Áldott karácsonyi ünnepeket
és
boldog új évet kívánunk!
Sajó Sándor
Ú j é v r e
Idők árjának mozgatója,
Hallgass meg engem, Istenem!
Ez újuló év rád dicsőség,
Emberre békesség legyen;
Adj jó esztendőt a hazának,
Új küzdelmekre új erőt,
Hevülésünkhöz bölcseséget
Hogy igazán szeressük őt. |
Add, hogy mi termő anyaföldünk,
Mely zord, kopár most s megfagyott,
Megóvja élő melegével
A benne elvetett magot;
Nyomornak, bűnnek fagyos átkán
Győzzön az áldó szeretet:
Adj enyhülést a szenvedőnek,
Az éhezőnek kenyeret. |
Adj zordon télnek tovatüntén
Nyíló mezőket, szép tavaszt,
Reményt, hogy a mi most csak álom,
Jövőnk valóra váltja azt ;
Virúlást szent eszményeinknek,
Szabadságunknak szárnyakat, —
Erős és lelkes ifjúságot,
Mely tud hevülni és — halad! |
Adj aratást a nyár hevében
Daltól jókedvűt, gazdagot,
Hogy mind megtérjen idegenből,
Ki téged, szép föld ! itt hagyott. . .
Add, hogy vezérit a hazának
Vezesse féríi-bölcseség
S szent akarat, mely vész között is
Megállja bátran a helyét. |
Gyümölcsöt ontó gazdag őszszel
Teljék meg kanna, pincze mind ;
Tölts gyöngyöző bort poharunkba,
Hogy fölvidítsa perczeink . . .
Hon állapotján, munka lázán
Az agg is, hogyha elmereng:
Hadd lássa, bízva szebb jövőben,
Derűsnek, szépnek a jelent! |
Oh, Uram, áldd meg ezt az évet
Mely bölcsejéből ránk nevet,
Hogy áldhassuk majd mi is egykor,
S ő érte, a te szent neved;
Add, oly sok évnek bús sorára
Hogy boldog esztendőnk legyen,
Nem magamért, magyar hazámért
Hallgass meg engem, Istenem! |
|
|
Október 8.
– A magyar
Boldogasszony napja
Vaszary
Kolos esztergomi érsek kérésére a pápa különleges ünnepet
engedélyezett számunkra: az év egyik napján az egyházi naptárban
a Magyarok Nagyasszonyának ünnepe szerepel. XIII. Leó
pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával október második
vasárnapját jelölte ki számunkra, melyet hamarosan X. Szent Pius
(1903-1914) október 8-ra módosította.
Ősi hit
nyomán
Nagyboldogasszony, a szkíta népek
Földanyája őseink mindennapjaiban jelen volt, őt hívták
segítségül a hadba induló katonák, hozzá imádkoztak a vajúdó
nők, de a gazdálkodók is neki ajánlották fel termésüket. A
naptári évben a falusi és városi közösségek sokszor emlékeznek
meg különböző alakjáról, amelyből hetet tart számon a régi
hagyomány. A Kárpát-medencei magyarság többféle elnevezéssel
illeti a legfőbb védelmezőjét, ismerjük a Napbaöltözött
Asszony és a Patrona Hungariae kifejezéseket, utóbbi
arra az ősi szkíta hagyományra utal, hogy a
Földanya az ország ura és védelmezője, éppen ezért jelen van
középkori érméink hátlapján, de a csatazászlókra is sokszor az ő
képe került.
A
Boldogasszony kultusz korai jelei
A magyar Boldogasszony kultusz az ősi istenanya
képzetének a továbbélése, amelyhez nagyon ragaszkodtak eleink.
Már az első írott forrásokban is említést
tesznek
róla. A 12. században összeállított Szent István legendájában
szólnak a Boldogasszony kultusz meglétéről, Hartvik püspök
például feljegyezte, hogy Szent István a Boldogasszony oltalmába
helyezte az országot. Ez nem nyugati szokás, hanem őseink
hitvilágában gyökerezik, akik úgy vélték, hogy az anyaistennő
vigyáz a földre és az ott élő népekre.
A 1083-ban szentté avatott Gellért püspök legendája is
foglalkozik az ősi magyar hagyománnyal, a legendaíró a
következőt tudta erről: "Nevét pedig, tudniillik Krisztus
Anyjáét, a magyar nemzet ki nem ejti, hanem csak Úrnőnek mondja,
hisz Pannóniát a Boldogságos Szűz családjának nevezte Szent
István király." A 11. század végén Attila utódja, Szent László
király törvénybe iktatja a Gyertyaszentelő Boldogasszony,
Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony napját, ezzel
jelezte: ragaszkodik az ősi kultusz továbbéléséhez. Szent
királyaink sorra alapítanak szentélyeket, és már az Árpád-korban
majdnem hatszáz kolostor, templom és kápolna viselte a
Boldogságos Szűz nevét. A külföldről betelepült ciszterci rend
szintén merített őseink hagyományából és minden új alapításukat,
templomaikat a Boldogságos Szűz oltalmába helyezték.
Böjte Csaba
Megmaradunk
Én is
olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években
itt is - ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a
statikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki
tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról,
akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház.
Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer
méterről az autó ötvenessel, akkor hány másodperc múlva fog
elütni... csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok félre, miért
nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán,
passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy
statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból
indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni.
Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni
János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: "ha nincs kenyér,
keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól Istenünktől azt
halljuk: "Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak
nektek", "bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"...
Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az
Isten, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a
gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen
bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény
lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a
teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek
látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt
örömmel megmerem-e osztani gyermekeimmel?
Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy
kis csodát teremtett, van neki panziója, sípályája és főleg
sok-sok vendége. Egy nap felhívott szomorúan, hogy nagyra nőtt
fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni és
én megkérdeztem őszintén: "Mit gondolsz, ezt amit itt 15 év
alatt megálmodtál, felépítettél, más országban ezt el tudtad
volna érni? Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért
kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet
eredményesen dolgozni meg nem is érdemes, mert úgyis minden
hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt
hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének
el a mi "rossz" világunkból? Barátom némán hallgatott, láttam,
hogy érti azt, amiről beszélünk. Végül is ő űzte el, a problémák
folyamatos felemlegetésével magától, szépen fejlődő
vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs -
mondtam neki - most te kell vissza is édesgessed a fiadat! Ha
felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég
volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál
értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni,
valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt
újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek,
bizakodásodnak teremtő ereje van!! Használt a gyógymód, a
fiatalember, mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját.
Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet
családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba
kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és
merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi
cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt
ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű
élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-
medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval
átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell
fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld,
leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt
itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el
gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?
A félelem, a
szorongás, ha csak irreális, még akkor is mindenképp kifejti a
maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy
kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy
kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe
zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a
stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik
megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt
macskát. Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a
szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis
parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban
a teremben, hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga
medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a
parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció. A másik
teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a
félelmet, hiába, hogy egyetlen egeret sem tudott bántani, az
egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a
megszületett utódokat is megették és azok a kis egerek, amelyek
életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek
voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban előfordult náluk,
pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed.. Igen, a
félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl,
pusztít, megfojtja az áldozatát! Ezt a gonosz lélek is jól
tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság,
félelem! A Gonosz mindig, de mindig a szentírásban pánikol,
ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus
Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri
újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!
Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben, a
tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli
vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt.
Érdekes, a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi
hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom,
a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai
gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban,
környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten
áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz
lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször
felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket
is, de a népünket is.
E néhány gondolattal szeretném megköszönni azt a hatalmas
bizalmat, szeretetet, melyet folyamatosan érzek az anyaországi
testvéreim részéről, és kérek elnézést, amiért nem tudtam
Székelyföldről személyesen elmenni Budapestre.
Adja a jó Isten, hogy áldás legyen ezen a mostani
találkozón is!
Csíkszereda, 2012.október 16.
„Jóvátétel nélkül nincs igazság,
és igazság nélkül minden rendszer nem egyéb,
mint álcázott hazugság.”
Waas Albert
KÖSZÖNTJÜK
A 30
ÉVES KRÚDY
GYULA
IRODALMI KÖRT
(Részletek Kanizsa Józsefnek, a KGYIK titkárának a
Három évtized
című antológiában megjelent beszámolójából)
1982. október 25-én, Óbudán a Zichy kastélyban alakult meg a
Krúdy Gyula Irodalmi Kör. Akkor néhány író, költő, újságíró,
esztéta célul tűzte ki, hogy a Krúdy-hagyományt ápolják és az
irodalom népszerűsítése mellett a fiatal alkotókat segítik,
irodalmi műhelyt létesítenek.
Mindezt önerőből, tagdíjból, később mecénások, pártoló tagok
támogatásával s az utóbbi 21 esztendőben a Kéhli Vendéglő
irodalmat szerető – Cecei-Horváth Tibor vendéglőtulajdonos és a
vendéglőt üzemeltető fia, Cecei-Horváth Gergely, valamint Csonka
Aladár és Móricz Imre üzletvezetők – segítségével tudtuk
megvalósítani. Az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat a Kör pénzügyi
támogatásával hozzájárult néhány program színvonalas
megrendezéséhez, valamint antológiák és bemutatkozó füzet
megjelentetéséhez… A Kör 46 fős alkotói létszáma és 54 pártoló
tagra számíthat, közöttük néhány festőművészre, képzőművészre,
színművészre, előadóművészre, újságíróra, laptulajdonosra,
nyomdászra…
Eddig 116 könyvet adtunk ki, melyből 10 az antológia… 1989-től
Rajki László szobrászművész által készíttetett bronz
Krúdy-emlékérmet, 2002-től ezüst Krúdy-emlékérmet adtunk át
olyan tagjainknak és segítő íróknak, költőknek,
irodalomtörténészeknek, színészeknek, előadóművészeknek, akik
sokat tettek a körért, Krúdy emlékének ápolásáért, műveinek
terjesztéséért….
1992-től a Kéhli Vendéglő pincehelyiségében működik a Krúdy
Szalon… Jó kapcsolatot alakítottunk ki Krúdy Gyula
szülővárosának, Nyíregyházának vezetőivel, a Nyíregyháza-Sóstón
működő Krúdy Vigadóval, valamint a Nyíregyházi Móricz Zsigmond
Megyei és Városi Könyvtárral, és Várpalotán a Krúdy Gyula Városi
Könyvtárral, a szlovákiai Szécsénykovácsi Polgármesteri
Hivatalával. Ez az a település, ahonnét a Krúdy ősök származnak…
A
külhoni magyar irodalmi csoportokkal is – Ipolyvarbó,
Szatmárnémeti, Lendva, Zenta – tartjuk a kapcsolatot.
Kapcsolataink egyre bővülnek, néhány alkotó társunk az
interneten is megtalálható… Képzőművészeink az ország különböző
falvaiban, városaiban és a külhonban kiállítják festményeiket,
szobraikat. A művek eljutnak a világ minden pontjára. Simon M.
Veronika festőművész több mint negyven értékes festményt
adományozott a Krúdy Irodalmi Kör nevében, a Kör vezetőivel
együtt kiállítás és irodalmi műsor keretében… ajándékozott
Nagyváradra, Ipolyságra, Szécsénykovácsiba…
Rendezvényeink, egyéni- és csoportos meghívásaink, és
kiállítások megnyitásai éves szinten 150-re tehető.
Terveinkben szerepel a további kapcsolatok kiépítése,
kiadványaink színvonalas megjelentetése. Igyekszünk minden
meghívásnak maximálisan eleget tenni, Óbuda és Krúdy hírnevét
öregbíteni….
Filip József
KRÚDY A
FELVIDÉKEN
Óbudán talált rád a
halál,
s tollad elengedte
kezed.
Ment a vörös
postakocsi,
és Szindbád integet
Neked.
Régmúlt időket
álmodtál
őseid birtokát
járva,
Felvidékre
visszatértél
atyád sírját
megtalálva.
Hol a világ
legszebb rétjén
lepkét és labdát
kergetve
a gondtalan
gyermekévek
tértek vissza
lelkedbe.
Most onnan jöttünk
Budára,
hogy lássuk, mit Te
egykoron.
Vártak itt, s
szemünk megpihent
kedves, régi
barátokon.
Visszatért lelked
most ide,
hol dédapád
sírhantja van.
És általad lett
kapcsolatban
Óbuda Szécsénykovácsival.
KRÚDY IGAZMONDÁSA
„Éljünk kedvünk
szerint, szomorúan vagy vígan. Bolond az, aki elmulaszt egy
órányi keserűséget, vagy egy percnyi örömet.”
Nem kell sokat találgatnia a kedves olvasónak, kitől való az
idézet. Bizony Krúdy Gyula írta le, aki nem kapta meg ugyan a
Nobel-díjat, bár ezerszer jobban rászolgált volna e díjra
irodalmi munkásságával, mint az, akit – hittársai „magyar”
írónak sulykolnak folyton, bár ő maga még „magyar” voltát soha
el sem fogadta, s a magyarságról mint alja népről zengedez
nyilatkozataiban… Még jó is, hogy Krúdy nem került arra a
listára, amelyen e nemmagyar „magyar Nobel-díjas” éktelenkedik!
Krúdy Gyulának, aki
134 évvel ezelőtt született a Nyírségben, de akinek elődei a
szépséges nógrádi tájon élték szomorú vagy víg napjaikat,
elbeszélő művészete szinte páratlan az irodalomban, érdemes hát
arra, hogy emléke őrzött, megtartott legyen. S úgy van rendjén,
hogy Szécsénykovácsiban, ahol az író dédszülei hat gyermeknek
adtak életet, s ők maguk a kovácsi domboldalon leltek örök
nyugalmat, a ma élő szécsénykovácsiak évente megemlékeznek az
íróról. Lehet, sőt biztosan nagyon kevesen olvasták regényeit,
elbeszéléseit a falusiak közül, bár az íróról elnevezett községi
könyvtárban több kötete is polcon várja, hogy valaki leemelje
őket s forgassa lapjait… Mégis hinnünk kell abban, hogy évente
akad egy-egy olvasó, aki ezt megcselekszi. Hinnünk kell abban
is, hogy az emléknapjának nemcsak az a summázata, hogy a
faluházat ilyenkor megtöltő helybeliek elfogyasztják a jóízű
ebédet, hanem kapnak is ellenszolgáltatásként: egy icike-picike
irodalmat, költészetet, hangulatot, élményt. Mert az óbudai
Krúdy Kör alkotói, élükön a Magyar Kultúra Lovagjával,
a mindig lelkes Kanizsa József költővel, a finom ebéd
elfogyasztása után míves irodalmat is „felszolgálnak”, egy
csokorra valót költeményeikből, írásaikból. Ha máskor nem is,
ezen a napon a kérges kezű, ráncos arcú nyugdíjasok
részesülhetnek az irodalom léleknemesítő áldásaiból. S azon
kevés fiatal is, akik hószállingózás mintájára be-betévednek a
faluházba…
Az emléknap
2012-ben okt. 21-én zajlott a faluban. A Krúdy-dédszülők
sírjának megkoszorúzása után a község központjában levő
Krúdy-emléktáblánál is koszorúzási ünnepségen vettek részt az
író tisztelői. Most is a szécsényi diákok idézték elénk
összeállításukkal az írót s koszorúk borították el az
emlékhelyet. A faluházban a már említett Krúdy-körös felolvasás
mellett Szeredy Krisztina énekesnő és az Ipoly parti faluból
származó Ocsko Aladár operaénekes közös műsorának tapsolhatott a
közönség.
Az évenként
ismétlődő, hagyománnyá fejlődött emléknap megszervezője a falu
polgármestere, a Krúdy-emlékérmes Filip József. Eszmei
támogatással és ötletekkel segíti őt a Palóc Társaság, anyagival
a Csemadok NTV. Az idei ünnepséget megtisztelte jelenlétével
Budai László, a várpalotai Krúdy Gyula Könyvtár igazgatója is, s
ezzel egy újabb lehetőség nyílt új kapcsolat teremtésére mind a
falu, mind a Palóc Társaság részéről. Ennek egyik első
gyümölcse, hogy az igazgató úr
felajánlotta segítségét a kovácsi könyvtár eszköztárának fejlesztésére, ami
számítógépek ajándékozását jelenti. Az ígéretet tett követte
azóta.
„A szív
leghűségesebb társa életünk fenntartásában a gyomor.” Ez is Krúdy aranymondása. A szécsénykovácsi példa is ezt bizonyítja. A cél
a fontos. Mindegy, milyen módon éri el az ember. Hisszük, hogy
eljön majd az az idő is, amikor nem az ingyenebéd lesz az
egyetlen buzdító erő a Krúdy-emlék ápolására Szécsénykovácsiban.
Bár ez sem megvetendő, ha Krúdyra, a Kéhli Vendéglőre, benne a
velőevésre s más nyálképző falatokra gondolunk…
MAGYARSÁGVERSEK BŰVÖLETÉBEN
„Te forrongó, te lázas élet,
Szítsd nagy tettekre vágyamat!
Ifjú szívemben álmok égnek,
Agyamban eszmék zsonganak.
…
Míg lángol a velő agyamban
Küzdök, rajongok, álmodom…”
Fiatalság. Az általános iskolát végzők vagy a középiskolát
járó diákok érezhetik így, amint azt a költő versbe szedte.
Igen, Sajó Sándor Fiatal szívvel c. verséből idézett sorok hű
kifejezői annak az örömittas ünnepnek, melyen a hazafias
költészet költeményei szólalnak meg a fiatal versmondók
előadásában immár tizenkét éve minden év novemberében
Ipolyságon. A „Magyarnak lenni: nagy s szent
akarat!” címmel megrendezett magyar vers ünnepe
köszönti Sajó Sándort s vele együtt a magyar hazafias költészet
más alkotóit s alkotásait, a versmondó fiatalok csillogó szeme,
tüzes előadása, szenvedélytől izzó hangja, meghitt, bölcs
nyugalma kelt valamiféle azonosuló rezgést a hallgatóságban, s
árad örömmé, élménnyé a lelkekben.
A november 9-én a Városi Könyvtárban megrendezett versmondó
versenyen harminc versmondó jelent meg s adta elő szabadon
választott versét. Öröm a szervezőnek, hogy ezúttal is jöttek
szavalók a szlovéniai Muraközből, Zalából, a Jászságból, Pest
megyéből, Gömörből, Mátyusföldről és Zoboraljáról, az Ipoly
mindkét partjáról.
Örül az ember, hiszen e széles tájakat képviselő versmondók
a bizonyítékai annak, hogy magyar fiataljaink megbecsülik azt,
ami az övék: a fölnevelő szülőföldet, édesanyai nyelvüket, hűek
az elődök hagyatékához, magyarságukhoz. Minden hétköznapi keserű
tapasztalat ellenére bízvást remélhetjük általuk a szebb, jobb,
igazabb magyar jövőt.
Az idei magyarversünnep díszvendége az a dr. Tamás Aladárné,
Ilonka néni volt, aki Balogvölgy tanító nénije, aki októberben
elsőként vehette át a Magyar Becsület Rend kitüntetést a Magyar
Országházban. Ő kapta az idén a felvidéki alapítású
Helytállásért-díjat is s az Emberi Méltóságért kitüntetést.
Ilonka néni életének száz éve alatt mindig becsülettel
helytállt, mindig az igazat tanította, mindig magyar népének
lámpása volt. Nemcsak most, amikor díszvendégünk volt, előtte is
rendszeresen megjelent az előző versmondó rendezvényeken két
lányával, mert a fiatal versmondók lendülete benne is
fiatalságát s magyarságát idézte és erősítette.
|
Ilonka néni Judit lányával |
Bolla János jászkapitány
A rendezvény fővédnöke szintén jeles személyiség, Bolla János
jászkapitány volt. A fővédnök kíséretében ott volt felesége,
valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi
szervezetét irányító dr. Suba házaspár, továbbá Farkas Ferenc
nyugalmazott főiskolai tanár és a Jász Múzeum igazgatója. A
szülővárost ezúttal Zachar Pál, a városi hivatal elöljárója
képviselte és Pálinkás Tibor Csemadok alapszervezeti elnök, a
Honti Múzeum és Galéria igazgatója.
A versmondókat a három tagú döntőbizottság értékelte: P. Kerner
Edit előadóművész, Csábi István előadóművész, a balassagyarmati
Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgató-helyettese, Halmosi István,
ugyancsak a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola
igazgató-helyettese. Nehéz dolguk megkönnyítéséül először
valamennyi versmondó szabadon eldönthette, hogy a két kötelező
költemény közül melyiket mondja el először.
A második fordulóba csak a döntőbizottság által jónak
A hallgatóság
A döntőbizottság
értékelt versmondók kerültek, akik a második szabadon választott
versüket is előadhatták. Így alakult ki a végleges sorrend.
A két korosztályba sorolt (általános iskolás és középiskolás)
versenyzők a helyezések sorrendjében:
Alapiskolások
1.
Czeglédy Botond, Rimaszombat
2.
Gömöry Eszter, Ipolynyék
3.
Pál Péter, Alsólendva és
Török Máté, Lukanénye
Középiskolások
1.
Pálffy Ágnes, Ipolyság
2.
Vida Dorian, Nagykanizsa
3.
Rigó Erika Renáta, Jászberény
Czeglédy Botond
Gömöry Eszter
Pál Péter
Török Máté
Pálffy Ágnes
Vida Dorian
Különdíjban részesült Renczés Zsófia Deákiból, Ökrös Bence
Vácról és Takács Kolos Balassagyarmatról. Valamennyi versmondó
emléklapot és könyvjutalmat kapott. A könyveket a Rákóczi
Szövetség, a Lendvay könyvesbolt, Mária Šajgalová és Bíró József
őskutató ajánlotta fel. Ketten képzőművészeti alkotást (PT),
többen Ipolyság város és a jászberényi küldöttség díjait
vehették át.
A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola
éttermében elfogyasztott finom ebéd után került sor a költő
szobrának megkoszorúzására. Itt a Jász Múzeum igazgatója,
Hortiné dr. Bathó Edit mondott méltató beszédet, melyben
Sajó jászberényi éveinek felidézése
éppúgy szerepelt, mint annak a kapcsolatnak a méltatása,
amely a jászok és a palócok között kialakulóban van elsősorban a
KÉSZ-nek és a Palóc Társaságnak köszönhetően.
A 2012. évi magyarságverseket mondó ipolysági rendezvény a
Himnusz eléneklésével zárult.
Hortiné dr. Bathó Edit
Zachar Pál
Tisztelt jelenlévők, kedves vendégeink,
szavalók!
A város vezetősége nevében tisztelettel köszöntök minden
jelenlévőt határon innen és túlról is
Ipolyság városában, a városi könyvtárban, a magyar vers
ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő versmondók találkozóján.
Külön köszöntöm jászberényi vendégeinket, akik Sajó Sándor
személyéhez hasonlóképpen ragaszkodnak, mint mi ipolyságiak,
ugyanis a költő hosszú évekig a jászberényi gimnázium tanára
volt.
Nagy megtiszteltetés városunk számára, hogy évről évre vannak
szavalók, versbarátok és pedagógusok, akik Sajó Sándor verseit
felkarolják, akik ezekben a versekben megtalálják a szépet,
a mély és őszinte érzelmeket
és felkészülve eljönnek a Palóc Társaság által
megszervezett szavalóversenyre Ipolyságra.
Ezzel a mai rendezvénysorozattal szeretnénk tisztelegni az
ipolysági származású költő, pedagógus előtt, aki őszintén
szerette a hazáját, városunkat, a szülőföldjét, az anyanyelvét,
és erről leghűebben a versei beszélnek.
Ma, az emlékezés napján, tisztelgünk a költő emléke előtt, kinek
a versei ma is, úgy mint régen nagyon aktuálisak, időszerűek.
Aki odafigyel az irodalmi alkotásokra, aki szereti a verset a
prózát és megérti mondanivalójukat, az nagyon gazdaggá teszi
önmagát. Az irodalmi alkotásokon keresztül az ember megtanulja
érteni a világot, felfedezi az élet titkait és megtalálja az
élet értelmét is.
Kívánom, hogy ez a mai találkozó legyen igazi ünnep minden
résztvevő számára, úgy mint ahogy ma ünnepel
városunk is és tiszteletünk jeléül fejet hajtunk majd
a költő szobra előtt, ahol elhelyezzük az emlékezés koszorúit
is.
Kívánok mindenkinek jó szereplést, kellemes időt, szórakozást és
kívánom, hogy ez a mai nap mindnyájatok számára élményekben
gazdag és eredményes legyen!
(A
megnyitó ünnepségen elhangzott beszéd)
SZÉP SZÜLŐFÖLDEM
FELVIDÉK
A magyarságverseket mondó fiatalok a megmondhatói, mennyire
hiányzott a könyvespolcról Sajó Sándor összes verse. A
szavalóversenyre való felkészülésről csupán két válogatott
verseket tartalmazó kötetre támaszkodhattak. 2000-ben Fejes Imre
kiadásában (Ménrót Kiadó) jelent meg az első 1937 óta Nem
akarok gyáva csendet címmel Medvigy Endre előszavával. Erre
a kötetre alapozva indította el a Palóc Társaság a
magyarságverseket mondó alap- és középiskolások részvételével a
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat! címmel a versenyt,
amely immár tizenkét éve áll Sajó Sándor elismertetése
szolgálatában. Aztán 2006-ban a dunaszerdahelyi Lilium Aurum
adott közre egy válogatást a költő verseiből Magyarnak lenni
címen Zalabai Zsigmond válogatásában és utószavával.
A Sajó Sándor összes, kötetekben megjelent verseit tartalmazó
most megjelent kötetet a Siker X Bt. jelentette meg a költő
születésének 144. évében, azaz 2012 novemberében. A vaskos, 450
oldalas kötet a Palóc Társasági Könyvek sorozat ötödik
köteteként látott napvilágot.
A verskötet bemutatójára a költő
szülővárosában, Ipolyságon került sor november 25-én. A
bemutatón részt vettek az V. Pest megyei honismereti
barangoló résztvevői is. A kötetet a sorozatban eddig
megjelent egyéb kötetekkel együtt a sorozatszerkesztő Z. Urbán
Aladár mutatta be. Segítői voltak Belányi Gyula dalszerző, aki
két saját maga által megzenésített Sajó-verset (Nagyapám,
Ipolyság) is elénekelt gitárkísérettel és Pálffy Ágnes, a
Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákja, az
idei magyarságverseket mondó verseny középiskolás korosztályú
első helyezettje, aki A magyar nyelv című Sajó-költeményt
adta elő mély átérzéssel.
A hiánypótló kötet utószavát a Demokrata újságírója,
Szalay Károly írta. Tőle idézzük az alábbi sorokat:
„Költészetünk különös sorsú, máshoz alig hasonlítható
személyisége. Saját hazájában, saját éltető humuszában, az
általa is gazdagított nemzeti kultúrában üldözték őt 1945 és
1990 között, az igaz, az idegen megszállás és az elnyomókat
szolgáló idegenszívűek rémuralma idején. A rémületes azonban
éppen az, hogy az idegen elnyomók és hazai exkiszolgálóik
távozta és elvben háttérbe szorulása után több mint húsz
esztendővel sokan, máig acsarkodnak ellene, pontosabban emléke
ellen, sőt a dermesztő-hideg elhallgatás végmegsemmisítő
fegyverét is bevetik ellene….
Mit véthetett ez a költőember, aki bizonyíthatóan még a légynek
sem ártott? Netán gyalázta népét? Kárt okozott hazájának? Sunyin
kiárusította, elkótyavetélte közössége értékét, tolvajt csent be
nemzete szentélyébe?
Nem hiszik el az okot. Egyszerűen csak a végletekig ragaszkodott
hazájához, a magyarsághoz, a magyar kultúrához, amely éltető
eleme volt, amelyből kivirágzott művészete, s amelyet egész
életében, minden gesztusával hűségesen szolgált…
Szókimondjuk: igenis hazaszeretetéért üldözte őt a
szeretett haza.
Magánélete is tükre volt tiszta
emberi egyéniségének. Szerelmi élete szinte meseszerű, középkori
lovagi eszményben fogant, házassága is boldog és meghitt volt,
jól érezte magát vidéken, de a fővárosi élet is vonzotta. Hamar
befogadta az irodalmi élet konzervatív ága: az Akadémia, a
Kisfaludy és a Petőfi Társaság is kitüntette figyelmével. De
pedagógus szakmájában is szép karriert futott be…
… pályája során
1990-től került ismét az érdeklődés homlokterébe személye, de
most már lassan, vontatottan és nem országos méretekben. Amin
nem lehet csodálkozni. Az ország, a nép nehezen heveri ki azt a
lelki, tudati rombolást, amit átélt 1945 és 1990 között, s amely
1990 után is – visszafogottan ugyan – még mindig folytatódik, a
nemzeti ellenáramlatokkal szemben is. Elismertségének foka,
mértéke, általános volta a magyar nemzeti tudat kitisztulásának,
a nemzeti önmegbecsülésének, lelki fölszabadulásának is
lakmuszpapírja voltaképpen.”
(A
kötet a Palóc Társaságnál kapható)
AZ EGÉSZ
VILÁG TERHE RAJTAM
„...öltözzünk, mert sokan szöknek át Magyarországra. Most este
van, nem látnak, mink is elindultunk, mert nem messze van tőlünk
az Ipoly. A testvérem vőlegénye az Ipolyparton lakott, de minket
már lestek, nem mehettünk mink már át! Pedig mentek előttünk,
még az edények is csörögtek nálok, még azt is vitték magukkal.
Minket elfogtak, hajtottak vissza és a levegőbe lődöztek.
A fináncok úgy kísértek vissza. Akkor bezárkóztunk, nem is
mingyán, hanem a szomszédba mentünk a pincébe. Vagy három család
volt ott, ahol én olyan sokat dolgoztam hiába. Akkor begyütt
a pincébe a gazda és kizavart mindnyájunkot. Akkor zárkóztunk be
otthon. Másnap reggel jöttek a katonák, meg a komisszió. Éjjel
esett a nagy hó, csak úgy ropogott a lábok alatt. Mink be
voltunk bújva a szobába, egy sarokba. A két gyerek meg
a testvérem. Csak úgy reszkettünk. Ők meg zörögtek, kiabáltak,
járkáltak a padláson, az istállóba, mindenütt kerestek, mint
a bűnöst. A kisbíró beszól:
-
Ilus, nyisd
ki az ajtót, mert úgy is betörjük!
Be is törték, csak úgy rohantak be, mink meg sivalkodtunk. Meg
a gyerekek is, de ezek nem törődtek semmivel, az uramat
keresték. Az meg már 1942-től nem volt. Tudták azt az ördögök,
mert még attól is rosszabb, aki ilyet cselekszik. No, ezek
elmentek, egy csendőr meg egy katona maradt ott, ...”
A fenti
részlet Az egész világ terhe rajtam c. karcsú
köteteből való, amely a Palóc Társasági Könyvek sorozat
4. köteteként jelent meg 2012 októberében a SikerX Bt.
gondozásában. A kötet az ipolyvarbói Cserník Sándorné, született
Galo Ilona önéletírását tartalmazza, s kiegészítésül olvasható
benne Duray Miklósnak A (cseh)-szlovákiai magyarok 1944-1949
közötti állampolgári, jogi, vagyoni, nyelvi és kulturális
kollektív jogfosztottságának tablója címú tanulmánya. Ilus néni
segített színpadra állítani a varbói gyermekjátékokat
(libalegeltetés, métázás stb.), a lakodalmi szokásokat s közben
gyakran előfordult, hogy életének egy-egy emlékezetes eseményét
is elmesélte. Így jött az ötlet, s kértem meg őt, hogy vesse
papírra hányatott
életét. A két vonalas füzet, amelyet e célra adtam neki, hamar
megtelt, s Ilus néni arcán boldog megelégedettség látszott.
Önéletírását először 1997-ben a horpácsi Mikszáth Kiadó
jelentette meg A világ terhe címmel. A mostani második
kiadás képanyaga is bővült ipolyvarbói képekkel (porta,
népviselet, játék) és képtári felvételekkel, valamint Végh
József előszava nyújt fogódzót a könyv olvasásához.
Ilus néni
gyötrelmes életének örömét, keserűségét megismerve
elszakítottságunk, felvidékiségünk mibenlétéről is igaz képet
kapunk s talán a reményt is táplálja bennünk, hogy ha kell,
mindig újra kezdve, megmaradunk.
HÁROM ÉVTIZED
A Krúdy
Gyula Irodalmi Kör antológiája
Vaskos, 450
oldalas könyvet tarthat kezében az olvasó. Címlapján Simon M.
Veronikának, Munkácsy-érmes festőművésznek, a Magyar Kultúra
Lovagjának, a Palóc Társaság Tiszteletbeli tagjának Krúdy Gyulát
ábrázoló festménye, hátlapján az óbudai Mókus utcában álló
Krúdy-szobor látható.
Az antológia
a Kör megalakulásának 30. évfordulóját köszönti 99 szerző
(költő, író, emlékező), tíz képzőművész színes és fekete-fehér
képe valamint számtalan pillanatkép idézi a három évtized gazdag
tevékenységét. A kötet versanyagát Tárkányi Imre, prózáját
Szénási Sándor István válogatta. A képanyag Kanizsa József saját
és a Kör képtárából való. Az antológia szerkesztője Király Lajos
körelnök.
Tartalmazza
a kötet mindazoknak a nevét is, akik az évek hosszú során bronz
vagy ezürt emlékérmet, emlékplakettet és díszoklevelet kaptak.
EGY A SOK KÖZÜL?
Tavaly
ilyenkor örömünknek adtunk hangot, amiért a Magyar Országgyűlés
november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította s ez a nap
egybeeseik honszerető költőnk, Sajó Sándor szöletésnapjával.
Érdemes
idéznünk újból a döntés indoklását: „ Az Országgyűlés
felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb
szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki
legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi
sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek
nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és
hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti
megbecsülésének kifejezése érdekében a magyar nyelvet
hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló
1844. évi II. Törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át
a magyar nyelv napjává nyilvánítja.”
Az elmúlt
egy évben történtek-e örömre okot adó fejlemények a fent idézett
gondolat szellemében? A magyar nemzet összetartozását legjobban
kifejező nemzeti nyelvünk erőre kapott-e például az idegen
nyelvi térhódítással szemben (hogy egyéb, nyelvünket,
beszédünket elsilányító fejlődésről most ne is szóljunk!)?
Keserűen
kell megállapítanunk, hogy nem. Elég, ha a közbeszédben burjánzó
idegenszerűségekre, kifejezésekre emlékeztetünk. A hang-
s képtovábbítók, a sajtó, a bennük megszólaló kormányzati
tényezők naponta fertőzik nyelvünket idegen szavakkal. Mert ugye
a kormányzati kommunikáció szerint is recesszióba
süllyedt az ország, globális válság uralja a világot,
napirenden van a közszférában a szociális dotáció
radikális minimalizálása, a gazdaságot a koncessziós
szerződések és a kohéziós program lendítheti fel, a bankszektort
spekulatív tevékenysége jellemzi s a drasztikus
áremeléseket alig lehet kompenzálni... Sajnos,
végeláthatatlan a sor, mintha nem lenne nemzeti nyelvünknek
mindenre megfelelő magyar szava! De mennyire hogy van!
Kommunikáció helyett tájékoztatás, közlés, közlemény
stb., recesszió helyett hanyatlás, globális helyett
világmérvű vagy méretű, koncesszió helyett
kedvezményes, kohézió helyett összetartás, szektor
helyett hatáskör, szakterület, aki spekuláns, az ugye
haszonleső, a kompenzálás pedig kárpótlás, nem
egyéb... Minden idegen kifejezésre nem is egy magyar, a rokon
értelmű szavak sokasága közül lehet kiválasztani az éppen
megfelelőt, hangulatosat, találót, illőt, kifejezőt!
Mégis nem
küldöttség, hanem delegáció haladása miatt zárnak le
utcákat, mégis színes programok és nem műsor várja
a szórakozni vágyókat, akik sókat bámulnak. Az
üzletláncokban akciók csábítják a vásárlókat és nem
leárazás, kiárusítás, kedvezményes kínálat. S ma már a legkisebb
falunak is van faluszépítési projektje, több esetben
projektmenedzsere, véletlenül sem terve és
tervezője,
kivitelezője. Még a Felszállott a páva népművészeti versenyen
is egymást érik
a jobbnál jobb produkciók, előadások, versenyszámok,
fellépések... helyett. Ugye, milyen lealacsonyító, alpári lenne,
ha a Prima Primissima díj helyett Legjobb a Legjobbak
Között, ne adj Isten: Legjobbak Legjobbja – díj
lenne az elismerés neve! Hát még, ha a magyar nemzet,
a magyar nyelv iránti megbecsülés jegyében nem a Duna
Vörd magyar kultúrát terjesztő műsorfolyamát kellene nézniük
a diaszpórában, akarom mondani a nagyvilágban
szétszóródott magyar embereknek... Még jó, hogy mára már szinte
minden háztartásban van számítógép, ezelőtt csak kompjúter
fordult elő, s hogy az ímélt is egyre gyakrabban váltja
fel a villámlevél, igaz, történik mindez az interneten
s még nem a világhálón...
Ne feldjük:
„a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt
szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése
érdekében...” kerülne kellene az idegen szavakat, az
idegen szókapcsolatokat, legalábbis törekedni
illene és kellene erre. Ha a magyar nyelv napját indokoló
határozat igaz érdekből született volna, akkor az év minden
napján „magyarul, magyarán” kellene megszólalnia a kormányzati
tényezőknek, újságíróknak, szerkesztőknek, beszélgetés- és
műsorvezetőknek, a magyar nyelven beszélőknek.
Különben
a magyar nyelv napja helyett emléknapját ünneplik majd a késői
utódok. Akarhatjuk-e ezt? Lehetünk-e önnön sírásói ősi
műveltségünk e drága hordozójának, a magyar nyelvnek?
Röviden
*
ELISMERÉS. A 2011. évi népszámlálási eredmények tükrében
48 olyan felvidéki település akadt, amelyekben nőtt a magukat
magyarnak vallók részaránya. A meghívott 48 település
polgármestere közül 41 jelent meg azon az ünnepségen dec. 7-én,
amelyet a Magyar Országházban rendezett a településeket
száz-százezer forinttal jutalmazó Rákóczi Szövetség. Az összeget
a magyar oktatás céljaira fordíthatják a települések. A
Nagykürtösi járásból Ipolyvarbó, Kiscsalomja, Lukanénye, Óvár,
Rárósmúlyad van a díjazottak között. Az elismerést a
kitüntetettek nevében Kuzma Zoltán lukanényei polgármester
köszönte meg a Rákóczi Szövetségnek.
*
ÉVTIZED. Tíz éve jelent meg a Kürtös c. közéleti
havilap első száma. A Csemadok NTV kiadásában megjelenő újság
egy évtizedére emlékeztek Bussán december 16-án.
*
AJÁNDÉK. Az idén is karácsonyi ajándékcsomagokkal
kedveskedik a Rákóczi Szövetség a magyar óvodásoknak. A
csomagokat a zselízi MIRA Office állította össze s benne Kanizsa
József kifestőkönyve, az Apáczai Kiadó könyvei, színesceruzák,
rajztömb, tolltartó stb. található. Az ajándékozással a magyar
iskolába való beíratást szeretnék elősegíteni.
*
MKN. A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Palóc Társaság
által 17. alkalommal meghirdetett pályázat eredményhirdetésére
ezúttal is a budai várnegyedben levő Magyarok Házában kerül sor
2013. január 20-án. A rendezvény fővédnöke Szidiropulosz
Archimédesz történész. A díjkiosztó ünnepségen a legjobbnak
ítélt dolgozatok írói vesznek részt az egész Kárpát-medencéből.
*
PALÓC VILÁGTALÁLKOZÓ. A november végén Ipolyszalkán
tartott tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy 2013-ban
megszervezik az első Palóc Világtalálkozót. Céljai között
szerepel a palócok múltjának megismertetése, jelenének
bemutatása és jövőképének formálása. A világtalálkozó a Nógrád
megyei Tar községben (a szentkúti zarándokhely szomszédságában)
lesz 2013. augusztus 2-3-4-én.
|