2009.IV.negyedév

J Ó P A L Ó C O K


„Itt élned, halnod kell!”

A Palóc Társaság hírmondója
2009. I. negyedév

A volt faluban minden esztendőben karácsony éjfélén Krisztus újra megszületett. „Meghallották a hírt az erdőben a vadak! A fák az erdőben egymásnak hajladoztak, köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdőben, az is kinyújtotta a derekát, mert megszületett a kis Jézus… Hogy a csillagok milyen szépek voltak!” – mondta Gari Margit mezőkövesdi parasztasszony Fél Edit néprajzkutatónak régi karácsonyokra emlékezve.

A régi ember hitte, hogy a Mindenség valamennyi teremtménye Isten akaratából létezik, s velük, általuk is üzen az Úr. Üzen a késő őszön a haldokló nappal, s a halálára készülő mezővel, fákkal, a kora téli, karácsonyt előző fagyos-fehér tisztulattal; és az ember is tette a dolgát alkata, s szerepe szerint együtt a többi létezővel. Miután szeptember végén Úr Szent Mihály megmérte tetteit – farsangolt Katalinig. Énekes lármás kedvvel tobzódott, zavarta, űzte teste vágyát – közben csak Mindenszentek s a Halottak napja intette csöndre…

Az éjszaka, a szorongató sötétség nagyon hosszúra nyúlik ilyenkor – András muzsikát záró napja után – de Isten fehér abroszt terít a tájra, tiszta, illatos gyolcsát adja a hónak; s a régi ember a lelkét betakargatta. Miképpen megóvta a hó az őszön sarjadt alig életű vetést, akképpen óvta a vágytalanná tisztult embereket is; és őrizte őket minden hajnalon az ádventi áhitat. Jóval napkelte előtt gyermekek csengették végig a falut, s templomba ment mindenki, aki csak járni tudott. Az „aranyosmisé”-ken az ő leheletük tette meleggé a kőhideg templomot, mint a hajdani karácsonyéjen Betlehemben a barmok lehelete az istállót, amelynek jászlában a testet-lelket pusztító sötétség kellős közepén világra született Jézusban a Mindent teremtő és igazító Isten. A templom meleg csöndjében várták meg a napfölkeltét. Szent Miklós napján maskarás gyóntató menet járta a tollfosztókat és a fonóházakat. Gyóntatták a legények a lányokat, s akiben pirosan égett még a test öröme, azt halálra táncoltatták a maskaraördögök, kezük közül angyalnak öltözött szabadította ki a „vágytalant”.

Lucakor cserépbe búzát vetettek. Némely faluban az asszonyok nyála táplálta a földet, amelyben a karácsonyt előző legsötétebb tizenkét napon megfogant az élet, sarjadni kezdett a búza. A búza, amely minden nyáron magjába rejti a Napot és Jézus képét hordja. Az aratásra készülő nyári mezőn, „Isten terített asztalán”, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján az érett búzatáblában az első három vágást asszony végezte, s kötött kévébe a sárarany csudát, s öltöztette szalaggal, virággal „Jézusát” – e Jézus-kévét karácsony éjszaka kibontották: a karácsonyi asztal alatt belőle, Jézusból készítettek Jézusnak ágyat. Jézusnak ágyát, lelkük Megváltót váró sárarany szalmaágyát a minden hajnali áhítatokkal együtt, betlehemesek és karácsonyböjti kántálók igazították. Jézus szobájukban, bennük született meg minden karácsonyon. „Begyütt Jézus a házamba, / Házam közepibe megálla” – imádkozták éjféli mise után a karácsonyi asztal körül, amely alatt a megszületett Jézus szalmája fénylett, s amelynek ádvent csöndjében szőtt ünnepabroszán, a piros szalaggal ékesített lucabúza közepén gyertya égett…

A régiek karácsony napján „megénekelték” a rokonokat: házról-házra jártak családostól; énekkel köszöntek be a kapu előtt az érkezők, és énekkel tártak ajtót a fogadók. A haragosokat is meglátogatták sorra – bocsánatot kért a sértő és megbocsátott a sértett. Amire ember gyönge, gyarló, azt ilyenkor teszi Jézus bennük – s hálával mindenki csak neki tartozott.

Isten lelke ilyenkor a rítusát, hitét tartó, testét csöndessé aszaló ember lelkével találkozik – önmagára ismer teremtményében és a teremtettben megszületik Ő, az Ős, az Isten, mint gyermek.

Néhány év előtt Veresegyházán az iskolás gyermekek, akik újra betlehemmel járták a falut, szent játékukkal meglátogatták az egyik, már halálán levő vérrákos társukat. Amikor a pásztorok ajándékkal járultak a megszületett Kisded elé, a már megkopaszodott, alig pihegő beteg gyermek, magához intette az egyik pásztort, az éjjeliszekrényről mandarint adott neki, hogy vigye, tegye azt is az ő nevében Jézus jászla elé…

Az egyik fővárosi nevelőintézetben, több mint tíz esztendeje már, valaki, hites, lelkes tanárnő, vállalva minden következményt – ádventkor betlehemes játékot szervez. Az ateistává üresített, agresszív és depressziós gyerekek között szorongva kezdte beszédét Jézusról – és csoda történt, a gyerekek figyeltek rá, mint még soha, s faggatták, kérdezték napestig a testet öltött minden szeretetről. Amikor a betlehemes játék szerepeit osztotta ki pásztorra, angyalra, királyra, Józsefre akadt jelentkező. Máriának senki nem ajánlkozott. Hosszú, kínos percek teltek el, s mikor már úgy érezte, minden jószándéka hiába volt, a terem sarkából előjött egy kislány, az, aki soha, semmilyen játékban társaival együtt nem volt addig – s ő lett a Mária…

Karácsony előtt ma is – s örökkön örökké – minden lélek Jézust szomjazza hatalmasan; ha tolakodó, zajos énünket Neki ajándékozzuk, ha bennünk, velünk

Ő mutatja meg magát (mert tesszük a dolgunk alkatunk és szerepünk szerint) – csoda történik: életet ad általunk a pusztultnak is.

Molnár V. József

A karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus születésének napja. A lexikonok szerint a 4. században I. Gyula pápasága alatt kezdték ünnepelni. Rómában az 5. században már az állam is elismerte, december 25-én még a cirkuszi játékokat is betiltották. Ezen a napon azelőtt az Újjászülető Napot ünnepelték, Aurelianus császár 275-ben hozott rendelete szerint. A csíksomlyói kegyszobor is a Napba Öltözött asszonyt, ősanyánkat, Babba Máriát ábrázolja, aki a Holdon áll, feje körül pedig a 12 nyolcágú csillag, amely az eddig megtalált emlékeken legnagyobb értékű rovásszámjegyünk, az ezer, a sumér myelvben pedig a tündérek, a „dingirek” jele.

Babba Mária

Badiny Jós Ferenc a Jézus király, a pártus herceg című könyvében adatok sorával bizonyítja, hogy Jézus születésnapját a 358-as év előtt augusztus 11-én tisztelték. A Magyar Demokrata 2002. évi 51-52. számában Hankó Ildikó történelmi és csillagászati események egybevetése után arra a következtetésre jut, hogy Jézus születésének napja az i.e. 7. év tavaszára esett. Dyonysus Exigius római apát volt az, aki javaslatot tett jelenlegi időszámításunk bevezetésére.

Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi történész, később emigrációban élő író, az általa lefordított 12-13. századi inkvizíciós jegyzőkönyvek szerint őseink hitvilágában is legnagyobb ünnep a karácsony volt, már jóval Jézus születése előtt, és ennek az ünnepnek e jellegére a karácsony szó utal, amely kerecsensólymot jelent. Hivatalos nyelvészeink, akik nagy igyekezettel bizonygatják, hogy minden szavunkat másoktól vettük át, a karácsony szót ismeretlen vagy szláv eredetűnek határozzák meg, sőt az egyik lexikonban azt olvastam, hogy a magyarok a „megtestesülés”, latinul inkarnáció kifejezés kifacsarásával jutottak karácsony szavunk birtokába. A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal hozva a Nap madarakat, a kerecsensólymokat. Ekkor röptették fel őket először a levegőbe, a táltosok áldása után. Ezt nevezték kerecseny ünnepnek, amelyet később betiltottak a táltos vallással együtt.

Néprajzi és történelmi könyvekben keresgélve hasonló adatra sokáig nem találtam, olyan sikeresen tüntették el a hagyományokból ősvallásunkat. De a nép emlékezete megőrizte őseit, akik évezredek távolából szólnak az őket kereső és tisztelő utódokhoz. Így rábukkantam Tarisznyás Márton néprajzkutató Gyergyó történeti földrajza című könyvében a kerecseny ünnep töredékeire, maradványaira a Ditrói madáreresztés című fejezetében. A népszokás szerint a gyerekek karácsony előtt sok verebet fognak, majd az éjféli misén a templomban szabadon eresztik őket. Ez a szokás még 1912-ben az új templom felszentelése idején is élt. Madármise elnevezéssel Székelyszentkirályon is fennmaradt.

Bár e szép hagyományt sikerült elsorvasztani és kerecsensólymok helyett verebek szállnak fel, teljesen elpusztítani azért mégsem lehetett, karácsony szavunk pedig megtartja emlékét.

Ezért az éjféli misén vagy bárhol legyünk is ezekben az órákban, röptessünk fel lelkünkben sólyomként egy imát őseinkért, Magyarországért, önmagunkért!

… Csernitzky Károly kedves ismerősünk egy újabb adattal örvendeztetett meg, amely bizonyítja, hogy a palócok is megőrizték ezt a hagyományt. Az idézetet Mikszáth Kálmán Az én poharam című elbeszélésében olvashatjuk:

„Istenem, milyen szép egy éjféli mise falun; dermedt szárnyú verebeket eresztenek ki a templomban. Lucaszéket hoznak az emberek…”

Érdekes összefüggést találtam a következő adatok alapján szent sólymunk és Jézus születése helye között. A kerecsensólyom latin neve: Hierofalco Cherrug (Tolnai Világlexikona, 1929). A hier/hiero görög szó jelentése: szent, papi, vallási. Falco: sólyom. A cherrug: a sólymok családján belül a kerecsen neve. Hierosolyma: a Jeruzsálem név változata (Latin-magyar szótár, Akadémiai Kiadó, 1970). Jeruzsálem (azaz Szent Sólyom) Palesztina fővárosa, jelentős város és erőd már az Ókorban, Dél-Kánaánban. Betlehem falu Jeruzsálemtől 7 kilométerre délre fekszik (Bibliai Kislexikon, Kossuth, 1979).

Friedrich Klára
Gál Péter Zoltán                                                               Tárkányi Imre
Édes anyanyelv                                               Már nincsenek határok
 
Elmúlt kétszáz év                                                   Már nincsenek régi határok…
Bűn és bűnhődés.                                                 Autónk is sebesen halad.
Mennyi könny hullt az Égből,                             Hegyek között, az Ipoly völgyén
Mennyi vért őriz e föld,                                        szabadon száll a gondolat.
Mennyi gyenge szív van
Az öröklődő rettegésektől!...                               Krúdy-ősök fejfáit nézzük,
                                                                                 sírjukat rejti a temető.
Elmúlt kétszáz év                                                   Szindbád, a hajós innen indult - 
Bűn és bűnhődés.                                                 a szép asszonyokat szerető.
Mennyi lélek szállt az Égbe,
Mennyi testre hajolt e föld,                                 És itt alkotott Mikszáth Kálmán
Mert a parancs szólt:                                            különös volt a házassága:
A nyelvük miatt öld!                                             Nyomorban elvált s aztán újra
                                                                                 hű nejét végleg megtalálta.
Édesanyánk nyelve szent, 
Mert égi ajándék,                                                   Kékkő vára már régen romos,
Aki vesztére tör, gyilkos,                                     itt üzen Balassi szelleme!
Legyen úr vagy csőcselék!                                  Paripák vidám hangját halljuk,
Törvény, fegyver egyre megy,                            fülünkben zeng pattogó zene.
Ha szándékuk pusztító,
Anyánk nyelvén megszólalni                              Magyarul szól Krúdy vallomása,
Istentől való!!!                                                       S új versek az utódok hangján.
                                                                                 Citerazenekar nótát játszik,
Elmúlt kétszáz év                                                   daluk száll magyar hegyek alján.
Bűn és bűnhődés.
Mennyi lélek válott ronccsá,                               Közös a múltunk s emlékeink,
Mennyi testet mart betegség,                             örömeink: a vers, a dal!
Mert a törvény préselt:                                         Palóc földön, kis közösségben
Rossz nyelvet beszélsz!                                       Érezzük, hogy szívünk magyar.
 
Jön majd sok-sok év
Áldás, békesség.
Mikor szlovák, ruszin, ukrán,
Román, szerb, horvát, szlovén,                                                
Német, cigány, magyar 
újra él és küzd egymásért!
2004. december 5. Ez az a nap, amikor a megcsonkított országban élő magyarok a népszavazáson megtagadták az elszakított országrészekben élő magyarokat. Öt éve már… Megbocsájtunk, de feledni nem tudunk… E két verssel emlékezünk és emlékeztetünk: összetartozunk a világ végezetéig! Úgy legyen!

Krúdy Kovácsiban

„Az apróságokra jobban kell vigyázni, mint a nagy dolgokra, mert apróságokból van összetákolva az ember élete.” Krúdy Gyula fenti idézetét juttatta eszünkbe az idei emléknap Szécsénykovácsiban, október 25-én.
Az önkormányzat, élén Filip József polgármesterrel, a Palóc Társaság és a Csemadok összefogva emlékezett meg Krúdy Gyuláról immár hagyományosan az író születési évfordulója táján. „Hagyomány” az is, hogy a szervezőkön és a meghívott vendégeken kívül szinte alig látunk helyi lakost a megemlékezés első felében a temetőben és az emléktáblánál, csupán a faluházban zajló műsorra szállingóznak a falubeliek többen általában kis késéssel. Apróságnak tűnő kis dolgok ezek, de ezek az apróságok mégis fontosak, mert nélkülük még elkeseredettebbé válna az ember élete s könnyen a másik Krúdy-idézet érne valósággá: „Itt mindenki a múltban él, mert a jelenért annyit sem érdemes tenni, hogy a piacon meghallgassa az ember a legújabb híreket.”
Mégis hittel, éleslátással vallják a szervezők, hogy előbb-utóbb lesz eredménye ennek a buzgalomnak. Az idei műsor is gazdag és szép volt, kár lett volna érdektelenség miatt nem megtartani… Őze Viktor, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Összevont Oktatási Intézmény diákja idézte az író szavait nagyapja bölcsőhelyéről a koszorúzás előtt, ahol a polgármester üdvözölte a megjelenteket. Ezután megfogadva az író tanácsát: „Ne törjük nyakunkat olyan kocsi után, amely nem akar fölvenni. Inkább olyan helyre menjünk, ahol szívesen látnak. Például a korcsmáb.” – a kovácsi kocsmába igyekezett minden vendég, ahol aztán bőséges és finom ebéddel, vaddisznópörkölttel lakhatott jól.

Tárkányi Imre, Szénási Sándor

Őze Viktor

Iglice

A faluházban Bojtos István műkedvelő festő festményeiből nyílt kiállítás volt megtekinthető, a színpad előterében az óbudai Krúdy Irodalmi Kör két tagja, Tárkányi Imre költő, író, a Magyar Kultúra Lovagja és Szénási Sándor István költő, meseíró olvasott fel a saját és a Kör tagjainak alkotásaiból. A délutánt a szécsényi Iglice tánccsoport sok tapsot kapott műsora zárta.
„Ha az ember mindig arra gondolna, hogy mi lesz, sohase tudna örülni a jelennek.” – ezt az igazságot is Krúdy Gyula vetette papírra. Igazán érdemes rajta elgondolkodnunk…

A mi utunk – MAGYAR ÚT

Badiny Jós Ferenc ezt írta: < Azt kérem, hogy az Isten által „övének” mondott egyik út – a MI UTUNK – MAGYAR ÚT LEGYEN, amelyen haladva tartsuk első törvénynek NEMZETÜNK és NEMZETTESTVÉREINK szeretetét. Ahogy Hé-Izu mondta: „hagyd ott az oltár előtt a Te ajándékodat és menj el, elébb békélj meg a Te nemzettestvéreddel” (Máté, 5, 24.).
Az ősi hit ősi törvénye ez, melynek tartalma a NAPISTEN és a CSALÁD vallásos kegyelettel való szolgálata volt. A „KIS” család, a Tied, a „NAGY” család pedig a NEMZETED.
Világpolgársági szempontból másodlagos kérdés tulajdonképpen az, hogy valaki befogadja-e szívébe Jézust vagy nem. Hogy elismeri-e Őt „Napbaöltözött Prédikátornak”, aki fényből jött és fénnyé lett. Az Ő elfogadása mindenkinél személyes ügy valóban… Mindenkinél, aki nem magyar.
A magyar népnél más a helyzet. Ugyanis az „ősi gyökerünk”, fajtánk legszebb hajtása Jézus, és ha az ugyancsak turáni fajtánk egyéb „nagyjait”, mint Buddhát és Zaratustrát olyannyira elismerjük, hogy tanaikból sokat veszünk át, akkor miért zárjuk ki hitvilágunkból azt a Jézust, aki minden elődjének igazságát megerősítette? Hiszen Ő az egyedüli embertestben megnyilatkozott Isten-Lélek, Isten-fiú, aki betöltötte megjelenésével azt a sumír földi próféciát, melyet – már ő előtte 3000 évvel – így hirdettek és írtak a Mah-Gar nép „mah”-jai: „a Szűzanyától született Isten-fia (EN-LIL) anyagi formát véve leszáll a földre”.
E sorok írója úgy véli, hogy JÉZUS (Hé-Izu) beletartozik a mahgar-magyar őstörténetbe, és a nélküle haladók útja MAGYAR ÚTNAK NEM NEVEZHETŐ.>
E hosszabb idézet írója az a Badiny Jós Ferenc – a Jó Palócok olvasói tudják – , akinek születése 100. évfordulójáról többször is megemlékeztünk már. A nagy magyar tudós tiszteletére emléktúrát is szerveztünk.
November 7-én negyvenen indultunk az emléktúrúra. Először a budapesti Farkasréti temetőben levő urnasírnál idéztük élete korai szakaszát, majd Jézus evangéliumát hallgattuk meg (Nagy Teréz, Petrezsél Ilona). A kegyelet koszorúját és virágjait többen is elhelyezték közülünk, mécseseket gyújtottunk s elénekeltük a Boldogasszony anyánk régi imádságunkat és a Himnuszt.

Emlékezés a sírnál

Koszorúink

A következő megálló a várpalotai Trianon Múzeum volt, ahol fájón-keserűn szemléltük meg azokat az írásos, képi és tárgyi emlékeket, amelyek magyar nemzetünk nagy tragédiáját, a trianoni kényszer alatt született „békét” ismertetik. A múzeum előcsarnokában Lőrincz Sarolta, Kelemen Mária, Racsko Valéria a trianoni fájdalmat sirató énekével kezdtük, majd csatlakozva hozzánk az éppen akkor a múzeumban tett látogatáson levő barátaink, a Trianoni Társaság bátonyterenyei helyi szervezetének tagjaival közösen elénekeltük Himnuszunkat. Csodás hangulatban kezdhettük a sétát, melynek során Sajó Sándor emlékszobáját is jó érzéssel tekintettük meg.

A pihentető veszprémi városnézés után estére értünk Hévízre, ott is a Kis Helikon Romantik Hotelbe. A szállóról azt kell tudnunk, hogy 1936-37-ben építtette maga Badiny Jós Ferenc, és főrangú vendégeket is fogadott rövid fennállása alatt. A háború után ugyanis államosították, benne üdülő vendégeket fogadtak, de állaga leromlott, tetőszerkezete megsemmisült. A 90-es évek elején történt meg felújítása, s új tulajdonosa a magyar tudós professzor iránti tiszteletből emlékszobát is berendezett benne.

Megérkezésünk után Miklós Beatrix igazgatónő mutatta be a szállót, ismertette történetét s azt is tudtunkra adta, hogy Feri bácsi 2002-ben tett látogatásakor nagyon elégedett volt a látottakkal, amely emlékeztette őt hajdan volt szállójára, a „Hadnagyszállóra”. Mi itt is kis ünnepséget tartottunk – Z. Urbán Aladár Feri bácsi és a Palóc Társaság közti kapcsolatról tájékoztatott, Lőrincz Sarolta a Mária-himnuszt énekelte el, Kelemen Mária a Felső Világ Üzenetét tolmácsolta, Szórád Mária és Paholík Timót a koszorúnkat helyezte el az emlékszobában –, melyben néhány használati tárgy, fénykép, díszmagyar és életműsorozata emlékeztet a professzor úrra. Még vacsorára is Feri bácsi kedvenc eledelét tálalták fel a pincérek: Csirkemell paprikásan Kalla-módra.
Az első nap fáradalmait jól kipihenve a kényelmet nyújtó szobákban másnap legtöbben a híres hévízi gyógytó vizében gyűjtöttek erőt a keszthelyi ismerkedésre és a hosszú útra hazáig.

Megoldva nyelvünk bús bilincsét…

Magyar fiúk és lányok, akiket óvó, féltő, értő szellemek és kezek vezetnek, minden évben hitet tesznek magyarságukról, magyar érzelmeikről, köszönhetően annak is, hogy Sajó Sándor születésnapján lehetőség nyílik számukra arra, hogy a költő érzéseivel azonosulva megosszák fájdalmukat, örömüket társaikkal, az őket meghallgató közönséggel.
November 13-án ismét az ipolysági Városi Könyvtár adott otthont a magyarságverseket mondó fiataloknak. A versmondókat a Patakiné Kerner Edit, Csábi István, Tibay András összetételű értékelő bizottság pontozta, meghozván a következő eredményt:
Alapiskolások                                Középiskolások
1. Török Máté, Lukanénye             Forstner Ágnes, Pásztó
2. Szécsényi Emese,                       Mohol Gál Desire, Lendva
3. Pálffy Ágnes, Ipolyság                Kiss Éda, Ipolyság

Ők a 29 versenyző közül kerültek ki győztesként, de mindnyájan nyertesnek tudhatták magukat, hiszen emléklapot, könyvajándékokat nemcsak az első helyek valamelyikén végzettek kaptak. Sőt, Pásztor Lajos polgármester Forstner Ágnes, Bélik György alpolgármester Szécsényi Emese, Molnár Katalin Bakos Rebeka teljesítményét különdíjjal jutalmazta. A verseny fővédnöke Molnár Katalin volt, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnöke, a rendezvény fő támogatója pedig Filip József, Szécsénykovácsi polgármestere és Jámbor László megyei képviselő.

A nap eseményéhez tartozik, hogy P. Kerner Edit, T. Pataki László és Bélik György a Palóc Társaság Tiszteletbeli tagja lett s az erről szóló oklevelet és bronz plakettet a Társaság elnöke nyújtotta át a frissen felavatottaknak (T. Pataki László betegsége miatt nem lehetett jelen, helyette felesége, P. Kerner Edit vette át a tanúsítványt).
Solmoši Márta könyvtárigazgató az eredményhirdetés előtt mutatta be a Palóc Társaság legújabb kiadványát, a Sajó Sándor, a honszerető költő és pedagógus c. kötetet, amely a most induló Palóc Társasági Könyvek sorozat első kötete s amely a múlt évi Sajó-konferencia anyagát adja közre a SikerX Bt. gondozásában.

Pekár István

A résztvevők egy csoportja

A szülőházon elhelyezett emléktáblánál Török Máté újból előadta Sajó költeményét. Baka L. Patrik szónoklatát pedig távollétében Maletaški Krisztina zentai diák olvasta fel. A tavaly felavatott Sajó-mellszobornál a Szent Imre cserkészcsapat tagjai álltak díszőrséget a koszorúzási ünnepség ideje alatt. Itt újból elhangzott a középiskolás győztes előadásában, hogy mit jelent Magyarnak lenni. Az ünnepi beszédet jeles személyiség, a Duna TV volt elnöke, a Gazdakör stúdióvezetője, Palócföldünk fia, Pekár István mondta. A város vezetői, a civil szervezetek képviselői ezután elhelyezték koszorújukat. A Sajó Sándor tiszteletére kilencedszer megrendezett rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget. A rendezvényt a már említetteken kívül támogatta jelenlétével Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke, dr. Fehérné Tamás Judit, az Anima kiadó és könyvterjesztő, a Trianon Társaság és a Kráter Műhely Egyesület

Rovásírás-tanfolyam Százdon

„Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett” – vallja már 20 éve a Palóc Társaság. Cselekedeteivel a palócok társasága immár sok képzeletbeli poharat megtöltött „cseppnyi” tetteivel.
Október 17-e a vállalás újabb teljesítését jelentette. 2009-ben negyedszerre került sor a rovásíró-felkészítők és a rovásírók találkozójára
Az idei tanfolyam helyszínét a százdi Rózsa-panzió adta, mely tetszetős, szép környezetével rászolgált mindannyiunk megelégedésére.
Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság vezetője örömmel üdvözölte a megjelenteket, külön köszönetet mondva Kürthy Dezső és felesége segítségének, a panzió tulajdonosainak. Szakács Gábor, a Kárpát-medencei rovásírás-versenyek fáklyavivője és egyben a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnöke előadásában a rovásírás, mint magyarságunkhoz tartozó műveltséget határozta meg. Ezredévekkel ezelőtt a népek alapvető műveltségi szintje az írni tudásban mutatkozott meg. Nekünk, magyaroknak büszkének kell lennünk a rovásírásra, ami már ókori műveltségünket igazolja.
Felhívta a figyelmet a rovásírásra, mint kárpát – medencei birtoklevelünkre, ami a megtalált rovásemlékekkel bizonyítható: kárpát-medencei jelenlétünk több ezer évre nyúlik vissza. Tehát egy olyan birtoklevél, ami a magyar nemzet úgymond tulajdonlapját, ősiségét igazolja a közös Kárpáthazában. Őt követően Kürthy Dezső saját könyvgyűjteménye bemutatásával hangsúlyozta: „A név kötelez”, s ehhez kell tartanunk magunkat, bárhova is vessen a sors.

Mészáros Attila foglalkozást tart

Baka L Patrik

Kürthy Dezső

Mészáros Attila, az ipolysági Nimród Rovásíró Kör vezetője szavaival Szent István Intelmeire hívta fel a figyelmet: „Őseink követése a legnagyobb királyi ékesség”, melyre keresve sem tudnánk jobb példát találni a rovásírásnál. Rámutatott arra, hogy a megszerzett tudásunkat ne Önös céljainkra használjuk fel, hanem családunk, közösségünk, nemzetünk javára. Majd a résztvevő diákok közreműködésével néhány gyakorlati példán keresztül mutatta be a rovásírás egyszerű taníthatóságát. Mindenkit biztatott a rovásírás elsajátítására, hiszen ez a műveltségünk bővítését jelenti. Szavait a következő gondolattal zárta: „Emberként jó magyarnak, jó magyarként embernek megmaradni!”, ez a mi közös feladatunk.
A rendezvény a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

Rovásfeliratos helységnévtábla Ipolyságon is

Polgári kezdeményezésre október 17-én Ipolyság parassapusztai határán került sor Ipolyság rovásfeliratos helységnévtáblájának avatására.
Szakács Gábor, a Kárpát-medencei rovásírásversenyek szervezőjének köszönhetően számtalan olyan „rovástábla” található, amin az adott helység nevét rovásírással is feltüntették. Ennek folytatásaként Z. Urbán Aladár a Felvidéken istápolta ezt a kezdeményezést. Tevékenységének köszönhetően ma már Ipolybalog, Ipolynyék és Nagycsalomja is rendelkezik ilyen helységnévtáblával.
Pintér Miroslav ipolysági fafaragó vállalta a rovásfeliratos táblák elkészítését. Anyagi megvalósulásához adománygyűjtés indult.
Az avatás nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Szakács Gábor ismertette az eddigi rovásfeliratos táblák avatásának jelentőségét. Ezután Hegyi Károly énekessel karöltve nemzetünk történelmét foglalták dalokba. Őket követően Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke méltatta az ipolysági rovásfeliratos tábla avatását, miszerint: „ Ipolyság az első felvidéki város, amely rovásfeliratos helységnévtáblával rendelkezik.” Az új táblát a kezdeményezők és a megjelent városi képviselők leplezték le. Ennek tiszteletére Szakács Gábor átnyújtotta megőrzésre a székely nemzeti zászlót Ipolyság képviselőinek. Az avatás a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

Mészáros Attila

Kulturált jövő

A fenti címmel rendezett fórumsorozatot a pomázi székhelyű Kráter Műhely Egyesület, amelynek második találkozójára az ipolysági nyugdíjas klubban került sor november 5-én.
A házigazda Honti Corvin Kör nevében Mészáros Attila elnök üdvözölte a megjelent vendégeket és az érdeklődőket. Turcsány Péter költő, a Kráter elnöke bevezetőjében a civilek szerepének jelentőségét méltatta a társadalmi átalakulás területén. A civil szervezetek sokfélesége, különböző érdekek és célok mentén létrejött egyesületek hatalmas erővel bírnának, ha erejüknek tudatában lennének, és közösen lépnének fel céljaik elérésére.
A találkozó első előadója Elmer István író volt, aki Lépcsők c. novelláskötetének kapcsán A szépirodalom szerepe a 21. század nyitányán címmel tartott kiselőadásában sok továbbgondolásra érdemes kérdést vetett fel.
A civil társadalom és a politikai öntudat kapcsolatáról Duray Miklós Szent István-díjas közíró, politikus fejtette ki véleményét nem mellőzve az időszerű rázós politikai témákat sem: nyelvtörvény, pártütés, közöny… Ugyancsak az együttműködés körül keringtek Z. Urbán Aladárnak, a Palóc Társaság elnökének gondolatai, amikor az Ipoly környéki civil kapcsolatok és együttműködési lehetőségekről beszélt érintve és hangsúlyozva, hogy a kapcsolatok a egész Kárpát-medencét behálózzák, ezzel is elősegítve a magyar-magyar kapcsolatok megerősítését és bővülését, ami az egy nemzetben való gondolkodás, élés és tettrekészség megnyilvánulása.
A Kárpát-medencei civil körkép címmel vetített film is ezt a célt szolgálta, hiszen benne a Kárpát-medence különböző helyein működő szervezetek képviselői mondták el, mutatták be tevékenységüket.
Mihály Zoltán fotós vetítettképes előadása sokakban idézett elő kellemes emlékeket, hiszen Kárpáthazánk gyönyörű tájait, embereit, múltunk helyi emlékeit hozta el az ipolysági nyugdíjas klub közönségének.
A találkozó a jövőről való együttgondolkodást szerette volna szolgálni, sajnos, a közönség összetételét szem előtt tartva azonban ez fölöttébb kétséges, miután elsősorban nyugdíjasok voltak kíváncsiak a találkozó műsorára. Pedig Ipolyságon diák és tanár – más értelmiségit most meg sem említve – egyelőre bőven terem…

RÓLUNK – IPOLYSÁGON

Kajtor Pál tagunk éveit meghazudtoló örökmozgó ember, aki az ipolysági nyugdíjas klub vezetőjeként mindig kitalál valamit, ami egykorú társait a szürke épületbe, a klubba vonzza.
Az épület szürke ugyan, de a benne zajló tevékenység igencsak színes. A sok-sok műsorból most a november 18-án megvalósult délutáni műsort emeljük ki. Kajtor Pál szerette volna köszönteni a húsz éves Palóc Társaságot, ezért hívta meg elnökét egy beszélgetésre. A délutánból este lett, hiszen az elnöknek volt miről számot adni, az elmúlt húsz év nem telt el nyomtalanul. Könyvek, kiadványok, DVD-k, videókazetták, újságcikkek mesélnek róla. Mutatóba néhány a Magyar Kultúra Napja tiszteletére meghirdetett pályázatra érkezett pályamunkát is fellapozhattak a jelenlevők, megbizonyosodván arról, hogy a magyar fiatalok legjobbjai igenis népben, nemzetben, magyarságban gondolkoznak s lesznek, akik átveszik a stafétabotot az elődöktől…
A délután beszélgetésbe torkollott, amelyben régi szép emlékeket idéztek fel a jelenlevők, régi dalok csendültek fel, és a súlyos betegségéből lábadozó Kajtor Pál köszöntése sem maradt el hatvanötödik születésnapja alkalmából.

Adni öröm

Ezt tudják azok a fiatalok is, akik könyvgyűjtést kezdeményeztek, hogy a könyvekkel megajándékozzák az elszakított területeken élő nemzettestvéreiket, azok intézményét.
A Felvidéken eddig már két helyszínen, Gömörben és a Zoboralján részesültek a helyiek a kapuvári fiatalok, pontosabban a Jobbik fiataljainak jótékonykodásából. November 22-én az Ipoly mente is részesült ebből.

Szilágyi László, Roncz Anett és Hejner Krisztián, a Jobbik kapuvári elnöke, szállították László autóján az összegyűjtött könyveket, a magyar és a világirodalom remekeit, hogy azok az itteni olvasók kezébe kerüljenek. A Palóc Társaság vállalta, hogy a könyveket célba juttatja.
Kapuvári fiatalok és társaitok az országban: köszönjük! Fiatalos lendülettel, tettekben megnyilvánuló hazaszeretetek legyen követendő példa mindenkor!

U t ó l a g o s

Ez az igazság

Előző számunkban előzetesként közöltük, hogy november 17-én Lukanényén Én féltett kincsem, anyanyelvem címmel tanácskozást tartunk a magyar iskolák működését támogató szándékkal. Sajnálattal tudatjuk, hogy erre érdektelenség miatt nem került sor! Még mielőtt valaki félreértené: nem az érintettek, az iskolák, óvodák, szülők, polgármesterek, MKP-s vezetők, egyháziak, szervezetek vezetői érdektelensége miatt nem sikerült megtartani a tanácskozást, hanem mert a Rákóczi Szövetség és a Palóc Társaság erőfeszítése ellenére sem vállalta a jövő évben valószínűleg kormányt alakító Fidesz egyetlen megszólított képviselője sem a megjelenést, az előadást, az együttgondolkodást… Így aztán kénytelen kelletlen meg kellett köszönnünk mind Pék László SZMPSZ-elnöknek, mind Szávay Istvánnak, a Jobbik kabinetfőnökének felkérésünk elfogadását és egyben megértését a rendezvény elmaradása miatt. Ugyanígy elnézést kell kérnünk Balázs Évától, a lukanényei alapiskola magyartanárától és a szárnya alatt szorgoskodó tanítványoktól, akik műsorral kedveskedtek volna a résztvevőknek.

***

Esterházy János Ipolynyéken

A bűnösnek, hazaárulónak ítélt s a vád alól mind a mai napig fel nem mentett felvidéki magyar politikus, gróf Esterházy János bronz mellszobrát avatták fel Ipolynyéken október 11-én. A szobrot Oláh Szilveszter szobrászművész készítette. A szobornál a Palóc Társaság is elhelyezte a megemlékezés koszorúját.

Kálmán-nap Horpácson

Kálmán-napi ünnepségét október 11-én tartotta a Mikszáth Társaság. A találkozó keretében dr. Praznovszky Mihály örökös tiszteletbeli elnök méltatta a 20 éves Palóc Társaságot, amelynek elnöke átnyújtotta Praznovszky Mihálynak a Palóc Társaság Tiszteletbeli tagja oklevelet és a bronz plakettet

Vendégkönyv

Nagyon sok sikert kívánunk felvidéki testvéreinknek. Szeretettel

Rumi Tamás, Hosszú Gábor

Szeretettel és tisztelettel emlékezünk Badiny Jós Ferenc professzor úrra

Bíró Mária

Badiny Jós Ferenc professzor születésének 100. évfordulóján nagy örömmel vettem részt és köszönöm, hogy megemlékezhettem boldogemlékű munkatársamról. Feri Bácsi! Emléked legyen áldott és szellemed örökké éljen!

Bíró József

Köszönet Urbán Aladárnak és Duray Évának a fontos és kellemes találkozóért!

Tábori László

Losonc most már nemcsak a „Kis Budapest”, hanem példát is mutat a magyar fővárosnak.

Kiss Irén

Az Örökség Népfőiskola udvardi táborában ismét jól éreztem magam, mert befogadó hallgatóságra leltem: fogadták a krónikási közvetítést. Utószó: Isten áldja, segítse, emelje Felvidék népét pokoli megpróbáltatásában!

Molnár V. József

Köszönöm a lehetőséget, hogy megoszthatom a gondolataimat, együtt dolgozhatunk a magyarok felemelkedésén. Ez a leghatékonyabb módszer, hogy megismerhessük az igazi történelmünket.

Bíró Mária

Magyar emberek… Ne felejtsétek, hogy itt előttetek magyar emberek éltek! Értetek éltek, dolgoztak, cselekedtek és munkálkodtak. Vérüket, verejtéküket és könnyeiket hullajtották azért, hogy Néktek otthonotok, házatok, hazátok, családotok és jövőtök legyen. Magyar emberek, ne felejtsétek a régvolt magyar embereket. Magyar emberek… Ne felejtsétek, hogy azok, akik az életben előttetek jártak, azok a halálban is előttetek tartanak. Amikor néktek is     csengetik majd az utolsót és átléptek azon a bizonyos kapun, reméljük a túloldalról így köszöntenek majd benneteket: Hé, Te Lélek! Én megismerlek Téged. Te Magyar Ember Vagy! Vártunk már régóta nagyon. Jer közénk. Építettünk néked itt is Otthont és Hazát. Magyar emberek, ne felejtsétek a régvolt magyar embereket…!

Vukics Ferenc

Az Örökség Népfőiskola rendezvényeire mindig örömmel jövök. Remélem, ezután mindenkor mindenütt felemelt fejjel fogunk járni magyarságunk megerősítésére a jó palócok vezetésével. Higgyünk nemzetünk felemelkedésében, mert hosszú szenvedésünk után fog felvirradni a magyar hajnal.

Bíró József

Az Örökség Népfőiskolai Tábor rendezvényeire mindig örömmel jövök, és örömmel veszek részt. Remélem, hogy az előadásaim némileg hozzájárulnak népünk, küldetéstudatunk, műveltségünk és főleg a nyelvünk megmaradásához. Hisz a régiek is azt sugallják, hogy

„Légy saját magad tanítója és vezetője,

Tanítód az ész, vezetőd az értelem.

A tudás örök lámpásként él benned.

Tudatlanságoddal elpusztítod önmagadat.”

Marton Veronika

Köszönöm a meghívást Kiss Irén helyett is! Szeretettel

Tábori László

Én is itt vagyok! Szeretettel Alit és Szabinát dicsérni, szeretettel

Kiss Dénes

Köszönöm a figyelmet! Nagyon örvendek, a közösségépítés nagyszerű munkájához további sok örömet és eredményt kívánok! A figyelem: belső világunk Napja!

Grandpierre Atilla

„Hiszek egy Istenben,

Hiszek egy Hazában,

Hiszek egy isteni örök igazságban,

Hiszek Magyarország feltámadásában! Ámen

Szeretettel és reménységgel Hegedűs Zsuzsanna

A Mag-ban van a Fa koronája és a koronán termett gyümölcs magjában van a jövő fájának koronája. – írja Csontváry – s vele együtt mi is halljuk élményként, amikor évről évre eljutunk ide Urbán Aladár által létesített Népfőiskola műhelyébe.

Szántai Lajos

Szeretett Testvéreim! Kárpáthaza Magyarjai!

„Nihil vincit, nisi veritas! Nihil salvat, nisi caritas!” Szent Ágoston

(Semmi sem győzhet, csak az igazság! Semmi sem boldogíthat, csak a szeretet)                                                                .

Szeretettel: Papp Lajos

Honti Attila

Százszor megharcolt…

Küzdelmeink sebét érzem,
             Nem akarva, emlékeztet
                                    a csont
Belsőmben, a gerincemben
              Szétfeszített idegekben
                                       érzem
Sorsom, cselekvésem – nem új
       Csak továbbgörgetett álom-
                                       világ
Míg a köd felszáll, a lélek,
         Hevül, repül – sziklákon át
                                       égbe
Egy pillanat és valóság,
          Pokolba taszít – megéget
                                   gyökeret
   S lám: csont, érzés, világ, égen
    Túl gyökérbe mar, elsorvaszt!
                                    mindent?
                              m i n d e n t.

JÓTEVŐINK VOLTAK 2009-BEN

    Jobbágy Károly Alapítvány, Magyar Kultúra Alapítvány, Magyar Nemzeti Galéria, Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány, Nemzeti Alapítvány, Nemzeti Civil Alapprogram, 56-os Történelmi Alapítvány, Szülőföld Alap, Honismereti Szövetség, Országos Trianon Társaság, Rákóczi Szövetség, Trianon Kutatóintézet, KEHOFA, Animakönyv, Kráter Műhely Egyesület, Lítea Könyvesbolt és Teaház, Balassagyarmat Város, Civitas Fortissima, Veresegyház Polgármesteri Hivatala, Ipolyság Város, Városi Könyvtár – Ipolyság, Nyugdíjas klub – Ipolyság, Udvardi Községi Hivatal, Magyar Kulturális Központ – Losonc, Mira Office, Real-Net szolgáltató, Rózsa-panzió – Százd, Munka Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola – Komárom, Bíró József, Bíró Mária, Fagyas Róbert, Fehérné Tamás Judit, Filip József, Hegedűs Zsuzsanna, Hrubík Béla, Jámbor László, Józsa Judit, Kiss Dénes, Lezsák Sándor, Marton Veronika, Mészáros Attila, Molnár Katalin, Oláh Szilveszter, Papp Lajos, Szablya Rudolfné, Salgó Gabriella, Szakács Gábor, Szántai Lajos, Urbán Attila, Urbán Árpád, Urbán Szabina, Végh Károly, valamint a Palóc Társaság sok lelkes tagja (elnézést kérünk azoktól, akik szándékunk ellenére kimaradtak a felsorolásból). Minden támogatónknak köszönjük az önzetlen segítséget, amellyel lehetővé tették, hogy eredményesen végezzük magyar nemzeti művelődésünket s hozzájáruljunk kincses örökségünk közkinccsé tételéhez!

Előzetes

Jelentősebb rendezvényeink lesznek 2010-ben:

A Magyar Kultúra Napja pályázatunk eredményhirdetése 2010. január 24-én, vasárnap a Magyar Kultúra Alapítvány székházában Budán.

A Kárpát-medencei Rovásírásverseny Felvidéki Országos Döntője 2010. április 30-án, pénteken. Helyszín még nincs…

Mikszáth Kálmán halálának 100. évfordulóján megemlékezés 2010. május 28-án Budapesten és 29-én Szklabonyán.

90 éve, 1920. június 4-én írták alá Trianonban a Magyarországot darabokra szaggató parancsot. Emlékezünk és tiltakozunk!

A XV. Örökség Népfőiskolai Tábor Udvardon 2010. július 6 – 11-e között lesz – valószínűleg.

Ugyancsak valószínűleg július utolsó hetében lesz nagy nyári túránk, amely ezúttal Várvidékkel, Őrvidékkel ismerteti meg a résztvevőket.

Krúdy Gyula emléknapja Szécsénykovácsiban 2010. október 17-én, vasárnap lesz.

„Magyarnak lenni: nagy s szent akarat” c. magyarságverseket mondó versenyünk Ipolyságon 2010. november 12-én, pénteken.

Ezenkívül még több kisebb rendezvényt tervezünk, amelyekről a főbbekkel együtt időben, kapcsolatrendszerünk és a sajtó útján értesülhetnek tagjaink és az érdeklődők.

„Tartsunk össze, segéljük egymást tiszta szívvel!” – ajánlja Széchenyi István gróf a ma emberének is. Szeretettel várjuk tagjainkat családostul, ismerőseiket és barátaikat rendezvényeinkre 2010-ben is!

Jó Palócok
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
 991 11 Balog nad Ipľom (Ipolybalog)
Okružná (Kör u.) 194. Szlovákia
 TEL.: 047/ 488 53 13
 www.paloctarsasag.real-net.sk
 z.urban@paloctarsasag.real-net.sk