a
tanárokon volt a sor: ők javították a dolgozatokat. Amíg a
javítás tartott, addig a gyerekek szórakoztatásáról a helyiek
gondoskodtak. Így, akinek éppen kedve tartotta, az
megtekinthette a várost és a város egyik büszkeségét, a Schubert
Emlékszobát, tanulmányozhatta Tarics Péter „Kőbe vésett, fába
rótt történelem” című rovásírás-kiállítás anyagát, vagy az
iskolában gyakorolhatta a batikolást… A fejedelmi ebéd elköltése
után a ráhangolás következett. Ráhangolás a kíváncsian várt az
eredményhirdetésre.
A Kincső
Eredményre várva
A színpadon a Kincső
néptánccsoport (vezetőjük Juhász Sándor) szórakoztatta a
közönséget és a lekéri éneklőcsoport (vezető Benyo Mária)
valamint a rendezvény díszvendége Szakács Gábor, aki saját
szerzeményeiből adott elő párat. Végre az eredmény is
megszületett. Valamennyi résztvevő helyet foglalt a színpadon s
egymás után kapták a megérdemelt jutalmakat, amelyeket Cserba
Katalin igazgató és Mácsadi János, a verseny talán leglelkesebb
támogatója, a Rákóczi Társaság elnöke adott át. Nem maradt senki
jutalom nélkül, a felkészítő tanárokra is ajándékeső várt. Hála
azoknak a támogatóknak, akik mindezt lehetővé tették! Kik ők? A
már említett Mácsadi János, Cserba Katalin, a város
polgármestere, a SZaKC pozsonyi és zselízi irodája, a Comenius
M.T.NY. Gimnázium szülőszövetsége, a Csemadok Zselízi
Alapszervezete, a MIRA Office zselízi cég, a budapesti IMAGENT-
Rumi Tamás, Novák Gabriella ipolynyéki vállalkozó, a Városi
Művelődési Központ, a Franz Scubert Vegyeskar, dr. Horváth Géza
karnagy, a Forrai Sándor Rovásíró Kör.
De kik azok, akik a nemes
versenyből elsők lettek, akik a budapesti kárpát-medencei döntőn
képviselik majd a felvidéki rovásírók mind népesebb táborát?
Alsó tagozat: 1. Novák
Bernadett – Ipolynyék, 2. Takács Csenge – Vásárút, 3. Gál Dóra –
Ipolyság
Felső tagozat – V-VI.
évfolyam: 1. Novák László – Ipolynyék, Barusz Bianka – Udvard,
3. Nagy Viktória – Csallóközcsütörtök.
Felső tagozat – VII-VIII.
évfolyam: 1. Kovács Bernadett – Csenke, 2. Szelecky Mária –
Párkány, 3. Zsapka Krisztína – Udvard
Középiskola (ide számítva a
IX. évfolyamot is!): 1. Somogyi Edit – Csenke, 2. Matlák Szilárd
– Dunaszerdahely, 3. Peczen Noémi – Zselíz.
 |
 |
 |
|
Novák László |
Novák Bernadett |
Matlák Szilárd
|
|
átveszi a díjat Cserba
Katalintól és Mácsadi Jánostól |
Szép nap volt Zselízen április
26-a! Ennyi lelkes fiatalt egy helyen, egy célért látni, küzdeni
– öröm!
S érezni: magyarul dobbant
minden szív! Szép nap volt…
 |
 |
 |
|
Kuczmann Erika |
és néhány tanártársa |
Szakács Gábor
|
| |
„Mekkora
most az öröm!”
A IV. Felvidéki Országos
Rovásírásverseny után voltak, akik tollat fogtak s leírták
véleményüket a versenyről, ötletekkel álltak elő, köszönetüket
nyilvánították ki – akárcsak mi, feléjük… most ezekből a
véleményekből adunk közre néhányat, hogy mind szélesebb körben
ismerjék meg tagjaink és olvasóink munkánkat.
„Kedves Erika, Aladár és a
többi zselízi segítőnek ...
Magam és rovásíróim nevében köszönjük számotokra ezt a szép
napot. Ezáltal évről évre a diákok, s mi felkészítők is nemcsak
tudásban, felkészültségben, hanem rátermettségben, hitben,
igyekezetben ősi műveltségünk elsajátitása és továbbadása terén
is megmérettetünk. Ilyen napon jó érezni, hogy mégis csak van
remény. Rohanó (de hova?) , széthúzó, egyéni érdekeket követő
világunkban jó volt látni, hogy több, mint száz gyermeket egy
cél hajt, egy gondolat fűt, egy szándék vezérel hónapokon
keresztül, a rovásírás elsajátitása, s a versenyen becsületes
helytállás. S mi is az a rovásírás, amiért a Kárpát - medencében
több száz vagy inkább már több ezer fiatal már birtokában van
ennek a tudásnak. A rovásirás: kulcs múltunkhoz, nyugodalmat adó
jelenünkben (hogy van mibe kapaszkodnunk ), erőt s hitet adó
jövőnkhöz...Mindezekért, hálás köszönet Nektek. Rovásírói
szeretettel Mészáros Attila”
„Szerencsésen hazaértünk a
tegnapi versenyről. Jól éreztük magunkat, köszönet mindenért. A
gyerekek nem győztek mesélni az úton, mit láttak, mit csináltak.
Sajnálom, hogy nekem nem jutott időm a múzeumra. Néhány
észrevétel a versennyel kapcsolatban.Az olvasás nem volt
egységes. Utólag tudtam meg, hogy egyesek elolvastatták a
gyerekkel, aztán olvasta hangosan. Szerintem az olvasásban azt
kell mérni, hogy az idegen szöveget milyen gyorsan tudja
elolvasni. A másolás hosszúságát ésszerűen kellene megszabni.
Mert az igaz, hogy a gyerek szívesen lemásolja, még bele is fér
a 45 percbe, de számolni kell azzal, hogy valójában hány ember
fogja javítani. A rovásra másolást nagyon meg kell nézni, nem
lehet átfutni rajta, mint a latin betűs szövegen. ezért is volt
a csúszás. Javaslatom: ne soronkénti szövegmásolás legyen a tét,
hanem a szavak száma legyen a döntő. Amint megnéztem, az 5-6.
-os korosztály 125 szavas szöveget másolt, a 7-8. évf. pedig 157
szavasat. Én most a javítás miatt javasolnám a csökkentést 100
szóra. Továbbá lehetne kicsit nagyobb betűkkel, hogy a gyerek
könnyebben tájékozódjon a szövegben. A másolásra, ha nem
elegendő az oldal, akkor kapjon egy új lapot, hogy ne kelljen a
papírt forgatnia. A segítők az írásbelikor egyszerre csak egy
feladatlapot adjanak ki. Vagyis elkezdik a másolást rovásról
latin betűsre, ahogy leadja az asztalnál, a tanár ráírja az
átadás idejét. Ekkor kapja meg a másikat, s mehet a további idő.
Akkor lehet majd összehasonlítani, ki volt a gyorsabb. A
szombati versenyeztetést nem díjazom. A sportversenyek is
majdnem heti rendszerességgel folynak iskolaidő alatt, ez a
verseny, ez a gyerek nem érezheti, hogy most ő a fontos, s
ünnepelhet. A tanító a közügyek miatt a hétvégeken énekel,
táncol, előad stb., az iskolai feladatait nem lehet iskolai idő
alatt megoldani? Tudom, sok szülő is volt, de akkor ők is
javítsanak. Jó ötletnek tartom a két válogatót, keletebben és
nyugaton. Remélem, nem haragudtál meg a sok akadékoskodás miatt.
Üdvözletem küldöm és jó pihenést neked és családodnak
is.Szülőföldjéhez sziklaszilárdan ragaszkodó Mészáros Magdi
„… a zselízi versennyel
kapcsolatban: szép emlékekkel tértünk haza, sőt, nagy örömmel,
mert a kislányom kikerült Pestre, amiről álmodni sem mertünk.
Egy kicsit fárasztó volt a javítás, de ezt meg lehet oldani
jövőre két elődöntővel, vagy ha kell, hárommal. Egy nyugaton,
egy középen, egy keleten. Vagy kettő nyugaton, egy keleten. Így
most nagyon sokan voltak a versenyzők, és egy kicsit kevesen
voltunk a javításra. Még egy apró észrevétel, amit a gyerekek
mondtak, hogy elég sok volt a feladat, rövidebb szövegeket
lehetne beiktatni, és talán a versenyzőkhöz olyan tanárokat
beküldeni, akik tudják az útbaigazítást. Vagy pedig előtte pár
percet szánni az útbaigazításra. Szegény zselízi kollégák nagyon
készségesek voltak, hiszen ők felügyeltek, de a gyerekek
kérdéseire nem mindig tudtak válaszolni. Máskülönben semmi hiba
nem volt, jól éreztük magunkat, a gyerekek is, rendben ment
minden, csak hálásak lehetünk neked a szervezésért, a sok
munkáért. …mindenki valami széppel tért haza a tarsolyában.
Szívesen segítettünk, hiszen ez természetes.
Úgy gondolom, jövőre még többen
lesznek nálam az iskolai fordulóban, mert már most emlegették a
nagyok, sőt, fiam is, hogy ő is szeretne indulni, és megtanulni
a rovásírást. Nekem nagyon tetszik, és büszke vagyok rá, hogy
foglalkozom a rovásírással, igaz, vannak hiányosságaim, de
nyáron már nekifogok tanulni, rendesen. Könyveket is rendelek,
csak sajnos, az interneten sok helyen fel van tüntetve, hogy
elfogyott, nincs új kiadás. Majd megoldom ezt is. Nagyon örülök
, hogy rávezettél erre a versenyre, és én is be tudom vonni a
gyerekeket. Kérlek, ha bármiben a jövőben tudok neked segíteni,
őszintén írd meg, szólj, én itt vagyok. Tudom, milyen nehéz egy
versenyt szervezni, hiszen én 10 éve csinálom a helyesírást.
Volt már úgy, Aladár, hogy elkeseredtem a kollégák alaptalan,
rosszindulatú megjegyzésein, és nem is akartam tovább folytatni,
de a gyerekek jutottak az eszembe, és a kollégáim, akik igenis
értékelik a munkámat. Viszont a jó meglátásokat, ötleteket,
természetesen én is elfogadom.
Neked a továbbiakban adjon a Jó
Isten erőt , egészséget,hogy lelkesedéssel, hittel szervezd
tovább ezt a versenyt, ezt kívánom őszinte
szívből, üdvözlettel: Lotti
Még egyszer köszönet
mindenért.” Csicsay Sarolta
„Ismét csak annyit, hogy nézegetem a felvidéki rovásírásverseny
képeit és szinte megható az egész rendezvény bensőségessége, a
rengeteg okos gyerek és a lelkiismeretes felkészítők, tanárok. A
szervezés nagyon simán ment - számomra, külső szemlélőnek..
Szakács Gábor
 |
|
Csicsay Sarolta |
 |
|
Mészáros Magdolna |
 |
|
Salgó Gabriella |
„Nagy öröm és megtiszteltetés,
hogy elsősorban részt vehettünk az idei rovásírásversenyen,
másodsorban pedig, hogy egyik lelkes kislányom helyezésével
gazdagíthattuk a továbbjutottak táborát! Igaz, az
eredményhirdetésen már nem maradhattunk ott, de az öröm így is
végigkísért minket utunkon hazafelé….Hú Aladár! El sem tudod
képzelni, mekkora most itthon az öröm!! Ez csodálatos! Nagyon
szépen köszönöm, hogy ilyen gyorsan elküldted az
eredményeket!...Nos, rohanok is a gyerekeimhez, hogy
elújságoljam nekik a nagy híreket! ” Salgó Gabriella
„Remélem, tegnap elégedett
voltál a szervezők munkájával. Sajnálom, de a díjkiosztásra már
teljesen kipurcantam. A további versenyekről majd érdemes
leülni, átgondolni, hogy gördülékenyebb legyen. Egyik kollégám,
a karnagyunk ötlete, mi lenne, ha a gyerek egy „elrontott”
szöveget kapnának és akkor sablonnal könnyű lenne javítani.
Képzeld el, mi lett volna, ha 200 gyerek vag több jelentkezik.
Persze tudom, ezmás feladat, mit a kárpát.medencei döntőn, de
kiszűrni akkor is ki lehetne a legjobbakat. A válogató fordulók
bevezetését mindenképpen helyeslem, támogatom. Ennyi gyerekkel,
felnőttel már nehéz dolgozni, szervezni, és a díjkiosztó
ünnepség varázsa is más, ha tartjuk az időt. Tudod, a Kis
hercegből, ha csak akármikor jössz, akkor nem tudom, mikorra
öltöztessem díszbe a szívemet…” Kuczmann Erika
„Kedves Erika! Köszönöm a
zselízi magyaroknak, mindnek, senkit sem kiemelve most, hogy egy
emberként álltak melletted, a verseny sikere érdekében. Amik
történtek, hibák, a díjkiosztás csúszása pl. természetes lett
azáltal, hogy kevesen vállalták a javítást… hamarább is
végezhettek volna, ha nem pazarolják az időt azokra a
dolgozatokra, amelyekben a hibák száma meghaladta a 30-at,
40-et, mert azok közül már nem kerülhetett ki továbbjutó…
Persze, nagyon becsületesen akarták végezni feladatukat, és
ezért dicséret illeti őket, nem elmarasztalás! Köszönet a
javítóknak! Hiába, a tanároknak, nekünk is tanulni kell a
rovásírást, s nagyon az elején vagyunk még… Lesz ez majd
gördülékenyebb, ügyesebb is… Akik most küszködünk ezzel a
„visszatanulással”, miközben tanítjuk is fiataljainknak is –
úttörő munkát végzünk, és ez nem könnyű feladat. Köszönet hát
mindenért!
A hogyan továbbra keressük a
választ! Minden jó ötletnek örülnünk kell. Már Zselíz előtt
Dunaszerdahelyen is gondolkodtunk a jövő útjáról, merty
számítottam arra, hogy az idén még többen jelentkeznek majd, s
van egy határ, amikor már nem lehet az eddigi módon megrendezni
a döntőt. De változtatni úgy kell, hogy újabb és újabb, még több
helyen vesse meg magát a rovásírás elsajátításának igénye. Nagy
felelősség ez! Mindenképpen el kell kerülnünk, hogy valaki is,
akár csak egy személy is valami miatt megnehezteljen a
szervezőkre s ezért eltávolodjon a rovásírástól! Én ennek a
versenynek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint
akármelyik más tantárgyi versenynek! Teszem ezt azért, mert itt
a magyarságunk megmaradása a cél, a magyarság múltjának a
továbbadása, a fiatalokba oltása a tudatos
magyarság-vállalásnak! Köznapin szólva, hogy a gyerekek ne
vegyenek magukra idegen „kultúrát” hírverő blúzt, pólót,
szvettert…Elsősorban a sajátjukra legyenek büszkék, azt
ápolják,, azt népszerűsítsék!
…Köszönöm mindenkinek minden
fáradozását, lelkesedését, áldozatos munkáját – köszönöm
megsokszorozva! Isten áldása legyen rajtatok! Jó egészséget,
kitartást, lelkesedést és lelkesítést továbbra is tudott célunk,
nemes ügyünk szolgálatában!” Palócmagyari szeretettel: Aladár
Esterházy
Péter Kossuth-díjas (stb.-díjas)
Hogyan gondozd a
magyarodat?
Részletek
a veretes magyar
nyelven írott "művéből" magyarázat nélkül
„A csokorba kötött magyart
szétbontjuk, és éles késsel ferdén visszavágjuk. Kivétel a
fásszárúak, mert azokat törjük vagy kalapáccsal zúzzuk. Nehogy
megrohadjon a magyar. Az összement magyart a savó leöntése után
túrónak használhatjuk....
A magyar emlős. Egy magyar nem
csinál nyarat. A magyar a sötét, ahová Európa ugrik.
Ki tartson magyart ? Kezdő magyarbarát inkább kanmagyart
tartson, ne szukát! Tanácsosabb fajtiszta magyart beszerezni,
mint valami bizonytalan származású magyart.
Öreg magyart ne vegyünk! A
magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! Lágy,
barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen,
határozottan: pfuj, magyar, helyedre! A magyar a tartós
fogyasztási cikkek kategóriájába tartozik.
Olcsó magyarnak híg a leve!
A magyartartás csak akkor gazdaságos, ha a törzsállományunktól
szaporulatot nyerünk, és azt fölneveljük. Az erogén zónákat
piros-fehér-zölddel jeleztük...
Hogyan öltöztessük a magyarokat? Ami a pelenkázást illeti,
legjobb a magyart minden étkezés előtt tisztába tenni. Szoptatás
3 óránként.
Levegőt minden magyar igényel, de nem huzat formájában. A
Kárpát-medence huzatos... (magyarul: húzzon el innen minden
magyar).
A rágalmaktól magyarod minősége alig változik, az esetleges
vizeletfoltokkal ne törődj, bazmeg. ”
… stb, stb, stb…...
Házunk tájáról
• Tudatjuk mindenkivel, akire
tartozik, hogy a Palóc Társaság székhelye július elsejei
hatállyal megváltozott. Az új székhely a Magyar Szent Koronás
Árpád-kori templommal büszkélkedő Ipolybalog. Az új cím: 991 11
Balog nad Ipľom (Ipolybalog), Okružná (Kör utca) 194.
Távbeszélőszámunk, egyben faxszám is: 047 / 488 53 13.
Villámlevélcímünk változatlan!
• Kedves Tagunk! Ne feledje:
jövőre, azaz 2009-ben 20 éves a Palóc Társaság! Készüljön az
ünnepre! Mi is készülünk. Ismét könyvben szeretnénk magunkról
vallani, tetteinkről, eredményeinkről, terveinkről. Mindenkitől,
Öntől is kérünk és várunk ötleteket, javaslatokat, mit
tartalmazzon a kiadvány, az Ön írására is számítunk!
• Akar-e Ön – akarsz-e Te –
továbbra is a Palóc Társaság tagja maradni? Reméljük: IGEN! Ha
így van, akkor sürgős tennivaló, hogy a tagsági díj rendezett
legyen! Azoknak, akik már rendezték 2008-as tagdíjukat is,
KÖSZÖNJÜK! Azokat, akik még nem rendezték tagdíjukat, kérjük
szépen: nyomban tegyék ezt meg! Ha megteszik, nekik is
KÖSZÖNJÜK.
Három
gondolat
(Buddhától)
- Egy kutyát nem azért tartunk
jó kutyának, mert jól tud ugatni. Egy embert sem tartunk jó
embernek csak azért, mert jól tud beszélni.
- A haragtartó ember olyan,
mint aki az izzó parazsat akarja megmarkolni, hogy azt másra
dobja; saját magát égeti meg.
- Akármennyi szent könyvet is
olvasol, akármennyi szentbeszédet is tartasz, mit érnek ezek, ha
tettek nem követik őket?
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
