„Jó Teremtőm, tudod-e, …hogy
itt a virágok tarkábbak, mint máshol a lélek, a földnek, fának,
bogárnak is szava van és beszél és sír és kacag, ámde hogyan
hallanák hangját, ha innen a segélykiáltás sem hallatszik
messzire? Tudod-e, hogy itt is emberek élnek, kik annyit
dolgoznak, hogy lelkük szakad meg belé, életük örökös kínlódás,
s fájdalmak sortüze oltja ki mécsük? Tudod-e, hogy tehozzád
fordulnak, tőled várják sorsuk jobbra fordulását? Jó Teremtőm,
tudsz-e valamit róluk? (Részlet Bözödi György Otthon így
szoktam szólni c. költeményéből)
A felvételen túrázó csoportunk
a Barangolások a Tündérkertben egyik állomásán: Brassóban a
Cenk-hegyi ledöntött Árpád-szobor helyén
Mit tehetünk
ma az ipolymenti magyarok érdekében ?
Bőhm András mérnök
eszmefuttatása
Motto: „Tengernyi
könnynél többet ér egy cseppnyi tett.”
Axioma: Amit itt a
falunkban vagy a kistérségben ma meg kell tennünk, azt nem fogja
helyettünk megtenni sem az MKP felső szerve, sem a kormány, sem
az anyaország, sem az EU.
1. Általános helyzet
Fogyunk. A magyar lakosság aránya
évről évre alább esik, az átlagos életkor pedig kúszik felfelé.
Közben érezhető, hogy a magyarságtudat, a hazafiasság, már nem
annyira „divat“ mint régebben s a kötődés a magyar kultúrához
sem az, amit szeretnénk. Hogy is lenne, ha a ma felnövő nemzedék
ősei kultúráját már nem is nagyon ismeri. A határ megnyílt, de a
viszony az anyaországhoz épp csak hogy langyos. Például, egészen
általánossá vált köztünk a magyarországi lakosok megnevezésére a
„magyarok“ szó, ami ebben a vonatkozásban olyan
megkülönböztetést fejez ki, mintha mi, határon kívüliek nem is a
határokon belül élőkhöz tartoznánk. Általánosítani nem lehet,
ezt tudom, de ott, ahol nincsen magyar iskola, ott ez így van.
Közben a MKP preferenciái nem
nagyon biztatóak. Csáky és Bugár a sajtón keresztül szellőztetik
a nézeteltéréseiket, de azért mint politikai párt meg vagyunk
elégedve azzal, amit csinálunk. Megszervezzük a tízéves
fennállás ünnepségét és nagy együttértésben kiértékeljük, hogy
mit tettünk. Nekem az a mese jut eszembe, amikor Mazsola és
Fülöpke az alig sikeresnek mondható szereplésük után nagy
egyetértésben bevonulnak a tökházba.
Nézeteimet próbáltam korábban is
hirdetni: csengettem, most harangozni szeretnék addig, míg nem
késő. Szeretném kifejteni nézetemet arról, hogy mit tehetnek meg
ma, itt a szórványban élő magyarok érdekében ( a saját
érdekükben is) azok az emberek, akik a magyarságukat nem csak
jajgatással vagy felháborodott kritikával nyomatékosítják, de
őszintén és elszántan cselekedni akarnak a kitűzött cél
érdekében.
A legfontosabb feladat, megtartani
az emberekben a magyarságtudatot és nevelni folyamatossan az új
magyar generációkat. Ne tévedjünk. Ha valaki magyarul beszél, az
még nem jelenti azt, hogy magyar érzelmű és biztosan áll a
lábán, még akkor sem, ha az elődei magyarok voltak. Például, nem
fogja a gyerekét magyar iskolába járatni és talán otthon sem
fogja benne a magyarságtudatot ébreszteni, mert nincs is hozzá
elég tudása, akarata, vagy egyáltalán, azt nem is tartja
fontosnak. Egyszerűen beadja a derekát – hiszen ez a
legkényelmesebb. Az oktatás hiánya, a tömérdek ellenünk irányuló
propaganda, még az őszinte emberekben is elferdíti a nézetet.
Állandó tájékoztatás, oktatás nélkül kedvezőbb állapotra
számítani nem lehet! A sajtó, az elektronikus médiák, ebből a
szempontból (de nem csak ebből) mind rossz hatással vannak, még
a magyaroszágiak is. Az elődeink, akik a világról az igazat meg
tudták mondani és nevelni is tudták az utánuk jövő generációkat,
mára már többnyire kihaltak. A ma élők zöme a kommunista
rendszerben nevelkedett, aminek meglátszik a hatása.
Persze, falvanként a helyzet más és más lehet, ezért nem
indokolt mindenhol ugyanazt a koncepciót érvényesíteni. Most
főleg azokra a településekre gondolok, ahol már kevesen vagyunk
és az az érzésem, hogy magunkra maradtunk. Az áldatlan
helyzetnek az ádáz kissebbségirtó állami törekvésen kívül több
más oka is van:
- A falvakban a magyar közélet
élén álló emberekben nincs meg a kellő szervezőképesség,
elszántság, elméleti vagy gyakorlati tudás ehhez a munkához;
- Időtényező: elég későn kaptunk
észhez. Tíz évvel előbb könnyebb lett volna;
- Az MKP és a CSEMADOK ebben a
munkában nem sok konkrét segítséget nyújtott azoknak, akik erre
rá voltak szorulva. Pedig az ötlet, a segítség a szervezésben, a
helyzet és a lehetőségek felmérése nem is annyira a pénztől
függ. Azon is el lehet gondolkozni, hogy mire vezetnek a
szocialista módra írott jelentések, statisztikák és kimutatások.
Ezekből az vehető ki, hogy a munkánkkal elégedettek vagyunk,
miközben az égető problémákra – a fő céljainkra – nem figyelünk
eléggé.
2. Megoldási lehetőségek
Elsősorban objektívan és
igazságosan mérjük fel a helyzetet és tárjuk fel, hogy hol,
milyen lehetőségeink adódnak. A sikeres munkához fontos, hogy a
településeken olyan közösség alakuljon meg, amelyben az
emberekben megvan az együvétartozás érzése. Aki próbálta, tudja,
hogy ez nem könnyű. Sok vesződés van a meg nem értés, irigység,
bizalmatlanság, emberi butaság miatt, ennek ellenére elérhető,
hogy ilyen csoport megalakuljon, megmaradjon és cselekvőképes
legyen.
Ha sikerül a csoporton belül olyan
közös tevékenységet folytatni, ami a csoportot összetartja
(turisztika, olvasókör, néphagyományőrzés...), akkor a csoport
az oktatást, nevelést, politikai munkát s egyéb feladatot is fel
tud vállalni. Tudjuk, hogy a munkában nem mindenki egyformán
vesz részt, de ha az embereket valamilyen érdek összeköti és a
többségnek megvan az az érzése, hogy ő is hozzátett egy kicsit
az eredményhez, akkor az működik. Azokon a helyeken, ahol az MKP
tevékenysége akadozik, működő közösségek biztosan nincsenek.
Azonban nincs még minden napnak vége! Szedjük össze magunkat és
tegyünk. Itt jól jön az a bizonyos segítség, amit a szélesebb
látókürű, szervezésben gyakorlottabb, felettes szervekben dogozó
emberek nyújthatnak.
A hangsúly a fiatalok nevelésén
van. Nekik kell megismerni a szellemi értékeinket, nemzeti
kincseinket: a helyes magyar beszédet, irodalmunk gazdagságát,
zenénk és népzenénk szépségét, a magyar történelemet és
Közép-Európa történelmét, nemzetünk közelmúltjának
történelmét... Valószínű, hogy utána már nem fognak bedőlni az
ellenünk gerjesztett propagandának, visszautasítják a
gyűlölködést és igazi magyarok maradnak.
Az eredeményes tevékenységnek
tehát a helyzetfelmérésből és a lehetőségek feltárásából kell
kiindulnia. Ezeket bizonyos mértékben általánosítanunk lehet: a
településen nincsen anyanyelvi iskola, lehet, hogy már a pap is
csak államnyelven szól a hívőkhöz, a szlovákosítás előreheladott,
a magyarérzésű lakosság életkora magas, az emberek nem szivesen
vesznek részt a kisebbségért folytatott tevékenységben, nem
akarják exponálni magukat a témában. Azonban a falunak
magyarajkú lakossága van, amelyben a magyarérzést, az aktivitást
erősíteni lehet, van valaki, aki vállalja a munkát, 4 ha némi
támogatást és konkrét segítséget kap, s van valamilyen helyiség
a falubam, ahol egy kiscsoport össze tud jönni, ugyanakkor
megőrződtek a régi hagyományok,
3. Célok és tevékenységek
Hagyományőrzés: népszokások,
egyházi ünnepek megtartása a régi formákban (farsang, húsvét,
Luca-nap, karácsony, Anna-bál, Úrnapi kö֊rmenet, vendégség...)
Néprajzi szoba vagy tájház berendezése, adatgyűjtés a
helytörténet megírásához, földrajzi nevek gyűjtése
Anyanyelvápolás: törekvés a helyes magyar beszédre, az átvett
idegen szavak kiszorítása a nyelvhasználatból, kétnyelvű
településeken az óvodák kétnyelvűsítése (hogy ez mindenkinek jó,
akár szlovák, akár magyar a szülő, azt csak azok nem tudják,
akik elfogultak vagy elmaradottak. Az alkotmány 12. cikkelye
szerint erre jogunk van. Ma az óvodák alapítói a helyi
önkormányzatok. Ha nem próbálták, miért gondolják, hogy nem
lehet ?), a magyar nyelv használatának szorgalmazása a
közéletben Magyar irodalmi műveltség: az olvasás
megszerettetésére olvasó közösség megalakítása, irodalmi
délutánok szervezése Magyar történelmi ismeretszerzés:
megismertetni a lakosokkal a magyar nemzet történelmét,
Közép-Európa igaz történelmét előadások, beszélgetések
formájában s így élét venni az ellenünk irányuló hamis
vádaskodásoknak.
Hazafias nevelés: tanulmányi
kirándulások szervezése a történelmi helyekre, jeles történelmi
ünnepeinket méltó módon megünnepelni, a közelmúlt történelmi
eseményeinek megismertetése, értékelése, jelenlegi helyzetünk
megvilágítása, tárgyilagos tájékoztatás, nem hagyhatjuk, hogy a
hazugságok, az ellenünk irányuló rágalmak, a magyarérzést
földbetipró igyekezet - származzon az politikustól, újságírótól,
ún. „hazafias“ tanítótól vagy egyszerű tájékozatlan embertől -
évényesüljön a többségi lakosság körében. Kell, hogy az emberek
ismerjék az alkotmányos jogokat a szlovák állam és az EU keretén
belül.
4. Befejezés helyett
Úgy érzem, hogy nem sok új
gondolat van ebben az írásban. Hiszen annak nagy része, amit
írtam, már régen fel van találva. Térségünkben vannak
szervezetek és lelkes emberek, akik a munkát végzik. Mégis
folyamatosan fogyunk, s a helyzetünk egyre romlik. Valószínű,
hogy több munkás kell az aratásba...
A szeptemberi választmányi
gyűlésen lelkesített a települések közötti együttműködés
lehetőségének felvillantása , mert úgy érzem, hogy egymást
segítve nagyobb eredményt érhetünk el ott, ahol már kevesen
vagyunk. Ugyanakkor tudom, hogy csak abban az esetben hozhat
jobb eredményeket az együttműködés, ha céltudatos és tettreképes
emberek lesznek, akikben van akarat s elszántság, vállalják a
munka nehezét s a mindenkori kockázatot.
A pénz is fontos, de csak
másodlagosan. Fő az ember vagy inkább emberek, mert a közmondás
szerint: „Egy ember, nem ember, két ember, az fél ember, három
ember, az már EMBER.” Ezért fontos, hogy találkozzanak, akik
cselekedni akarnak és tudnak.
ÖRÖKSÉG NÉPFŐISKOLAI TÁBOR – TIZENHARMADSZOR
Azt tartják, a 13-as szerencsétlen
szám. Lehet, de a Palóc Társaság Örökség Népfőiskolai Tábora
szerencsésen túljutott ezen az „akadályon”. 2008. Július 7-12-e
között rendeztük meg ezúttal is Udvardon az Összevont
Középiskolában.
A megnyitó előadást Molnár V.
József grafikusművész, néplélekrajz-kutató tartotta „Teknyőkaparó
– Világvége jóslatok a Kárpát-medencében” címmel. Előadására
sokan voltak kíváncsiak s ez rányomta bélyegét az egész heti
műsor látogatottságára is. Este a 140 évvel ezelőtt született és
a 75 éve halott Sajó Sándor tiszteletére hangzott el Tarics
Hortenzia és Tarics Péter előadásában az „És mégis, mégis hinni
kell...” c. irodalmi műsor, amely az ipolysági születésű költő
életútját végigkövetve adott ízelítőt hazafias költészetéből.
Szántai Lajos
A reneszánsz éve jegyében a Mátyás
király és a Szent Korona című előadásra helyből is érkeztek
érdeklődők, s nem dőlt el, hogy ez az előadó Szántai Lajos
történész miatt, vagy az előadás témája miatt történt-e inkább.
De nem is ez a lényeges. Az udvardi Salgó Gabriella a
rovásírástanítás helyéről az iskolai tanmenetben illetve ennek a
témának szakdolgozati megírásáról tartott „élménybeszámolót”,
ugyanis a lehetetlent nem ismerő, lelkes fiatal tanárjelölt
diplomamunkáját írta és védte meg a rovásírásról. Rendkívüli
fejlemény ez, hiszen a Felvidéken Ő az első egyetemi hallgató,
aki nősi kultúrkincsünkről, a magyar rovásírásról írta meg
szakdolgozatát! Ezúton is sok jót kívánunk neki! Visszatérve a
keddi műsorra:
Pap Gábor előadása – Szkítiától
Pannóniáig – jól illeszkedett a népfőiskolai táborok s a magyar
nép történetébe, mely úgy látszik, kimeríthetetlen téma. Az
estet a tavalyi ÖNT-ös tanulmányi kirándulás egyik helyszínének,
a vezekényi csata hőseinek emlékére szántuk. Dr. Csámpai Ottó
szociológus az Esterházyak áldozatáról beszélt „Négy Esterházy
egy hullása a vezekényi” csatában címmel.
Aradi Éva indológust hosszantartó
betegsége megakadályozta abban, hogy előadását megtartsa.
Helyette Halász Péter néprajzkutató,
Halász Péter
az Országos Honismereti Szövetség
elnöke „Mátyás Moldvában” címmel tartott igen érdekes előadást a
csángómagyarokról és a király hadjáratáról. László Gyula régész
professzor örökségéről dr. Bakay Kornél régész, történész
Dr. Bakay Kornél
előadása szólt abból az alkalomból,
hogy az iskolaalapító tíz éve húnyt el. Az esti műsort ezúttal
Szőke István Atilla költő szolgáltatta, aki „Csodaszarvassal a
Pilisbe – betűverses lélekutazás”- ra hívott bennünket.
Csütörtök a rovásírásról szólt
majdnem egészében. A tavasszal Budapesten elmaradt rovásírásnap
előadóit hívtuk meg, s lett az ÖNT műsorán ez a nap a halasztott
rovásírásnap. Tóth Ákos művelődés-kutató a hun-magyar
lelkületről, Vetráb József Kadocsa Pilis-kutató a Pilis
titkairól szólt, Rumi Tamás matematikus
Rumi Tamás
Csepregiék rovásírásos köve kapcsán
a napjelképek matematikai elelmzését végezte el, Szakács Gábor
rovásírás-kutató újabb adatokkal ismertette meg hallgatóságát a
bosnyák piramisokról, Friedrich Klára rovásírás-kutató pedig
Mátyás király udvarába vezetett bennünket a rovásírás kapcsán.
Este Szakács Gábor zeneszerző és Friedrich Klára szövegíró
Rákóczi él c. zeneművének felvidéki bemutatójára került sor. A
műsorban a szerzőkön kívül közreműködött még Nagy Ildikó (ének)
és Hegyi Károly (billentyűs hangszerek). A nap egyetlen nem
rovásírással foglalkozó előadója Kocsis István író volt, aki
ezúttal is a Szent Korona misztériumáról és tanának időszerű
kérdéseiről adott elő a tőle megszokott alapos tárgyilagossággal
és gondolatisággal.
Pénteken folytattuk a XII. ÖNT-ön
megkezdett témát: az ember és környezete kölcsönös hatását.
Leidinger Dániel geográfus
Leidinger Dániel
„Hagyjátok, hogy mi is
éljünk!” címmel a szerves társadalom és a civilizáció
összehasonlításával hívta fel a figyelmet életkörnyezetünk
védelmére és tiszteletére. Marton Veronika sumerológus A
sumiroktól a magyarokig című előadásában szintén
összehasonlítást végzett, s következtetése szerint őseink a
sumirok voltak. A hagyományos magyar harcművészettel, a
barantával is műdunkban állt megismerkedni egy bemutatón. Végül
a nap és a hét zárásaként dr. Hegedűs Loránt református püspök
nagyívű előadása - A magyarság küldetéstudata – volt az, ami
érzelmileg ishosszú időre hatása alatt tarthatja azt, aki idejét
hasznos időtöltésre fordította: a XIII. Örökség Népfőiskolai
Tábor résztvevője volt.
A kialakult hagyományoknak
megfelelően tanulmányi kirándulásra szombaton indultunk. Most a
dévényi várat, egykor volt hazánk nyugati kapuját kerestük föl,
ahol meglepve, de örömmel fedeztük fel, hogy legalább a múzeum
kiállításcsarnokában látható a felrobbantott Árpád-szobor
fényképe. Detrekőváralját is birtokunkba vettük talán egy órára,
amíg fel- és visszaértünk. Rendkívül gazdag történelmi múltunkat
viszont – legalább tudatunkban! – örökre megtarthatjuk.
Ebben segíti az Örökség
Népfőiskolai Tábor előadássorozata is azokat, akik résztvevői,
bele-belehallgatói a jobbnál jobb előadásoknak, műsoroknak,
akiknek a részvétel megújulást és felüdülést is jelent, s akik
évről évre így búcsúznak el: „Viszontlátásra jövőre!”
Az ÖNT hallgatósága
Felvidéki barantások
Dévény
Detrekőváralja
Mészáros Attila
Megéri
küzdeni
Magyarságunkért folytatott
küzdelmünk során az emberben néha felvetődik a gondolat: „Megéri
–e a küzdést, másokkal való civakodást, a szüntelen elénk táruló
nehézségek legyőzését, a beléfektetett hitet.
Lelkünkből feltörő hittel vallom:
Megéri küzdeni, még ha a világ, mely most álmát alussza, meg nem
értéssel, merő közönnyel tekint felénk. Mert nem az egyéni siker
elérése kell, hogy legyen tevékenységünk mércéje, hanem
közösségünk továbbélése legyen a tétje.
Ébren álmodva, hitünk akarattá,
akaratunk kitartássá nőtt. Így jött létre az I. Csodaszarvas
Rovásíró Tábor, amit két felvidéki polgári társulás: a Palóc
Társaság, és a Honti Corvin Kör indított útjára. Megvalósítására
július első hetében került sor a festői környezetű Kovácspatakon
. A táborban mintegy 31 gyermek vett részt öt táborvezető
felügyeletével. A táborlakók nagy százaléka Felvidékről jött,
viszont örömünkre szolgált, hogy Magyarországról is érkeztek
szép számmal.
A tábor első napján különböző
játékokon keresztül megismerkedtünk egymással. Délelőtt
megtörtént a gyermekek csapatokba osztása, illetve korosztályok
szerinti csoportosítása. A mintegy hat csapat (Hunor, Magyar,
Nimród, Koppány, Levente, Botond) különböző versenyeken,
bizonyította tudását, rátermettségét, ügyességét. Kiemelkedő
hangsúlyt fektettünk, hogy ne egymás ellen versengjenek, hanem a
feladatokon, programokon keresztül egységgé, közösségé
kovácsolódjanak. Az első feladat mindenki számára az volt, hogy
saját pólójára megfesse a tábor jelképét, a Csodaszarvast. Kora
este Szakács Gábor,a Forrai Sándor Rovásiró Kör elnöke tisztelte
meg jelenlétével táborunkat, aki a rovásírás terjesztésében
feleségével, Friedrich Klárával történelmi munkát végeztek-
végeznek. Legújabb megjelent lemezükből, a Rákóczi él-ből
kaptunk ízelítőt. A hangulat egyre emelkedett, majd a
Rováshimnusz hallatán mindannyian felállással tisztelegtünk.
Este mindenki a saját maga sütötte szafaládéját vacsorázta meg.
A rovásírás tábor lakói
Másnap reggel testedző tornával
indítottuk a napot, amit szigorú szobaszemle követett. A
délelőtt folyamán megtekintettük a Kovácspatakhoz közeli Helemba
- „zsákfalu”- nevezetességeit. A táborlakók egyrészt
idegenvezetőnknek, Peck Otíliának köszönhetően számos
érdekességet megtudhattak a faluról, másrészt a csapatok néhány
elrejtett boríték megtalálása és az abban rejlő szöveg
elolvasása után további fontos információkhoz juthattak Később
versenyfeladatok megoldásával visszaidéztük a Helembán történt
eseményeket és a kapott információkat. Délután a csapatoknak a
közeli erdőségekben akadályversenyen kellett bizonyítaniuk
rátermettségüket.
A következő napon Farkas Zsolt,
református lelkésznek köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek
őseink ősi harceszközével a nyíllal, s annak használatát a
gyakorlatban is kipróbálhatták. A gyakorlást egy vidám fürdőzés
követte a helyi strandon. Ebéd után a helyi erdéssbebarangoltuk
a Burdás hegység egy részét. A több kilométeres túra után egy
kicsit elnyűtten érkeztünk vissza a táborba. A pihenést követően
játékos formában rovásírás ismeretekkel gyarapodhattak a
táborlakók. Késő este a legmerészebbek bátorságpróbán vehettek
részt. Ez abból állt, hogy egyénenként egy kijelölt úton kellett
végighaladniuk, s csak a megadott feladatok sikeres megoldása
után mehettek tovább a célig.
Pénteken az előző napok alatt
felhalmozott rovásismereteket és gyakorlati tudnivalókat
ismételtük át, illetve újabb ismeretekkel egészítettük ki. Ezt
követően az elméleti és a gyakorlati részből egyaránt rovásírás
próbákra került sor. Ennek kiértékelése az esti rovásírás
avatáson történt meg, ahol a rovásíró csapatok jutalomban
részesültek. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki megértette a
csapatmunka, az együvé tartozás fontosságát, felfedezte a
közösségi játékok szépségét és izgalmát. A szervezőket felettébb
megnyugtatta, hogy az egyének közti versengésnek nyoma sem volt.
Zárszóként, avagy utolsó
gondolatként megjegyzendő: ,, Szikrát vetettünk, s hogy idővel
mit aratunk, egyrészt a saját kitartásunkon, másrészt a segítő
kezek meglétén fog múlni. Valljuk, hogy amíg lesz hit, akarat,
kitartás és szív, mely ezeket összekovácsolja, addig tesszük
amit kell!
Ezúton is köszönet a
táborvezetőknek: Balogh Andreának, Bodon Juditnak, Mészáros
Ildikónak, Salgó Gabriellának, továbbá minden áldozatkész
szülőnek és helyi segítőnek a segítségéért.
Köszönjük Z. Urbán Aladárnak, a
Palóc Társaság vezetőjének, Szakács Gábornak és Friedrich
Klárának a Kárpát – medencére kiterjedő rovásírásversenyek
megálmodóinak támogatását, s hogy általatok a tanítványokból
tanítók lehettünk.
Nagyon
emlékezetes kirándulás volt
Csáky Mátyás hatodikos tanuló, Ipolybalog
2008. augusztus 15-én
kezdődött Esztergomban a Rákóczi Szövetség által szervezett
anyanyelvi tábor, amelyen öcsémmel, Misivel vettem részt.
A tábor helyszíne a grand
Camping volt. Odaérkezve először elfoglaltuk a szobánkat, majd
elkezdődött az ismerkedés és a csapatokba való beosztás.
Összesen hét csapat alakult ki. A mi csapatunk vezetője Korni és
Pityu volt. Választottunk magunknak egy nevet, így lettünk mi a
Kisegér csapat. A tábor folyamán több feladatunk is volt, amit
így együtt kellett elvégezni. Például megzenésített verseket
tanultunk meg, különféle produkciókat találtunk ki és adtunk
elő. Napközben többször volt lehetőségünk fürdeni, bár a hideg
napokon ezt el kellett halasztani. Az egyik napon kirándulni
voltunk Budapesten, ahol ellátogattunk a Fővárosi Állatkertbe és
megcsodáltuk a Csodák Palotáját is. Ez egy nagyon emlékezetes
kirándulás volt. Volt nap, amikor megnéztük az esztergomi
Bazilikát, vasárnap elmentünk a szentmisére, Gabcsi vezetőnk
segjtségével tanulhattuk a rovásírást, sokat játszottunk,
sportoltunk, különféle érdekesebbnél érdekesebb foglalkozáson
vettünk részt. A tábor ideje alatt sok új barátot szereztünk.
Remélem, hogy jövőre a
kisöcsénkkel, Mátéval együtt vehetünk részt a táborban.
Gyergyóafalui üzenet
BARANGOLÁSOK
A TÜNDÉRKERTBEN
Nagy Rita – Nagy Szivila
A korareggeli órákban indultunk
útnak. Körülöttünk még fényesen csillogott a harmatos fű, enyhe
köd borította a tájat. A nap épp csak előbukkant éjjeli
rejtekhelyéből, és halvány sugarai jelezték, hogy aznap ne
számítsunk nagy melegre.
Mikor végre utolsó útitársunk
mögött is bezárult az autóbusz ajtaja, megkezdhettük
barangulásunkat a tündérkert felé. Voltak köztönk olyanok, akik
már jártak Erdélyben, másoknak ez volt az első útjuk ebbe a
titkokkal övezett részébe a nagyvilágnak, ahol megannyi apró
jelenete játszódott le a magyar történelemnek, események, melyek
másokat talán hidegen hagynak, de hozzánk magyarokhoz,
közelállnak. Elszakadt teztvéreinket készültünk meglátogatni,
azokat, akik ugyanúgy éreznek, mint mi, hasonló a sorsuk, mint
nekünk, és akiknek nemzeti himnuszunk hallatára ugyanolyan
hevesen kezd verni a szívük, mint a miénk. Ők voltak hát
utazásunk célpontjai, a székelyek.
Időközben mindenki kényelmesen
elhelyezkedett a maga ülésén, megkezdődtek a beszélgetések,
ismerkedések és a rég nem látott ismerősök üdvözlése. Észre sem
vettük, úgy szállt velünk az idő, s mi ezalatt átutaztunk
Magyarországon. Romániába érve viszont az embernek az az érzése
támad, mintha egy más világba csöppent volna. Ahogy egyre
beljebb és beljebb haladtunk az ország szívébe, egyre csak Ady
sorai jutottak eszünkbe. Mi is „elvadult tájon” gázoltunk és
láttuk nemcsak az „ős, buja föld” rejtette dudvát és muhart, de
a roskadozó viskókat is, szegénységet, nyomort megtestesítő
mezítlábas, maszatos kis utcagyerekeket és a csonttá soványodott
kóbor kutyákat. Paradox módon a táj képéhez hozzátartoznak még
az előbb már említett roskadozó viskók közvetlen szomszédságában
épülő hatalmas, több emeletes kastélyok, melyeknek nagy részük
félkéz állapotban várja, hogy szebb idők köszöntsenek rá, és
végre lakhatóvá váljanak. E lehangoló látvány ellenére
mindnyájunkat öröm töltött el, mikor átkeltünk a Király-hágón,
mert tudtuk, a jó palócok megérkeztek a Tündérkertbe.
Első megállónk Kalotaszeg központja, Bánffyhunyad és annak
református temploma. A helyi lelkész, Kusztos Tibor jóvoltából
bepillanthattunk nemcsak a templom belsejébe, hanem a helység
történelmébe, népszokásaiba is.
Estefelé járt már az idő, mire
Kolozsvárra értünk, és főbb nevezetességeinek, Mátyás király
éppen beállványozott és felújítás alatt álló lovas szobrának, a
Szent Mihály székesegyháznak és Mátyás szülőházának megtekintése
után szálláshelyünk felé vettük az irányt.
A következő két nap programját
kissé átalakította a román utak siralmas állapota, mely
jelentősen nehezítette bizonyos helyek, falvak megközelítését.
Utunk második napján elénk tárult a Tordai-hasadék csodálatos
színvilága. Fantasztikus érzés volt végigsétálni e természeti
különlegességet átszelő, a bő vizű folyó partján húzódó
turistaösvényen, átkelni a függőhidakon és magunkba szívni a
friss, tiszta levegőt.
ATordai-hasadékban
A délelőtti séta után a Székelykő
lábánál fekvő Torockóba látogattunk. Jókai Egy az Isten c.
regényében azt írja, hogy a falut őrző hegy formája miatt itt
kétszer kel fel reggelente a nap. A napfelkeltét nem láthattuk
ugyan, de megcsodálhattuk a falu főterét, az egyforma, gazdag
népi díszítéssel ellátott parasztházakat. Olyan volt ez a
látogatás, mint egy nagy időutazás a múltba, azokba az időkbe,
amikor még nem voltak aszfaltozott utak, gépjármű híján lovas
kocsin jártak az emberek, teheneket tartottak, bárányokat
legeltettek és a nap végén elfáradva tértek haza egyszerű kis
házikóikba. Mi már csak skanzenekben és a tévében látunk
ilyeneket, esetleg nagyanyáink mesélnek róla egyszer-egyszer a
hossz téli estéken, de Erdélyben ez még maga a valóság, mely
szorosan hozzátartozik az ott élők mindennapjaihoz.
A nagyenyedi ebédből, amivel az
ottani római katolikus plébánián vártak minket, végül is uzsonna
lett, de vendéglátóink így is nagy szeretettel fogadtak és
bőségesen meg is vendégeltek bennünket. A helyi plébános röviden
bemutatta nekünk a város vallási életét, kiemelve a felekezetek
közötti szoros együttműködést. A magyar himnusz eléneklésével
búcsúztunk a plébános atyától, majd ellátogattunk a híres
Bethlen kollégiumba, ahol olyan neves személyiségek tanultak,
mint Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor vagy Sütő András.
Harmadik napunk programja
Székelyderzs, a világörökség részét képező unitárius
erődtemplomának megtekintésével kezdődött. A templom falait a
Szent László legendát ábrázoló freskók maradványai
Freskórészlet Székelyderzsen SZÉKELYDERZS
és egy rovásírásos felirat
díszíti. A hely másik jellegzetessége a templomot körülvevő
kőfal, amelynek nemcsak ellenséges népek támadásait megelőző
védelmi szerep jutott, de a lakosok itt tárolták, sőt tárolják
ma is a szalonnát és a gabonát. Napjainkban is él még a régi
„házirend”, miszerint a szalonnából csupán hetente egyszer,
szerdán, a reggeli harangszó után vihetnek az emberek.
Következő megállónk a bögözi
református templom, mely szintén Szent László faléfestményéről
és rovásírásos emlékéről híres. Bár azt hiszem, sokunknak e
helyiségnév hallatán először Bíró Andor
A bögözi lelkész IMG 1333
lelkész jut eszünkbe, aki ízes
székely humorával megfűszerezve mutatta be nekünk a templom és a
község történetét.
Hosszú és veszélyes volt az út
Énlakára, de nem bántuk, mert a látvány, amely ott fogadott,
mindenért kárpótolt minket. A falu unitárius templomának
mennyezetét rovásírásos kazetta díszíti.
Vasárnapi uitazásunk utolsó
állomása Brassó. A város fölé emelkedő Cenk-hegyen elhelyezett
hatalmas felirat már messziről jelzi az arra utazó idegennek,
hogy hová is közeledik éppen. A hegyről, amit drótkötélpálya
segítségével hódítottunk meg, csodálatos kilátás tárult elénk.
Láthattuk nemcsak Brassót, hanem az azt körülvevő dimbes-dombos
tájat is. Mikor már eleget gyönyörködtünk ebben a meseszép
kilátásban, ellátogattunk arra a helyre, ahol valaha Árpád apánk
szobra állott. Mára a szobrot ledöntötték ugyan, de talapzata ma
is ott áll, és arra int minden magyart, hogy nemzetéhez soha ne
legyen hűtlen.
A következő két nap a túrák és a
gyaloglás jegyében telt. Ellátogattunk a Nyerges-tetőre, ahol
emlékhely, keresztek és koszorúk jelzik, hogy véres csata
színhelye volt egykor. Ez a szomorú esemény, amire mi is
koszorúzással és keresztállítással
A Palóc Társaság keresztje a Nyerges-tetőn
emlékeztünk, 1848. aug. 1-jén
történt, mikor Gál Sándor honvédezredes maroknyi csapatával
sikertelenül próbálta megállítnai az országba betörő, túlerőben
lévő orosz sereget.
Kézdiszentléleken a Perkő-hegy
tetején fekszik egy kis, fehérre meszelt, szent Istvánnak
szentelt kápolna. Hjres búcsújáróhely ez a kis dombtető, melyről
minden évben, augusztus 20-án zarándokok seregének éneke száll
az ég felé. Azon a napon nem volt ott rajtunk kívül senki, csak
egy tehéncsorda legelészett békésen a domboldalon. Mi azonban
éreztük, hogy ima és éneklés nélkül nem hagyhatjuk el ezt a
helyet. Isten elé álltunk hát mi is, és kértük őt magyar
hazánkért, nemzetünkért. Abban a reményben hagytunk mögött a
kápolnát, hogy kéréseink biztosan meghallgatásra találnak.
A Torjai-büdösbarlang
megközelítése is egy kisebbfajta túrát igényelt, de leküzdvén
fáradtságunkat, nekivágtunk a helyenként kissé meredek hegynek,
és célunkat elérve mi is megtapasztalhattuk a barlangból feltörő
gázok jótékony hatását.
Következő állomásunk a Szent
Anna-tó, ahol lehetőség nyílt a sétára, csónakázásra, a
bátrabbak meg is mártózhattak a tó kristálytiszta vizében.Csak
mikor rövid pihenőnk végén autóbuszunk már lefelé gurult a
hegyről, lettem figyelmes lettem figyelmes „potyautasunkra”, Vén
Árpád költőre, aki első kötetének megjelenését várja. Azt
mondta, tragikusan elhunyt lánya emlékére, annak 30.
születésnapján jelenik majd meg a kötet. Nem mondja ki, de
érezzük, hogy büszke rá, hogy idős kora ellenére ennyit elért,
és tudja, hogy a lánya is hasonlóképpen érezne, és érez is
odafentről. Vén Árpád olyan ember, akinek az Isten megfogta a
kezét, és átsegítette őt megannyi nehézségen éás keserűségen.
Ahogy saját élettörténetét mesélte, olyan volt, mintha
valamelyik Wass Albert-regényből pottyant volna közénk. Az élete
során átélt sok szenvedés ellenére hangjából derű áradt. Jó
humora, minden helyzetben vele levő optimizmusa elénk tárta a
székely ember érzésvilágát, életfelfogását és életerejét.
Mielőtt elhagyott volna minket, szerényen adományt kért könyve
kiadásának költségeire. Mondanom sem kell, hogy a körbe küldött
kalap percek alatt megtelt.
Tusnádfürdőn még megtöltöttük üres
üvegeinket friss gyógyvízzel, majd visszatértünk
székelyudvarhelyi szállásunkra.
Az ötödik napon folytattuk
barangolásunkat. Első megállónk Gyergyóalfalu. Temploma mellett
található István pap szobra, aki megalkuvást nem ismerve
szembeszállt Zsigmond királlyal és fegyverrel védte a katolikus
hitet.
Kis útikalauzunkban Ervin páter
Ervin páter
úgy szerepel, mint „az egyszem
barát”. És tényleg, ő a szárhegyi ferences kolostor egyetlen
lakója. Az idős szerzetes korát meghazudtoló üdeséggel,
szívéből-lelkéből beszélt a kolostor történetéről, annak egykori
híres lakóiról. Mesélt életéről is, a múltról, arról, hogy
kétszer is túlélte saját halálos ítéletét, a jelenről, hogy
mivel foglalkozik Szárhegyen ő, az egyedüli barát, és a jövőről,
hogy a kolostopr mellett erdőt ültetett, hogy annak fái, ha majd
megnőnek, koporsóul szolgálhassanak neki. Az első látásra
egyszerű „gyertyagyújtogató barátot” hallgatva azt vehettük
észre, hogy benne megtestesül a szárhegyi kolostor három célja:
a kultusz, a kultúra és a caritas. És hogy mi lesz a
kolostorral, ha Ervin is átköltözik a mennyei hazába? Ez a
kérdés egyelőre megválaszolatlan maradt.
Miután búcsút vettünk a baráttól,
a Békás-szoros felé vettük utunkat. Mikor átevickéltünk a hegy
meredek, szerpentines útszakaszán, kiszálltunk a buszból, hogy
egy kis sétát tehessünk ebben a ritka természeti szépségben.
Csíkkarcfalva mindenekelőtt nagyon
jó állapotban megmaradt katolikus erődtemplomáról híres, de itt
található a Mózes család gyapjúfeldolgozó üzeme is, ahová
szintén betértünk, és ahol betekintést nyerhettünk a
gyapjúfeldolgozás fortélyaiba.
Részlet a Mózes-üzemből
A Cserekert fogadó buszunkkal
Kicsit késve érkeztünk a
csíkrákosi Cserekert fogadóba, ahol Panni néni és családja
rengeteg finomsággal várt bennünket. Jóságukat a Székely himnusz
eleéneklésével szerettük volna meghálálni: „Maroknyi székely
porlik, mint a szikla...” énekeltük mindnyájan, és énekelte
velünk Panni néni is. Ajkán úgy csengtek a szavak, mint egy ima,
mely szélesebbn száguld a menny a felé. A meghatottság
tükröződött több társunk arcán. Nem volt könnyű ezek után bármit
is mondani... A mádéfalvi 1764-es székelyirtás emlékművénél
történő koszorúzás és a rövid megemlékezés után a sokunk által
már annyira várt csíksomlyói kegytemplomba érkeztünk, és nagy
volt a meglepetés, mikor a késő idő ellenére még nyitva találtuk
azt. Bementünk tehát és Égi Édesanyánk lábai elé borulva
„nemzeti imánk ” eléneklésével kértünk szebb jövőt sokat
szenvedett magyar nemzetünk számára. Sokan most is könnyeikkel
küszködve hagyták el ezt a szent helyet. Felemelő pillanat volt!
Hatodik napunk a megemlékezések
napja volt. Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál rögtönzött kis
megemlékezés keretében tisztelegtünk. Farkaslakán lehetőségünk
nyílt megismerkedni Tamási Áron unokaöccsével, akinek
köszönhetően mélyebb betekintést nyerhettünk e máig nagy
tiszteletnek örvendő székely író életébe. A szülőház gazdagon
berendezett kis szobájában, melynek mennyezeti gerendáit még az
író is szemlélhette, szinte életre kelt a múlt, a falakon lógó
képek és egyéb emléktárgyak felelevenítették az író életét,
munkásságát. Hamvai, végakarata szerint a templomkertben vannak
elhelyezve. Itt alussza örök álmát Tamási Áron, két cserefa
árnyékában.
Kicsit hosszúra nyúlt a korondi
vásárlás, mert az ott levő árusok gazdag kínálatának nehéz volt
ellenállni. Bár Korond elsősorban fazekasságáról híres, a
vásárolni vágyó turista megtalálhat ott a ruháktól a
fafaragásokig mindent.
Vásárlásunk és nézelődésünk
eredménye nemcsak az lett, hogy autóbuszunk megtelt különböző
emléktárgyakkal , de az is, hogy ennek köszönhetően késve
érkeztünk következő állomásunkra, Szovátára. Ennek mindenek
előtt azok látták kárát, akik szerettek volna megmártózni a
Medve-tóban, mert az ott-tartózkodásunk alatt épp zárva volt.
Marosvécsre érkezve a 100 éve,
1908. jan. 8-án született Wass Albert síremlékét tekinthettük
meg, amely a reneszánsz kastély kertjében áll.
Zolcer Erika Wass Albert versét mondta el
Kis ünnepségünk keretében
meghallgattuk „vándorszékely” Üzenet haza című versét, és
elhelyeztük koszorúnkat. A gernyeszegi Teleki-kastély ma
kórházként működik, így csak kívülről tekinthettük meg.
Az utolsó napra már csak két
megálló volt betervezve, melyekből az első körösfői református
templom volt, amit a községben szolgálatot teljesítő Ferencz
László lelkész vezetésével nézhettünk meg. Utolsó megállónk
pedig a Király-hágó volt. Itt kezdődtek erdélyi felfedezéseink,
így utunk végeztével még egyszer megcsodáltuk a hegyeket, és
visszanézve gondolatban elbúcsúztunk a Tündérkerttől.
A körösfői ref. Templom
Úton...
Nagy élmény volt számunkra ez az
itt töltött hét nap, amely lelki megtisztulást eredményezett
lelkünkben, és reméljük, útitársaink is megtapasztalták ezt a
katarzist. Csodálattal emelhetjük kalapunkat meg az itt élő
magyar testvéreink előtt, akik az őket körülvevő „román
tengerben” megannyi szenvedés és üldöztetés ellenére is bátran
kiállnak nemzeti, vallási hovatartozásuk mellett, és azok előtt,
akik fáradságot nem ismerve minden túlük telhetőt, sőt sokszor
annál jóval többet is megtesznek az erdélyi magyarság
felemeléséért. Példaértékű számunkra kitartásuk, szorgalmuk,
egyszerűségük, lelkük tisztasága.
BESZÉDES
SZÁMOK
Elkezdődött az új tanév.
Folytatódik lemorzsolódásunk. A borulátó nézet szerint: semmi
sem vethet neki gátat. A derülátók szerint: van remény. A két
nézet viaskodik az emberben, vajon melyik kerekedik fölül?
Mindkettőért tenni kell valamit. Az elsőért: úgy mint eddig,
biztos lesz az elfogyás. A másodikért: sokkal többet sokaknak és
mást. Ki-ki ráébredve felelősségére és lehetőségére!
Az új tanévben 50-re nőtt az
elsősök száma. Micsoda öröm! Nem mintha nagyobb arányban nem
nőhetett volna! Ha valamennyi magyar gyereket magyar iskolába
adtak volna szüleik! De nem! Az összes magyar iskolába járó
tanuló száma 504. Csak! Kevesebb, mint volt az elmúlt tanévben!
Csábon összesen 28 magyar
iskolás van, ebből 4 az elsős helyből. Ipolybalogon 173-ból 13
az elsős, de helyből csak 6, a többi Szécsénkéről 3,
Ipolynagyfaluból 2, Ipolykesziről és Kóvárról 1-1. Ipolynyéken a
163-ból 8 az elsős, de helyből csak 6, 2 tanuló jár még Inámból
és Ipolynagyfaluból. Ipolyvarbón 60-ra süllyedt az összlétszám,
s a 2 elsős Bussáról került ki. Lukanényében 52 a magyar
tagozatosak száma s ebből 10 az elsős, de csak 7 helyből, mert 1
apátújfalusi, 1 dacsókeszi s 1csábi elsősük van (viszont 14
elsős van a szlovák tagozaton!). Ipolyhídvégen az összes 6
tanulóból 4 az elsős s közülük 1 Tesmagról jár. Kelenye egyházi
iskolája összesen 5 tanulóval „dicsekedhet” s 2 a helyi elsősök
száma. Végül Óvárban 7 a tanulók száma és 2 a helyi elsős.
Beszédes számok ezek s még
beszédesebbek lennének, ha mellékelnénk a szlovák iskolába
íratott és oda járó magyar gyermekek számát. De akkor már
sírnom, sírnod, sírnunk kellene...
Házunk
tájáról
- Hagyományos
Balassi-megemlékezésünk az idén sem marad el, csak most
szokatlan időpontban kerül rá sor: okt. 19-én, vasárnap,
délelőtt 11 órakor. Viszont aki részt vesz rajta, egyúttal a
szécsénykovácsi Krúdy-ünnepségnek is részese lehet. Kékkő után a
kovácsi eseményekre hajtunk, ahol képzőművészeti kiállítás,
Pekár István időszerű gondolatai, a lukanényei citerások
muzsikája é snem utolsó sorban, Filip József polgármester finom
ebéde vár bennünket, hogy egyéb ényencségekről szó se essék!
Szeretettel várunk minden irodalombarátot!
- Nagyban
készülünk idei tevékenységünk talán legnagyobb eseményére, a
Sajó Sándor születésének 140. évfordulós
rendezvény-sorozatunkra, amely november 13-tól 15-ig tart
Ipolyságon. 13-án a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat című
magyarságversek szemléjére kerül sor, 14-én konferenciára, 15-én
pedig szoboravatásra. Lesz még irodalmi est megzenésített
Sajó-versekkel neves szerzők előadásban, lesz illusztrált
Sajó-költeményekből albumbemutató, És mégis, mégis hinni kell...
címmel Tarics Péter és Tarics Hortenzia előadói estje,
istentisztelet. Részletek a meghívóban és a sajtóban. Mindenkit
várunk!
- Emlékeztetőül:
a Palóc Társaság 2009-ben lesz 20 éves. Megjelentető
kiadványunkba irodalmárainktól közlésre szánt alkotásokat kérünk
és várunk. Bárki leírhatja gondolatait bármiről. Kifejezheti azt
rajzban is. Kérünk mindenkit: tartson velünk, tartsunk össze,
hogy ünnepünk örömünnep legyen, „a magyar hagyományápolók
önkéntes művelődési társasköré”.
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk