Hírmondó 2012 I. negyedév

Mielőtt az eredmény ismertetésére került volna a sor, az iskola udvarán - immár hagyományosan – egy facsemetét ültettünk el e nap emlékére. A versenyen részt vett Lukács Ferenc, a Rákóczi Szövetség képviseletében, aki a döntőbe jutott tizenkét versenyzőnek értékes könyveket adományozott. Természetesen emléklapot és rovásírásos golyóstollat itt is kapott valamennyi versenyző.

A harmadik körzeti döntő helyszíne a zoboralji Alsóbodok volt, ahol a Paulisz Boldizsár-féle magán-szakközépiskola termeiben folyt a verseny. A középiskola eddig már kétszer adott otthont az országos döntőnek. A kezdet kezdetén, vagyis 2005-ben és 2006-ban , amikor még „gyerekcipőben” járt a rovásírásverseny a Felvidéken s az ötvenet sem érte el a versenyzők száma. Azóta nemcsak a jelentkezők száma nőtt a háromszorosára, hanem az alsóbodoki iskola is épületekben (két diákszálló), környezetben és ami a lényeges: diákok számában is örvendetes módon gyarapodott.

Hajtman Béla iskolaigazgató üdvözölte a résztvevőket, majd a verseny fővédnöke, Csáky Pál példálózott a kis közösség életképességéről. A verseny feladatait ügyesen oldották meg a diákok, akik Felsőszeliből, Somorjáról, Alistálról, Dunaszerdahelyről, Csallóközcsütörtökről, Nádszegről, Vásárútról érkeztek s ezután a lovastanyára sétáltak, s ott múlatták idejüket az eredményhirdetésig, többek között író-olvasó találkozón Csáky Pál és Dunajszky Géza írókkal. Szellemi éhségüket csillapítván testi éhségüket is csillapították Pauliszné finom főztjét kanalazva. A hagyomány Alsóbodokon sem szakadt meg: emlékfát ültettünk a szépen terebélyesedő parkba. Az értékelők ezalatt lázasan ellenőrizték a dolgozatokat és összeszámolták az ejtett hibákat. Így született meg a végeredmény, amelynek ismertetése előtt Tóth Klára társelnök egy kis iskolatörténeti áttekintést adott a középiskoláról. Az előző körzeti döntők jutalmát itt is átvehette minden versenyző, a tizenkét legjobb pedig az íróvendégek ajánlott könyvével gazdagabban búcsúzhatott Alsóbodoktól.

Mindhárom helyszín méltó helyet biztosított a rovásírásverseny körzeti döntőinek. Köszönet érte a fogadó iskoláknak!

A VIII. Felvidéki Rovásírásverseny döntőjét május 11-én rendeztük a csallóközi Vásárúton. A József Attila Alapiskola már másodszor kérte, hogy megrendezhesse az országos döntőt. Az öt éve, legutóbb elhelyezett iskolabejárati rovásírásos tábla minden résztvevővel érzékeltette: a felvidéki rovásíró mozgalom bástyájába, hazaérkezett. A józsefattilások együtt éltek a versennyel, a szervezéssel s új ötletüket is siker koronázta. Azt kérték a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal egy-egy követ a versenyre, amelyen legyen olvasható a helység neve, ahonnan jöttek és a versenyzők neve. Az ünnepélyes megnyitón, amelyet a tágas és üde iskolaligetben tartottak, s amelyen Bognár László iskolaigazgató keresetlen szavakkal köszöntötte az összesereglett rovásírókat, a kövek is „színpadra léptek”, s kicsi, nagy kő fürdött a tavaszi napsütésben. A nagyközség polgármestere, Zsoldos Roland örömének adott hangot, hogy Vásárút már másodszor látja vendégül a felvidéki rovásírásverseny döntőjét s hogy ebből az alkalomból rovásírásos falutáblát is avat a község, amelyre mindenkit szeretettel meghívott.

Vásárúton igazán szép ünnepnek lehetett részese a döntőbe jutott 47 versenyző és kísérője. Kulcsár Péter családjának köszönhetően kemencéslepénnyel kínálták az iskolakapun betérő résztvevőket. A vándoroszlopra felkerült az iskola rovásírásos nemzetiszínű szalagja, a köszöntő és a ráhangoló műsor is méltó volt a nap jelentőségéhez. A diákszínjátszók játéka magával ragadó, a KORZÁR együttes (Zsapka Attila, Zsapka Zsolt) megzenésített versei sok tapsot arattak. Mondhatni „díjeső” hullott a versenyzőkre, akik ezúttal egy „kincses ládát” kaptak az útra. Meg is érdemelték, hiszen kitettek magukért! A körzeti döntő feladatait Wass Albert mondáiból válogattuk, míg a döntőben a feladatok Anonymusnak A magyarok cselekedetei c. munkájából valók voltak kiegészítve „Írjuk, mondjuk magyarul!” nyelvhelyességi feladatokkal. Ezúttal a legnagyobbak, a D korosztályosok is határidő előtt be tudták fejezni a feladok megoldását, s mint később kiderült, igen kevés hibát ejtve. Ebből is nyilvánvaló lett, hogy az országos verseny döntőjébe valóban a legjobbak kerültek a körzeti döntőkből. Mindez persze azt is jelenti, hogy felkészítőik is derekas munkát végeztek ebben az évben is. Megérdemelték tehát ők is a szerény könyvjutalmat.

Hogy a verseny magas színvonalon valósulhatott meg, az részben a támogatóknak is köszönhető: az alapiskolának, Friedrich Klára és Szakács Gábor rovásírás-kutatónak, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetőinek, Csáky Pál írónak, Jámbor Lászlónak, a Besztercebánya Megyei Közgyűlés képviselőjének, a zselízi MIRA Office vezetőinek. A versenyzők ezúttal új emléklapot kaptak, amelyet Fagyas Róbert tervezett.

A verseny napjának másik fénypontja a rovásírásos falutábla felavatása volt helyi kezdeményezésre (Vásárúti Polgári Társulás). A község bevezető útjai mentén ezentúl rovással is olvasható a község neve. A Nádszegre vezető útszakasz mentén zajlott az avató ünnepség, ahol szavalat, ének, zene váltotta egymást, majd pedig Zsoldos Roland polgármester méltatta a táblaállítás fontosságát. A Palóc Társaság elnöke a felvidéki rovásírásos falutáblák jelentőségéről szólt, hangsúlyozva, hogy ezek az üdvözlő táblák büszkén hirdetik az arrajárónak: a település vezetői és lakói hitet tesznek megőrzött és továbbadandó magyarságuk mellett, hogy ily módon is megbecsülik az ősök hagyatékát és ezzel üzennek a jövőbelieknek. Mégpedig azt, hogy élő ősi magyar kincsünket, a rovásírást a sajátjuknak vallják s megmaradását tettekkel szolgálják. Felvidék új rovásírásos üdvözlő helységnévtábláját Zsoldos Roland és Z. Urbán Aladár együtt leplezte le. Méltán lehetnek büszkék a vásárútiak szép rovásírásos falutábláikra, amelyek készítőinek neve is megörökítésre érdemes: Németh János helyi asztalosmester.

A rovásírásos üdvözlő falutábla avatásán a rovásírásverseny résztvevői és a vásárútiak is részt vettek. 2012. május 11-étől ilyen üdvözlő táblák fogadják a Vásárútra érkezőket. Reméljük, lesznek települések, amelyek követik a jó példát…

… egyre több helyen. Legutóbb június 5-én a zselízi magyar alapiskolában. Az iskolabejárattal szembeni falon helyeztek el egy rovásírással rótt táblát. Ennek ünnepélyes leleplezésére szólt a meghívó. Ott volt a vendégek között többek között maga a város polgármestere is, valamint a szervezetek és intézmények képviselői. Szavalat vezette be az ünnepséget, majd Kaszmán Zoltán, az iskola tevékeny tanára üdvözlő beszédében a rovásírásról és a magyar múltról alkotott gondolatait osztotta meg velünk. Ezután Z. Urbán Aladár szólt a résztvevő tanulókhoz és felnőttekhez. A táblát az iskola újonnan kinevezett igazgatója és Mácsadi János leplezte le. Befejezésül az iskola zeneegyüttese játszott.

Szép és üzenő is ez az új iskolai tábla. Fohásza közös fohászunk: Isten, áldd meg a magyart! Hirdetője a magyarnak, hogy legyen büszke nemzetére, múltjára, mert Magyar Adorján szerint is: „A legtöbb európai nép írni-olvasni csak a kereszténység felvétele után tanult meg... Európában a magyar az egyetlen nemzet, amelynek a kereszténység felvétele előtt is volt saját - nem másoktól átvett - írása.”

Jól kezdődött intézményvezetői pályafutása Máté Anikónak, aki előző nap, június 4-én vehette át iskolaigazgatói kinevezését. Reménykedünk a jó folytatásban is, hiszen lelkes segítői is vannak Erdélyi Tünde igazgató-helyettes, Kaszmán Zoltán tanár és mások személyében. Ez a segítségnyújtás és az egyetakarás a záloga annak, hogy Zselíz és a város magyarsága megerősödjön, megmaradjon. Úgy legyen!

Bőhm András mérnök, a Palóc Társaság tagja 2002-től várja a Nagy Palóc, Mikszáth Kálmán tisztelőit a szklabonyai emlékházban. E kis jubileum ürügyén kértük őt, válaszoljon néhány kérdésünkre, egyúttal ezzel emlékezve nagy írónkra május 28-i évfordulóján.

- 2002-tól vagyok a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma alkalmazásában – kezdi András. – Ekkortájt alakult meg a Szlovák Nemzeti Múzeum keretében ez az intézmény. Mint az emlékház lektora tevékenykedem Szklabonyán.

- Mi látható ma az emlékházban, mit érdemes felkeresni a környéken az ide látogatónak?

- Az emlékház jelenlegi kiállítása 2006-ban készült. Címe: „Itt élte át...” . A kiállítás anyaga nyomon követi az írói életutat a közben született műveket. Az emlékház látogatóinak nemcsak a kiállítás anyagát próbálom élményszerűvé tenni, rendszerint körsétára is hívom a látogatókat a szülőfaluban, ahol még manapság is látható egy-két olyan épület vagy helyszín, amelyhez az írót személyes emlékek fűzték.

Sétát ugyanakkor nemcsak Szklabonyán, hanem a közelebbi és a távolabbi környéken is érdemes tenni. A közeli kékkői vár Balassi Bálint-emlékhely, Alsósztregova Madách Imréről híres, de a rárósmúlyadi Medgyaszay István-féle betonfalú körtemplom és a zsélyi Zichy-kastély is kínál sok érdekességet. A sort tovább folytathatnám a lerombolt és az újjáépített Ipoly-hidak megtekintésével stb.

- Egy ilyen gazdagnak mondható tájon akad-e elég látogató, érdeklődő, elsősorban kik keresik fel a Mikszáth-emlékházat?

Én sokkal több látogatót várnék Szklabonyára, de a környékére is. Sajnos, nem elegen jönnek... Jórészt az iskolás kiránduló csoportok keresik fel a múzeumot május, június, szeptember hónapokban s a nyugdíjasok még, akik csoportosan érkeznek. Családok ritkábban kopognak be a házba...

- Pedig modernnek látni a kiállítást, amely nemcsak egy sietős körbenézést tételez fel a látogatóról, hanem elmélyültebb, részleteket feltáró „tartózkodásra” is alkalmasnak látszik.

- Az egyszerű, hagyományos tárlatvezetés ma már csak egy része programunknak. Kibővült irodalmi előadásokkal, beszélgetésekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, a megfilmesített Mikszáth-művek megtekintésének a lehetőségével. Pl. az iskolásoknak rendhagyó irodalmi órát s Mikszáth műveihez kapcsolódó beszélgetést tartok.Ötven különböző feladatlap megoldása várja őket, továbbá keresztrejtvények, szövegrejtvények, műillusztrálással vagy pecsét készítésével is tölthetik idejüket. Számítógépes adatbázis használata is lehetséges, Mikszáth összes műve elérhető ilyen formában.

A felnőtteket irodalmi kávéházi délutánok szervezésével csalogatom be az irodalom szklabonyai birodalmába, amelyben írónk regényeivel, elbeszéléseivel kapcsolatos témák kibeszélésére is sor kerülhet. Ilyen téma pl. Mikszáth és a mese, hiedelmek és babonás történetek, kétnyelvűség és nemzetiségi viszonyok, az író gyermek- és diákévei, ebecki délutánok stb.

Tapasztaltam, hogy az iskolai csoportok létszáma mindig gondot okoz a tárletvezetésen, egyszerre ugyanis nem lehet egy teremben bezsúfolva lekötni 45 tanuló figyelmét. Ezért ún. várakozási időkitöltő programként saját ötletem alapján korabeli kültéri játékokat készíttettem (gólyaláb, labdavető, ügyességi párbaj, asztali kugliző, diótörő stb.), amelyeket először a zsélyi helytörténeti múzemba látogató gyerekekkel kipróbáltam, s amelyek lekötik a csoport felének figyelmét s hozzájárulnak a szervezett emlékházi élmények rögzítéséhez és tartóssá tételéhez, talán még kedvcsinálóvá is válik így a játékos időtöltés Mikszáth műveinek olvasásához.

- Az elmondottak nyilván emelik a látogatottságot, hiszen a látogatók hírét viszik a szklabonyai játékos lehetőségeknek. Hogyan lehetne még élőbbé tenni az emlékházat, a benne töltött perceket?

- Minden a szervezésen és a hírverésen múlik. Azon, hogy az alulról kezdeményezést meghallják-e a fenti illetékesek, gátolják-e vagy segítik a helyénvaló ötletek megvalósítását, s mindehhez biztosítják-e a föltétlenül szükséges pénzforrást. Sok múlik azon, hogy sikerül-e élő, tartós kapcsolatot teremteni és fenntartani az iskolákkal, szervezetekkel, utazási irodákkal. Ez nem a lektor feladatkörébe tartozó tétel, de előmozdíthatja a megvalósulást. Fontos, hogy az emlékházban mindig történjék valami. Ha történik, annak nagy nyilvánosságot kell biztosítani a médiában. Ma már egy emlékházi honlap megszerkesztése, fenntartása, élő anyaggal való feltöltése sem jelent lehetetlent, épp fordítva, elősegíthetné a látogatottság növelését. Nem utolsó sorban más emlékházak gyakorlatát tanulmányozni, abból átvenni ezt-azt sem árt.

Bár Bőhm András hetvenharmadik évét tapossa, korát meghazudtoló frissességgel, elevenséggel, lendülettel és becsülettel végzi feladatát a SZMKM lektorjaként, szolgálja a magyar irodalmat, benne is Mikszáth Kálmán népszerűségét. Saját ötleteit maga valósítja meg, mégha legtöbbször saját pénztárcája bánja is meg ezt az életrehívást. Bárcsak egyszer illetékesék is észrevennék a rendkívül megbecsülendő munkatársukat! Még akkor is , ha tudjuk a mikszáthi igazságot: „E földön és fölötte csupán a nap süt egyformán mindenkire.” Andrásnak minden tettét a jóra, a szépre való törekvés hatja át, s mindegyikből az irodalom, különösen pedig a Mikszáth-irodalom iránti szeretet sugárzik.

Dudás Rudolf halálával nagy vesztesség érte a magyar és nemzetközi őskutatást.

Dudás Rudolf 1924. január 4-én Szabadszálláson született Klasszikus müveltségét a kecskeméti piaristáktól szerezte. A II. világháborúban a Magyar Kereskedelmi Tengerészet kitüntett tengerésze lett, majd a Rákosi érában elhagyta Magyarországot és francia, később kanadai hajókon navigációs tiszti minőségben dolgozott. Közben Dr. Gosztonyi Kálmánnal, a Saint-Étienne-i

Egyetem sumerológusával szoros összeköttetésben fejlesztette sumérnyelvi ismereteit.

Kanadába telepedése óta minden rendelkezésére álló idejét a magyar ősmúlt tanulmányozására szentelte. Saját költségén személyesen több kutatást végzett Európa-szerte és Törökország ősi lelőhelyein. Ezekről a vancouveri magyar újság hasábjain, és az amerikai Berkely Egyetemen tartott előadásaiban is beszámolt.

Több mint 50 éven keresztül minden nyomot felkutatott a magyar nyelv ősiségét bizonyítandó források után. Számtalan, több nyelven írt könyvében több ezer szó szótagra bontásával bizonyitja a magyar nyelvünk csodáját. A magyar nyelv gazdagságát az egytagú gyökszavaink kiválóan mutatják. (2680 +változatai, ami nem kevés, ha arra gondolunk, hogy egy angol nyelvet beszélő ember 600 -700 szótagnál többet nem használ).

Dudás Rudolf a mai Kárpát-medence-i földrajzi elnevezések legrégebbi formáját kutatta ki, és azokat vetíti vissza az ékiratoknak a nyelvéhez. Ezzel a módszerrel sumér ékiratos szövegeknek a magyar nyelvünkkel való nyelvtani azonosságát is kimutatta. A magyar haza, a Kárpát-medencei sumér értelmű helységneveink évezredek során alakultak ki. Megfejtésük a magyar élet, a magyar emberek gondolkodását tükrözik.

Hitte és vallotta: „Földrajzi elnevezéseink a magyar-sumer történelmünket mondják el, de felfedik ősvallásunk titkait és a Napisten tiszteletének módját és valóságát is".

Kutatásaiban, előadásaiban, könyveiben egyértelműen bizonyítja, hogy a Mezopotámiában megtalált több tízezer ékírásos táblán és az Ő maga által megfejtett táblán a sumer nyelv nem halt ki, nem tűnt el, és nem olvadt be más nyelvekbe, hanem átesve az évezredek viszontagságain megmaradt élő nyelvként Európa közepén a szent és egyetlen örök magyar nyelvben. A kecskeméti Szórakaténusz játszóházban ma is játsszák a gyerekek a kiszámolósdit, az Antanténuszt.

E versike nem más mint egy ma is élő és használt sumer versike, mint a "fény hatalmát" kérő imádság.

Műveiben visszautasíthatatlan, minden magyar által megérthető érvekkel bizonyítja a suméreknek a nagy magyar családba tartozását. A többezer éves sumér agyagtáblák őrizték meg őseredetiségében a mi eredeti nyelvünket.

Bár magyar hazájától az élet messze sodorta, soha nem szűnt meg tisztelete és szeretete a magyar nép küzdelmes, nehéz élete irányában. Aggódva figyelte az itthoni történéseket és amikor az időt alkalmasnak látta, hű társával, feleségéve visszatelepedett Magyarországra 2001- ben. Itthon halála napjáig folytatta kutató munkáját, publikálta eredményeit. Számos tudós társaságnak volt elismert tagja.

Büszke lehet az a város, amelynek iskoláiból ilyen tálentumos tudós kerül ki, mint Dudás Rudolf.

A „Székely Apostol”, Nyírő József hamvainak a végakarata szerinti szülőföldi temetése politikai viharokat kavart. Ez ihlette a költőt gondolatainak megírására. Szőke István Atilla nem egyszer volt előadója az Örökség Népfőiskolai Táborunknak. Költeményét köszönettel adjuk közre.

A Losonc melletti Gács beírta nevét a magyar művelődéstörténetbe. Még akkor is így van ez, ha erről a gácsiak nemigen vesznek tudomást. De legyen ez az ő bajuk! Gácson volt gyógyszerész a Napút festője, a világhírű Csontváry Kosztka Tivadar és Gácson született a sumerológia jeles professzora, a magyarságtudós Badiny Jós Ferenc.

A százhárom éve született tudósra emlékeztünk Losoncon május 31-én. A magyar kulturális központban H. Duray Éva, a Csemadok Losonci Alapszervezetének elnöke üdvözölte a megjelenteket, Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke pedig Marton Veronikát, az emlékezés előadóját mutatta be. A tanár-sumerológus több mint huszonöt esztendeje foglalkozik az ókori népek történetével. Az 1990-es évek végén több mint három évig oktatta Mezopotámia történelmét, mitológiáját és az ékírást a Miskolci Bölcsész Egyesület keretében az akkor még Argentínában élő Badiny professzor vezette Sumerológiai Tanszéken. Eddig több könyve jelent meg. Marton Veronika azt vallja, hogy minden magyar embernek, bármivel is foglalkozik, a népe és hazája javát kell szolgálnia.

Marton Veronika ma egyetlen kutató Magyarországon, aki a professzor úr nyomdokain halad. Előadását Emlékeim Badiny Jós Ferencről címmel tartotta meg, amelyet vetített képekkel tett hitelessé. A képek és élmények a professzor úrhoz fűződő kapcsolatába engedtek bepillantást, a sumerológiai tanszék kezdeti időszakába, s az Ősi Gyökér c. kulturális folyóirat küldetését ecsetelte. A Tanító és a Tanítvány bensőséges és tudományos kapcsolata rávilágított Badiny Jós Ferenc magas erkölcsi talajon álló jellemébe. A tudós ugyanis „eljutott a tudás azon fokára, hogy alázattal tudja szolgálni hazáját, a magyarságot, a tudományt, elismerte mások kutatási eredményeit, és a helyénvaló megállapításaikkal azonosulni tudott.”

Az ünnepség a Ráday utcában folytatódott, ahol Badiny Jós Ferenc mellszobra áll. A szobrot, amely Oláh Szilveszter szobrászművész alkotása, tavaly ilyenkor avattuk fel. A szobornál a Palóc Társaság elnöke olvasta fel a professzor úr égi üzenetét: „Legyen szívetekben a jézusi szeretet békéje és éljetek a nagy események várásával és reményével. Emelje fel szíveteket a szomorúságból az a biztos tudat, hogy jó helyen vagytok, jó föld, Szent Föld az, amelyen éltek.”

Szívélyes testvéri meghívást kapott az ipolybalogi Bukréta hagyományőrző asszonyok kis csoportja Bátonyterenyére, június 4-re, a nemzeti összetartozás napjára. Örömmel fogadtuk a meghívást, mert éreztük, hogy a trianoni megemlékezés napjára csak így közösen az anyaországi nemzettestvérekkel együtt lehet méltósággal emlékezni. Gál Attila szervezővel tartottuk a kapcsolatot, aki mindent aprólékosan elmagyarázott, s kifejezett kérése volt, hogy a kétszer hét perces műsorunkból ki ne hagyjuk a Horthy Miklós, ha felül a lovára kezdetű dalt.

Elindultunk, név szerint Lőrincz Sarolta Aranka csoportvezető, Zolczerné Krasznica Emma, Pásztor Ibolya, Czibulya Anna a férjével, aki kocsiján szállított minket. A bátonyterenyei főútvonal jobb oldalán álló trianoni emlékmű és kereszt előtt történt a megemlékezés. Már sokan várakoztak, többek között a Magyar Gárda fekete kokárdás tagjai, mellettük búsan szólt Deák Béla tárogatója. Megkondultak a harangok, a harangszó után a helyi tisztelendő atya áldó imát mondott a nemzetért és megáldotta az emlékművet és minket, akik a nemzetet képviseltük. Ezután elénekeltük a Himnuszt és a Szózatot. Megemlékező beszédet mondott a Trianoni Társaság elnöke, Pekár István a Duna Televízió volt elnöke. Felelevenítették a 92 évvel ezelőtt történt gyászos eseményt, amikor a békediktátum címszó alatt a magyar nemzetet és hazát szétdarabolták. A helyi középiskola tanárai és diákjainak összeállításában rövid történetek, versek és dalok hangzottak el az ország megcsonkításáról.

Mi, Bukrétás asszonyok a Hétköznapi hazaszeretet c. könyvemből egy-egy rövid részletet olvastunk fel a visszaemlékezőktől és közben népdalokat, hazafias katonadalokat valamint szent énekeket énekeltünk. Végül közösen elénekeltük a trianoni himnuszt.

A megemlékezés után többen odajöttek hozzánk és örömüket, szeretetüket kifejezve kérték, tiszteljük meg őket egy-egy közös fényképezéssel. Pekár István még odasúgta az egyik asszonytársunk fülébe, hogy jöhetett volna oda akár egy miniszter is, akkor is mi voltunk a legjobbak, mert bizony többen könnyeztek a műsorszámunk alatt.

A megemlékezés után meghívtak minket az állófogadásra. Itt Barják Gyula mindenki nevében megköszönte, hogy elfogadtuk a meghívást és műsorunkkal nemcsak színesítettük, de erősítettük is a nemzet együvé tartozását valamint ennek fontosságát. A rövid, kötetlen beszélgetés során többek között az is elhangzott, hogyha az anyaország szellemileg, erkölcsileg és gazdaságilag megerősödik, az elszakított országrészek magyarsága is erősebben fog kötődni a magyar nemzethez, öntudatosabban fogja megvallani magyarságát, büszkébb lesz magyar gyökereire. Nem szabad feladni a reményt! A reményt azonban a mindennapi tettek, cselekedetek táplálják, mint a forrás a patakot, a patak a folyót, a folyó a tengert, melyben a sok kicsi csepp hatalmas erővé lesz.

EZ IS – AZ IS EGY OLDALON

Levél

„Tisztelt Urbán Úr! Véletlen internetes keresés során találtam rá egy SAJÓ SÁNDOR EMLÉKÉV oldalon erre a szövegrészre: "Köpenczei Csilla Sajó-költeményeket adott elő." Dédnagyapám az 1800-as évek végén érkezett az Arad megyei Monostorra. Régi családi hagyomány, hogy rokonaink Ipolyságon élnek. Kapcsolatot keresek az Ipolyságban maradt Köpenczeiekkel. Tudna ebben segíteni? Bármilyen elérhetőség megfelel. Üdvözlettel:

Köpenczei István, Szekszárd +36 20 94-28-992”

Vendégkönyvi bejegyzés

„Nagyon köszönöm a Palóc Társaság fáradhatatlan és a magyarságért oly sokat tevő vezetőjének, Urbán Aladárnak és régi-új ismerősömnek, Duray Évának a meghívást. Köszönöm, hogy elmondhattam Badiny Jós Ferencről való emlékeimet. Szeretettel Marton Veronika. Losonc. 2012.V.31.”

Nyári táboroztatás

Mint minden évben, az idén is gondoskodtunk arról, hogy magyar diákjaink nyári ifjúsági táborokba nyerjenek beutalót. A Magyar Kultúra Napja pályázatunkon és a rovásírásversenyen részt vettek közül tizenöten tölthetnek egy hetet az esztergomi anyanyelvi táborban augusztusban (felvidékiek és délvidékiek). A Sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária nevű júliusi táborban heten vesznek részt (Felvidékről és Erdélyből). A kiskunmajsa-marispusztai 56-os történelmi táborba is mennek tanulóink közül öten (Somorjáról és Nagymagyarról). Lapzártáig nem volt jelentkező a bajai anyanyelvi táborba és a kevermesi honismereti táborba… A táborozók táborozása teljesen díjmentes! A táborok szervezőinek (Rákóczi Szövetség, 56-os Történelmi Alapítvány, Kevermesi Honismereti és Falusi Turizmusért Egyesület) köszönetet mondunk a részvételi lehetőségért!

Könyv

Hamarosan napvilágot lát a Palóc Társasági Könyvek sorozatban Az egész világ terhe rajtam címmel Galo Sándorné Cserník Ilona visszaemlékezése. A kötetben A (cseh-) szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális kollektív jogfosztottságának tablója címmel Duray Miklós írása is olvasható lesz.