 |
||
 |
||
|
||
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
||||||||||||
 Király Lajos elnök átnyújtja a Krúdy-emlékérmet Filip Józsefnek |
||||||||||||
|
||||||||||||
|
Nem úgy a piarista gimnázium épülete, amelynek fala gyakran
részesül a mellette száguldó járművek áldásából,
tócsavíz-loccsantás és kipufogógáz formájában… Falán az
emléktábla fennen hirdeti, igaz alig láthatóan s két nyelven:
szlovákul és magyarul, hogy: „Ebben az épületben volt kisdiák
Krúdy Gyula (1878 – 1933) Podolin és a tátrai tájak nagy
csodálója, a magyar széppróza mestere.” Az emléktábla –
szerencséjére – magasra van helyezve, koszorúval mégsem ezért
nem ékesíthettük fel szándékunk szerint, hanem mert koszorútartó
kampója ugyancsak lekonyult, vagyis búra adta fejét, akárcsak mi
ezt a sajnálatos körülményt tapasztalván… Ám hosszú volt még az út hazáig, azaz az Ipoly parti Szécsénykovácsiig, éppen annyira hosszú, hogy ez alatt bőven maradt idő a kellemetlen élmények feledésére és így jó hangulatban, szép élményekkel feltarisznyálva gondolhat mindenki a Krúdy nyomában megtett útra. III. Krúdy-emléknap Szécsénykovácsiban. Október 16-án visszatért az Ipoly mentére is a napsütéses tavasz az őszbe. Mégsem álldogáltuk sokan körbe a falu központjában álló Krúdy-emléktáblát, hogy a koszorúzási ünnepség részesei lehessünk. Pedig Filip József polgármester azt találta ki, hogy ha már a falu szűkös értelmiségi rétege (iskolaigazgató, mérnök) és a munkahelyet nem találó középkorúak, nem beszélve a néhány alap- és középiskolás diákról nem váltja fel otthoni papucskényelmét a köztéri álldogálással, akkor legalább a szép számú nyugdíjas alkosson ünneplő tömeget… Hát nem alkotott! A koszorúzás után azonban a faluházban megterített asztalnál valamennyi széknek gazdája lett. Szinte valamennyi szécsénykovácsi nyugdíjas helyet foglalt, hogy a Krúdy Gyula emlékét ápoló műsor résztvevője lehessen (nem mellesleg jóízűen fogyassza el a felszolgált ebédet s kapja meg a nyugdíjas csomagot…). Ily módon a gyakorlatban igazolódott be Krúdy Gyula elmés gondolata: „A szív leghűségesebb társa életünk fenntartásában a gyomor.” Taps köszöntötte a fellépő énekművészt, Szeredy Krisztinát, ütemes vastaps a műsora végén. Aztán a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagjai: Király Lajos Krúdy-díjas költő, műfordító, Kanizsa József költő, író, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya díszpolgára és Szénási Sándor István költő, a versszakosztály vezetője olvastak fel legújabb verseikből. Krúdy, Krúdy, Krúdy… Három nap, három különböző műsor, három vagy annál is több élmény – persze szigorúan csak azoknak, akik nem restellnek olykor-olykor közösségbe menni, s akik a jelenben is találnak megnyugtató élményeket… |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
Kanizsa József két verse ÉNEKELJÜK NÉPÜNK FÁJÓ ÉNEKÉT A Poprád folyó mentén Podolinban kísért Krúdy Gyula a „kísértetek szelleme”. Hová lett a hős, dicső nagy magyarság tettre kész vágya magyar hont őrző fegyelme? Hová lett e népből az ősi szent hit? hogy védelmezze e földet azt művelve tegye naggyá. Hová lett a leszármazottakból a magyar tűz, virtus, hogy gyermekét szülje magyarrá? Itt állok Podolinban Krúdy Gyulát megidézve, ki őseinket dicsőítve írásaiban tette őket hőssé, dzsentriből igaz honfitárssá, hogy vigye hitét megőrizve. Csepereg az eső. Az őszi ég sír. Siratja múlt szép életét. Siratja a magyarok ősi földjét. Sír, zokog a lelkünk e földön állva. Krúdyval zokog, hull a könny. S énekeljük népünk fájó énekét... |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
||||||||||||
| Mindenegyes rög, mely szülőföldünket alkotja, megbecsült
darabja életterünknek. Megörökíteni azoknak lábnyomát, kik e
földdarabkán jártak életük során és tetteikkel, alkotásaikkal
gazdagították annak történetét, az utódok szent kötelessége. A szülőföld és a magyar haza szeretetét, a trianoni fájdalmat megéneklő költő, Sajó Sándor 1897-ben került Jászberénybe, a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumba rendes tanárnak. Négy évet töltött a jászok fővárosában, amelyet megszeretett s amely pályája kiteljesedéséhez oly nagyban hozzájárult. A jászberényi évek nyomot hagytak életében. A városhoz fűződik pl., hogy itt írta meg Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben c. dolgozatát Hont vármegye ismertetéséhez a nagy monográfia számára. Költeményeket írt a Jászberényi Hírlap c. helyi lapba és versei jelentek meg a fővárosi lapokban is. Ekkor jelent meg Fiatal szívvel c. második verskötete. Öt drámája közül a Zrínyi György házassága című a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán a legjobbnak járó elismerésben részesült, s a színházban is játszották darabját. A Magyarnak születtem c. költeménye a Magyar Tudományos Akadémia Farkas-Raskó pályázatán kapott dicséretet. A gimnáziumban és a város kulturális életében is termékeny időszaka ez Sajó Sándornak, ő a szavalókör elnöke, az önképző kör vezetője, a nőegyesület titkára, a város képviselőtestületének megbízott tagja, és családi életének is fontos állomása Jászberény, hiszen itt született második leánya, Erzsébet A város gróf Apponyi Albert városa, s nyilvánvaló, hogy erőteljesen hat a fiatal tanárra és a szárnyait bontogató költőre a nagy államférfi személyisége, műveltsége és nemzetféltése. Jászberény különben is az igaz magyar múlt egy szeletkéjét őrző város s ez az ősiségjelenlét és tisztelet, a Lehel kürtjét őrző város egy egész életre szóló tennivágyást indít el benne a magyarság sorsa iránt. A Sajó Sándor Emlékévet követően 2009-ben a jászberényi Keresztény Értelmiségiek Szövetségétől meghívás érkezett a Palóc Társaságnak Dr. Suba György elnök úr és a KÉSZ titkára részéről. A látogatásra 2009 májusában került sor. Dr. Suba Györgyné, Julika ekkor bemutatta a várost, látogatást tettünk a Jász Múzeumban, a főplébánia templomban és a Lehel Vezér Gimnáziumban is. Itt álltunk elő javaslatunkkal, hogy közösen állítsunk emléktáblát annak a költő-pedagógusnak, aki a XIX-XX. század fordulóján négy évet tanított a gimnáziumban, amelyet akkor még Magyar Királyi Állami Főgimnáziumnak hívtak. A javaslatot tettek követték, mely 2011. november 8-án érte el csúcspontját. Az emléktábla avatására Palócföldről ötvenöten érkeztek a Jászság fővárosába. A költő szülővárosából Solmoši Márta könyvtárigazgató, Pálinkás Tibor múzeumigazgató és Bendík Béla tanácsos. Rajtuk kívül diákok a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolából tizenöten, a Magyar Tannyelvű Gimnáziumból hatan tanáraikkal, Pokorný Ondrusz Anna és Német Henrietta kíséretében, valamint az ipolynyéki Balassi Bálint Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát tíz tanuló Jusztin Imre igazgató és az ipolybalogi Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát képviselve hat tanuló Molnár Barnabás igazgató és Németh Ágota tanár kíséretében. Természetesen voltak felnőttek, a Palóc Társaság tagjai közül is páran… Megérkezés után Szabó Jánosné, a jászberényi városi könyvtár nyugdíjazott igazgatója városnéző sétára hívta az Ipoly mentéről érkezetteket, melynek során a városközpont nevezetességeit mutatta be. A Jász Múzeumban Hortiné dr. Bathó Edit igazgatóasszony mesélt a jászok történetéről és mutatta be a kiállítás érdekesebb darabjait, köztük a leginkább nevezetes Lehel kürtjét. A tanítóképző éttermében elfogyasztandó ebéd előtt még betekintettünk a belső felújítás alatt levő főplébánia-templomba, melynek tornyát csakúgy mint az ipolybalogit, a Magyar Szent Korona mása díszíti. Az emléktábla-avatást közvetlenül megelőzte egy ismerkedő találkozás a gimnázium könyvtárában, amelyben Antics István igazgató mutatta be röviden az intézmény történetét és a mai gimnázium mindennapi életét, a diákok eredményességét, a fő nevelési célokat. A vendégek apró figyelmességekkel ajándékozták meg a vendéglátó intézményt, amely a búcsúzáskor értékes könyvekkel és kazettákkal viszonzott. Maga a táblaavató ünnepségre tárogató muzsika hívta az egybegyűlteket. Mondhatni: tömeg szorongott a folyosón, ahol a könyvtárajtóval szemközti falon kék lepel mögött várta leleplezését a legújabb Sajó-emléktábla. |
||||||||||||
 |
||||||||||||
|
Delényi Éva (a képen) tárogató játéka megteremtette az óhajtott
hangulatot, mely egy ilyen ünnepséget valóban ünneppé varázsol.
Lőrinc Sarolta Aranka ipolybalogi népművész, a Palóc Társaság tagjának gyönyörű Mária-éneke nyitotta a műsort, majd Orbán Ágnes és Palócz Dorina leheles gimnazista versmondók adtak elő egy-egy Sajó-költeményt. Őket újból ipolybalogi diák, Lenický Erik |
||||||||||||
|
||||||||||||
|
követett, aki fiatal léte ellenére mesterien bánik a citerával.
Az avatóbeszédet Z. Urbán Aladár mondta. Az emléktáblát dr. Suba György KÉSZ-elnök leplezte le, melyet a helyi diakónus Taczman András szentelt fel. Az emléktábla alatt koszorút helyezett el dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvezetője, dr. Suba György KÉSZ-elnök, Antics István gimnázium-igazgató, Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Galéria igazgatója valamint a Palóc Társaság képviseletében az elnök. Az ünnepség a magyar és a palóc himnusz eléneklésével és tárogatószóval ért véget. A búcsú perceit meghitté tette a szíves vendéglátás, mely a KÉSZ-tagok ügyszeretetét és kedvességét dicsérte s a kötetlen beszélgetés a diákok és a felnőttek között, amely az együttműködésnek talán egy újabb lendületet adhat… Mert ezek az együttgondolkodások, együttcselekvések erősíthetik meg magyar és magyar, egyesület és társaság közötti , az egész nemzet összefogásának szálait szebb jövőnk érdekében. |
||||||||||||
|
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
Z. Urbán Aladár avatóbeszéde Tisztelt Ünneplők! Kedves Magyar Testvérek: Jászok és Palócok! |
||||||||||||
|
Pár nappal hazaszerető költőnk és a nagy
pedagógus születésének 143. évfordulója előtt kegyeletes
ünnepségnek vagyunk a részesei. Emléktáblát avatni sereglettünk
össze Sajó Sándornak, annak a költőnek, akinek élete és
költészete is elhallgatott sőt tiltott volt az elmúlt
évtizedekben. Az ügyeletes hatalmon levők szerették volna örökre
száműzni a magyarok emlékezetéből azt a költészetet, amely a
szülőföld, így a honszeretetet énekelte meg, azt a költőt,
akinek fájt a szülőföld elvesztése, a Boldogasszony oltalmába
helyezett szent magyar haza szétdarabolása, megcsonkítása,
pusztulásra ítélése s aki ez ellen hol mélységes mélybe
burkolózó búval, búbánattal, hol lázongó följajdulásokkal,
honvisszaszerző látomásokkal is hangot adott. Sajó Sándor a költő, mint valamennyi igaz költő, aki hazáját nem haszonélvezeti cikknek, nem eldobható rögnek, piacon jobbra cserélhető árunak nézte, hanem éltető közösségnek, megtartó élettérnek s tovább örökítendő földnek tudta és érezte. Ipolyságon született 1868. november 13-án. Középiskolába Selmecbányán járt, ahol előtte Petőfi és Mikszáth is készült az életre, majd Budapesten fejezte be egyetemi tanulmányait. Újverbászon nyert tanítói állást, ahol a Verbász és Vidéke című lapot szerkesztette s ahol megnősült. Innen került Jászberénybe, „a poros, de legalább magyar” városkába a Magyar Királyi Állami Főgimnáziumba 1897-ben. Négy évet töltött a jászok fővárosában, amelyet megszeretett s amely pályája kiteljesedéséhez oly nagyban hozzájárult. Négy év után vezetett útja Óbudára, s pedagógiai pályafutását a kőbányai Szent László Gimnáziumban fejezte be. Jászberényi évei nyomot hagytak életében. A városhoz fűződik pl., hogy itt írta meg Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben c. dolgozatát Hont vármegye ismertetéséhez a nagy monográfia számára. Költeményeket írt a Jászberényi Hírlap c. helyi lapba és versei jelentek meg a fővárosi lapokban is. Ekkor jelent meg Fiatal szívvel c. második verskötete. Öt drámája közül a Zrínyi György házassága című a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán a legjobbnak járó elismerésben részesült, s a színházban is játszották darabját. A Magyarnak születtem c. költeménye a Magyar Tudományos Akadémia Farkas-Raskó pályázatán kapott dicséretet. A gimnáziumban és a város kulturális életében termékeny időszaka ez Sajó Sándornak, ő a szavalókör elnöke, az önképző kör vezetője, a nőegyesület titkára, a város képviselőtestületének megbízott tagja, és családi életének is fontos állomása Jászberény, hiszen itt született második leánya, Erzsébet (1989. VI.27. – 1969). Az említett és a fel nem sorolt eredmények jócskán indokolják, hogy megörökítsük lába nyomát a Jászság fővárosában, Jászberényben. A város gróf Apponyi Albert városa, s nyilvánvaló, hogy erőteljesen hat a fiatal tanárra és költőre a nagy államférfi személyisége, műveltsége és nemzetféltése. Jászberény különben is az igaz magyar múlt egy szeletkéjét őrző város – reméljük, mind a mai napig! – s ez az ősiségjelenlét és tisztelet, a Lehel kürtjét őrző város egy egész életre szóló tennivágyást indít el benne a magyarság sorsa iránt. Miért állítunk emléktáblát Sajó Sándornak? Ha feltenné bárki közülünk e kérdést, az előbbiek alapján könnyen megválaszolhatnánk. Tiszteletből, hálából s emlékeztetőül is. Amikor két éve a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének meghívására a Palóc Társaság küldöttsége tisztelgő látogatást tett a városban, többek között ebben a gimnáziumban is, akkor vetettem fel a gondolatot, hogy közösen állítsunk a költő-pedagógusnak emléktáblát, megörökítendő jászberényi éveit. Örömmel nyugtázhattuk, hogy a javaslat egyetértésre talált s most itt állunk, hogy a gyümölcsöt leszakítsuk, vagyis hogy felavassuk Sajó Sándor emléktábláját a gimnázium falán. Hogy idáig jutottunk, abban nagy érdeme van a Suba-házaspárnak, az ő lehetetlent nem ismerő feladat-vállalásuknak, fáradhatatlan szervezési szenvedélyüknek, mely a közösség javát szolgálja. Örülhetünk azért is, mert ezzel az emléktáblával a Palóc Társaság jelmondatának igazsága nyer újabb bizonyítást: „Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi tett!” Mert az az igazság, hogy e táblával újabb kis lépést tettünk előre azon az úton, amely Sajó Sándor élesztését szolgálja, pontosabban fogalmazva: az ő elismertetését és az őt megillető helyre emelését a magyar költészetben. Ez az emléktábla intő jel lesz Nektek is, Kedves Diákok! Ti jászberényi diákok, akik ennek a gimnáziumnak vagytok a tanulói s padjait koptatjátok, jó hírnevét öregbíthetitek viselkedésetekkel, tanulásotokkal, tettekkel. Magyarságotok megőrzésével és a magyar haza iránti szeretetetekkel ápolhatjátok Sajó Sándor emlékét, okulhattok verseiből saját magatok és közösségetek javára. És Ti is ipolysági diákok, akik annak a városnak iskoláiban tanultok, amelyben a most ünnepelt költőnk született, ugyancsak viselkedésetekkel, sikeres tanulásotokkal, magyar anyanyelvetek megőrzésével követhetitek a költő példamutatását. Mert Ti mindnyájan magyarnak születtetek, s „magyarnak lenni: nagy s szent akarat!”, s mindnyájatokra vár a dicső feladat: tovább adni fiaitoknak, lányaitoknak ezt az emberséges magyarságot! Sajó tollán így szólalt meg a szív hangja: „Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot.” S ki ne tudná közülünk, magyarnak lenni mit jelent: bizony „küzdelmet, fájót, végesvégtelent!” Tűrni idegen urak s az idegenszívűek uralmát, a megaláztatást, a kitelepítést és jogfosztottságot – ahogy velünk, felső-magyarországiakkal ez megesett. Mégis a szülőföldünkön maradtunk, elődeink vérrel áztatott földjén próbálunk életet élni s nem holmi kövérebb kendermagért, jó anyagiakért itt hagyni csapot-papot, s korcs magyarként „honát pazarolva bolyongani a világon” . Mert Sajótól mi ezt tanultuk: „Ha küszködőm, ha szenvedőn, ha sírva: Viselni sorsunk, ahogy megvan írva: Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét. Féltőn borulni minden magyar rögre, S hozzátapadni örökkön-örökre!...” Magyar Diákok a Jászságban és Palócföldön! Csak így maradhattok meg Magyarnak, Embernek, csak így lehettek hűek nemzetetekhez s édes anyanyelvetekhez: minden nyelvek közül a legősibbhez! Ne csúfítsátok hát ezt a termő nyelvet isivel, sulival, bulival, vacsival… Mert nem gyönyörű, egyetlenegy anyanyelvünk lesz gazdagabb e korcsszüleményekkel, hanem nyelvetek, kifejezésetek, nyelvkincsetek silányabb! Az anyanyelv szeretetében is legyen példa előttetek, előttünk Sajó Sándor, aki így vallott erről: „Köszönöm, hogy nekem adtad hangjaid zenéjét S megengedted, hogy szívem dobogását magyarul muzsikáljam…” Tisztelt Ünneplő Testvéreim! Végezetül engedjék meg, hogy szívből jövő őszinte köszönetemet fejezzem ki a jászberényi testvéreinknek, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatóságának, a KÉSZ-nek és a Jászok Egyesületének a példás összefogásért, a lelkes ügyintézésért, az emléktábla megvalósításáért, azért, hogy ma újabb csatát nyertünk nemzeti összetartozásunk győzelemre segítésében, s hiszem, hogy ezáltal - Sajó Sándor szavaival – „igazabb, hívebb, jobb magyar” lesz mindegyikünk. Köszönöm figyelmüket |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
| A magyar vers ünnepe Ipolyságon | ||||||||||||
|
Meleg napsütés, gazdag
színekben pompázó őszi táj, az Ipoly sima tükrén úszkáló
falevelek, a kisváros élénk lüktetése fogadta azokat, akik a
magyar vers ünnepére érkeztek az országhatár széli Ipolyságra. A
Palóc Társaság immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg,
ezúttal is a Városi Könyvtárban a Sajó Sándor emlékének ápolását
szolgáló versmondó versenyét az alap- és középiskolások számára. Az idei magyarságverseket mondó versenyre is szép számban érkeztek a versmondó diákok kísérőikkel Gömörországtól Mátyusföldig, a Karancs aljáról és a Pilisből, sőt a Trianonban Szerbiának ajándékozott Tisza menti Adáról és Moholról egészen a Szlovéniának juttatott Muraközig. Ilyképpen négy országból mégis az egységes Kárpáthazából. A megjelenteket Lőwy János, Ipolyság polgármestere köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: „Megtiszteltetés városunk számára, hogy évről évre akadnak szavalók, versbarátok és pedagógusok, akik Sajó Sándor verseit felkarolják, akik ezekben a versekben megtalálják a szépet, a mély és őszinte érzelmeket, gondolatokat, és eljárnak a szavalóversenyre, Ipolyságra. Ezzel az emléknappal tisztelgünk az ipolysági származású költő, pedagógus előtt, aki őszintén – és erről a versei hűen beszélnek – szerette hazáját, városunkat, a szülőföldjét, az anyanyelvét.” A versmondók teljesítményét négytagú bizottság értékelte. Tagjai voltak: P. Kerner Edit előadóművész, elnök, Csábi István Madách-díjas előadóművész, Sándor Zsombor és Demus Péter színészek, mindnyájan a Varietas Pódium Színpad művészei.. A versmondóknak egy szabadon választott Sajó-költeményt és egy ugyancsak szabadon választott hazafias költeményt kellett előadniuk a magyar költészetből. (Petőfi és Ady, Pósa Lajos és Juhász Gyula, Dsida Jenő és Wass Albert, Váci Mihály és Radnóti Miklós, Tompa Mihály és Illyés Gyula, Urbán János és Hrubík Béla, Tóth Elemér és Ozsvald Árpád , Szőke István Atilla és Kemény István…). A versenyzők versmondását P. Kerner Edit értékelte s mondott sok észrevételt, adott tanácsot a kezdő előadóművészeknek. A verseny végeredménye: Az általános iskolások korosztályának győztese Péter Pál alsólendvai (Szlovénia) tanuló lett. A második helyen Bélik-Ugrin Koppány piliscsabai, a harmadikon Ferenc Grega szintén alsólendvai versmondó végzett. A középiskolások közül Renczés Viktória deáki diák lett az első, a második Maletaški Krisztina adai (Szerbia), a harmadik helyen pedig Pálffy Ágnes ipolysági versmondó végzett. Az élen állók a rendezvény fővédnökének, Farkas Gergely országgyűlési képviselő (Jobbik Magyarországért Mozgalom) díját vehették át. Különdíjban részesült a legjobb ipolysági versmondó mindkét korosztályból, vagyis Fabian Vivien és Pálffy Ágnes, akik Ipolyság polgármesterének díját kapták, a Városi Könyvtár díját szintén az ipolysági Pálinkás Margaréta vehette át. A legkisebbnek járó különdíjban pedig a piliscsabai Bélik-Ugrin Sarolta részesült. Nemcsak az élen végzettek, hanem valamennyi versmondó előadását jutalommal köszönte meg a rendező Palóc Társaság. Tehette, mert akadtak támogatói: a Lendvay könyvesbolt, Mária Šajgalová könyvesboltja, Bíró József és Bíró Mária őstörténet-kutatók, a Jászok Egyesülete és a fő támogató, a Bethlen Gábor Alap. A felkészítő tanárok és az értékelő bizottság tagjai ugyancsak apró figyelmességet vehettek át. Mindez a támogatóknak köszönhető, akik segítik a Palóc Társaság magyar nemzeti kultúrát őrző, ápoló és fejlesztő tevékenységét. A Sajó Sándor emléknap a költő szobrának megkoszorúzásával ért véget. A 2008-ban felavatott mellszobornál Csábi István és Sándor Zsombor előadóművészek zenés irodalmi műsora után Farkas Gergely fővédnök, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Beszédének lényegét talán így foglalhatjuk össze: szükség van arra, hogy a magyarországi politika állandó figyelemmel kísérje az elszakított területeken élő magyar testvérek életét s minden lehetséges módon segítse őket. Koszorút helyezett el a szobornál a város képviseletében Lőwy János mérnök, polgármester és Zachar Pál elöljáró, a Csemadok Ipolysági Alapszervezet nevében Pálinkás Tibor elnök, a Honti Múzeum Baráti Körének nevében Bendík Béla és Bodzsár László, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete képviseletében Pósa Dénes és Czeglédy Zoltán valamint Farkas Gergely és Z. Urbán Aladár a Palóc Társaság nevében. A „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel megrendezett magyarságverseket mondó fiatalok versenyének üzenete van minden magyar számára: hűnek maradni az édes anyanyelvhez, a fölnevelő szülőföldhöz, az ősi kultúrához, a nemzeti közösséghez. Farkas Gergely országgyűlési képviselő (Jobbik) beszédéből: "Sajó Sándor mintája a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség és a nemzeti összetartozás érzésének. Sajnálatos módon az emberek többségében ezek az érzések, amelyekről Sajó Sándor a verseiben tanúbizonyságot tett, ezek nem élnek megfelelő módon. Ezeknek az értékeknek a hiánya megnyilvánul a határon túli magyarokkal való viszonyunk kapcsán is. Sokszor elgondolkodok ezen, hogy az emberek többsége miért nem érez empátiát, miért nincs bennük szolidaritás a határon túli magyarsággal kapcsolatban. Az emberek nagyon könnyen elfelejtik a rosszat, s elfelejtik, hogy ők is kerülhettek volna ilyen helyzetbe. Ugyanakkor én bizakodva nézek a jövőbe, mert az elmúlt évek folyamán pozitív folyamatoknak lehetünk a szemtanúi. 2004. december 5-én még több mint másfélmillió ember, majdnem a népszavazáson résztvevők fele azt mondta, hogy a határon túli magyarok ne kapjanak állampolgárságot. Hat évvel később azonban az országgyűlés közel egyöntetű szavazatával nyilvánította ki akaratát, miszerint azoktól az emberektől, akiktől elvették megkérdezésük nélkül az állampolgárságukat, most visszakaphassák azt. Tapasztalok tehát egy pozitív folyamatot, de úgy gondolom, hogy rengeteg dolgunk van még e téren, hogy az emberek megfelelőképpen tudjanak viszonyulni a hazaszeret kérdéséhez, illetve ezen keresztül a határon túli magyarokhoz is." - mondta Farkas Gergely, s hozzátette, hogy látta a fiatalokon, akik a délelőtt folyamán hazafias verseket szavalták, hogy átérzik ezeket az értékeket. "Én szeretném kérni ezeket a fiatalokat, hogy legyenek fáklyái ezeknek a gondolatoknak. Azáltal, hogy részt vettek ezen a versenyen egy lépéssel azok előtt járnak, akik nem voltak ma itt, azok előtt a kortársaik előtt, akiknek sajnos még nem ilyen fontosak ezek az érzések, amelyekről ezek a versek tanúskodtak. |
||||||||||||
|
||||||||||||
|
||||||||||||
|
Sajó Sándor és a Magyar Nyelv Napja |
||||||||||||
|
Sajó Sándor 143 évvel ezelőtt, november 13-án született.
Születésnapja mostantól egybeesik a magyar nyelv
napjával. (Idézet: „Az Országgyűlés, felismerve
azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi
kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban –
tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét,
egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának
jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését
egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése
érdekében a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar
nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk
elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává
nyilvánítja.”) Tudjuk persze, hogy véletlen egybeesés csupán, hiszen Sajó költészetének megfelelő szinten való elismerése mind a mai napig várat magára, mégis örülünk ennek az egybeesésnek, mert ennek köszönhetően is tovább folytathatjuk a költőnek az őt megillető helyre való emelését. |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
| ŐSÖK NAPJA | ||||||||||||
|
November 1 Kós Károly: Régi Kalotaszeg című írásának részletével emlékezünk
|
||||||||||||
| A mi históriáink: a mi temetőink. És nincsen ilyen gyönyörű temetője senki más nemzetnek. Históriája sem... | ||||||||||||
| A mi temetőink nem bús-bánatos halotti-házak, a mi temetőink nem halálra emlékeztetők, nem néznek az élőkre, gödrös halotti szemmel. A mi temetőink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót. A mi vénséges domboldali kálvinista temetőink. | ||||||||||||
| És nincsen a világnak olyan vidám temetője, mint a miénkek. Az egész havasalján ott a legtöbb tarka virág és ott kaszálódik a legkövérebb széna. A cintermekben. Az udvarházak mellett öreg fekete fenyők állanak avagy hosszú, komoly jegenyék, az udvarra hársat ültetünk vagy eperfát, de a cinterembe gyümölcsfát, csupa-csupa termő nemes gyümőlcsfát. Amikor a temető virágzik: ez a legszebb kertje a világnak, fehér és rózsaszínű minden fa, mintha hó lepné és véges-végig az egész cinterem földje csupa-csupa hófehér és rózsaszínű szagos virágszirom. Mintha minden ott nyugovó örökember feljárna május végin nászt ülni, mámoros illatosan, hajnalos menyekzőt... | ||||||||||||
| Halottaink fejéhez nem állítunk komoly keresztet, sem rideg márványt, mi, régi harcos pogány-unokák: csillagos, buzogányos fejfát tűzünk halottunk dombjára: selyem-lobogósat szűzek sírjára, tollbokrétásat gyermekek fejéhez. És ahány fejfa: mind színesre festődik: szelíd pávakékkel és csattanó pirossal íródik a faragott hím. És nem írjuk a fejfára hogy: meghalt ekkor s ekkor; de komoly, öreg betűkkel rárovódik az ősi írás: „Itt várja Jézussát...” A mi temetőinknél nincsen vidámabb kertje az Úristennek. A mi temetőinkbe nem halni mennek az emberek, csak stációt tartanak, csak várják az eljövendő Jézust... | ||||||||||||
| Ezért nem félünk mi a haláltól. Ezért adtuk neki legszebb kertünket. Mert magunknak adtuk azt és mindazoknak, akik a miénkek ott alant... Az ő csontjukból a mi számunkra virág virágzik és gyümölcsözik a fa... Velük beszélgetünk, ha fejfáik között járunk... | ||||||||||||
|
|
||||||||||||
| Vendégkönyv | ||||||||||||
|
„Örülök, hogy itt lehettem és szerény
módon én is hozzájárulhattam a Felvidéki Rovásírásverseny
sikeréhez. Köszönet jár a Palóc Társaság áldozatos munkájáért és
kívánom, hogy még hosszú ideig ilyen és hasonló rendezvényekkel
segítse magyar kultúránk és nyelvünk művelését – mindannyiunk és
magyar nemzetünk fennmaradásáért. Tisztelettel és szeretettel
Mészáros Alajos, az MKP EP képviselője, Ipolyság, 2011. május 13.” „Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy a felvidéki Palóc Társaság meghívására itt lehettem Önöknél a VII. Rovásírásverseny országos döntőjén. Öröm látni, hogy a csonka Magyarország határain túl vannak még olyan végvárak, ahol él még az emberekben a magyarságtudat, a magyar közösségekért való tenni akarás, a hit a megmaradásban. A felvidéki fiatalokon múlik, hogy évtizedek múlva is hallhatunk-e még magyar szót a trianoni határ északi oldalán. A rovásírás hatalmas, gazdag kultúránk alappillére lehet a garancia arra, hogy megtartsuk, megtartathassuk gyermekeinkkel, unokáinkkal nyelvüket, azonosságukat. A rovásírás terjesztésében kiemelkedő szerepet vállal a Palóc Társaság és Z. Urbán Aladár úr, akinek munkájához a továbbiakban is sok sikert és jó egészséget kívánok! Isten áldd meg a magyart! Szebb jövőt!” Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő, Ipolyság, 2011. május 13. „Örömömre szolgál a PALÓC TÁRSASÁG vendégeként Badiny Jós Ferencről, nagy tudósunkról, vallásalapítónkról szólni. Urbán Aladár munkája pedig példája az igaz ügy elkötelezettje, nemzetének szolgálójának. További jó egészséget, isteni gondviselést kívánok! Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetsége Felvidéki Országos Tanács elnöke” „Hálás köszönetemet és hálámat szeretném kifejezni a PALÓC TÁRSASÁG-nak Prof. Badiny Jós Ferenc munkásságának ápolása érdekében kifejtett és elévülhetetlen érdemeket szerzett e nagy tudósra való emlékezéssel.” Szabó Judit „Badiny Jós Ferenc büszke volt a koponyájára és én megmintáztam bronzba. De hiányérzetem azért van, mert másfélméteres fejet, koponyát mintázhattam volna, és teleírva sumérjelekkel.” Oláh Szilveszter, 2011. június 3. „Őszintén köszönöm a Palóc Társaság értékmentő, értékőrző tevékenységét.” Csallóközi Zoltán „Születésünktől bennünk munkál Isten óhajtása; teremtsünk csöndet magunkban e zajos világban, és lelkünk Teremtő szobafényt óhajtó kerekkápolnájában megéljük Őt, az óhajtottat, a biztonságot adót, aki maga a SZERETET! Isten áldja a jó palócokat, adja erejüket e sátáni gyűlölködő világban, hozza majd föltámadásukat is! Szeretettel Molnár V. József, Karva, 2011. július 5.” „Ez a hely (is) akkor is a hazám lesz Ha bárki fia-borja is alám tesz Piros, fehér, zöld úgy legyen Szóljon a himnusz az ünnepen! Karvai koncertünk emlékére Historica zenekar (aláírások…) ISTEN ÁLDJON MINDEN IGAZ MAGYART!!! KÖSZÖNJÜK, HOGY ITT LEHETTÜNK! ÉLJEN FELVIDÉK!” Hegyi Károly „Adja a jó Isten, hogy még nagyon sokáig álljon fenn a Palóc Társaság a magyar megmaradás szilárd mentsvára. Igaz magyar-palóc szeretettel Bíró József „Köszönet Z. Urbán Aladár és Családja önzetlen munkájának, szervező, tanító tevékenységükért, amint összefogják az érdeklődőket, tanulni vágyókat – mindannyiunkat. Bíró Mária, Karva, 2011. július 6.” Köszönet a palócoknak. Tisztelettel dr. Obrusánszky Borbála, 2011. július 6. „Sok kis lángból lesz nagy Fény! Szántai Lajos, 2011. július 6. „Újra szívesen voltam itt Alinál, aki évről évre csodát tesz. Szeretettel Kiss Dénes, Karva, 2011. július 7.” „Nagy örömmel jöttem ide másodszor is. Nagyon jó a szervezés, a hallgatóság, minden. Köszönjük Aladárnak és lelkes csapatának ezt a szép napot. (dzsé Matadzsi = Éljen a Nagyasszony! – szkíta köszönés Észak-Indiában) Aradi Éva, Karva, 2011. július 7.” „Őszinte tisztelettel köszöntöm az Örökség Népfőiskolai Tábort, annak vezetőjét és hallgatóit. Ne feledkezzenek meg arról, hogy az ÖRÖKSÉG olyasmire utal, ami ÖRÖK! Örök érték, örök tanulság! Tisztelettel Bárdi László, 2011. július 7.” „Boldogságra ítéltettél, ha hagyod, hogy úgy legyen. Köszönöm az elmúlt perceket tisztelettel Varga Sándor” „Kívánom, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar országgyűlés tevékenysége méltóvá váljék a Palóc Társaságéhoz! Sok szeretettel Kocsis István, 2011. júl. 8.” |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
|
CIVIL
EGYÜTTMŰKÖDÉSI TANÁCSKOZÁS - CET |
||||||||||||
 |
||||||||||||
|
Történelmi jelentőségűnek mondott
tanácskozásra került sor 2011. december 9-én a Magyar Országház
Felsőházi termében. Az egész Kárpát-medencéből mintegy 350
egyesület, szervezet, társaság képviselője volt jelen, köztük a
Palóc Társaságé is elnöke személyében. A tanácskozás az alapítók és a szervező bizottság terve szerint valósult meg, azaz a munkacsoportok vezetőinek beszámolója hangzott el 10-15 percben. A CET zászlaját dr. Barsi Balázs OFM szentelte fel, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szólt a magyarság összetartozásáról, a kettős állampolgárságról és a nemzeti regiszterről. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár a civil szervezeteknek a nemzetpolitikában elfoglalt helyét hangsúlyozta. Szászfalvi László államtitkár a civilek, az egyház és a kormány együttműködéséről, Szabó Endre elnök a nagycsaládosok összefogásáról, Zsoldos Ferenc, a dálvidéki Magyar Nemzeti Tanács képviselője az ifjúság nemzettudatra való nevelésének fontosságáról beszélt a sport és a szabadidő értelmes felhasználásával kapcsolatban, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke a kultúra és a honismeret terén megvalósítandó feladatokat vázolta fel stb. Jelen volt a köztársasági elnök felesége, dr. Schmittné Makray Katalin, aki a fővédnöke volt az összejövetelnek. A köztársasági elnök levélben üdvözölte a tanácskozást, amely állásfoglalás elfogadásával ért veget (Tarics Péter olvasta fel). (Derűlátónak kell lennünk a CET jövőjét illetően, márcsak azért is, mert kormányoldalról nagy támogatottságot feltételez. Igaz, ennek is lehet hátulütője, ha a befolyásoltságra gondol az ember... Sajnos, ez a tanácskozás is megismételte az előző magas szintű tanácskozásokon tapasztaltakat: mondanivalója közreadása után az állami hivatalnok kissé megpihenve szónoklata után – finoman szólva – észrevétlenül távozott a Felsőházból, ami kifejezte a küldöttek előtt, hogy nemigen kíváncsi a másokéra, nyilván halaszthatatlan dolgai szólították el... ) |
||||||||||||
|
|
||||||||||||
| Schédl Lajos Emlékkiállítás | ||||||||||||
 |
||||||||||||
|
Schédl Lajos (1928 – 2009) volt az a magyarországi rovásíró, aki
hűen ápolta őseink hagyatékát: a botrovást. Toll helyett eszköze
a saját kezűleg készített bicskája volt. Példátlan kézügyessége
is arról tanúskodik, hogy mekkora tudás birtokosa volt.
Remekműveit és alkotásait nagy türelemmel és alapos körültekintő
munkával készítette. Mondhatni, a földre hullt botocskákba
életet lehelt rovó munkájával. Öröksége és ismertsége hatalmas,
annak ellenére, hogy a rovásírást csak élete utolsó évtizedében
ismerte meg. De akkor aztán nagy lelkesedéssel vetette bele
magát annak minél tökéletesebb elsajátításába, és a megszerzett
szaktudását örömmel továbbította környezetének és minden
érdeklődőnek. Isten áldja meg érte! A emlékkiállítást a nagyérdemű rendelkezésére Salgó Gabriella felvidéki cserkészvezető bocsájtotta először Párkányban, majd miután ott megszűnt a kiállítási lehetőség, azt a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek adományozta. Gabriella, cserkésznevén Gabcsi Schédl Lajos bácsival személyesen a magyarországi részképzése ideje alatt ismerkedett meg, mialatt a diplomamunkáját írta Pesten. Pár találkozás után jó barátság szövődött köztük. Két éven át leveleztek is, rovásírással. Lajos bá Gabcsi meghívására az egyik nyáron részt vett az esztergomi gyermektáborban is - hogy ő mutassa be a rovás művészetét. Nagy élvezettel kapcsolódott be a munkába! Halálát követően Gabriella kapta meg a kiállítás anyagát, ami végül az Ivánka kastélyban lelte meg végső helyét 2011-ben. A hagyaték nemcsak a Lajos bá botrovásos munkáiból áll, hanem makraméiból (néhányat fellelhetsz a kastély termeiben), továbbá könyv-, ill. térképgyűjteményéből is. Ez utóbbiak válogatása a zárható könyvesszekrényünkben kapott helyet. Mindezzel Lajos bá végrendelete is beteljesedett, amiben leírta, hogy hagyatékát a Felvidékre szeretné bízni. |
||||||||||||
| Csémi Szilárd – Kismedve | ||||||||||||
| A kiállítás a palásti kastély előterében kezdődik, majd a nagyteremben folytatódik Lajos bá munkáiból való bemutatóval. A rovásírásos falapocskákat, „kis füzetecskéket“ akár kézbe véve is tanulmányozhatja, ill. olvashatja az érdeklődő | ||||||||||||
|
|
|
|
|
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár * 991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13 * www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urban@paloctarsasag.real-net.sk |