|
„Isten vagy ember –
mindegy már, ki volt,
Ki felgyújtotta
ezt a bús világot;
Az életösztön
harsányan sikolt:
Helyedet most
kell sorsdöntőn
megállnod!
Elbukni csúful?...
hess le, őrület!...
Még hinni kell,
hogy jobb jövőnk derül…
Múlt és jövendő,
hit és becsület –
Most mind
ez egy szó:
rendületlenül!”
Részlet
a Rendületlenül!
c. versből |
|
S A J Ó
S Á N D O R
E L S Ő K Ö Z T É R I S Z O B R Á T
Á L L Í T O T T U K F E L S Z Ü L Ő V Á R O S Á B A
N,
I P O L Y S Á G O N
2008. NOVEMBER 15-ÉN
(A szobor alkotója Oláh Szilveszter szobrászművész) |
SAJÓ SÁNDOR EMLÉKÉV
MAGYARNAK LENNI BÜSZKE
GYÖNYÖRŰSÉG
Így érezhették azok, akik
résztvevői voltak a Palóc Társaság 3 napos emlékévet záró
rendezvényének november közepén a költő szülővárosában,
Ipolyságon. Sokan voltak mindhárom napon, ami nem jelenti, hogy
többen nem lehettek volna, de egyben azt is jelenti, hogy a
jelenlevőkön keresztül mind többekhez juthat el a hír, a
felismerés: van nekünk egy költőnk, akiről végre többet
tudhatunk, mint amennyit elhallgatói, kirekesztői, elfeledtetői
népének szántak.
A költő születésnapján, azaz
november 13-án a már hagyománnyá nemesedett magyarságversek
versenyével indult a rendezvénysorozat. A magyar vers ünnepe ez
a verseny, amelyet „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!”
címmel rendezünk meg évente 2000 óta. Kizárólag magyar versek
hangzanak el az alapiskolások és a középiskolások előadásában,
hisz a versmondóknak egy szabadon választott Sajó-költeményt és
egy ugyancsak tetszés szerint választott hazafias verset kell
előadniuk a mérhetetlenül gazdag magyar költészet remekeiből. Az
ünnepelt költő versein kívül így elhangzik egy-egy Arany,
Petőfi, Ady, Radnóti, Nagy László, Illyés Gyula … vers is, de ki
tudná mind felsorolni! S hiába érvel néhány begyepesedett agyú
oktató azért, hogy ezek a versek nem felelnek meg a versmondó
gyerekek életkorának, bizony évente rácáfolnak erre az ál
tételre maguk a versmondók, akik értik és átélik, ezért
továbbítani is tudják a költők üzenetét a hallgatók felé. (Az
idei versenyen az egyik kisbéri versmondó annak ellenére részt
vett a versenyen, hogy tanára le akarta róla beszélni életkora
miatt, megokolván: kizárt, hogy fiatalsága ellenére azonosulni
tudjon Sajó és a többi költőnk magyarságversével. Nagyon
látványos cáfolat született: harmadik helyen végzett a
versenyben.)
Jöttek versmondók a Felvidékről,
jöttek Belső-Magyarországról, és most is Délvidékről, a
Szerbiának ítélt Adáról. Ipolyság – már másodszor
kárpát-medencei méretű versmondó versenynek adott otthont,
erősítve ezzel a szétszakítottságában is összetartozó
magyarságunkat! Sőt, eredménye lehet e mostani szemlének, hogy –
mint adai barátaink erről értesítettek bennünket – jövőre
megszervezik a nagycsaládosok szervezeteinek keretében a
délvidéki magyarságversek döntőjét, amelynek legjobbjai jönnek
majd el Ipolyságra a magyarságverseket mondók nagy
kárpát-medencei találkozójára. Úgy legyen! (Egyszer majd talán
arról is beszámolhatunk, hogy Ipolyság környékének valamennyi
magyar iskolája küld versenyzőket a szemlére s hogy a
Nagykürtösi járás magyar iskolái sem maradnak távol tőle, mint
az idén, amikor csak az ipolybalogiak tartották fontosnak
részvételüket.)
A versmondó verseny eredménye a
következő lett:
Alapiskolás csoport : 1. Balázs
Péter – Ipolybalog, 2.Kovácsy Zsombor – Budapest, 3. Szécsényi
Emese – Ada. Középiskolás csoport: 1. Bugyi Anna –
Balassagyarmat, 2. Rozsár Edina – Gúta, 3-3. Kiss Éda –
Ipolyság, Csombok Zsófia – Kisbér.
Balázs Péter
Kovácsy Zsombor
Szécsényi Emese
Szögedi Anna
Bélik György
Solmoši Márta
Az első helyen végzettek és a
többiek is mind emléklapot, könyveket vehettek át. A
középiskolások közül a két első helyezett a budapesti Szent
László Gimnázium felajánlásaként nyári balatoni táborozást
nyert. Szögedi Anna parlamenti képviselő, a verseny fővédnöke
díját Illés Ivett ipolybalogi tanuló érdemelte ki. Ipolyság
város díját Gubík Réka lévai gimnazista kapta. A többi díjról –
beleértve a felkészítő tanárokat, szülőket és az iskolákat is -
a Palóc Társaság gondoskodott s azok a támogatói, akik osztoznak
a küldetésében: az Országos Trianon Társaság, az Anima-Kiskapu
Könyvterjesztő, a Szabad Tér Kiadó, a Csemadok Ipolysági
Alapszervezete valamint a Lilium Aurum. Köszönet a segítségért!
Az eredményhirdetésen
megjutalmaztuk azokat az ipolysági diákokat is, akik
szónoklat-pályázatunkon sikeresen szerepeltek. Ők: Baka Patrik
és Turczi Réka. A pályázat kiírására Mészáros Attila ifjú tagunk
ötlete alapján került sor s célja a fiatalok mind sokoldalúbb
részvételének elősegítése volt a Sajó-hagyományápolásban. Turczi
Réka szónoklatát az emléktábla megkoszorúzásakor hallhatta a
közönség.
NEMZETI SORSKÉRDÉSEK A XX.
SZÁZAD EURÓPÁJÁBAN
Színültig megtelt érdeklődővel az ipolysági nyugdíjas klub
terme, amelyben a fenti címmel rendeztük meg azt a konferenciát,
amely Sajó Sándorról és koráról szólt, egyben kitekintést is
nyújtva a közelmúltba és a jövőbe. A tanácskozást Solmoši Márta
könyvtárigazgató irányította (a városi könyvtár társrendezője
volt az ünnepségsorozatnak). A város nevében Bélik György, a
lemondott polgármestert helyettesítő alpolgármester köszöntötte
a konferencia résztvevőit, majd pedig Duka-Zólyomi Árpád európai
parlamenti képviselő, a konferencia fővédnöke üdvözlő beszéde
hangzott el.
Mielőtt a konferencia kezdetét vette volna, bensőséges és
emlékezetes esemény tanúi lehettek a résztvevők.
Kanizsa József
Duka-Zólyomi Árpád és Simon M. Veronika
Az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör képviseletében jelenlevő
Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja a városnak
és a Palóc Társaságnak adományozta Simon M. Veronika
Munkácsy-érmes festőművész Sajó Sándor egy-egy arcképét. Az
ünnepi eseményen maga a festőművész is megjelent férje, Enyedi
Béla daltulajdonos kíséretében. A festményeket Pálinkás Tibor
illetve Z. Urbán Aladár vette át a város és a Társaság nevében.
(A hátoldalon a Palóc Társaságnak festett Sajó-arckép)
A konferencia bevezető előadásaként a frissen alakult Trianon
Kutatóintézet vezetőjét, Szidiropulosz Archimédesz történész
előadását hallhatta a közönség A magyar önismeret útja – Trianon
címmel. Ketten is idézték Sajó Sándor emlékét, szellemét. Bihari
József, aki a budapest-kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény
vezetője és Szalay Károly író, közíró, aki a Magyar Demokrata
újságírója. A kirekesztett Sajó Sándorról értekezett Vödrös
Attila, az Új Idők kéthetilap felelős szerkesztője. A Magyar
Pedagógiai Társaság képviseletében vett részt a konferencián
Szarka Emese harmadéves doktorandusz, aki Egy elfeledett
pedagógus, Sajó Sándor címmel adta elő friss kutatásai
eredményét,
Bihari József, Szalay Károly, Vödrös Attila, Szarka Emese,
Csámpai Ottó
mert mint mondta, teljesen feltáratlan területre bukkant akkor,
amikor a költő Sajó Sándor kapcsán a pedagógus Sajó Sándor
pályafutásának feltárásába kezdett, amelyet mindenképpen
folytatni szeretne, mert írásai, cikkei, művei, s gyakorlati
eredményei a mának is nagyon sok kérdésére adhatnak választ.
Végül Csámpai Ottó szociológus egyetemi tanár boncolgatta
fejtegetésében a nemzet és a nemzettudat viszonyát, a témát a
XXI. század elejének viszonyára vetítve.
„HARANGSZÓ AZ IPOLY PARTJÁN”
Egy szép álom vált valóra. Az emlékév minden bizonnyal egyik
legmaradandóbb s kézzelfogható eredménye az a testére szerény
kötet, amely immár harmadik a sorban, már ami Sajó Sándor
legújabb kori ébresztése során született. E napra ugyanis
megjelent a Sikerx Bt. Gondozásában a költő tíz költeményét
tartalmazó kötet, benne a versek ihlette rajzokkal, amelyeket
Oláh Szilveszter szobrászművész készített. Az alkotó nem győzte
elégszer hangsúlyozni: nem illusztrációkat rajzolt, hiszen Sajó
költeményeinek szinte valamennyi sorára lehetne készíteni
rajzot, annyira képszerűen fogalmaz, hanem azt próbálta
megörökíteni, ami őt olvasás közben megfogta, ami a költő
életérzésében s a képzőművész gondolkodásában közös, egybeolvadó
s fedő életérzés.
A könyvet Csipka Rozália kiadó mutatta be a közönségnek.
Megjelenését Bauer Edit európai parlamenti képviselő támogatta,
aki maga is jelen volt az eseményen, s örömét fejezte ki, hogy
elősegíthette a tetszetős, művészi kötet világrajöttét. A
kötethez Pekár István, a Duna Televízió volt elnöke írt előszót,
utószavában pedig Z. Urbán Aladár foglalja össze Sajó Sándor
életművének eddigi élesztésében elért eredményeket.
„ÉS MÉGIS, MÉGIS - HINNI
KELL…”
A második nap, nov. 14-e a címszó alatt rejlő műsorral ért
véget. Készülvén az emlékévre, felkértünk néhány dalszerzéssel
foglalkozó barátunkat, művészt, együttest, hogy az évfordulóra
tetszés szerint válogatva zenésítsen meg egy-két
Sajó-költeményt. A felkértek között voltak: Ismerős Arcok,
Kárpátia, Kormorán, Kaláka együttesek… Az utóbbiak vállalták és
teljesítették, sőt el is jöttek néhányan, hogy a megzenésített
verseket bemutassák. A hosszú nap végén felüdülést jelentett a
dalok éneklése, hallgatása. Elsőként a helyi alkalmi
dalszerző-előadó Belányi Gyula szólaltatta meg gitárját (Az én
nagyapám), ő már évekkel ezelőtt megzenésítette és többször elő
is adta a Sajó-dalokat. Enyedi Bélától kettőt is hallhattunk (Éj
a szabadban, Van nekem egy könyvem), s ezeket a dalokat az
országban több helyen és alkalommal tetszést aratva elénekelte
már. A következő énekes Szakács Gábor volt, aki a Légy erős
részletét meg egy Csák Mátyusról szóló szerzeményét adta elő.
Végül a
Belányi Gyula
Enyedi Béla
Szakács Gábor
Kalákából ismert Radványi Balázs Prima Primissima és
Kossuth-díjas művész valamint Balogh Péter
zenetenár-előadóművész társa előadásában hangzott el három
Sajó-vers (Amerre én járok, Halk tilinkó, Mohács). A Kormorán
együttes zeneszerzőjének, Szűts Istvánnak a megzenésített két
dala előadó híján nem hangozhatott el (Van nekem egy könyvem,
Nem akarok gyáva csendet).
Radványi Balázs és Balogh Péter
A zenés műsorra, de talán az egész napra illenek Radványi Balázs
szavai, amelyeket köszönetféleképpen küldött: „Nagy öröm volt
értő fülek előtt eljátszani a kért dalokat is, és biztosak
vagyunk abban, hogy mindenki megtalálta a többi dalban is a
számára kedveset. Itthon Dalnokklubunkban is sikeresen mutattuk
be a három éneket. Azóta újra olvastam a kötet verseit és
kijelöltem megzenésítésre újabb költeményeket… Egy nagy
élménnyel gazdagabban térhettünk haza, köszönet érte!”
AZ ELSŐ KÖZTÉRI SAJÓ-SZOBOR
Megtörtént, aminek meg kellett történnie: Ipolyság város és az
Ipoly mente nagy fia, a költő, a pedagógus, a műfordító,
drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, SAJÓ
SÁNDOR szobrot kapott szülővárosában. A nagy nap 2008. november
15-én érkezett el. Szürkületben, délután négy órakor már sok-sok
helyi és távolabbról jött irodalombarát, Sajó-tisztelő gyűlt
össze a r. k. templom előtti téren, hogy részese lehessen a nagy
eseménynek. Késéssel érkezett meg a Magyar Országgyűlés
alelnöke, a maga is költő Lezsák Sándor, elkezdődhetett hát a
szoboravató ünnepség.
Pálinkás Tibor múzeumigazgató, a Csemadok helyi elnöke kérte fel
az ünnepség megnyitására Bélik György alpolgármestert, aki
keresetlen szavakkal méltatta a szoborállítás jelentőségét a
város életében, megköszönve a Palóc Társaságnak kitartó és
állhatatos munkáját ezen a téren. Híves István zenetanár és
Boglárka nevű lánya furulyaszóval és énekkel köszöntötte az
egybegyűlteket, majd Vass Ottó előadóművész Sajó Sándor
költeményeiből összeállított műsorát tapsolta meg az ünneplő
sereg. Ezután emelkedett szólásra Lezsák Sándor, aki ünnepi
beszédében példaértékűnek nevezte a szoborállítást, különös
tekintettel a mai belpolitikai feszült helyzetre, amely a
szlovák kormányzat részéről hozott döntések következtében
alakult ki. Beszéde után következett a szobor leleplezése. Ezt a
Palóc Társaság elnöke végezte el nagy taps kíséretében. Kijutott
a tapsból a szoboralkotó Oláh Szilveszter szobrászművésznek,
akit Solmoši Márta köszöntött virágcsokorral. Mahulányi József
püspöki helynök áldotta és szentelte meg a mellszobrot a
cserkészek vigyázó sorfala előtt. A Himnusz eléneklésekor már
koszorúk, virágok borították el Sajó Sándor első köztéri
szobrát.
Harangszó kondult, szentmisére szólította az ünneplőket, a
híveket. Besötétedett. Égtek ugyan a városi fények, az utcai
lámpák, a templom homlokzatát megvilágító fényszórók, a
legnagyobb fény mégis az emberi szíveket árasztotta el
reménnyel, bizakodással. Egyszer minden sötétség után megvirrad
majd, felkél a nap, s a dolgok a helyükre a kerülnek. Mint most
Ipolyságon: Sajó Sándor ébresztése, pontosabban szólva
elismertetése, és az őt megillető helyre helyezése a magyar
irodalom birodalmában jelentős állomáshoz érkezett. Innen csak
felfelé vezet az út…
SAJÓ SÁNDOR NYOMÁBAN
Vannak köztünk, akik egy-egy szellemi elődünk (jelentősebb
évfordulója alkalmából) a nyomába erednek. Zarándoklatnak is
nevezhetnénk utunkat, amelyre október 10-én indultunk 25-en. A
körülmények alapján akár 45-en is indulhattunk volna,
különösen,ha a kiadásokra tekintünk, hiszen az útiköltséget, a
szállást, a vacsorát és a reggelit a Jobbágy Károly Alapítvány
állta.
A huszonöt zarándok először Budapesten kereste fel azokat a
helyeket, amelyek költőnk életéhez kötődnek. A kőbányai Szent
László Gimnáziumnak 1917-től, a vörös kommün idejét leszámítva
volt főigazgatója Sajó Sándor. Az épület különleges stílusát
csodálattal szemlélték meg, akik először látták. A költő
mellszobra, amely még a XX. század harmincas éveiből származik,
s amely nemrég került elő a gimnázium szertárából, most az
előcsarnokban kapott helyet. Előtte álltunk körbe, hogy
meghallgassuk
Szendrei Péter igazgató-helyettes urat, aki röviden ismertette a
gimnázium történetét és mai működését. Illés Ivett,
az ipolybalogi alapiskola tanulója elmondta Sajó Ipolyság c.
versét, majd két tanuló elhelyezte koszorúnkat.
Kőbányáról a Kerepesi temetőbe vezetett utunk, ahol a költő
sírjánál tartottunk megemlékezést. Örömmel nyugtáztuk, hogy a
sír szép tiszta, ragyogó fehér, közvetlen környéke is rendezett.
Ha valaki azt gondolná, hogy a főváros vagy a temető
illetékessége hozta ily rendbe a jobbára elhanyagolt nyughelyet,
az téved. A rend és tisztaság annak köszönhető, hogy a Szent
László Gimnázium Öregdiák Baráti Köréből Hertelendy Gyuláné és
sógornője jártak itt (értesülésünk szerint), hogy méltóképpen
„fogadja” a hely az ide zarándoklókat, jelesen most bennünket.
(Az öregdiákok közül a nyár végén távozott az élők sorából az
elnök Hertelendy Gyula. Béke poraira!. ) A sírnál Z. Urbán
Aladár vázolta fel a költő gazdag életútját, Balázs Péter
ipolybalogi diák a Vagy-vagy c. versét mondta el, Pavlovics
Denisz és Barienčik János pedig koszorúnkat helyezték el a
síron. Megemlékezésünket a Himnusz eléneklésével zártuk.
Ellátogattunk a költő utolsó lakhelyére is, a budai Csörsz
utcába. 1570
A ház falán a háborúig egy emléktábla adta tudtul az arra
járóknak, hogy Sajó Sándor költő, a Magyar Tudományos Akadémia
levelező tagja, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a Szent
László Gimnázium főigazgatója, több tanári egyesület
tisztségviselője élt itt az első emeleten. A háborúban vagy
utána a táblának nyoma veszett… Pár évvel ezelőtt az öregdiákok
köre, a Palóc Társaság, a KITÁSZ kísérletet tett arra, hogy új
emléktáblát helyezzen el a házon. A Budapest XII. Kerületi
Önkormányzat és az akkori polgármester is áldását adta erre a
tervre, mégsem köszön ma emléktábla a ház faláról a járókelőkre,
mert a ház lakóbizottsága nem egyezett bele az
emléktábla-állításba! Pedig egykor maga Sajó Sándor volt az
akkori lakóbizottság elnöke is!
A Csörsz utcai döbbenet után Várpalotára hajtottunk, ahol a
„Nőtlen” szállóban (volt katonai laktanya), kitűnő helyen
szállásoltak el bennünket házigazdáink. A vacsorát és a reggelit
a Nepomuki Szent János Általános Iskola éttermében szolgálták
fel s innen nyitottunk be a szomszédos katonatiszti kastélyba,
amelyben napjainkban Belső-Magyarország egyetlen Trianon
A felvételen az ipolybalogi alapiskola tanulói
Múzeuma működik. A trianoni fájdalom és a hazaszeretet szülte, a
lelkesedés és a remény működteti múzeum kiállításait akkor
tekintettük meg, amikor dr. Szabó Pál Csaba egyetemi tanár, a
Trianoni Múzeum Alapítvány Kuratóriumának elnöke megnyitotta a
Magyar Tájak c. konferenciát. A múzeumban Sajó Sándornak, a
trianoni fájdalom költőjének külön emlékszobája van. A
gyűjteményben látható a páratlan szerencsével megmenekült s egy
budai pincéből kalandos úton előkerült Sajó Sándor családi
hagyaték, s ennek legérdekesebb dokumentuma. Látogatásunkkor
Kajtor Pál és Krasznica László a költő képe fölé felkötötte a
Palóc Társaság nemzetiszín emlékszalagját.
Október 11-e gazdag műsorral lepett meg bennünket. Elvittek a
Balatonra, Aligán beszálltunk a Kelén sétahajóba és hajókázás
közben fogyasztottuk el a kínált ebédet, hozzá kóstolgatva a
balatoni borokból. Várpalotára visszatérve meghívást kaptunk a
matyó lakodalomba, s mi nem kérettük magunkat. A lánykérés a
Thury-vár lovagtermében valósult meg a szentistvániaknak
köszönhetően. Innen a lakodalmas menet a Fő téren keresztül
vonult a templomba, ahol a magyarkanizsai irodalmi kör (mi
tagadás: kissé unalmas) irodalmi műsorát láttuk, majd táncra
perdülve a téren (megállt a forgalom!) értünk lassan az iskola
tágas tornatermébe, ahol szólt a zene, ropták a táncot a
szentistvániak és a várpalotaiak, no meg közülünk is a
táncoslábúak… Megértük, hogy tálalták a finomabbnál finomabb
lakodalmi étkeket s koccinthattunk is a rendelt borokkal…
Szívesen maradtunk volna kivilágos virradatig, de indulnunk
kellett – haza.
SZINDBÁD ÚJABB HAZALÁTOGATÁSA
A kanyargó Ipoly egyik kanyarulatában csendesen megbúvó
falucska, Szécsénykovácsi újból rangos eseménynek volt a
színhelye október közepén..
A helyi önkormányzat és főleg a polgármester Filip József – úgy
látszik – Krúdyval, de nemcsak Krúdyért a település egyik
kitörési lehetőségeként tekint az évente megrendezésre kerülő
emléknapra. Az idei két naposra sikeredett rendezvény, melynek a
Palóc Társaság és a Csemadok is társrendezője volt, nagyobb
hírverést, több figyelmet érdemelne a hírközlő eszközök részéről
is, de megszoktuk már, hogy rájuk nem számíthatunk. Marad tehát
a lázas, a tudatos, a megfontolt és csendes építkezés, amely
csak hasznára válik egyszer az idevaló magyarságnak. Az
emlékezés első napján az óbudai Krúdy Kör, a Palóc Társaság és a
helyiek kerekasztal-beszélgetésének témája a
Krúdy-hagyományápolás jövője volt. Király Lajos körelnök
megígérte további támogatását az emléknapoknak, olvasói
versenyre tett javaslatot Krúdy és általában az irodalom
népszerűsítése céljából. E sorok írója egy állandó kiállítás,
egy emlékszoba berendezését, megnyitására tett javaslatot, amely
az idegenforgalom szempontjából is egyik vonzereje lehetne az
Ipoly parti falunak, különösen annak tudatában, hogy hamarosan
megépülnek az Ipoly-hidak is a térségben. A polgármester
ígéretet tett arra, hogy biztosítja az emléknapok
folytonosságát, s amint a volt faluház felújítása befejeződik,
abban helyt kaphat egy Krúdy-emlékszoba is.
Másnap reggel az óbudaiak irodalmi körútra indultak. Térségünk
igen gazdag ebben, ezért ez alkalommal csak keskenyebb
szeletével ismerkedhettek. Először a zsélyi Zichy-kastélyban
berendezett helytörténeti és néprajzi gyűjteményt keresték fel.
Itt és Szklabonyán is Bőhm András mérnök volt lelkes és szakértő
kísérőjük és szíves vendéglátó is egyszemélyben. A nagy palóc
emlékmúzeumából Kékkőre vezetett útjuk, ahol már többen
csatlakoztak hozzájuk, hogy együtt emlékezzenek Balassi
Bálintra. A Palóc Társaság Balassi-megemlékezését minden évben a
reneszánsz költő születésnapja táján tartja hagyományos
formában. Most Kotora Rózsa mondta el a költő egyik versét,
Híves István és Boglárka énekkel, zenével tette színesebbé az
ünnepséget, melynek végén Borik István koszorúnkat is elhelyezte
az emléktáblán. A Balassi-emlékszoba és Oláh Szilveszter
rajzainak megtekintése után ezúttal sem maradt el a várbástya
„bevétele”, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a völgyre.
Ugyancsak sikeres volt a Kálvária-hegy „megmászása”, melynek
során ki-ki
A kékkői várban
Szénási Sándor, Pekár István, Hrubík Béla
talált magának beszélgető-pihenő társat. S a csusszanós, olykor
kaptatós, de pompás levélszőnyeggel fedett ösvényen járók fent a
kilátónál megkapták jutalmukat: a szelídgesztenyét, melyről mint
mindig, most is Kotora Milan gondoskodott (Isten fizesse meg
neki!).
Szécsénykovácsiba már befutottak a szécsényi sportolók, mikor az
irodalmi körutasok gépkocsijai berobogtak. Filip József
üdvözölte a koszorúzási ünnepség résztvevőit, akik között
egy-két szomszédos város és község első emberét is látni
lehetett. A szécsényi iskolások irodalmi műsorral kedveskedtek a
megjelenteknek, akiknek koszorúi elborították a
Krúdy-emléktáblát. Ebéd után a községi hivatal termében Koncz
Eta festőművész kiállításának megnyitásával folytatódott az
ünnepség. A falakat tájképek, figurák, csendéletek borították. A
művészt és alkotásait Tárkány Imre mutatta be.
Néhányan a kiállítás
látogatóiból
Filip József átveszi a
könyvadományt
Itt került sor arra a helyieknek kiváltképp nevezetes eseményre,
amikor a községi könyvtár néhány száz kötettel gyarapodott, hála
a könyveket adományozó alapítványnak, melynek teljes kuratóriuma
megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. E naptól viseli büszkén
Szécsénykovácsi könyvtára Krúdy Gyula nevét! A kulturális műsort
Pekár István, a Duna TV volt elnöke nyitotta meg igaz
magyarsággal, szép palóc beszédével.
Király Lajos
A műsorban az óbudaiak egy-egy verse, elbeszélése hangzott el
szerzőjük előadásban. Simon M. Veronika Munkácsy-érmes
festőművész ezúttal is bizonyította, mennyire szereti az
embereket, a kultúrát szolgálókat. Újabb Krúdy-arcképpel
ajándékozta meg a falut! Ezt az örömöt csak tetőzte a lukanényei
citerások fergeteges citeramuzsikája, mely mindenkit vastapsra
ragadott.
Ajándékkönyvek az asztalon
A Határtalan Alapítvány kuratóriuma
Kívánjuk, hogy Szindbád – Krúdy hazalátogatásai ősei falujába,
hozzanak megvilágosodást, szolgálja a magyarnak maradást széles
e vidéken.
CSAK A GYÖKÉR KITARTSON
Alföldi Géza 100 éve
Azok számára, akiknek birtokában van a Palóc Társaság 2004-ben a
fenti cím alatt megjelent könyve, nem ismeretlenek az alább
idézett sorok:
„Most is vihar, szél tépi, rázza
de állja a vihart Árpád vezér
ezeréves öreg diófája.
Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek,
tapadnak a földre, hogy termés legyen
az örök magyar szőlőhegyen,
hogy élni tudjon: dió, levél, ágak…
- Adj, Uram, elég erőt a harcos diófának! …
Uram, csak Te lássad,
hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
a gyökér kitartson. A gyökér kitartson.”
De ki volt az 1943-ban keletkezett vers költője, Alföldi Géza?
Hasonlóan Sajó Sándorhoz, őt is tiltólistára tette a század
bitorló eszméje, megbélyegzett, kirekesztett, feledésre
ítéltetett.
100 éve, 1908. június 22-én született Cegléden (eredeti neve
Schilzong). Újságírói pályáját a Ceglédi Hírlapnál kezdte, majd
Budapesten folytatta. Zeneszerző is volt, vígjátékokat,
operetteket írt, a Csókos huszárok c. operettje országos hírűvé
tette. A háború alatti tevékenységéért, tisztségeiért vád alá
helyezték s elítélték, de sikerült száműzetésbe mennie.
Bajorországban indította útjára a Hídverők c. lapját, melynek
támogatója volt többek között Nyírő József és Padányi Viktor is.
A Hídverők a nemzeti emigráció egyik legradikálisabb szócsövévé
vált. Szerényebb kiadásban, de tüzes mondanivalóval jelennek meg
verseskötetei: Krisztusom, én Péter nem leszek!, A Kárpátokon
majd találkozunk, Pajtás, a hited el ne add!, Én tovább nem
hazudok! Stb.
A kilátástalan harc politikai ellenfeleivel teljesen megtörte
Alföldi Gézát. Lapját a német hatóságok betiltották, őt magát
kitiltották Németországból. Erre azonban nem került sor, mert
nem akadt ország, mely a költőt befogadta volna. A politikától
visszavonultan, verseket alig írva, mostoha körülmények között
érte a halál 1991. október 25-én.
2005-ben jelent meg a költészetét átfogó 700 oldalas kötet, A
végrendelet, amely a nyomtatásban megjelent versein kívül
életrajzát, a kortársak visszaemlékezéseit és több felvételt is
tartalmaz. Ugyancsak 2005-ben a Kráter Kiadó gondozásában
megjelent „Hazátlanul – Emigrációs költők antológiája” című
kötetben található egy rövidebb válogatás életművéből.
Alföldi Géza költészete is helyet követel magának gazdag
irodalmunkban. Életművének megítélése nem a mi feladatunk.
Emlékezni rá és emlékeztetni kortársainkat, igen. Ezt tettük
most, s emlékezésünket egy verséből vett idézettel zárjuk: :
„Uram, ha ma élnél, a sorsod ma is csak a keresztig vezetne. Nem
változtak azóta sem az emberek, a farizeusok, pilátusok, papok,
a nép, a tömeg, a helóták. Ma is kereszt jár annak, aki igazán,
szívből a másiknak mindent megbocsát!”
Vendégkönyv
„KEDVES VIRÁGAI A
PALÓCFÖLDNEK”
A magyar széppróza kimagasló alakja, Mikszáth Kálmán emberi-írói
hagyatékának ápolására a Palóc Társaság hetedik alkalommal
hirdet országos prózamondó versenyt. A fenti címmel 2009.
március 28-án Losoncon rendezendő versenybe a szlovákiai magyar
középiskolák diákjai nevezhetnek be. A benevezés ingyenes. A
versenyzőknek egy Mikszáth-elbeszélést vagy regényrészletet kell
könyv nélkül előadni. A szakmai zsüri az előadott művel való
azonosulás foka, a beleélés képessége, az előadás művészi
színvonala és a fellépés alapján értékeli a teljesítményt.
A felvidéki döntő résztvevőinek ellátásáról és a díjakról a
meghirdető és támogatói gondoskodnak.
A jelentkezéseket 2009. február 28-ig várjuk a Palóc Társaság,
991 11 Balog nad Ipľom, Kör u. 194 címre, illetve a z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
villámlevélcímre. A jelentkezési lapon tüntessék fel a versenyző
nevét, életkorát, elérhetőségét, iskolája nevét valamint az
előadandó mű címét. A jelentkezőknek a versennyel kapcsolatos
további tudnivalókat tartalmazó meghívót küldünk.
Jó felkészülést, sikeres szereplést kíván a Palóc Társaság!
MAGYAR ROVÁSÍRÁS -
TANFOLYAM ÉS VERSENY
A Palóc Társaság 2009-ben is folytatja a magyar rovásírás
népszerűsítését. Március végén Ipolyságon a magyar rovásírás
iránt érdeklődők számára tanfolyamot rendezünk, amelyen
szakemberek előadásai, a gyakorlati oktatás tapasztalatai
hangzanak el egyebek mellett. A részvétel ingyenes. Jelentkezni
február 28-ig lehet.
A IV. Felvidéki Országos Rovásírásversenyre április 30-án
Komáromban kerül sor. A versenybe az alapiskolák tanulói a II.
osztálytól kezdve és a középiskolák diákjai jelentkezhetnek,
valamint egyének e két korosztályból onnan, ahonnan szervezetten
nincs jelentkező. A feladatok megegyeznek a 2008. évivel, s
bővülnek a rovásírás emlékeinek és történetének ismeretével. A
részvétel ingyenes. A versenybe március 29-ig lehet jelentkezni.
Mindkét rendezvényünk részletes tudnivalóit honlapunkról és a
sajtóból ismerhetik meg az érdeklődők. Várjuk a jelentkezéseket!
BEMUTATKOZÁS
Az ipolysági nyugdíjas klub meghívására nov. 7-én bemutatkozó
esten vettünk részt. Kajtor Pál mérnök klubvezető bevezetőjében
megindokolta a mostani meghívást: megismerni annak a
szervezetnek a tevékenységét, amely hamarosan szobrot ajándékoz
a városnak.
Az érdeklődők a Palóc Társaság elnökének ismertetését hallgatták
meg az elmúlt majd két évtized munkájáról, eredményeiről. Ebből
kiemelte azt az igyekezetet, amely az elődök emlékét volt és van
hivatva szolgálni, beleértve az emléktáblák, szobrok állítását
is.
Az est végén néhány saját kiadvánnyal ajándékoztuk meg az
ipolysági nyugdíjas klubot.
SAJÓ-EST VÁCOTT
A váci Katona Lajos Könyvtár irodalmi kávéháza Sajó Sándorra
emlékezett nov. 26-án a kettős évforduló alkalmából.
Mándli Gyula igazgató üdvözölte az esten szép számban megjelent
érdeklődőket és a vendégeket, Z. Urbán Aladárt, a Palóc Társaság
elnökét és Szalay Károly írót, a Magyar Demokrata cikkíróját.
Z. Urbán Aladár a Palóc Társaság két évtizedes tevékenységéről
festett képet, kiemelve a Sajó-évfordulós rendezvényeket. Szalay
Károly a költő életútján kísérte végig hallgatóságát,
megfűszerezve azt saját véleményével a mai magyar irodalomról és
„csinálóiról”. Sajó költeményeiből Péter Pál helyi előadóművész
mondott el párat. A közönség a Magyarnak lenni és a Harangszó az
Ipoly partján c. kötetekkel feltarisznyálva búcsúzhatott az
irodalmi kávéháztól.
A váci rendezvény jól szolgálta Sajó népszerűsítésének ügyét,
ugyanakkor jól illeszkedett az emlékév rendezvény-sorozatába is.
Köszönet érte Mándli Gyula könyvtárigazgatónak.
JÓTEVŐINK VOLTAK 2008-BAN
Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, Nemzeti
Civil Alapprogram, Nemzeti Alapítvány, Magyar Kultúra
Alapítvány, Jobbágy Károly Alapítvány, Szülőföld Alap, Művészeti
és Szabadművelődési Alapítvány, 56-os Történelmi Alapítvány,
Országos Trianon Társaság, Szövetség a Közös Célokért, losonci
Magyar Kulturális Központ, Anima Könyvterjesztő, Lítea
Könyvesbolt és Teaház, Forrai Sándor Rovásíró Kör, Olajág
Keresztény Művészeti Társaság, Comenius Magyar Tanítási Nyelvű
Gimnázium és Szülőszövetsége, Csemadok Ipolysági és Zselízi
Alapszervezete, MIRA Office, IMAGENT, KEHOFA, Fagyas Róbert
rendszergazda, Real-Net szolgáltató, felvidek.ma, Udvardi
Községi Hivatal, Ipolysági Városi Hivatal, Ipolysági Városi
Könyvtár, Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre, Ipolysági
Nyugdíjas Klub, zselízi Városi Művelődési Központ, Franz
Schubert vegyeskar, Vanda Dagmar, Józsa Judit keramikusművész,
Simon M. Veronika festőművész, Oláh Szilveszter szobrászművész,
dr. Horváth Géza karnagy, Cserba Katalin, Mácsadi János, Pavol
Bakonyi, Szakács Gábor, Tarics Péter és Hortenzia, Kuczmann
Erika, Salgó Gabcsi, Szablya Rudolfné, Koltay Gábor, Koltay
Gergely, Szűts István, Radványi Balázs, Belányi Gyula, Enyedi
Béla, Lőwy János mérnök, Bélik György, Kolczonay Katalin,
Szidiropulosz Archimédesz, Bíró József és Mária, Erdélyi
Györgyné, Tóth László és családja, Oros László, Novák Gabriella,
Kiss Dénes, Vetráb József Kadocsa, Lezsák Sándor, Halász Péter,
Romhányi András, Mészáros Attila, Urbán Attila, Urbán Árpád,
Zsidik László, Bauer Edit és Duka-Zólyomi Árpád európai
parlamenti képviselők, Szögedi Anna parlamenti képviselő, Vígh
István, továbbá erdélyi lelkészek és a Palóc Társaság sok
lelkes tagja (elnézést kérünk azoktól, akik szándékunk
ellenére kimaradtak a fenti felsorolásból!).
Minden támogatónknak szívből köszönjük az önzetlen
segítséget, amellyel lehetővé tették, hogy eredményesen
terjeszthettük magyar nemzeti kultúránkat, hozzájárulhattunk
kincses örökségünk közkinccsé tételéhez!
Magyar diákok és tanárok
találkozója a Magyar Kálvárián
Az idő múlása néha lassúnak, olykor pedig gyorsnak tűnik. Az
elmúlt egyhetes táborra/találkozóra mégis az utóbbi érvényes.
Szinte hihetetlen, hogy mily gyorsan elröppentek az ott töltött
napok. Még meg sem érkeztünk, fel sem fogtuk, mi is történik
körülöttünk és már könnyes búcsút vettünk az újonnan szerzett
barátoktól.
Az első nap, mikor fáradtan behuppantunk puha ágyikónkba, még
senki sem sejtette, mi is vár ránk az elkövetkező napokban. Az
utazás kissé megviselt minket, hiszen hat óra vonatozás nem
fenékig tejfel. Éjszaka gyorsan ki is pihentük magunkat, s
másnap nagyra nyílt szemekkel meredtünk az előttünk álló dombra,
amely tetején ott várt minket a Magyar Kálvária. Nem mindenki
számított az esőre, így néhányan el is áztak, de szerencsére a
megnyitó ünnepségre kiderült az ég, s már napsütésben
élvezhettük a tárogató hangját.
Hogy mi nem tetszett és mi tetszett a legjobban ez alatt az egy
hét alatt? - nehéz megmondani. Legjobban talán a szerda délutáni
előadás tetszett, amit Szántai Lajos művelődés-történész tartott
Mátyás királyról. Egyszerűen magával ragadott az egész előadás,
rengeteg érdekességet tudtam meg a királyt illetően. Az egész
fantasztikus volt! Figyelmünket csak a terembe bejutó nyári
szellő vonta el pár pillanatra, amely a nyitott ablakokon
keresztül jutott be.
A másik dolog, ami nagyon jó volt, az az, hogy az egész
Kárpát-medencéből érkeztek diákok, így más szokásokkal, más
környezetben, más politikai helyzetben felnevelkedett emberekkel
ismerkedhettünk meg. Rengeteg új barátságot kötöttünk, s
megígértük egymásnak, hogy a kapcsolatot a tábor után is
fenntartjuk majd, hiszen ebben a modern világban az internet
segítségével könnyen felleljük egymást, akkor is, ha több száz
kilométer választ el minket. Szintén felejthetetlen volt az esti
könnyűzenei koncert hangulata, ahol felszabadultan, a
külvilágról megfeledkezve, erőnk teljéből „ugrándoztunk” s
énekeltünk.
Rátérve a másik végletre: míg a fiúk a sportversenyen vidámam
rúgták a gólokat, cselezgettek s gáncsoltak, addig mi lányok
csak néztük őket, esetleg kosárra dobáltunk, ha sikerült labdát
szereznünk. Nagyon örültünk volna, ha nekünk is lett volna
lehetőségünk összemérni erőnket kosár-, röplabdában más
lánycsapatokkal vagy akár fiúcsapatokkal.
A kirándulások, mind Borsiba vagy akár Sárospatakra - hogy csak
pár helységnevet említsek azon sok közül, amelyet lehetőségünk
volt megtekinteni - nagyon érdekesek voltak, s talán mindnyájunk
nevében kijelenthetem, hogy nagyon örülünk, hogy megtekinthettük
azon helyeket, ahol hazánk híres szülöttei jöttek a világra /
éltek / tanultak / jártak-keltek / álomra hajtották fejüket.
Az utolsó este, mikor ismét a Kálváriához indultunk, egy ismerős
érzés kerített minket hatalmába, mintha az idő megismételné
önmagát. Úgy mint az első itt töltött napunkon, ezen estén is
eleredt az eső a dombtető felé vezető úton. Először nem is
tudtuk mitévők legyünk, induljunk-e a Kálváriához vagy maradjunk
a szálláson. Szerencsére mögöttünk egy hang tudatta a
jelenlévőkkel, hogy a záró ünnepségre a közeli templomban kerül
sor. Visszagondolva, örülök annak, hogy nem kellett szakadó
esőben, tócsákat kerülgetve felfele bandukolni, hiszen a
templomnak is megvolt a maga varázsa. Mikor leoltották a
fényeket, s a rengeteg diák és tanár ott állt égő gyertyával a
kezében, szerintem minden résztvevőnek az emlékezetébe vésődött,
s méltó befejezése lett a táborozásnak.
Ezúton is szeretném megköszönni a Palóc Társaságnak, hogy
részese lehettem a találkozónak, s rengeteg élménnyel gazdagodva
térhettem haza. Remélem, jövőre is lesz lehetőségem visszatérni,
s találkozni újonnan szerzett barátaimmal.
Kurdy Éva (Párkányi Gimnázium)
Wass Albert üzenetével
búcsúzuk a Wass Albert – évtől
„VÉREIM, MAGYAR FIATALOK
Fiatal véreim, határokon innen és túl, idegen föld
elhagyatottságában, az otthoni kényszerűségek sivárságában,
rabságban, elnyomatásban, ahol csak vagytok: hozzátok szólok.
Súlyos idők nyomása nehezedik lelkemre s mondanivalómat hosszú
esztendők gondja s tudása érlelte. Ti vagytok a nemzet
jövendője. Veletek él vagy pusztul a magyar. Amit ehhez az
egyszerű történelmi tényhez hozzáfűzni kívánok, azt fogadjátok
szeretettel, mint ahogy szeretettel csordul a szívemből.
Életrevalók vagytok. Életrevalóbbak, mint mi voltunk a ti
korotokban. Okosabbak is vagytok, óvatosabbak és
mérsékletesebbek. Megértőbbek egymással és idegenajkú
embertársaitokkal szemben. Az élet tanított meg erre.
Látókörötök szélesebbre tágult a történelem viharverése folytán.
Minden lehetőségtek megvan ahhoz, hogy egy okosabb, emberiebb és
talán szebb világot építsetek föl magatok köré, mint amilyen a
mienk volt. Adja az Úristen, hogy így legyen. Mindaz azonban
azon múlik, hogy meg tudjátok-e őrizni és hajlandók vagytok-e
vállalni azt a magyar lelki és szellemi örökséget, amit mi vért
izzadva átmentettünk valahogy a különböző „izmusok” özönvizén a
ti számotokra, hogy ne legyetek lelki koldusok egy özönvíz-utáni
új világban. Ez az örökség a tietek egyedül és senki másé nem
lehet ezen a földön. Ha ti eldobjátok magatoktól, örökre elvész.
És nemcsak önmagatokat fosztjátok meg valamitől, ami
pótolhatatlan, de nélküle szegényebb lesz az emberiség is.
Nekünk magyaroknak az Úristen különösen gazdag és színes nemzeti
örökséget adott. Az egész világon egyedül ez a mienk. Senki sem
veheti el tőlünk, mint ahogy mi sem vehetjük át senkitől azt,
ami nem illet meg minket. Hiába beszélünk angolul, franciául,
spanyolul, németül, attól még nem leszünk sem angolok, sem
franciák, sem spanyolok, sem németek. Az ő örökségük nem a mienk
s ha majmolni próbálnánk őket, könyökkel betörni közéjük,
mindössze a magunk egyéniségét, a magunk örökségét veszíthetjük
el, az övékét soha sem vehetjük át. Gyökértelen idegenek leszünk
az emberi világban s lelkileg elpusztulunk benne, mint a
gyökerét vesztett fa.
Véreim, fiatal magyarok, jól-rosszul, de valahogy átmentettük
számotokra azt az örökséget, ami Isten rendelése folytán a
tietek. Átmentettük azt földrengésen, világégésen,
nemzetpusztító, lélekgyilkoló nemzetköziség mesterséges tanainak
szennyes özönvizén keresztül. Ha egyebet nem tudtunk értetek
tenni, de ezt megtettük s becsülettel őrködünk fölötte, ameddig
élünk. De a többi már a ti dolgotok és a ti felelősségetek.
Egyet ne feledjetek el: amíg magyarok vagytok s az ősi
kultúr-örökség erkölcsi alapján álltok, addig Isten által
kijelölt helyetek és szerepetek van a világban. De ha eldobjátok
magatoktól ezt az örökséget, ha magyarságotokból kivetkőztök,
akkor senkik se lesztek, csupán egy halom szemét, amit ide-oda
sodor a szél, míg végül elmerültök a semmiben.
Én bízom bennetek. Áldjon meg mindannyiatokat az egy igaz Isten,
kőszikla-örökségünk magyar Istene!”
SAJÓ SÁNDOR
Simon M. Veronika festménye
A Palóc Társaság tulajdona
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
