jp
logo

„Itt élned, halnod kell!” itt_elned

- - - - - Hírmondó 2011 III. negyedév - - - - -

 
Kopjafa a palóc–székely barátság jegyében
 
Hétágra tűzött a nap július 27-én, szerdán a Csíki-medencében. Aki tehette, árnyékba húzódott. Nem úgy Csíkrákoson a Cserei-kúria udvarán. Már kora reggel benépesedett az udvar. Kovács Annamária, azaz Pannika és férje Dénes megtették az előkészületeket, hogy ez a nap különösen jól sikerüljön a náluk vendégeskedő palócok, a Palóc Társaság honszerető túrájának résztvevői számára. Még a XVI. Örökség Népfőiskolai Tábor idején jutottak arra az elhatározásra, hogy Z. Urbán Aladár javaslatát elfogadva ezen a napon kopjafát állítanak a palóc-székely összetartozás megerősítésére.
Bodh Sándor helyi fafaragó mester irányításával folyt a munka. A fa lassan-lassan alakot öltött, a mérések, számítások, a gyalu, fűrész, véső, kalapács, fúró szolgálatba vételével kirajzolódtak a jelek és a formák... Nagy sürgés-forgás kerekedett az oszlop körül: figyelő szemek, kíváncsi tekintetek, mesterségelleső pillantások, kedvcsináló mozdulatok sorjáztak, nem csoda, ha a honszerető túrások is vették a bátorságot, azaz kezükbe a szerszámot, és láss csodát! Az összefogás, az együttmunkálkodás eredményeként délután négyre elkészült a KOPJAFA!
Kalákában készült, együtt cipelték az erőskötésű férfiak a kijelölt helyére, ahol a székely és palóc férfikarok, talapzatra erősítették s felállították,.
Avatására megérkezett a helyi Pacsirta együttes is székely népviseletben, banda kíséretében. Szavalat, ének váltotta egymást, néhány szívbemarkoló mondat az összetartozás, az összefogás jelentőségéről, közösségmegtartó erejéről Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság és Pannika, a Cserekert Fogadó részéről. Nemzetiszín szalagot lengetett a szellő a kopjafán, mialatt a székely, a palóc és a magyar himnusz dallama töltötte be a Cserei-kúria népes udvarát.
Mi következhetett ezután? Vidám éneklés, a túrázók Kelemen Mária rögtönözte „vegyeskórus” dalcsokra és tréfacsináló utasok jelenete, a Pacsirta könnycsalogató nemzeti dalokból összeállított csokra s tánc, melyben a jó palócok és a góbé székelyek együtt járták a fűdöngölőt... Szem nem maradt szárazon, torok sem a székely pálinkától s a lányok, asszonyok varázsolta kürtőskalácshalom is szépen leapadt...
Ez történt Csíkrákoson 2011. július 27-én. Azóta áll a kúria udvarán a kopjafa, mely a palócmagyar-székelymagyar testvériséget, a magyar közösségek összetartozásában levő hatalmas erőt és az egymásrautaltság jövőt érlelő hitét hirdeti minden magyarnak.


„Három országból, de egy hazából…”
A Palóc Társaság honszerető túrája az Istenszéke alatt
Amit Halász Péter írt az utazó vendégkönyvünkbe - abból való a fenti cím is -, némi kiegészítésre szorul. Mert négy országból való magyarok találkozása és barangolása volt ez a honszerető túra a nyáron: a Felvidékről (Szlovákia), Magyarországról (a csonkából), Erdélyből (Románia) és a távoli Ausztráliából gyűltünk egybe 52-en, akik a Volvo Marco Polo autóbusszal tekeregtünk Erdély és Székelyföld kies tájain nyolc tartalmas napon július 23-30. között.
A hatások, az élmények egyéniek, kinek kinek mi jelent maradandóságot, szépet, újat, meghökkentőt,  felejthetetlent. Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Csíkszereda – a központok és környékének jelentős helyein a magyarság történetének jelentős emlékei halmozódnak itt. Mint általában, csak töredékeire marad idő, csak szemezgetésre futja a sok értékből, kincsből. Hiányérzetet szülhet az emberben-utazóban, mert erre sem, meg arra sem volt idő, következésképpen ide is, meg oda is újból el kell jönni még, hogy pótolja az elmulasztottat.

Pusztakamarás, Sütő-ház

Az emlékszobában
Volt a XX. század magyarságának egy nagy írója, aki – mint a nagyok általában – a világnak egy kis zugában, egy eldugott helyen, Pusztakamaráson látta meg Isten szép napvilágát. A ma már zömmel román többségű faluból indult el, hogy hírmondója legyen az Isten és a hatalom előtt ennek a küldetést teljesítő népnek, népének, hogy üldözést is szenvedjen, hogy életét is kockáztassa, de az igazságot, az emberiességet minden időben minden körülmények között hirdesse esszében, drámában. Ő Sütő András, kinek pusztakamarási töpörödött házát látni, benne az Anyám könnyű álmot ígér levegőjét magunkba szívni, hagyni, hogy megérintsen az író szelleme – bizony az élmények élményét jelenti annak, aki műveivel gazdagította ismereteit a magyarság mibenlétéről… S Nagy Pál irodalomtörténésszel idézni ezt a ránk hagyományozott szellemiséget marosvásárhelyi nyugvóhelyén sírjának megtisztítása és koszorúzása után, öntudatát is.

Koszorúnk a Sütő-emlékház falán…

Halász Péter, Deáky András, Z. Urbán Aladár

A Hősök Emlékhelyén
Az utóbbi években felkapott (főleg a pünkösdi búcsú idején) hely lett az ezeréves határ felkeresése Gyimesbükkön. A Palóc Társaság honszerető túrázó csoportja már járt itt még akkor, amikor a bakterház ablak, ajtó nélkül, üresen, romosan állt, de falfirkái félreérthetetlenül tudatták, a falfirkálókat nemzeti, hazafias gondolatok vezették, amikor leírták: „Vesszen Trianon!” és hasonlók. Most környezete is üdén, barátságosan fogadja az ezeréves határra érkezőt, a felújított, kicsinosított épületben vasút- és határtörténeti kis kiállítás szemlélteti a múltat, ráadásul Bilibók Ágoston a „tárlatvezetőnk”, akinek saját gyűjteménye a kiállítás anyaga s aki napokig mesélne a képekről, ha nem szorítana az idő. De szorít, a bakterház fölötti Rákóczi-vár romjaira is fel kell mászni, meg a szemközti domboldalra is, ahol a kontumáci kápolna, a miséző nyitott, de fedeles „temploma” és a vesztegház maradványai is megtekintésre érdemesülnek. Ez utóbbi a Hősök Emlékhelye lett megszámolatlan emléktáblával, országzászlóval azok emlékére felszentelve, akik a magyar haza, az országhatár, a gyimesi-szoros védelmében estek el. Koszorúnkat kis ünnepség keretében helyeztük el…

A bakterház háttérben a Rákóczi vár romjai
A már említett Halász Péter, aki a Palóc Társaságnak tiszteletbeli tagja is, szegődött mellénk kísérőnknek a Gyimes-völgyben. Ő Budapestet cserélte fel Gyimesközéplokra, hogy a csángók életét ne csak tanulmányozza oda-odautazván, hanem élje is a mindennapokban. Vele és általa még bensőségesebb lett napunk, hallatlan tudása, gyűjtőútjai során szerzett tapasztalata minket is megragadott s gazdagított. Neki köszönhetően ismerhettük meg Deáky Andrást, aki Gyimesbükkön hajtja végre a mindennapi csodát, hiszen mindaz, ami ma fogadja az odalátogatót, ennek az ízig-vérig magyar embernek, nyugalmazott tanárnak köszönhető. Vendégházában, amíg a csángó jellegű ebédet felszolgálták, olyan súlyos gondolatokat tartalmazó beszéddel „szórakoztatott” a szülőföldön magyarnak megmaradni módozatairól, hogy a tálcán kínált szilvapálinka felhajtása zökkentett csak vissza a vasárnapi ebéd elfogyasztása helyzetébe.

Tudvalevőleg sok „ezeréves” határa volt a magyar nemzet országának, amelyből mára egy sem maradt, csak emlékeinkben… Ilyen az Ojtozi-szorosban lévő is, ahová alighanem elsőként a mi csoportunk látogatott 26 szerpentinen által. Felkeresése pedig fölöttébb tanulságos lehet. Rávilágíthat arra egyebek mellett, hogy nemcsak nemzetünk egyes (sajnos szaporodó) tagjaiban lesz úrrá a nemzeti tudat vesztése, hanem azokéban is, akiknek pedig az alaptörvényből eredően vagy kormányszinten kellene törődniük történelmünk emlékeinek ápolásával, gondozásával, tudatosításával a megcsonkított ország határain túl is. Mert ilyen a Sósmező (az utolsó falu az ezeréves határon) szélén, magára hagyott katonai temető, amelyben nemcsak román, német és osztrák katonák nyugosznak, hanem magyarok is. Mindezt csak a leírásokból tudjuk, mert a rábukkant temetőben, a feléje vezető úton semmi jele ennek. Azt, hogy román katonák pihennek itt, az a sírkeresztjükbe mélyen vésett és festékkel nyomatékosított nevekből kikövetkeztethető. A szemben levő parcellában pihennek a magyar katonák, akiknek sírkeresztje nem hordozza a nevüket, szép simára csiszolta azt az idő (vagy kéz). Hogy ez a magyar parcella, ezt is a leírásból tudjuk, meg a kerítés melletti egy-két véletlenül kibagarászható magyar névből… Bizony itt tetten érhető a történelem hatalmi hamisítása, erre utal a temető emlékművén a román nemzeti színek kifakult szalagja és a temető bejárati kapuja, amely szintén kék-sárga-piros festésű… Itt csak a mezei virágok hirdetik az igazságot: életükben ellenségek vagy bajtársak lehettek az itt nyugvók, halálukban egyek lettek, a virágok egyformán virítanak a magyar, román, osztrák és német katonák sírjain…

katonai temető bejárata

Neveket keresünk a magyar parcellában
Az, hogy barangolással töltött napjaink szépen egymás után csordogáltak s mi szorgalmas méhek gyanánt gyűjtögettük és raktároztuk el a „mézet”, a sok-sok élményt, többek között annak is köszönhető, hogy Csíkrákoson olyan vendéglátókra leltünk, akiknek nevét kiejteni is öröm. 
 
A Cserekert Fogadó a takaros község központjában meghúzódó öreg házacska, nem igen hivalkodó, nem újgazdagmódú vendégcsábító épület, inkább sok évtizedet, talán századot is megélt emberi léptékű alacsony ház. Tulajdonosa, Kovács Annamária, akit mindenki csak Pannikának hív, annál „magasabbra nő” a vendégek szemében. Ügyes szervezőképessége, segítőkészsége, kedvessége, vidámsága a vendégekre is átragad. Nála nem vendégek voltunk, nála otthonra leltünk. „Terülj, terülj, asztalkám”-on minden volt, mi szem-szájnak ingere! Honszerető túránk egyik nagy élménye éppen hozzá s általa a fogadóhoz kapcsolódik. Előttünk nem volt ismeretlen személye, hiszen évente vonatra ül férjével, Dénessel, hogy részt vegyenek az Örökség Népfőiskolai Tábor előadásain. Bevallása szerint megéri Csíkrákosról Ipolyságra, Udvardra, Karvára (az ÖNT eddigi helyszínei) utazni, mert olyan feltöltődés éri őket, amelyből egy évig táplálkoznak (ebben segít nékik az előadásokról készült DVD-sorozat, amelynek darabjait rendszeresen megnézik). Ennek a felvidéki feltöltődésnek köszönheti, mondja, hogy Csíkrákoson is elkezdték a hasonló műsorösszetételű napok szervezését s a Cserei-kúria ehhez kiváló, történelminek nevezhető helyszínt is biztosít. Cserei Mihály történetíró kúriája szolgált egy nem mindennapi esemény helyszínéül is, amelyről a címoldalon kezdett írásunkban számoltunk be. 
 
Pannika névnapi csokorral
   
A csíkrákosi templom és tornyának figurái 
 
 
Csíkrákoshoz és környékéhez fűződő történeteket mesél a néprajzos a Bogáti-kápolnánál
 
Császár Krisztinától érdeklődik Bőhm András
 
Csoportunk a csíkszentléleki Európa Fája előtt
 S mennyi élmény kívánkozik még említésre! A Csíksomlyón töltött estébe nyúló délután, mikor mindnyájan érezhettük Babba Mária, Boldogasszonyunk közelségét. A Nyerges-tetői megemlékezés, ahol hiába kerestük az előző látogatásunkkor ott felavatott Palóc Társaság-keresztünket, valakik eltüntették… Élmény volt ismét a Torjai-büdösbarlanghoz felkapaszkodni, benne pár percet csendben eltölteni, s az is, hogy a 84. életévét taposó Kati néni, volt udvardi tanító néni is segítség nélkül tette meg a fel- és a levezető meredek utat. Élmény volt a parajdi sóbányában eltöltött idő, a csíkszentléleki templomot vigyázó ötszáz évesnél is idősebb hársfa susogását hallani (2011-ben ez az öreg hárs lett Európa Fája!), Kisbaconban a Benedek Elek Emlékházban a nagy meseíró dédunokája, Szabó Réka fogadott bennünket és mesélt a családi hagyományból érdekes történeteket. Vargyason Sütő Béla bútorfestő népművész hagyatékával való ismerkedés az unitárius templomban és a családi házban, s ugyanitt a beszélgetés István dédunokájával a családi hagyomány folytatásáról. Hídvégen a Nagy János református lelkésszel való találkozás is élményszámba ment, aki a szomszédos Földvár lágerében sínylődött és meghalt magyarok emlékezetére magánkiállítást rendezett be a parókia imatermében engesztelésül az áldozatoknak, akiknek egyetlen bűnük a magyarságuk volt s ezért kellett meghalniuk. A megrázó élményt olyan élmények oldották, mint Baróton a
 
Baróti Szabó Dávid Középiskolában tett látogatásunk, ahol Dimény János igazgató, néhány tanár és diák is várta érkezésünket s mutatták be iskolájukat, neves tanítványaikról is ejtve pár szót. A barótiak évek óta részt vesznek a Palóc Társaságnak a Magyar Kultúra Napja tiszteletére kiírt tanulmányírói pályázatán, sőt előkelő helyezéseket is elérnek (látogatásunk során is két
diákjuknak vittük el nyereményüket). És emlékezetes marad a csíkrákosi Bogáti-kápolna dombján Császár Krisztina (ő Pannika lánya) néprajzos magyartanártól hallott monda, történet, magyarázata a csíkrákosi katolikus templom tornyát díszítő, egyedülálló, sehol máshol nem látható ábrázolásokról s a Szent Anna-tónál a pihenés…
A honszerető túra résztvevői nap mint nap tapasztalhatták, székely testvéreink igazi vendégszerető magyarok, tudnak rólunk, számítanak ránk nagy nemzeti ügyeinkben, saját harcaikban az autonómiáért. A köztük való létünk a barátságot, az összetartozásunkat erősítette meg. Ezt az élményt idehaza osszuk meg az itthoniakkal, barátainkkal, felkeresésükre biztassuk őket! Ezt üzeni, kéri tőlünk Ferencz László körösfői esperes lelkész is írván vendégkönyvünkbe:
„… otthon maradt testvéreinket várjuk Kalotaszegre, Körösfőre.  Erdélybe, Székelyföldre, Mezőségbe, Erdővidékre, az Istenszéke alá… És üzen Nagy János hídvégi lelkész is: „Üdvözletünket küldjük a Felvidéken élő testvéreinknek, vigyék hírét …, hogy még őrt állunk a keleti végeken. Örömmel teszünk eleget ennek a kérésnek.
(Részletes képes útibeszámoló honlapunkon olvasható) 

SOK KIS LÁNGBÓL LESZ NAGY FÉNY! 
Ipolyság, Udvard és most Karva. Három helyszín, három góc, ahol a lángok meggyúltak s ahol vélhetően lobognak is, mert vannak, kik szítják e lángokat s vigyázzák fényüket…

 A Duna az iskola ablakából
 
A középiskola épülete

Az Örökség Népfőiskolai Tábor a 16. évében újból új helyszínen vert tanyát. Az Ipoly és a Zsitva után most a Duna parti Karván, ahol a község középiskolája az előadásoknak, diákotthona a hallgatóknak adott otthont július 5 – 8. között.
A karvai ÖNT krónikájához tartozik, hogy most először valamennyi tervezett előadás és műsor hiánytalanul megvalósult. A középiskola igazgatója, Varga Péter mérnök és diákotthonának vezetője, Ollé István tanár, valamint a község polgármestere, Duka Gábor mérnök hozzáállása minden szempontból kedvező volt, készségesnek mutatkoztak és a valóságban is sokat segítettek s ez jó hangulatot eredményezett a szervezők és résztvevők körében. Az előadóterem felszereltsége, az eszközök rendelkezésünkre való bocsátása, az árnyékot nyújtó lombos fák, a finom ételeket bőségesen felszolgáló iskolai konyha és a szakácsnők mosolya, a Duna karnyújtásnyi közelsége és a hullámain úszó hajók látványa együtt kellemessé tette az ÖNT napjait.
A megnyitót Csallóközi Zoltán, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kabinetvezetője tartotta.
 
Molnár V. József
Molnár V. József néplélek-kutató volt az első előadó, aki ezúttal a házépítéssel kapcsolatos régi szokások felidézésébe öltöztette mindig időszerű mondanivalóját, amelyben a szeretet, a tisztelet-tisztesség, a becsület-megbecsülés és a magyarság mint alap és követendő érték domborodott ki. Az esti Historica-koncert mint hangverseny kitűnő volt! Az együttes dalai nemzeti történelmünk megénekelt eseményei, a zene útján történő történelemismereti alapok, jellemformáló példázatok, érzelmi ráhatások. Igazán nagy kár, hogy nem zsúfolt nézőtér előtt szóltak hozzánk az énekek…

A Bíró-házaspár, József és Mária a tőlük megszokott alapossággal adták elő mondandójukat. Bíró József őskutató szerint – s vele egyet érthetünk! – elkerülhetetlen a világ őstörténetének átírása, jobban mondva a hatalmat szolgáló hamis, állandóan sulykolt „ismeretek” helyébe a mostanáig tiltott, eltitkolt, agyonhallgatott, megismert tényeken alapuló őstörténetnek kell lépnie. Bíró Mária harmadik részét tartotta meg a kulturális örökségünket számba vevő sorozatának. Harmadszori meghívásunknak végre eleget tett a fiatal hunkutató Obrusánszky Borbála, aki a hunokkal való rokonságunk, pontosabban fogalmazva azonosságunk bizonyítékait sorolta fel előadásának megszabott idejében. Szántai Lajos történész előadása – mint mindig – most is elkápráztató volt. Ő a magyar királyság és a magyar királyok kapcsán fejtette ki mondanivalóját a magyar történelem sorsfordulóiról, hogy bizonyítsa, felszentelt királyaink mindig fényt szórtak a sötétségben, az ország, a nép akaratából és javára uralkodtak
 
Obrusánszky Borbála
 
Szántai Lajos
 
Kiss Dénes
A kedd esti helytörténeti séta során Karva múltjával, a múltból megmaradt épületeivel, neves lakóival és mai, a múltat feltáró és megbecsülő igyekezetével ismerkedtek a táborlakók. A séta végén a KORAVA gyermektáborban a tábor küldetésével is megismerkedtünk, közben nem győztük fogyasztani a finomabbnál finomabb kemencés lepénykéket…
A titokzatos magyar nyelv volt a fő témája Kiss Dénes költő, író előadásának. Akárhányszor halljuk őt a magyar nyelvről előadni, sohasem érezzük, hogy már kifulladt, hogy ismétli önmagát, hogy már nincs új mondanivalója, mert mindig tud újat és új megközelítésben mondani népes hallgatóságának, s ez a képessége bizonyítja, hogy valóban titokzatos a magyar nyelvünk, de titokzatosságát felfedi azok előtt, akik kutatják, tisztelik, szeretik, s Kiss Dénes ennek az ősi titkokkal élő magyar nyelvnek a felkent kutatója és hirdetője.
Az indológus Aradi Éva professzorasszony pedig ugyanilyen elkötelezett hirdetője elődeink indiai történetének. Mostani előadásában a szkíták nyomán tett nyugat-indiai utazásának vagyis kutató útjának eredményéről számolt be állóképek vetítésével s a képekhez fűzött magyarázatával. Kutatási eredményei hamarosan könyvben is megjelennek mindazok örömére, akik a magyarság igaz múltja iránt komolyan érdeklődnek.
Ázsiába vezetett előadásában a Pécsi Tudományegyetem másik neves professzora, Bárdi László keletkutató is, aki Dzsungária-Ungária címmel arról a helyről számolt be
 
Bárdi László
 
Géczy Gábor
 
Kocsis István

saját tapasztalt élményi alapján, amely helyre Kőrösi Csoma Sándor is vágyott úticéljánál. A kisfilmek vetítésével és a személyes élmények megosztásával mindenki úgy érezhette, maga is ott jár a Himalája tájékán…
Az ősi magyar harcművészetből kaptunk ízelítőt ennek a napnak az estéjén a Duna partján. A Kassai Lovasíjásziskola egyik felvidéki törzse, a Varga Sándor vezette törzs harci bemutatóját láthatta a közönség, akik között szép számmal voltak helybéliek is.
Az ÖNT utolsó napján Géczy Gábor fizikus tanár osztotta meg velünk ismereteit a természet rendjéről, az ember és a természet idilli kapcsolatáról. Előadásának mi más célja lehetett, mint elgondolkodtatni az embereket a mindennapi életvitelről, a természettől elszakadt emberiség zsákutcájából, a kivezető út kereséséről, ennek lehetséges módjairól. Az előadásnak A falu feltámasztása alcíme fejezte ki világosan, mi mentheti meg az emberiséget a pusztulástól az előadó szerint.
Dr. Varga Tibor Mihály jogtörténész eszmefuttatása a Szent Korona és az új magyar alkotmány körül mozgott. Ez volt a témája Kocsis István író, történésznek is, vagyis a Szent Korona misztériuma és tana időszerű kérdéseit boncolgatta különös tekintettel a jogfolytonosság helyreállítására. Az új magyar alaptörvény, amely 2012. január 1-jétől lép hatályba, az előadó szerint jó alap ahhoz, hogy valóban teljesüljön a jogfolytonosság, amely jelenleg szünetel.

A lovasíjász bemutatón 
 
Néhányan a résztvevők közül

Az egyes előadásokat követő viták, kérdések, vélemények mutatták, hogy az ÖNT hallgatóságát valóban érdekli minden ismeretanyag, kutatási eredmény, előadói hitvallás, amely az igaz magyar múlt tényeken nyugvó történetével függ össze. Biztató, hogy az igaz magyar múlt megismerése utáni vágy egyre többeket kerít hatalmába. Így remélhető, hogy történelmünk nem az idegen származású uralkodók, megszállók, hódítók, ferdítő műhelyek és tudományosnak titulált tudománytalan akadémiák érdekei mentén íródik és rögzül a tudatban, hanem az igaz tényeken alapszik s így jut el a köztudatba.
A XVI. Örökség Népfőiskolai Táborban felnőttek, fiatalok egyaránt részt vettek. Többen a környékről, de Magyarországról és Erdélyből is. A Palóc Társaság versenyeinek győztesei is gyarapították a résztvevők számát. Mindezek ellenére nem hallgathatjuk el, hogy többen is érkezhettek volna, többen is részt vehettek volna a műsorokon. Saját érdekükben, saját műveltségük gyarapítása érdekében. Talán majd jövőre…
A XVI. ÖNT két fő támogatójának, a Nemzeti Alapítványnak és a Jobbik parlamenti frakciója és budavári szervezetének köszönjük a támogatást, amelyben részesítettek bennünket s amelyek biztatást is jelentenek, hogy őrizzük a lángot, mely fényt szór a sötétségben… 

Elmélkedjünk! 
„Minden öröm, amit keresel, benned van. De olyan emberre hasonlítasz, aki bár hatalmas kincse van egy ládában, de elvesztette a kulcsát. Ezért szenvedsz. Örömet hajszolsz, de fájdalmat nyersz, élvezetre vadászol, de bánatot találsz. A testhez ragaszkodsz, ami elpusztul, és menni hagyod Istent, aki örök. Mikor a meditáció csendjébe merülsz, a helyes irányról, amit a szentírások mutatnak, lehet, hogy megleled a kulcsot. Nyisd ki a kincsesládát, és légy örömben gazdag.”
Sri Sathya Sai Baba

„… az Úr … megszabadítani csak akkor fog benneteket, amikor visszatértek az Ő törvényeihez s egymás szeretetében, egymás támogatásában nemzetté váltok újra. Lélekben tiszta, jellemben erős, szeretetben tántoríthatatlan, s az Úr törvényének tudásában bölcs és engedelmes nemzetté, kikben önmagára ismerhet újra a Teremtő Atya. A szeretet ereje mindenekre képes, de a szeretet hiánya képtelenné teszi a legjobb szándékot is.”
Wass Albert: Hagyaték 

KI VOLT ZAJTI FERENC? 
Születésének 125. évfordulóján emlékezünk Zajti Ferencre, a festőművész, könyvtáros, utazó, magyarság- és keletkutató polihisztorra, akiről a „magyar” tudományos világ elfeledkezett megemlékezni.
Nevét újra meg kell ismertetni a magyar olvasóval, mert neve és alapművei hiányoznak a magyar egyetemek történelemkarainak magyar őstörténettel foglalkozó irodalomjegyzékeiből. Munkásságát tudatosan kitörölték a nemzet tudatából, hisz életműve ékes cáfolata a mindmáig egyeduralkodó, s a MTA által bebetonozott finnugor származáselméletnek. Zajti a magyar nép őstörténetét az ázsiai népektől eredeztette, a Kárpát-medence magyarságát a szkíta-hun-avar népből származtatta.
Újfehértón 1886. március 5-én született . Iglón majd Debrecenben végezte tanulmányait. Aztán Hollósy Simon müncheni festőiskolájában tanult. Itthon még hat évig tanult Kubinyi Sándornál és Bosznay Istvánnál. 1905-ben kezdett magyar őstörténettel, a szkíta-magyar rokonsággal foglalkozni. Az 1910-es években jó kapcsolatot tart fenn Csontváry Kosztka Tivadarral, aki őt nevezi meg egyik utódjának, munkássága folytatójának. Csontváry maga is sokat foglalkozott Atilla hun királlyal, a magyarság szkíta-hun eredetével. Zajti a debreceni református teológia elvégzése után egyetemi tanárként tanított vallástörténetet, sumerológiát és asszirológiát is.
Az első világháború alatt menhelyeket létesített a fővárosban, és vallástörténeti előadásokat tartott s ezek szélesebb körű terjesztésére újságot is kiadott Népszerű Teológiai Tanfolyam címmel. 1918-ban megjelent az Ősmagyarok hitvilága c. munkája, rá egy évre Zarathusztra fohászait adta ki saját fordításában, melyhez 70 képből álló sorozatot is csatolt.
A huszas években megházasodik, gyermekei születnek. Jézus gyermekkora c. könyvéhez 40 rajzot készít. Egyike volt azoknak, akik az igazságtalan trianoni diktátum ellen tiltakoztak Rothermere lorddal együtt (Justice for Hungary – Igazságot Magyarországnak!).
1928-ban saját kiadásban jelentette meg Ipolyi Arnold Magyar mythológiáját. Ipolyi elsőként tett kísérletet a magyar ősvallás rekonstruálására. Alapgondolata az, hogy az etimológia, de mindenekelőtt a folklór (szólások, rigmusok, népszokások) alapján lehetséges rekonstruálni az ősmagyarság feledésbe merült hitvilágát.
Zajti 1925-ben meghívta Magyarországra Jivanji Jamshedji Modi hunszakértő professzort a bombayi egyetemről, aki rövid előadást tartott az Akadémián (lásd megemlékezésünk után!).
Zajti Ferenc egyik legfontosabb meglátása szerint India szkíta-hun fajú, jelentős népeleme szoros kapcsolatban volt a magyar nép szkíta-hun ősnépével. Ennek a kapcsolatnak a felelevenítése volt minden munkálkodásának célja, közel húszesztendős tanulmányainak s utazásainak célkitűzése, s hogy az indoszkíta kapcsolatot beoltsa a magyar köztudatba.
1929-ben az akkor megalakult Magyar-Indiai Társaság alelnöke lett. A magyar-török kapcsolatok történetét kutatva Törökországban is többször járt, ahol megismerkedett Kemal Atatürkkel, akinek kérésére részt vett az újkori török történelem megírásában. Munkássága elismeréseként a Török Történelmi Társaság 12 fős vezetőségébe is beválasztották.
1933-tól a Fővárosi Keleti Gyűjtemények felügyelője lett. Minden erejét ritka könyvek, kéziratok vásárlására, elveszettnek hitt dokumentumok, kódexek,, források megismerésére és újrakiadására s kutatásainak közzé tételére fordítja. Kutatómunkájának legteljesebb összefoglalása először 1936-ban jelent meg Magyar Évezredek (Skytha-hun-magyar faji azonosság) címen.
Ugyancsak 1936-ban jelent meg a sokat támadott, sok vihart kavart kötete Zsidó volt-e Krisztus? A semitizmus és skytismus nagy harca címmel. Ebben a kötetben azt próbálta igazolni, hogy a galileai származású tanítványok és maga Jézus is hajdan volt szkíta vidék szülöttei voltak. Zajti életművének elhallgatása, s a tudományos világból, ill. a tudománytörténetből való teljes kiiktatása jórészt e mű következménye.
Életművét, kutatási eredményeit a kommunista rezsim és az azt kiszolgáló „hivatalos” tudomány tudatosan és mélyen elhallgatta, személyét „nemkívánatosnak” minősítette. Lakását még halála napján (1961. június 29.) ismeretlenek kifosztották, kéziratban maradt művei, pótolhatatlanul értékes könyvtára és csaknem minden értéke örökre (?) elveszett. Elveszett mindaz a hatalmas adat- és forrásgyűjtemény, amelyet egy élet munkájával szedett össze kutatóútjain a szkíta-hun-avar-magyar rokonság bizonyítékára.
A magyarság igaz eredetét kutatóknak folytatniuk kell Zajti Ferenc elkezdett munkáját. A magyarságért lobogó, hitvalló élete, népe iránti elkötelezettsége pedig legyen példa minden magyar számára! (A Magyarságtudományi Füzetek, 14. nyomán)

A régi magyarok nagyságáról, viselt dolgairól, faji őserejéről
Dr. J. J. Modi előadása 1925-ben - Részlet
„Áldottak legyetek magyarok, Atilla népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek arról, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak, s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottai. Így a magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim során a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Atilla a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint minden igaz hős, lovagias és nagylelkű is volt, amit Róma alól történt visszavonulásával a legcsodálatosabb módon bizonyított be.
Tudják-e önök, hogy a világtörténelem legnagyobb alakjait, összehasonlíthatatlanul legnagyobb hadvezéreit, legnagyobb államépítőit és államszervező zsenijeit önök, magyarok adták? Tudják-e önök, hogy Atilla hadvezéri nagyságához képest a történelem többi nagy katonai héroszai: egy Cyros, egy Nagy Sándor, egy Hannibál, egy Julius Caesar, egy Napóleon elenyészően kicsi figurák? Ki volt a világtörténelem folyamán, Atillán kívül, aki a kínai nagy faltól egészen az Atlanti-óceánig terjedő két világrészt átfogó, roppant területet tudott uralma alá hajtani?
De volt-e Atillán kívül a világtörténelemnek még egyetlen zsenije, aki hadvezéri tehetségével megszerzett és megalapított két kontinensnyi birodalmat nemcsak meghódítani, hanem megszervezni, élő organizmusban összefogni, törvényekkel szabályozni, renddel fenntartani tudta volna? És ezt a szinte emberfeletti, emberen túli nagyságot, ezt a minden idők legnagyobb tehetségű katonáját és államférfijáét önök, magyarok adták a világnak! És én, az egyszerű öreg hindu ember büszke vagyok arra, hogy ezt most önöknek elmondhattam és meghajthattam személyesen is az önök nagyszerű fajtája előtt az elismerés zászlaját.
Mert ez a faj, amely egy Atillát tudott produkálni, magából kitermelni, olyan érték és olyan erő, amelyet ideig-óráig érhetnek ugyan leromlások, kisiklások, letörések, de mégis a maga őserejéből táplálkozva megújulhat százszor és ezerszer, s amelyet végleg elpusztítani nem lehet soha! A magyarok mindig az első faja voltak a világnak s azok is maradnak mindvégig, a történelmi idők jó és balsorsán keresztül.” 

GRANDPIERRE K. ENDRE,
a titokfejtő történész és kozmikus gondolkodó
 
Az alábbi ismertetéssel emlékezünk a 95 éve született Grandpierre K. Endrére (Történelmünk központi titkai, 5. szám)
A magyar ősvallás történelmi alapjai
Világunk már eddig is túltelített mesterségesen, művi úton létrehozott, miszticizmusra, az emberek megtévesztésére, értelmük megzavarására kialakított hatalmi vallásokkal, amelyeket a lelkek leigázására, a szolgalelkűség terjesztésére eszeltek ki. A nemzeti valláshoz, a vallásszabadsághoz és a hagyományainkhoz egyaránt jogunk van. De nemcsak jog ez. Életszükséglet. Mert életnek és léleknek egyeznie kell. Magyar, aki idegen hitnek hódol – meghasonlott magyar, bomlott lelkű magyar. Nemzeti vallása csak azoknak az ősnépeknek lehet, akiknek lelkisége még a hódító, világuralomra törő művallások uralomra jutása előtti időben formálódott ki. A természetes, hódító törekvéstől mentes nemzeti vallás természeti-történeti hatásokra, természetes úton jött létre. A kívülről, idegenből átvett vallások óhatatlanul is szembefordítják az átvevő embert saját népi ősgyökérzetével, nemzeti jellegével, így hát elidegenítik az embert önmagától. A nemzeti vallás elvesztése talán ahhoz a gyötrelemhez hasonlítható, amelyet az emberi csecsemő él át, amikor durva karmok elszakítják saját szülőanyja emlőjéről és sorsa iránt közömbös idegen némber kezére adják; de tán még ennél is rosszabb, mert az emberi agy és lélek hozzá van nőve ősei hitéhez, egyedül ez bontakoztathatja ki egyéniségét. A következmény: elkerülhetetlen a bizonyos fokú elkorcsosulás. Nemzeti ősvallásunk a magyar művelődés, a magyar világlátás, a magyar észjárás alapja, központi magva, összetartó kapcsa, őstalaja. Rágalmazóink a magyarellenes vádak kieszelésében addig mentek el, hogy eleinket istentelennek bélyegezzék. De ősi növényneveink, csillagneveink, állatneveink egész sora istenkedvelő nevekkel bír. Krónikáinkban is szerepel, hogy Árpád hadait a Mindenség Istene segítette. Őseink vallása minden vallások kútfeje, a napistenhit volt. Nem szolgaságra, de szabadságra nevelt, arra, hogy minden egyes ember – isteni erők megtestesülése s önmaga szellemi és személyi kiteljesedéséhez elidegeníthetetlen joga van. Szégyenletes lelki nyomorúságnak ítélt minden meghunyászkodást, önalávetést, kétszínűséget szülő alázkodást. A természethez való ragaszkodást hirdette. Nem volt más, mint az élet, minden erő, minden öröm, minden szépség, minden remény, minden tett, minden alkotás forrpontja a Nap. A Nap gyermeki, teremtményei vagyunk mind valahányan.
A nemzeti emlékezet és öneszmélés irtása elpusztította ősvallásunk minden hozzáférhető nyomát, emlékét. A magyar őstudás azonban mégis fennmaradt. Mi őrizte meg? A magyar nyelv, őshagyomány,, őstudás a parasztok kunyhóiban és istállóiban vészelte át a nehéz időket. A nyelv maga is az ősi magyar hagyományok jószerivel feltáratlan kincsestára. Szájhagyomány útján fennmaradtak őstörténeti mondáink,, a népmesék,
tündérregék őshit-maradványoknak adtak menedéket. Ősjelképeink, ősképzetink sora, népköltészetünk, regősénekeink, ősidőket tükröző népballadáink, ősvallási népszokások, hagyományelemek, szállóigéink, krónikáink, a népi hiedelmek, a köznép kiirthatatlan meggyőződése, miszerint a Magyarok Istene élő és ható valóság – számos jel tanúsítja, hogy a felszín alatt mindmáig elfojtatlanul él a magyar ősvallás áhítása, elemi igénye. A tanulmány bemutatja az Aranykor léttörvényeit. Aranykori nyom, hogy Magyarország egyes tartományait hajdan Tündérországnak, Tündérkertnek nevezték. Hihetetlen, de a történelmi Magyarország délkeleti részén ma is állnak – igaz, csonkig pusztítottan – az aranykori világ építményei, nevezetesen s név szerint is megjelölten ősi helyi hagyományok által a történetileg is meghatározott aranykori kőépítmények, tündérvárak, s ezek ősrégi mivoltát a történelmi vizsgálatok is megerősítik.
Minden vallásnak szükségszerűen a létezés legfőbb kérdéseire kell irányulnia. Ez a vallás lényege. Ezért fordultak a végső kérdések megválaszolását remélve a valláshoz az emberek. A magyar ősvallás égmondáiban a kozmikus világot a Csodaszarvas jelképezi, szarva közén hordja a Napot, a Holdat, oldalain a csillagok mérhetetlen birodalmát. Toroczkai-Wigand Ede, Lugossy József és mások által begyűjtött csillagnevek a magyarság ősvallásának legtündöklőbb tükrét, Kárpát-medencei őshonosságának legfényesebb bizonyítékait tárják elénk. Az ég elnevezés mögött a Nap fénye rejlik, a menny elnevezés névadója a Mén, a Naphoz hasonló száguldásra képes termékenység-jelkép, a mennyország a Mén országa, a mennyei termékenység hona. Amíg a négy nagy nyugati nép szótárában a Tejútra csak ez az egy banális elnevezés ismeretes, addig a magyar elnevezések – Mennyei Tündérország, Porka Vén Országútja, Kristályhóvizű Szállás, Éjjeli Kegyelet, Fényes Égi Csillagöv Égisten Derekáról, Régi Regös Nagy regeút stb. – ősvallásunk csillagvonatkozásainak gazdagságát jelzik. A Hadak Útja mondakör az égre kelt hazaszeretet mondája. Istenjárás nyomaira bukkanunk a régi égi regös nagy regeúton a tanulmányban bemutatott moldovai ráolvasó énekben. Amadé Thierry francia történész Attila-mondákról írt könyvében szól arról, hogy a költészet közintézmény volt a hunoktól eredt nemzeteknél, s minden családnak megvoltak a költői évkönyvei. „Az isteni szolgálat, vallási szertartások, nemzeti ünnepek, népgyülekezetek, sőt a családéletnek viszonyai is megannyi alkalmak valának, melyek elődeinknél külön körökben ébreszték a népköltészet különféle nemeit, s melyek kifejtették s ápolták nemzeti mondáinkat is” – írta Venczel Gusztáv. Énekesrendjeinket eltörölték, a lehelek rendjét kiirtották. Hérodotosz IV. könyve szerint az első embert, aki az akkor néptelen tájon élt, Thargitaosznak hívták. A székelység a Hargita nevű szkíta őskirály népe és évezredek óta él szülőföldjén. A szkíták ősmondája szerint Hargita, a szkíta őskirály az Égnek, a Mindenség urának, a Napistennek és a Földnek nászából született. A Biblia megerősíti, hogy Nimród idejében az egész földnek egy nyelve és egyfélke beszéde volt. A bábeli torony építésére a vízözönt követő években került sor. Akkor még egyetlen nép létezett. Ez a nép Nimród népe volt. Nimród népe, miként számos más tényezővel együtt két fiának neve és további sorsa is tanúsítja, magyar volt. Akkor még egyetlen nyelven beszéltek az emberek. Ez a nyelv Nimród népének nyelve, azaz a magyar nyelv volt. A magyar nyelv összezavarodása folytán keletkeztek a világ többi nyelvei. Kézai krónikája megerősíti ezt: „Ménrót (Nimród) a vízözön utáni tizenegyedik esztendőben egész rokonságával együtt torony építésébe kezdett… Ám a titokzatos isteni gondviselés megváltoztatta és összezavarta beszédüket… végül
különböző vidékekre szóródtak szét.” Nimródot vadászként örökítették meg az ősképzetek: ott áll magasra emelt, kifeszített íjjal ősvallásunk káprázatos csillagképei között a ma már Orion névre keresztelt csillagképben: nagy vadász vala az Úr előtt az élő természet rendjei nem ádáz ellenségei, de egymás kiegészítő részei: az egész természet egyetlen élő, szépséges és virágzó összhang kiteljesedése. Árpád nagykirály a Napisten nevében veszi vissza Zalántól az őshazát.” 

Könyvbemutató – Hétköznapi hazaszeretet 
 
 Ipolybalogon az alapiskola étterme - nem lévén egyetlen kulturális célokat szolgáló épület sem! – szolgált társasági összejövetel helyszínéül augusztus 28-án. Könyvbemutatóra hívta és várta az érdeklődőket a szerző, Lőrincz Sarolta Aranka, aki immár második könyvét ajánlotta figyelmébe a megjelenteknek. Bizony, keveseknek…
A könyv címe Hétköznapi hazaszeretet. A lévai Kersék János Kör Polgári Társulás kiadásában jelent meg 440 oldalon. Benne felvidéki háborús történeteket talál az olvasó. A könyv születéséről, a történetek gyűjtéséről és céljáról így vall a szerző, aki egyébként a Palóc Társaságnak is tagja:
„Az ember gyűjtőszenvedélye határtalan. Sokan tárgyi, mások szellemi értékeket gyűjtenek, én ez utóbbiak közé tartozom.
A középső Ipoly mente palóc embereinek emlékeit igyekeztem összegyűjteni, elsősorban szülőfalumban, Ipolybalogon, aztán tágult a kör, és más helyütt is sikerült az embereket szóra bírnom.Ezekből a visszaemlékezésekből a hétköznapok történelme, hazaszeretete világít, mint a mécses lángja, egy olyan régióból, ami a magyar nemzet perifériájára szorult a trianoni elszakítottság után. Az 1938-as események eufóriája után következő 2. világháborúban a túlélni akarás minden szenvedése, a hazátlanság, az anyanyelvi korlátozás, jogfosztottság kitaszítottsága, a földek erőszakos elkobzása, a parasztember kisemmizése, a kommunizmus lelki sivársága nagyban hozzájárult a ma élő nemzedékek nemzeti öntudatának elvesztéséhez, önfeladásához. Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy az összegyűjtött visszaemlékezéseket könyvben közreadjam. Nagyon remélem, hogy ezek az élettörténetek erősíteni fogják a ma élő fiatal nemzedékek nemzeti önazonosságát, kitartásra, anyanyelvünk és elődeink szellemi értékeinek megőrzésére ösztönzik az olvasót.
Ember, ne add fel, küzdj és bízzál!”
(A könyv a szerzőnél – Madách u. 33. szám alatt - megvásárolható)

Elfogyni lassan mint a gyertyaszál?
A magyar iskolák elsősei ismét kevesebben vannak… 
Ha szeptember, akkor iskola. Újra szélesre tárultak az iskolák kapui. A magyar iskolákba is elindultak a tanulók, elsősek is néhányan szüleik kíséretében, a Nagykürtösi járásban kereken harmincöten. Csak! Bizony csak!
Fogyunk, fogyogatunk kitartóan, mintha ettől erősödnénk meg. Lehet, hiszen nem sokaság tesz csuda dolgokat, ahogy írva vagyon…. Mégiscsak jobb lenne a több! De úgy látszik: hiába minden! Hiába a gyermeküket magyar óvodába (nincs is mindenütt ilyen), magyar tanítási nyelvű iskolába írató-járató családoknak a magyarországi kedvezménytörvényből eredő több mint húszezer forintnyi nevelői-oktatási támogatás (ami a tanszerekre s egyéb iskolai szükségletekre bőven elég egy tanévben), hiába a karácsonyi csomagok ajándékozása az óvodásoknak (jut belőle azoknak is, akikről a vak is látja, hogy a szlovák iskola felé veszik az útjukat), hiába az elsőseket ösztönző ösztöndíjak (egyes esetekben nem is tízezer, hanem többször tízezernyi forintnyi támogatás) osztogatása az iskolaév megkezdése után… Bizony hiába, mert az ajándékcsomagok miatt, nem is a nevelési-oktatási támogatás nagysága miatt, még csak nem is az ösztöndíjak kedvéért íratja gyermekét magyar iskolába a magyar szülő, hanem mert szilárd nemzeti öntudata van! Mert magyarságtudata nem csorba, mert megkérdőjelezhetetlen, mert erős, mert örökölt és tovább örökítő akaratú! Mert „magyarnak lenni: nagy s szent akarat!”
Persze, jól jön mindenkinek minden támogatás, miért is ne, és előfordulhat az is, hogy néhány esetben valóban emiatt dönt a család a magyar nyelven való tanulás mellett (még egy-két nem magyar anyanyelvű család is, pl. Kassán, ahogy mondják…). S adja Isten, hogy ezekből a gyermekekből is magyar tudatú felnőttek váljanak! Üdvözöljük az összes, bármilyen szándékkal magyar iskolába íratott gyermeket sorainkban, köszönjük, hogy létszámukkal még a nem magyar családokból kikerült gyermekek is létszámukkal hozzájárulnak a még meglevő, de állandó bizonytalanságban működő magyar oktatási intézmények működési föltételeinek biztosításához.
De nem ők a megmentőink, nem őket akarjuk hozzánk csalogatni, „elmagyarosítani”, hanem a közénk születetteket, a közülünk valókat akarjuk megtartani, s ráébreszteni őket, hogy hol a helyük, milyen ősi és nagy tudású néphez tartozónak tudhatnák magukat, ha akarnák tudni s nem elkótyavetélni életüket az idegenek között. Ha tudnák (és hinnék): „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”
Sajnáljuk az eltévedelyőket, a mássá lenni szándékozókat, a nyelvet cserélőket. Sajnáljuk, de csak menjenek! Maradnak a jók, a kőkemény, a származásukra büszke, édes anyai nyelvünket megbecsülő és tovább adni akaró magyarok. Mert valóban nem sokaság tesz csudadolgokat! De a keveseknek , nekünk most igazán tenni kell az új magyar csodát! Kitartani! Tanulni! Mindentudóvá lenni! Elvégre a Tudás Népe vagyunk!
Kedves Elsősek! Szorítunk nektek! 


Kiegészítő helyzetkép
A Nagykürtösi járás magyar iskoláiban a tanulmányaikat megkezdett elsősek száma: Csáb – 1, Inám – 4, Ipolybalog – 12, Ipolyhídvég – 2, Ipolynyék – 11, Ipolyvarbó – 0, Lukanénye – 4, Óvár – 1.)


A magyar vers ünnepe 
2011-ben már tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a magyar vers ünnepét Sajó Sándor tiszteletére Magyarnak lenni: nagy s szent akarat címmel. A magyarságról szóló versek szemléje ezúttal is az ipolysági városi könyvtár termeiben lesz november 11-én. A versenybe alap- és középiskolás diákok jelentkezhetnek két költeménnyel: egy szabadon választott Sajó-verssel és egy ugyancsak szabadon választott hazafias verssel a magyar költészet kincsesházából. A jelentkezőknek a jelentkező lapon fel kell tüntetni nevüket, életkorukat, a kategóriát, villámlevélcímüket és természetesen a Sajó-vers címét valamint a másik előadandó vers költőjének nevét és verscímét. A jelentkezéseket október 21-ig várjuk jól ismert elérhetőségeink egyikén. A helyezetteket megjutalmazzuk. Részletesen honlapunkon olvasható a felhívás. 

Magyar Kultúra Napja 2012 – Pályázat 
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. E nap tiszteletére a Palóc Társaság már tizenhatodik alkalommal hirdeti meg tanulmányírói pályázatát az alap- és középiskolás diákok számára, bárhol éljenek a Kárpát-medencében, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, Délvidéken, Őrvidéken, Magyarországon vagy a nagyvilágban. Kérjük magyar fiataljainkat, gondolataik rögzítésével járuljanak hozzá nemzeti összetartozásunk eszméjének megszilárdításához és terjesztéséhez.
Az alábbi témák közül válogathatnak:
1. „Itt ringatták bölcsőm…” - Bölcsőhelyem
2. A kincs neve: Édes Anyanyelv – Gondolatok az anyanyelvről
3. „Lángot adok, add tovább!” – Hagyományőrzők, hagyományélés napjainkban
4. „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére”– Helyünk a Kárpát-medencében
5. „Úgy sarjad a vetés, ha időben vetünk” – A hazaszeretetre nevelésről
6. Bakaruhában – Visszaemlékezések családunkban
7. Fényképalbum – Családi fényképek nézegetése közben
8. Kihaló mesterségek nyomában – Tényfeltárás, helyzetkép
9. Úton, útfélen – A hazai táj szépségéről, megbecsüléséről
10. „S emberhez illik, hogy legyen joga!” – Az állampolgárságról
A dolgozatokat 2011. december 20-ig várjuk villámlevél- és egy példányban postai címünkre. A dolgozatokon tüntessék fel nevüket, életkorukat, a kategóriát, villámlevél- és lakcímet, a település nevét, az iskola nevét valamint a felkészítő nevét. A dolgozatok terjedelme alapiskolásoknál legkevesebb egy oldal, középiskolásoknál legkevesebb három oldal mindkét esetben 12 pontos, Times New Roman betűtípusú, másfeles sorközzel.
Az eredményhirdetés Budapesten lesz 2012. január 22-én, ahol a helyezetteket megjutalmazzuk. 

ELŐZETES 
Krúdy Gyula íróra emlékezünk születésének 133. évfordulóján. Az emlékezés Óbudán kezdődik október 13-án, amikor koszorúzás lesz a Krúdy-emlékháznál, szobránál és a Kéhli vendéglőben. A Kéhli, az író egykori kedvelt vendéglője ad otthont az Európa Kultúra Napja rendezvénynek is, amelynek keretében Szécsénykovácsi mutatkozik be. Filip József polgármester mutatja be faluját, majd Szeredy Krisztina énekművész műsora következik és Smelkó István, a szécsényi művelődési ház igazgatója szól a határon átnyúló együttműködésről.
Október 15-én Krúdy-emléktúrára indulnak az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagjai és a szécsénykovácsiak, melynek során a Szepesség néhány nevezetességét keresik fel, végül Podolínban adóznak az író emlékének, amely városkában Krúdy diákoskodott. Másnap Szécsénykovácsiban folytatódik az íróra való emlékezés. 10:30-kor a község központjában levő emléktáblát koszorúzzák meg a résztvevők, itt a szécsényi Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola diákjai közreműködnek. A faluházban folytatódó emlékezésen Z. Urbán Aladár emlékezik az íróra, amit Szeredy Krisztina énekművész műsora követ. A KGYIK tagjai (Király Lajos, Kanizsa József, Szénási Sándor István, Tárkányi Imre) most is előadnak néhány költeményt és prózát, mielőtt az idősek köszöntésével befejeződne a megemlékezés.


Sajó Sándor 1897-ben került Jászberénybe s 1904-ig volt tanára a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumnak. Ezekben az években tevékeny résztvevője a város kulturális életének. Írásai jelennek meg a Jászberényi Hírlapban, megírja Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben c. tanulmányát, megjelenik Fiatal szívvel c. verskötete, az iskolai szavalókör és önképzőkör elnöke, díjazzák a Zrínyi György házassága c. drámáját, a város képviselőtestületi tagja stb.
Két éve tett tisztelgő látogatásunk eredménye, hogy a jogutód iskola, a mai Lehel Vezér Gimnázium vezetése, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi szervezete elfogadta javaslatunkat egy emléktábla állítására Sajó Sándor jászberényi működésének érdemeire való tekintettel.
Sajó Sándor emléktáblájának felavatására nov. 8-án, kedden kerül sor ünnepélyes keretek között a gimnázium épületében. 


jp
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
* 991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13
* www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urban@paloctarsasag.real-net.sk