J Ó  P A L Ó C O K

A Palóc Társaság hírmondója
2009. I. negyedév

Teremtés

Köszöntjük a 60 éves Csemadokot

HRUBÍK BÉLA,
a CSEMADOK elnökének,
 a Palóc Társaság alapító tagjának írása

    Hat évtizeddel ezelőtt, 1949. március 5-én alakult meg a Csemadok. Bár a központi alapítók célja egyértelműen az volt, hogy betagolják a csehszlovákiai magyarságot a kommunista ideológia internacionalista szelleme mögé, a Szövetség már a kezdetektől fogva saját útját járta, saját küldetését teljesítette. Nagyon sok akkori alapító tagban a vidéken még ott élt a kitelepítések és a jogfosztottság éveinek emléke, a háború utáni nincstelenség és keserűség megannyi fájdalma, mégis talpra álltak, egyenes gerinccel és felemelt fejjel közösségi, kulturális, társadalmi életet teremtettek e maroknyi szülőföld meghurcolt és kitaszított magyarsága számára. Elindultak bátran, bizakodva, reménnyel. Azt, hogy milyen szolgálatot tettek ennek a közösségnek, csak évtizedek múltán értettük meg, amikor a nyári táborok, fesztiválok, irodalmi estek és tábortüzek álcái alatt a ragaszkodást, a megmaradást, a nyelvhez, a dalokhoz, a tánchoz, és történelemhez való konok hűséget megalapoztuk. Az, hogy ma még vannak magyar iskolák, magyar közösségek, magyar kultúra a Felvidéken, részben a Csemadoknak köszönhetjük. Az apró fácska, amit akkor ültettek, ma terebélyes tölgyfává cseperedett, mely ezer és ezer gyökérrel kapaszkodik a szeretett anyaföldbe, mely ha egyre kisebb is, egyre szűkülő, de még a miénk. Vigyázzunk rá, óvjuk és védjük! Hadd zengjen ágain új madárseregek tündöklő dallama, gyümölcsei éltessék az ültetőit, árnyéka hajlékot adjon az otthontalannak és a megfáradt vándornak, és a kiszáradt ágaiból ne kereszteket, hanem bölcsőket faraghassunk egy felnövő, új nemzedéknek, akiknek talán lesz még elég erejük és hűségük a küldetéshez, ami rájuk vár, és lesz bátorságuk is a hűséget megtartani. Üzenem nekik, őrizzék a lángot, ha sokszor hamu alatt is, parázsként fog csak izzani, mert a tűznek nem szabad kialudnia. A lelkekben sem, a hamu alatt sem. Isten éltesse a Csemadokot!

MAGYAR KULTÚRA NAPJA – 2009

    Tizenharmadik alkalommal hirdette meg a Palóc Társaság tanulmányírói pályázatát a magyar kultúra napja tiszteletére. Ezúttal nyolc témakör közül választhattak az alap- és középiskolás tanulók.  Határideig, azaz 2008. december 31-ig 261 dolgozat érkezett (utána is még néhány). Csúcsot döntött ez a szám. Megkérdőjelezhetetlenül  azt jelenti a nagy érdeklődés, hogy magyar fiataljainkban igenis él a magyarság sorskérdései iránti elkötelezettség, hogy mi lesz velünk magyarokkal, hogy a közelmúlt és a diákszempontból távolabbi múlt is érdeklődésükre tart számot, csak lehetővé kell tenni számukra a kutatást, felkelteni érdeklődésüket, hogy tehetségüket kibontakoztathassák, hogy sikerélmények vezessék őket.
    A meghirdető számára örvendetes, hogy a vágyott célhoz – magyar nemzetük szétszakítottsága ellenére is – az egységes nemzetben való gondolkodtatáshoz a pályázattal évről évre mind közelebb kerülünk, hiszen egyre több magyar fiatal ébred annak tudatára, azt erősíti meg dolgozatával, hogy ennek az ősi műveltséggel dicsekedő népnek a tagjai, nemzedékei, a nemzet részei, éljenek bár nagy távolságokra egymástól, idegen többségi népek járma alatt vagy megtűrt polgárokként – összetartoznak, összetartozunk. Bizonyítja ezt az, hogy a pályázatra nemcsak a felvidéki diákok küldték el dolgozataikat, hanem szép számmal belső-magyarországiak, erdélyiek, partiumiak, délvidékiek. Reméljük, a következő pályázatra már Kárpátaljáról illetve az Ausztriában élő és tanuló magyar diákoktól is olvashatunk tanulmányokat.
    A pályázatra beküldött munkák nagy többsége a diákok életkorát figyelembe véve alapos, kiváló munka, egy-kettő már-már szakdolgozatnak is nevezhető. Ez a tény pedig arra mutat rá, hogy nem kevés olyan magyar alap- és középiskolánk van a Kárpáthazában, amelyekben egy-egy tanár köré szerveződve műhelymunka folyik. Ez egyúttal a sokszor és sokat, bizony helytálló vélekedést – miszerint a pedagógusok többsége vagy alkalmatlan a pályára, vagy közömbös a közösségi, azon belül a hazafias nevelés iránt – részben cáfolja. Mert dicséretes és elismerésre érdemes az a műhelymunka, amelyet például a Fodor házaspár fejt ki a délvidéki Magyarkanizsán, Tóth Katalin a révkomáromi Ipariban, a Csicsay házaspár Párkányban, a hódmezővásárhelyi Simon Ferenc és a példát még hosszan sorolhatnánk.
    A sok kiváló dolgozatot Kolczonay Katalin egyetemi nyelvész tanár (Károli Gáspár Református Egyetem) és tanítványai értékelték, majd közös megegyezéssel született meg a végeredmény. Ismertetésére, vagyis a díjkiosztó ünnepségre január 18-án került sor a Magyar Kultúra Alapítvány budai székházának Deák Ferenc termében. Bár nem tudott részt venni valamennyi meghívott diák és kísérője, mégis meghaladta a százat a jelenlevők száma. Nagy örömünkre szolgált, hogy még az ugyancsak távoli Kézdivásárhelyről vagy a délvidéki Temerinből is érkeztek díjazottak. Az ünnepségnek méltó helyszínt biztosító Magyar Kultúra Alapítvány – dr. Koncz Gábor igazgató és Szilaveczky Csilla munkatársának nem tudjuk eléggé kifejezni köszönetünket! – ilyenkor a kárpát-medencei magyar fiatalok sereglésévé nemesül, ilyenkor itt találkoznak azok a magyar fiatalok, akik más-más vidék nyelvi zamatát, ízét, hozzák el, mégis – ha rövid időre is – de összeforrnak más-más tájról érkezett sorstársaikkal, akikkel együtt fokról fokra haladva építhetik a magyarabb jövőt a Kárpáthazában.
    Az ünnepség mi mással is kezdődhetett volna, mint a Himnusz eléneklésével. Megható és felemelő érzés együtt énekelni nemzeti imánkat, amelynek születése napján vagy annak táján így együtt van ennyi magyar. Kiss Dénes költő, nyelvész, a Magyar Írók Egyesülete és az Országos Trianon Társaság elnöke tartott ezután kiselőadást a magyarság megtartásának életbevágó kérdéseiről, a teremtő édes anyanyelv védelméről. Halász Péter, az Országos Honismereti Szövetség elnöke, a Honismert c. folyóirat szerkesztője a helytörténeti kutatások jelentőségére hívta fel a figyelmet és méltatta a Palóc Társaság tevékenységét ezen a területen, különösen a fiatalokkal való foglalkozás szempontjából. Ezután néhányan a jelenlevő pályázók közül felolvasták díjazott munkájukat, majd az eredmény ismertetése következett.
    A díjazottak jutalmáról a pályázat meghirdetője és támogatói gondoskodtak. Nevük felsorolásával őszinte köszönetünket kívánjuk kifejezni irántuk: Anima, Honismeret, Lezsák Sándor, Rákóczi Szövetség, Honismereti Szövetség, KEHOFA, Madách Irodalmi Társaság, Országos Széchényi Könyvtár, Országos Trianon Társaság ( akik – Szablya Adrienne vezetésével még harapnivalóról és innivalóról is gondoskodtak – köszönet érte!), Magyar Nemzeti Galéria, 56-os Történelmi Alapítvány, Magyar Kultúra Alapítvány, Lítea Könyvesbolt és Teaház.
    S a jutalmak: az útiköltség térítése a magyarkanizsai diákoknak, akik tisztelgésre érkeznek a Magyar Szent Korona elé, részvételi lehetőség a bajai anyanyelvi táborban, a kevermesi helytörténeti táborban, a Magyar Kálvária táborban Sátoraljaújhelyen, az Örökség Népfőiskolai Táborban Udvardon, a kiskunmajsa-marispusztai 56-os történelmi táborban, az Ifjúsági Honismereti Akadémián Esztergomban, hosszú hétvége Budapesten és természetesen szép, értékes könyvek az emléklapon kívül. Jutalomnak számít továbbá, hogy a legjobb dolgozatokból egy kiadványt szerkesztünk, amelynek megjelenése ez év őszére, végére várható. Addig is egy-egy díjazott diák dolgozatával találkozhattunk itt-itt, pl. az Itthon februári és márciusi számában, felbukkannak majd írások a Honismeret hasábjain, a Kecskeméti Lapok Az én hazám c. kötetében…
    Végül következzenek a Magyar Kultúra Napja Pályázat 2009-es évfolyamának díjazottjai:
Alapiskolások:
1. Finy Márk – Szombathely, Józó Andrea – Ada, Sóky Bernadett – Érsekújvár. 2. Dávid Ádám – Sárvár, Kádár Hanga – Zágon, Pathó Krisztina – Párkány, Zsapka Krisztina – Udvard. 3. Alexa Luca Sára  és   Nagy Anita - Nyíregyháza, Olajos Vajk – Homrogd, Takács Dániel – Szombathely. Csoportos I. különdíj: Baráth Réka, Bata Mária, Berec Sára, Kávai Konrád, Medve Anikó, Özvegy Anikó, Terényi Emese – Magyarkanizsa Csoportos II. különdíj: Józó Andrea és Rúzsa Réka – Ada, Bazsó Valentin, Kozma Krisztián és Perc Oszkár – Csantavér. Csoportos III. különdíj: Illés Beáta és Korcsog Ágnes – Ipolynyék, Csölle Stefánia – Kürt.
Középiskolások:
Kiemelt I. díj:  Lengyel Gabriella – Udvard, Reiter Viktor – Kecskemét, Szabó Erzsébet – Szilágysomlyó, Ternovácz Bálint – Temerin.I. hely: Bartusz Réka – Párkány, Bencze Mikolt – Brassó, Domonkos Krisztofer – Magyarkanizsa, Gál Zoltán Csaba – Arad, Kerekes Ákos – Kézdivásárhely, Kúcs Ildikó – Léva, Miklai Attila – Makó Kiemelt II. díj: Higyed Emília és Szilágyi Henrietta – Szatmárnémeti II. hely: Akácsos Tibor és Tüzes Tímea Csilla – Barót, Fűzy Eszter – Budapest, Hoffmann Gréta – Sárospatak, Kurdy Éva – Párkány, Németh Edina – Balassagyarmat Kiemelt III. díj: Bodor Gergely és Nagy András – Hódmezővásárhely, Kakas Csaba Csongor és Mészáros Szilvia – Léva III. hely: Dezső Kata Gizella – Brassó, Erdős Barbara – Salgótarján, Faragó Márk – Veszprém, Hajtman Arnold – Párkány, Kasza Imola – Kecskemét, Kása Ádám és Kovács Balázs – Eger, Petrohai Nikoletta – Sárospatak.

Pillanatképek a díjkiosztó ünnepségről

Kiállítás a diákok munkáiból

Eredményhirdetésre várva

Kiss Dénes előadás közben (jobbján Halász Péter)

Miklai Attila

Lengyel Gabriella, Reiter Viktor, Szabó Erzsébet, Ternovácz Bálint és aki kezét nyújtja: Halász Péter

Bodor Gergely, Nagy András

Hajtman Arnold, Kása Ádám

Alexa Luca Sára

Lévai diákok

A tanárok is jutalomban részesültek

Voltunk, vagyunk. Leszünk ?
Kerekes Ákos

    Globalizáció – ez az aránylag új keletű szó, mely talán  a harmadik évezred leggyakrabban emlegetett és legzavarosabb fogalma, valójában egy nagyon régi folyamatot takar. A globalizáció valójában már nagyon régen elkezdődött. Pontos dátumot nem lehet meghatározni, viszont ez a jelenség mindig is ott volt az emberiség történelmében. Az ókorban a római hódítások idején az elfoglalt területeken a római katonák és az őslakosok kultúrája, nyelve keveredett egymással, a török hódoltság idején az elfoglalt területeken erőszakkal ugyan, de új közigazgatási rendszert vezettek be. Ha ezeket a folyamatokat nem is lehet a szó szoros értelmében globalizációnak nevezni, tény, hogy több kevesebb különbséggel ugyan, de hasonló folyamatok. A XX.- XXI. században felgyorsuló folyamat, melyet “globalizáció” néven illetünk valójában visszanyúlik a gyarmatosítások korára, hiszen Amerika felfedezésével az európai ember számára rengeteg új lehetőség adódott. Kolumbusz a feljegyzéseiben a karibi térség lakóiról azt írta : “A világ legnagyszerűbb emberei, s mindenekelőtt a legnyájasabbak.” Húsz évvel később mégis nagy részük halott volt, a maradék vagy rabszolga lett, vagy földönfutó. A globalizáció, már hajnalán is kultúrák közti csere folyamatából a vagyonért és a hatalomért folyó harccá változott át. Ez a régi, lassú folyamat, az utóbbi harminc év gyors technológiai fejlődésével nagy mértékben felgyorsult, hisz a tér és az idő akadályát legyőzte a technika: létrejött az internet, mely segítségével napjainkban már a világ bármely pontjával kapcsolatba léphetünk néhány gombnyomással. A globalizáció ugyanakkor egy nemzetek fölött átívelő cégek közti kapcsolat „hálója”, melynek szálai ez év közepén összekuszálódtak, és gazdasági válság alakult ki.
    A globalizáció fő támogatói szerint (akik rendszerint mamutvállalatokhoz, nagy bankokhoz, médiahálózatokhoz kötődnek) ez egy szükségszerű folyamat, mely megszünteti a világ társadalmi egyentlőtlenségeit, ezáltal jobb lesz az életszínvonala az emberiségnek. A harmadik világ országai viszont, akik érintettek ebben a kérdésben, épp az ellenkezőjét vallják. A multinacionális cégeknek érdekük a minél nagyobb profit elérése. Ennek érdekében sok mindent megtesznek, a gyárakat ott létesítik, ahol olcsó a munkaerő,  a hatalmas üzletláncok külföldi élelmiszereket árusítanak, ellehetetlenítve ezzel a hazai termelőket. A televíziókból, rádiókból sugárzott reklámok nem takarékosságra buzdítják a társadalmat, hanem arra, hogy minél többet fogyasszon, ez hosszú távon a természeti kincsek fokozottabb kiaknázásához vezet, hisz többet kell termelni. A mai értelemben vett  „globalizmus” ideológiája szerint a piaci törvények  döntenek mindenről, így a kultúrát is ezek a törvények irányítják.
    Manapság nem számít, mennyi művészi érték, mondanivaló van egy filmben, könyvben, az a lényeg, hogy hányan olvassák el, hányan nézik meg. Tudnunk kell, hogy Amerika a globalizáció fő hajtóereje. Az utóbbi időben ott elterjedt egy olyan kultúra, illetve művészetszemlélet, mely szerint egy műalkotás az emberi munka eredménye, a munka értékét pedig a fogyasztó határozza meg, vásárlással, vagy a vásárlás elutasításával. Ez valamelyest szembenáll a hagyományos európai kultúraértelmezéssel, mely sokkal „romantikusabb”,  a műalkotást az ihlet gyümölcsének tekintette, tehát az ár itt másodlagos szerepet kapott.
    A globalizálódó világban, az előbbi sokkal nagyobb teret kapott, elterjedt a ponyvairodalom, a televízióban a külföldi műsorok leutánzott változatait láthatjuk, vagy a világ megmentésén fáradoznak az akcióhősök. A gyerekeknek szóló esti rajzfilmből sem hiányozhatnak a fegyverek, és a vértócsák.  A szórakozóhelyeken, dobhártyaszaggató gépzenét hallhatunk. A múlt század elején táncházba, esetleg bálba jártak az emberek, ma „diszkókba”. Az igazi, mondanivalóval rendelkező filmek helyett inkább akciófilmet forgatnak, hiszen arra több ember kíváncsi. Az emberek elfelejtettek olvasni, színházba járni, mert kényelmesebb otthon ülni, és megnyomni egy gombot. Az ősi, hagyományos halott-tiszteletünket „Halloween” ünnepségekkel alázzák meg, Bálintnapkor tele vannak a városok rózsaszín, szív alakú lufikkal, mintha az évnek csak ezen a napján létezne szerelem.  A gyerekek is szívesebben gyilkolják a számítógépen a földönkívülieket egy mese elolvasása helyett. Ezeket a problémákat nem lehet struccpolitikával orvosolni. Az nem vezet megoldásra, hogy bojkottáljuk a nyugati kultúrát. A problémára a megoldást az jelentené, ha az emberek nemcsak a hulladékaikat szelektálnák, hanem észrevennék a különbséget egy valódi művészeti alkotás, és egy sikerhajhász termék közt, és értékelnék a valódi művészetet. Ugyanakkor a lakosság felvilágosítása mellett szükség van olyan civil csoportok, társulások működésére, melyek célul tűzik ki a hagyományaink ápolását, és szórakoztató módon való továbbadását az utókornak, példának okáért ilyenek a táncházak és a  színjátszó körök.
    A globalizációnak ugyanakkor van egy uniformizáló hatása is, hiszen manapság már az egész világon sportcipőben és kék farmernadrágban járnak-kelnek az emberek. Ezek a ruhadarabok olcsóvá, és elérhetővé váltak, olyannyira, hogy még a szegény országokban is meg tudják őket vásárolni. Manapság már nem nagyon találni mezítlábas koldust, hiszen a globalizáció gyenge minőségű, olcsó, giccses holmik elérését is lehetővé tette.
A technikai forradalommal, és az amerikai szórakoztatóipar termékeinek beáramlásával rengeteg idegen, jórészt angol szó került be az emberek szóhasználatába. A számítógépfelhasználók, jórészt a fiatalok már nemcsak a műszaki kifejezéseket, hanem  olyan szavakat is helyettesítenek angollal, a- melyek kicserélése nem lenne szükségszerű. Ezek a szócserék már nemcsak a számítógépes kommunikációban terjedtek el, hanem az élő beszédben is. Ilyenek például a köszönési formák (szia helyett hello) vagy melléknevek (nagyszerű  helyett cool stb.), esetleg főnevek (party). A másik veszélye az internetes kommunikációnak, hogy nagyon sok számítógépen nem lehet beállítani a magyar nyelvet, mint használt nyelvet. Ez a helyesírás romlásához, úgynevezett „ékezettelenedéshez” és nem utolsó sorban rengeteg félreértéshez is vezethet. A kissebségi helyzetben lévő magyaroknak e szempontból talán van egy kis előnyük, hisz van egyfajta „immunitásuk”, ellenállásuk, ami jó esetben ezekre az idegen szavakra is kiterjed, mert a kissebségi sors próbára teszi az adott népcsoport önazonosságát a többségi kultúrával szemben, bár az utóbbi időben ezeket a térségeket is elérte a „divatszavak” hulláma. Az Európai Unióban viszonylag biztonságban vannak a nyelvek, hiszen senkinek sem érdeke ezen a kontinensen az „amerikanizálódás”, ennek bizonyításaképp minden képviselő az anyanyelvén szólalhat fel az Európai Parlamentben. Vannak viszont olyan problémák, melyeket az EU tagállamoknak saját maguknak kell megoldaniuk. Az országok közti átjárás megkönnyebbedésével jár a  vándorlás megnövekedése a kevésbé fejlett országokból a fejlettekbe. Az elmúlt tizennyolc évben Erdély magyar ajkú lakossága több mint kétszázezer fővel csökkent, ami riasztó. A külföldre telepedett magyarok második , harmadik generációja, kevés szerencsés kivétellel nyelvével együtt magyarságtudatát is elveszti. Fontos az olyan szervezetek létrehozása, melyeknek célja e folyamat késleltetése, és a külhonba szakadt magyarság összefogása.
    Összességében nézve tehát a globalizálódó világban a magyar nemzet két lehetőség közül választhat. Az első, az, hogy homokba dugja a fejét, és  elzárkózik a világtól, nem hajlandó tudomást venni a globalizációról, ami hosszú távon nem kecsegtet jó reményekkel. A globalizáció azonban ha egy más szemszögből nézzük, hatalmas esély a magyarság számára, ez a második lehetőség. Esély, hogy megossza kultúráját  a világ valamennyi népével, tanuljon tőlük, ugyanakkor megőrizze nemzeti identitását. Hogy ez miképpen lehetséges, ezekben az időkben? A nép és főleg a fiatalabb korosztály meg kell tanulja, hogy a népművészeti tárgyakat nem lehet  helyettesíteni olcsó, álnépiességet tükröző giccses alkotásokkal, a népdalt a popdallal és a népmeséinket, mondáinkat holmi szuperhősökkel. Ugyanakkor szükségünk van egy olyan alkotni tudó nemzeti kultúrára, olyan művészekre, akik tudnak újat, merészet, és nagyot alkotni. Erkölcsi értrendszerünket, melyet a huszadik században a önkényuralmi rendszerek  megtépáztak, újra szilárd alapokra kell helyezni, mely támpont lehet az elkövetkezendő generációk számára, hisz a globalizáció nagy mértékű morális züllést is hoz magával, melynek ellen kell állnunk. Ebben a folyamatban támaszkodnunk kell történelmi egyházainkra, már csak azért is, mert kultúránk szerves részei, és történelmünkben óriási volt a nemzetmegtartó szerepük. Az iskolák szerepe is hatalmas, hisz itt nevelkedik a jövő generációja, azaz csak nevelkedne, hisz rengeteg helyen már csak tanítják a diákokat, nem nevelik. Lelkiismeretes tanerőkre van szükség, akik átadják a tudásukat a fiatalabb generációnak, és megmutatják tanítványaiknak a helyes utat. Ahol tudunk, lépjünk fel a népbutítás ellen, hiszen egy olyan társadalom, kultúra mely minden szennyet megemészt,  nem életképes. Nyelvünket használjuk helyesen, egymás közt lehetőleg beszéljünk nyelvjárásban, mert  annál gazdagabb egy nyelv, minél több nyelvjárása van. Használjuk ki a világháló nyújtotta lehetőségeket, művelődjünk, ismerjük meg más népek kultúráját, hogy aztán ne tévesszük össze a valódi értékeket azzal, amit ma kultúraként szeretnének eladni nekünk. Mindenekelőtt azonban a legfontosabb, hogy a család közösségét tiszteljük, és ne csak úgy tekintsünk rá, mint intézményre, hanem elsősorban úgy, mint minden emberi közösség alapjára. Lehetőségünk szerint vállaljunk gyerekeket, és ügyeljünk arra, hogy gyerekeink olyan légkörben nevelkedjenek fel, mely megtanítja őket a szeretetre, és arra, hogy ehhez a néphez való tartozásukat vállalják minden körülmények között. A családon belül kiemelkedő szerepük van az anyáknak, akik összetartják a családot, nevelik a gyerekeket, megtanítják őket beszélni. Az „anyanyelv” szavunk is jelzi, hogy mennyire fontosak az anyák, akikre az a felelősségteljes feladat hárul, hogy megtanítsák gyereküknek nyelvünket. Mindannyian hálával tartozunk anyánknak, mindenért, amit tőle kaptunk. Hálánk kifejezésének egyik eszköze lehet, hogy szépen, helyesen beszéljük azt a nyelvet, melyet megtanított nekünk.
    Ezek azok a dolgok, melyeket szerintem egy közösség, egy egyén megtehet szokásaink, kultúránk fennmaradása érdekében, mellyel látványosan gazdagíthatjuk mind az európai, mind a világkultúrát.

ÚJABB LÉPÉSSEL ELŐRÉBB

    A Magyar Szent Korona mását vigyázó Ipolybalog történelmi tettet hajtott végre február 27-én. A szilaj nyugati szél sem tudta megakadályozni, hogy a Palóc Táérsaság felhívása nyomán elsőként a Felvidéken felavassuk az első rovásírásos üdvözlő helységtáblát.
    A rendkívüli eseményre egybegyűltek először az Árpád-kori templomban tisztelegtek a Magyar Szent Korona mása előtt. György Ferenc plébános az oltárra helyezte a Másolatot, amely mellett a Felvidéki Baranta Szövetség tagjai álltak díszőrséget. A plébános úr röviden ismertette a szent Korona és Ipolybalog kapcsolatát, az ünneplők pedig közelről szemlélhették meg azt. A tisztelgés a Himnusz és a Boldogasszony anyánk eléneklésével zárult.
A falu nyugati végén, a Korona-domb közelében elhelyezett üdvözlő helységtáblánál is a barantások álltak őrséget. A helyi Ipolyi Arnold MTNYA négy diákja Szőke István Atilla szonettjeit adta elő,
    Énekkel Zolcer Aranka közreműködött. Avató beszédet dr. Hosszú Gábor egyetemi tanár, a Magyar Rovásírók Egyesületének egyik vezetője mondott. Varga Mária nyugalmazott tanárnő felolvasta a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnökének, Szakács Gábornak az üdvözletét, a Palóc Társaság elnöke pedig Borsos Gézának, a Székely Nemzeti Tanács alelnökének üzenetét. Rumi Tamás matematikus, rovásszakértő ezután átadta Cseri Lajos polgármesternek a székely nemzeti zászlót. Cseri Lajos polgármester nemcsak e tettéért érdemel elismerést, hanem azért is, mert a rovásírásos falunevet ő maga faragta fába, ezzel példát szolgáltatva polgármester-társainak is.
    Az avató ünnepségen a helyieken kívül részt vettek néhány olyan településnek a képviselői is, ahol már áll a rovásírásos helységtábla (Göd, Szigetszentmiklós).

A Szent Korona díszőrsége

Varga Mária a köszöntőt olvassa fel

Rumi Tamás, Cseri Lajos a székely nemzeti zászlóval

Az ipolybalogi rovásírásos üdvözlő helységnévtábla

Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnökének üzenete

    Szeretett Ipolybalogi Testvéreink!
Tisztelettel és szeretettel küldjük nektek a székely nép egységét és szabadságszeretetét jelképező zászlót. Birtoklása űzze el a lelketekből a kishitűséget, bátorítson hagyományaitok ápolására, erősítse Istenbe és nemzetünk jövőjébe vetett hiteteket, akaratotokat a megmaradásra! Mindannyiotokat a nemzetért való cselekvésre késztessen! Isten áldása és a Csíksomlyói Szűzanya, minden székelyek Babba Máriája oltalma kísérjen útatokon! Vigyázzatok rá, folt ne essen rajta!

Friedrich Klára és Szakács Gábor köszöntő sorai

    Szeretve Tisztelt Magyar Nemzettársaim!
Elnézéseteket kérem, hogy személyesen nem lehetünk itt Friedrich Klárával a Forrai Sándor Rovásíró Kör képviseletében. Feladataink sajnos éppen e napon máshová szólítottak, pedig páratlanul jelentős, a felvidéki magyarság jövőjét meghatározó esemény tanúi lehetnénk veletek együtt.
    Amikor 2003. június 21-én a csíkszeredai Quo vadis Székelyföld? tanácskozás Zárónyilatkozata felkérte a székelyföldi településeket rovásfeliratos helységtáblák állítására, a résztvevők aligha gondolták, hogy felhívásuk a Kárpát Haza más területein is meghallgatásra talál.
    Azóta a csonka országban Kunszentmiklós, Szigetszentmiklós, Göd, Pácin és Kosd mutatta meg, hogy közösséget vállal székely testvéreivel. Bár rovásfeliratokat a Felvidék egyes részén iskolák, óvodák bejáratánál már láthattunk, Ipolybalog büszkén és elsőként mutatja meg a világnak, hogy Palócföld is rovásbetűs táblával fogadja az érkezőt. Ha pedig hozzátesszük, hogy elkészítésében maga a polgármester úr is személyesen szorgoskodott, akkor a példa még fokozottabban mértékadó.
    Mértékadó, mert végtelen, elméleti viták helyett a gyakorlkatban alkalmazta a magyarság őseinek reánk hagyományozott írásműveltségét.
    Köszönjük a tábla kihelyezésében részt vett valamennyi személy önzetlen munkáját és őszinte szívvel kívánjuk, hogy úgy a Felvidék, mint a Kárpát Haza minden települése kövesse Ipolybalog eltökéltségét. Itt és most a magunk részéről külön kiemeljük Z. Urbán Aladárnak, a Palóc Társaság elnökének a rovásírás felvidéki terjesztésében végzett eddigi tevékenységét és Cseri Lajosét, Ipolybalog polgármesterének e tettben megnyilvánuló példaadását.
    Köszönjük Rumi Tamásnak és dr. Hosszú Gábornak, a Rovásbizottság tagjainak, alapítóinak, hogy képviselik a csonka országot és nevünkben átadják a Felvidéknek a székely nemzeti lobogót. Ezzel nemcsak jelképesen a Kárpát  Haza három földrajzi területe ismét, szétválaszthatatlanul egybefonódott.

H á z u n k t á j á r ó l

    Április 30-án a révkomáromi Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ad otthont az V. Felvidéki Országos Rovásírásversenyünknek, amelyre a tavalyi csúcsot is túlszárnyalva 143 jelentkező nevezett be.  A verseny zökkenőmentes megvalósítása érdekében kerestük fel az iskolát március 16-án. Fekete Zoltán igazgató úr és Batho Sylvya tanár, a rovásírásverseny helyi felelős vezetője fogadott bennünket. A megbeszélés eredményes volt, minden feltétel adott ahhoz, hogy az idei rendezvény tovább népszerűsítse az ősi magyar kultúrkincsünket, kárpát-medencei birtoklevelünket, a rovásírást.

    Július 6 – 10 között rendezi meg a Palóc Társaság XIV. Örökség Népfőiskolai Táborát Udvardon, az Összevont Középiskolában. Ezt előkészítendő jártunk március 16-án Udvardon is és beszéltük meg a teendőket Židik László igazgatóhelyettessel.  Az ÖNT idei előadói között lesznek törzselőadók (mint pl. Molnár V. József, Kocsis István, Marton Veronika) és lesznek új előadói arcok is (mint pl. Grandpierre Atilla), de az előadók kilétéről még tovább tárgyalunk. Az iskola kollégiumának körülményei az idén is megfelelő helyet (előadói termet, szálláshelyet, étkezési lehetőséget) biztosítanak mind az előadásoknak, mind a résztvevőknek.

    Az Arany Tarsoly, a Hagyományőrzők Lapja márciusi számában két oldalas méltató visszatekintés jelent meg Szakács Gábor tollából a 20 éves Palóc Társaságról. A lap megtekinthető a www.aranytarsoly.hu honlapon valamint megvásárolható a nemzeti könyvesboltokban és a nagyobb újságárusoknál.

Harangszó az Ipoly partján

    Az udvardi Községi Könyvtár meghívására március 13-án a Palóc Társaság könyvbemutatót tartott a könyvtárban. Olvasóterme megtelt érdeklődőkkel, iskolásokkal és nyugdíjasokkal, ami a jó szervezésnek köszönhető.

A könyv címoldala

    Vadkertiné igazgató üdvözölte a vendéget, Molnár Béla, az Udvardi Községi Hivatal osztályvezetője mutatta be címszavakban a Palóc Társaság tevékenységét.
    A téma: a Harangszó az Ipoly partján című kötet volt, amely a múlt évi kettős Sajó-évforduló kapcsán látott napvilágot a SikerX Bt. gondozásában. A könyvben Sajó Sándornak az a nyolc költeménye olvasható, amelyeket Oláh Szilveszter szobrászművész választott ki, s amelyeknek olvasása a művészben képi megformálást váltott ki. Oláh Szilveszter illusztrációi maradandó és méltó díszei a karcsú kötetnek. A könyvhöz Pekár István, a Duna Televízió volt elnöke írt szép előszót, utószót pedig Z. Urbán Aladár, aki a könyvet is bemutatta az udvardi érdeklődőknek.
    Megható eseménye volt a könyvbemutatónak, amikor a volt udvardi tanító néni felelevenítette emlékei közül azokat, amelyek kisiskolás korában érték, többek között Sajó Sándor hazafias költeményeit is olvasva és tanulva. A mai udvardi alapiskolások is hozzájárultak a könyvbemutató sikeréhez azzal, hogy költeményeket olvastak fel a kötetből.

Kedves virágai a Palócföldnek

    Mikszáth Kálmán elbeszéléseit, regényeit olvasni mindig élvezet. Ezt vallják azok a középiskolások, akik beneveznek a Palóc Társaság által két évenként meghirdetett prózamondó versenybe.
    Az idei, immár hetedik felvidéki Mikszáth prózamondó versenynek is hagyományosan a losonci Magyar Kulturális Központ adott meleg otthont március 28-án. A diákokat, tanáraikat és a kíséretükben levő szülőket Hahnné Duray Éva, a MKK vezetője, a Csemadok Losonci Alapszervezetének elnökasszonya köszöntötte. A verseny értékelő bizottságában Patakiné Kerner Edit előadóművész, Czirbuszné Bániczky Magdolna magyartanár (Pásztó), és az a Müller Zsófia kapott helyet, aki a Palóc Társaság Sajó versmondó versenyének volt már különdíjjal elismert versenyzője.

Az értékelő bizottság tagjai

    A prózamondók dicséretére legyen mondva, jól választottak, amikor az író nemcsak a legismertebb elbeszélései közül választottak maguknak és egyéniségüknek megfelelő művet. Természetesen nem baj az, ha minél több diák megtanulja, elő- és továbbadja ezeket a szépírói remekeket! Ugyanakkor üdvözlendő az az elhatározás, hogy a kevésbé ismert művek is megszólalhassanak. Egyben ez azt is jelenti, hogy ezek a prózamondó fiatalok olvasnak, olvassák a Mikszáth-műveket, s ez önmagában is dicséretes dolog. E kevésbé ismert elbeszélések közül való pl. Az anya szerelme, a Mégiscsak német a német, Az égi mérnök…, amelyeket Losoncon hallhattunk.
    A verseny végeredménye egyébként a következő lett:
        1. Juhász Pál Losoncról (Füleki Gimnázium)
        2. Létai Nóra Salgótarjánból (Bolyai János Gimnázium),
        3. Szita Rebeka pásztói és Soós Veronika füleki gimnazista.
    Valamennyi diák emléklapot és könyvjutalmat kapott. A felkészítő tanárok szintén könyvjutalomban részesültek. (T.Pataki László író Útonjáró c. könyvét kapták ajánlva). A versenyt értékelőknek úgyszintén könyvvel köszöntük meg munkájukat. E sok könyv Duray Miklósnak, T. Pataki Lászlónak, a Palócföld szerkesztőségének, a Mikszáth Kálmán Társaságnak, az Országos Trianon Társaságnak és a rendező Palóc Társaságnak köszönhető.

Száz éve született
BADINY JÓS FERENC
Palócföldünk nagy fia

    A kerek évforduló arra kötelez bennünket, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk hazafiúi kötelességből, őszinte nagyrabecsülésből, személyes indíttatásból is. A sumerológia professzora, a magyar őstörténet kiváló kutatója, a beidegződött dogmák és ideológiák döntögetője a Losonc melletti Gácson született 1909. június 3-án. Tudományos munkássága tévtanokról rántotta le a leplet, ezért ma még kegyvesztett, elhallgatott, félreállított, bár művei hozzáférhetők már a nemzeti könyvesboltokban, nyomon követhető tudósi fejlődése, mindenki számára elérhető munkássága. Ennek ellenére kevésbé ismert még magyarságunk körében. A professzor úr, nekünk Feri Bácsi, kétszer is megtisztelte a Palóc Társaságot jelenlétével és előadásával  az Ipolyságon rendezett Örökség Népfőiskolai Táborban. Ott voltunk a 98. életévében bekövetkezett halála utáni temetésén 2008-ban, sírjára elhelyeztük kegyeletes koszorúnkat. Mi sem természetesebb, magától értetődő dolog, hogy emlékezetét megtartsuk, műveit terjesszük, népszerűsítsük, hogy minél több magyar ember előtt tegyük ismertté munkásságát, melyet Isten segítségével a Magyarságért tett hosszú élete során.
    Az évfordulót több módon szeretnénk megünnepelni. Szó van arról, hogy emléktáblával, szerencsésebb esetben mellszoborral tisztelegnénk emléke előtt. Tervünk megvalósulását magánszemélyek, szervezetek támogatják, de a támogató nyilatkozatokon túl pénzre is szükség van a megvalósuláshoz. Lapzártáig ez még hiányzik… ugyanakkor biztosra vehető, hogy Losoncon június 13-án emlékülést rendezünk az évforduló tiszteletére neves előadók közreműködésével, és az ÖNT egyik napját is Badiny-emléknapként tartjuk meg.
    Már most kérjük tagjainkat, hogy támogassanak bennünket, vegyenek részt az emlékülésen, illetve az ÖNT-ön is, s ha módjukban áll, anyagilag is támogassák emléktábla- vagy szoborállító ötletünket. Ily módon közösen emlékezzünk a TUDÁS NÉPÉT, a magyarságot két éve föntről vigyázó nagy tudósra, Palócföldünk nagy palócmagyarjára, Badiny Jós Ferencre.

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG
Részlet Badiny Jós Ferenc fenti című könyvéből

    A mi Húsvétunkban tehát meg kell emlékeznünk a Fény-Szűzéről is éppen úgy imádkozva Hozzá, miképpen azt Jézus is tette, hiszen az „utolsó vacsorának” nevezett „vérszerződés” áldomása után az Olajfák hegyére ment (mint az evangélista írja:„szokása szerint”) és ott imádkozott.
    Itt pedig a Szűzanya, a Fény-Szűzének temploma volt, amit a zsidók ebben az időben Astartenak neveztek és az Olajfák hegyét a zsidó teológia – még ma is – a „korrupció helyének” tanítja.
    A „hogyan ünnepeljünk…?” kérdésre azt felelem: úgy, mint a régi, keleti keresztények, de a mai ember igazságra törekvő öntudata szerint.
    Terítsetek nagycsütörtök estéjére szép asztalt. Virágot is tegyetek rá, mert ez a Szűzanya, a Fény-Szűzének szimbóluma. Két gyertya is égjen rajta, ami a Fény-Atyát és a Fény-Fiát jelképezi.
    Mielőtt vacsoráznátok – emlékezzetek a názáreti Jézusra, aki megtörte a kenyeret és oda adta a tanítványainak e szavakkal: „Én vagyok az Élő Kenyér, mely a mennyből szállt alá. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké.”
    Azután töltsetek bort egy kehelybe és kössetek Ti is „vérszerződést” Jézus Urunkkal, a Fény-Fiával és mondjátok: „Legyen ez a bor a Te véred bennünk Jézusunk, és add nekünk vele a Te erődet, hogy életünket a Te Igazságod szolgálatában a Jó és a Szeretet gyakorlatára fordítsuk. Hogy szeressük és segítsük egymást. Hogy úgy kerüljön el minket minden rossz, amiként mi is elkerüljük azt, e szent nap szövetségétől kezdve.”

(Jézus feltámadt)

    Aztán imádkozzon ki-ki az ő akarata és tudása szerint.
    Éljetek e szent hagyomány szerint, mert bizony a káldeusok ékirataiban a mi Jézus urunk előtt jó 2000 évvel meglelitek e szokás gyakorlatát. A lagasi papkirály – Gudea – írja magáról, hogy: „megtörte a kenyeret, mert abban Isten lakozik és adta a hívőknek. Utána pedig az élet vizét itták, mert új erőt ad az” – (Gudea „A cylinder sorok)
    Ez a szokás a káldeus Bibliában leírt „szövetség”-re való emlékezés hagyománya. Jézus Urunk nekünk az Ő „Új Szövetségével” – mint észlelhetjük – megerősítette a régit, de vérével, amit a borban iszunk, újraéleszti azokat, akik hiszik, hogy a Fény bennük – bennünk is lakozik.
    Aztán a következő napon – nagypénteken – ne illesse szátokat sem étel, sem ital este „hat” óráig, mert eddig volt a gonoszság és a gyűlölet kezében a Mi Urunk. Emlékezzetek a csodára, amint legyőzte a halált és megmutatta a gonoszoknak is és az igazaknak az örömére, hogy Benne lakozik az Örök Élet.
    Ne szomorkodjatok, hanem örüljetek! Az Élő Jézussal kötöttetek Új Szövetséget és Ő megerősítette bennetek a régit is.

Rovásírástanfolyam Ipolyságon

    Az idén létrejöttének 20. évfordulóját ünneplő Palóc Társaság Z. Urbán Aladár vezetésével immár a harmadik alkalommal rendeste meg a rovásírás tanfolyamot. A tanfolyam célja, hogy az évente megrendezésre kerülő rovásírásverseny felkészítői és más érdeklődők a rovásírásról mélyebb ismereteket szerezzenek.
    2009. február 27-én Ipolyságon került sor az idei tanfolyamra. A résztvevők tartalmas előadásokat hallhattak, ahol szó esett úgy a rovásírás elméleti, mind a gyakorlati kérdéseiről. Hosszú Gábor történész kifejtette a rovásírás használatának, ismertségének útját a múlttól napjainkig. Véleménye szerint a rovásírás napjainkban reneszánszát éli. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma Dél-Amerikától a Kárpát-medencén keresztül Ausztráliáig rovásírással foglalkozó emberek, hivatásos körök őrzik múltunk, jelenünk, jövőnk becses kincsét. Rumi Tamás matematikatanár beszámolt róla, hogy a rovásírás számítógépen való használata mára már megoldódott. Ennek köszönhetően egyre többen hozzáférnek és megismerhetővé válik számukra az ősi magyar írásmód.
    Salgó Gabriella udvardi tanító ismertette eddigi eredményeit a helyi rovásíró tanulókkal. Büszkén számolt be diákjairól, akikkel két csoportban foglalkozik, s az évente megrendezésre kerülő rovásírásversenyen kiváló eredményeket érnek el. Beszámolt szakdolgozatának témájáról, a rovásírásról, melyet Szlovákiában elsőként ő választott. Hogy milyen feltételek, eszközök szükségesek a rovásírás tanításához, arról Mészáros Attila ipolysági rovásírókör-vezető beszélt. Elmondta, hogy milyen eszközök állnak a rovásírást tanulni vágyók illetve tanítóik számára, s mi a szükséges feltétele annak, hogy a jövőben még szakszerűbben lehessen oktatni a rovásírást. Véleménye szerint a rovásírás nemcsak egy írás megismerését, hanem egy kultúra, műveltség megszerzését is jelenti.

A gyermek szempontjából nagyon fontos,  hogy napjainkban a rovásírás szilárd támaszt nyújtson a közösségi hovatartozásban, s ne váljon magamutogatássá, divatirányzattá.    

(Mészáros Attila )

Figyelmükbe ajánljuk!

A Palóc Társaság 2004 nyarán  Csaba királyfi székely népét, Székelyföldet és Erdélyt kereste fel, járta be, ismerkedve a dicső múlttal, az elviselhető jelennel, a góbé székelyekkel, magyar testvéreinkkel. Csillagösvényen címmel szerveztük meg kirándulásunkat, amikor Csaba királyfi nyomába eredtünk. Talán még emlékszünk az élményekkel teli utazásra, amelyről végre elkészült az útifilm, amely segít feleleveníteni ezeket az emlékeket. Ajándékul adjuk mellé az utunkon készült kiselőadások vágott felvételeit ugyancsak DVD-n.

Aki igényt tart az útifilmre, jelentkezzen az ismert elérhetőségeinken! Reméljük, valamennyi volt utasunknak (nemcsak nekik) eljuttathatjuk ezt a nagy gonddal készült alkotást! Ezzel is támogathatja a Palóc Társaság nemzeti művelődést segítő munkáját!

Kedves Tagjai a Palóc Társaságnak!

Tavaly valamennyi nyilván tartott tagnak elküldtünk egy TUDAKOLÓ-t, kérve, hogy kitöltve juttassák vissza címünkre. Arra voltunk kíváncsiak, hogy hányan vagyunk ténylegesen, kik azok, akik a 20 éves Palóc Társaság tagjainak tartják magukat, s vannak-e, akik már nem. Még felbélyegzett válaszborítékot is küldtünk, hogy pénzbe ne kerüljön a válaszadás, csupán egy kis időbe, ami a kérdésekre adható válasz ideje. Sajnos, nem mindenkitől kaptuk vissza a borítékot… A lényeg azonban, hogy elegen vagyunk ahhoz, hogy vállalt küldetésünket teljesíteni tudjuk. Köszönjük a hűséget!

Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
 991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
  TEL.: 047/ 488 53 13
 www.paloctarsasag.real-net.sk
 z.urban@paloctarsasag.real-net.sk