jp
logo

„Itt élned, halnod kell!” itt_elned

- - - - - Hírmondó 2012 IV. negyedév - - - - -

Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!

 

Sajó Sándor

Ú j é v r e

 

Idők árjának mozgatója,
Hallgass meg engem, Istenem!
Ez újuló év rád dicsőség,
Emberre békesség legyen;
Adj jó esztendőt a hazának,
Új küzdelmekre új erőt,
Hevülésünkhöz bölcseséget
Hogy igazán szeressük őt.
Add, hogy mi termő anyaföldünk,
Mely zord, kopár most s megfagyott,
Megóvja élő melegével
A benne elvetett magot;
Nyomornak, bűnnek fagyos átkán
Győzzön az áldó szeretet:
Adj enyhülést a szenvedőnek,
Az éhezőnek kenyeret.

Adj zordon télnek tovatüntén
Nyíló mezőket, szép tavaszt,
Reményt, hogy a mi most csak álom,
Jövőnk valóra váltja azt ;
Virúlást szent eszményeinknek,
Szabadságunknak szárnyakat, —
Erős és lelkes ifjúságot,
Mely tud hevülni és — halad!

Adj aratást a nyár hevében
Daltól jókedvűt, gazdagot,
Hogy mind megtérjen idegenből,
Ki téged, szép föld ! itt hagyott. . .
Add, hogy vezérit a hazának
Vezesse féríi-bölcseség
S szent akarat, mely vész között is
Megállja bátran a helyét.

Gyümölcsöt ontó gazdag őszszel
Teljék meg kanna, pincze mind ;
Tölts gyöngyöző bort poharunkba,
Hogy fölvidítsa perczeink . . .
Hon állapotján, munka lázán
Az agg is, hogyha elmereng:
Hadd lássa, bízva szebb jövőben,
Derűsnek, szépnek a jelent!

Oh, Uram, áldd meg ezt az évet
Mely bölcsejéből ránk nevet,
Hogy áldhassuk majd mi is egykor,
S ő érte, a te szent neved;
Add, oly sok évnek bús sorára
Hogy boldog esztendőnk legyen,
Nem magamért, magyar hazámért
Hallgass meg engem, Istenem!
   

 

 

Október 8.    A magyar Boldogasszony napja 

 

 

 

Vaszary Kolos esztergomi érsek kérésére a pápa különleges ünnepet engedélyezett számunkra: az év egyik napján az egyházi naptárban a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe szerepel. XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával október második vasárnapját jelölte ki számunkra, melyet hamarosan X. Szent Pius (1903-1914) október 8-ra módosította.

      Ősi hit nyomán

      Nagyboldogasszony, a szkíta népek Földanyája őseink mindennapjaiban jelen volt, őt hívták segítségül a hadba induló katonák, hozzá imádkoztak a vajúdó nők, de a gazdálkodók is neki ajánlották fel termésüket. A naptári évben a falusi és városi közösségek sokszor emlékeznek meg különböző alakjáról, amelyből hetet tart számon a régi hagyomány. A Kárpát-medencei magyarság többféle elnevezéssel illeti a legfőbb védelmezőjét, ismerjük a Napbaöltözött Asszony és a Patrona Hungariae kifejezéseket, utóbbi arra az ősi szkíta hagyományra utal, hogy a Földanya az ország ura és védelmezője, éppen ezért jelen van középkori érméink hátlapján, de a csatazászlókra is sokszor az ő képe került.

      A Boldogasszony kultusz korai jelei

      A magyar Boldogasszony kultusz az ősi istenanya képzetének a továbbélése, amelyhez nagyon ragaszkodtak eleink. Már az első írott forrásokban is említést

tesznek róla. A 12. században összeállított Szent István legendájában szólnak a Boldogasszony kultusz meglétéről, Hartvik püspök például feljegyezte, hogy Szent István a Boldogasszony oltalmába helyezte az országot. Ez nem nyugati szokás, hanem őseink hitvilágában gyökerezik, akik úgy vélték, hogy az anyaistennő vigyáz a földre és az ott élő népekre.

      A 1083-ban szentté avatott Gellért püspök legendája is foglalkozik az ősi magyar hagyománnyal, a legendaíró a következőt tudta erről: "Nevét pedig, tudniillik Krisztus Anyjáét, a magyar nemzet ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja, hisz Pannóniát a Boldogságos Szűz családjának nevezte Szent István király." A 11. század végén Attila utódja, Szent László király törvénybe iktatja a Gyertyaszentelő Boldogasszony, Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony napját, ezzel jelezte: ragaszkodik az ősi kultusz továbbéléséhez. Szent királyaink sorra alapítanak szentélyeket, és már az Árpád-korban majdnem hatszáz kolostor, templom és kápolna viselte a Boldogságos Szűz nevét. A külföldről betelepült ciszterci rend szintén merített őseink hagyományából és minden új alapításukat, templomaikat a Boldogságos Szűz oltalmába helyezték.

 


 

Böjte Csaba

Megmaradunk

  

        Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?

Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: "ha nincs kenyér, keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól Istenünktől azt halljuk: "Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek", "bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"... Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel megmerem-e osztani gyermekeimmel?

       Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van neki panziója, sípályája és főleg sok-sok vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni és én megkérdeztem őszintén: "Mit gondolsz, ezt amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban ezt el tudtad volna érni? Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi "rossz" világunkból? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt, amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák folyamatos felemlegetésével magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs - mondtam neki - most te kell vissza is édesgessed a fiadat! Ha felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, a fiatalember, mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját.

        Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát- medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?

A félelem, a szorongás, ha csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát. Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben, hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció. A másik teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették és azok a kis egerek, amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed.. Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, megfojtja az áldozatát! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem! A Gonosz mindig, de mindig a szentírásban pánikol, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!

        Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes, a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is. 

        E néhány gondolattal szeretném megköszönni azt a hatalmas bizalmat, szeretetet, melyet folyamatosan érzek az anyaországi testvéreim részéről, és kérek elnézést, amiért nem tudtam Székelyföldről személyesen elmenni Budapestre.

      Adja a jó Isten, hogy áldás legyen ezen a mostani találkozón is! 

 

Csíkszereda, 2012.október 16.

 

„Jóvátétel nélkül nincs igazság,

és igazság nélkül minden rendszer nem egyéb,

mint álcázott hazugság.”

Waas Albert

 


 

KÖSZÖNTJÜK  A  30  ÉVES  KRÚDY  GYULA  IRODALMI  KÖRT

(Részletek Kanizsa Józsefnek, a KGYIK titkárának a Három évtized című antológiában megjelent beszámolójából)

1982. október 25-én, Óbudán a Zichy kastélyban alakult meg a Krúdy Gyula Irodalmi Kör. Akkor néhány író, költő, újságíró, esztéta célul tűzte ki, hogy a Krúdy-hagyományt ápolják és az irodalom népszerűsítése mellett a fiatal alkotókat segítik, irodalmi műhelyt létesítenek.

Mindezt önerőből, tagdíjból, később mecénások, pártoló tagok támogatásával s az utóbbi 21 esztendőben a Kéhli Vendéglő irodalmat szerető – Cecei-Horváth Tibor vendéglőtulajdonos és a vendéglőt üzemeltető fia, Cecei-Horváth Gergely, valamint Csonka Aladár és Móricz Imre üzletvezetők – segítségével tudtuk megvalósítani. Az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat a Kör pénzügyi támogatásával hozzájárult néhány program színvonalas megrendezéséhez, valamint antológiák és bemutatkozó füzet megjelentetéséhez… A Kör 46 fős alkotói létszáma és 54 pártoló tagra számíthat, közöttük néhány festőművészre, képzőművészre, színművészre, előadóművészre, újságíróra, laptulajdonosra, nyomdászra…

Eddig 116 könyvet adtunk ki, melyből 10 az antológia… 1989-től Rajki László szobrászművész által készíttetett bronz Krúdy-emlékérmet, 2002-től ezüst Krúdy-emlékérmet adtunk át olyan tagjainknak és segítő íróknak, költőknek, irodalomtörténészeknek, színészeknek, előadóművészeknek, akik sokat tettek a körért, Krúdy emlékének ápolásáért, műveinek terjesztéséért….

1992-től a Kéhli Vendéglő pincehelyiségében működik a Krúdy Szalon… Jó kapcsolatot alakítottunk ki Krúdy Gyula szülővárosának, Nyíregyházának vezetőivel, a Nyíregyháza-Sóstón működő Krúdy Vigadóval, valamint a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral, és Várpalotán a Krúdy Gyula Városi Könyvtárral, a szlovákiai Szécsénykovácsi Polgármesteri Hivatalával. Ez az a település, ahonnét a Krúdy ősök származnak…

A külhoni magyar irodalmi csoportokkal is – Ipolyvarbó, Szatmárnémeti, Lendva, Zenta – tartjuk a kapcsolatot. Kapcsolataink egyre bővülnek, néhány alkotó társunk az interneten is megtalálható… Képzőművészeink az ország különböző falvaiban, városaiban és a külhonban kiállítják festményeiket, szobraikat. A művek eljutnak a világ minden pontjára. Simon M. Veronika festőművész több mint negyven értékes festményt adományozott a Krúdy Irodalmi Kör nevében, a Kör vezetőivel együtt kiállítás és irodalmi műsor keretében… ajándékozott Nagyváradra, Ipolyságra, Szécsénykovácsiba…

Rendezvényeink, egyéni- és csoportos meghívásaink, és kiállítások megnyitásai éves szinten 150-re tehető.  Terveinkben szerepel a további kapcsolatok kiépítése, kiadványaink színvonalas megjelentetése. Igyekszünk minden meghívásnak maximálisan eleget tenni, Óbuda és Krúdy hírnevét öregbíteni….

 

Filip József

KRÚDY A FELVIDÉKEN

 

Óbudán talált rád a halál,

s tollad elengedte kezed.

Ment a vörös postakocsi,

és Szindbád integet Neked.

 

Régmúlt időket álmodtál

őseid birtokát járva,

Felvidékre visszatértél

atyád sírját megtalálva.

 

Hol a világ legszebb rétjén

lepkét és labdát kergetve

a gondtalan gyermekévek

tértek vissza lelkedbe.

 

Most onnan jöttünk Budára,

hogy lássuk, mit Te egykoron.

Vártak itt, s szemünk megpihent

kedves, régi barátokon.

 

Visszatért lelked most ide,

hol dédapád sírhantja van.

És általad lett kapcsolatban

 Óbuda Szécsénykovácsival.

 


 

KRÚDY IGAZMONDÁSA

 

„Éljünk kedvünk szerint, szomorúan vagy vígan. Bolond az, aki elmulaszt egy órányi keserűséget, vagy egy percnyi örömet.” Nem kell sokat találgatnia a kedves olvasónak, kitől való az idézet. Bizony Krúdy Gyula írta le, aki nem kapta meg ugyan a Nobel-díjat, bár ezerszer jobban rászolgált volna e díjra irodalmi munkásságával, mint az, akit – hittársai „magyar” írónak sulykolnak folyton, bár ő maga még „magyar” voltát soha el sem fogadta, s a magyarságról mint alja népről zengedez nyilatkozataiban… Még jó is, hogy Krúdy nem került arra a listára, amelyen e nemmagyar „magyar Nobel-díjas” éktelenkedik!

Krúdy Gyulának, aki 134 évvel ezelőtt született a Nyírségben, de akinek elődei a szépséges nógrádi tájon élték szomorú vagy víg napjaikat, elbeszélő művészete szinte páratlan az irodalomban, érdemes hát arra, hogy emléke őrzött, megtartott legyen. S úgy van rendjén, hogy Szécsénykovácsiban, ahol az író dédszülei hat gyermeknek adtak életet, s ők maguk a kovácsi domboldalon leltek örök nyugalmat, a ma élő szécsénykovácsiak évente megemlékeznek az íróról. Lehet, sőt biztosan nagyon kevesen olvasták regényeit, elbeszéléseit a falusiak közül, bár az íróról elnevezett községi könyvtárban több kötete is polcon várja, hogy valaki leemelje őket s forgassa lapjait… Mégis hinnünk kell abban, hogy évente akad egy-egy olvasó, aki ezt megcselekszi. Hinnünk kell abban is, hogy az emléknapjának nemcsak az a summázata, hogy a faluházat ilyenkor megtöltő helybeliek elfogyasztják a jóízű ebédet, hanem kapnak is ellenszolgáltatásként: egy icike-picike irodalmat, költészetet, hangulatot, élményt. Mert az óbudai Krúdy Kör alkotói, élükön a Magyar Kultúra Lovagjával,  a mindig lelkes Kanizsa József költővel, a finom ebéd elfogyasztása után míves irodalmat is „felszolgálnak”, egy csokorra valót költeményeikből, írásaikból. Ha máskor nem is, ezen a napon a kérges kezű, ráncos arcú nyugdíjasok részesülhetnek az irodalom léleknemesítő áldásaiból. S azon kevés fiatal is, akik hószállingózás mintájára be-betévednek a faluházba…

Az emléknap 2012-ben okt. 21-én zajlott a faluban. A Krúdy-dédszülők sírjának megkoszorúzása után a község központjában levő Krúdy-emléktáblánál is koszorúzási ünnepségen vettek részt az író tisztelői. Most is a szécsényi diákok idézték elénk összeállításukkal az írót s koszorúk borították el az emlékhelyet. A faluházban a már említett Krúdy-körös felolvasás mellett Szeredy Krisztina énekesnő és az Ipoly parti faluból származó Ocsko Aladár operaénekes közös műsorának tapsolhatott a közönség.

Az évenként ismétlődő, hagyománnyá fejlődött emléknap megszervezője a falu polgármestere, a Krúdy-emlékérmes Filip József. Eszmei támogatással és ötletekkel segíti őt a Palóc Társaság, anyagival a Csemadok NTV. Az idei ünnepséget megtisztelte jelenlétével Budai László, a várpalotai Krúdy Gyula Könyvtár igazgatója is, s ezzel egy újabb lehetőség nyílt új kapcsolat teremtésére mind a falu, mind a Palóc Társaság részéről. Ennek egyik első gyümölcse, hogy az igazgató úr

felajánlotta segítségét a kovácsi könyvtár eszköztárának fejlesztésére, ami számítógépek ajándékozását jelenti. Az ígéretet tett követte azóta.

„A szív leghűségesebb társa életünk fenntartásában a gyomor.” Ez is Krúdy aranymondása. A szécsénykovácsi példa is ezt bizonyítja. A cél a fontos. Mindegy, milyen módon éri el az ember. Hisszük, hogy eljön majd az az idő is, amikor nem az ingyenebéd lesz az egyetlen buzdító erő a Krúdy-emlék ápolására Szécsénykovácsiban. Bár ez sem megvetendő, ha Krúdyra, a Kéhli Vendéglőre, benne a velőevésre s más nyálképző falatokra gondolunk…

 


 

MAGYARSÁGVERSEK BŰVÖLETÉBEN

 

„Te forrongó, te lázas élet,

Szítsd nagy tettekre vágyamat!

Ifjú szívemben álmok égnek,

Agyamban eszmék zsonganak.

Míg lángol a velő agyamban

Küzdök, rajongok, álmodom…”

 

Fiatalság. Az általános iskolát végzők vagy a középiskolát járó diákok érezhetik így, amint azt a költő versbe szedte. Igen, Sajó Sándor Fiatal szívvel c. verséből idézett sorok hű kifejezői annak az örömittas ünnepnek, melyen a hazafias költészet költeményei szólalnak meg a fiatal versmondók előadásában immár tizenkét éve minden év novemberében Ipolyságon. A „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel megrendezett magyar vers ünnepe köszönti Sajó Sándort s vele együtt a magyar hazafias költészet más alkotóit s alkotásait, a versmondó fiatalok csillogó szeme, tüzes előadása, szenvedélytől izzó hangja, meghitt, bölcs nyugalma kelt valamiféle azonosuló rezgést a hallgatóságban, s árad örömmé, élménnyé a lelkekben.

A november 9-én a Városi Könyvtárban megrendezett versmondó versenyen harminc versmondó jelent meg s adta elő szabadon választott versét. Öröm a szervezőnek, hogy ezúttal is jöttek szavalók a szlovéniai Muraközből, Zalából, a Jászságból, Pest megyéből, Gömörből, Mátyusföldről és Zoboraljáról, az Ipoly mindkét partjáról.

Örül az ember, hiszen e széles tájakat képviselő versmondók a bizonyítékai annak, hogy magyar fiataljaink megbecsülik azt, ami az övék: a fölnevelő szülőföldet, édesanyai nyelvüket, hűek az elődök hagyatékához, magyarságukhoz. Minden hétköznapi keserű tapasztalat ellenére bízvást remélhetjük általuk a szebb, jobb, igazabb magyar jövőt.

Az idei magyarversünnep díszvendége az a dr. Tamás Aladárné, Ilonka néni volt, aki Balogvölgy tanító nénije, aki októberben elsőként vehette át a Magyar Becsület Rend kitüntetést a Magyar Országházban. Ő kapta az idén a felvidéki alapítású Helytállásért-díjat is s az Emberi Méltóságért kitüntetést. Ilonka néni életének száz éve alatt mindig becsülettel helytállt, mindig az igazat tanította, mindig magyar népének lámpása volt. Nemcsak most, amikor díszvendégünk volt, előtte is rendszeresen megjelent az előző versmondó rendezvényeken két lányával, mert a fiatal versmondók lendülete benne is fiatalságát s magyarságát idézte és erősítette.

 

Ilonka néni Judit lányával

 

Bolla János jászkapitány

 

          A rendezvény fővédnöke szintén jeles személyiség, Bolla János jászkapitány volt. A fővédnök kíséretében ott volt felesége, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi szervezetét irányító dr. Suba házaspár, továbbá Farkas Ferenc nyugalmazott főiskolai tanár és a Jász Múzeum igazgatója. A szülővárost ezúttal Zachar Pál, a városi hivatal elöljárója képviselte és Pálinkás Tibor Csemadok alapszervezeti elnök, a Honti Múzeum és Galéria igazgatója.

         A versmondókat a három tagú döntőbizottság értékelte: P. Kerner Edit előadóművész, Csábi István előadóművész, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgató-helyettese, Halmosi István, ugyancsak a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola igazgató-helyettese. Nehéz dolguk megkönnyítéséül először valamennyi versmondó szabadon eldönthette, hogy a két kötelező költemény közül melyiket mondja el először.  A második fordulóba csak a döntőbizottság által jónak

 

A hallgatóság

 

A döntőbizottság

  

értékelt versmondók kerültek, akik a második szabadon választott versüket is előadhatták. Így alakult ki a végleges sorrend.

A két korosztályba sorolt (általános iskolás és középiskolás) versenyzők a helyezések sorrendjében:

 

Alapiskolások

1.       Czeglédy Botond, Rimaszombat

2.       Gömöry Eszter, Ipolynyék

3.       Pál Péter, Alsólendva és Török Máté, Lukanénye

  

Középiskolások

1.       Pálffy Ágnes, Ipolyság

2.       Vida Dorian, Nagykanizsa

3.       Rigó Erika Renáta, Jászberény

 

Czeglédy Botond

 

Gömöry Eszter

 

Pál Péter

  

Török Máté

  

Pálffy Ágnes

  

Vida Dorian

 

          Különdíjban részesült Renczés Zsófia Deákiból, Ökrös Bence Vácról és Takács Kolos Balassagyarmatról. Valamennyi versmondó emléklapot és könyvjutalmat kapott. A könyveket a Rákóczi Szövetség, a Lendvay könyvesbolt, Mária Šajgalová és Bíró József őskutató ajánlotta fel. Ketten képzőművészeti alkotást (PT), többen Ipolyság város és a jászberényi küldöttség díjait vehették át.

           A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola éttermében elfogyasztott finom ebéd után került sor a költő szobrának megkoszorúzására. Itt a Jász Múzeum igazgatója, Hortiné dr. Bathó Edit mondott méltató beszédet, melyben Sajó jászberényi éveinek felidézése  éppúgy szerepelt, mint annak a kapcsolatnak a méltatása, amely a jászok és a palócok között kialakulóban van elsősorban a KÉSZ-nek és a Palóc Társaságnak köszönhetően.

A 2012. évi magyarságverseket mondó ipolysági rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult.

 

Hortiné dr. Bathó Edit

  


 

Zachar Pál

Tisztelt jelenlévők, kedves vendégeink,  szavalók!

 

A város vezetősége nevében tisztelettel köszöntök minden jelenlévőt határon innen és túlról is  Ipolyság városában, a városi könyvtárban, a magyar vers ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő versmondók találkozóján. Külön köszöntöm jászberényi vendégeinket, akik Sajó Sándor személyéhez hasonlóképpen ragaszkodnak, mint mi ipolyságiak, ugyanis a költő hosszú évekig a jászberényi gimnázium tanára volt.

Nagy megtiszteltetés városunk számára, hogy évről évre vannak szavalók, versbarátok és pedagógusok, akik Sajó Sándor verseit felkarolják, akik ezekben a versekben megtalálják a szépet, a mély és őszinte érzelmeket  és felkészülve eljönnek a Palóc Társaság által megszervezett szavalóversenyre Ipolyságra.

Ezzel a mai rendezvénysorozattal szeretnénk tisztelegni az ipolysági származású költő, pedagógus előtt, aki őszintén szerette a hazáját, városunkat, a szülőföldjét, az anyanyelvét, és erről leghűebben a versei beszélnek.

Ma, az emlékezés napján, tisztelgünk a költő emléke előtt, kinek a versei ma is, úgy mint régen nagyon aktuálisak, időszerűek.

Aki odafigyel az irodalmi alkotásokra, aki szereti a  verset a prózát és megérti mondanivalójukat, az nagyon gazdaggá teszi önmagát. Az irodalmi alkotásokon keresztül az ember megtanulja érteni a világot, felfedezi az élet titkait és megtalálja az élet értelmét is.

Kívánom, hogy ez a mai találkozó legyen igazi ünnep minden résztvevő számára, úgy mint ahogy ma ünnepel  városunk is és tiszteletünk jeléül fejet hajtunk majd a költő szobra előtt, ahol elhelyezzük az emlékezés koszorúit is.

Kívánok mindenkinek jó szereplést, kellemes időt, szórakozást és kívánom, hogy ez a mai nap mindnyájatok számára élményekben gazdag és eredményes legyen! 

 

(A megnyitó ünnepségen elhangzott beszéd)


 

SZÉP SZÜLŐFÖLDEM FELVIDÉK

 

 

        A magyarságverseket mondó fiatalok a megmondhatói, mennyire hiányzott a könyvespolcról Sajó Sándor összes verse. A szavalóversenyre való felkészülésről csupán két válogatott verseket tartalmazó kötetre támaszkodhattak. 2000-ben Fejes Imre kiadásában (Ménrót Kiadó) jelent meg az első 1937 óta Nem akarok gyáva csendet címmel Medvigy Endre előszavával. Erre a kötetre alapozva indította el a Palóc Társaság a magyarságverseket mondó alap- és középiskolások részvételével a Magyarnak lenni: nagy s szent akarat! címmel a versenyt, amely immár tizenkét éve áll Sajó Sándor elismertetése szolgálatában. Aztán 2006-ban a dunaszerdahelyi Lilium Aurum adott közre egy válogatást a költő verseiből Magyarnak lenni címen Zalabai Zsigmond válogatásában és utószavával.

        A Sajó Sándor összes, kötetekben megjelent verseit tartalmazó most megjelent kötetet a Siker X Bt. jelentette meg a költő születésének 144. évében, azaz 2012 novemberében. A vaskos, 450 oldalas kötet a Palóc Társasági Könyvek sorozat ötödik köteteként látott napvilágot.

        A verskötet bemutatójára a költő szülővárosában, Ipolyságon került sor november 25-én. A bemutatón részt vettek az V. Pest megyei honismereti barangoló résztvevői is. A kötetet a sorozatban eddig megjelent egyéb kötetekkel együtt a sorozatszerkesztő Z. Urbán Aladár mutatta be. Segítői voltak Belányi Gyula dalszerző, aki két saját maga által megzenésített Sajó-verset (Nagyapám, Ipolyság) is elénekelt gitárkísérettel és Pálffy Ágnes, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákja, az idei magyarságverseket mondó verseny középiskolás korosztályú első helyezettje, aki A magyar nyelv című Sajó-költeményt adta elő mély átérzéssel.

        A hiánypótló kötet utószavát a Demokrata újságírója, Szalay Károly írta. Tőle idézzük az alábbi sorokat: „Költészetünk különös sorsú, máshoz alig hasonlítható személyisége. Saját hazájában, saját éltető humuszában, az általa is gazdagított nemzeti kultúrában üldözték őt 1945 és 1990 között, az igaz, az idegen megszállás és az elnyomókat szolgáló idegenszívűek rémuralma idején. A rémületes azonban éppen az, hogy az idegen elnyomók és hazai exkiszolgálóik távozta és elvben háttérbe szorulása után több mint húsz esztendővel sokan, máig acsarkodnak ellene, pontosabban emléke ellen, sőt a dermesztő-hideg elhallgatás végmegsemmisítő fegyverét is bevetik ellene….

        Mit véthetett ez a költőember, aki bizonyíthatóan még a légynek sem ártott? Netán gyalázta népét? Kárt okozott hazájának? Sunyin kiárusította, elkótyavetélte közössége értékét, tolvajt csent be nemzete szentélyébe?

        Nem hiszik el az okot. Egyszerűen csak a végletekig ragaszkodott hazájához, a magyarsághoz, a magyar kultúrához, amely éltető eleme volt, amelyből kivirágzott művészete, s amelyet egész életében, minden gesztusával hűségesen szolgált…

         Szókimondjuk: igenis hazaszeretetéért üldözte őt a szeretett haza.

        Magánélete is tükre volt tiszta emberi egyéniségének. Szerelmi élete szinte meseszerű, középkori lovagi eszményben fogant, házassága is boldog és meghitt volt, jól érezte magát vidéken, de a fővárosi élet is vonzotta. Hamar befogadta az irodalmi élet konzervatív ága: az Akadémia, a Kisfaludy és a Petőfi Társaság is kitüntette figyelmével. De pedagógus szakmájában is szép karriert futott be…

… pályája során 1990-től került ismét az érdeklődés homlokterébe személye, de most már lassan, vontatottan és nem országos méretekben. Amin nem lehet csodálkozni. Az ország, a nép nehezen heveri ki azt a lelki, tudati rombolást, amit átélt 1945 és 1990 között, s amely 1990 után is – visszafogottan ugyan – még mindig folytatódik, a nemzeti ellenáramlatokkal szemben is. Elismertségének foka, mértéke, általános volta a magyar nemzeti tudat kitisztulásának, a nemzeti önmegbecsülésének, lelki fölszabadulásának is lakmuszpapírja voltaképpen.”

(A kötet a Palóc Társaságnál kapható)



 

AZ EGÉSZ VILÁG TERHE RAJTAM

 

„...öltözzünk, mert sokan szöknek át Magyarországra. Most este van, nem látnak, mink is elindultunk, mert nem messze van tőlünk az Ipoly. A testvérem vőlegénye az Ipolyparton lakott, de minket már lestek, nem mehettünk mink már át! Pedig mentek előttünk, még az edények is csörögtek nálok, még azt is vitték magukkal. Minket elfogtak, hajtottak vissza és a levegőbe lődöztek.

A fináncok úgy kísértek vissza. Akkor bezárkóztunk, nem is mingyán, hanem a szomszédba mentünk a pincébe. Vagy három család volt ott, ahol én olyan sokat dolgoztam hiába. Akkor begyütt a pincébe a gazda és kizavart mindnyájunkot. Akkor zárkóztunk be otthon. Másnap reggel jöttek a katonák, meg a komisszió. Éjjel esett a nagy hó, csak úgy ropogott a lábok alatt. Mink be voltunk bújva a szobába, egy sarokba. A két gyerek meg a testvérem. Csak úgy reszkettünk. Ők meg zörögtek, kiabáltak, járkáltak a padláson, az istállóba, mindenütt kerestek, mint a bűnöst. A kisbíró beszól:

-          Ilus, nyisd ki az ajtót, mert úgy is betörjük!

Be is törték, csak úgy rohantak be, mink meg sivalkodtunk. Meg a gyerekek is, de ezek nem törődtek semmivel, az uramat keresték. Az meg már 1942-től nem volt. Tudták azt az ördögök, mert még attól is rosszabb, aki ilyet cselekszik. No, ezek elmentek, egy csendőr meg egy katona maradt ott, ...”

 

 

 

 A fenti részlet Az egész világ terhe rajtam c. karcsú köteteből való, amely a Palóc Társasági Könyvek sorozat 4. köteteként jelent meg 2012 októberében a  SikerX Bt. gondozásában. A kötet az ipolyvarbói Cserník Sándorné, született Galo Ilona önéletírását tartalmazza, s kiegészítésül olvasható benne Duray Miklósnak A (cseh)-szlovákiai magyarok 1944-1949 közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális kollektív jogfosztottságának tablója címú tanulmánya. Ilus néni segített színpadra állítani a varbói gyermekjátékokat (libalegeltetés, métázás stb.), a lakodalmi szokásokat s közben gyakran előfordult, hogy életének egy-egy emlékezetes eseményét is elmesélte. Így jött az ötlet, s kértem meg őt, hogy vesse

papírra hányatott életét. A két vonalas füzet, amelyet e célra adtam neki, hamar megtelt, s Ilus néni arcán boldog megelégedettség látszott. Önéletírását először 1997-ben a horpácsi Mikszáth Kiadó jelentette meg A világ terhe címmel. A mostani második kiadás képanyaga is bővült ipolyvarbói képekkel (porta, népviselet, játék) és képtári felvételekkel, valamint Végh József előszava nyújt fogódzót a könyv olvasásához.

 

 

Ilus néni gyötrelmes életének örömét, keserűségét megismerve elszakítottságunk, felvidékiségünk mibenlétéről is igaz képet kapunk s talán a reményt is táplálja bennünk, hogy ha kell, mindig újra kezdve, megmaradunk.

 


 

HÁROM ÉVTIZED

 

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör antológiája

 

Vaskos, 450 oldalas könyvet tarthat kezében az olvasó. Címlapján Simon M. Veronikának, Munkácsy-érmes festőművésznek, a Magyar Kultúra Lovagjának, a Palóc Társaság Tiszteletbeli tagjának Krúdy Gyulát ábrázoló festménye, hátlapján az óbudai Mókus utcában álló Krúdy-szobor látható.

Az antológia a Kör megalakulásának 30. évfordulóját köszönti 99 szerző (költő, író, emlékező), tíz képzőművész színes és fekete-fehér képe valamint számtalan pillanatkép idézi a három évtized gazdag tevékenységét. A kötet versanyagát Tárkányi Imre, prózáját Szénási Sándor István válogatta. A képanyag Kanizsa József saját és a Kör képtárából való. Az antológia szerkesztője Király Lajos körelnök.

 

 

 

Tartalmazza a kötet mindazoknak a nevét is, akik az évek hosszú során bronz vagy ezürt emlékérmet, emlékplakettet és díszoklevelet kaptak.

 


 

 

 EGY A SOK KÖZÜL?

 

Tavaly ilyenkor örömünknek adtunk hangot, amiért a Magyar Országgyűlés november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította s ez a nap egybeeseik honszerető költőnk, Sajó Sándor szöletésnapjával.

Érdemes idéznünk újból a döntés indoklását: „ Az Országgyűlés felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. Törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja.”

Az elmúlt egy évben történtek-e örömre okot adó fejlemények a fent idézett gondolat szellemében? A magyar nemzet összetartozását legjobban kifejező nemzeti nyelvünk erőre kapott-e például az idegen nyelvi térhódítással szemben (hogy egyéb, nyelvünket, beszédünket elsilányító fejlődésről most ne is szóljunk!)?

Keserűen kell megállapítanunk, hogy nem. Elég, ha a közbeszédben burjánzó idegenszerűségekre, kifejezésekre emlékeztetünk. A hang- s képtovábbítók, a sajtó, a bennük megszólaló kormányzati tényezők naponta fertőzik nyelvünket idegen szavakkal. Mert ugye a kormányzati kommunikáció szerint is recesszióba süllyedt az ország, globális válság uralja a világot, napirenden van a közszférában a szociális dotáció radikális minimalizálása, a gazdaságot a koncessziós szerződések és a kohéziós program lendítheti fel, a bankszektort spekulatív tevékenysége jellemzi s a drasztikus áremeléseket alig lehet kompenzálni... Sajnos, végeláthatatlan a sor, mintha nem lenne nemzeti nyelvünknek mindenre megfelelő magyar szava! De mennyire hogy van! Kommunikáció helyett tájékoztatás, közlés, közlemény stb., recesszió helyett hanyatlás, globális helyett világmérvű vagy méretű, koncesszió helyett kedvezményes, kohézió helyett összetartás, szektor helyett hatáskör, szakterület, aki spekuláns, az ugye haszonleső, a kompenzálás pedig kárpótlás, nem egyéb... Minden idegen kifejezésre nem is egy magyar, a rokon értelmű szavak sokasága közül lehet kiválasztani az éppen megfelelőt, hangulatosat, találót, illőt, kifejezőt!

Mégis nem küldöttség, hanem delegáció haladása miatt zárnak le utcákat, mégis színes programok és nem műsor várja a szórakozni vágyókat, akik kat bámulnak. Az üzletláncokban akciók csábítják a vásárlókat és nem leárazás, kiárusítás, kedvezményes kínálat. S ma már a legkisebb falunak is van faluszépítési projektje, több esetben projektmenedzsere, véletlenül sem terve és

tervezője, kivitelezője. Még a  Felszállott a páva népművészeti versenyen is  egymást érik a jobbnál jobb produkciók, előadások, versenyszámok, fellépések... helyett. Ugye, milyen lealacsonyító, alpári lenne, ha a Prima Primissima díj helyett Legjobb a Legjobbak Között, ne adj Isten: Legjobbak Legjobbja – díj  lenne az elismerés neve! Hát még, ha a magyar nemzet, a magyar nyelv iránti megbecsülés jegyében nem a  Duna Vörd magyar kultúrát terjesztő műsorfolyamát kellene nézniük a diaszpórában, akarom mondani a nagyvilágban szétszóródott magyar embereknek... Még jó, hogy mára már szinte minden háztartásban van számítógép, ezelőtt csak kompjúter fordult elő, s hogy az ímélt is egyre gyakrabban váltja fel a villámlevél, igaz, történik mindez az interneten s még nem a világhálón...

Ne feldjük: „a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében...” kerülne kellene az idegen szavakat, az idegen szókapcsolatokat, legalábbis törekedni  illene és kellene erre. Ha a magyar nyelv napját indokoló határozat igaz érdekből született volna, akkor az év minden napján „magyarul, magyarán” kellene megszólalnia a kormányzati tényezőknek, újságíróknak, szerkesztőknek, beszélgetés- és műsorvezetőknek, a magyar nyelven beszélőknek.

Különben a magyar nyelv napja helyett emléknapját ünneplik majd a késői utódok. Akarhatjuk-e ezt? Lehetünk-e önnön sírásói ősi műveltségünk e drága hordozójának, a magyar nyelvnek?

  


  

Röviden

 

* ELISMERÉS. A 2011. évi népszámlálási eredmények tükrében 48 olyan felvidéki település akadt, amelyekben nőtt a magukat magyarnak vallók részaránya. A meghívott 48 település polgármestere közül 41 jelent meg azon az ünnepségen dec. 7-én, amelyet a Magyar Országházban rendezett a településeket száz-százezer forinttal jutalmazó Rákóczi Szövetség. Az összeget a magyar oktatás céljaira fordíthatják a települések. A Nagykürtösi járásból Ipolyvarbó, Kiscsalomja, Lukanénye, Óvár, Rárósmúlyad van a díjazottak között. Az elismerést a kitüntetettek nevében Kuzma Zoltán lukanényei polgármester köszönte meg a Rákóczi Szövetségnek.

*  ÉVTIZED. Tíz éve jelent meg a Kürtös c. közéleti havilap első száma. A Csemadok NTV kiadásában megjelenő újság egy évtizedére emlékeztek Bussán december 16-án.

* AJÁNDÉK. Az idén is karácsonyi ajándékcsomagokkal kedveskedik a Rákóczi Szövetség a magyar óvodásoknak. A csomagokat a zselízi MIRA Office állította össze s benne Kanizsa József kifestőkönyve, az Apáczai Kiadó könyvei, színesceruzák, rajztömb, tolltartó stb. található. Az ajándékozással a magyar iskolába való beíratást szeretnék elősegíteni.

* MKN. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Palóc Társaság által 17. alkalommal meghirdetett pályázat eredményhirdetésére ezúttal is a budai várnegyedben levő Magyarok Házában kerül sor 2013. január 20-án. A rendezvény fővédnöke Szidiropulosz Archimédesz történész. A díjkiosztó ünnepségen a legjobbnak ítélt dolgozatok írói vesznek részt az egész Kárpát-medencéből.

* PALÓC VILÁGTALÁLKOZÓ. A november végén Ipolyszalkán tartott tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy 2013-ban megszervezik az első Palóc Világtalálkozót. Céljai között szerepel a palócok múltjának megismertetése, jelenének bemutatása és jövőképének formálása. A világtalálkozó a Nógrád megyei Tar községben (a szentkúti zarándokhely szomszédságában) lesz 2013. augusztus 2-3-4-én.

 

 
  

jp
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
* 991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13
* www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urban@paloctarsasag.real-net.sk