Szentháromság-szobor

Magyar fiatalok a párjanincs szépségű Kárpát-medencéből. Ők azok, akik évről évre, immár tizenhét éve bizonyítják nekünk, hogy minden nehézség ellenére vagyunk még magyarok, sőt – éppen életkoruk a legnyomósabb következtetés: lesznek még magyarok itt a Kárpát-medencében. Egy sümegcsehi kislány írta pályamunkája végére ezt a 3 szót:

 „Itt élni jó!”  Ezek azok a fiatalok,

akik a lángot továbbadják…

Tizenhetedszer hirdetett a Palóc Társaság fogalmazási, tanulmányírói pályázatot a Magyar Kultúra Napja tiszteletére. A díjátadó ünnepély most is a magyarság fővárosában, annak is legszebb helyén, a budai Várnegyedben levő, a Nagyboldogasszony templom szomszédságában álló Magyarság Házában zajlott, mely előtt  a Szentháromság tér  Szentháromság-oszlopa vigyázza a magyar  történelmet.

A pályázatra összesen 130 dolgozat érkezett. 57 általános és 73 középiskolás magyar diák írta le gondolatait, ismereteit, érzéseit a szülőföldről és szülőhelyéről, a régmúlt időkről, a kihalófélben levő mesterségekről és újjáéledéséről, a pusztuló emlékekről, a sarjadó jövőről… Tette ezt a maga és a szülei, családja örömére és tanítója megelégedésére, az olvasók elgondolkodtatására.

A számoknál maradva még: az általános iskolások között 21 volt a fiú, 36 a leány, a középiskolásoknál 19 a fiú és 54 a lány. Vagyis 40 fiú és 90 lány pályázatát értékelte a bizottság Kolczonay Katalin egyetemi oktató vezetésével.

Szétszabdalt Kárpáthazánk nyugati területeiről, nevezetesen a Horvátországhoz csatolt Drávaszögből, a Szlovéniához csatolt Muraközből és az Ausztriának ajándékozott Őrvidékről ezúttal sem érkezett egyetlen dolgozat sem.  Kárpátalját egy kislány képviselte, míg Erdélyből és Partiumból 9, a szerbiai Bácskából 7, Belső-Magyarországról ugyancsak 7, a Felvidékről 11 iskola diákjai  és tanárai tartották fontosnak részt venni a pályázaton. Örvendetes, hogy egyes iskolákban egy-egy tanár köré csoportosulva  iskolai műhelyek jöttek már létre, ahol több, színvonalas dolgozatot készítenek a diákok. Közülük megemlítésre méltó a felvidéki Komárom ipari szakközépiskolája Tóth Katalin tanárral, a felsőszeli Széchenyi István nevét viselő alapiskola Mészáros Magdolna és Morovics Ibolya vezetésével fémjelzett „műhely”, az erdélyi Erdővidék Baróti Szabó Dávid Középiskolai Központjának Kékesi-Keresztes Lujza és Csog Orsolya vezette köre, a vajdasági Csantavér Kecsenovics Szabó Dóra vezetésével, Szabadkán a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban Éter-Papucsek Bettina a mozgatórugó és nem utolsó sorban Magyarkanizsa neve említendő, ahol a Fodor házaspár, István a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Középiskola tanáraként, Éva a Jovan Jovanovič Zmaj Általános Iskola magyartanáraként fejti ki érdemdús tevékenységét s az ő lelkesedésük látszik tanítványaik munkáján is. Mert a megnevezettek és akiket most névvel meg sem illetünk, nemcsak oktatnak a munkahelyükön, nemcsak pénzkereseti forrásnak tekintik az iskolát, hanem nevelnek is, személyes példamutatással, a tehetségek gondozásával, fejlődésük pátyolgatásával magyar felnőtteket nevelnek a magyar hazának. Akik a lángot továbbadják majd…

A 17. pályázat eredményhirdetésére január 20-án került sor. A Magyarság Háza legnagyobb terme, a Corvin terem is kicsinek bizonyult, úgy megtöltötték azt a meghívott nyertesek, a kísérőik s a vendégek. Érkeztek résztvevők a messze Barótról,  a máramarosi Nagybányáról, a székelyföldi Marosvásárhelyről, a délvidéki Bácskából, a Felvidékről és az Alföldről is. Jöttek a téli zimankós hófúvásos utakon, vonattal, minibuszon, gépkocsikkal. Egy szív, egy lélek. Az évezredes magyar kultúra megható ünnepe volt ez az idén is, mely szemet gyönyörködtet, lelket nemesít s melyen jelen lenni élmény a javából. Ünneplőbe öltözött magyar fiúk és lányok, akik szebb magyar jövőnk letéteményesei. Látásuk, hallásuk fiatalító élménnyel tarisznyálja fel az idősödőseket is.

Az ünnepség két részből állt. Az elsőben a Himnusz eléneklése után Czeglédy Botond rimaszombati diáktól hallgattuk meg Alföldi Géza Csak a gyökér kitartson című költeményét. A vastaps a kis előadót és a vers mondanivalóját egyformán jutalmazta. A házigazda nevében dr. Seres Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket s fejezte ki örömét, hogy ilyen egész nemzetet összefogó ünnepségnek adhat otthont a Magyarság Háza. Az ipolybalogi Művészeti Alapiskola tanulói Híves István igazgató (a Palóc Társaság tagja) irányításával hangszeres muzsikával köszöntötték az ünnepet. Az idei ünnepség fővédnöke, a görög származású Szidiropulosz Archimédesz neves történész szólt elismeréssel a pályázatról, annak önazonosság-tudatot fejlesztő hatásáról és a diákok kiváló teljesítményéről. Ezután következett az ünnepség talán legnagyobb sikert hozó része, a díjjal jutalmazott művek közül négynek a felolvasása a szerzők által. Baráti Tamás, Fodor Orsolya, Drobina Norbert és Gömöri Dávid felolvasását hosszan zúgó vastapssal jutalmazta az értő közönség!

Ezeket az alkotásokat és a többit is értékelte röviden az értékelő bizottság elnöke, Kolczonay Katalin, majd az eredmény kihirdetése vette kezdetét. Minden díjazott emléklapot kapott, ezen kívül sok felajánlónak és adományozónak hála megrakodva könyvekkel és örömtől csillogó szemmel léphettek le a dobogóról. A díjak között vannak nyáron „beváltható” jutalmak is, azaz nyári ifjúsági (anyanyelvi, történelmi, honismereti) táborok várják a megjutalmazottakat

A pályázat fődíját az erdélyi Korondról származó Józsa Judit keramikus szobrászművész alkotta és személyesen nyújtotta át a két nyertesnek, az alapiskolás Baráti Tamásnak és a magyarkanizsai Kávai Konrádnak. Valamennyi adományozónak hála és köszönet a sok felajánlott és átadott jutalomért: Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének, a  Trianon Kutatóintézetnek, a Horthy Miklós Társaságnak, a Vitézi Rendnek, a Statisztikai Hivatal baráti körének, a szegedi HK Hermanos kiadónak, a Siker X Bt. Kiadónak, a SzaKC-nak, az MVSZ Felvidéki  Szervezetének, Jókai Anna Kossuth-díjas írónak, a Magyarság Házának, Lukács Ágnes tárogatós, helytörténésznek, a Regélő  c. ifjúsági lap főszerkesztőjének, az Országos Honismereti Szövetségnek és másoknak. A magunk részéről Sajó Sándor Szép szülőföldem Felvidék c. összes versét tartalmazó kötetét nyújtottuk át vendégeinknek.

Az ünnepség második részének műsorát Kalocsai Andrea ismert tévés vezette. Először Kölcsey Ferenc Himnusz c. költeménye hangzott el Pálffy Ágnes, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola diákjának előadásában. Az ünnepre szánt gondolatait Jókai Anna Kossuth-díjas író osztotta meg a közönséggel. Őt követte Győrffy Hajnalka baróti diák, aki  ősi kultúrkincsünkről, az édes anyanyelvről írott, pályázatra küldött  dolgozatát olvasta fel. Az ünnepség további részében a Legjobb a Legjobbak Között (Prima Primissima)-díjjal kitüntetett Bihari táncegyüttes ifjainak több magyar tájegység táncát bemutató fergeteges műsorában gyönyörködhetett a közönség.

A 2013. évi magyar kultúra napi díjkiosztó ünnepség a Magyarság Háza állófogadásával ért véget.

A Magyar Kultúra Napja-pályázat 2013. évi végeredménye:

Alapiskolás korosztály

Magyar Kultúra Napja – díj: Baráti Tamás, Ipolyság

Palóc Társaság-díj: Radics Benjámin, Nagykőrös

Orsz. Honism. Szövetség-díj: Nagy Adrián, Magyarkanizsa

I.  díj:

Bosznai Tamás, Kis Alekszandar, Magyarkanizsa

Lugosi Csenge Anna, Sümegcsehi

Molnár Rudolf, Csilizradvány

Varga Tamás, Apátfalva

II.   díj:

Boda Barna, Zsámbok,

Dávid Nikolett, Nagykőrös

Kiss Flóra Virág, Felsőszeli

Ladócki Viktor, Magyarkanizsa

Pöthe Katinka, Felsőszeli

III.  díj:

Dombai Linda, Kézdivásrhely

Horák Emese, Csantavér

Kónya Csenge, Nagyenyed

Szarvas Imola, Magyarkanizsa

Szokola Leontina, Csantavér

Különdíjasok:

Juhos Tamara, Felsőszeli

Kecsenovics Kitti, Csantavér

Kelemen Dávid Csaba, Nagyenyed

Szögi Barbara, Magyarkanizsa

Varga Ákos Dezső, Feled

Középiskolás korosztály

Magyar Kultúra Napja-díj: Kávai Konrád, Magyarkanizsa

Szövetség a közös Célokért-díj: Győrfy Hajnalka, Barót

Magyarok Világszövetsége-díj: Fülöp Dorottya, Marosvásárhely

Palóc Társaság-díj: Drenkovity Viktória, Topolya

                               Sebők Fanni, Párkány

Országos Honismereti Szövetség-díj:

                                Boga Bíborka, Barót

                                Csíki Csilla, Nagyenyed

Kiemelt I.díj: Horváth Viktor-Sándor Zsolt, Magyarkanizsa

                      Fodor Orsolya, Nagybánya

I.  díj:

Farkas Boglárka, Barót

Király Noémi, Szabadka

Sánta Cyntia és Kamilla, Komárom

Varga László, Makó

Vavró Dóra, Zselíz

II.  díj:

Drobina Norbert, Szabadka

Gál Tímea, Barót

Koncsárd Balázs, Nagybánya

Szász Apolka és Boglárka, Barót

III.  díj:

Buksa Botond, Marosvásárhely

Csíki Réka, Barót

Gömöri Dávid, Szabadka

Kékesi-Keresztes Balázs, Barót

Velebný Flórián, Ipolyság

Különdíjasok:

Bocz Hunor-Chris, Barót

Fazekas Viktória, Párkány

Jaramazovič Martin, Szabadka

Kadvány Gergely Szabadka

Kollár Dominika, Komárom

Skladan Friderika, Ipolyság

A teljes végeredmény honlapunkon található

A  közönség soraiban Józsa Judit

              Z. Urbán Aladár, dr. Seres Zsuzsanna, Szidiropulosz Archimédesz,

Kolczonay Katalin, Kocsis Sándor

A díjazott legjobbak karéja

Lukács Ágnes:   A magyar művelődés-műveltség napja

     Miután Himnuszunk születésnapját ünnepeljük (ha esetleg január 22-e nem szerepelt eddig mindenki gondolatában ilyen címen), tehát nemzeti imánk eléneklésével kezdődött immár 17. alkalommal a Palóc Társaság által meghirdetett műveltségi pályázat ünnepélyes díjkiosztással koronázott eredményhirdetése. Az állandó helyszín a Vár, a Magyarság Háza.

       A Palóc Társaság nem kisebb célt tűzött maga elé, mint azt, hogy az egész Kárpát-medencében megszólítja a magyar ifjúságot, tanáraikkal és családjaikkal együtt. Z. Urbán Aladár elnök maga is iskolaigazgatóként szolgált úgynevezett 'munkás' életében, tehát jól ismeri a korosztályokat - és kiválóan látja azokat a területeket, amelyekben a felnövekvő korosztályok tagjai táguló világukat megismerik és mindezzel kapcsolatos gondolataikat össze is tudják foglalni: merthogy a dolgozatokhoz megadott kiírási címek rendre telitalálatként működnek. A tiszta szándék, a termékenyítő alapgondolat remekművek csodáit alkottatja szerte a földrajzi tájegység megannyi kisebb-nagyobb központjában. Itt vannak a legkiválóbb alkotók, eljöttek szüleik és/vagy tanáraik kíséretében, szerte a Kárpát-medencei burok megannyi szegletéből. Szavalnak, felolvassák saját írásaikat - szinte szemünk láttára nőnek hatalmasat pusztán csak attól (is) - hogy most rájuk irányul minden figyelem. Gyönyörűen, saját tájszólásukat kiművelten zengető módon - szépen értelmezett, megformált gondolatok gurulnak szerte a hallgatóság felé. Igazi ünnep, minden jelenlévő számára. Szinte túlcsordul mindenkiben a hatalmas öröm és a hála, hogy jelen lehetünk egy ekkora horderejű és minőségű találkozón.

     Ide senki sem érkezik üres kézzel. Az adományozók számosan már korábban elküldték jutalomnak szánt felajánlásaikat, vannak, akik most, a helyszínen sorakoznak fel, hogy átadhassák, amit ezeknek a szépen felnevelt értékes fiataloknak szánnak. A házigazdáktól elkezdve hosszú a sor, ki mindenki csinálja, csatlakozott és építi ezt a hálót. Egyértelmű, mennyire termékenyítő, izgalmas és magas színvonalú az egész műalkotás: ismétlem, a Palóc Társaság Pályázata a hazáról, az otthonról, arról, hogy mi értékes egy ember életében - éljen bár egy kis közösségben vagy nagyobb-ban, csak tudja, hogy hol a helye a világban. Az elnök szavai szerint: hogy minden nap a magyar művelődés napja legyen és ezáltal ünnepi.

Győrfy Hajnalka, Kolczonay Katalin	Kávai Konrád
Baráti Tamás	Felkészítő tanárok

Gömöri Dávid	Fülöp Dorottya	Drobina Norbert

Néhány levélrészlet

Győrfy Hajnalka írta, amikor megkapta az ünnepségre szóló meghívót:

„Nagyon kellemes meglepetés volt olvasni az Ön sorait! Erdővidék egy kicsiny zugából szeretném ezúttal is megköszönni mindazt, amit a fiatalok lelkébe a hagyományok megőrzésére tettek. Annál is inkább örülök, hogy élő szóban is kifejezhetem érzelmeimet és újra találkozhatunk. Erőt, egészséget kívánok fáradozásaikhoz és a Jó Isten segítsen mindnyájukat a közeli viszontlátás reményében!”

És amikor megtudta, hogy a II. részben Jókai Anna után ő olvashat fel:

„Különleges megtiszteltetés számomra, hogy szerény írásommal az élő magyar irodalom eme nagyszerű képviselője után szólalhatok meg. Igyekszem méltónak bizonyulni a feladathoz, nagy tisztelettel gondolok önökre, az ünnepségen résztvevőkre és remélem, méltóképpen fogom képviselni erdővidéki magyar lelkemmel az én korosztályomban is tisztelt, ápolt magyar nyelvet és kultúrát.”

Bosznai Tamás ezt írta:

„Ezúton szeretném megköszönni, hogy részt vehettem a díjátadó ünnepségen, valamint a számos díjat és ajándékkönyvet, amelyben részesültem. Remélem, hogy továbbra is megrendezésre kerül ez a pályázat és sok hozzám hasonló gyereknek lesz lehetősége leírni gondolatait és visszaemlékezni a múltban történt eseményekre. További sok sikert kívánok munkájukhoz! Valamint szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a nyáron egy táborban is részt vehetek. Nagyon szépen köszönöm!”

Hasonlóképpen fogalmaz Kis Alekszandar is:

„Köszönöm a meghívást és hogy részt vehettem ezen a csodás eseményen. Nagyon örül az egész család, hogy első helyen végeztem Budapesten. A könyveket és a diplomát már másnap megmutattam a nagyapámnak. Sokáig nézegette, olvasgatta őket, egyet haza is vitt elolvasni…”

Drobina Norbert így írt:

„Nagyon sok pozitív élménnyel tértem haza, és nagyon szép ünnepségen vehettem részt! Ezúton szeretném megköszönni az egészet!”

Végül pár sor Ladócki Viktor leveléből:

„Nagyon szépen köszönöm a meghívást az eredményhirdetésre. Nagyon tetszett minden, azaz szó szerint minden A-tól Z-ig. Üdvözlöm a felvidéki diákokat és további jó tanulást kívánok nekik. Így utólag a nyaralást is nagyon megköszönöm, mert nagyon örültem, amikor megtudtam ezt a remek hírt. Remélem, mihamarabb megint találkozunk…

* * *

Az ipolybalogi Művészeti Alapiskola tanulói igazgatójukkal

Czeglédy Botond	Pálffy Ágnes	Jókai Anna
Bihari táncegyüttes

Drenkovity Viktória

„MERT A HAZA NEM ELADÓ”

Magyarnak születtem egy őszinte ég alá. Egy olyan különleges hazába, amely mint egy szülő megtanít elfogadni, tisztelni, összetartani, és legfőképp szeretni.

Ezek teszik erőssé a Vajdaságba születő embereket. Ezek majd fegyverként szolgálnak a harcban azok ellen, akik nem akarják befogadni a széteső, de általunk egységben tartott világunk féltve őrzött ajándékait, amit ugyan felkínál minden gyermekének, de az elidegenültek, a gyávák hátat fordítva, talán még menekülve is visszautasítják hazánk szeretetét.

Vedd el a kezedet a szemed elől, ne hidd azt, hogy ez a szeretet megöl. Ne csak nézz, lásd meg az egységet, légy büszke őseid küzdelmeire, hogy úgyszintén te is büszkén mondhasd ki a neved, és hogy hova tartozol. Egy akadálypálya az itteni élet, de a lelki gazdagsága, hogy tehetsz valamit egy olyan világért, amit más felad, felbecsülhetetlen, és ez a dicsőség életed végéig kísér. Ez a föld rengeteg, tehetséges embert ajándékozott a világnak. Megtanította őket meglátni a csodát, a rejtett szépségeket, az apró örömöket, és hazát, tudást adott nekik, hogy szavakba öntsék különleges otthonunkat.

Egyszintű otthon ez a másikkal, hisz ugyanúgy feljön a napnak az első sugara, ugyanúgy ragyog ránk, mint a világon bárhol. Ugyanúgy vigyáz ránk a Hold, és ugyanabból a levegőből élünk, de mégis kiemelkedő, mert nekünk itt ez a plusz. A küzdelem, a hazaszeretet, amit más nem is érthet, a büszkeség, amit más nem érezhet, és a sors, ami kérlelhetetlenül ideköt minket.

Ez a mi helyünk, ahol az emberek arcára kiül az élet, ahonnan majd a mennybe költözünk. Ez a mi hazánk. Te is, én is benne lakunk, és halálunkig bennünk él majd. Úgy élj itt, úgy tedd széppé innen fakadó emlékeid, hogy minden nap boldogságra ébredjen harcos lelked. Bárhol is nyisd ki a szemed reggelente, akárhol is bolyongj az életben, érezd a köteléket, azt az erőt és szeretetet, ami visszahúz, amiből mindig erőt meríthetsz.

 Az édes otthon halk hangja és melegsége, az, amikor az őszi szellő belefúj a hajadba, meg-simogat, és ha távol vagy, füledbe suttogja, hogy ez a föld mindig hazavár téged. Egy pillantás, ami eléd tárja az élet tükrét, ami benned él, egy otthon, amitől szabadnak érzed majd magad. A szívedbe zárja az érzést, hogy ez a hely a részed, ahol minden nyári

éjszakán az utcákat szelted át, és hűvös téli estéken leheltél jégvirágot egy- egy ablakra.

 Érezni kell, hogy szíveddel lásd, amit szemmel nem lehet.

            Ne csak létezzünk benne, tegyünk meg hát maradéktalanul mindent érte, hogy visszavetítse ránk a kitartás háláját, hogy megköszönje mindazt a törődést, amit nyújtottál felé.

Tedd meg ezt érte, magadért, a gyermekeidért, a leendő unokáidért, és bárkiért, aki majd érteni fogja azt, mit jelent, hogy ez a mi otthonunk, ez itt, Vajdaság. Igen, én a fényeket látom, csillogó városokat, és ebben a fényben akarok szállni, ebben, ami gyerekkorom óta az álomvilágom, ahol magamnak álmodtam meg a világot, amiben most élek. Szétnézek, szép a táj, és már nem is érzem azt, hogy fáj. Elnyomja a forradalmam lángoló képmását, amikor a rendszer támad. Minden mondat, ami a hazám ellen szól, egy betegség a vénámban. De nem változok meg, nem tagadom le a vérem.

Mi itt együtt cipeljük az életet, hogy ha az véletlenül ránk szakad. Találd meg az értelmet és ne legyél hitetlen. A határokat mi szabjuk meg magunknak, ezek azok, amik  visszahúznak minket. Néha meg kell állni, felnézni az égre, milyen csodás, amikor a csillagok fénye a sötét égre képet festenek. Büszkén vállald, ha könny szökik a szemedbe, a kitartás és tisztelet könnycseppjeiként hullnak e nemes földre.

Itt vagyunk mi, a magunk ezernyi bújával, bajával, a fejünkben lüktető számlálhatatlan érzéssel, gondolattal, de egy biztos, „azért születünk erre a világra, hogy valahol otthon legyünk benne”. Nézem, ahogy az emberek „nőnek” ki a földből. Néhányuk dülöngél, mint a vihar verte fák. Bőrük harmat, lelkük nem talál alatta otthont. Mások rohannak, mint a köhögő gépek, melyek sietve kapaszkodnak a méterekbe. Ne hagyjátok, hogy az évek görcsbe kössék a lelketeket. Ne hagyjátok elveszni a gyereket, akik voltatok, mert ők még mindig emlékeznek az otthonra, ahol megálmodtátok az életet.

Adj egy percet magadnak, hogy megállj és szétnézz! Akkor érted majd meg mit jelent otthon lenni, és hogy mért ide születtél. Különleges vagy, hogy része lehetsz ennek az erőnek, ami itt a Délvidéken uralkodik, és te magad teszed erősebbé. Azon a helyen, ahol sok évvel ezelőtt édes anyád homlokon csókolva kívánt szép álmokat, majd reggel azzal keltett, hogy forró a kakaó.

Olyan emlékek születtek meg ezen a helyen, amit majd a saját gyermekeidnek lelkesen és visszavágyakozva mesélsz el. Az első napot az iskolában, az első szerelmet, azokat a csínytevéseket, amik soha ki sem derültek. Azokat a pillanatokat, amik a mai napig éltetnek, beragyogják és szebbé teszik a mindennapokat. Az összegyűjtött bölcsesség, ami a hatalmadba kerül az évek forgásával, büszkén adod majd tovább, hogy az újoncok is álmokat, helyet és otthont leljenek ebben a lenyűgöző világban.

Ez, hogy tartozol valahová, erőt ad, amit ha összefűzöl egy kis kitartással és hozzákötsz egy-két merész álmot, olyan varázslatot tudsz szétszórni a levegőbe, hogy egyszerre mások is hinni kezdenek benne. Hisznek majd egy olyan otthonban, ami csak a miénk, és a rosszat akaró hatások ellenére is olyanná tudjuk átalakítani, amilyenné csak szeretnénk. Ha birtokoljuk ezt a hitet, lesz elég erőnk arra is, hogy szépből gyönyörűt, jóból legjobbat, érdektelenből érdekeset formáljunk.

Mert ha van egy hely, amihez ragaszkodsz, ami az életed részét jelenti, ahonnan az összes tudásod származik, amiből megteremted a létet, az válik számodra a legkedvesebbé, az lesz maga az Otthon.

Ez a mi hazánk, ahol minden ember egy-egy különleges harcos. Hittel él, kitartással, álmokkal és békét akar. Nemes, mert szembeszáll bármivel, ami otthonát és családját veszélyezteti. Véd, mindent megvéd, ami szívéhez közel áll, egy személyt vagy egy helyet, ahová emlékei kötik. Bajtárs, mert a bajban veled van, és mindenki ugyan azért a célért küzd.

És soha sem áruló, mert aki itt marad, és túlél, az tudja , hogy a haza nem eladó.

(A fenti írás a Magyar Kultúra Napja-pályázatunk egyik díjnyertes dolgozata.

Az elmúlt három és az idei pályázat legjobb dolgozataiból készült válogatott kötetünk 2014 januárjában jelenik meg. Lépjen kapcsolatba velünk, ha a kötet megjelenését támogatni szeretné! Köszönjük!)

(A felvételek Fagyas Róberté)

A Nagyboldogasszony templom

Százkilencven éve született Madách Imre

Drámaköltőnk Az ember tragédiája című drámájában írta a jól ismert közmondást: „Ember, küzdj és bízva bízzál!” Amióta élünk, mi magyarok, ezt tesszük. Mindig van miért küzdenünk, mindig van miben (inkább kiben) bíznunk. Madáchunk akár ezt is hozzátehette volna híres tanácsához: „és forrongj!” Mert forronganunk is van okunk bőven! Még egy ilyen évforduló, mint a születés 190. évfordulója okán is.

Az évforduló előestéjén lezajlott alsósztregovai „ünnepség” kapcsán egyik levélírónk fakadt ki a tapasztaltak jól értesültségével. Íme egy-két keresetlen gondolat a levélből:

„… a probléma abban van, hogy oda a pénz, harmada vagy negyede is elég lett volna, a többit a magyar kultúrára lehetett volna fordítani. Közben a Madách kastély három évig zárva lesz s ez mindenkinek mindegy. Még az is mindegy, ha valaki a látogatókkal csak szlovákul hajlandó beszélni, ha kiadja a jegyeket és beengedi a látogatókat, nézzék meg a kiállítást egy szó magyarázat nélkül. Ezt mondjuk ……. is tudja, mind tudja s ezek ünnepelnek, szónokolnak, emlékplaketteket osztanak s valaki megkapja a Madách-díjat. Mi aztán küszködhetünk. Azonban nincs minden napnak vége, és ha például bejön egy erdélyi csoport s úgy szívből elbeszélgetünk Kálmán Bátyánk ügyeiről, az egész világ el van ejtve.

…A projekt 1,45 millió euróba került.  A kastély a felújítás előtt romos állapotban volt és sok pénzt kellett költeni a nyirkosság eltávolítására, a 40 cm vastag betonpadlók feltörésére, a régészeti feltárásra…

Az ünnepségen sok intézmény hivatalos személye mondott beszédet. Az épület át van adva. A megnyitás határideje bizonytalan, mert az új kiállításra nincs pénz. A Madách-emlékmű is fel van újítva. Mindenki megelégedettnek nézett ki… A tervekben szerepelnek: kis kávézó, alkotótábor, valami színpadféle gyerek dramaturgiai csoportnak, a padlástérben szobák. A két márványtábla, a szlovák és a magyar nyelvű (amit a Palóc Társaság és a Csemadok NTV közösen állított) a belső folyósóra kerültek.

A jelenlegi vezetők azt hiszik, hogy a szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma megalakítása előtt nem létezett volna senki, aki a magyar kultúrával foglalkozott….”

Pedig…

 S a j ó     S á n d o r

honszerető költő és pedagógus

halálának 80. évfordulójára

( 1933. február 1.)

emlékezünk egyik versével

 Simon M. Veronika festménye

Temetőben   Heverek horpadt, gyepes sírhalmon, Élet zsongását félig alva hallom; Nem messze innen, kint, zsibong az élet, Ott búgnak a gyárak, zakatolnak a gépek.   Kint mormol a munka, zajlik a világ, Dübörögnek a füttyös vasparipák, Nagy füstsörényük fátyollá szövődve, Foszlón terül a csöndes temetőre...    Csöndország partján oly jó így pihenni, Zúgó folyamnak halk hulláma lenni Így, félig alva, félig halva, csöndben, Gyönyörködni a halkult hangözönben.   Hallgatom árját szűrődő zenének: Távolból mintha hárfák zengenének... Ringassatok csak, szép melódiák, - Köszöntlek, élet, harcos szép világ!   Holtomban is majd ily helyen pihenjek: A hangos élet országútja mellett; Az élet, az élet, zsongó küzdelem Dobogjon által porló szívemen...   Köszöntlek, élet: szenvedj, küzdj, örülj! Zakatoljon a munka sírhalmom körül! Vonatok füstje foszladozva szálljon  S fátyolként lengjen egyszerű fejfámon...

       MAGYAR ÖRÖKSÉG-DÍJAT KAPOTT

FORRAI SÁNDOR

A kereken 100 éve, 1913. március 18-án Munkácson született Forrai Sándor székely-magyar rovásírás-kutatói munkásságát Magyar Örökség-díjjal ismerték el. Az ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor március 23-án., amelyen a Palóc Társaság elnöke és a Tanár Úr több tisztelője is részt vett.

A díjat fia, Forrai Zsolt és unokája, Napsugár, valamint a díjra felterjesztő Szakács Gábor, a Forrai Sándor Rovásíró Kör vezetője vette át. Laudációt Friedrich Klára rovásírás-kutató és oktató, nyugalmazott tanár mondott. Az elhangzott méltatás itt olvasható.

„Áldott legyen, aki az írást feltalálta” – ezzel a gondolattal kezdi főművét Forrai Sándor. A székely-magyar rovásírás a magyarok régi és értékes művelődéstörténeti kincse. Krónikásaink, történettudósaink: Kézai Simon, Káltui Márk, Thuróczy János, Verancsics Antal, Oláh Miklós, Szamosközi István, benczédi Székely István, Bél Mátyás szkíta, hun, írásként emljtik. A székely-magyar elnevezés arra utal, hogy legtöbb emlékét a székelsek őrizték meg számunkra.

Nevezetes emlékei többek között: Szarvasi csont tűtartó (VIII.sz.), rovás botnaptár és vargyasi keresztelő medence (XIII. sz.), Nikolsburgi ábécé (XV. sz.), csíkszentmártoni templomfelirat, Konstantinápolyi felirat, Telegdi János tankönyve (XVI.sz.), Énlakai unitárius templom felirata (XVII. sz.).

A „rovásírás atyja” 1913-ban született Munkácson, ahonnan a trianoni békediktátum következtében menekülniük kellett. Így iskoláit Diósgyőrben, Nyíregyházán és Újpesten végezte. A rovásírással már gyermekkorában, cserkészként megismerkedett. A katonaság után, 1935-ben a rendőrségen irodai alkalmazott lett, ahol megtanulta a gyors- és gépírást. 1939-ben feleségével gyors- és gépíró iskolát alapított, itt már tanította a rovásírást is.

Cikkei 1974-től jelennek meg, a Gyorsírók és Gépírók Lapjában, a Magyar Nemzetben, az Élet és Tudományban, a Reformátusok Lapjában és a Turánban, amelynek szerkesztőségi tagja is volt.

Hatalmas gyűjtőmunkával létrehozott egy 125 képből és magyarázó táblából álló vándor kiállítást, ahol az érdeklődők a rovásírás emékeit időrendben ismerhették meg.

Főbb művei: Küskarácsonytól Sülvester estig (1985), Az írás bölcsője és a magyar rovásírás (1988), Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig (1994), valamint A magyar rovásírás elsajátítása (1996). Ezekben fontos ismereteket találunk eredetéről, kapcsolatairól, hiteles emlékeiről, szabályairól, rövidítési rendszeréről és ennek gyorsírással való összefüggéséről. Sajnálatos módon a Tanár úr látása gyengült, így rokkant nyugdíjba került. A tanítást diavetítő és felolvasó segítségével akkor is folytatta, amikor már teljesen elvesztette látását. Figyelemmel kísérte a rovásírás jelentős eseményeit, fontosnak tartotta egy egyesület létrehozását. Ez jelenleg Forrai Sándor Rovásíró Körként működik. Amíg egészségi állapota lehetővé tette, Kárpát-medencei versenyeinken fővédnökként vett részt. A mindenkori kormányzatok figyelmét igyekezett felhívni a székely-magyar rovásírásra. Antall József és Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt, megköszönte könyvét, levelét.

Barátságot ápolt Imaoka Juochiro japán tudóssal, akinek átadta Himnuszunkat rovásírással, amely így bekerült az Imaoka által szerkesztett Magyar-japán szótár 15. oldalára (Tokyo, 1973).

Forrai Sándor érdeme tehát, hogy a magyar művelődéstörténet fontos kincsének, a székely-magyar rovásírásnak emlékeit összegyűjtötte, közzétette, vállalta az ismeretterjesztés és oktatás szervezésének, gyakorlatának nehézségeit, valamint rendszerezte a róla való ismereteket és elhelyezte az egyetemes írástörténet rendszerében.”

.

 Forrai Sándor rovásábécéje tankönyvéből

Dorogi Ferenc Miklós

Forrai Sándor

Szelíd szavak szelíd embere,

Szívében élt népe, nemzete.

Értékünk volt Ő és marad is

addig, míg csak lészen magyar itt.

Róvó nemzete útját rótta,

gyémánt dobokon pártus módra.

Népének, ki volt szkíta, avar,

 fába rótta: Vigyázd a magyart!

Szelíd ember szelíd szava él,

szívét adta, most, hogy hazatért.

Fogadjuk meg súlyos intelmét:

Ne feledd ősök tiszteletét!

2007.június 19.

Oláh Szilveszter

a Magyar Kultúra Lovagja

2013. január 19-én a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték Oláh Szilveszter szobrászművészt, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagját. A kitüntető címre való  felterjesztő is a Palóc Társaság volt.

Oláh Szilveszter Békéssámsonon született 1947. szeptember 20-án. Műveit viaszveszejtés módszerrel készíti és önti bronzba saját műhelyében Káván. A szobrászat mellett szívesen foglalkozik grafikával is. 1993-ban megalakította a Szent Kristóf Művésztelep Alapítványt. Alapítója a Reneé Művészeti Társaságnak és alapító elnöke az Olajág Keresztény Művészeti Társaságnak.

A Palóc Társasággal 1994 óta tart szorosabb kapcsolatot. Ekkor készítette el első felvidéki alkotását, Balassi Bálint bronz domborművét, amely a kékkői várudvar falán látható. Azóta több jeles alkotással tisztelte meg Felvidék magyarságát: a Palóc Társaság bronz, kő emlékoszlopa Szklabonyán a Mikszáth emlékház udvarán, Balassi-dombormű Besztercebányán (Radvánszky kastély), Szent István egészalakos bronzszobra Ipolynyéken, ugyancsak ott gróf Esterházy János bronz mellszobra, Sajó Sándor bronz mellszobra Ipolyságon, Badiny Jós Ferenc mellszobra Losoncon. Mikszáth Kálmán emlékérem az író születésének 150. évfordulóján, emlékérem a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjainak. Balassi-grafikái a kékkői honismereti múzeumban láthatók. Ő készített rajzokat Sajó Sándor Harangszó az Ipoly partján című kötetéhez is.

Oláh Szilveszter szobrászművész, a Magyar Kultúra Lovagja küldetésének tartja a határokkal szétszabdalt magyarság összetartozásának képviseletét, a művészet eszközeivel való egyesítését.

Kedves Szilveszter! Örülünk kitüntetésednek, további sikeres alkotó éveket kívánunk!

Palóc Társaság

(Az Olajág Keresztény Művészeti Társaság rendezésében megvalósult KEGYELEM  c. kiállítás megnyitójáról készült rövidfilm megtekinthető a honlapunkon)

A remény tovább él

Már csak a remény él tovább… Önmagában persze kevés, meg kellene támogatni több oldalról is. Mármint hogy megmaradjunk. Ne olvadjunk bele önként és vígan a „szlovák tóba”. A megmaradáshoz elsősorban a magyar szülők öntudatossága kell. Megvallása hitüknek, a jövőbe vetett hitüknek. Hogy az örökölt magyarságukat ne kótyavetéljék el a 21. századi bulizó forgatagban, ne cseréljék fel holmi hitvány „kendermagért” más nyelvre, szegényebb műveltségre. Annak tudatosítása kell, hogy ősi műveltség hordozói vagyunk (mégha sokan mit sem tudnak is erről…).

Az idei iskolai beíratások mégis éltetik bennük a reményt. Igaz, még nem minden magyarnak tartott család íratta gyermekét most sem magyar tanítási nyelvű iskolába. De többen, mint tavaly és tavaly előtt! A szeptemberben tanulmányaikat magyar iskolában megkezdő gyermekek száma 42! Látványos eredményt értek el a csábi „tűzfelelősök”: végre már öt új elsőse lesz a magyar tagozatnak! A beszédes eredmény a következő: Ipolybalogon 18, Ipolynyéken 8, Csábon 5, Ipolyhídvégen és Lukanényében 4 – 4, Óvárban 2, Ipolyvarbón 1 elsős lesz. Inámban nem lesz egy sem…

Szeptember ugyan még messze van, addig a télutói áradás,  sok víz  lefolyik az Ipolyon, de hamar elérkezik az őszi iskolakapu-nyitás napja. Oktatók, nevelők, szülők, vigyázó szemüket nyitva kell tartsák! Addig is, utána is. Mert a beíratások nem épülhetnek kampányokra, eredményessége állandó jelenlétet, odafigyelést, tudatos munkát igényel, hogy a magyar jövőbe vetett remény továbbra is éljen.

„De jött-mentnél jobban megvetem a korcsot,

Aki megtagadja magyar nemzetét.”