Kósa Bálint székelyföldi művész fametszete

Nyírő József

Karácsonyi gondolatok

Olyan mindegy, hogy New York felhőkarcolói közt vagy őserdei tűz mellett, Afrika sivatagján, az ausztráliai világban, forró szigetek párájában vagy Európa dómjaiban, széles e világ bármely pontján, s idegen, különös szokásai közt árván meghúzódva a néprengetegben akarsz a jászolhoz jutni, öröm helyett a szíved fájdul meg, mert semmi sem pótolja az otthoni karácsonyi élményt. Az elmúltat, az igazit. Kezed remeg, arcod elbátortalanodik, s könny születik a szemedben, egész lényed felkavarodik, a fényes ruhájúak előtt rejtegeted rongyaidat, s az eddig átélt sok szenvedés, aggodalom s bánat egyszerre rohannak rád, már napokkal azelőtt, s már előre félsz a világ legnagyobb örömünnepétől, a szent Karácsonytól, mint aki már nem vár semmit tőle a maga számára.

Ha pedig önmagaddal valahogyan létre is jönnél, otthon szenvedő szeretteid jutnak eszedbe, szülőfölded, hazád sorsa, az olvasott s hallott szörnyűségek torzképei kavarognak lelki szemeid előtt, a börtönökben, fogságban, munkatáborokban sínylődők, a deportáltak népe, a magyar tél zordágában, jajokat s halálhörgéseket hallasz, sebeket, szenvedést s vérhullást, tömeges halált látsz magad előtt, és vívódol szörnyűségesen.

De ha mindez nem is bántana, vagy ez érzés- és gondolatvilág a tagadhatatlan realitások fölébe is bírnál emelkedni, akkor sem bírsz teljesen és maradéktalanul felolvadni az idegen karácsonymegülések hangulatában s szépségében. A múltadhoz menekülsz. Behunyt szemeid előtt látod a havas erdélyi, felvidéki hegyekből az éjféli misékre kis bendőlámpással menőket, az Alföld pusztáin igyekvőket, a szűz hó fehérségében szikrázó fényeket, a kigyulladt ablakú templomocskákat, a falvak drága magyar népének szedelőzködését az egykor olyan meleg s feledhetetlen házikók zizegését, a karácsonyi éjszaka minden különös rejtelmét.

Azért ne sopánkodjunk az idegenben töltött karácsonyok miatt, mert ezzel módot s alkalmat akar nyújtani nekünk a Gyermek, hogy annak örömében s szeretetében egymásra találjunk, letegyük az egymásra törést, gyűlöletet, egymást fojtogatást, irigységet, büszkeséget s egyéb nyavalyáinkat. Bizony, elkél már, hogy ha mi nem tudjuk, a Jézuska tegye össze a mi kezünket, s a nagy ünnep fényében egymásra találjunk, segítsük, istápoljuk egymást, s védelmezzük minden poklokkal szemben.

Krúdy Óbudán

Ilyenkor, októberben biztosan találkozunk Krúdy Gyulával. Ha személyesen nem is, emlékével biztosan. De nicsak, most ő maga könyököl ki óbudai lakóháza ablakán s rámosolyog a tömegre, mely háza előtt gyülekezik. Itt álldogálnak olvasói, tisztelői, helyiek és a messze Ipoly mentéről érkezettek, az életküzdelemben megőszültek és a rejtélyes jövővel egyelőre mit sem törődő virgonc nemzedék.

- Adjon Isten,  szép napot, Gyula Bá! – intünk oda többen is az ablakban könyöklő írónak, kinek szeme sem rebben, moccanás nélkül, mereven mosolyog csak a sokaságra. Onnan kilépnek egyesek, zene is hallatszik, majd virágkoszorúk kerülnek az emléktábla kampóira. Muzsikaszó és taps, majd kabátot gombolva, sálat igazgatva szétszélednek lassan az őszi szél járta utcán. Csak Gyula Bá bámul utánuk kitartóan s talán arra gondol, milyen jó lenne megint beülni Kéhli mama vendéglőjébe a Mókus utcában, velőt enni meg ínyenc falatokat s jó borral leöblíteni az egészet, még haza is vinni egy flaskóval szomjoltónak…

A Kéhli vendéglő zenetermében tartja a Krúdy Gyula Irodalmi Kör és a vendéglő Krúdy Szalonja az ünnepi emlékestet okt. 16-án az író születése 135. évfordulója alkalmából.  A teremben alig jut mindenkinek ülőhely, a később érkezők arról is lemondhatnak, hogy legalább szörpös vízzel oltsák szomjukat, nemhogy a hegy gyöngyöző nedüjével… A vendégek soraiban látjuk Bús Balázst, Óbuda polgármesterét, aki a Krúdy-szobornál jelentette be, hogy Szindbádnak is  szobrot avatnak a városrész főterén. Cecei Horváth Gergely tulajdonos hagyományosan koszorút helyez el a falon levő táblára, amely tudatja mindenkivel, hogy az alatt szokott üldögélni és iddogálni az író, barátaival…

Az emlékezés kitüntetések átadásával folytatódik, melyeket Kanizsa József titkár Király Lajos elnökkel és Zászlós Levente segédletével nyújt át az érdemesülteknek. Ezt követi a Krúdytól – Krúdyról antológia bemutatója, amely részben Enyedi Béla daltulajdonos, Fényesi Tóth János előadóművész, Hegedűs Valér zongoraművész, Keres Emil Kossuth-díjas színművész, Tálas Ernő operaénekes és a Székely Mendel Melinda – Mendel György színészházaspár működik közre.

Aztán innen is elbúcsúznak az emlékezők, megy mindenki a maga dolga után. Talán akad közülük, aki hazaérvén levesz a polcáról egy Krúdy-kötetet és beleringatja magát abba a rég elmúlt világba, amelyet oly hűen , oly szeretettel, oly álomszerűen festett le az író.

Az író, aki talán még most is ott könyököl lakása ablakában s bámulja az óbudai lámpák fényében csillogó utcaköveket, melyeket ő is, akkor régen, hányszor de hányszor koptatott…

Krúdy Szécsénykovácsiban

Megsárgult leveleket sodor az őszi szél a Kovácsiba vezető gidres-gödrös országúton. Síri csend fogad a temetőben, mi is fogadhatna egy élőt a holtak kertjében? Árván áll a megkopott vörösmárvány sírkő a tisztáson, hírt adva az erre vetődőnek, hogy az író dédszülei itt éltek s pihennek s innen, a palóc falucskából indították az életbe a nagyapát, hogy unokája a Nyírségben lássa meg a napvilágot.

A falusiak

Szécsény és Szécsénykovácsi polgármestere az óbudiakkal

A faluközpontban a vasárnapi miséről hazatartók állnak meg az úton néhány percre, hogy a Krúdy-emléktáblánál zajló megemlékezést tisztes távolról figyelgessék. A szécsényi diákok – mint mindig – most is az íróra emlékeztetnek, akire méltán lehetnének büszkék az itteniek, de nem tudom, büszkék-e. Filip József polgármester mindenképpen ezen fáradozik már évek óta, most is ő szerepel műsorközlőként, majd helyükre kerülnek a megemlékezés koszorúi s ezzel véget is ér a vasárnap délelőtti műsor a parkocskában, s mehet ki-ki hazafelé a vasárnapi asztalhoz…

A faluházban is terített asztal várja ám a vendégeket meg a falu idősebb korosztályát, akik többségben vannak. A tisztes kort megért kovácsiak és a petőfalviak ( közigazgatásilag ők is Szécsénykovácsihoz tartoznak)  társalognak az asztaloknál s várják, hogy elfogyasszák  a kanadai akácfák alatt katlanban rotyogott gulyást. Evés közben jön meg az étvágy, hát még, ha oly friss, takaros teremtés – ráadásul a hangja is az egekig szárnyal! – szórakoztatja őket operett slágerekkel, mint Szeredi Krisztina művésznő!

Aztán tányércsörgés mentesen folyik tovább a műsor, immár a színpadon, ahol a balassagyarmati Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság hét tagja próbál az érzelmekre hatni a magyarságot dicsőítő szép, zenés összeállításukkal, megzenésített versekkel, szavalattal, hangszeres muzsikával… Végül a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagjai adnak ízelítőt az utóbbi egy évben született alkotásaikból s társaikéból, amelyek a Krúdytól – Krúdyról című antológiában keltek életre.

Az emlékezés ezzel véget ért. Az együttlét azonban tovább csörgedezik, hiszen jó megbeszélni a látottakat, hallottakat, no meg egy kis falusi pletyka is felvillanyozza a lelkeket. Legalább ilyenkor, a Krúdy-emléknapon érezze jól magát az ember, a szürke, egyhangú hétköznapokon úgyis gondok terhelik, s egy kis kikapcsolódás, egy kis búfelejtés  jót tesz az embernek, mint földnek a májusi eső…

-  Jó nap volt ez a mai. Kár, hogy véget ért! De sebaj, jövőre újból együtt leszünk, hála a mi Krúdynknak! – mondja egy hetvenes néni elmenőben…

Igazat adok neki.

JÁSZOK JÁRTAK A PALÓCOK FÖLDJÉN

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének jászberényi  csoportja mindössze négy éve vette fel a kapcsolatot a Palóc Társasággal. E rövid időszak alatt mégis tartalmas együttműködésnek lehettünk részesei.

A Palóc Társaság évenkénti meghirdetett tanulmányírói pályázatán a jászberényi diákok rendszeresen részt vesznek és helyezéseket érnek el. A magyarságversek Sajó-versenyén Bartus Marcel, Orbán Ágnes, Palócz Dorina, Rigó Erika, Körei-Nagy Kristóf képviselte már a jászokat. Megtisztelte e rangos rendezvényt a jászkapitány, Bolla János és felesége is népes küldöttség élén, melynek tagja volt dr. Horthyné Bató Edit, a Jász Múzeum igazgatója és a dr. Suba házaspár, a KÉSZ vezetői.

A Palóc Társaság Ipoly menti alap- és középiskolásokat vitt a jászok fővárosába ismerkedésre a múltjukkal és a jelennel, emléktáblát avattunk közösen Sajó Sándornak a Lehel Vezér Gimnáziumban, amelynek egykor tanára volt a költő, bemutattuk a költő életében kiadott verseskötetekből összegyűjtött Sajó-költemények kötetét, amely a Siker X kiadóban jelent meg, s részt vettünk (Lőrincz Aranka Sarolta) a Szakrális Művészeti Hetek  rendezvényein.

A KÉSZ jászberényi szervezetének ötven fős csoportja dr. Suba György elnök és titkár-felesége, Julika szervezésében október 3-án honismereti túrára érkezett Ipolybalogra, ahol a Palóc Társaság elnöke és tagjai várták a vendégeket. Az Árpád-kori szentkoronás templomban Dombi Ferenc jászberényi káplán  mutatott be misét, majd a helyi plébános ismertette a templom és a Szent Koronának a faluhoz fűződő történetét.

Ezután Z. Urbán Aladár kíséretével járták be a művelősdéstörténeti szempontból gazdag palóc vidéket. Elsőként Ipolynyéken álltak meg, ahol

Pobori Sándor Csemadok-elnök fogadta őket a tájház udvarán. A jászok itt nemcsak szellemi táplálékot kaptak a sok, régmúltat idéző tárgy, eszköz, viselet láttán, hanem Hrubík Béla polgármesternek köszönhetően némi testi táplálékhoz is hozzájutottak szíverősítő, pogácsa, fonott foghagymás, kávé és zsobráki „hegylé”  alakjában. Felfrissülve a nyéki finomságoktól és hallottaktól indultak napkelet felé. A szűkre szabott időkeret nem tette lehetővé, hogy minden faluban, amelyben pedig érdemes lett volna megállni, mert van valami nevezetessége, mégsem tehették, s áthaladva rajta vagy érintve, a kísérő mesélt a tudnivalókról. Gyürky Antal borászról (Szelény), Szeder Fábián palóckutatóról (Csáb), Mikszáth Kálmánról (Nagykürtös), Kubányi Lajos festőművészről (Alsóesztergály), a rárósmúlyadi beton körtemplomról, Krúdy Gyuláról (Szécsénykovácsi), Szent-Ivány Ferenc országbíróról (Ipolyvarbó), Kubinyi Ferenc levéltáros-történészről  (Kóvár), Ipolyi Arnold püspökről, a Magyar mithológia megteremtőjéről (Ipolykeszi).

Megálltak és sétát tettek a kékkői várban, ahol kis ünnepség keretében idézték a költő Balassi Bálintot az 1994-ben felavatott bronz emléktáblát megkoszorúzva. Főt hajtottak Madách Imre Az ember tragédiája halhatatlan drámaköltője előtt  Alsósztregován, ahol ugyancsak megkoszorúzták a költő ragyogó őszi fényben úszó síremlékét, miután Muhari Máté felolvasta a költő Sírom c. versét. Bussán Zsélyi Aladárra, a magyar repüléstörténet egyik kiemelkedő alakjára emlékeztek az emlékszobában, de a régi bussaiak hajdan használt mindennapi eszközeit és viseletét bemutató néprajzi gyűjtemény is csodálatba ejtette őket. Bombor Péter helyi ügyeletes az Ipoly parti volt cseh kaszárnyába vezette a csoportot, amelyben az Ipoly-hidak újjáépítésének terveivel s a volt hidak történetével ismerkedhettek. A kiállítás és az Ipolyon nemrégen ácsolt gyaloghíd látványa döbbentette rá a jászokat, mit jelent az egy nemzethez tartozóknak az Ipoly mint országhatár két partján élni, kisebbségben, elszakítottságban és országalkotóként …

Megilletődve és kegyelettől áthatva állták körül Molnár Katalin sírját, aki az Ipoly-hidak fáradhatatlan harcosa volt s kiről mint a Palóc Társaság vezetőségi tagjáról is emlékezett a Palóc Társaság elnöke. Zsélyben Bőhm András mérnök, helyi „lámpás” várta a csoportot, hogy bemutassa a jobb sorsra érdemes egykor pompázó Zichy-kastélyt és benne a temérdek néprajzi kincset rejtő helytörténeti gyűjteményt. Ugyancsak Bőhm András volt a „házigazda” a Nagy Palóc szklabonyai házában, ahol a sok látnivalótól bizony kissé fáradva jólesett a feketekávé képében megjelenő frissítő. Az emlékházban és környékén szinte minden: a volt kovácsműhely helye, a kis kápolna, a sarki bolt épülete, a temetőben az író húgának, Mariskának a vörösmárvány síremléke, a szülőház helyét jelölő betontömb, a valami csoda folytán épségben megmaradt parasztporták…, a nagy író, Mikszáth Kálmán emlékét idézi. Gáti Gábor Mikszáth szobrára

is jutott jászkoszorú s ezzel be is fejeződött az egész napos barangolás a jó palócok földjén.

Nem mentek haza üres tarisznyával a jászok. „Megigézte őket a táj szelíd lankás szépsége, ismerkedhettek a történelmi és irodalmi emlékekkel. A dombok és völgyek között megbúvó kincsekkel… Van mit tanulni az ott  élő testvéreinktől a hazaszeretet és magyarságukért történő fáradozás tekintetében.” -   írta az útról egy jász újságban megjelent beszámolójában Farkas Ferenc ny. főiskolai tanár.

2014  -   Pósa Lajos Emlékév

Az anyanyelvi kultúrát teremtő költő halálának 100. évfordulója megünneplését előkészítő és megvalósító emlékbizottság alakult. Az emlékév célja Az Én Újságom c. gyermeklap alapító szerkesztője életművének minél teljesebb körű megismertetése a magyar irodalmat és műveltséget kedvelő közönséggel. Az emlékév lehetőséget kínál arra, hogy az évfordulóhoz csatlakozó intézmények és szervezetek bemutassák a népi-nemzeti irodalmi irányzat jeles képviselőjének munkásságát. Az emlékév védnöke dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja. Tagjai: Csipka Rozália, a Siker X Kiadó vezetője, a PT tiszteletbeli tagja, Pósa Judit, a hagyaték gondozója, Kun Miklós Jenő Pósa-kutató, Sebők Valéria, a Pósa Irodalmi Kávéháztól és Tóthné Madarász Csilla CsemadokTV-elnök, Tóth Elemér polgármester.

SAJÓ SÁNDOR KŐBÁNYÁN

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ és a Kőbányai Írók, Költők Egyesülete rendezésében Sajó Sándor születésének 145. évfordulója előestéjén, november 11-én emlékesten idézték a költőt a KÖSZ Kő Café Galériában.

A kávéház megtelt az érdeklődőkkel, emlékezőkkel. Az est házigazdája, Kanizsa József író, költő, Kőbánya díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja köszöntötte a megjelenteket. Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorja előadásában hangzott el egy gyönyörű népdal: Elindultam szép hazámból…

Elsőnek Buzás Kálmán helytörténész szólt a költőnek Kőbányához fűződő  kapcsolatáról, majd Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja Sajó Sándor szülővárosáról, Ipolyságról, illetve a Szép szülőföldem Felvidék címmel napvilágot látott kötetről, amely a költő életében megjelent versköteteinek összes versét tartalmazza.

Sajó költeményei ezután hangzottak el. Az első verscsokorban a szerelem, a család témakörből egy válogatás, a másodikban a magyarság, haza vonatkozásában.  A kettőt Tálas Ernő operaénekes Álmodó Tiszapart c. dala kötötte össze.  A verseket a dr. Székely Mendel Melinda – Mendel György színészházaspár olvasta fel művészi-emberi alázattal, tisztán, érzelemdúsan. Majd Enyedi Béla daltulajdonos, énekes,  a Palóc Társaság

tiszteletbeli tagja Sajó általa megzenésített verseit énekelte gitárkísérettel. Az est végén elhangzott még a  Hazám, hazám, te mindenem ária.

Mendel György

Székely Mendel Melinda

Tálas Ernő

Kedves színfoltja volt a kőbányai Sajó-estnek, amikor Simon M. Veronika Munkácsy- és Krúdy-érmes festőművész, a Magyar Kultúra Lovagja, a Palóc Társaság tiszteletbeli és a Szent István Borlovagrend tagja, a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrend Zászlósborát nyújtotta át a Palóc Társaság elnökének. A résztvevők a Palóc Társasági Könyvek több kötetével gazdagodva s ajánlva vihették haza és olvashatják a téli estéken.

„NINCS MŰVELTSÉG, CSAK HA NEMZETI”

A 13. magyar versünnepről

Tizenhárom éve immár, hogy Sajó Sándor születési évfordulóján, november 13-án vagy környékén Ipolyságon találkoznak a költő tisztelői és a magyar verseket mondó fiatalok.

Véletlen folytán, de Sajó Sándor születésnapja két éve a magyar nyelv napja is. Azé a magyar nyelvé, édes anyanyelvünké, amely az ősidőkbe nyúlik vissza, mégis napjainkban megbecsülés, a jövőnek megtartása helyett még az ún. „közmédia” is soha eddig nem tapasztalt módon csorbítja és erőteljesen szorítja ki a mindennapi beszédből, használatból. Főleg a fiatalokra összpontosítva sulykolja beléjük az idegen kifejezéseket, az angolt elsősorban, de jócskán éri csonkolás a magyar szavakat is. Napjainkban nincs adás projekt, program, produkció, show, aktuális információ, struktúra, centrum, dotáció stb. nélkül, sem a magyartalan hadaró beszédmód szülte csonkásított, tehát csorba szavak nélkül, mint a vacsi, furi, ubi, turi, tesó… Jó Sajó Sándorunk A franciások c. versében már a 19-20. század fordulóján megírta:

„… a Nyugat is épp ezt hirdeti;

Nincsen műveltség, csak ha nemzeti,

És szellemünk, hogy büszke szárnyra keljen,

Nem szólhat másképp, csak nemzeti nyelven!

Sajátoddá e nyelv csak úgy lehet,

Ha színe, hangja együtt nőtt veled

Ha kiskorodban ez csengett feléd

S magadba szíttad báját, erejét!

Óh, ezt a nyelvet, a magyart, az édest,

Mindennél szebbnek s magadénak érezd;

Ezen a nyelven próbáld gügyögésed,

Mikor az ajkad első szóra készted,

Ez legyen bölcsőd altató zenéje,

Gyermekjátékid ez  a nyelv kísérje.”

Tizenhárom évvel ezelőtt jól gondoltuk, amikor ezt a sort választottuk a magyarságverseket mondók versenyének: „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” Mert valóban nagy s szent akarat kell ahhoz, hogy vállaljuk magyarságunkat, annak minden örömét, minden küzdelmét. Az idén is e jelszó, e nagy igazság jegyében folyt a versmondás november 13-án az ipolysági városi könyvtárban, ahol harminc alap- és középiskolás versmondó fiú és leány állt a közönség elé.

A műsor Solmoši Márta könyvtárvezető megnyitójával kezdődött, aki Zachar Pál városi elöljárónak adta át a szót köszöntésre. A verseny lefolyásának menetét és az értékelőket a Palóc Társaság elnöke mutatta be. A három tagú bizottság tagjai voltak: Csábi István Madách-díjas előadóművész, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola igazgató-helyettese, az értékelő bizottság elnöke, továbbá Csallóné Majoros Erzsébet előadóművész és Halmosi István, a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola igazgató-helyettese.

A verseny első részében valamennyi megjelent versmondó tanuló előadta az első választott versét, ezután derült ki, hogy kik jutottak a második fordulóba, ahol a versenyzők a második választott versüket adták elő.

A résztvevők ezután a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola éttermében fogyasztották el ebédjüket (az ebéd költségét egy ipolysági, neve elhallgatását kérő vállalkozó állta), ahonnan a Sajó-szobor koszorúzási ünnepségére sétáltak. Itt László Péter költő Sajó egyik versének részletét mondta el, a fegyvernekisek énekkara pedig a Himnuszt énekelte el. Koszorút helyezett el a szobornál a város, a könyvtár, a Honti Múzeum Baráti Köre, a Csemadok alapszervezete, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Szervezete, a Tormay Cécile nevét viselő társaság, a váci Katona Lajos Könyvtár valamint a Palóc Társaság.

Az eredményhirdetésre a könyvtárba siettek a résztvevők, ahol előbb a balassagyarmati Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaság mutatkozott be zenés irodalmi műsorával „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!” címmel. Tagjai: Horváth Lászlóné (Nagyi) versmondó, László Péter költő, előadó, Majer Zsolt ének, Palánki Éva és Palánki Lénárd furulya, Mészáros Gábor szájharmonika, Táborszki Richárd gitár ének.

Az eredményhirdetést már mindenki nagyon várta. Csábi István elnök szólította a versenyzőket, akik valamennyien emléklapot kaptak és a Trianon Társaság jóvoltából egy nagyon fontos kiadványt, amelynek címe Magyar Katekizmus. Ez az 50 oldalas könyvecske azokat a tudnivalókat foglalja össze, amit mindenkinek, minden nemzetét szerető magyar embernek illik tudnia az országcsonkításról, a nemzetünket ért trianoni sérelmekről, éljen bár a maradék-Magyarországon vagy az elszakított területeken.

 A korosztályonkénti első három helyezett a KERBA Webáruház ajándékát, egy-egy pólót is átvehetett képviselőjétől, Kerner Balázstól, aki szem- és fültanúja volt az egész napi rendezvénynek. Ketten különdíjban is részesültek, ők a Városháza csomagjával térhettek haza.

Kik a 2013. évi magyarságverseket mondó verseny díjazott nyertesei?

Az alapiskolások között

1. Szabó Regina, Ada (Bácska), Móra Ferenc Művelődési Egyesület

2. Zolcer Gábor, Ipolybalog, Ipolyi Arnold M. T. Ny. Alapiskola

3. Renczés Zsófia, Deáki, Alapiskola

Szabó Regina

Zolcer Gábor

Renczés Zsófia

Oroszlány Enikő

Középiskolás helyezettek

1. Oroszlány Enikő, Ipolyság, Szondy György Gimnázium

2. Pálffy Ágnes, Ipolyság, Fegyverneki Ferenc K.I.K.I.

3. Boros Noémi, Zenta (Bácska), Közgazdasági és Keresk. Iskola

Pálffy Ágnes

Boros Noémi

Különdíjban részesültek: Czeglédy Levente, Balogvölgy és Rédli Beáta, Ipolyság.

A verseny teljesítette a hozzáfűzött reményeket. Annak ellenére sikeresen megvalósult, hogy intézményes, pályázati támogatás sehonnan sem érkezett. Hála és köszönet övezze a szülőket, a felkészítő  és elkísérő tanárokat, amiért önköltségen, de részt vettek a rendezvényen, mert nyilván fontosnak tartják az ilyen hazaszeretetre nevelő alkalmakat. Köszönet illesse a már fent megemlített támogatókat és az ipolysági Összevont Középiskola igazgatóságát, amiért a délvidéki résztvevőknek térítésmentesen biztosítottak szállást, valamint az értékelő bizottság tagjait és a Tormay Cécile Irodalmi és Történelmi Társaságot, akik ugyancsak önként vettek részt és tiszteletdíj nélkül léptek fel, műsorukkal gazdagítva a 13. magyar versek ünnepét.

A verseny után érkezett az alábbi levél. Beküldője a zentai III. helyezett Boros Noémi, akinek őszinte véleményét szívesen adjuk közre.

 „Én nagyon jól megéltem ezeket a napokat. Örültem, hogy megismerkedhettem emberkékkel, szokásokkal, más nyelvjárással (palóc-nekem nagyon érdekes volt, de nekik meg biztos a miénk az). Kedves volt a fogadtatás, szépen levezették a programot, nem volt túl sok "mellék szöveg"(ami unalmassá tette volna). Sok szép szavalat volt. Tetszett, hogy ott a koszorúzás szerény volt, hogy ott nem az a lényeg, hogy mekkora a koszorú (minél nagyobb legyen,mint nálunk), hanem kisebb és annak is megvan ugyanúgy az a szép formája, hogy megemlékezünk. Nagyon szép volt az az előadás. A Nagyi Magyarnak lenni verssel nagyon megfogott minket illetve az utolsó megzenésített versnek örültem a legjobban, mivel én azt szavaltam Az nem esett jól, hogy kihúztak a versenyből és aztán nem kaptam emléklapot, de az a sok szép szó, amit kaptunk ott néhány személytől feledteti ezt is. Köszönöm maguknak is, hogy eljuthattam, mert így egy picit kikapcsolódhattam a mostani helyzetünkből!”   

PALÓC MESEMONDÓ VERSENY

A balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, a Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány és a Palóc Társaság 9. alkalommal hirdette meg az óvodák, az általános és középiskolák tanulói és a felnőttek részére a „Palócország – Meseország” mesemondó versenyt.

A felhívásban olvastuk: „Szokásaiból a palócság sokat elhagyott már. A mesék, a dalok egyre ritkábban csendülnek fel családi körben. Versenyünk célja újra felfedezni, megismerni és megismertetni a palóc vidék népmeséit, történeteit, továbbéltetni a hagyományos mesemondói stílust, és természetesen lehetőséget adni a palóc – magyar tájnyelvet beszélőknek, hogy megmutassák előadói tehetségüket s bizonyságot tegyenek e nyelvjárás sokszínűségéről, s az egyetemes magyarság számára talán kissé szokatlan kiejtésbeli sajátosságaink szépségeiről.”

A mesék a balassagyarmati művelődési központ színháztermében hangzottak el november 23-án. A szülők, tanítók, tanárok alkotta közönség jól szórakozott. A mesemondókat a dr. Lengyel Ágnes, Fábián Edit, Z. Urbán Aladár összetételű három tagú értékelő bizottság pontozta. Lengyel Ágnes néprajzkutató, a Palóc Múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a versenyzők többsége lakóhelye népviseletében állt színpadra s varázsolta elő azt a csodás régmúlt világot, amelyre csak a legöregebbek emlékeznek,

s amely széppé, élhetővé, emberivé tette mégis a küzdelmes életet. Nem hiányzott a humor, a jókedv, az összekacsintás sem. Városban vagy falusi környezetben élő, tanuló gyerekek a mese szárnyán egyforma biztonsággal élték bele magukat Lusta Jankó, az orvvadász, a pletykás asszonyok, a bölcs királyfi, a bugyuta ember, a rest legény vagy a büszke lány szerepébe.

Valamennyi szereplő jutalomban részesült a támogatóknak köszönhetően. Sorrendet nem állapított meg a bizottság, csupán minden korosztályból kiemelte a legjobbnak ítélt kis vagy felnőtt palócot. Így az Ipoly jobb partjáról érkező inámi Skerlec Kamillát az óvodások közül és a felnőttek csoportjában szereplő ipolybalogi Lőrincz Aranka Saroltát is. Sajnálatos, hogy tájunkról az inámi óvodásokon kívül sem óvoda, sem iskola nem képviselte Palócországot ezen a mesemondóversenyen… Ugyanakkor a jelentkezői létszám (42) mégis jelzi, hogy igény van a mesemondásra, hogy érdemes újabb versenyt meghirdetni, mert a palóc hagyományok és palócmagyar anyanyelvünk ápolása ezt követeli meg.

*

A Zalai Harangláb Egyesület és a Palóc Társaság

együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Kárpát-medencei diákok a magyar kultúráért című pályázat megvalósítására. Ennek lényege a Magyar Kultúra Napjához (2015. jan. 22.) kapcsolódó teendők ellátása, a fiatalok eljuttatása az eredményhirdetés helyszínére, a legjobb pályamunkák díjazása és megjelentetése.

SUGALLAT

A Szülőföldön Magyarul Társulás közreműködésével a Rákóczi Szövetség az idén is karácsonyi csomagokkal ajándékozott meg minden magyar óvodás gyermeket.

A csomagok tartalma kétféle volt: a jövő szeptemberben iskolába készülő kicsinyek füzettartót, tolltartót, Petőfi János vitézét és az Apáczai Kiadó könyvcsomagját vehették át. Az óvodában maradó vagy 2014-ben oda beírandó gyermekek csomagjában élelmiszerdoboz, színesceruza, kifestő, tolltartó volt. No meg mindkettőben két levél is, mindkettő a szülőknek címezve. Az egyik dr. Halzl József levele, a másik a magyar iskolaválasztás mellett szóló érvek 12 pontja. Ezek az apró figyelmességek a szeretet ünnepkörében, az új évet köszöntő hangulatban talán segítik a magyar családokat, hogy helyes döntést hozzanak, amikor „szemükfényét” majd iskolába íratják január – február táján…

ÉV VÉGI GONDOLATOK

„Minél több egy nemzet vértanúja, a nemzet maga annál halhatatlanabb.”

„Több az édes anyanyelv a kenyérnél és víznél is. Kenyeret mindenhol lehet koldulni, ha másképpen nem lehetne szerezni, vizet mindenütt nyújt a forrás, de az elfeledett magyar szót sehol nem adja vissza az idegen föld. Egyetlen szavunk elfeledése is árulásszámba megy.”

„Egy népet és országot semmi sem rendíthet meg jobban alapjaiban, mint ha saját fiai válnak belső ellenségévé.”

„Amint igaz, hogy a haza tart meg bennünket, úgy igaz az is, hogy nekünk is meg kell tartanunk a hazát.”

„A nótát se nem szokás, se nem kell ajánlani. Különösen a magyar népköltészet termését nem. Féltve őrzött kincse az már a kezdet óta a magyar kultúrának. Az erdélyi Kárpátok és a Hargita ősi magyar földjén másfél évezred óta küszködő és szenvedő székely magyar nép belső értékességének mélyen emberi és ritka szépségű megnyilatkozásai ezek a dalok is. Külön világuk és varázsuk van, ami még az idegent is megejti. Aki ezt nem érzi, és fel nem gyúl tőlük egész lénye, mintha elveszettnek hitt édesanyja szavát hallaná, az vagy nem magyar, vagy most megy a lelke veszendőbe.”

Sajó Sándor

Ú J É V R E