Hírmondó 2014 IV. negyedév

„A várakozás idejét a Fényre vágyakozással éljétek meg! 
Nem vagyunk bűnösök eredendően, hiszen a Tűz fiai, a Nap gyermeki vagyunk! 
Ez örömteli időszak,  Ne hagyjátok hát, hogy rátok telepedjenek az alamizsnázó rendezvények. 
Adakozzatok, ha úgy látjátok jónak, de ne ez a kampányszerű jótékonykodás határozza meg 
az ünnepi várakozásunkat! 
Senkit nem válthatunk meg, csak magunkat, azt is azzal, 
ha visszatérünk ősi erkölcsünkhöz, ami őseinket is naggyá és szentté tette.”

(Részlet tündérnóri írásából)

Bőhm András

A Mikszáth-szülők síremlékének avatásáról

Már harmadik napja készülődöm, hogy megírom a Mikszáth-szülők síremléke állításának történetét. De valahogy nem tudok hozzáfogni. Amit úgy Isten igazából megírnék, az hosszú lenne és nem volna jó, mert attól fölforrna a kisfazék. Hát majd megpróbálom röviden megörökíteni az eseményeket… Sajnos az összes adat sincs már meg, de Karcsi ( azaz Stiedl Károly budapesti lakos, akinek a felesége Mikszáth Gyula unokája, tehát az író dédunokája, vagyis az ott nyugvó Mixadt János és nemes Veres Mária az ő dédszülei) csinált fényképeket és ha azokat megkapom (azokat most a kolléganőm tartja lakat alatt a számítógépben), majd kiegészítem.

Mikor ide (a szklabonyai Mikszáth emlékházba teremőrként) kerültem, folytak a javítások és átépítések. Akkor még élt Szvircsek Feri barátom a salgótarjáni múzeumból és egy tanácskozáson itt Szklabonyán javasoltam, hogy szorítsunk ki pár ezer koronát a tatarozási költségekből és tegyük rendbe a szülők sírját is. Erre aztán sokféle vélemény hangzott el, hogy miért nem lehet, és mért nem jó az, amit a Feri azzal zárt le, hogy nem lehet ebből második Barguzint csinálni, és majd ha egyszer exhumálják az eltemetetteket és megcsinálják a DNS-tesztet, akkor majd lehet róla szó.

Utána nyakamba vettem Szklabonyát és Ebecket. A temetőket, a papot, a harangozót, idős embereket szólítottam meg, és ennek az lett az eredménye, hogy szereztem két egymástól független tanúvallomást (Pavlína Hrozováét Szklabonyáról és Jozef Dudášét Prágából), amelyek bizonyították, hogy Mariska sírja mellett a széttaposott dombocska valóban a Mikszáth-szülők sírja. Velük meg is egyeztem, hogy majd csinálunk velük felvételt, hogy a bizonyíték megmaradjon, de erre sajnos nem került sor s azóta már mindketten meghaltak...

Ugyanúgy nem kell senkinek (a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának, Praznovszkynak, Kovács Annának, a PIM munkatársainak..) a szerzett információ arról, hogy hol járt Kálmán az elemi iskolába és a többi emlék sem arról, amit felkutatttam, de ezekről egyelőre nem beszélhetek… Hát kinek szóljak még? Pedig az egyetlen hiteles forrás az Ebecken élő Szalay néni, és már ő sem fiatal…]

Stiedl Károllyal és kedves feleségével kb. egy éve találkoztam itt az emlékházban s mivel volt közös témánk (ők az elődök után kutattak a helyi anyakönyvekben), leültünk s egy kávé mellett elbeszélgettünk és megnéztük a temetőt is. Utána Stiedl úr (akkor még nem tegeződtünk) azt ígérte, hogy ő megszervezi a pesti rokonok között, és csináltatnak egy sírkövet. Én meg vállaltam a sírkeret elkészítését terméskőből. Ennek az idén nyáron kellett volna elkészülnie.

Apródonként fölhánytam a sírhelyre a földet, elplaníroztam, a a szklabonyai polgármesterasszony pedig a munkanélküliekkel kiásatta az alapot. Azonkívül tőle kaptunk zúzott kavicsot is a betonba. Vasat, cementet vettem, megfelelő kő volt nekem otthon s így egyszerűnek látszott a dolog. Egy hétfőn el is jöttünk négyen zsélyiek. A mester, két sitnyík, meg jómagam és nekifogtunk. Ez a sírkeret azonban olyan rosszra sikerült, hogy Nagypál Sándor sírköves ajánlatára azt harmadnapra alapostól együtt szétvertem és kihordtam a temetőből. Megfogadtam a szklabonyai sírkövest, aki a betonkeretet a fényesített műkő fedőlapokkal együtt 420.- €-ba kalkulálta és a harmadik ígért terminusra 530-ért meg is csinálta. Így az összköltség elérte a 650,- Eurót. Ezek térítésére aztán összejött 468.- Euro: a Csemadok NTV 200,-Euro, Ipolynyék község 100,- Euro, Apátújfalu község 100,-Euro (bár ezt még nem kapom meg, de lehet), a SzNM SzMKM részéről pedig 68,- Euro.

Szegény Karcsi se járt jobban, mint én, mert még Csenei Mikszáth Kálmán se járult hozzá a költségekhez s így a sírkő költségei az ő kasszáját terhelik.

Így jött össze a felújított sír a Stiedl család és egy marék palóc összefogásából. Közben Pásztor Sándor alelnök, a Mikszáth Kálmán Társaság nevében felajánlotta, hogy Mariska sírkövét felújíttatja. Ezt egy balassagyarmati sírköves meg is csinálta. Stiedlék mindkét követ speciális olajjal lekenték, nagyon szép lett.

Igazán örülök, hogy mindkét sír rendben van, van rajta virág, gyertya... Látszik, hogy nekünk, palócoknak Kálmán bátyánk olyan kedves és fontos, mint mi voltunk neki. Most már a látogatókat szégyenkezés nélkül vezethetem a temetőbe az elődök sírjához.

Megemlékezés – A síremlék felavatása

Szeptember 10-én délután, kb. húszan gyűltünk össze a szklabonyai temetőben a Mikszáthok sírjánál. Meghitt, őszinte, családias hangulatban folyt a tiszteletadás. A bevezetőben fogadtam a jelenlévőket, megköszöntem a munkát, a támogatásokat név szerint.... Stiedl Károly és Pásztor Sándor mondtak rövid beszédet. Méltatták Mikszáth Kálmánt, az elődöket, beszéltek az akció időszerűségéről és fontosságáról, köszönték egymásnak s a Victoria Kultúregyesületnek az elvégzett munkát (én kértem, hogy ne néven említsenek, mert nem a SzMKM képviseletében akartam ott szerepelni), s méltatták az együttműködést.

Jelenlevők: Stiedl Károly és felesége, Csenei Mikszáth Kálmán, Pásztor Sándor és felesége, Békéssi János sírköves Balassagyarmatról, a Mikszáth Kálmán Társaság tagjai (dr. Bacskó József és két-három személy), Bodzsár Gyula, a Csemadok NTV képviseletében Balogh Gábor elnök és Kliment Éva titkár, további két-három személy, Görföl Jenő, a Csemadok Országos Választmánya nevében, Fekete Márta, a Csemadok Szenci Területi Választmána nevében, Marta Kálovcová, Szklabonya polgármestere, Németh Zita, az emlékház lektora, Kajtor Tibor, Kiškováč István (zsélyiek) és még mások.

A kultúrműsor megérdemli a kiemelést. Pásztor Sándorné, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanárnője egy nívós, meghatóan szép programot készített és adott elő két diákjával (Kovács Diána és Siklai Stefánia). Részleteket olvastak föl Mikszáth Kálmántól származó Mikszáth János nekrológból (Stiedl Karcsi ajánlatára), szintén szövegrészeket, melyekben az író édesanyjáról írt, többszólamú előadásban hallgattunk evangélikus egyházi énekeket... Igazán tartalmas és szép megemlékezés volt.

A síremlékeken koszorút helyezett el: a Stiedl család, Csenei Mikszáth Kálmán, Fekete Márta, a Mikszáth Kálmán Társaság, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, a Csemadok, a Viktoria Kultúregyesülete és még többen mások

Mikszáth-szülők sírjánál

„Az élet tulajdonképpen mindennap kezdődik”

Krúdy-emlékezések Óbudán és Szécsénykovácsiban

Lehet kerek vagy csak évközi évforduló, vannak, akik minden évben megemlékeznek nagy írónk, Krúdy Gyula születésének évfordulójáról. Most a 136.-ról, Óbudán a Kéhli vendéglőben és Szécsénykovácsiban, a dédszülők falujában. Itt is, ott is a csodákban hívők lelkesedéséből, az író gondolatát idézve: „Hiszek a csodákban: életünk, egészségünk, épségünk, nem boruló elménk: csodáknak láncolata.” Tegyük hozzá: az évenkénti megemlékezések is csodaszámba illők, főleg az Ipoly menti kis faluban.

Október 9-én a Kéhli Zeneterme telt meg érdeklődőkkel, emlékezőkkel. Ki más? Most is a Krúdy Gyula Irodalmi Kör szervezte a rendezvényt, amelyen versek, prózarészletek hangzottak el (Keres Emil Kossuth-díjas színművészt mindig élmény hallgatni!), díszokleveleket nyújtottak át és természetesen a terem falán levő Krúdy-emléktáblára is koszorú került (ezúttal Szécsénykovácsi, a Palóc Társaság és a Csemadok részéről).

Tíz nappal később pedig az Ipoly menti faluban került koszorú a dédszülők sírjára és a község központjában álló emléktáblára, amelynek környezete is szépen megújult, méltó lett mind az íróhoz, mind a település többszázados múltját időző kopjafához. A faluházban a Krúdy-kör tagjai (Fenyves Mária Annunziata, Király Lajos, Kanizsa József, Németh Nyiba Sándor, Szénási Sándor István) olvastak fel alkotásaikból, Szeredy Krisztina énekművész pedig a jó hangulatról gondoskodott. Filip József polgármester, a helyi megemlékezések szívenviselője a falu nyugdíjasait lepte meg étellel-itallal, egy kis figyelmességgel, tudván tudva a Krúdys gondolatot: „A szív leghűségesebb társa életünk fenntartásában, a gyomor.”

„Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!”

A magyar versek ünnepe az Ipoly partján

Másfél évtizede majdnem, hogy a Palóc Társaság a fenti címmel először hirdette meg a magyarságverseket mondó általános és középiskolás tanulók számára a Sajó Sándor nevével fémjelzett versünnepet.

A 2014. évi versenybe 35-en jelentkeztek. Felvidékről, az Ipoly bal partján élőktől és Délvidékről érkeztek a nevezések. Örömmel nyugtáztuk, hogy Délvidéken is erőre kaptak a hazafias költeményeket előadó ifjak. Ebből eredően Délvidék egy új góca lehet, vagy már az is törekvésünknek, hogy egyre több fiatal olvasson, tanuljon és mondjon magyarságverseket, mert ezáltal magyarságuk erősödik.

E törekvésünkben élen jár az adai Krizsán V. Vilmos és csapata. Krizsán Vilmos a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (Vancsesz) elnöke, s évek óta részt vesz versmondó fiatalokkal az ipolysági rendezvényünkön. Most ősszel a vajdasági választásokon őt is megválasztották a Magyar Nemzeti Tanácsba. Reméljük és hisszük, hogy e tisztségét gyakorolva bizonyára hathatósan és ténylegesen is hozzájárul majd Sajó Sándor és a magyar hazafias költészet minél szélesebb körben történő népszerűsítéséhez, amely végső soron a délvidéki magyarság anyaföldet megtartó, anyanyelvet őrző és továbbadó küldetés-vállalását is jelenti és eredményezheti. Ezzel együtt pedig közös nagy nemzeti célunkat, a megmaradást is hathatósan szolgálja. Krizsánék tavaly Adán, az idén november 8-án Kishegyesen, már második alkalommal szervezték meg a Sajó Sándor hazafias versmondó versenyt , amelynek szintén 35 résztvevője volt. Közülük hárman jöttek el Ipolyságra Délvidék képviseletében.

Az ipolysági rendezvényt ezúttal is megtisztelte jelenlétével a 102 éves Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanító néni, vagyis Ilonka Néni, aki augusztus óta lányával, dr. Fehérné Tamás Judittal a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja is. A versmondó verseny megnyitójának külön említést érdemlő eseménye volt, hogy Csábi István Madách-díjas előadóművész átvehette a tiszteletbeli tagságról szóló okiratot. Csábi István évek óta a versmondó verseny értékelő bizottságának tagja illetve elnöke és a Palóc Társaság egyéb rendezvényein is gyakran szerepelt előadóként, önzetlen segítőként. Az idei versenyen „jelent meg” először a Társaság hirdető ponyvája (molinó, hogy értsük – magyarul…), amely a címert láttatja.

Megalkotását Lukács Ágnes tanárnak, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjának köszönhetjük.

Solmoši Márta könyvtárigazgató házigazda üdvözölte a megjelenteket, majd Baráti Tamás alpolgármesternek adta át a szót, aki köszöntőjében sok sikert kívánt a versmondóknak. A versmondást a Csábi István elnök, Illés Ivett és Halmosi István összetételű versenybizottság értékelte. Ezután léptek a képzeletbeli dobogóra a fiatalok, akik Sajó Sándor, Petőfi, Vörösmarty, Juhász Gyula, József Attila, Ady, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Reményik Sándor, Wass Albert, Pósa Lajos, Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos stb. verseit mondták el mélyen átélve, sokszor érzelmektől fűtötten. Az eredmény minden szakmai szempontot mérlegelve, igazságosságra törekedve született meg így:

Az alapiskolások korosztályában:

1. Szmolka Barbara, Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola

2. Czeglédy Levente, Rimaszombat, Tompa Mihály Református Gimnázium

3. Antal Réka, Palást, Palásthy Pál Egyházi Alapiskola

és Kőműves Csenge, Kishegyes

Különdíj: Mácsadi István, Farnad, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

A középiskolások korosztályában:

1. Renczés Zsófia, Galánta, Kodály Zoltán Gimnázium

2. Tóth Zalán, Kishegyes

3. Oroszlány Enikő, Ipolyság, Szondy György Gimnázium

és Zolcer Gábor, Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola

Különdíj: Hrubiak Laura, Balassagyarmat, Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola

Renczés Zsófia

Zolcer Gábor

A templom előtti téren a költő mellszobránál koszorúzási ünnepségen tisztelegtek a rendezvény résztvevői. Zolcer Gábor versmondó diák és Wollent Andrea vezetésével a Fegyverneki-iskola kórusa közreműködött. Cságoly Péterfia Béla, a Szózat c. világhálós hazafias folyóirat szerkesztője, a versmondó verseny fővédnöke mondott ünnepi beszédet. Őrt a cserkészcsapat tagjai álltak.

A jutalmakból bőven jutott a szereplőknek. Ezt tette lehetővé a KERBA webáruház (Sajó kézírásos pólók), a fővédnök, a Trianon Kutató Intézet valamint a Városháza felajánlása. A

Oroszlány Enikő

Tóth Zalán

A koszorúzók sorában Ilonka néni

A fővédnök beszéd közben

Sajó Sándor koszorúi

A Palóc Társaság a versmondóknak a Jó itt élni! c. kiadványát és a Magyar katekizmus c., a trianoni országcsonkítás megdöbbentő adatait tartalmazó füzetet (a Trianon Társaság ajándéka) nyújtotta át a versmondóknak, a felkészítő tanároknak pedig a Magyar úton c. kötetét. A rendezvény támogatói között találjuk még dr. Fehérné Tamás Juditot és Zolcer Gábor vállalkozót, Pokorný Ondrusz Annát valamint azt a nevének elhallgatását kérő lelkes hazafit, aki a résztvevők ebédjének és a délvidékiek szállásköltségét állta. Köszönjük az önzetlen segítségét valamennyi támogatónak!

A „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel évente meghirdetett magyarságverseket mondó verseny egyik jelentős rendezvénye a huszonöt éves Palóc Társaságnak. Üdvözölnénk, ha a szülőváros is jobban a magáénak érezné mind nagy fiát, mind a rendezvényt s az eddiginél hathatósabban támogatná a már hagyományosnak mondható rendezvényt. Örülnénk, ha Délvidék példáját követve a maradék Magyarországon is felébredne valakikben a vágy, hogy megszervezzék saját „hazai” döntőjüket s ily módon az ipolysági valóban „össznemzeti összefogássá” emelkedne. Ehhez nem pénzre van szükség elsősorban, hanem ötletre (ezt már megadtuk!), leleményességre, szervezői képességre, de mindenek előtt céltudatos „szent akaratra”.

VAN EGY ÁLMON…

Cságoly Péterfia Béla

Tisztelt Hallgatóság!

Nem megemlékezni, hanem ünnepelni jöttünk ide Sajó Sándor szobrához. Ünnepelni, mert az 1868. november 13-án Ipolyságon szültetett költő a legszebb magyarságversek szerzőinek egyike. Ünnepelni, mert művei a mai napig aktuálisak, ünnepelni, mert verseit olvasva úgy érezzük, ma is közöttünk él. Tudatlanságból csak a magyar irredentizmus ébren tartójaként számontartott költőt, 1990-ig, a kommunista diktatúra agyonhallgatta az internacionalista-, szovjetbarát cseh és szlovák kommunista hazaárulók állítólagos érzékenysége miatt, holott csak attól féltek, hogy kiderül az igazság, miért és hogyan verték, szakították szét nagyhatalmi érdekek a Magyar Királyság által birtokolt közös szülőföldünket, a Kárpát-medencét.

Sajó a legnagyobb magyar katolikus költők egyike, hisz a valóság objektivitásában vallja is a lét fensőbbségét, vallotta a szellem felsőbbségét az anyag felett, fensőbbségét a gondolkodás felett, amelynek megértéséből fakadt alázata a Nem-Énnel szemben. Vele érezzük azt a két végtelenséget, mely költészetének mintegy kettős pólusa: az Istenit és a magyar fájdalmat.

Sajó kiváló műfordító, szerelmi lírája pedig az igazán emberiessé finomodott és emelkedett szerelmi költészet anélkül, hogy álszemérmessé és igaztalanná válnék, anélkül, hogy lemondana a szerelem örök nagy mottóiról: a sejtetésről és a másikat legyőzni, lenyűgözni törekvéséről. De ez a nagy emberi szenvedély, amely Adynál minden fázisával a nyilvánosságra tör, Sajónál, a szemérem fátylába burkolózik, halk titkos sóhajjá, vágyó érzelemmé lesz, minden szétfolyó ellágyulás nélkül. Sajó szerelmi költészete egyenes ellentéte hazafias darabjainak, amelyekben a harcos, életerős, tettrekész domborodik ki.

Tény, hogy Sajó verseire leginkább a trianoni szétszakíttatás után figyeltek fel az emberek. Amíg a felvidéki magyar irodalom másik apostola, a papköltő Mécs László mellett, aki szélesen hömpölygő versekben kongatta a harangszót, hogy vigasztaljanak, addig Sajó irodalmi munkásságával teljesítette be a magyar lét megtartásáért és a Kárpát-medence területi egységéért folytatott küzdelmét. A Felföldön több száz éve békében együtt élő cipszerek, szlovákok és magyarok egységét, Erdélyhez és a Délvidékhez hasonlóan elsőnek a Habsburg Birodalom vezetői próbálták ármánykodással megbontani, elsősorban cseh sugallatra. E módszerhez, vagyis az osztrák-cseh uszításhoz szervesen kapcsolódott az 1900-as évekre a brit és francia Tőke félelme, a gazdaságilag és politikailag egyre tekintélyesebb dualista Monarchiától, így aktívan támogatták a cseh Masaryk és Benes, önérdekű, becsvágyó rombolását. A Felföldön élő szlovákok legtöbbje értetlenül fogadta a hazugságokkal és megtévesztésekkel megalapozott, Trianonban kikényszerített új ország cseh urainak magyarellenes ámokfutását, akik fennen hirdették, „felszabadultatok a magyarok önkénye alól”. Eközben mindössze öt évvel később Andrej Hlinka páter, az akkori legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta: »Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.«

Azt is kevesen tudják vagy akarják tudni, hogy a Heringer Sándorként született költő nemcsak a magyarság, hanem a Kárpát-hazában élő összes keresztény nemzetiség, így a szlovákok költője is volt. Fontos, hogy mindenki előtt megvilágítsam, amit Sajó 1905-ben, tizenöt évvel a szétszakíttatás előtt kimondott, azt, amit Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor, Gárdonyi Géza eredetileg Ziegler Géza, és számtalan írótársuk már szintén rég megértett, hogy a benne-bennünk bugyogó idegen vér ellenére magyarnak született-születtünk, hogy magyarnak lenni mit jelent. Szívüket behálózta a Szent Korona szakralitása, bíztak egy, többek közt gróf Széchenyi István, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Márai Sándor nevével fémjelzett konföderatív Kárpát-medencei állam, a Kárpát-szövetség létrehozásában.

Napjainkban az Európai Unió komisszárjai ugyanazt az „Oszd meg és uralkodj!”-játszmát játsszák a volt kelet-európai országokkal, a magyarokkal, szlovákokkal, szerbekkel, ruszinokkal, románokkal. Ha visszatekintünk a múltba, a magyar és a szlovák politikai elit az elmúlt száz évben rengeteg hibát, bűnt követett el népeink ellen. Ameddig kisstílű, önérdekű, szűklátókörű politikusaink hatására a Kárpát-medencében élők egymásra acsarkodnak, addig sohasem tudjuk elfoglalni a minket megillető méltó, vezető helyünket Európában.

Van egy álmom: hogy bíztató jövőnk nem az Európai Unióban, hanem a konföderatív Kárpát-medencei államban, a Kárpát-szövetségben van, amely még az én életemben létrejön és visszaállítódik a Kárpát-haza területi egysége, Szűz Anyánk, a Napbaöltözött Asszony védelme alatt.

(Elhangzott Ipolyságon a költő szobránál 2014. november 13-án)

A MAGYAR NYELV NAPJA 2014

Bármily lehangoló is napjaink társadalmi, közéleti csapodársága, a csalódás, a kiábrándulás a politika szülte közhangulat, azért az, hogy újból megtelt az ipolysági városi könyvtár olvasóterme ünneplőbe öltözött fiúkkal, lányokkal és az őket nagy reménnyel elkísért szülőkkel, tanárokkal, mégiscsak üzenetértékű. Üzenete annak, hogy van remény a megmaradásra. Van, mert „…vannak még magyarok…”, ahogy Sajó Sándor is írta egyik költeményében. Vannak magyar szülők, akik gyermeküket magyar szellemben nevelik, vannak tanárok, akik a rájuk bízott ifjakkal lelkesen és lelkiismeretesen megismertetik és megszerettetik a dicső magyar múltat, fejlesztik önazonosság tudatukat, a magyar jövőre készítik fel őket. És van a Palóc Társaság, amely lehetőséget teremt arra, hogy ezek a magyarságismerettel és magyar műveltséggel felvértezett fiatalok tehetségüket kibontakoztassák és megmutassák a kortársaknak, a világnak. Róluk, mindnyájukról van igazságtartalma a kijelentésnek: ők azok, akik hisznek a magyar megmaradásban.

És nemcsak hisznek, hanem tesznek is érte. A magyar vers ünnepe, a magyarságverseket mondó magyar fiatalok, alap- és középiskolások versenye az ipolysági születésű költő születésnapján, azaz november 13-án zajlott a hajdan volt Hont vármegye székhelyén. Az ünnep kétszeresen is ünnep volt, hiszen 2011 óta ez a nap a magyar nyelv napja is. Merő véletlen, de felfoghatjuk úgyis, mint égi üzenetet:

Magyar, vigyázz a nyelvedre! Vigyázz rá, mert magyar nyelved az IGE, ami isteni eredetű, az ősnyelv, s tisztaságának őrzése, továbbadása utódaidnak ugyancsak isteni intelem.

Éppen most, napjainkban, amikor a beszédformáló, ismereteket közvetítő, szórakoztató alkalmakat birtokoló hanghordozók éjjel-nappal ontják magukból az idegen szavakat, az utóbbi időben főleg az angol kifejezéseket, ráadásul ugyancsak idegen, magyartalan hangsúllyal, fülbántó hadarással tetézve, s ezek így beékelődve a magyar mondatszerkezetbe, hangsúlyba, szókincsbe, fülbe, tudatba egyre nyilvánvalóbban elfoglalják a magyar szavak helyét, kiszorítják, feledtetik, megsemmisítik a kifejező, értelmes, szép magyar szavakat, mondatszerkezetet, beszédmódot s vele a magyarra jellemző gondolkodást. Így lesz édes anyanyelvünkből egy madáchi kevercs nyelv, így silányul a nyelvi tudata a magyar embernek, míg végül teljesen elhal, kihal… Ez a célja a projekteket vagy prozsekteket, programokat, produkciókat harsogó ripacsoknak, állami tisztségviselőknek, félrevezető, magukat szégyentelenül még nemzetinek és kereszténynek is álcázott hazát rontó és hazát árulóknak. Nem kell egyetemet végzett, rangos címet viselő embernek lennünk ahhoz, hogy észrevegyük: a magyar nyelv napjának legnagyobb hangsúlyt kapott eseményét az iskolásokkal egy vers közös elmondatása jelentette. Most is, 2014-ben is. Szép, tarthatnánk joggal, ha mellette egy csomó más összetevője is lenne ennek a napnak. Pl. rendszabályozás megalkotása és betartatása a cégek elnevezésében, a boltok, bevásárló központok hirdetéseiben, feliratozásában, a rádió- és tévébemondók kötelezően előírt magyar szóhasználatában, legalább arra törekvésében és így tovább. De ilyen nincs, s ezenközben a parlamentben (csak ritka, kivételes esetben írják s halljuk Országháznak), a hírcsatornákban, az értekezleteken, a megmozdulásokon, a csevegésekben a magyartalanítás „ékes” szavai zúdulnak ránk a hírbemondók, a szószólók, az előadók, a véleményt alakítók szájából. Semmi sem történt, történik a magyar nyelv megtartása, használása, védelme érdekében!

A hírverés helyett maradt a reklám, a műsor helyett a program, a tisztességes helyett a „fér” (fair), a leleményes, ötletes helyett a kreatív, az előrejelzés helyett a prognózis, az időszerű helyett az aktuális, a tájékoztatás helyett az információ, a megújuló helyett az innovatív, a nemzedék helyett a generáció, az elsőbbség helyett a prioritás, az üzlet helyett a biznisz (business), az érdekszövetség helyett a klikk … És így tovább! Félreértés ne essék: nem valamennyi, már meghonosodott, „magyarosodott” idegen szó ellen emeljük fel szavunkat, sokkal inkább a magyar nyelvnek a közéletből való kiszorítása ellen, a magyar nyelv megvédése mellett törünk lándzsát!

Az idegenség majmolása, az angolosodás elburjánozása, e lassan gyorsuló, de biztosan ölő méreg ellen is szót emeltünk a Sajó Sándor nevével fémjelzett rendezvényen. E tudatot ferdítő, gazosító gyakorlat ellen is szóltak a versmondó fiatalok, erre a galád gyakorlatra is fény derült a szívet-lelket gyönyörködtető hazafias verseket előadó ifjú tehetségek versmondása alatt, s ragyogó arcukon, csillogó szemükben a jövő ígéretét láttuk, a küzdés értelme fénylett.

Tavaszi, rövid előadó körútját először szerveztük meg a Székelyudvarhelyen élő Balla Ede Zsolt fiatal kutatónak, szociológusnak. Akkori sikere eredményezte, hogy ősszel ismét a Felvidékre látogatott s a siker most sem maradt el, sőt, csak fokozódott. Ezúttal Tornalja, Losonc, Ipolyság, Zselíz, Somorja és Dunaszerdahely voltak az egyenes körút állomásai. Köszönetünket fejezzük ki a fogadó helyeken a lelkes szervezőknek, kiknek segítsége nélkül nem valósulhattak volna meg az előadások. A Velemértől Csíksomlyóig a magyarság szent helyei címmel tartott előadássorozat általunk történő értékelése helyett következzenek a levelek, amelyek az egyes helyszínekről érkeztek.
Tornalja
    „Egy csodálatos Ember járt nálunk.Köszönet Magának is. Szebb, igazibb lett a Világ. Az Isten áldja. DON A. Márton Gyula”

    Zselíz, Ipolyság
    „Ede okt. 12-én vasárnap délután érkezett. Délután négy órakor tartotta első előadását a felnőtteknek Zselízen, a Magyar Házunkban, A létszám nem volt híres, úgy 15-20-an lehettek. Akik azonban ott voltak, azok meghatározó emberei a helybeli magyarságunknak. Egy kétórás előadás volt, ami rövidnek tűnt, olyan jó volt. Másnap délután Ipolyság következett, egy alapiskola. 50-60 körül volt a diákok létszáma, és minden tanár ott volt, aki tehette, nem úgy mint tavaly Zselízen.A siker itt is elkönyvelhető.
    Jövő tavasszal visszavárják Edét. Azóta már több iskola is jelezte, szívesen várják ott is. Azért terjed a hír. Az anyagiakat Ede kérése szerint rendeztük.
    Vasárnap és hétfőn nálunk aludt a nyíri házunkban. Esténként még jókat beszélgettünk. Igyekeztünk jó házigazdák lenni, mindenkinek küldtünk apróbb ajándékokat. Edének egy kis felvidéki bort, könyveket adtam. ( köztük, amit itt hagytál nekem felhasználásra). Ede jövő márciusában tervezi következő körútját. Készül harmadik könyve is. Az egész itt tartózkodása , mivel már ismerősként jött, felszabadultabb, barátibb volt.
Mácsadi János”

Somorja, Dunaszerdahely
    „Balla Ede Zsolt somorjai és dunaszerdahelyi előadásai fennakadás nélkül lezajlottak.
    Patassy Sándor a Vermes Villában biztosított neki mindkét éjszakára egy takaros kis lakosztályt. Az előadásokról sajnos felvételt nem tudtunk biztosítani, mert minden megszólított, aki kamerával rendelkezik éppen mozgósíthatatlan volt.
    Edének tetszett a környék, kicsit Somorját is befutottuk. Az itteni előadásra kb. 30 körüli ember jött össze. Pozitívum, hogy ezúttal az alpolgármester is megtisztelt, nyitott tudatú fiatal értelmiségiek, és nyugdíjas tanítók (pl. Galambos Ella néni és Varga Katalin, akinek a neve a múltkor nem jutott az eszembe) is eljöttek.
    Nagyon lelkes volt a hallgatóság, így a márciusi folytatásra szerintem Ella néni és Katalin összeverbuválnak minden mozgósítható egyént.
    Dunaszerdahelyen is kb. ugyanilyen számban jött össze a közönség. Mivel előző nap este Somorján elmondta, hogy nem találkoztatok Ipolyságon, ezért Dunaszerdahelyre vittem Edének ajándékba a nálam lévő Palóc Társaságos könyvekből.
Röviden így és ily módon zajlott le az esemény. Köszönet az előadásötlet felvetéséért és a segítségedért, amely nélkül nem valósulhatott volna meg ez a jó kedélyű előadás, melynek minden szavát szomjazva szívta magába a közönség.
Polgár Hajnalka”
Az előadó írta a körútról:
    „Kedves Aladár!
    Bizonyára sok csuklás lehetett részedről, hiszen az elmúlt napokban sokat emlegettünk! Személyesen ez alkalommal nem találkoztunk, de minden helyszínen érezni lehetett jelenléted. Ezúton is köszönöm, hogy e csodálatos út szervezésében segítségemre voltál.
    Minden helyszínen igen nagy szeretettel fogadtak, mint a királyokat, úgy elláttak s ami igazán jólesett, tiszta szívből tavasszal visszavárnak... Így (ha a Teremtőnek is azonos a szándéka), a fecskékkel együtt én is visszatérek e csodálatos tündérkertbe, mely Felvidéknek neveztetik! Útközben volt szerencsém megnézni a karaszkói templomot, és eljutottam Garamszentbenedekre és Malonyára is, a botanikus kertbe. A további kismillió csillagot következő utam alkalmával szeretném szívembe zárni, és lehet, hogy már nem magamban, de feleségestől érkeznék. Ez idővel elválik …)
    Pénteken értem haza, jelenleg pihengetek, gyűjtöm az erőt a következő lépéshez. Még egyszer köszönöm közbenjárásodat. Szeretettel ölellek: Ede”

A példa
követésre méltó

Szívből örülünk annak, hogy a palócok fővárosában, azaz a szépülő Balassagyarmaton is találkozhatunk immár az ősi magyar írással, a rovásírással. A Polgárok Balassagyarmatért Alapítvány és Palóc Szövetség kezdeményezésére állították a városba bevezető közutak mentén a rovásírásos üdvözlő táblákat. A képen látható az ideiglenes magyar-szlovák országhatár közelében, a TESCO előtt fogadja a városba érkezőket.

Árvai Hajnalka

SIRATÓ

        Ülök halálos ágyadon s fogom kezed.
        Az nem lehet, hogy elengedsz! Az nem lehet!
        Ezernyi fényszállal a létünk egybefont,
        Könnyezve bámulom az Európányi
        Kórteremplafont.

        Lüktető szívedből múltképek zajlanak,
        Százados remények rám átáramlanak,
        S belőled évszázad mérge fáj át belém.
        Ha elmúlsz, a vérem is ott szárad majd a
        Gyilkosok kezén.

        Kihunysz, s szülöttidnek meggyalázzák sírját,
        Emlékeid kiirtják, vagy általírják,
        Rákóczit, Kossuthot, Mikszáthot, Jókait,
        Madáchcsal, s Petőfivel elorozzák vagy
        Elfeledtetik.

        Ne halj meg! Nyugodj meg reszkető kezemtől!
        Ki túlélted diktátumsebed „ezektől”,
        S véznán talpra álltál igazságra vágyva,
        Dacoltál dekrétumokkal, most hogy mehetsz
        Önként halálba?

        Nem ment kötés, dől a vér ütőeredből…,
        Álmatlan rám száll a kórság életedből.
        Isten, ha vagy, engedj Őbenne élni még!
        Öklendezd ki a gyilkos mérget, s támadj fel
        Lelkem Felvidék!

        Nincs remény!? Fájdalomkeresztről lebomlón
        Búcsút veszünk Nagyboldogasszonyunktól,
        S talán Ő megbocsájtja majd, amit én nem
        Vérrontó véreimnek, hogy e halált kellett
        Végig élnem.

V e n d é g k ö n y v

„Az ember években méri az idő múlását, a történelem viszont nemzedékekben, ezért is jó megörökíteni és az utódoknak hírt hagyni az arra érdemes dolgokról!

Balassagyarmat, 2014. aug. 10.

Csipka Rozália – Siker Kiadó”

„Nagy megtiszteltetés számomra a Palóc Társaság tagjává válni, lelkes emberek csoportjának részesévé. Köszönöm a sorsnak, hogy Veletek dolgozhatok! ”

2014. 8. 10.
Filip József

„Eggyé forr hitünkben múlt, jelen, jövendő,
Erős gyökerekből óriási fa nő.
Gyökere a múltnak, nem szakad el soha,
Jelenünk a törzse és a lombkorona.
Jövőnket Ti írjátok, kik e Földön éltek
Dicső utódai a nagy Magyar Népnek.

Tisztelettel Mácsadi János, Zselíz

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjává válhattam. Köszönöm! A Palóc Társaságnak további sikeres éveket kívánok! Adjon a jó Isten az elkövetkezendő évekre is sok erőt és energiát Urbán Aladárnak e nép-, nemzetnevelő munkájához!”

Szeretettel dr. Fehérné Tamás Judit, 2014. 08. 10. Bgyarmat

„Sok erőt, kitartást és hitet kívánok az elkövetkező évekre is!!”

Tamás Ilonka néni

„Tisztelt Palóc Társaság! Palócnak születni isteni adomány, kitüntetés és kegyelem. Azt, hogy ezt megtanultam, drága jó családomnak köszönhetem. Azt, hogy ma büszkén vállalom és hirdetem, az olyan palóc-magyari testvéreknek köszönöm, mint akik a Palóc Társaság tagjai. A családom, a mai felfogásom szerint. A Jó Isten éltesse mindnyájunkat! Az hogy tiszteletbeli tag lehettem, mérhetetlen ajándék, melyet külön köszönök!”

Kelt Balassagyarmaton, 2014. augusztus 10-én, a 25. évfordulón! Szeretettel Lukács Ágnes

„Köszönöm a Tiszteletbeli Tagságot, ezt a külön figyelmet. Kívánok további jó együttműködést őszinte zalai szívvel: Kanizsa József”

Balassagyarmat, 2014. 08. 10.

„Most már nemcsak jó ponkoszi görög vagyok, hanem jó Palóc is! Nagyon köszönöm a bizalmat, hogy gondoltak rám!”

Tisztelettel és barátsággal Szidiropulosz Archimédesz

Balassagyarmat, 2014. aug. 10.

„Köszönöm, hogy már nemcsak én, hanem a férjem is tiszteletbeli palóc lett. Lélekben már régóta azok vagyunk. Isten áldjon Titeket, Isten segítse a Palóc Társaságot!”

Szeretettel, hálával Kolczonay Katalin,
Balassagyarmat, 2014. aug. 10-én

„Magyarnak lenni nem származás, hanem vállalás dolga” – írja Illyés Gyula. A 25 éves Palóc Társaság ezt szívvel, lélekkel teszi, amihez szeretettel gratulálunk. A Sajó Sándor Versmondó Versenyről minden évben magyarságunkban megerősödve térhetünk haza. Köszönjük ezt az érzést. ”

Palócmagyari szeretettel a bíráló bizottság tagjai: Csábi István, Illés Ivett, Halmosi István
2014.11.13. Ipolyság

„Sokadszor vettünk részt a Sajó Sándor versmondó versenyen és ezúttal is feledhetetlen élményt jelentett a könyvtárban végig hallgatni azt a sok kiemelkedő teljesítményt. Remélem, a mostani verseny győztesei 2015. május 16-án eljönnek a 3. Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyünkre, amelyet az adai városháza dísztermében tartunk meg. Tervünk, hogy az egész Kárpát-medencében ápoljuk, őrizzük és terjesszük a költő munkásságát.

Krizsán V. Vilmos, VANCSESZ-elnök