Látomás?
Oly országban élünk, melynek kormánya a megsemmisítésünkre
törekszik. Szeptember elsején hatályba lépett a „törvény”, melynek egyetlen
igazi célja ez. Persze, nem testi megsemmisítésünk a tét, hanem a lelki.
Lélekcsere? Új fogalom… Hazát sokan cseréltek már. Nyelvet is a mindig kész
talp- és egyéb testtájt nyalók. De lelket? Ez aligha fog sikerülni! Mert ezt nem
lehet. Törvény ide, törvény oda! (Törvény – értsd: a szlovák államnyelv
védelméről szóló törvény…)
Oly országban élünk, melynek többségi népe körében a
legnépszerűbb kormányának elnöke, ki pionírnyakkendősen cseperedett fel a
kommunista párt oszlopos tagjává, onnan lépett iziben reformistává, amint eljött
az ideje (DBP), s annak is hátat fordított karrierista énje, hogy új irányt
szabjon! Szabott is jókorát. Jelentkeztek segítők, súgók, hasonszőrűek…
Állítólag nekünk is velük, a többséggel kell egymás mellett élnünk, persze Békében,
Bólogatva, Beszarva…
Oly országban élünk, amelyben közülünk valók is akadnak (bár ezt
már erősen kétlem, mármint hogy közülünk valók lennének), kiknek legfőbb vágyuk,
hogy a három B valósággá váljék! Hidat Vertek Most (vagy
inkább vermet ástak) nekünk, hogy átsétáljunk rajta (vagy inkább, hogy
beleessünk). A pártütők serege (élükön is BB áll) egyre dagad, mert
tudjuk, hogy „vérszagra gyűl az éji vad”, meghogy „a pénznek nincs szaga”
(nemzetisége se), és „a pénz beszél, a kutya ugat”. Nagy igazságok ezek,
bizonyításra sem szorul…
Oly országban élünk, melyben félünk… Azaz a
félelem már újból szorongat bennünket. Félünk megszólalni anyanyelvünkön.
Félünk, mert büntetés jár érte 20 százalék alatt. Fölött is fölöttébb üdvös az
államnyelvet használni, ha „hivatalos” személlyel, úton, útfélen, van dolgunk.
Különben jön a büntetés, egész ötezer euróig! De gazdagok vagyunk! Ötezrekkel
fenyegetnek anyanyelvi megnyilatkozásainkért! Ez igen! Milyen gazdag lesz ez az
ország: ötezrekkel támogatjuk „szeretett hazánk demokratikus fejlődését”. Mert
ez a hazánk ám! De szeretjük érte! Vagy ha nem bírjuk már állni a strapát,
elfogy a pénzünk a büntetésekre, akkor kiváltandó jöhet Ilava meg a többi
felföldi lakályos börtön! De jó lesz! Megtelnek a szlovák államnyelvű börtönök
magyar anyanyelvűekkel! Dolgoznunk sem kell már, mert a börtönben magas szinten
érvényesülnek ám az emberi jogok! Lesz ott meleg, ha fázunk, lesz vizünk, ha
szomjazunk, ehetünk, ha éhezünk, lesz tévénk is, hogy gügye műsorokat
nézhessünk, sőt egyéb testi jogainkról sem kell lemondanunk, mert ezekre is
vonatkoznak emberi jogaink, amelyekre oly kényes ám az unió… Csak éppen
anyanyelvünk használatának akadályozása hagyja hidegen európai uniós és
világuralmi urainkat, mondván: ez az ország belügye…
Ily országban mi lesz a földekkel, kik művelik meg? Kik vetnek?
Kik aratnak? Hm…
Félünk? De mégsem! Nem félünk az ordastól, az ordas eszmétől, az
ordas törvénytől sem! Mert oly országban élünk, ahol vagyunk még magyarok. Az
igaz, hogy „ős földünkön most úr a gazság”, de az is igaz, ami a folytatás: „De
él az Isten s van igazság. S az igazság hatalom” – írta jó Sajó Sándor. Ebben
bízhatunk, ebben bízom. Ezért a törvényt én be nem tartom!
Sajó Sándor
Magyar kereszt
Keresztet vitt az Úr a Golgotára,
Azóta szép s jó mind e jelben él;
Az üdvösségnek szenvedés az ára:
Boldog, ki sír és sírva is remél:
Áldott tövében megváltó keresztnek
Csak Krisztust nézzed, ne a Golgotát,
S ha gyötrött vállad sajgó kínra reszket,
Ajkad-harapva némán menj tovább.
Avagy, ha hordod magyar sors keresztjét
S tudsz magyar lenni megtiportan is:
Érezd és hirdesd: ami nincs most, lesz még,
S verdesd a szárnyad lenn a porban is;
Erdély keserve szívedből sikongjon,
A Lomnic-csúcsról lengjen rád a gyász,
Viharzó vágyad zúgjon minden ormon:
Lesz kikelet még, lesz föltámadás!
Piruljon arcod: gyúljon rá a szégyen,
Kiáltson ajkad: hallja a világ!
És vájj sebedbe: csak hadd fájjon, égjen, -
A lélek él, ha nagy hit lengi át;
Ha hitet adott Isten a magyarnak,
Csorduljon ez mint dúslevű gerezd,
S legyen sarkallód minden ősi parlag
És édes terhed a magyar kereszt…
A szent jel int és hív és vár a munka,
Az út nehéz s a cél oly messze még!
A meddő gyászt a balsors már megunta, -
Küzdj, szenvedj, fáradj, ifju nemzedék!
Bús ugarunknak lesz még aratása,
Csak törjed, túrjad, magyar ifjúság,
Hogy megzendíthesd új föltámadásra
A magyar élet büszke himnuszát!
Oláh Szilveszter rajza
SZÉP, MAGYAR SORS
A XIV. Örökség Népfőiskolai Táborról
Minden év új kihívást jelent a szervezőknek: lesz-e elegendő
érdeklődő, kiket nyerünk meg előadónak, érdemes-e újból belevágni?
Az idei Örökség Népfőiskolai Tábor szervezése már januárban
elkezdődött, de csak május végére állt össze a műsor. Nevek említése nélkül
egyes előadók szinte utolérhetetlenek, másoknál az utolsó vagy az utolsó utáni
pillanatban derül ki, hogy mégsem tudnak eleget tenni a meghívásnak, az
ígéretnek. Lassan futnak be az érdeklődők jelentkezései is, így aztán a megnyitó
pillanatáig csak töretlen hittel és reménykedve telik el a várakozás.
És az eredmény? Az idei ÖNT is sikeresen megvalósult annak
ellenére, hogy egy előadónk lábtörés, egy másik gyermeke közbejött betegsége
miatt nem tudta megtartani tervezett előadását. Hallgatók is voltak elegen, fele
bentlakó, fele bejáró helyből és a környékről, de távolabbi helyekről is. Újból
eljöttek a legmesszebbről, a Csíki-medencéből, Csíkrákosról is, bizonyítva, hogy
az akarat legyőzi a távolságot. Erdélyi barátaink szerint részt venni az udvardi
táborban felüdülést jelent, ismeret-gazdagodást, együttlétet a barátokkal. Sőt!
Kovács Pannika elárulta, hogy éppen ezek az ÖNT-ök érlelték meg benne az
elhatározást, amit az idén meg is valósítottak: otthon, Csíkrákoson hasonló
„ÖNT-öt” szerveztek. Örömmel számolt be róla, hogy a Szent László napja köré
szervezett több napos rendezvényük rendkívül sok érdeklődőt vonzott, gazdag
műsorával mindenki elégedett volt s ez a siker arra kötelezi őket, hogy ezentúl
minden évben megszervezzék.
A Palóc Társaság XIV. tábora a megalakulás 20. évfordulója
jegyében zajlott. Az első napon emlékeztünk meg erről, a húsz év
teljesítményéről, a beszédes eredményekről. Egy teljes napot szántunk a 100 éve
palóc vidékünkön, a Losonc melletti Gácson született Badiny Jós Ferenc
sumerológus professzor, magyar őstörténet-kutató emlékének. Bíró József, Bíró
Mária, Marton Veronika, Tábori László előadásai szóltak róla, illetve vele és
kutatási témáival kapcsolatban. Kiss Dénes előadásában most is sok újat,
érdekeset hallhattunk az emberi agy és a nyelv összefüggéseiről. Szelestey
László néprajzkutató kétrészes nagy előadása a magyar népművészet
szakralitásáról szólt. Szántai Lajos ezúttal is hozta jó formáját, lebilincselő
előadásának témája a fény által írott
A résztvevők az egyik előadáson
magyar
üdvtörténelem volt. Kocsis István most Széchenyi István államférfiúi nagyságáról
adott elő a tőle megszokott alapossággal és mélységgel. Az ÖNT egyik
törzselőadójának számító Molnár V. József korát meghazudtoló frissességgel,
lelkesedéssel és hittel beszélt, magyarázott, okított, nemhiába népszerű
hallgatói s talán nem igaztalan megállapítani: követői körében.
Az esti előadások élményszámba mentek. Hegedűs Zsuzsanna
énekművész, református lelkész „Szép, magyar sors” címmel megtartott estje
szívből és szívhez szólt. A magyar irodalom és a történelem egy-egy emlékezetes
és diadalmas eseményét kötötte egy csokorba költőink által, és csodálatos
énekével, mély húrokat pengető és magasba szárnyaló hangja elbűvölte közönségét,
könnyeket csalt a szemekbe. Ilyen egyéniségre, ilyen művészre van szüksége
napjainknak, aki műveli a nagy magyar csodát: példát, élményt, hitet nyújt!
A Magyarok Szövetsége néven új mozgalmat indított Vukics Ferenc
előadása ugyan véget ért a kért időben, a beszélgetés, a vita, a sok-sok kérdés
és felelet viszont éjszakába nyúlt. A nagy érdeklődést a Magyarok Országos
Gyűlésének Bösztörpusztán megrendezendő eseménye váltotta ki. Az utolsó előtti
nap estjén, szinte megkoronázva az elmúlt napokat, Papp Lajos szívsebész
professzor látogatott az ÖNT-re. Vele két órát tölteni mindenképpen maradandó
élmény, de több is annál: hasznos útmutatás, követésre érdemesült tett, a magyar
élet igenlése. A professzor úr szívvel-lélekkel, tetteivel, példamutatásával,
mélyenszántó gondolataival, tiszteletet parancsoló magatartásával és mindenek
előtt hitével és szeretetével nemzete, nemzetünk felébresztésén,
talpraállításán, megmaradásán és felvirágzásán fáradozik.
 |
 |
| Papp
Lajos szívsebész |
Egy anyuka a
legfiatalabb hallgatóval |
| |
|
 |
 |
| |
|
Az ÖNT egyik délutánján a Fekete Sólyom íjászcsapat tartott
bemutatót, s bizony az életkor nem gátolt senkit abban, hogy kezébe vegye az
íjat és célozzon, lőjön, ahogyan azt dicső eleink is tették hajdanán…A sok
szellemi táplálék után ez a délutáni testmozgás mindenkinek jót tett.
Az utolsó napon honismereti túra keretében Lévával ismerkedtünk.
Kiss Beáta középiskolai tanárnőben kitűnő helytörténészre találtunk, aki városi
sétánkon megismertetett bennünket Léva történelmi múltjával és mai nem rózsás
állapotával (ami a lévai magyarság létszámának fogyását jelenti). A várbeli
látogatásunk tanulságos volt abból a szempontból is, hogy a tetten ért
tárgyilagos szemlélet mellett tapasztalható volt némi történelmi elhallgatás
illetve „szlovák történelemformálói” igyekezet is.
Léva várában
Leróttuk kegyeletünket a nagysallói csata hőseinek sírjánál a
temetőben s ugyanott a honvisszafoglalás emlékművénél.
Tudnivaló erről, a város vezetése ennek az emlékműnek nem adott
helyet a városban, ezért a lévai maradék-magyarok a temetőben vásároltak helyet
a felállítandó emlékmű számára… „Szép, magyar sors”…Lévai városnéző
sétánk során ellátogattunk a város egyházi magyar tanítási nyelvű gimnáziumába
is (kísérőnk munkahelyére) valamint a Magyar Házba, ahol lévai értelmiségiek,
köztük Dolník Erzsébet volt parlamenti képviselő, ismertették előttünk a lévai
magyarok mai életét, fogyó lélekszámát, az oktatási intézmények helyzetét,
szervezeteik tevékenységét. A Magyar Házban jólesett a fogadásunkra készített
üdítő, kávé, pogácsa, még jobban a vendéglátó fiatalok és felnőttek szeretete,
mely ott bennünket körülvett.
Mindezek után lehet-e azt kijelenteni, hogy a XIV. ÖNT nem volt
eredményes? Egyértelműen felelhetjük: eredményes volt. Különösen akkor igaz ez
a sommás állítás, ha Pásztor Adorján ipolyhídvégi fiatalemberre gondolunk, aki
mert nem tehette meg, hogy bentlakó résztvevője legyen az ÖNT-nek, ezért naponta
munkaidő után kocsiba ült, hogy legalább a délutáni és az esti előadásokon
legyen jelen, azokból lelki erőnlétet gyűjthessen!
BARANGOLÁS A KÁRPÁTOK ALJÁN
Az Északkeleti-Kárpátok határolta lejtős táj egészen a Tisza
nyugatra tartó vonaláig Kárpátalja néven ismert földrajzi egység. Mindig is
nagy vándorlások útját jelentette, s ez rányomta bélyegét a vidékre. Máig hatóan
él és meghatározó az ott élők tudatában II. Rákóczi Ferenc kuruc
szabadságharcának emléke, a magyarságuk vállalásának e döntő tényezője. Tavalyi
erdélyi körutunk utasai javallatára döntöttünk úgy, hogy az idén Kárpátalja kies
tájain barangolunk, ismerkedve a térség történelmével, természeti szépségeivel,
ott őshonos magyar testvéreinkkel.
Július 20-án indultunk, 25-én érkeztünk haza. A hat napból
kettőt utazással töltöttünk oda és vissza. Négy nap maradt az ismerkedésre, a
barangolásra. Ez a négy nap azonban felejthetetlen marad minden résztvevő
számára. Először is azért, mert Benén, ahol elszállásoltuk magunkat
magánházaknál, magyar családoknál, nos ezek a magyar családok mint
családtagokkal bántak velünk. Szinte a tenyerükön hordoztak bennünket.
Felejthetetlen azért is, mert amerre jártunk, mindenütt – még a legelmaradottabb
helyen is – az élet szépségeivel, a teremtéssel, a jobbítás igényével
találkoztunk.
Merre jártunk? Megfogadva házigazdánk Szuhán András polgármester
tanácsát, az első napon a Vereckei-hágót kerestük fel. A nemrég felállított
emlékmű előtt kis műsort rögtönöztünk, elhelyeztük koszorúnkat, s gyönyörködtünk
a fenséges tájban… Szolyván megemlékeztünk azokról a magyarokról, akiket három
napos munkára hívtak be, hogy aztán évekig sínylődjenek a munkatáborokban, s
tízezrek pusztultak el egyetlen bűnük miatt: magyarok voltak. Beregváron az
épségben megmaradt kastélyt jártuk körbe. Az Ung parti megyeszékhely Ungvár
épnek mondható várában a kiállítások és a mellette levő szabadtéri falumúzeum
megtekintésére jutott idő, meg persze egy korsó (vagy kettő ?) ukrán sör
elfogyasztására. Munkács várának fönséges látványa többször is elénk tárult,
mivelhogy csillagtúráink során mellette vezetett el utunk, de egyszer a vár
„megrohamozására” is sort kerítettünk. Ekkor várának legendás hőse, Zrínyi Ilona
előtt – aki kisfiával, a későbbi nagyságos fejedelem II. Rákóczi Ferenccel egy
szoborcsoportban az egyik bástyán fogadott bennünket – emlékeztünk a vár és a
magyar történelem fényes napjaira s koszorúnkat letettük lábuk elé. A vár
napjainkban is éli életét, magyar és ukrán szó gyakran hallik (magyar, mert sok
magyar keresi fel a várat, ukrán, mert főleg ukránok az árusok, a felügyelők, a
személyzet…). A turulmadár ismét magasan, magabiztosan és védőn terjeszti ki
hatalmas szárnyát az obeliszken (voltak idők, amikor eltávolították onnan…),
igaz,
 |
| Utazunk
|
 |
| Pihenő
a Kárpátokban |
 |
|
Verecke |
 |
|
Szolyva |
 |
|
Dercen |
 |
| A técsői
református templomban |
 |
| A Tisza
összefolyása Rahónál |
most az ukrán
nemzeti lobogót tépdesi a friss, erős nyugati szél a háta mögött, szárnya
fölött… Egyszer csak sikerül neki…
Félúton Munkács és Beregszász között fekszik Dercen. A fölötti
kilátón – egykor katonai célokat szolgált magaslaton – alakítják ki az ukrajnai
központi magyar katonatemetőt. A keresztet hordozó égbetörő tornyot még
körülállványozva láttuk, ősszel lesz az avatás… Beregszász mindezideig a
legmagyarabb város Kárpátalján. Gótikus katolikus temploma hatalmas méretű, a
Bethlen Gábor kastélyában található zsúfolt helytörténeti gyűjteménye csodálatra
méltó, az Illyés Gyula nevét viselő Magyar Nemzeti Színház élethalál harcát
vívja a fennmaradásért (épülete lepusztult), a Rákócziról elnevezett tanárképző
főiskolája az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény az egész Kárpátalján
(épülete impozáns).
Merre jártunk, mit láttunk még? Huszton a kitaposott sáros
ösvényen, csalántól csípetten, izzadva és csuszongálva, de felkapaszkodtunk a
romvár bús düledékeihez . Visken a magyar címert őrző r.k. templomban, melynek
környéke csupa emlékeztető jel: dúlásokra, kitelepítésre, lágerekre,
meghurcolásokra, kereszthordozásra… A técsői lelkész a párját ritkító református
templomban olyan szívhez szólóan szólt anyanyelvről, nemzetről, kitartásról és
összefogásról, hogy szavait kőbe vésve kellene körbehordozni a hitehagyottak és
nyelvcserére készülők gyarapodó gyülekezetében…
 |
 |
|
Munkács |
A técsői lelkész |
 |
|
Csetfalva
|
A Fekete- és a Fehér-Tisza egyesülése Rahónál sokaknak nyújtott
élményt. Ebbe az is beleértendő, hogy legmagyarabb folyónk a 21. sz. emberének
is példát szolgál: összefogásban az erő, nem a széthúzásban. Vajha ebből
tanulnánk is… A Tisza menti falvak magyar falvak, jobb partján magyarok élnek,
akárcsak a balon… Felfoghatatlan, miért kellett itt országhatárt rajzolni!
Nagyszőlős járási székhely, az elmaradottságból kilábalóban. Nem itt tartana, ha
nem szakították volna ki az országtestből. Báró Perényi Zsigmond 1848-49-e
vértanú sárgára meszelt kastélyában hivatal működik, biztosítéka megmaradásának.
Falán olvasható Kossuthtól: „Neked, te kimagasló alak, ki abból az időből oly
páratlan egyedül állasz, neked leborulok emléked előtt… Mesterem!” Pár
méterrel arrébb Kankó várának romjai hívnak egy kis bóklászásra… Tiszaújlak
szélén, az ideiglenes magyar-ukrán határ szomszédságában áll az a turulos
emlékmű, amely a kuruc szabadságharc első győztes csatájára emlékezteti az
arrajárót. Az obeliszk egy dombon áll, amelynek földjét a HAZA több pontjáról
hozták ide. Csetfalva református temploma maga a Művészet felsőfokon! Szembe
vele az új katolikus templom – eggyel több ok, hogy ide látogasson sok-sok
magyar. S a kettő között egy emlékmű szerényen, de messzelátón hirdeti a
rovásírók nyelvén: „Hiszek Magyarország feltámadásában!”
Valóban, ha a kárpátaljai magyar emberek között jár-kel az
ember, tapasztalhatja, hogy megtanulták: széllel szemben pisálni ugyan nem
lehet, de szélcsendes időre várni érdemes. A beneiek köszönik jól vannak, élnek,
ahogy lehet. Faluturizmussal immár tíz éve foglalkoznak, mint mondják: megéri.
Sokat dolgoznak, de munkájuknak van értelme. Sokan látogatják falujukat, nem mi
voltunk az elsők, akik jól éreztük magunkat körükben. Megérkezésünkkor műsoros
esttel fogadtak, no meg enni- és innivalóval, szép szóval és szeretettel.
Borkóstolóra is meghívtak s mi mentünk, ízlelgettük a tájborokat, még a pópák
megrendelésére érlelt édeskés borféleséget is (jobbat is ittunk már). A
búcsúesten – merthogy ilyen is volt – zenekar játszotta a talpalávalót, mi meg
négy nap alatt összefércelt, de szép műsorunkkal köszöntük meg a háziak irántunk
megnyilvánult rokonszenvét. Balík Jutka volt a műsorvezető, Kelemen Marika a
karvezető, ropták a táncot a nyéki Szabó család lányai, mi többiek pedig
tapsoltunk, táncoltunk, énekeltünk… Énekeltük, hogy „Mert a haza nem eladó,
ezüst pénzre sem váltható…Mert a haza lelked része, határait beléd véste ezer
éve, ezer éve a hit. Mert a haza kereszted is, betlehemi csillagod is. Hiába
tiporták hadak, él. Hiába tiporták hadak, él… mert a haza, mert a haza te magad
vagy!”
HÚSZ
ÉVESEK LETTÜNK
1989-2009. Húsz év. A két évtized eseményeinek összegzésére a
balassagyarmati Svejk vendéglőbe hívtuk tagjainkat, barátainkat augusztus 9-én.
Mintegy hatvanan találkoztunk, alapítók és később csatlakozók.
Az ünnepi közgyűlést RNDr. Balázs Péter tagtársunk vezette,
üdvözölte a megjelenteket s Himnuszunk eléneklésével kellő hőfokra emeltük
érzésünket. A környezet is méltónak bizonyult erre, hiszen a falakon húsz év
gazdag tevékenységét láttuk viszont tablókon, s a megörökített pillanatok
ugyancsak érzelmeket indítottak el kiben-kiben. Tíz éve fölszentelt zászlónk,
ötéves új címerünk a főfalon s előtte a „termés”, vagyis kiadványaink, könyvek,
érmek és videókazetták, DVD-k mutatták: tettük a dolgunk.
Erre Palóc Társaságunk elnöke beszámolójában tett kísérletet, de
húsz év eseményeit még felsorolni is hosszan tartott volna, így csak a
legfontosabbakra szorítkozva emelt ki a gazdag tevékenységből néhányat. Ezek
közé tartozik, hogy elődeinknek emlékének emléktáblákon, szobrokban is adóztunk,
magyar őstörténetünk megismerése, igaz magyar múltunk feltárása és közkinccsé
tétele céljából nyári művelődési táborokat (eddig 14-et) szerveztünk, a magyar
oktatási intézményeket segítettük a magunk módján pedagógus-találkozók (15),
konferenciák és segédanyagok adományozásával, irodalmi és nyelvi,
művelődéstörténeti vetélkedőket és versenyeket szerveztünk alap- és középiskolás
magyar fiataljainknak (Madách, Mikszáth, Benedek Elek stb.), letéteményesei
lettünk és vagyunk a felvidéki rovásírás-versenyeknek, kárpát-medencei méretű
tanulmányírói pályázatot hirdettünk, amely nagy rokonszenvnek örvend,
kapcsolatokat kerestünk és építettünk a Kárpát-medence magyar művelődési
szervezeteivel, honismereti-történelmi kirándulásokat valósítottunk meg
Kárpáthazánk tájaira, videókazettán, DVD-n és fényképeken örökítettük meg az
eseményeket, múzeumi vezetőket (Szklabonya, Alsósztregova), ismeretterjesztő
anyagokat, verskötetet (Sajó Sándor versei Oláh Szilveszter rajzaival)
jelentettünk meg és tevékenységünkről is kiadtunk két kötetet Itt élned kell és
Csak a gyökér kitartson címmel. A huszadik évfordulóra is megjelent egy kötetünk
Úton címmel a SikerX Bt. gondozásában (lásd a címlapot!). Semmi mást nem tettünk
ezalatt a húsz év alatt, mint megvalósítottuk azt, amit indulásunkon
megfogadtunk: „Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett!”
 |
| Barják Gyula |
 |
| Csipka
Rozália |
 |
| Hrubík Béla |
 |
 |
| Bőhm András
|
Kubicza Erzsébet |
 |
| Az elnöki asztalnál |
 |
| Lőrincz
Aranka |
 |
| Varga Mária |
 |
| Híves István
és Boglárka |
Most először
avattunk tiszteletbeli tagokat. A két évtized alatt sokan és sokszor segítették
elképzeléseink valóra váltását. Közéjük tartoztak:
Enyedi Béla
zeneköltő, Láposy Monika kurátor, Oláh Szilveszter szobrászművész, Simon M.
Veronika festőművész, , Csipka Rozália kiadó (ők a képen), valamint Praznovszky
Mihály irodalomtörténész, Bélik György Ipolyság alpolgármestere, T. Pataki
László író, P. Kerner Edit előadóművész, Herczeg Hajnalka kurátor, Halász
Péter szerkesztő. A
tiszteletbeli tagságról szóló oklevelet és az azzal járó bronz emlékérmet (Oláh
Szilveszter alkotása) elnökünk adta át az érdemesülteknek.
Lőrincz Aranka,
Varga Mária, Híves István és Boglárka valamint Enyedi Béla műsorát mindenki
megtapsolta, egyetértő taps volt a jutalma Barják Gyula, Kubicza Erzsike, Hrubík
Béla (országos Csemadok-elnök, alapító tagunk), Bőhm András felszólalásának, s
mindenkinek ízlett a születésnapi torta,
akárcsak a
vendéglői megrakott tál. Szőke István Attila Fohász c. versét meghatva énekeltük
el s már a következő évek tennivalóira gondoltunk. Mert a Palóc Társaság előtt
új „cseppnyi tettek” várnak a régi és új tagokra. Úgy legyen!
KÖNYVBEMUTATÓ
Németh Ágota
Augusztus utolsó szombatján nem mindennapos eseményre került sor
Ipolybalogon a helyi alapiskola éttermében. A mintegy harminc érdeklődő Lőrincz
Sarolta Aranka Adventől Adventig c. könyvének bemutatójára gyűlt össze. A
könyvet maga a szerző mutatta be, de megjelentek a bemutatón a balassagyarmati
székhelyű Jobbágy Károly Alapítvány részéről: Herczeg Hajnalka elnök, Tibay
András és Z. Urbán Aladár állandó kurátorok. Az alapítvány jóvoltából, egy
pályázat nyerteseként kapott a szerző pénzbeli támogatást a könyv kiadásához. A
rendezvényt az ipolybalogi Bukréta hagyományőrző csoport dalai tették
színesebbé.
A könyv Ipolybalog hagyományait, szokásait, a népi életmód
jellegzetességeit dolgozza fel. Az év jeles napjainak és az azokhoz fűzűdő
szokásoknak a leírásán kívül megtalálhatók az anyagban a mindennapi élet dolgai:
a mosás, főzés, ruházkodás, gyermekjátékok, de olyan kiemelkedő, az emberi élet
fordulóihoz kötődő események is, mint a születés, halál, házasság, iskoláztatás
stb. Ez a kiadvány valamennyi ipolybaloginak, sőt a tágabb régió lakosainak is
érdekes, tanulságos olvasmány lehet… nemcsak megismertet a múlttal, de egyben
utat is mutat(hat) a jövő irányába. A szerzővel együtt mindenkinek nagy
szeretettel ajánlom.
A
P
A
D
Á
S
Ha szeptember, akkor új tanév. Vajon mit hoz az új tanév
magyarnak jelzett iskoláinkba? Hol szorít rajtunk újból a hatalom csupa
felebaráti és érvényesülésünket elősegítendő szándékkal? Hány magyar szülő lesz
képes ellenállni a csábításnak, mely lépten-nyomon kísérő jelensége
mindennapjainknak?
Tény: létező magyar tanítási nyelvű iskoláinkban ilyen alacsony
tanulólétszám még sohasem volt: 457. Fájdalom: újabb egyházi iskolával
van kevesebb a Nagykürtösi járásban: bezárta kapuit a kelenyei Béke Királynője
Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Alapiskola. Hiába ágált a bezárás ellen Kelenye
polgármesterasszonya, a püspök úr szava szent, nem tűr ellentmondást. Az a pár
gyermek most Ipolyhídvégen folytathatja…
Kiderült az is, hogy összesen 34 kis elsős kezdte meg
tanulmányait magyar alapiskolában ( Csáb-2, Inám-0, Ipolybalog-13,
Ipolyhídvég-3, Ipolynyék-7, Ipolyvarbó-1, Lukanénye-7, Óvár-1). 11-gyel
kevesebb, mint tavaly… Sovány vigasz: 5-tel több, mint előre jelezték! De
vigasz. 48 kilencedikes hagyja majd el az alapiskolát 2010 június végén. Jön-e
ennyi elsős az iskolákba? Az óvodák előre jelzése alapján állíthatjuk: nem.
(Csábon 13-ból 2, Inámban 4-ből 2, Ipolybalogon 7-ből 7, Ipolyhídvégen 11-ből 7,
Ipolynyéken 7-ből 7, Ipolyvarbón 4-ből 4, Lukanényén ?, Óvárban 5-ből 3,
Kelenyén 5-ből 5, Nagycsalomján 7-ből 4, Szécsénkén 3-ból 3, Kőkesziben 3-ból 1,
Nagyfaluban nem lesz elsőbe menő…). 45 elsőssel számolhatunk tehát 2010
szeptemberében… Ha így marad, ez újabb hárommal csökkenti majd a magyar iskolák
létszámát a járásban.
Pedig inkább emelkednie kellene a létszámnak, az tenne jót
közösségünknek. A fogyás, apadás sorvadáshoz vezet. Pedig hányszor de hányszor
megírtuk már, hogy túl minden józan érven még anyagilag is jól járnak a magyar
iskolát választó szülők! Igaz, belőlük is hiány van, mármint öntudatos magyar
szülőkből, s hiány születendő gyermekekből…
Az előző évek gyakorlatához igazodva az idei tanév is jól
kezdődött a 34 elsős és családja számára. A Rákóczi Szövetség lehetetlent nem
ismerő elnökének, dr. Halzl József úrnak és az egész Szövetségnek köszönhetően
két helyen, az ipolybalogi és a lukanényei alapiskolában került sor az elsősök
ösztöndíjának átadó ünnepségére, melyet a NéVA Társaság szervezett. Mindkét
helyen a helyi iskolások rövid műsorral
kedveskedtek a vendégeknek és a szülőknek. Mindkét helyen
elmondta érveit a magyar iskola mellett dr. Halzl József, Lukanényén Kuzma
Zoltán polgármester is sokatmondóan szólt a szülőkhöz. Majd Csáky Csongor, a
Rákóczi Szövetség munkatársa átadta a megjelent szülőknek az ösztöndíjat. A
szülők egyike-másika maga is bevallotta, hogy örül a támogatásnak, abban a
segítőkészséget és a megbecsülés jelét látja.
A lukanényei „ünnepségen” üdvözölhettük a zsélyi illetőségű
Paholík családot. Ők, mivel Zsélyben már évtizedek óta nincs magyar iskola, úgy
gondolták, hogy inkább vállalják az utazással járó nehézségeket, mégis magyar
iskolába íratják gyermeküket. Méghozzá azt az áldozatot is vállalva, hogy maguk
a szülők hordják Balassagyarmatra magyar iskolába! Pedig ott még tandíjat is
kell fizetniük! Paholíkék nem tartoznak a hejde gazdagok közé, sőt! Emberségből,
áldozatvállalásból viszont jeleskednek! Megérdemelnék, hogy odafigyeljen rájuk a
közvélemény, hogy akadjon, ki példamutatásukat erénynek felismerve lehetőségéhez
képest támogassa a családot.
Apadunk, fogyunk, bánkódunk és búslakodunk, ám a fenti eset
mégis csak erős reménnyel tölt el bennünket jövőnk iránt. Amíg lesznek ilyen
családok, amíg Paholíkék példája megörvendezteti a búra hajlókat, addig mégsem
vagyunk teljesen elveszve! Köszönjük, Paholík család!
 |
| Csáky
Csongor, dr. Halzl József Kuzma
Zoltán polgármester |
 |
| Előtérben a Paholík család |
HÁZUNK TÁJÁRÓL
Előkészület. Szeptember 22-én a
Palóc Társaság küldöttsége Százdon folytatott megbeszélést Kovács Gábor
polgármesterrel és Kürthy Dezső vendégház-tulajdonossal. A megbeszélés tárgyát a
Rózsa-panzióba október 17-ére tervezett negyedik rovásírás-tanfolyam képezte. A
találkozóra Mészáros Attila vezetőségi tag ajánlására került sor.
Kiadvány. Minden szükséges lépést
megtettünk annak érdekében, hogy a 2008-as Nemzeti sorskérdések a XX. század
Európájában c. konferencia anyaga kötetben napvilágot lásson. A könyv a
SikerX Bt. kiadóban jelenik meg várhatóan az idei magyarságverseket mondó Sajó
Sándor versmondó versenyünk idején.
Hagyomány. 2009-ben november
13-án, a költő születésnapján tartjuk hagyományosnak számító versmondó
versenyünket Ipolyságon. A versenybe várjuk az alap- és középiskolás
fiataljainkat, akiknek egy-egy szabadon választott Sajó-költeményt és egy
ugyancsak szabadon választott költeményt kell előadniuk a gazdag magyar
költészet hazafias verseiből.
Krúdy-nap. Október utolsó
vasárnapján lesz Szécsénykovácsiban az ugyancsak hagyományosnak mondható
Krúdy-nap. Ezen az emléktábla koszorúzási ünnepsége, festménykiállítás
megtekintése, az óbudai Krúdy- kör tagjainak fellépése és egyéb szórakoztató
műsor szerepel.
Tanácskozás. November 17-én a
lukanényei művelődési házban iskoláink megtartásáról lesz szó konferencia
keretében Én féltett kincsem, anyanyelvem címmel. A részletes műsort a
sajtóban közöljük.
Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
TEL.: 047/ 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk
z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
