J Ó  P A L Ó C O K

 
„Itt élned, halnod kell!”

A Palóc Társaság hírmondója
2008. III. negyedév



 

„Jó Teremtőm, tudod-e, …hogy itt a virágok tarkábbak, mint máshol a lélek, a földnek, fának, bogárnak is szava van és beszél és sír és kacag, ámde hogyan hallanák hangját, ha innen a segélykiáltás sem hallatszik messzire? Tudod-e, hogy itt is emberek élnek, kik annyit dolgoznak, hogy lelkük szakad meg belé, életük örökös kínlódás, s fájdalmak sortüze oltja ki mécsük? Tudod-e, hogy tehozzád fordulnak, tőled várják sorsuk jobbra fordulását? Jó Teremtőm, tudsz-e valamit róluk? (Részlet Bözödi György Otthon így szoktam szólni c. költeményéből)

A felvételen túrázó csoportunk a Barangolások a Tündérkertben egyik állomásán: Brassóban a Cenk-hegyi ledöntött Árpád-szobor helyén

Mit tehetünk ma az ipolymenti magyarok érdekében ?
Bőhm András mérnök eszmefuttatása

Motto: „Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett.”

Axioma: Amit itt a falunkban vagy a kistérségben ma meg kell tennünk, azt nem fogja helyettünk megtenni sem az MKP felső szerve, sem a kormány, sem az anyaország, sem az EU.

1. Általános helyzet

Fogyunk. A magyar lakosság aránya évről évre alább esik, az átlagos életkor pedig kúszik felfelé. Közben érezhető, hogy a magyarságtudat, a hazafiasság, már nem annyira „divat“ mint régebben s a kötődés a magyar kultúrához sem az, amit szeretnénk. Hogy is lenne, ha a ma felnövő nemzedék ősei kultúráját már nem is nagyon ismeri. A határ megnyílt, de a viszony az anyaországhoz épp csak hogy langyos. Például, egészen általánossá vált köztünk a magyarországi lakosok megnevezésére a „magyarok“ szó, ami ebben a vonatkozásban olyan megkülönböztetést fejez ki, mintha mi, határon kívüliek nem is a határokon belül élőkhöz tartoznánk. Általánosítani nem lehet, ezt tudom, de ott, ahol nincsen magyar iskola, ott ez így van.

Közben a MKP preferenciái nem nagyon biztatóak. Csáky és Bugár a sajtón keresztül szellőztetik a nézeteltéréseiket, de azért mint politikai párt meg vagyunk elégedve azzal, amit csinálunk. Megszervezzük a tízéves fennállás ünnepségét és nagy együttértésben kiértékeljük, hogy mit tettünk. Nekem az a mese jut eszembe, amikor Mazsola és Fülöpke az alig sikeresnek mondható szereplésük után nagy egyetértésben bevonulnak a tökházba.

Nézeteimet próbáltam korábban is hirdetni: csengettem, most harangozni szeretnék addig, míg nem késő. Szeretném kifejteni nézetemet arról, hogy mit tehetnek meg ma, itt a szórványban élő magyarok érdekében ( a saját érdekükben is) azok az emberek, akik a magyarságukat nem csak jajgatással vagy felháborodott kritikával nyomatékosítják, de őszintén és elszántan cselekedni akarnak a kitűzött cél érdekében.

A legfontosabb feladat, megtartani az emberekben a magyarságtudatot és nevelni folyamatossan az új magyar generációkat. Ne tévedjünk. Ha valaki magyarul beszél, az még nem jelenti azt, hogy magyar érzelmű és biztosan áll a lábán, még akkor sem, ha az elődei magyarok voltak. Például, nem fogja a gyerekét magyar iskolába járatni és talán otthon sem fogja benne a magyarságtudatot ébreszteni, mert nincs is hozzá elég tudása, akarata, vagy egyáltalán, azt nem is tartja fontosnak. Egyszerűen beadja a derekát – hiszen ez a legkényelmesebb. Az oktatás hiánya, a tömérdek ellenünk irányuló propaganda, még az őszinte emberekben is elferdíti a nézetet. Állandó tájékoztatás, oktatás nélkül kedvezőbb állapotra számítani nem lehet! A sajtó, az elektronikus médiák, ebből a szempontból (de nem csak ebből) mind rossz hatással vannak, még a magyaroszágiak is. Az elődeink, akik a világról az igazat meg tudták mondani és nevelni is tudták az utánuk jövő generációkat, mára már többnyire kihaltak. A ma élők zöme a kommunista rendszerben nevelkedett, aminek meglátszik a hatása.
Persze, falvanként a helyzet más és más lehet, ezért nem indokolt mindenhol ugyanazt a koncepciót érvényesíteni. Most főleg azokra a településekre gondolok, ahol már kevesen vagyunk és az az érzésem, hogy magunkra maradtunk. Az áldatlan helyzetnek az ádáz kissebbségirtó állami törekvésen kívül több más oka is van:

- A falvakban a magyar közélet élén álló emberekben nincs meg a kellő szervezőképesség, elszántság, elméleti vagy gyakorlati tudás ehhez a munkához;

- Időtényező: elég későn kaptunk észhez. Tíz évvel előbb könnyebb lett volna;

- Az MKP és a CSEMADOK ebben a munkában nem sok konkrét segítséget nyújtott azoknak, akik erre rá voltak szorulva. Pedig az ötlet, a segítség a szervezésben, a helyzet és a lehetőségek felmérése nem is annyira a pénztől függ. Azon is el lehet gondolkozni, hogy mire vezetnek a szocialista módra írott jelentések, statisztikák és kimutatások. Ezekből az vehető ki, hogy a munkánkkal elégedettek vagyunk, miközben az égető problémákra – a fő céljainkra – nem figyelünk eléggé.

2. Megoldási lehetőségek

Elsősorban objektívan és igazságosan mérjük fel a helyzetet és tárjuk fel, hogy hol, milyen lehetőségeink adódnak. A sikeres munkához fontos, hogy a településeken olyan közösség alakuljon meg, amelyben az emberekben megvan az együvétartozás érzése. Aki próbálta, tudja, hogy ez nem könnyű. Sok vesződés van a meg nem értés, irigység, bizalmatlanság, emberi butaság miatt, ennek ellenére elérhető, hogy ilyen csoport megalakuljon, megmaradjon és cselekvőképes legyen.

Ha sikerül a csoporton belül olyan közös tevékenységet folytatni, ami a csoportot összetartja (turisztika, olvasókör, néphagyományőrzés...), akkor a csoport az oktatást, nevelést, politikai munkát s egyéb feladatot is fel tud vállalni. Tudjuk, hogy a munkában nem mindenki egyformán vesz részt, de ha az embereket valamilyen érdek összeköti és a többségnek megvan az az érzése, hogy ő is hozzátett egy kicsit az eredményhez, akkor az működik. Azokon a helyeken, ahol az MKP tevékenysége akadozik, működő közösségek biztosan nincsenek. Azonban nincs még minden napnak vége! Szedjük össze magunkat és tegyünk. Itt jól jön az a bizonyos segítség, amit a szélesebb látókürű, szervezésben gyakorlottabb, felettes szervekben dogozó emberek nyújthatnak.

A hangsúly a fiatalok nevelésén van. Nekik kell megismerni a szellemi értékeinket, nemzeti kincseinket: a helyes magyar beszédet, irodalmunk gazdagságát, zenénk és népzenénk szépségét, a magyar történelemet és Közép-Európa történelmét, nemzetünk közelmúltjának történelmét... Valószínű, hogy utána már nem fognak bedőlni az ellenünk gerjesztett propagandának, visszautasítják a gyűlölködést és igazi magyarok maradnak.

Az eredeményes tevékenységnek tehát a helyzetfelmérésből és a lehetőségek feltárásából kell kiindulnia. Ezeket bizonyos mértékben általánosítanunk lehet: a településen nincsen anyanyelvi iskola, lehet, hogy már a pap is csak államnyelven szól a hívőkhöz, a szlovákosítás előreheladott, a magyarérzésű lakosság életkora magas, az emberek nem szivesen vesznek részt a kisebbségért folytatott tevékenységben, nem akarják exponálni magukat a témában. Azonban a falunak magyarajkú lakossága van, amelyben a magyarérzést, az aktivitást erősíteni lehet, van valaki, aki vállalja a munkát, 4 ha némi támogatást és konkrét segítséget kap, s van valamilyen helyiség a falubam, ahol egy kiscsoport össze tud jönni, ugyanakkor megőrződtek a régi hagyományok,

3. Célok és tevékenységek

Hagyományőrzés: népszokások, egyházi ünnepek megtartása a régi formákban (farsang, húsvét, Luca-nap, karácsony, Anna-bál, Úrnapi kö֊rmenet, vendégség...) Néprajzi szoba vagy tájház berendezése, adatgyűjtés a helytörténet megírásához, földrajzi nevek gyűjtése
Anyanyelvápolás: törekvés a helyes magyar beszédre, az átvett idegen szavak kiszorítása a nyelvhasználatból, kétnyelvű településeken az óvodák kétnyelvűsítése (hogy ez mindenkinek jó, akár szlovák, akár magyar a szülő, azt csak azok nem tudják, akik elfogultak vagy elmaradottak. Az alkotmány 12. cikkelye szerint erre jogunk van. Ma az óvodák alapítói a helyi önkormányzatok. Ha nem próbálták, miért gondolják, hogy nem lehet ?), a magyar nyelv használatának szorgalmazása a közéletben Magyar irodalmi műveltség: az olvasás megszerettetésére olvasó közösség megalakítása, irodalmi délutánok szervezése Magyar történelmi ismeretszerzés: megismertetni a lakosokkal a magyar nemzet történelmét, Közép-Európa igaz történelmét előadások, beszélgetések formájában s így élét venni az ellenünk irányuló hamis vádaskodásoknak.

Hazafias nevelés: tanulmányi kirándulások szervezése a történelmi helyekre, jeles történelmi ünnepeinket méltó módon megünnepelni, a közelmúlt történelmi eseményeinek megismertetése, értékelése, jelenlegi helyzetünk megvilágítása, tárgyilagos tájékoztatás, nem hagyhatjuk, hogy a hazugságok, az ellenünk irányuló rágalmak, a magyarérzést földbetipró igyekezet - származzon az politikustól, újságírótól, ún. „hazafias“ tanítótól vagy egyszerű tájékozatlan embertől - évényesüljön a többségi lakosság körében. Kell, hogy az emberek ismerjék az alkotmányos jogokat a szlovák állam és az EU keretén belül.

4. Befejezés helyett

Úgy érzem, hogy nem sok új gondolat van ebben az írásban. Hiszen annak nagy része, amit írtam, már régen fel van találva. Térségünkben vannak szervezetek és lelkes emberek, akik a munkát végzik. Mégis folyamatosan fogyunk, s a helyzetünk egyre romlik. Valószínű, hogy több munkás kell az aratásba...

A szeptemberi választmányi gyűlésen lelkesített a települések közötti együttműködés lehetőségének felvillantása , mert úgy érzem, hogy egymást segítve nagyobb eredményt érhetünk el ott, ahol már kevesen vagyunk. Ugyanakkor tudom, hogy csak abban az esetben hozhat jobb eredményeket az együttműködés, ha céltudatos és tettreképes emberek lesznek, akikben van akarat s elszántság, vállalják a munka nehezét s a mindenkori kockázatot.

A pénz is fontos, de csak másodlagosan. Fő az ember vagy inkább emberek, mert a közmondás szerint: „Egy ember, nem ember, két ember, az fél ember, három ember, az már EMBER.” Ezért fontos, hogy találkozzanak, akik cselekedni akarnak és tudnak.

ÖRÖKSÉG NÉPFŐISKOLAI TÁBOR – TIZENHARMADSZOR

Azt tartják, a 13-as szerencsétlen szám. Lehet, de a Palóc Társaság Örökség Népfőiskolai Tábora szerencsésen túljutott ezen az „akadályon”. 2008. Július 7-12-e között rendeztük meg ezúttal is Udvardon az Összevont Középiskolában.

A megnyitó előadást Molnár V. József grafikusművész, néplélekrajz-kutató tartotta „Teknyőkaparó – Világvége jóslatok a Kárpát-medencében” címmel. Előadására sokan voltak kíváncsiak s ez rányomta bélyegét az egész heti műsor látogatottságára is. Este a 140 évvel ezelőtt született és a 75 éve halott Sajó Sándor tiszteletére hangzott el Tarics Hortenzia és Tarics Péter előadásában az „És mégis, mégis hinni kell...” c. irodalmi műsor, amely az ipolysági születésű költő életútját végigkövetve adott ízelítőt hazafias költészetéből.


Szántai Lajos

A reneszánsz éve jegyében a Mátyás király és a Szent Korona című előadásra helyből is érkeztek érdeklődők, s nem dőlt el, hogy ez az előadó Szántai Lajos történész miatt, vagy az előadás témája miatt történt-e inkább. De nem is ez a lényeges. Az udvardi Salgó Gabriella a rovásírástanítás helyéről az iskolai tanmenetben illetve ennek a témának szakdolgozati megírásáról tartott „élménybeszámolót”, ugyanis a lehetetlent nem ismerő, lelkes fiatal tanárjelölt diplomamunkáját írta és védte meg a rovásírásról. Rendkívüli fejlemény ez, hiszen a Felvidéken Ő az első egyetemi hallgató, aki nősi kultúrkincsünkről, a magyar rovásírásról írta meg szakdolgozatát! Ezúton is sok jót kívánunk neki! Visszatérve a keddi műsorra:

Pap Gábor előadása – Szkítiától Pannóniáig – jól illeszkedett a népfőiskolai táborok s a magyar nép történetébe, mely úgy látszik, kimeríthetetlen téma. Az estet a tavalyi ÖNT-ös tanulmányi kirándulás egyik helyszínének, a vezekényi csata hőseinek emlékére szántuk. Dr. Csámpai Ottó szociológus az Esterházyak áldozatáról beszélt „Négy Esterházy egy hullása a vezekényi” csatában címmel.

Aradi Éva indológust hosszantartó betegsége megakadályozta abban, hogy előadását megtartsa. Helyette Halász Péter néprajzkutató,


Halász Péter
 

az Országos Honismereti Szövetség elnöke „Mátyás Moldvában” címmel tartott igen érdekes előadást a csángómagyarokról és a király hadjáratáról. László Gyula régész professzor örökségéről dr. Bakay Kornél régész, történész


Dr. Bakay Kornél

 

előadása szólt abból az alkalomból, hogy az iskolaalapító tíz éve húnyt el. Az esti műsort ezúttal Szőke István Atilla költő szolgáltatta, aki „Csodaszarvassal a Pilisbe – betűverses lélekutazás”- ra hívott bennünket.

Csütörtök a rovásírásról szólt majdnem egészében. A tavasszal Budapesten elmaradt rovásírásnap előadóit hívtuk meg, s lett az ÖNT műsorán ez a nap a halasztott rovásírásnap. Tóth Ákos művelődés-kutató a hun-magyar lelkületről, Vetráb József Kadocsa Pilis-kutató a Pilis titkairól szólt, Rumi Tamás matematikus


Rumi Tamás

Csepregiék rovásírásos köve kapcsán a napjelképek matematikai elelmzését végezte el, Szakács Gábor rovásírás-kutató újabb adatokkal ismertette meg hallgatóságát a bosnyák piramisokról, Friedrich Klára rovásírás-kutató pedig Mátyás király udvarába vezetett bennünket a rovásírás kapcsán. Este Szakács Gábor zeneszerző és Friedrich Klára szövegíró Rákóczi él c. zeneművének felvidéki bemutatójára került sor. A műsorban a szerzőkön kívül közreműködött még Nagy Ildikó (ének) és Hegyi Károly (billentyűs hangszerek). A nap egyetlen nem rovásírással foglalkozó előadója Kocsis István író volt, aki ezúttal is a Szent Korona misztériumáról és tanának időszerű kérdéseiről adott elő a tőle megszokott alapos tárgyilagossággal és gondolatisággal.

Pénteken folytattuk a XII. ÖNT-ön megkezdett témát: az ember és környezete kölcsönös hatását. Leidinger Dániel geográfus


Leidinger Dániel

 „Hagyjátok, hogy mi is éljünk!” címmel a szerves társadalom és a civilizáció összehasonlításával hívta fel a figyelmet életkörnyezetünk védelmére és tiszteletére. Marton Veronika sumerológus A sumiroktól a magyarokig című előadásában szintén összehasonlítást végzett, s következtetése szerint őseink a sumirok voltak. A hagyományos magyar harcművészettel, a barantával is műdunkban állt megismerkedni egy bemutatón. Végül a nap és a hét zárásaként dr. Hegedűs Loránt református püspök nagyívű előadása - A magyarság küldetéstudata – volt az, ami érzelmileg ishosszú időre hatása alatt tarthatja azt, aki idejét hasznos időtöltésre fordította: a XIII. Örökség Népfőiskolai Tábor résztvevője volt.

A kialakult hagyományoknak megfelelően tanulmányi kirándulásra szombaton indultunk. Most a dévényi várat, egykor volt hazánk nyugati kapuját kerestük föl, ahol meglepve, de örömmel fedeztük fel, hogy legalább a múzeum kiállításcsarnokában látható a felrobbantott Árpád-szobor fényképe. Detrekőváralját is birtokunkba vettük talán egy órára, amíg fel- és visszaértünk. Rendkívül gazdag történelmi múltunkat viszont – legalább tudatunkban! – örökre megtarthatjuk.

Ebben segíti az Örökség Népfőiskolai Tábor előadássorozata is azokat, akik résztvevői, bele-belehallgatói a jobbnál jobb előadásoknak, műsoroknak, akiknek a részvétel megújulást és felüdülést is jelent, s akik évről évre így búcsúznak el: „Viszontlátásra jövőre!”


Az ÖNT hallgatósága


Felvidéki barantások


Dévény


Detrekőváralja

Mészáros Attila

Megéri küzdeni

Magyarságunkért folytatott küzdelmünk során az emberben néha felvetődik a gondolat: „Megéri –e a küzdést, másokkal való civakodást, a szüntelen elénk táruló nehézségek legyőzését, a beléfektetett hitet.

Lelkünkből feltörő hittel vallom: Megéri küzdeni, még ha a világ, mely most álmát alussza, meg nem értéssel, merő közönnyel tekint felénk. Mert nem az egyéni siker elérése kell, hogy legyen tevékenységünk mércéje, hanem közösségünk továbbélése legyen a tétje.

Ébren álmodva, hitünk akarattá, akaratunk kitartássá nőtt. Így jött létre az I. Csodaszarvas Rovásíró Tábor, amit két felvidéki polgári társulás: a Palóc Társaság, és a Honti Corvin Kör indított útjára. Megvalósítására július első hetében került sor a festői környezetű Kovácspatakon . A táborban mintegy 31 gyermek vett részt öt táborvezető felügyeletével. A táborlakók nagy százaléka Felvidékről jött, viszont örömünkre szolgált, hogy Magyarországról is érkeztek szép számmal.

A tábor első napján különböző játékokon keresztül megismerkedtünk egymással. Délelőtt megtörtént a gyermekek csapatokba osztása, illetve korosztályok szerinti csoportosítása. A mintegy hat csapat (Hunor, Magyar, Nimród, Koppány, Levente, Botond) különböző versenyeken, bizonyította tudását, rátermettségét, ügyességét. Kiemelkedő hangsúlyt fektettünk, hogy ne egymás ellen versengjenek, hanem a feladatokon, programokon keresztül egységgé, közösségé kovácsolódjanak. Az első feladat mindenki számára az volt, hogy saját pólójára megfesse a tábor jelképét, a Csodaszarvast. Kora este Szakács Gábor,a Forrai Sándor Rovásiró Kör elnöke tisztelte meg jelenlétével táborunkat, aki a rovásírás terjesztésében feleségével, Friedrich Klárával történelmi munkát végeztek- végeznek. Legújabb megjelent lemezükből, a Rákóczi él-ből kaptunk ízelítőt. A hangulat egyre emelkedett, majd a
Rováshimnusz hallatán mindannyian felállással tisztelegtünk. Este mindenki a saját maga sütötte szafaládéját vacsorázta meg.


A rovásírás tábor lakói

Másnap reggel testedző tornával indítottuk a napot, amit szigorú szobaszemle követett. A délelőtt folyamán megtekintettük a Kovácspatakhoz közeli Helemba - „zsákfalu”- nevezetességeit. A táborlakók egyrészt idegenvezetőnknek, Peck Otíliának köszönhetően számos érdekességet megtudhattak a faluról, másrészt a csapatok néhány elrejtett boríték megtalálása és az abban rejlő szöveg elolvasása után további fontos információkhoz juthattak Később versenyfeladatok megoldásával visszaidéztük a Helembán történt eseményeket és a kapott információkat. Délután a csapatoknak a közeli erdőségekben akadályversenyen kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

A következő napon Farkas Zsolt, református lelkésznek köszönhetően a gyerekek megismerkedhettek őseink ősi harceszközével a nyíllal, s annak használatát a gyakorlatban is kipróbálhatták. A gyakorlást egy vidám fürdőzés követte a helyi strandon. Ebéd után a helyi erdéssbebarangoltuk a Burdás hegység egy részét. A több kilométeres túra után egy kicsit elnyűtten érkeztünk vissza a táborba. A pihenést követően játékos formában rovásírás ismeretekkel gyarapodhattak a táborlakók. Késő este a legmerészebbek bátorságpróbán vehettek részt. Ez abból állt, hogy egyénenként egy kijelölt úton kellett végighaladniuk, s csak a megadott feladatok sikeres megoldása után mehettek tovább a célig.

Pénteken az előző napok alatt felhalmozott rovásismereteket és gyakorlati tudnivalókat ismételtük át, illetve újabb ismeretekkel egészítettük ki. Ezt követően az elméleti és a gyakorlati részből egyaránt rovásírás próbákra került sor. Ennek kiértékelése az esti rovásírás avatáson történt meg, ahol a rovásíró csapatok jutalomban részesültek. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki megértette a csapatmunka, az együvé tartozás fontosságát, felfedezte a közösségi játékok szépségét és izgalmát. A szervezőket felettébb megnyugtatta, hogy az egyének közti versengésnek nyoma sem volt.

Zárszóként, avagy utolsó gondolatként megjegyzendő: ,, Szikrát vetettünk, s hogy idővel mit aratunk, egyrészt a saját kitartásunkon, másrészt a segítő kezek meglétén fog múlni. Valljuk, hogy amíg lesz hit, akarat, kitartás és szív, mely ezeket összekovácsolja, addig tesszük amit kell!

Ezúton is köszönet a táborvezetőknek: Balogh Andreának, Bodon Juditnak, Mészáros Ildikónak, Salgó Gabriellának, továbbá minden áldozatkész szülőnek és helyi segítőnek a segítségéért.

Köszönjük Z. Urbán Aladárnak, a Palóc Társaság vezetőjének, Szakács Gábornak és Friedrich Klárának a Kárpát – medencére kiterjedő rovásírásversenyek megálmodóinak támogatását, s hogy általatok a tanítványokból tanítók lehettünk.

Nagyon emlékezetes kirándulás volt
Csáky Mátyás hatodikos tanuló, Ipolybalog

2008. augusztus 15-én kezdődött Esztergomban a Rákóczi Szövetség által szervezett anyanyelvi tábor, amelyen öcsémmel, Misivel vettem részt.

A tábor helyszíne a grand Camping volt. Odaérkezve először elfoglaltuk a szobánkat, majd elkezdődött az ismerkedés és a csapatokba való beosztás. Összesen hét csapat alakult ki. A mi csapatunk vezetője Korni és Pityu volt. Választottunk magunknak egy nevet, így lettünk mi a Kisegér csapat. A tábor folyamán több feladatunk is volt, amit így együtt kellett elvégezni. Például megzenésített verseket tanultunk meg, különféle produkciókat találtunk ki és adtunk elő. Napközben többször volt lehetőségünk fürdeni, bár a hideg napokon ezt el kellett halasztani. Az egyik napon kirándulni voltunk Budapesten, ahol ellátogattunk a Fővárosi Állatkertbe és megcsodáltuk a Csodák Palotáját is. Ez egy nagyon emlékezetes kirándulás volt. Volt nap, amikor megnéztük az esztergomi Bazilikát, vasárnap elmentünk a szentmisére, Gabcsi vezetőnk segjtségével tanulhattuk a rovásírást, sokat játszottunk, sportoltunk, különféle érdekesebbnél érdekesebb foglalkozáson vettünk részt. A tábor ideje alatt sok új barátot szereztünk.

Remélem, hogy jövőre a kisöcsénkkel, Mátéval együtt vehetünk részt a táborban.


Gyergyóafalui üzenet

BARANGOLÁSOK A TÜNDÉRKERTBEN
Nagy Rita – Nagy Szivila

A korareggeli órákban indultunk útnak. Körülöttünk még fényesen csillogott a harmatos fű, enyhe köd borította a tájat. A nap épp csak előbukkant éjjeli rejtekhelyéből, és halvány sugarai jelezték, hogy aznap ne számítsunk nagy melegre.

Mikor végre utolsó útitársunk mögött is bezárult az autóbusz ajtaja, megkezdhettük barangulásunkat a tündérkert felé. Voltak köztönk olyanok, akik már jártak Erdélyben, másoknak ez volt az első útjuk ebbe a titkokkal övezett részébe a nagyvilágnak, ahol megannyi apró jelenete játszódott le a magyar történelemnek, események, melyek másokat talán hidegen hagynak, de hozzánk magyarokhoz, közelállnak. Elszakadt teztvéreinket készültünk meglátogatni, azokat, akik ugyanúgy éreznek, mint mi, hasonló a sorsuk, mint nekünk, és akiknek nemzeti himnuszunk hallatára ugyanolyan hevesen kezd verni a szívük, mint a miénk. Ők voltak hát utazásunk célpontjai, a székelyek.

Időközben mindenki kényelmesen elhelyezkedett a maga ülésén, megkezdődtek a beszélgetések, ismerkedések és a rég nem látott ismerősök üdvözlése. Észre sem vettük, úgy szállt velünk az idő, s mi ezalatt átutaztunk Magyarországon. Romániába érve viszont az embernek az az érzése támad, mintha egy más világba csöppent volna. Ahogy egyre beljebb és beljebb haladtunk az ország szívébe, egyre csak Ady sorai jutottak eszünkbe. Mi is „elvadult tájon” gázoltunk és láttuk nemcsak az „ős, buja föld” rejtette dudvát és muhart, de a roskadozó viskókat is, szegénységet, nyomort megtestesítő mezítlábas, maszatos kis utcagyerekeket és a csonttá soványodott kóbor kutyákat. Paradox módon a táj képéhez hozzátartoznak még az előbb már említett roskadozó viskók közvetlen szomszédságában épülő hatalmas, több emeletes kastélyok, melyeknek nagy részük félkéz állapotban várja, hogy szebb idők köszöntsenek rá, és végre lakhatóvá váljanak. E lehangoló látvány ellenére mindnyájunkat öröm töltött el, mikor átkeltünk a Király-hágón, mert tudtuk, a jó palócok megérkeztek a Tündérkertbe.
Első megállónk Kalotaszeg központja, Bánffyhunyad és annak református temploma. A helyi lelkész, Kusztos Tibor jóvoltából bepillanthattunk nemcsak a templom belsejébe, hanem a helység történelmébe, népszokásaiba is.

Estefelé járt már az idő, mire Kolozsvárra értünk, és főbb nevezetességeinek, Mátyás király éppen beállványozott és felújítás alatt álló lovas szobrának, a Szent Mihály székesegyháznak és Mátyás szülőházának megtekintése után szálláshelyünk felé vettük az irányt.

A következő két nap programját kissé átalakította a román utak siralmas állapota, mely jelentősen nehezítette bizonyos helyek, falvak megközelítését. Utunk második napján elénk tárult a Tordai-hasadék csodálatos színvilága. Fantasztikus érzés volt végigsétálni e természeti különlegességet átszelő, a bő vizű folyó partján húzódó turistaösvényen, átkelni a függőhidakon és magunkba szívni a friss, tiszta levegőt.


ATordai-hasadékban

A délelőtti séta után a Székelykő lábánál fekvő Torockóba látogattunk. Jókai Egy az Isten c. regényében azt írja, hogy a falut őrző hegy formája miatt itt kétszer kel fel reggelente a nap. A napfelkeltét nem láthattuk ugyan, de megcsodálhattuk a falu főterét, az egyforma, gazdag népi díszítéssel ellátott parasztházakat. Olyan volt ez a látogatás, mint egy nagy időutazás a múltba, azokba az időkbe, amikor még nem voltak aszfaltozott utak, gépjármű híján lovas kocsin jártak az emberek, teheneket tartottak, bárányokat legeltettek és a nap végén elfáradva tértek haza egyszerű kis házikóikba. Mi már csak skanzenekben és a tévében látunk ilyeneket, esetleg nagyanyáink mesélnek róla egyszer-egyszer a hossz téli estéken, de Erdélyben ez még maga a valóság, mely szorosan hozzátartozik az ott élők mindennapjaihoz.

A nagyenyedi ebédből, amivel az ottani római katolikus plébánián vártak minket, végül is uzsonna lett, de vendéglátóink így is nagy szeretettel fogadtak és bőségesen meg is vendégeltek bennünket. A helyi plébános röviden bemutatta nekünk a város vallási életét, kiemelve a felekezetek közötti szoros együttműködést. A magyar himnusz eléneklésével búcsúztunk a plébános atyától, majd ellátogattunk a híres Bethlen kollégiumba, ahol olyan neves személyiségek tanultak, mint Apáczai Csere János, Kőrösi Csoma Sándor vagy Sütő András.

Harmadik napunk programja Székelyderzs, a világörökség részét képező unitárius erődtemplomának megtekintésével kezdődött. A templom falait a Szent László legendát ábrázoló freskók maradványai


Freskórészlet Székelyderzsen SZÉKELYDERZS

 

és egy rovásírásos felirat díszíti. A hely másik jellegzetessége a templomot körülvevő kőfal, amelynek nemcsak ellenséges népek támadásait megelőző védelmi szerep jutott, de a lakosok itt tárolták, sőt tárolják ma is a szalonnát és a gabonát. Napjainkban is él még a régi „házirend”, miszerint a szalonnából csupán hetente egyszer, szerdán, a reggeli harangszó után vihetnek az emberek.

Következő megállónk a bögözi református templom, mely szintén Szent László faléfestményéről és rovásírásos emlékéről híres. Bár azt hiszem, sokunknak e helyiségnév hallatán először Bíró Andor


A bögözi lelkész IMG 1333

lelkész jut eszünkbe, aki ízes székely humorával megfűszerezve mutatta be nekünk a templom és a község történetét.

Hosszú és veszélyes volt az út Énlakára, de nem bántuk, mert a látvány, amely ott fogadott, mindenért kárpótolt minket. A falu unitárius templomának mennyezetét rovásírásos kazetta díszíti.

Vasárnapi uitazásunk utolsó állomása Brassó. A város fölé emelkedő Cenk-hegyen elhelyezett hatalmas felirat már messziről jelzi az arra utazó idegennek, hogy hová is közeledik éppen. A hegyről, amit drótkötélpálya segítségével hódítottunk meg, csodálatos kilátás tárult elénk. Láthattuk nemcsak Brassót, hanem az azt körülvevő dimbes-dombos tájat is. Mikor már eleget gyönyörködtünk ebben a meseszép kilátásban, ellátogattunk arra a helyre, ahol valaha Árpád apánk szobra állott. Mára a szobrot ledöntötték ugyan, de talapzata ma is ott áll, és arra int minden magyart, hogy nemzetéhez soha ne legyen hűtlen.

A következő két nap a túrák és a gyaloglás jegyében telt. Ellátogattunk a Nyerges-tetőre, ahol emlékhely, keresztek és koszorúk jelzik, hogy véres csata színhelye volt egykor. Ez a szomorú esemény, amire mi is koszorúzással és keresztállítással


A Palóc Társaság keresztje a Nyerges-tetőn

emlékeztünk, 1848. aug. 1-jén történt, mikor Gál Sándor honvédezredes maroknyi csapatával sikertelenül próbálta megállítnai az országba betörő, túlerőben lévő orosz sereget.

Kézdiszentléleken a Perkő-hegy tetején fekszik egy kis, fehérre meszelt, szent Istvánnak szentelt kápolna. Hjres búcsújáróhely ez a kis dombtető, melyről minden évben, augusztus 20-án zarándokok seregének éneke száll az ég felé. Azon a napon nem volt ott rajtunk kívül senki, csak egy tehéncsorda legelészett békésen a domboldalon. Mi azonban éreztük, hogy ima és éneklés nélkül nem hagyhatjuk el ezt a helyet. Isten elé álltunk hát mi is, és kértük őt magyar hazánkért, nemzetünkért. Abban a reményben hagytunk mögött a kápolnát, hogy kéréseink biztosan meghallgatásra találnak.

A Torjai-büdösbarlang megközelítése is egy kisebbfajta túrát igényelt, de leküzdvén fáradtságunkat, nekivágtunk a helyenként kissé meredek hegynek, és célunkat elérve mi is megtapasztalhattuk a barlangból feltörő gázok jótékony hatását.

Következő állomásunk a Szent Anna-tó, ahol lehetőség nyílt a sétára, csónakázásra, a bátrabbak meg is mártózhattak a tó kristálytiszta vizében.Csak mikor rövid pihenőnk végén autóbuszunk már lefelé gurult a hegyről, lettem figyelmes lettem figyelmes „potyautasunkra”, Vén Árpád költőre, aki első kötetének megjelenését várja. Azt mondta, tragikusan elhunyt lánya emlékére, annak 30. születésnapján jelenik majd meg a kötet. Nem mondja ki, de érezzük, hogy büszke rá, hogy idős kora ellenére ennyit elért, és tudja, hogy a lánya is hasonlóképpen érezne, és érez is odafentről. Vén Árpád olyan ember, akinek az Isten megfogta a kezét, és átsegítette őt megannyi nehézségen éás keserűségen. Ahogy saját élettörténetét mesélte, olyan volt, mintha valamelyik Wass Albert-regényből pottyant volna közénk. Az élete során átélt sok szenvedés ellenére hangjából derű áradt. Jó humora, minden helyzetben vele levő optimizmusa elénk tárta a székely ember érzésvilágát, életfelfogását és életerejét. Mielőtt elhagyott volna minket, szerényen adományt kért könyve kiadásának költségeire. Mondanom sem kell, hogy a körbe küldött kalap percek alatt megtelt.

Tusnádfürdőn még megtöltöttük üres üvegeinket friss gyógyvízzel, majd visszatértünk székelyudvarhelyi szállásunkra.

Az ötödik napon folytattuk barangolásunkat. Első megállónk Gyergyóalfalu. Temploma mellett található István pap szobra, aki megalkuvást nem ismerve szembeszállt Zsigmond királlyal és fegyverrel védte a katolikus hitet.

Kis útikalauzunkban Ervin páter


Ervin páter

úgy szerepel, mint „az egyszem barát”. És tényleg, ő a szárhegyi ferences kolostor egyetlen lakója. Az idős szerzetes korát meghazudtoló üdeséggel, szívéből-lelkéből beszélt a kolostor történetéről, annak egykori híres lakóiról. Mesélt életéről is, a múltról, arról, hogy kétszer is túlélte saját halálos ítéletét, a jelenről, hogy mivel foglalkozik Szárhegyen ő, az egyedüli barát, és a jövőről, hogy a kolostopr mellett erdőt ültetett, hogy annak fái, ha majd megnőnek, koporsóul szolgálhassanak neki. Az első látásra egyszerű „gyertyagyújtogató barátot” hallgatva azt vehettük észre, hogy benne megtestesül a szárhegyi kolostor három célja: a kultusz, a kultúra és a caritas. És hogy mi lesz a kolostorral, ha Ervin is átköltözik a mennyei hazába? Ez a kérdés egyelőre megválaszolatlan maradt.

Miután búcsút vettünk a baráttól, a Békás-szoros felé vettük utunkat. Mikor átevickéltünk a hegy meredek, szerpentines útszakaszán, kiszálltunk a buszból, hogy egy kis sétát tehessünk ebben a ritka természeti szépségben.

Csíkkarcfalva mindenekelőtt nagyon jó állapotban megmaradt katolikus erődtemplomáról híres, de itt található a Mózes család gyapjúfeldolgozó üzeme is, ahová szintén betértünk, és ahol betekintést nyerhettünk a gyapjúfeldolgozás fortélyaiba.


Részlet a Mózes-üzemből


A Cserekert fogadó buszunkkal

Kicsit késve érkeztünk a csíkrákosi Cserekert fogadóba, ahol Panni néni és családja rengeteg finomsággal várt bennünket. Jóságukat a Székely himnusz eleéneklésével szerettük volna meghálálni: „Maroknyi székely porlik, mint a szikla...” énekeltük mindnyájan, és énekelte velünk Panni néni is. Ajkán úgy csengtek a szavak, mint egy ima, mely szélesebbn száguld a menny a felé. A meghatottság tükröződött több társunk arcán. Nem volt könnyű ezek után bármit is mondani... A mádéfalvi 1764-es székelyirtás emlékművénél történő koszorúzás és a rövid megemlékezés után a sokunk által már annyira várt csíksomlyói kegytemplomba érkeztünk, és nagy volt a meglepetés, mikor a késő idő ellenére még nyitva találtuk azt. Bementünk tehát és Égi Édesanyánk lábai elé borulva „nemzeti imánk ” eléneklésével kértünk szebb jövőt sokat szenvedett magyar nemzetünk számára. Sokan most is könnyeikkel küszködve hagyták el ezt a szent helyet. Felemelő pillanat volt!

Hatodik napunk a megemlékezések napja volt. Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjánál rögtönzött kis megemlékezés keretében tisztelegtünk. Farkaslakán lehetőségünk nyílt megismerkedni Tamási Áron unokaöccsével, akinek köszönhetően mélyebb betekintést nyerhettünk e máig nagy tiszteletnek örvendő székely író életébe. A szülőház gazdagon berendezett kis szobájában, melynek mennyezeti gerendáit még az író is szemlélhette, szinte életre kelt a múlt, a falakon lógó képek és egyéb emléktárgyak felelevenítették az író életét, munkásságát. Hamvai, végakarata szerint a templomkertben vannak elhelyezve. Itt alussza örök álmát Tamási Áron, két cserefa árnyékában.

Kicsit hosszúra nyúlt a korondi vásárlás, mert az ott levő árusok gazdag kínálatának nehéz volt ellenállni. Bár Korond elsősorban fazekasságáról híres, a vásárolni vágyó turista megtalálhat ott a ruháktól a fafaragásokig mindent.

Vásárlásunk és nézelődésünk eredménye nemcsak az lett, hogy autóbuszunk megtelt különböző emléktárgyakkal , de az is, hogy ennek köszönhetően késve érkeztünk következő állomásunkra, Szovátára. Ennek mindenek előtt azok látták kárát, akik szerettek volna megmártózni a Medve-tóban, mert az ott-tartózkodásunk alatt épp zárva volt.

Marosvécsre érkezve a 100 éve, 1908. jan. 8-án született Wass Albert síremlékét tekinthettük meg, amely a reneszánsz kastély kertjében áll.


Zolcer Erika Wass Albert versét mondta el

Kis ünnepségünk keretében meghallgattuk „vándorszékely” Üzenet haza című versét, és elhelyeztük koszorúnkat. A gernyeszegi Teleki-kastély ma kórházként működik, így csak kívülről tekinthettük meg.

Az utolsó napra már csak két megálló volt betervezve, melyekből az első körösfői református templom volt, amit a községben szolgálatot teljesítő Ferencz László lelkész vezetésével nézhettünk meg. Utolsó megállónk pedig a Király-hágó volt. Itt kezdődtek erdélyi felfedezéseink, így utunk végeztével még egyszer megcsodáltuk a hegyeket, és visszanézve gondolatban elbúcsúztunk a Tündérkerttől.


A körösfői ref. Templom


Úton...

Nagy élmény volt számunkra ez az itt töltött hét nap, amely lelki megtisztulást eredményezett lelkünkben, és reméljük, útitársaink is megtapasztalták ezt a katarzist. Csodálattal emelhetjük kalapunkat meg az itt élő magyar testvéreink előtt, akik az őket körülvevő „román tengerben” megannyi szenvedés és üldöztetés ellenére is bátran kiállnak nemzeti, vallási hovatartozásuk mellett, és azok előtt, akik fáradságot nem ismerve minden túlük telhetőt, sőt sokszor annál jóval többet is megtesznek az erdélyi magyarság felemeléséért. Példaértékű számunkra kitartásuk, szorgalmuk, egyszerűségük, lelkük tisztasága.

BESZÉDES SZÁMOK

Elkezdődött az új tanév. Folytatódik lemorzsolódásunk. A borulátó nézet szerint: semmi sem vethet neki gátat. A derülátók szerint: van remény. A két nézet viaskodik az emberben, vajon melyik kerekedik fölül? Mindkettőért tenni kell valamit. Az elsőért: úgy mint eddig, biztos lesz az elfogyás. A másodikért: sokkal többet sokaknak és mást. Ki-ki ráébredve felelősségére és lehetőségére!

Az új tanévben 50-re nőtt az elsősök száma. Micsoda öröm! Nem mintha nagyobb arányban nem nőhetett volna! Ha valamennyi magyar gyereket magyar iskolába adtak volna szüleik! De nem! Az összes magyar iskolába járó tanuló száma 504. Csak! Kevesebb, mint volt az elmúlt tanévben!

Csábon összesen 28 magyar iskolás van, ebből 4 az elsős helyből. Ipolybalogon 173-ból 13 az elsős, de helyből csak 6, a többi Szécsénkéről 3, Ipolynagyfaluból 2, Ipolykesziről és Kóvárról 1-1. Ipolynyéken a 163-ból 8 az elsős, de helyből csak 6, 2 tanuló jár még Inámból és Ipolynagyfaluból. Ipolyvarbón 60-ra süllyedt az összlétszám, s a 2 elsős Bussáról került ki. Lukanényében 52 a magyar tagozatosak száma s ebből 10 az elsős, de csak 7 helyből, mert 1 apátújfalusi, 1 dacsókeszi s 1csábi elsősük van (viszont 14 elsős van a szlovák tagozaton!). Ipolyhídvégen az összes 6 tanulóból 4 az elsős s közülük 1 Tesmagról jár. Kelenye egyházi iskolája összesen 5 tanulóval „dicsekedhet” s 2 a helyi elsősök száma. Végül Óvárban 7 a tanulók száma és 2 a helyi elsős.

Beszédes számok ezek s még beszédesebbek lennének, ha mellékelnénk a szlovák iskolába íratott és oda járó magyar gyermekek számát. De akkor már sírnom, sírnod, sírnunk kellene...

Házunk tájáról

  • Hagyományos Balassi-megemlékezésünk az idén sem marad el, csak most szokatlan időpontban kerül rá sor: okt. 19-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor. Viszont aki részt vesz rajta, egyúttal a szécsénykovácsi Krúdy-ünnepségnek is részese lehet. Kékkő után a kovácsi eseményekre hajtunk, ahol képzőművészeti kiállítás, Pekár István időszerű gondolatai, a lukanényei citerások muzsikája é snem utolsó sorban, Filip József polgármester finom ebéde vár bennünket, hogy egyéb ényencségekről szó se essék! Szeretettel várunk minden irodalombarátot!

 

  • Nagyban készülünk idei tevékenységünk talán legnagyobb eseményére, a Sajó Sándor születésének 140. évfordulós rendezvény-sorozatunkra, amely november 13-tól 15-ig tart Ipolyságon. 13-án a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat című magyarságversek szemléjére kerül sor, 14-én konferenciára, 15-én pedig szoboravatásra. Lesz még irodalmi est megzenésített Sajó-versekkel neves szerzők előadásban, lesz illusztrált Sajó-költeményekből albumbemutató, És mégis, mégis hinni kell... címmel Tarics Péter és Tarics Hortenzia előadói estje, istentisztelet. Részletek a meghívóban és a sajtóban. Mindenkit várunk!

 

  • Emlékeztetőül: a Palóc Társaság 2009-ben lesz 20 éves. Megjelentető kiadványunkba irodalmárainktól közlésre szánt alkotásokat kérünk és várunk. Bárki leírhatja gondolatait bármiről. Kifejezheti azt rajzban is. Kérünk mindenkit: tartson velünk, tartsunk össze, hogy ünnepünk örömünnep legyen, „a magyar hagyományápolók önkéntes művelődési társasköré”.

Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
 991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
  TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk