2009-06 (jún)
Badiny Jós Ferenc
„ a szó valódi értelmében szabad gondolkodó
volt, aki, nyilván az emigrációban kikristályosodott megkérdőjelezhetetlen
hazafiság biztonságérzetével elvetette a mellébeszélő, előmenetele érdekében
alapvető igazságokat elhallgató, az ún. politikailag korrekt közlési stílust
annak érdekében, hogy a régről jött magyarság újra az ősi gyökér hajszálereiből
táplálkozhasson erkölcsi és szellemi fölépülésének biztosítására. Ez az Ő
életművének kiemelkedő jelentősége, megmásíthatatlan és eltaposhatatlan
kisugárzása az elkövetkező időkre.
Nos, az Ő nevének középső tagja ezt a jövőt jósolja nekünk. ”
(Szörényi Levente)
Az ősi üzenet tudói a
rovásírnitudók
Csakis
örülni lehet annak, hogy a rovásírással is írók száma egyre nő. Évről évre
többen kapcsolódnak be a Palóc Társaság által kezdeményezett és évente
meghirdetett országos rovásírásversenybe. Bár az összes jelentkező egyszer sem
jelent meg eddig a versenyen erre-arra hivatkozva vagy anélkül, az idei
százhuszat megközelítő létszám mégis jelzi, hogy a rovásírás népszerűsége nőttön
nő. Ma már a rovásírás-tanulás törzshelyeiről is beszélhetünk, hiszen pl.
Felsőszeli, Ipolyság, Párkány, Révkomárom, Alistál, Somorja, Csenke, Udvard vagy
Vásárút állandó résztvevői a versenynek, ugyanakkor új helyekről érkezők is
bővítik a lajstromot.
Az
ötödik alkalommal meghirdetett verseny helyszíne a révkomáromi Munka Utcai MTNYA
volt. Az iskola vezetése minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy az
oda érkező rovásírók otthonosan érezzék magukat. Az iskola történelemtanára,
Bathó Sylvia volt a rendezvény helyi fő szervezője, aki képzeletet fölülmúló
ügyességgel szervezte meg a versenyt, avatta be tanártársait a rovásírás
rejtelmeibe (tanfolyamon képezte őket a feladat elvégzésére), és sikerült igazán
emlékezetessé tenni a résztvevők számára április 30-át 2009-ben.
Rovásírásos üdvözlet fogadta a versenyre érkezőket, vendégeket, köztük Szakács
Gábort és Dittler Ferencet díszvendégeket, valamint Hortai Éva komáromi
alpolgármestert, a zsibongó a megnyitón majdnem szűkösnek bizonyult ilyen nagy
számú közönség befogadására. Bathó Sylvia ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a
felvidéki rovásírásversenyt:
„Akinek
szárnya van,
boldog,
mert elszállhat, /
de ki
gyökeret vert,
nem
kívánhat szárnyat. …
Kik
vagyunk és honnan jöttünk? Mit hoztunk magunkkal a hosszú vándorlásról? Azt
hisszük, már mindent tudunk. Vagy mégsem? Kiderül, semmi nem úgy van, ahogy
eddig hittük. Semmi nem olyan, mint ahogy tanították hosszú-hosszú időn
keresztül. Annyi néppel rokonították már a magyart. De lehet-e bárkivel is ezt a
népet rokonítani? Mennyi bölcsesség kísért utunkon. Barbár népnek neveztek
bennünket, pedig műveltebbek voltunk, mint az itt élők. Azt tanították, nem
tudtunk írni, mára kiderült, régebbi az írásunk, mint bárkié Európában.
Ha
minket elfú az idők zivatarja:
Nem
lesz az Istennek soha több magyarja.
Ne
engedjük, hogy Istennek elfogyjon a magyarja. Nem engedhetjük, hogy elfújjon a
szél, s csak maroknyi magyar maradjon. Maradjon sok magyar, s vigye hírünket
széles e világba. Tudósokkal, Nobel-díjasokkal és hangyaszorgalmú rovásírókkal.
Adjuk tovább ősi írásunkat, hogy egyre többen és többen ismerjék meg, s méltán
legyünk rá büszkék, mert csak a miénk, s ezt elvenni tőlünk nem lehet.
Sose
szégyelld a származásodat. Lesznek majd, akik az orrod alá dörgölik,, de azokat
észre sem kell venni. Tiszteljük hagyományainkat és sose feledjük: ahol
elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt.”
A szalagos vándoroszlop
Ezen az ötödik rovásírásversenyen törlesztettük
régi adósságunkat. Urbán Árpád egy szép vándoroszlopot faragott azzal a céllal,
hogy a versenyeknek helyet adó települések/intézmények szalagjai felkerüljenek
rá, így emlékeztetni egymást és az utánunk következőket a múló idő hagyományt
teremtő cselekedeteire. Alsóbodok két szalagot is küldött, merthogy az első két
országos döntőt náluk a Vállalkozói Magán-Szakközépiskolában rendeztük meg.
Vásárút szalagját Borsányi Márta iskolaigazgató, zselízét Peczen Noémi és
Kuczmann Imre gimnazista rögzítette az oszlopra. A révkomáromiak a város
színeivel azonos szalagját Fekete Zoltán igazgató kötötte a helyére. Az iskola
tehetséges tanulói szívmelengető műsorral is kedveskedtek a vendégeknek. Misák
Zoltán gitármuzsikája, Misák Bence érett versmondása s a csalogányhangú Mészáros
Gábor éneklése mindenkit gyönyörködtetett. – róluk még alighanem hallunk majd a
jövőben…
Feladatok megoldása közben
Mezei Balázs törzsversenyző
Mindenki kedvére választhatott a sok szórakoztató foglalkozás közül
Az ipolysági csapat
Ők Udvardról érkeztek
A
verseny Bathó Sylvia irányításával a kijelölt és a feladatok megoldására
tökéletesen előkészített tantermekben folyt. Felügyelőként az iskola egy-egy
önkéntes tanára vigyázott a szabályok betartására s ha kellett, volt segítségére
a rászorulóknak. A kiszabott 45 perc elteltével aztán a dolgozatok ellenőrzése
és értékelése várt a felkészítő és az őket segítő tanárokra, míg a versenyzők
túljutva az izgalmakon felszabadultan vethették magukat az iskola
úszómedencéjébe, ha éppen lubickolni való kedvük támadt, avagy választhattak a
sok lehetőség közül: üvegfestés, papírvágás, kulacstartó- és könyvjelzőkészítés,
lábtoll-labdázás, zsonglőrködés…
Csak
elérkezett a nap talán legizgalmasabbnak tartott pillanata, az eredményhirdetés.
Tudván tudva, hogy mindenki első nem lehet, nyertesnek viszont valamennyi
versenyző érezhette magát, hiszen a Felvidék legjobb rovásírói közt versenyezni
az országos döntőn nem kicsiség! Nem is láttunk egyetlen csalódott vagy szomorú
arcot sem, annál több vidám, önfeledten mosolygó boldog szempárt! Hogyisne,
mikor az összes versenyző jutalomzacskót kapott, abban pedig könyv,
rovásírás-feliratos toll, emléktárgy, agyagkorong… volt található. A sok
ajándékot segítőinknek köszönhetjük: MIRA Office, - Zselíz, Nemesvári és Társa
Bt. – Balassagyarmat, Palócföld szerkesztősége – Salgótarján, Oravec Gyula –
Zsély, T. Pataki László – Alsótold, Komáromi Városi Hivatal, az alapiskola
szülői szövetsége s fő támogatónk, az Oktatási és Kulturális Minisztérium –
Budapest.
A
budapesti Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozóra tizenketten
kaptak lehetőséget. Ők a korosztályuk három első helyén osztozkodtak.
Többségükre jellemző, hogy feladataikat (hangos olvasás, átírás latin betűs
szövegről rovásírásosra és fordítva, rovásemlékek felismerése, idegen szavak
magyarral helyettesítése) 0 hibaponttal oldották meg, de a „dobogóról”
lemaradtak között is voltak nullások, csupán a feladatok megoldására fordított
idő sikerült gyengébbre.
A június
20-i budapesti döntőn tehát az alábbi rovásírók képviselik a Felvidéket:
A, azaz
alsó tagozatos korcsopot:
1. Marcell Viktória, Alistál
2. Molnár Viktória, Udvard
3. Gál Dóra, Ipolyság
B, azaz
felső tagozatos korcsoport, V- VI. évf.
1. Fekete Krisztina, Révkomárom
2. Barusz Bianka, Udvard
3. Dékány Melánia, Udvard
C, azaz
felső tagozatos korcsoport, VII – VIII. évf.
1. Veszelovszky Adrienn, Révkomárom
2. Németh Kinga, Gúta
3. Turák Krisztián, Udvard
D, azaz
középiskolás korcsoport (IX. évf. is)
1. Szomolai Csilla, Felsőszeli
2.Kovács Bernadett, Csenke
3. Matlák Szilárd, Dunaszerdahely
Volt még
egy említésre méltó eseménye ennek a révkomáromi versenynek. Sor került egy
japáncseresznye csemete elültetésére az iskola udvarán, hogy gondozva, óvva
emlékeztesse a Munka Utcai MTNY Alapiskolába járó jelenlegi és majdani
gyerekeket: volt egyszer egy rovásírásverseny abban az évben, amikor a magyar
őstörténet egyik legkiválóbb kutatójának, Badiny Jós Ferencnek ünnepeltük
születése 100. évfordulóját. Annak a Badiny Jós Ferencnek, aki a jézusi
tanításra figyelmeztetett: „ Légy saját magad vezetője és tanítója. Vezetőd:
az ÉSZ, tanítód: az ÉRTELEM. Élj ésszerűen. Az ember ereje: a TUDÁS. Világosítsd
hát elmédet. A FÉNY örök lámpásként él benned.”
Az emlékfa ültetése
Van okunk örülni
A Fény
Napja, a nyári napforduló táján találkoznak a Kárpát-medence legjobb rovásíró
fiataljai a Budapest XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskolában. A Forrai
Sándor Rovásíró Kör és a döntőnek helyet biztosító iskola az idén már tizedszer
fogadta a versenyzőket a Kárpáthaza minden zugából. 102 versenyző érkezését
várták a szervezők, de csak 91 érkezett meg, kísérőkkel és a vendégekkel együtt
mégis meghaladta a kétszázat a találkozón részt vettek száma.
A
megnyitó egyik kimagasló eseménye a Szkíta-Hun-Pártus-Avar-Magyar Nemzeti
Örökség Díj átadása. Friedrich Klára ismertette az idei díjazott Fischer Antal
Károly küzdelmes életútját, majd Szakács Gábor átvette a posztumusz díjat
megőrzésre Dittler Ferenctől, az alkotótól. Nem mindennapi esemény részesei
lehettünk ezután: Rumi Tamás matematikus szólt arról, hogy miközben a
Műegyetemen a rovásírás számítógépes szabványosításán törték a fejüket, jött a
különös ötlet: az egyetem ugyanazon tanszékén készül az első magyar műhold is!
Egy Magyarországról elszármazott amerikai pedig már másodszor készül az űrbe… Az
ötlet tetté érett: Charles Simonyi magával vitt a világűrbe egy magyar nemzeti
zászlót s levonókon rovásemléket. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén 267-szer
kerülte meg a Földet. Ebből a zászlóból származó kicsi darabka ékesíti azt az
első rovásemléket az űrből, amelyet Charles Simonyi valamint az ötletgazda
aláírásával és az ISS hitelesítő bélyegzőjével ellátva a Palóc Társaság elnöke
is átvehetett Rumi Tamástól.
A döntő
verseny ezután kezdődött. Sajnos, bosszantó hibával. A felső tagozatosak
feladatlapjain nemcsak a megoldásra váró feladatokat vehették kézbe a
versenyzők, hanem azzal együtt a megoldásokat is! Ilyen még nem fordult elő!
Rövid tanácskozás után megegyeztek az értékelést végzők, hogy új feladat
elkészítésére idő hiányában nem kerülhet sor, így a másolások során ejtett hibák
száma alapján hirdetnek eredményt…
Így is
történt. De mielőtt erre sor került volna, a versenyzők versenyizgalmát
készségfejlesztő és kellemes szórakozást kínáló foglalkozásokon oldották fel.
Választhattak, hogy Gyúró Tamás néptáncműsorát tapsolják-e végig, vagy a
számítógépes rovásírással ismerkednek-e inkább, az Árpád Nemzetség ősi magyar
fegyverhasználati bemutatóján álmélkodnak-e vagy Kass Péter kerékpáros ügyességi
bemutatóján, szőnek, gyöngyfűznek, magyarmotívumos pólót festenek-e vagy a
jurtaállítás titkait lesik el Galántai Gábortól… Akárhogyan is döntöttek,
mindenképpen jól szórakoztak és sokat tanultak, míg tanáraik a dolgozatok
értékelésével küzdöttek.
Az
eredmény is megszületett, a zsibongó újból megtelt kíváncsi gyerekekkel és
felnőttekkel: kik a legjobbak között is a legeslegjobbak rovásírásban a
Kárpát-medencében. Kiderült: Szeleczky Mária, a párkányi gimnázium diákja a
legjobb az egész Kárpát-medencében a középiskolások korcsoportjában! Van okunk
örülni, Marika 0 hibaponttal lett az első – jobb időeredményének köszönhetően –
az elsők között.. Pedig Szeleczky Mária egészen véletlenül jutott a budapesti
döntőbe: itthon „csak” az ötödik helyen végzett, de mivel a 2. helyezett
lemondta részvételét, s a helyére lépő 4. helyezett is nemet mondott a
lehetőségre, került a sor az 5. helyen tanyázó párkányi gimnazistára. S ő
bizonyított!
Bizonyította azt, hogy a felvidékiek igen jól felkészültek, hogy bármelyikük
képes tisztes eredmény elérésére!
A Palóc Társaság köszöni valamennyi versenyző példás helytállását, köszöni a
felkészítő tanárok lelkiismeretes munkáját, és további sok sikert kíván
mindenkinek, akik ősi műveltségünk bizonyítékának, a magyar rovásírásnak
elkötelezett hívei: tanulói és tanítói!
A felvidéki rovásírók csapata
Mészáros
Attila
Az ősi gyökér él és tanít
Ki volt
ő, ki a tudást bírta? Népének múltját írta. Tollat fogott nemzete javára, ősi
múltunk megtartására. Nevezték őt: Palócföld nagyjának, emigrációban hű
magyarnak. Professzor lett Argentínában, a Tudás Népe szolgálatában. Hazatérve,
hazájába, nem jutott neki díszérem. Eljött 2007-nek éve, egy síremlék áll
Farkasréten. Ott nyugszik ő: Palócföldünk büszkesége!
Badiny
Jós Ferenc, sumerológus 1909. június 3-án született a Losonchoz közeli Gácson.
Munkáiban: tanulmányai, cikkei, megjelent könyvei a magyar őstörténet homályos
részleteit világította meg - újszerű meglátásokkal gyarapítva. Születése 100.
évfordulójának emlékére, a Palóc Társaság – Duray Miklós fővédnöksége mellett –
emlékülést szervezett Losoncon a Kármán József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Kármán-termében. A meghívott előadók: Bíró József, Bíró Mária, Kiss Irén, Tábori
László előadásaikban a néhai Badiny professzor úr kutatásait ismertették, saját
gondolataikkal tarkítva.
Bíró
József őstörténet-kutató tanár Badiny Jós Ferenc munkásságát méltatta a valódi
történetírásban. Kiemelte azt a felfedezést, miszerint a Mezopotámiában (Közel –
Kelet) élő ókori sumér nép előtt volt egy ősnép, melyet magyarosan szabiroknak
nevez. A kutatások azt bizonyítják, hogy nagy műveltségű népként, jelentős
állattenyésztéssel és földművességgel foglalkoztak. Következő előadóként Bíró
Mária, őstörténet-kutató szólalt fel. Hangsúlyozta az „Ősi Gyökér” c. Magyar
Kulturális Szemle jelentőségét, melyet Badiny Jós Ferenc jelentetett meg
rendszeresen. A benne megjelenő cikkek, tanulmányok nemzetünk eredetéről
szóltak. Méltó és hasznos fóruma volt a kirekesztett, másként gondolkodó
történelem-kutatóknak. Kiss Irén művelődés-történész A Titkos Alap: Zarathustra
címmel megtartott előadásában, bevezette a hallgatóságot Zarathustra
tanításainak rejtelmeibe, s azoknak máig tartó hatásaiba. Elmondta, hogy számos
fogalom, mint például a megváltó, vagy a megváltó szűztől való foganása
Zarathustra tanításaiból ered. Megemlítette, hogy a babiloni fogságban élő
zsidók átvették és a maguk képére formálták Zarathustra számos tanításának
elemét. Sőt, úgy gondolja, hogy a kereszténység némely eleme is tartalmaz
Zarathustára visszavezethető részeket.
Tábori
László keletkutató ismertette a Pártus Jézus elméletre vonatkozó történeti
adatokat, melyek igencsak homályosak, de ténylegesen nem zárhatóak ki. De mint
kifejtette: a lényeg nem Jézus-származása, hanem az általa közvetítettek
befogadása, átélése. Többek közt szólt a torinói lepel fontosságáról, annak
vizsgálatáról, s hangot adott annak a meggyőződésének, miszerint a torinói
leplen Jézus Krisztus lenyomata található.
S végül
az előadás-sorozatot egy emelkedett pillanat zárta: Szabó Judit, Badiny Jós
Ferenc segítője, támogatója, aki mellette volt az utolsó éveiben a Professzor
úrról megjelentetett Emlékkönyvet adott át az emlékülés szervezőjének, Z. Urbán
Aladárnak. Bízzunk benne, hogy az előadók szavai által elhintett szellemi magvak
termékeny talajra hullottak, s hozzásegítenek bennünket a szellemi megújhodáshoz
úgy a Felvidéken, mint az egész Kárpát-medencében.
Badiny-emléktáblát avattunk
A 100
éve a Losonccal szomszédos Gácson született Badiny Jós Ferenc sumerológus
professzor és a magyar őstörténeti kutatás egyik legnagyobb alakjára emlékeztünk
június 25-én Balassagyarmaton.
Javaslatunkkal: állítsunk méltó emléket a kiváló tudósnak abban a városban,
melyben gyermekkorát töltötte – Balassagyarmaton, azonosult Medvácz Lajos
balassagyarmati polgármester, akivel az év elején leültünk tárgyalni a
lehetőségekről. Velünk egy időben egy másik hazafias szervezet, a Civitas
Fortissima is hasonlóképpen gondolkodott, így érthető, hogy az
emléktábla-állításnak nem akadt ellenzője.
Az
ünnepélyes avatáson megjelent Szabó Judit, Feri Bácsi fogadott lánya, aki
életének utolsó esztendeiben mellette volt. A tudós gazdag életútját Medvácz
Lajos polgármester elevenítette fel és műveinek jelentőségét is méltatta a
magyarság igaz múltjának szempontjából. A szép ünnepségen balassagyarmati
művészek közreműködtek. A táblát a három állító szervezet képviselője, a
polgármester, a Civitas Fortissima és a Palóc Társaság elnöke leplezte le. Alája
odakerült volt iskolája, a ma Balassi Bálint nevét viselő gimnázium koszorúja
is. Szabó Judit keresetlen szavakkal köszönte meg a városnak és a két
szervezetnek a Badiny Jós Ferenc emlékének ápolása terén megnyilvánuló
gondoskodását.
Az
emléktábla az Ady utcából nyíló Szondi utca 1. szám alatt található. Mostantól
hirdeti, hogy abban a házban töltötte ifjúkorát a 2007-ben, 98. életévében
elhunyt nagy tudós, akire minden magyar, kiváltképpen mi palócmagyarok büszkék
lehetünk.
Kongjatok, harangok!
Június
negyedike gyásznap a magyar történelemben. Ekkor végezték ki az ostoba
politikusok Magyarországot. Csatolták el területének kétharmadát, népességének
egyharmadát., s kényszerítették rá a „békét”, amely azóta csak békétlenséget
eredményezett, félelmet szül napjainkban is a „megajándékozottak” körében, a
megalázás érzetét és a jogtiprás sorozatos gyakorlatát az elszakítottak
életében.
Ne
emlékezzünk erre a gyalázatos tettre? Feledjük el, mintha mi sem történt volna?
Ne beszéljünk róla? József Attilával kiáltjuk bele a lelkiismeretlen világba:
„Nem! Nem! Soha!”
Az
Országos Trianon Társaság Bátonyterenyei Helyi Szervezetének meghívására vettünk
részt a trianoni gyásznapon s velünk az ipolybalogi Csemadok-alapszervezet
asszonytagjai, akik szép műsorukkal elismerést arattak. Cseri Ágnes Sajó Sándor
versét mondta el átéléssel, Lőrincz Aranka ipolybalogi földet szórt a
Képeslapgyűjtemény udvarán felállított, a kettészakított Nógrád megyét ábrázoló
trianoni kereszt tövére…
Bátonyterenyén, 2009. június 4-én hangzott el Barják Gyula és Pekár István
mellett Z. Urbán Aladár alábbi beszéde.
Trianoni harangok
Szeretve
Tisztelt Magyar Testvérek!
Megkondultak a harangok, mert a harangzúgás fejezi ki legjobban a veszteséget,
amely ért bennünket.
Bennünket, magyarokat, igen nagy veszteség ért 89 évvel ezelőtt. Szétdarabolták
szeretett magyar hazánkat, a Kárpáthazát, Mária országát, amely ősidők óta
megtartó otthont nyújtott elődeinknek, az itt élő más ajkú népeknek is. A
Kárpát-medence Isten teremtette földrajzi egységét szaggatták szét darabokra,
megbontva ezzel a természet és emberi társadalom szoros egységét is.
Következményeit máig viseljük és viselni fogják utódaink is mindaddig, amíg
újból helyre nem áll a REND, az IGAZSÁG..
Zúgjatok
hát harangok, van mit sirassatok! Fájdalmunkat kongjátok! Mert aki magyar, annak
fáj Trianon. Úgy is mondhatnám, hogy magyar az, akinek fáj Trianon. Magyar az,
aki annak vallja magát, de nyomban hozzátéve: magyarnak lenni kötelezettségekkel
jár. Például nagy hazánk halálra ítélésének napján, évfordulóján nem vigad. Mert
gyásznap június negyedike. Hiszem, sokunk érzi ezt így. Bármilyen
lelkiállapotban van is a társadalom mostanság, beteg, kiábrándult, lemondó,
önző, élvhajhász, vakságban szenvedő, mindig vagyunk, akik szívünkben vigyázunk
a parázsra, tűzre, lángra: hazánk iránti hűségünkre és ezt őrizve tovább adjuk.
Mert
hiszem azt, hogy valamire való magyar ember soha nem fog belenyugodni a
szétszakítottságba. Herczeg Ferenc írta:
„… úgy sohasem fordulhat a világ, hogy a szívünkben is lemondjunk ezeréves
örökségünkről. Ezt sem fegyverrel, sem szerződéssel, sem brutalitással, sem
engedékenységgel nem fogják elérni ellenségeink! (…) Bármeddig tartson is az
idegen megszállás, mi azt mindig csak történelmünk egy végtelenül lealázó, de
ideiglenes és átmeneti epizódnak fogjuk tekinteni.”
A
trianoni békeparancsot nemcsak a lesújtott nemzet ítélte égbekiáltó gazságnak,
korabeli és későbbi felelős politikusok, közírók is elítélték. Nitti olasz
miniszterelnök azt tartotta:
„Egyetlen néppel sem bántak el gonoszabbul, mint a magyar néppel. Egyetlen
országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét és raboltak ki jobban. Magyarország
megcsonkítása olyan nagy becstelenség volt, hogy senki nem akarja vállalni érte
a felelősséget! (…) Addig nem lesz béke Európában, míg a sorozatos háborús
igazságtalanságokat jóvá nem teszik, míg a különböző európai népek között helyre
nem állítják a szükséges kölcsönösségi viszonyt. A jelenlegi status quo-t csak a
győztesek erőszakja tartja fenn.”
Lord
Newton véleménye:
„A
magyar nagyon önérzetes nép, erős nemzeti és hazafias érzésük van és nem hiszem,
hogy bármibe is könnyen belenyugodnék, amit igazságtalannak tart. A trianoni
békeszerződés a legszerencsétlenebb és legértelmetlenebb cselekedet, amit csak
felelős nemzetközi államférfiak valaha is elkövettek”
Anglia
volt washingtoni nagykövete (Viscount Bryce) mondta:
„Elhiheti-e valaki, hogy azok a megállapodások, amelyek a békeszerződésben
foglaltatnak, állandó békét fognak teremteni? Sőt, inkább a jövő háború csíráit
hintik el éppen akkor, amikor a béke volna az egész világ leghőbb vágya!”
La Reviliere pedig szinte látnoki módon jósolta meg azt, amit ma mindnyájan
szívből és bátran vallhatunk:
„.. a
Kárpát-medence földrajzi helyzete és történelmi múltja biztosíthatja
Magyarország feltámadását egy választott formában, de az 1000 éves határokon
belül.
Egy
nép, ha bele is törődik a szenvedésekbe és nélkülözésekbe, a megaláztatás mindig
elviselhetetlen marad a számára. A magyar nép tudatában van kultúrája értékének,
földrajzi helyzetének, melyek lehetővé teszik számára, hogy méltó helyet töltsön
be Európában és ne nyugodjék bele abba a megaláztatásba, melybe jelenlegi
helyzete kényszeríti. A magyar népet a történelem folyamán tanúsított
újjáéledési képessége és szervező készsége mindenkor olyan néppé teheti, mely
Közép-Európában a kristályosító elem szerepét tölti be! A magyar nép
életképességét mi sem bizonyítja jobban mint szorgalma, mellyel minden
szerencsétlenség után, ellenségtől körülvéve is tudott dolgozni hazája
újjáépítésén.”
Magyar
Testvéreim! Kellenek-e ezeknél a szavaknál igazabb tartalmak? Lehet-e kételkedni
magunkban, saját képességeinkben, erőnkben? Én azt hiszem, nem. A trianoni
harangok is azt zengik, hogy fáj, nagyon fáj a múlt, amit tettek velünk, de csak
siránkozni, panaszolni vég nélkül bajainkat, megalázásunkat, veszteségeinket, a
vesztünket eredményezheti. Igaz az, hogy a megcsonkított, ezért
Maradék-Magyarországon jelenleg az idegenszívűek uralkodnak, hogy a baloldalinak
hazudott milliárdosok, csalók, tolvajok csődökben bizniszelők, besúgók,
D-209-esek, gyurcsótányok gordonkáznak s kik jöhetnek még?! Igaz az is, hogy az
elszakított területeken élő magyarjaink, mi magunk is szép Felvidékünkön naponta
küszködünk saját hatalmasainkkal s erről vagy tudomást veszünk vagy
gyermekeinket szlovák iskolába íratjuk, járatjuk, hogy úgymond érvényesülni
tudjanak… Igaz az, hogy megtörésünkre minden mézes-mázas módszert alkalmaznak
vagy riogatnak – mint tegnap éppen Slota tette az érettségi szlovák
nyelvűségének bevezetésével -, korlátozzák édes magyar anyanyelvük használatát,
legszívesebben betiltanák, s drasztikus pénzbüntetéssel sújtanak a szlovák nyelv
védelmére hozott nyelvtörvény paragrafusa alapján… Soroljam? Minek?
Elnemzetlenítésünknek Trianon óta ezer meg ezer módozatát eszelték ki, próbálták
ki, vezették be a gyakorlatba, mégsem tudtak bedarálni bennünket, itt vagyunk. S
bátran kijelenthetem: MARADUNK. Mert nem panaszolni kell bajainkat, nem
mentséget kell keresni nem-cselekedeteinkre, hanem gyógymódot, bátran összefogva
megcselekedni azt, amit a valós helyzetben elmulasztani nemzet elleni vétek,
amit a hazafiság megkövetel tőlünk maradék-magyarországi magyaroktól és az
elcsatolt magyaroktól.
A 20
évvel ezelőtt szárnyát bontott Palóc Társaság a trianoni fájdalomra is írt
keresve tűzte zászlajára Sinkó Frenc gondolatát: „Tengernyi könnynél
többet ér egy cseppnyi tett.”
Igen, tesszük a dolgunk, ahogy lehet.
Úgy is,
hogy
- szinte
erőnket, lehetőségeinket meghazudtoló módon vonjuk be az egységes, magyar
nemzeti szellemben való építkezésbe magyar fiataljainkat. És nem korlátozva a
politikai határok által az egész Kárpát-medence magyar fiatalságát megszólítva
(Magyar Kultúra Napja);
- a
magyar rovásírás megszerettetése céljából országos versenyt szervezünk (az idén
már az ötödiket), mert tudatosítottuk, hogy népünk eme több ezeréves kincsének a
birtokba vétele fiataljaink számára az igaz magyar múlt megismerését, a
magyarsághoz és a hazához való hűség elmélyítését is eredményezi;
-
emléktáblákat helyezünk el Palócföldünk nagy fiainak lába nyomát megörökítve az
utókornak, szobrot állítunk a trianoni fájdalom költőjének, Sajó Sándornak;
- a
magyar őstörténettel foglalkozó nyári táborokat szervezünk;
-
gyönyörűséges Kárpáthazánk tájait, vidékeit, magyarjait fedezzük fel
honismereti, honszerettető túráink során…
Ahogy lehet!
Mi így
küzdünk azért, hogy a magyarság bedarálása a többségi népekbe kudarcot valljon!
Ne sikerülhessen azoknak, akik 89 éve galádul odadobtak bennünket a hiénáknak
Trianonban. Én hiszem azt, hogy fegyvertelenül, vérontás nélkül is, az ész, az
értelem, a józan belátás, a természet törvénye szerint és sok kis emberi
bátorság révén ledönthetjük Trianont!
Én a
bátonyterenyei templom harangjainak zúgásából is hallani véltem Szathmáry István
versének reménykeltő, biztató gondolatát:
„Új munkába kezdjen milliónyi kar,
Új nagy eskü zengjen, mint a szélvihar,
Hisz velünk az Isten és az ősi rög:
Trianont ledöntjük, zászlónk győzni fog!”
Kezemben
tartok egy képet. Iskolai helyzetet ábrázol: egy leányka ül a padban, egy
fiúcska pedig csimpeszkedve írja a táblára: „Hiszek Magyarország
feltámadásában!” Ez a kép figyelmeztet: fiataljainkat hazaszeretetre kell
nevelnünk, megismertetni velük igaz múltunkat, ősi műveltségünket, mert csak
építkezhetünk a jelenben a boldogabb jövőnk eljövetelében bízva.
Kell,
hogy ilyenkor, ezen a gyásznapon is a harangok zúgása messze-messze hallassék!
Kell, hogy a harangok kondulását, zengését értse meg minden magyar! Kell, hogy a
magyarok egymásra találjanak, összefogjanak és összetartsanak! Bátonyterenyén
éppúgy mint Ipolybalogon és a világ minden sarkában, ahol szsétszóratott népünk
tagjai élnek. És kell, hogy ennek a remélt sok-sok egymásra találásnak egyszer
örömünnepe legyen: FELTÁMADÁS!
Magyar
testvérek!
Én
hiszek Magyarország föltámadásában!
Palócföld követőkre vár
Tavaly
felhívással fordultunk a Nagykürtösi járás többségében magyarok lakta
településeinek polgármestereihez, legyenek előfutárai az ősi magyar kultúrkincs,
a magyar rovásírás újbóli meghonosításának Palócföldön.
Első
lépésként állítsanak olyan falutáblát a bevezető utak mentén a községük
területén, amelyre rovásírással is ráfaragják, vésik vagy festik a település
nevét. A falutábla felavatásáról pedig értesítsenek bennünket. Már-már
sikertelennek könyveltük el buzgóságunkat, visszhangtalanság volt a válasz,
amikor arról értesültünk egy téli napon, hogy Ipolybalog polgármestere, Cseri
Lajos magafaragta rovásírásos falutáblát kíván elhelyezni a község határára.
A hír
valósággá érett – mint arról már előző számunkban beszámoltunk – február 27-én
sor került annak ünnepélyes felavatására. Ipolybalogot május 24-én Ipolynyék
követte. Az ünnepségen megjelentek a Nyék nevű települések éppen tanácskozást
tartó polgármesterei és képviselői is. Novák Bernadett helyi rovásíró Sajó
Sándor versét mondta el, majd Hrubík Béla köszöntette a megjelenteket. Szakács
Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője gitárkíséretes énekkel fokozta a
hangulatot, majd átadta a Székely Nemzeti Tanács üzenetét és a székely nemzeti
zászlót Tóth István polgármesternek. A Palóc Társaság elnöke újkori
honfoglalóknak nevezte, helyesebben az édes hon megtartóinak azokat a
településeket, amelyek rovásírásos falutáblát állítanak bevezető útjaik mentén.
Palócföld harmadik rovásírásos helységtábláját Nagycsalomján avattuk június
28-án a falunap keretében. Itt is Szakács Gábor adta át a székely nemzeti
zászlót a polgármesternek, Nagy Mihálynak. A szépen kivitelezett tábla mellett
népviseletbe öltözött lányok álltak „őrséget”. Elhangzott Wass Albert egy verse
és most is énekelt az egybegyűlteknek Szakács Gábor, aki a rovásírásos
falutáblák állításának jelentőségét is méltatta. Megtisztelte az avató
ünnepséget Hrubík Béla, a Csemadok országos és Balogh Gábor, a Csemadok
Nagykürtösi Területi Válásztmányának elnöke is. A résztvevők között láthattunk
néhány olyan képviselőt is, akiknek településén már áll a rovásírásos
helységtábla. Zászlaik a magyarnak megmaradás bátor vállalására biztatták a
nagycsalomjaikat és az összes jelenlevőt.
 |
 |
| Tóth
István és Szakács Gábor |
Az ipolynyéki rovásírásos falutábla
|
Szakács Gábor átadja a zászlót Nagy Mihálynak
A nagycsalomjai falutábla
Pályázni érdemes
A
balassagyarmati székhelyű Jobbágy Károly Alapítvány minden évben meghirdeti
alapítója végakarata szerint pályázatát, amelyre az Ipoly mindkét partjáról, de
akár a magyar nyelvterület minden szegletéből pályázhatnak szépirodalmi,
szakirodalmi, szociológiai, helytörténeti és egyéb műfajokban is a tehetséges
fiatal vagy kortalan pályázók.
Az
ünnepélyes eredményhirdetésre minden évben az alapító költő születési
évfordulóján, vagyis május 27-én kerül sor.
Hagyományosan most is Jobbágy Károlynak a balassagyarmati temetőben levő
sírjánál kezdődött a megemlékezés, ahol a költő özvegye és családja, valamint a
kuratórium tagjai, a városi könyvtár képviselői és más tisztelői jelenlétében
megkoszorúztuk sírját. Az emlékbeszédet ezúttal Szabó Andrea újságíró tartotta,
aki a múlt évi pályázati kiírás egyik győztese volt. Lőrinc Aranka szép
Mária-énekével járult hozzá az ünnepséghez.
A Madách
Imre Városi Könyvtárban történt a pályázat eredményének kihirdetése. Z. Urbán
Aladár az Alapítvány kuratóriumának állandó felvidéki kurátora mutatta be az
idei győztes pályaműveket, amelyekből Patakiné Kerner Edit és Csábi István
balassagyarmati előadóművészek olvastak fel részleteket.
2009
nyertesei:
Lőrinc
Aranka: Adventtől Adventig – Ipolybalogi népszokások és népi énekek
Récka
Bögi Adrianna: Ógyalla vallási jellegű építészeti és művészeti emlékei
Pauló
Béla: TAM – ADÉL (regény, II. rész)
Zsibói
Gergely: Napbarnulás (elbeszélések)
Láthatjuk, érdemes pályázni az Ipoly jobb partja mentén élő tehetségek, kutatók
részéről is. Lőrinc Aranka először tavaly nyújtotta be pályázatát, de akkor a
támogatásra felhasználható pénz nem tette lehetővé, hogy munkája kellő
elismerésben részesüljön. Most másodszori próbálkozásra ez sikerült!
A XIV. Örökség Népfőiskolai Tábor
műsora
Udvard – Összevont Középiskola, 2009. július 6 –
10.
Július
6., hétfő, Ung napja
15:00
Megnyitó
15:10
Molnár V. József: Fény-Krisztus, Krisztus Király
19:00 20
éves a Palóc Társaság – Emlékest
Július
7., kedd, Tarján napja – Badiny Jós Ferenc - emléknap
9:00
Bíró József: A magyarság szabir-onugor eredete
9:45
Bíró Mária: Kulturális örökségünk
11:00
Marton Veronika: A világ teremtése
15:00
Tábori László: A magyar tudomány választott elhallgatásai őstörténetünkkel
kapcsolatban
16:00
Kiss Irén: Az Arvisura időszerűsége
17:00
Kiss Dénes: Beszélgetés az aggyal
19:30
Grandpierre Attila: A magyarság eredete és őshonossága a Kárpát-medencében
Július
8., szerda, Baba és Ellák napja
9:00
Szelestey László: Népművészetünk szakrális arculata
15:00
Fekete Sólyom – íjászbemutató
17:00
Hegedűs Zsuzsanna: „Szép, magyar sors”
19:00
Vukics Ferenc: Magyarság öröksége – BARANTA
Július
9., csütörtök, Vata napja
9:00
Szántai Lajos: A Fény által írt magyar üdvtörténelem
11:00
Obrusánszky Borbála: Hunok és magyarok
15:00
Kocsis István: Széchenyi István, az államférfi
19:00
Prof. Papp Lajos: Szívvel-lélekkel
Július
10., péntek, Zsombor napja
8:00
Honismereti túra Léván
Magyarok! Gazdag múltat örököltünk, tartsuk meg s építsük rá jövőnket!
M E G H Í V Ó
Tudatjuk
tagjainkkal, hogy a Palóc Társaság megalakulásának 20. évfordulóját megünneplő
összejövetelt a balassagyarmati Svejk vendéglőben tartjuk 2009. augusztus 9-én,
vasárnap délután. Kérjük tagjainkat, úgy osszák be nyári szabadidejüket, hogy
ezen a találkozón részt vehessenek. Tekintsék ezt a tájékoztatást meghívónak, s
arra kérünk mindenkit, hogy aug. 5-ig jelentsék ismert elérhetőségeink
valamelyikén, hány személlyel kívánnak részt venni a házi ünnepségen. Kérésünk
az is, hogy erről ne feledkezzenek el!
Figyelmükbe ajánljuk!
A Palóc
Társaság 2004 nyarán Csaba királyfi székely népét, Székelyföldet és Erdélyt
kereste fel, járta be, ismerkedve a dicső múlttal, az elviselhető jelennel, a
góbé székelyekkel, magyar testvéreinkkel. Csillagösvényen címmel szerveztük meg
kirándulásunkat, amikor Csaba királyfi nyomába eredtünk. Talán még emlékszünk az
élményekkel teli utazásra, amelyről végre elkészült az útifilm, amely segít
feleleveníteni ezeket az emlékeket. Ajándékul adjuk mellé az utunkon készült
kiselőadások vágott felvételeit ugyancsak DVD-n. Aki igényt tart az útifilmre,
jelentkezzen az ismert elérhetőségeinken! Kérjük, kérje a Csillagösvényen DVD-t
(amelyet már a balassagyarmati városi tévé is többször sugárzott), mi szívesen
eljuttatjuk Önnek!
Tisztelt Tagunk!
A múlt
év végén küldött TUDAKOLÓ egyik sarkalatos pontja volt egy vállalás, amelyet
pontosan idézünk: „Vállalom, hogy minden év június 30-ig …€ vagy …HUF tagdíjamat
befizetem.” (A tagdíj legkisebb értékét 5 €-ban határoztuk meg). Örvendünk, hogy
a vállalásnak legtöbben eleget tettek, de kissé elszomorít bennünket, hogy nem
mindenki. Azoknak, akik rendezték tagsági díjukat, köszönetet mondunk. Nekik egy
Badiny Jós Ferenc színes arcképével díszített szelvényt küldtünk a Jó Palócok
első negyedévi számában illetve küldünk most a második negyedévi hírmondóval.
Tisztelettel kérjük azokat, akik június 30-ig nem fizették be a
tagdíjilletéküket, hogy azt mihamarabb, legalább július végéig pótolják!
Köszönjük a megértést!
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
