 |
||
 |
||
|
||
Hírmondó 2010 III. negyedév
| |
||||||||||
| Felvidéki induló Drága Felvidék, édes otthonom, Sújtson megvetés, ha földem elhagyom! [Megtörni nem fogok, itt éltem, itt halok, Áldom az Istent, hogy magyar vagyok!] Falvak városok, végtelen mezők, Halljátok hangomat, ősi szent rögök! [Elment tatár, török, Trianon se lesz örök, Léptünk zajától a föld is mennydörög.] Templom, iskola ódon kőfala, Hol szép nyelven tanult sok jó atyámfia. [Rákóczi tábora, ébredj most vagy soha! Ezt várja tőlünk Isten és Haza!]
Kedves Magyar Testvérünk! Tanuljuk meg, énekeljük
ünnepségeinken, terjesszük magunk között ezt a dalt! Szép,
fülbemászó, jól énekelhető, igaz mondandójú. Rólunk szól, a
miénk. A Kárpátia ajándékozza nekünk. Köszönjük! Aki hallani is
szeretné az együttes előadásában, kattintson honlapunkra. A
Mozgóképtárban megtalálja!
|
||||||||||
| Állampolgárságot! Balogh Csilla (Szatmárnémeti) verse Alulírott magyar állampolgárságot kérek! Nem vagyok szerb, román, cigány sem német. Itt Erdély szívében élek Itt, ahol nap mint nap fogy a magyar lélek. Valamikor régen, amikor születtem, Magyarország volt a szülőhazám nékem. Mások döntötték el hovatartozásom, Egy Párizs melletti „béketárgyaláson”. Átjöttek a hegyen sunyi, szolga népek, Kik a magyar földön piócaként éltek. S amikor legutóbb csatát vesztettünk, Áruló férgekként fordultak ellenünk! Így került szép hazám tolvajok kezébe, És árulóknak ez lett busás fizetése! Szeretnének minket ma is kiirtani, Mert az ellopott javakat vissza kéne adni… Remélem és hiszem, fordul majd a világ. Fog még nyílni nekünk sok-sok színes virág! Nem lehet, hogy a sors mindig verjen minket! S állandóan nyaljuk vérző sebeinket. Százszor megfizettük a reánk rótt adót, Amit a balsors a vállainkra rakott. Nem voltunk, nem leszünk szolganemzet soha! Eljött az idő végre: mostan vagy soha! Mély álmából lassan felébred a nemzet, Vezetőink ezért nagyon sokat tesznek? Egyszer, majd egy napon feleszmél a világ, Hogy kinek jár a tövis, kinek a virág! Vár reánk a szép nagy közös Európa, Határait védjük évszázadok óta. Nyugodtan élhettek benne a nemzetek, Megvédték őket vitéz magyar kezek! Te szép Erdélyország, mikor leszel szabad? El kéne már űzni a kakukkmadarakat! Te, Aki egykor sasok fészke voltál, Ily szomorú sorsra miért is jutottál? Te vagy a magyarok igazi bölcsője, A magyar nemzetnek voltál megmentője. Elkerült minket a török veszedelem, Itt mindig magyar volt minden fejedelem. Nem kedvezett nekünk a huszadik század, Elorozták tőlünk gyönyörű hazánkat. Egy kakukknemzetség sunyi, lusta népe Árulásért kapta hazámat cserébe! Lett is üldözése itt a magyar szónak, Sokan letagadták, hogy magyarok voltak. Mások meg elmentek új hazát keresni, Idegen országban sorsukat siratni. Én, aki maradtam, nagyon szépen kérem: A magyar állampolgárságot adják meg nékem! Ígérem: az leszek, aki eddig voltam, Én magyar maradok – itt az ősi honban! |
||||||||||
|
TÖRLESZTÉS
Javában benne vagyunk még a gyalázatos országcsonkítás 90. évében. A XX. század első negyedében idegen hatalmak piszokul galád módon döntöttek rólunk, Mária Országának széttépéséről, igyekezvén megfojtani a nagy múltú ország lábra állását. De a megcsonkított ország az ellehetetlenítés, a kifosztás, a sarc ellenére rövid idő alatt begyógyította a testén ejtett sebeket. Következett a II. világháborút lezáró döntés, amely újból szentesítette az eszméletlen kényszert, sőt még rátett egy lapáttal…Mégis: minden erőszak ellenére ébren maradt az ország, erőt gyűjtött és hitet adott, 1956-ban beleverte az első szöget a megtévesztésen, a hazugságon, az elbutításon alapuló világbirodalom koporsójába, s jó harminc év múltán az őt megillető helyre került. S a halálra ítélt ország – megfogyva bár – még mindig él, igaz, butítva, agymosva, mert csakis ennek „köszönhetően” következhetett be 2004 decembere, amikoris nem idegen hatalmak, hanem saját (bár lehet, idegen érdekek hazai szolgálói) kormánya buzdítására önként tagadta meg a Trianonban elszakított nemzettestvéreitől az állampolgárságot. A „sikertelen népszavazás” eredménye mindenkit letaglózott. Azokat is, akik igent mondtak az elszakítottak magyar állampolgárságára, azokat még jobban, akiket érintett: bennünket, az elszakított területeken élő magyarokat. Nemzettestvéreink döntöttek rólunk: Nem kellünk! De mégsem! Mostanság úgy látjuk, valami törlesztésnek lehetünk tanúi és részesei. Augusztus huszadikán életbe lépett az a törvény, amely lehetővé teszi, hogy magyar állampolgárságot kapjon könnyített eljárásban az a magyar, aki az elcsatolt területek valamely részén él, ott őshonos. Könnyített, mert nem kell már vizsgázni bizottság előtt a Himnusz eléneklésével, vizsgát sem tenni magyar nyelv ismeretéből, sem alkotmányismeretből. Elég, ha papíron bizonyítjuk magyar eredetünket, származásunkat, felmenőink magyar állampolgárságát. Tehát ha nagyapánk az első világháborúban magyar katonaként a magyar hazát védve esett orosz fogságba, hét évet töltött szibériai táborokban vagy dolgozott szolgaként, s erről „papír” is vagyon… Vagy ha apánk a II. világháborúban ugyancsak magyar katonaként és ugyancsak a magyar hazát védve zászlósként nyaklövést kapott, a budapesti Margit Kórházban gyógykezelték s erről papír árulkodik… Esetleg ha apósunk a magyar honvédség kötelékében éppen a Don kanyarban élő falat alkotva állt szemben a szovjetekkel, és csak halott bajtársa mentette meg életét rázuhanván a lövészárokban, miközben neki „csak” repeszek jutottak a testében, és papíron ez olvasható… De persze papír nincs, pedig már az arra illetékes helyeken is keresgélt az ember (Hadtörténeti Múzeum, Hadisírgondozó Egyesület…). S fellelhető papír azokról, akik csak „simán” élték az ő mindennapi életüket a széttépés előtti hazában, majd a visszacsatolt hazában, majd pedig a kisebbségbe taszított sorsban? Akik földet műveltek minden időben, kenyeret tettek az asztalokra, gyerekeket neveltek a hazának, ki sem mozdultak szülőhelyükről, csak fejük fölött tologatták hol ide, hol meg oda az országhatárokat, mintha fontosabb dolgok nem is történhetnének az emberrel és közösségekkel. De lehet, hogy nem… Mégis: minden keserű szájíz ellenére nagy fordulatot élünk meg: magyar állampolgárok lehetünk, ha akarunk. Kis vagy nagy utánajárás eredményeként, titokként kezelve vagy nyíltan vállalva, attól függően, mennyire félünk, tartunk jelenlegi országunk törvénykezésétől vagy mennyire vagyunk eléggé bátrak a színvallásban. De: magyar állampolgárok is lehetünk 2011. január elsejétől! (Balogh Csilla szatmárnémeti tanárnő versét ennek kapcsán közöljük. Köszönjük neki!) |
||||||||||
| ÖNT TIZENÖTÖDSZÖR A Palóc Társaság rendezésében július 6-9-e között került megrendezésre az Örökség Népfőiskolai Tábor. A helyszínen, Udvardon a program kedd délután három órakor indult, amikor is ünnepi köszöntővel üdvözölte a jelenlevőket Z. Urbán Aladár elnök. Ezt követően a szépszámú közönség Molnár V. József néplélek-kutató előadását hallgathatta meg. A szakember, aki majdnem mind a 15 táborozáson részt vett, Trianon fájdalmas emlékéről s hatásairól tárta fel gondolatait a közönség számára. A magyar nemzet sorsát Krisztus Golgotára vezető útjához hasonlította. A kutató úgy véli, a nemzet ma már közel jár a feltámadáshoz, ehhez pedig az emberek egymás közti kapcsolatait kellene javítani. Az elgondolkodtató előadás után a résztvevők megtekinthették a pontosan egy hónappal korábban a községben felavatott Szent László-szobrot, majd az udvardi polgármester a községi hivatalban vendégelte meg a tábor résztvevőit jó szóval, borral és pogácsával. A szerdai napon a méltán népszerű Szántai Lajos történész „Hol a világ közepe? – Helyünk a világban” című előadásával folytatódott a műsor. A megszokottakhoz hasonlóan magas színvonalú előadást követően Oláh Szilveszter szobrászművész ismertette a népes közönséggel, hogyan születnek a plasztikák. A délután második felében Németh Zsolt egy diavetítéssel tarkított előadásában a Magyar Szent Koronáról gyűjtött ismeretanyagát osztotta meg a jelenlevőkkel, majd az Őrség Árpád-kori templomait mutatta be vetített képek segítségével. Az esti program részeként bemutatásra került a Palóc Társaság útifilmje „Barangolás a Kárpátok alján” címmel. Ezt követően a résztvevők a kárpátaljai magyarság helyzetéről beszélgettek. A csütörtöki nap Marton Veronika sumerológus „A pártusok, a sivatag lovagjai” c. előadásával indult. A hallgatóság ennek keretében átfogó ismereteket kapott a pártusok történelméből. Erre kapcsolódóan Aradi Éva keletkutató indológus mutatta be kutatása eredményeit. A szakember, aki immáron nyolcszor járt Indiában, az indoszkíták, kusánok és heftaliták életét vázolta fel. Délután Bíró József és Bíró Mária őskutatók osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel. Előbbi „A honvisszafoglalás kora” címet adta előadásának, utóbbi a „Kulturális örökségünk” tavaly megkezdett dolgozatának folytatásával ismertette meg hallgatóságát. Az esti lazítás keretében Matúz Gábor A legbátrabb város című dokumentum-játékfilmje került vetítésre, amely Balassagyarmat polgárai hősi tettének állít emléket a trianoni évforduló kapcsán. Péntek az ÖNT zárónapja volt. Rendhagyó módon a Palóc Társaság Csillagösvényen c. túrafilmjével kezdődött. A film után dr. Zétényi Zsolt jogvédő „A trianoni békeparancs és a nemzeti kisebbségek védelme” címmel tartott előadást. Ennek során az is kiderült, hogy a nemzeti kisebbségek védelmére születő elképzelésekből végső soron semmi sem teljesült a csúf
Az udvardi tábor ezzel bezárta kapuit. A Palóc Társaság elnöke kérdéseinkre elmondta, sajnos, azt tapasztalja, hogy egyfajta letargia lett úrrá a felvidéki magyarságon. Ez számos rendezvény iránti érdektelenségben megmutatkozik, s bár az idei immáron 15. ÖNT-ön is levesebb volt a szállást igénylő résztvevő mint az előző években, ugyanakkor pozitívan értékelhető, hogy a szélesebb környékről sokan naponta bejártak meghallgatni az előadásokat, s így a közönség szép számúra duzzadt. Ez pedig azért is fontos, mert másfél évtizeddel ezelőtt pont azzal a céllal indították el az első tábort, hogy a felvidéki magyarság is megismerkedhessen a magyarság igaz történelmével. Molnár Béla |
||||||||||
| ŐRVIDÉKI BARANGOLÁS A Palóc Társaság ebben az évben is megszervezte a már hagyományossá vált tanulmányi kirándulást. A múlt évben Kárpátalján barangoltunk, ebben az évben pedig a résztvevők túlnyomó többségének kívánságára az Őrvidékkel ismerkedtünk. Kilencven éve történt, hogy az Őrvidéket az egyik vesztes – Magyarország – területéből a másik vesztes (az első világháborút kirobbantó) – Ausztria – kapta meg. Ausztria Moson, Sopron és Vas vármegye nyugati részeinek egészen szeszélyes leszelése által 4026 négyzetkilométernyi területet kapott az 1920. évi népszámlálás szerint 292 588 lakossal. Mosonból 28, Sopronból 102, Vasból 194 községet csatoltak el. Olyan településeket is, ahol nevezetes műemlékek találhatók, mint a kismartoni, fraknói, vasvörösvári, németújvári várkastélyok, a máriafalvi, somfalvi templomok, a tarcsai és savanyúkúti fürdők. Ezen a vidéken barangoltunk hat napon keresztül. Első napi úti célunk és szálláshelyünk, Sopron felé haladva útközben megtekintettük a Magyarországon útba eső nevezetességeket is, a fertődi Esterházy-kastélyt és a nagycenki Széchenyi-kastélyt. Visszafelé úton Kőszegről pedig Szombathelyen tettünk városnéző sétát és Jákon csodáltuk meg az apátsági templomot. Természetesen Sopronban és Kőszegen sem maradt ki a városnézés. Őrvidéki túránk első napján a Fertő-tavat jártuk körös-körül. Első megállóhelyünk Boldogasszony (Frauenkirchen ) volt. „Zenmária” néven már a 13. században ismert volt, mint Mária-kegyhely. A hagyomány szerint II. András uralkodása alatt a Fertő-tó úgy kiöntött, hogy több falut elnyelt. Ezek helyett alapították 1240-ben a mai települést. A 2001-es népszámlálás szerint a 2 856 lakosból 209 volt magyar nemzetiségű. A Mária születésének szentelt búcsújáró templomot Esterházy Pál építtette 1668-ban. A magyar ferences rendi szerzetesek 1938-ban hagyták el itt lévő rendházukat, mert nem akarták felvenni az osztrák állampolgárságot. A pompás barokk templomban, vasárnap lévén részt vettünk egy német nyelvű szentmisén. Következő megállóhelyünk Ruszt a gólyák városa, a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa volt. A gólyák városa elnevezést pedig azért kapta, mert itt van Ausztria legnagyobb gólyaállománya. Ezt magunk is megtapasztalhattuk látván a házak kéményein a sok gólyafészket és gólyát. Sétát tettünk a műemlék belvárosban, amely olyan, mint egy kis ékszerdoboz. A polgárházak többsége a 16. és 19. század között épült, reneszánsz, barokk, historizáló homlokzattal, szép stukkókkal, kapualjakkal, erkélyekkel. 2001-től az UNESCO világörökség része. Ezen a napon a látnivalókat Sopron közelében, Fertőrákoson a Fertő-Hanság Nemzeti Park erdőjében rejtőző Mithras-szentély zárta, ahol a misztériumok kozmikus összefüggéseit ismerhettük meg. A Mithras-szentélyek a II-IV. században élték virágkorukat a Római Birodalom területén, főleg a nyugati tartományokban. Közülük kevés maradt fenn. Magyarországon egyedülálló ez a fertőrákosi, az egykori Scarbantia környékének legérdekesebb római kori emléke. A következő napon Kismarton (Eisenstadt), Lorettom (Loretto) és Fraknó (Forchtenstein) volt az úti cél. Lorettom búcsújáróhely, a szeplőtelen fogantatásnak szentelt templomot tekintettük meg itt. A kismartoni Esterházy-kastély egyike a legpompásabb kastélyoknak. Teljesen felújítva és berendezve az Esterházy gyűjteményből kap ízelítőt a látogató, ezt csodáltuk meg. Leültünk a világ egyik legszebb koncerttermeként számon tartott, gazdagon díszített és kitűnő akusztikával rendelkező Haydn Teremben és meghallgattunk a Búcsú szimfóniából egy részletet. A következő Esterházy örökség, amit megtekintettünk Fraknó vára volt. A vár ma Burgenland jelképe, egykor az egyik legjelentősebb magyar végvárnak épült, máig az egyik legnagyobb és legjobb állapotban lévő várak egyike. A 17. század óta a kor leggazdagabb nemesi család, az Esterházyak birtokában van. Itt található a család hatalmas fegyver- és műgyűjteménye. Az elkövetkező napokon is sok élményben volt részünk. Megmásztuk Lánzsér (Landsee) várának romjait. Lánzsér vára Magyarország egyik legnagyobb határ menti erődítménye volt és még így romjaiban is lenyűgöző. A vár egy része már a 12. században állt, amit folyamatosan bővítettek. 1612-től az Esterházyak birtokában volt. A Rákóczi-szabadságharc idején lőportornya felrobbant, a 18. század végén pedig leégett, azóta rom. Közép-Európa egyik legnagyobb várromja. A következő várélményünk Léka (Lockenhaus) lovagvára volt. A vár a Kanizsaiaké, Nádasdyaké és Esterházyaké volt. 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vette meg és minden pénzét a vár rendbehozatalára fordította. Ma az általa létrehozott alapítvány kezeli a várat. A kiváló karban lévő, szépen berendezett, pazar lovagteremmel rendelkező vár megtekintése igazi élményt nyújtott. Doborján (Raiding) Liszt Ferenc szülőhelye, szülőháza ma emlékmúzeum. A házat utolsó tulajdonosa Esterházy Pál 1971-ben múzeum céljára Doborján községnek ajándékozta. A ház mellé modern koncerttermet is építettek. Ellátogattunk Alsó-
Ausztria egyik legnagyobb városába is, Bécsújhelyre, németül Wiener Neustadt. A városban rövid városnézésre került sor, melynek során megtekintettük a volt Babenberg hercegi kastélyt, amely 1752 óta a Mária Terézia Katonai Akadémiának ad otthont, és ahol egykor Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc raboskodott, valamint a prépostsági főplébániai templomot, közkedvelt nevén a Dómot, melynek oldalán Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc sírköve van befalazva, akiket itt fejeztek le. Útközben megálltunk Savanyúkúton (Bad Sauerbrunn), ahol megkóstoltuk a finom savanyúvizet. Azonban nemcsak a városokkal és várakkal ismerkedtünk, felmentünk az Írott-kőn található kilátóhoz is, ez a Kőszegi-hegység és egyben a Dunántúl legmagasabb pontja (882 m). Nevét egyes feltételezések szerint az itt található Batthyány-Esterházy határ feliratozott határkövétől kapta. Az 1913-ban épült kő kilátó, ahová mi is felmentünk, az osztrák–magyar határon áll, ezt a torony közepén felállított határkő is jelzi, a bejárat az osztrák oldalon van. A vasfüggöny idején itt szigorú határzóna volt és drótkerítés állt, csak osztrák oldalról lehetett látogatni. 1990-től határátlépési pontokat jelöltek ki a turisták számára, ami a schengeni övezetbe való belépéskor jelentőségét vesztette és szabadon lehet közlekedni. Akik átéltük a határok adta nehézségeket, kellemetlenségeket igencsak értékelni tudjuk a mai szabad mozgást. Volt alkalmunk találkozni az ottani magyarokkal is Felsőpulyán (Oberpullendorf) és Felsőőrön (Oberwart). Felsőőrnek 1920-ban magyar többségű lakossága volt. A trianoni békediktátum ennek
ellenére a vesztes Ausztriának ítélte, amibe a lakosság nem nyugodott bele és 1921.október 4-én Prónay Pál alezredes kikiáltotta a Lajtabánságot, melynek fővárosa lett, nem sokáig, mert a miniállam csak néhány hétig létezett. A 2001-es népszámlálás szerint Felsőőrön a 6 691 lakosból 1 169 magyar nemzetiségű, Felsőpulyán a 2 793 lakosból 603 a magyar. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület közösségi házában Felsőpulyán Hofer József beszélt a tevékenységükről, akitől azt is megtudtuk, hogy Burgenlandban összesen kb. csak 6 000 magyar nemzetiségűt tartanak számon. A közösségi házban összejöveteleket és különböző műsorokat rendeznek. Felsőőrön is szépen berendezett közösségi házzal rendelkeznek, ahol kis könyvtárat is működtetnek. Kiadványaik az Őrség c. újság és az Őrvidéki Hírek havonta megjelenő hírlap. Ezen kívül két magyar tánccsoport is működik, valamint a magyar nyelv oktatása a gyermekek és ifjúság számára. Az út során sok tapasztalatot valamint ismereteket szereztünk és gyűjtöttünk, sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Hahnné Duray Éva |
||||||||||
| „CSODÁLATOS NAPOKAT
TÖLTÖTTÜNK..." A túrán részt vett utastársaink véleményéből adunk közre az alábbiakban. „Ez az első tanulmányi kirándulásom nagyon szép és gazdag volt élményekben, hihetetlen jó volt a légkör, a társaság, és az egész hét nagy élményekkel gazdagított! Nagyon köszönöm! Remélem, még módom lesz a következő utakon is részt venni!” (H. Erzsébet) „Nekem ez a kirándulás tetszett. Köszönöm, hogy újrra itt lehettem. Ez a mostani sokban különbözött a kárpátaljai túrától, de így is jó volt. Ha a szállások sorrendje fordítva történt volna, még jobb lett volna... Ami nem tetszett, az a fürdőzős nap volt, amikor ott rostokoltunk a Magnet parkolójában. Nem is a nap nem tetszett, hanem hogy kaptunk ott 3 órát, ami helyett megnézhettünk volna valami érdekeset (Őriszigetet). Szóval ezt a fürdőzős, shoppingolós 3 órát nagyon sajnálom. Mindenesetre még egyszer nagyon köszönöm, hogy itt lehettem. ” (Robi) „Jól éreztük magunkat, rengeteg új információt hallottunk, sok szép helyet láttunk, csalódás némely burgenlandi magyar magyarul tudása. Szállás, kaja, társaság príma volt; kiemeljük Boldogasszonyt és az átélt szentmisét, a szombathelyi sekrestyés kedvességét és tudását. Köszönjük Aladárnak, hogy itt lehettünk, humorával és magasszintű tudásával szórakoztatást és okítást nyújtott nekünk!” (Ivett)
„Aladárra jellemző, hogy léleképítő, gazdag programot állított össze ezúttal is. Remek szervezés,, és a társaság is élvezte a 6 napot. Köszönettel” M. Éva „Csodálatos napokat töltöttünk el: precíz szervezés, gazdag program, szuper társaság, jó időjárás megrendelve, a humor pedig adta magát. Köszönettel mindkettőnk nevében – Salgó – Hiányozni fog a megterített asztal és a rendre utasító taps.”
„A piac-fürdős nap fölösleges volt, inkább Őriszigetre mentem volna el. Belefért volna szerintem az is, ha csak 8-kor mentünk volna vacsorázni és addig még elmehettünk volna valahova. A szállás és a kaja nagyon jó volt. A busztársaság is egész jó volt, a kisebb késéseket kivéve (ebben én is kivettem, sajnos, a részem). Alapvetően tetszett az út, de rossz volt látni, miként vesztek el az itteni magyarok, illetve mi vár ránk is. Köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam!” (Cz. Márk) „„Köszönet a kitűnő szervezési munkáért, az út folyamán tanúsított türelemért és legfőképpen a tartalmas programért. Megtapasztalhattuk, a teljes asszimiláció következményeit, amiből levonhatjuk a következményeket... Isten áldása kísérje további munkája során, amihez kitartást, erőt és egészséget kívánok!” (B. Beáta) |
||||||||||
| NYARALTATTUNK Kevésbé látványos események is öregbíthetik társaságunk hírnevét. Ezek közé tartozik, hogy minden évben néhány fiatalnak tesszük lehetővá a nyári szünidőben a kellemes és hasznos időtöltés lehetőségét. A fiatalok számára szervezett műveltségi versenyeink helyezettjeinek igyekszünk nyári táborokba szóló „beutalót” szerezni. Így történt ez az idén is. Ebbéli szándékunkat segítik azok a szervezetek, vállalkozások, amelyek törekvéseinkkel egyetértenek, elismerik azt. 2010-ben a Rákóczi Szövetség felajánlása nyomán tudtunk fiatalokat küldeni a bajai (5) és az esztergomi anyanyelvi táborba (12), a Magyar Kálvária elnevezésű sátoraljaújhelyi ifjúsági táborba (17). Évtizedes kapcsolatban állunk a kevermesi székhelyű KEHOFA egyesülettel, mely az idén is négy helyet biztosított diákjainknak. Az 56-os Történelmi Alapítvány nyolc fiatalt várt a Kiskunmajsa-Marispuszta helyszínnel megvalósuló történelmi táborába. A Balatonguest Kft. balatoni hétvégét tett lehetővé 2 fiatalnak, s ugyancsak ketten tölthettek egy hétvégét Budapesten a Magyar Kultúra Alapítvány díjaként. Az Örökség Népfőiskolai Táborunnkba is ketten kaptak meghívást. Ez azt jelenti, hogy összesen 47 fiatal tölthette a nyári szünideje egy részét kellemesen és bérmentve a Palóc Társaság jóvoltából. Előfordult, hogy nem mindenki élt a felkínált lehetőséggel. Előfordult az is, hogy benyomásaikről, élményeikről beszámoltak a résztvevők. Fodor István magyarkanizsai tanár úr diákjai a Magyar Kálvárián szerzett élményeiket osztották meg velünk képek küldésével. Pozder Márk írta: „Örömmel számolok be róla, hogy tegnap véget ért a bajai anyanyelvi tábor, a gyerekek sok élménnyel tértek haza, sok új barátot ismertek meg....Köszönjük a Palóc Társaságnak és a Rákóczi Szövetségnek ezt a szép élményt!”
Jövőre is szívesen olvasnánk ilyen sorokat. .. |
||||||||||
| ÚJABB TELEPÜLÉS CSATLAKOZOTT
Sokszor leírtuk már, hogy a magyar rovásírás népünk ősi kincse. Napjainkban – sok évszázados feledtetés, tiltás és büntetés után – újból éledezik. A Palóc Társaság rovásírásversenyei a Felvidéken serkentőleg hatnak a közgondolkodásra, egyre többen ismerik fel, hogy a rovásírás a magyarság igazi kincse, megtanulni, visszatanulni, terjeszteni kell, élni vele. Dunaszerdahelyen a Csodaszarvas vendéglő udvarának díszkövezete szép, furcsa alakzatokat formál. Csak a rovásírást nem ismerő vendég gondolhatja ezt. A rovásírást tudó vendég azonban a vendéglő nevét olvashatja ki a jelekből kirakott kockákon. Ugyancsak Dunaszerdahelyen találkozhatunk a Zerda csárdában rovásírással. A belépőt az Isten hozott köszöntés fogadja, a távozót a Visszavárunk.
A Szabó Ferdinánd és Bencze Róbert faragta, ízlésesen kivitelezett üdvözlő táblát a polgármester és a Palóc Társaság elnöke leplezte le a helyi cserkészcsapat és a díszes huszáröltözetben őrt álló alapiskolás tanulók tisztelgése mellett. És tegyük hozzá mindjárt: nagy taps kíséretében. Az avató ünnepség a Székely Himnusz eléneklésével zárult. Újabb település csatlakozott tehát a település nevét ősi magyar rovásírással is feltüntető településekhez. Az Ipoly mente után, Ipolybalog, Ipolynyék, Nagycsalomja és Ipolyság után most a Zsitva menti Udvard. Köszöntjük és köszönjük a nagyközség vezetőinek és a helyi szervezeteknek a mások számára is példás hozzáállást és együttműködést, a biztatást is jelentő emlékezetes eseményt.
|
||||||||||
| SZÁMOK, CSODÁLATOS SZÁMOK Magyar iskoláink élet-halál küzdelmet vívnak, nem tagadhatjuk. Lesz-e elég gyermek a magyar iskola megtartásához? Hány új elsős érkezik az elköszönő kilencedikesek helyébe? Össze kell-e vonni osztályokat vagy alig-alig, de tarthatók az osztályok száma? Minden új tanév nyugtalanító kérdéseket vet fel, amelyek borzolják az oktatók, a nevelők, az iskolafenntartók, a szülők és tegyük hozzá: a magyarság megmaradását féltő felnőttek számosságát. A Nagykürtösi járásban a következő számok mutatják, hogy veszélyben a magyarság ezen az egyre szórványosodó területen:
Évfolyamok
è
1.
2. 3.
4. 5.
6. 7.
8. 9.
Összes
Helységek
ê
Csáb
2
2
4
2 4
-
3
5
3
25
Inám
2
- 4
- -
-
-
-
-
6
Ipolybalog
18
12 15
17 18
22 21
24 20
167
Ipolyhídvég
5
2 3
- -
-
- -
-
10
Ipolynyék
9
7 9
15 16
23 24
24
10
137
Ipolyvarbó
3
2 1
5
5
10
4 15
7
52
Lukanénye
4
7 9
4 4
6
5
5
8
52
Óvár
3
1 2
- -
-
-
-
-
6 Összesen: 46 33 47 43 47 61 57 73 48 455 Megjegyzés: az elmúlt 2009/2010-es tanévben a járás magyar iskoláiba összesen 457 tanuló tanult. Az idei 2010/2011-es tanévben a tanulók száma kettővel csökkent, tehát 455. Az elmúlt 2009/2010-es tanévben a járás magyar iskoláiban az elsősök száma 33 volt. Az idei 2010/2011-es tanévben az elsősök száma 13-mal nőtt, tehát 46. További következtetéseket a fent közölt számok alapján bárki levonhat…
|
||||||||||
| EGY KIS ÖSZTÖNZÉS (NEM ÁRT…) Kell-e arra ösztönözni az öntudatos magyar szülőket, hogy gyermeküket a még meglevő magyar iskolák valamelyikébe írassák? Nyilván nem kell! Lehet-e arra ösztönözni az önazonosságtudatukat éppen feladó, megváltoztatni akaró magyar szülőket, hogy ennek ellenére magyar iskolába járassák gyermeküket? Talán igen, talán nem, inkább nem, nem, mert az az összeg – a legtöbb esetben tízezer forint – nem igazán minősül ösztönzésnek, támogatásnak, inkább jelképesen értékelendő, amit a Rákóczi Szövetség nyújt a magyarországi támogatóknak köszönhetően a felvidéki magyar családoknak. Körzetünkben szeptember 21-én, a Földanya Napján történt meg az ösztöndíjak átadása a gyermeküket a magyar iskola első osztályába beíratott és küldött szülőknek. Először Ipolybalogon az Ipolyi Arnold MTNYA-ban, ahol az új tanévet 18 elsős kezdte meg, a legtöbb a Nagykürtösi járásban. Molnár Barnabás mérnök, iskolaigazgató üdvözölte a megjelent vendégeket, az elsősöket és a szüleiket, majd Urbán Aladár a NéVA Társaság nevében ecsetelte a magyar szülők felelősségét az iskolaválasztás terén. Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke az ösztöndíjak más körzetekben tapasztalt hatásáról szólt, majd Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség titkára átadta a szülőknek az ösztöndíjat. Ipolybalogon kapták meg járandóságukat az ipolyhídvégi, az ipolyvarbói és az óvári elsősök szülei is. Itt is, később Ipolynyéken is kultúrműsorral kedveskedtek a kicsik az átadási ünnepségen. Ipolynyéken kilenc elsős kezdte meg tanulmányait, akiknek szülei szintén Csáky Csongortól vehették át az ösztöndíjat. Eközben a RSZ elnöke – külön meghívásra! – Lukanényén találkozott a szülőkkel és részesítette őket megemelt ösztöndíjban. Sajnos, a lukanényei alapiskola magyar tagozatára az idén csak négy gyermeket írattak be szüleik, közülük is csak kettő a helyi, ketten bejárók, a szlovák elsőt viszont öten kezdték meg! A jelképes ösztöndíjban csak az Ipolyságtól keletre élő magyar iskolás elsősök szülei részesülhetnek függetlenül életkörülményeiktől. Pedig tudható, hogy Ipolyságtól nyugatra is örülnének az összegnek, talán olyanok is sokan vannak, akik rá is szorulnának. Ne feledjük, hogy e nyugati területen is lassan-lassan végveszélybe kerül a magyar iskola helyzete, errefelé is hiányos a nemzeti öntudat, különben nem népesednének be a még magyar többségűnek tartott nagyközségek és városok szlovák tannyelvű alapiskolái magyar gyermekek százaival! A szórványosodás a pillanatnyilag még tömbben élők számára is valós veszély! Az ösztöndíjak elosztásán – ha a jövőben is ragaszkodunk hozzá – mihamarabb változtatni kell. Egyformán kell belőle részesíteni valamennyi megcélzott magyar családot, éljenek bárhol a felvidéki keskeny sávban, és növelni kell az adományozók körét és a célösszeget. Az érdemtelen megkülönböztetés jóra nem vezet, előbb-utóbb feszültséget szül, és az egész rendszert, amely a helyes, a magyar iskola melletti döntést kívánta szolgálni, veszélybe sodorhatja. |
||||||||||
| Előzetes 2010.november 12-én az ipolysági Városi Könyvtárban 9:30-tól lesz a Sajó versmondó verseny alap- és középiskolások részvételével. A koszorúzásra 13:30-kor kerül sor a költő mellszobránál. 16 órától a nyugdíjas klubban Szávay István országgyűlési képviselő (Jobbik) tart előadást ÖSSZETARTOZUNK – nemzeti össszefogás 90 évvel Trianon után címmel. Szeretettel várjuk rendezvényünkre! |
||||||||||
| ROVÁSÍRÁS-OKTATÓK TALÁLKOZÓJA ALISTÁLON Még jóformán el sem kezdődött az új tanév, egyes pedagógusok már találkozón vettek részt az alistáli Corvin Mátyás MTNY Alapiskolában. Alik eljöttek a megbeszélésre, azok nemcsak a környékbeli intézmények tanárai voltak, de távolabbi településekről is érkeztek, mint pl. Ipolyságról. Kikről is van szó, akik a nyári szabadságuk utolsó napjait is az iskolában töltik? Elárulhatom, hogy a Palóc Társaság elnöke, Z. Urbán Aladár hívta össze a rovásírás oktatásával foglalkozó pedagógusokat, hogy megbeszéljék a rovásírásverseny jövőbeli meghirdetésének módját, a versenyszabályok pontosítását és a rovásírás propagálását. A megjelenteket az említett iskola történelem szakos pedagógusa, Szabó Gabriella fogadta. Örömmel mutatta a bejárat feletti rovásfeliratot, melyet tanítványai készítettek az elmúlt évben, s az iskola neve olvasható rajta. Elmondta, hogy a következőkben szeretnék fára róni az iskola nevét, de egyelőre ennek az ideiglenes megoldásnak is örülnek. A tanácsteremben Z. Urbán Aladár köszöntötte a rovásírást szívügyüknek tartó pedagógusokat, kezdőket, aktívabbakat és nyugdíjasokat egyaránt. Bátorította a kezdőket, hogy a magyarság ősi írásának elsajátítása nem korfüggő, bármikor elkezdheti az ember, csak az a lényeg, hogy legyen meg a kellő érdeklődés. A jelenlevők már eléggé ismerték egymást, hiszen a tavaszi országos döntőn Udvardon már találkoztak. Sőt néhányuk a júniusi Kárpát-medencei rovásírásversenyen is részt vett Budapesten. Tapasztalat tehát van bőven, s tennivaló is jócskán akad a rovásírás terjesztése terén. Z. Urbán Aladár röviden felvázolta az utóbbi időszakban a felvidéki döntőkre jelentkezők számát, s ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az érdeklődés évről évre emelkedik. Ugyanakkor a keleti országrészből nem jelentkeznek, csak elvétve. Ennek bizonyára a nagy távolság az oka. Ha szélesíteni akarjuk a résztvevők körét, akkor valamit változtatni kell. Ezért az a javaslat hangzott el, hogy a következőkben próbáljuk meg a versenyt körzetenként megszervezni. Lesz tehát két (esetleg három) körzeti elődöntő, s ezekből a 40-60 legjobb eredményt elért tanuló kap meghívást az országos döntőre, melyet május elején tartunk. Ugyanis a gyerekek vagy otthon egyénileg, vagy az iskolában, vagy cserkészként foglalkoznak a rovásírással, és szükség van arra, hogy ezen a téren is összemérhessék tudásukat a többiekkel. A szabályokat a budapesti szervezőkkel kell majd egyeztetni, mivel a további fordulót ők készítik elő. Elsősorban a hangos olvasás kérdése került szóba. Fontos, hogy megfelelő nagyságú betűkkel legyen a szöveg kinyomtatva. Háromsornyi latin betűs szöveg rovásbetűkkel átírva kötelező mindenkinek. Mérjük az időt, hogy a végső összegzésnél, ha egyforma eredmény születne, akkor a kevesebb idő dönthessen. A verseny további részét képezi az átírás latin betűsről rovásírással és fordítva. Ennek a résznek is az a lényege, hogy minél rövidebb idő alatt kevesebb hibával és a lehető legszebb írással történjen. A műveltségi vetélkedő további része a magyarítás, vagyis idegen szavakat azok magyar megfelelőjével kell helyettesíteni. A szabályok részletezésétől most eltekintek, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy könnyű és izgalmas szórakozás a rovásírás, ma már a rovásábécét is fel lehet tölteni a számítógépre és megoldható a szöveg jobbról balra való írása is. Akit ez érdekel, keresse a Forrai Sándor Rovásíró Kör honlapját (www.rovasirasforrai.hu) vagy Szakács Gábor és Friedrich Klára munkáit a világhálón. A rovásírás ismeretével műveltségünk bővülhet, s mivel magyarok vagyunk, az őseinkről ránk maradt örökségünket továbbvisszük, nem hagyjuk feledésbe merülni. Bízom benne, hogy ennek szépségét egyre többen fogják felismerni, és csatlakoznak majd a rovásírók táborához. Azt hiszem, az augusztusi megbeszélés okfejtései is mind ezt hangsúlyozták. Mészáros Magdolna, Felsőszeli |
||||||||||
KUNNÉ KUBICZA ERZSÉBET
|
||||||||||
| KÖSZÖNJÜK, VICTÓRIA! Örömmel és lelkesen adunk hírt minden a szülőföldünkön történő szívet melengető eseményről. Szeptember 26-a emlékezetes nap marad. A zsélyi Victoria Kultúregyesület kezdeményezésére ezen a napon emlékeztünk Zsélyi Nagy Lajos költőre, íróra, aki a falu szülöttje. 75 évvel ezelőtt született a Zsélyhez tartozó Karikáspusztán és ide tért vissza örök nyugalomra 5 évvel ezelőtt. A megemlékezés a temetőben kezdődött, szentmisével folytatódott Zsé lelki üdvéért, majd emléktábla-avatással ért véget a művelődési háznál. Itt Bőhm András mérnök, lelkes lokálpatrióta, a Victória motorja, nem mellesleg a Palóc Társaság tagja üdvözölte a megjelenteket, s ugyancsak Makó Gyula polgármester is. Hrubík Béla országos Csemadok-elnök, tagtársunk mondott emlékbeszédet, V. Galamb Gabriella pedig a nagy beteg költő utolsó éveiből villantott fel képeket. Csábi István Madách-díjas előadóművész mondott verset és énekelt gitárkísérettel, meg egy helyi legény olvasta fel Zsé egyik írását. Koszorúk kerültek az emléktábla alá (a Palóc Társaságé is), amelyet Balogh Gábor és Kliment Éva leplezett le. Borús időben, szemerkélő esőben történt mindez , mégis derű sugárzott az arcokról: egy közösség nagy fiáról emlékezett meg szűk körben, mert hogy nagy volt Zs. Nagy Lajos íróembernek, azt még legkevésbé a helyiek tudják, de az ünnepséget záró „Zsé – falunk írója és költője” c. kiállítás a Zichy-kastélyban éppúgy segít ezen változtatni, mint maga az egész emlékező nap, az bizonyos. Mert a szülőföld, a haza szeretete saját értékeink megismerésével, számbavételével és megbecsülésével kezdődik igazán. Éppen ezért köszönjük ezt a napot a Victoriának, azon belül nevezetesen Bőhm Andrásnak, akinek lángoló ügybuzgalma nélkül aligha valósulhatott volna meg ez a szép megemlékezés.
|
||||||||||
| ELŐADÁS A ROVÁSÍRÁSRÓL A vágsellyei Feketeházy Magyar Ház vendége volt aug. 28-án a Palóc Társaság elnöke. Jóba Lajos meghívására került sor az előadásra a rovásírásról Az előadót és a vágsellyei magyarokat Botka Ferenc, a célalap elnöke üdvözölte. Az első részben a két évtizedes tevékenység került terítékre, amelynek gyümölcsét, egy-két kiadványt a Magyar Háznak ajándékozott az előadó. A közönség ezután a magyar rovásírás történetébe pillanthatott bele, a rovásírásos emlékekről kapott áttekintést, később megismerkedhetett a segédanyagokkal, amelyek a rovásírás visszatanulását segítik elő életkortól függetlenül. A rendezvény a takaros Magyar Házban zajlott. A házat a Rákóczi Szövetség anyagi támogatásával vásárolták meg, újították fel és bővítették. Gondozott udvarán a gyermekeknek játszótér, szüleiknek társalgásra alkalmas szín, mulatozást serkentő kis pince áll rendelkezésre. Az épületben a tágas terem összejövetelekre és kiállításokra szolgál, konyha, iroda, társalgó várja a sellyei magyarokat, s hamarosan a tetőtérben szálláshelyeket is teremtenek. A porta a vágsellyei magyaroknak egy biztos pontja, ahová bármikor benyithatnak, ahol emlékezhetnek az elmúlt időkre, s ahol a jövő álmait szőhetik… Ebben – reméljük – a magyar rovásírásnak is lesz a jövőben szerepe: elősegíti a magyarnak megmaradást a városban és környékén.
|
||||||||||
|
|
|
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár * 991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13 * www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urbanaloctarsasag.real-net.sk |