jp
logo

„Tengernyi könnynél többet ér egy cseppnyi  tett!"


- - - - - Hírmondó 2015 II. negyedév - - - - -

A  TISZTA  SZERETET  KERESZTÚTJA

 

 

 

Az idei szeles, hideg húsvéti idő vírusos megfázást hozott számomra, így ágyba kényszerülve a mielőbbi gyógyuláson túl, leginkább lelki és szellemi elmélyülésre törekszem. Hiszek abban, hogy nem véletlenül történnek a dolgok: a jó Isten úgy rendelte, hogy eredeti terveimet, vágyamat nem teljesíthetem, nem utazhatok édesszüleimhez, családomhoz Erdélybe. Bizony leállított, mert túlterheltem magam, szükségesnek érezte, hogy közbelépjen akár ilyen módon is, pihenőre kényszerít, hogy erőt gyűjthessek a következő új kiállításhoz…

A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának örömnapja. Jézus tanításának lényege a szeretet erényéről szól: tudnunk kell szeretni, hisz minden ember képes rá, csak akarnia kell akár olyannyira is, hogy életünket is föláldozzuk nemzetünk, embertársaink javáért, testi–lelki üdvéért. Eszembe jutnak azok, akik nem csak egy „kis” megfázással, hanem súlyosabb betegségekkel küzdenek, vagy ha nem is betegek, de egyedül vannak, bármely eset is legyen, mindenképp erőt és hitet próbáló a húsvéti időszak.

Nekünk embereknek kijelölt utunk van, amelyen valamennyien visszük keresztünket, ki–ki a magáét. Végig kell gondolnunk, hogy vajon ki miért is van egyedül, hol vannak a Cirenei Simonjaik és Veronikáik? Mi a jó Isten szándéka a ránk mért betegséggel vagy megpróbáltatással, vagy éppen a hozzánk közel álló szeretteink elvesztésével?

            A keresztút és a keresztre feszítés földi életünk szimbóluma és ez az élet túl rövid ahhoz, hogy elpocsékoljuk. Minden betegség okozta testi szenvedést felülír a belső lelki öröm, amelyet csak akkor érezhetünk, ha nem szakadunk el az Isten adta tiszta szeretettől, és a rossz helyett a jót keressük. A helyes önértékelés különösen fontos – így ismerhetjük fel, hogy nem voltunk önzőek, hogy segítettünk másokon, hogy meg tudtuk bocsátani embertársaink gyarlóságát, sőt   - ami a legnehezebb - meg tudtunk bocsátani családtagjainknak, ki tudtuk mondani hangosan: édesanyám, édesapám, testvérem, bátyám, öcsém, húgom, nővérem, fiam, lányom – szeretlek. A helyes önértékelés gondolatát szeretném kiterjeszteni nemzetünkre is azért, mert különösen fontos, hogy valóságos értékeinket ne torz és ránk erőltetett tükrökön keresztül érzékeljük, hanem az önismeret tükrében ismerjük meg azokat – a hibáinkkal együtt –, hogy megtudhassuk, milyenek is vagyunk valójában, hol a helyünk a népek sorában és versenyében; mennyit is nyomunk a lelkiismeret, a haza, az emberiség és a jó Isten mérlegén.

 

Az egészséges nemzeti öntudat és önismeret elérése, értékeink, hagyományaink megbecsülése megerősíti nemzettudatunkat és minden magyar összetartozását határon innen és túl!

 

Az egyik legszebb magyar néphagyomány a húsvéti locsolás szokása, amelynek alapja a víz megtisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. Ha legény lennék, húsvét hétfőn, feszes székely harisnyámban, kifényesített ezerráncú csizmámban, szürke vitézkötéses posztó kabátomban, arra vigyázva, hogy az árvalányhajat kalapomból ki ne fújja ez a fránya szél – akkor bizony ezzel a verssel kopogtatnék az Önök ajtaján:

 

„…az Úr, bizonnyal föltámadt,

Csüggedő szívekből szálljon el a bánat.

Az öröm ünnepén, hogy felfrissüljetek,

Egy kevés vízzel öntözlek titeket.

Újuljon meg tőle testetek, lelketek,

Hit- Remény- Szeretet lakozzék bennetek.”

 

Józsa Judit  kerámiaszobrász,

a Magyar Kultúra lovagja,

 a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja

 

 

Az Ősi Tudás terjesztői a magyar jövő építői

 

A XI. felvidéki  rovásírásverseny és műveltségi találkozóról

 

A Palóc Társaság tizenegy éve vallja, hogy a címbeli műveltségi versenynek a célja: „…megismertetni és megszerettetni a magyar fiatalokkal ősi tudásunkat, magyar kulturális örökségünket, a magyar rovásírást s általa elmélyíteni a fiatalokban a magyarsághoz való tartozás erős érzetét és tudatát”.

Az idei versenybe jelentkezők száma újból jócskán felülmúlta a százat (124). Most is voltak, akik először vettek részt a „magyarságpróbán” s mindjárt az élen végeztek. De menjünk sorjában!

A jelentkezők száma az idén megint szükségessé tette, hogy három körzeti döntőt szervezzünk. Az első április 10-én valósult meg a rimaszombati Magán Szakközépiskolában. Itt voltak a legkevesebben, ami azt is jelenti, hogy Felvidék középső és keleti részéből még mindig nem elegen kapcsolódnak be a rovásírásversenybe. Ami viszont külön örömöt jelentett a szervezőknek, hogy erre a napra újra leomlottak a trianoni határok, hiszen a szomszédos magyarországi iskolákból is voltak itt versenyzők (Ceredről, Varsányból, Mátrafüredről, Balassagyarmatról). Az ünnepélyes megnyitóra már a megvalósult hangos olvasás fordulója után került sor. Ezen üdvözölte a résztvevőket Kubačka Gizella iskolaigazgató, aki röviden bemutatta a középiskolát, s örömének adott hangot, hogy már másodszor adhattak otthont a rovásírásversenynek. Köszöntőjében Rigó László, Rimaszombat MKP-s alpolgármestere  úgyszintén arra biztatta a versenyzőket, hogy szabadidejükben vállalják és sajátítsák el őseink tudását. A megnyitó ünnepségen Pósa Lajos és Sajó Sándor verseiből álló összeállítással a középiskola tanulói közreműködtek. Majd megkezdődött a megmérettetés négy korcsoportban. A körzeti döntők forrásanyagát Friedrich Klára rovásírás-kutató legújabban megjelent tanulmánya, a Felvidéki rovásírásos emlékek c. könyvének anyaga képezte. A hangos olvasási és az írásbeli feladatok szövegei Forrai Sándor rovásábécéje szerint valók voltak. A versenyzők is kizárólag ezt a rovásábécét használhatják az írásbeli feladatok elvégzésénél.

 

Műsorrészlet

 

Az iskola épülete

 

A rimaszombatiból is mind a négy korosztály első három helyezettje egyenes ágon jutott volna tovább, de az első két csoportban a versenyzők nagyon sok hibaponttal dolgoztak, így nem kerülhettek be a döntőbe.
A továbbjutók a C korosztályból: 1. Csecsődi Judit, Göd; 2. Szeles Bence, Szepsi; 3. Mede Bernadett, Almágy; 4. Jakub Gábor, Almágy.
A D korosztályból 1. Csúr Karolina, Rimaszombat; 2. Bánhidi Emese, Göd; 3. Telek Dalma, Rimaszombat; 4. Búi Van Patrícia, Rimaszombat.

Az iskola bejárata

 

A rovásírásos tábla

 

  

A második körzeti döntőnek a Corvin Mátyás nevét viselő alistáli önkormányzati alapiskola adott otthont április 17-én. Itt a megnyitó ünnepségen Kázmér Éva iskolaigazgató üdvözlő szavai után Horváth Tamás polgármester

köszöntötte a résztvevőket, aki arra figyelmeztetett mindenkit, hogy az elődeinktől kapott örökségünket nem elherdálni, hanem megőrizni, megbecsülni kell s ezt hivatott népszerűsíteni ez a verseny. Az iskola Pacsirta csoportja és a nyugdíjas kör éneklése meleg hangulatot teremtett, mely a versenyzőkre is biztatólag hatott. Jeles eseménye volt a rendezvénynek a rovásírásos üdvözlő falutábla avatása, és megszületett a legújabb Korvina-kötet is azokból a díszített, szép kódexlapokból, melyeket a versenyzők készítettek és hoztak magukkal egy-egy szép, igaz gondolatot róva a lapokra. Az alistáli körzeti döntő negyvennyolc versenyzője közül az alábbiak jutottak az országos döntőbe: A korosztályosak: Posztós Vivien, Takács Veronika, Miklós Noémi, Hamarik Emese, valamennyien vásárútiak. A B korosztályból: Seszták Lilla Elizabeth és Földes Viktória Vásárút, Pőcz Sára Nagymagyar, Méry Fanni Csallóközcsütörtök és Kertész Anna Felsőszeli. A C korosztályból  Szalai Karola és Kozmér Barbara Felsőszeliből, Mogrovics Zsuzsanna és Haver Márta Dunaszerdahelyről. Végül a D korosztályosak közül Bednár Anita Nagymegyerről, Jakubec Orsolya Felsőszeliből, Marczell Viktória Alistálról, Czinege Alexandra Vásárútról valamint Dúdor Viktória dunaszerdahelyi diáklány.

A harmadik körzeti döntőnek a helyszínét a lévai Juhász Gyula Alapiskola biztosította április 24-én. A megnyitó ünnepségen az iskola tanulói Sajó Sándor Magyarnak lenni c. költeményét is előadták, ezzel és a kicsik népi gyermekjátékot és táncot bemutató műsorával megteremtődött az a jó hangulat,

amely csupa reményre jogosította fel a versenyzőket és tanáraikat. Andruska Csilla iskolaigazgató üdvözlése után Nt. Kassainé Mártha Tímea református lelkipásztor sorolt fel példákat a hagyományok ápolásának fontosságáról, az örökségbe kapott értékek megőrzéséről és e kincsek továbbadásának szükségességéről. Léván sereglett össze a legtöbb versenyző, szám szerint 49. Mint olykor-olykor, az idei versenyre jelentkezettek közül most is többen megbetegedtek a verseny előtt, így csökkent a jelentkezett, de valóban versenyző tanulók száma. (Ugyanakkor több esetben is előfordult, hogy egy-egy versenyző ugyanaznap egy másik versenyen is helyt állt iskolája képviseletében…)

 

Az iskola

 

A megnyitón

 

A versenyzők Léván is jól szerepeltek, igazolták felkészültségüket, bebizonyították, hogy kedvelői, tudói a magyar rovásírásnak, ősi kincsünknek.  A lévai körzetből a következő versenyzők érdemelték ki döntőbe kerülésüket:Az A korosztályból: Vitálos Tünde és Madarász Enikő Révkomáromból, Bernáth Bence és  Hlavička Viktória Érsekújvárból. A B korosztályból  Horváth Melánia, Rečka Zsolt és Lénárth Barbara udvardi, Száz Emese muzslai, Édes Édua alistáli, Hegedűs Emma érsekújvári tanuló. A C korosztályosok közül döntőbe jutott Dékány Barbara, Gubo Viktória és  Onódi Ádám Udvardról, Csizmadia Virág Alistálról, Meliska Viktória pedig Zselízről. A D korosztályból Dékány Melánia Udvardról, Goda Viktória Zselízről, Barkó Fanni Balassagyarmatról.

Május 7-én ugyancsak a csallóközi Alistálon, de a Református Egyházi Alapiskola adott megfelelő otthont az országos döntének, ahol a tanári kar és a szülői munkaközösség ínycsiklandozó, szemre is tetszetős édességekkel halmozta el a fogadó terem asztalait s mellettük megindult az ismerkedés, barátkozás a Szepsitől Nagymagyarig terjedő földrajzi sávból érkezett rovásírók között.

A fentebb említett három körzeti döntőből kiváló teljesítményüknek köszönhetően negyvenhárman kerültek az országos döntőbe. A 43 versenyző tizennyolc iskola ill. cserkészcsapat színeiben versenyzett. A döntő a rovásírásos szöveg hangos olvasásából, valamint a latin betűs szöveg rovásírással való átírásából és a rovásírásos szöveg latin betűsre történő átírásából állott, kiegészülve a magyarítási feladattal. Ez utóbbi feladat lényege, hogy szemben a hétköznapi beszédben egyre inkább elszaporodott idegen szavakkal, húsz idegen kifejezés magyar megfelelőjét kellett megkeresniük a versenyzőknek, ezzel bírni magyar szavak használatára a magyar beszédben és írásban a beszélőt, fogalmazót. A döntő anyaga a Történelmünkről magyarul című ismeretterjesztő könyv szövegére épült.

A döntő ünnepélyes megnyitója az alistáli református templomban az iskola volt és jelenlegi tanulóinak Élni fogsz hazám, mert élned kell! címmel előadott zenés, irodalmi műsorával kezdődött, amelyben magyarságversek és magyar énekek bilincseltek le minden résztvevőt. Az iskola lelkes igazgatója, Édes Enikő üdvözölte a megjelenteket s mutatta be röviden az alistáli református iskolát, amely 1992-ben alakult meg. A község nevében ezúttal Nagy József alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. A verseny fővédnöke Csáky Pál, az Európai Parlament képviselője MKP-színekben, de egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett személyesen jelen, ezért levélben üdvözölte a versenyzőket.  Immár hagyomány, hogy az országos döntőt befogadó és megvalósító iskola rovásírással ékített selyemszalagot köt a rovásírásverseny vándoroszlopára. Így történt ez Alistálon is. Az Urbán Árpád faragta rovásírásos vándoroszlopra az iskolaigazgató felkötötte a 11. szalagot! A templomi ünnepség Édes Árpád lelkipásztor imájával ért véget, aki a versenyzőkre és a versenyre is Isten áldását kérte.

Ezután jeles eseménynek lehettünk részesei. Az iskola új épületének falán rovásírásos iskolanévtáblát helyeztek el a helyiek, ennek leleplezési ünnepségére került sor. Az iskola lobogóját fáradhatatlanul lobogtató szélben hangzott el az avató beszéd, amelyet Görözdi Miklós, a Pozsonyi Református Egyházmegye espereshelyettese mondott. Beszédében az anyanyelvhez és a nemzethez való hűségről sorolt fel példákat, amelyek az elmúlt századokban segítettek megtartani magyarságunkat. Görözdi Miklós és Édes Árpád helyi református lelkész együtt leplezték le a minden magyar szívet megdobogtató, a példa erejével ható rovásírásos faragott iskolanévtáblát.

 

A szalag felkötése

 

Az iskolatábla

 

A műsor két szereplője

 

 

 

Eme emlékezetes esemény után a  versenyfeladatok elvégzéséhez kezdtek s erre 50 perc idejük volt a döntő versenyzőinek.. Utána a tanárok a dolgozatok értékelésébe fogtak, a versenyzők pedig az iskola volt és mai növendékeiből alakult zene- és énekegyüttes hangversenyén tapsolhattak kedvükre az iskola udvarán felállított sátor alatt. Megérdemlik, hogy a műsort adó fiatalok nevét is megörökítsük. A tehetséges, lelkes fiatalok Oros Márta zeneszakos tanár irányításával egyházi dalokat és a mai fiatalság kedvelte zeneszámokat adtak elő sok taps kíséretében. Édes Botond gitáros, énekes maga is rovásírás-versenyző volt két éve még, Csizmadia Virág basszusgitáros pedig az idei versenyen is eredményesen képviselte alistáli reformárus iskoláját.  Kis Lázár a billentyűk, Kis Fanni és Oros Boglárka az ének, Csizmadia Éva a gitár, Oros Jonatán pedig a dob „mestere” volt e műsorban. Vendégként szerepelt az egyelőre neve nincs együttesben Kis Márton klarinétos.  (Ők adták a megnyitó zenés, irodalmi

műsorát is. Sokoldalú tehetségüknek ez is a bizonyítéka. Meg annak is, hogy Alistálon vannak felnőttek, akik munka után is szívesen foglalkoznak a fiatal tehetségekkel!)

Az eredmény kihirdetésére is – hol máshol? – a templomban került sor. A végeredmény a Palóc Társaság honlapján böngészhető. Itt most csak a négy korosztály első három helyezettjének nevét ismertetjük.

A korosztály (alsó tagozat):

1. Vitálos Tünde, Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom

2. Miklós Noémi, József Attila Alapiskola, Vásárút

3. Posztós Vivien, József Attila Alapiskola, Vásárút

B korosztály (V-VI. évfolyam):

1. Édes Édua, Református Egyházi Alapiskola, Alistál

2. Kertész Anna, Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli

3. Méry fanni, Szent Jakab cserkészcsapat, Csallóközcsütörtök

C korosztály (VII-VIII-IX. évfolyam):

1. Csecsődi Judit, Magyar Nemzeti Front Kulturális Egyesület, Göd

2. Szalai Karola, Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli

3. Haver Márta, Kodály Zoltán Alapiskola, Dunaszerdahely

D korosztály (középiskolások):

1. Csúr Karolina, Magán Szakközépiskola, Rimaszombat

2. Goda Viktória, Comenius Gimnázium, Zselíz

3. Bednár Anita, Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer

A magyar emberek segítőkészek, jó szívvel adakoznak értelmes dolgokra. Az adakozók említése részünkről köszönetünk kifejezője. Köszönjük Csáky Pálnak a rovásfeliratos mezeket, Homoly Erzsébetnek a rovásfeliratos szatyrokat,

Vásári Lajosnak a térképeket,, Czékmási Csabának a Regélő-naptárakat, Farkas Évának a kiadásokhoz való hozzájárulást,  Varga Ákos Zoltánnak és családjának a textíliát, szappant, nemzeti ajándéktárgyakat, a Forrai Sándor Rovásíró Körnek a könyveket, a zselízi MIRA Office cégnek a rovásfeliratos tollakat, a Trianon Kutatóintézetnek a Trianoni Szemle példányait és térképeit, továbbá a három körzeti és az országos döntő helyszínein megnyilvánuló támogatást frissítőkben,

finom ebédben, édességben, köszöntő műsorokban, jószóban, törődésben, igyekezetben a helyi önzetlen adakozóknak. A támogatóknak köszönhetően a felkészítő tanárok sem távoztak üres kézzel, volt mit a Palóc Társaság címeres szatyorjába tenni! Legfőképpen azonban a döntőbe jutott tanítványaik sikerének örülhettek, mely sikerek az ő tanítói, tanári lelkiismeretes munkájuk gyümölcse.

A győztesek

 

B győztesek

 

C korosztály két győztese

 

D győztesek

 

Néhányan a felkészítők közül

 

felkészítők

 

felkészítők

 

 

 

 „Kedves versenyzők, tisztelt pedagógusok, szülők, zsűritagok, tisztelt jelenlévők!

 

Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem Önöket, és elnézésüket kérjem, amiért brüsszeli képviselői elfoglaltságaim miatt személyesen nem tudok jelen lenni ezen a mai rendezvényen Alistálon, az Ősi tudás címmel meghirdetett rovásírásverseny és műveltségi találkozó országos döntőjén.

A verseny főszervezője, a Palóc Társaság nemes feladatként a rovásírás fiatalokkal való megismertetését és megszerettetését célozta meg a versennyel, amelyet immáron tizenegyedik alkalommal hirdetett meg.

A szervezőkön kívül azonban elismerés és tisztelet jár valamennyi versenyzőnek is, hiszen nem kisebb dologra vállalkoztak, mint hogy egy ezer évvel ezelőtt kihalt írásmód tudásában mérjék össze az erejüket, amelynek íráshagyományai több évszázaddal ezelőtt megszakadtak.

De miért is fontos ennek az ősi tudásnak a megismerése? Miért fontos, hogy időt és fáradságot nem sajnálva elsajátítsuk ezt a töredékekben megmaradt írást? Kézenfekvő a válasz: mert a múlt ismerete és a hagyományok ápolása közösségünk megmaradásának egyik záloga, a rovásírás elsajátítása és megismertetése pedig a hagyományőrzés egyik nemes formája. A rovásírás visszavezet bennünket a múltba, s olyan ismeretanyaghoz juthatunk a segítségével, amire egyébként nem lenne módunk. Hiszen tudvalevő, hogy a legkorábbi magyar szövegemlékek a Kárpát-medencében rovásírással készültek, a magyar művelődéstörténet szempontjából is kiemelt jelentőségű tehát a rovásírás. Ezen felül elmélyülhet általa a magyarsághoz való tartozás érzete és tudata is, erősödhet a közösségünkhöz, anyanyelvünkhöz fűződő viszonyunk.

Végezetül pedig azt kívánom nektek, versenyzőknek, legyetek büszkék a szülőföldetekre, annak hagyományaira, kultúrájára, s legfőképpen egyedülálló nyelvünkre, mert ezek azok az értékek, amelyeket eleink ránk örökítettek, s amelyek nélkül ma nem lennénk azok, akik vagyunk. Ápoljátok és óvjátok szülőföldünk értékeit, köztük a rovásírást, s kerüljön ki kezeitek közül sok-sok értékes munka, amely mindnyájunkat, egész magyar közösségünket gazdagítja majd.

Tisztelettel Csáky Pál 

európai parlamenti képviselő”

szórakozók

 

  

 

               Nógrád festője 

                      KUBÁNYI LAJOS

 

 

160 éve, 1855. május 5-én megszületett az alsóesztergályi evangélikus lelkész második gyermeke, aki a keresztségben a Lajos nevet kapta.  Ötvenhét évvel később, ugyancsak május 5-én véget is ért földi pályája és szülőfaluja temetőjében lelt örök nyugalmat. Mi történt vele ez alatt a kicsivel több mint fél évszázad alatt? Mint mindannyiunk életében mindig, Kubányi Lajos életében is – mert ő lett Nógrád festője – eltűnőben volt egy régi világ és születőben egy új, egy másik.

A régi világra jellemző külsőségek (vadászatok, sétakocsikázások, több napos dínom-dánomok…) maradtak még ugyan egy ideig, de párhuzamosan érezhetővé vált a közeli Losonc és Salgótarján iparosodása, lakóinak polgárosodása, a vasúthálózat bővülése, üveggyár épülése…

Kubányi Lajos a kor hagyományaihoz híven Selmecbányán tanult, majd Pozsonyban, végül Pesten az egyetemen gyógyszerészetet. De szíve a festészethez húzta, szívesebben rajzolgatott, ezért 1881-ben sutba dobva gyógyszerész diplomáját Münchenbe ment festészetet tanulni. Négy évvel később hazatért Alsóesztergályba s ott is maradt élete végéig.

Az előbb említett változó világot ebben a dombok közti, erdők ölelte falucskában élte és szemlélte, és szerencsénkre örökítette meg ecsetével.  Ha nincs történeti forrás, ha nincs fénykép, ha nincs vagyonleltár, nézzük Kubányi Lajos festményeit” – rögzíti le Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja. „Biztos kezű, jó ízlésű, mesterségbeli tudással felvértezett festőről van szó, aki ráadásul évről-évre jobban fest.”

Festészetét az állatfestés, ezen belül a lovaké az átlag fölé emeli. Életképein megkapó pillanatokat örökített meg a paraszti életmódból (vásározás, lakodalom, keresztelés, temetés,..), a nemesi világ és a millenniumi eseményekből, s a dzsentri képviselőinek megrendelései sokat hoztak számára a „konyhára”. Oltárképei Szécsényben, Balassagyarmaton, Alsóesztergályon, Vilkén, Kiscsalomján, Nagykürtösön és egyebütt máig dicsérik művészetét.

A teremtőjétől kapott majdnem hat évtized a megye, Nógrád festőjévé tette Kubányi Lajost. Nem adatott meg neki azonban, hogy az új festői magatartás, az új művészi út végigjárásával a nevesebb magyar festőművészet képviselői közé léphessen. Nekünk azonban így is nagy és egyre jobban megbecsült festőnk ő.

 

(A Palóc Társaság születése 140. évfordulóján, 1995-ben emléktáblát avatott szülőhelyén s egy szerény képes albumot is megjelentetett a Mikszáth Kiadóban. Ezzel kezdődött Kubányi Lajos festőművész közkinccsé emelése s emlékének ápolása…)

 

 

Szörényi Levente Losoncon

 

A közismert és népszerű énekes, zeneszerző volt a vendége a magyarságkutató sumerológus professzor, Badiny Jós Ferenc tiszteletére rendezett emléknapnak május utolsó vasárnapján. A 106 éve a Losonc melletti Gácson született történész emléknapját 2011 óta minden évben a születése napjához (június 3.) köthető hétvégén tartjuk.

Az idei megemlékezésen szép számmal gyűltek össze a tisztelők. Közöttük üdvözölhettünk Budapestről, Balassagyarmatról, az Ipoly mentéről érkezetteket. Itt volt Szabó Judit, aki a professzor utolsó éveit fogadott lányaként tette örömtelivé, itt volt Balassagyarmat - , ahol gyermekkorát élte – polgármestere Medvácz Lajos, itt voltak a Trianon Társaság tagjai és természetesen a losonci magyarok színe-java.

H. Duray Éva, a Magyar Kultúra lovagja mint háziasszony üdvözölte a megjelenteket, majd a Csemadok Losonci Asz énekkara énekelt el két dalt. Szabó Kinga művészettörténész, a losonci Szabó Gyula Emlékház megálmodója és intézője verset mondott, Foglár Gábor fiatal almágyi tanító, zeneszerző, énekes ugyancsak két megzenésített verset adott elő. Varga Mária Badiny-fohásza után Z. Urbán Aladár Badiny Jós Ferenc életéről villantott fel képeket, mielőtt az Oláh Szilveszter készítette mellszobor megkoszorúzására került volna sor.

De hogy kerül a losonci megemlékezésre Szörényi Levente, akit mindenki ismer az István, a király zeneszerzőjeként és számtalan sláger szerzőjeként, előadójaként?

 

    Foglár Gábor

 

Szörényi Levente

 

           

A Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész  Emlékeim Badiny Jós Ferencről címen elhangzott visszaemlékezésében elevenítette meg kapcsolatát a

magyarságtudóssal. Ez a kapcsolat úgy indult, hogy Szörényi édesapja az 1950-es években a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjánál dolgozott és fiaival gyakran sétáltak a pilisi Holdvilág-árokba. Ezek a látogatások nagy hatással voltak a Szörényi-fiúk értelmi fejlődésére. Később, már önállósult felnőttként egy szülői látogatás során Levente szeme elé került egy szamizdatra emlékeztető folyóirat, az Ősi Gyökér, amelyet Badiny Jós Ferenc indított el s volt a mindenese. A példányt magával vitte s végigolvasta. Ekkor volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Fénylő ölednek édes örömében… c. sumér-akkád szövegekre írt oratóriumának a bemutatója. E bemutató kapcsán kereste fel levélben a Mestert s ez indította el hosszú levelezésüket, amely bizonyossá tette, hogy egy célért munkálkodnak.

 

 Szabó Judit a kép bal szélén

 

A professzor szobra  és Szörényi

 

Szörényi Levente felidézte azt is, hogyan történt a Demokrata c. lapban való megjelentetése az ősmagyarság témájában. A Demokrata látszott a kilencvenes évek közepén olyannak, amely alkalmas lehetett Szörényi szerint Badiny Jós Ferenc szellemiségének, tanításainak szélesebb körben történő megismertetésére. A lapban megjelent írások (Nimród, Az istenes honfoglalók, A magyarok Nagyasszonya) Tordai Bálint álnéven jelentek meg Badiny tollából s nagy érdeklődést váltottak ki az olvasókból. A professzor egyik hazalátogatása alkalmával pedig bekövetkezett a személyes találkozás is Bencsik András főszerkesztővel. E találkozás létrehozója is a professzor úrral barátságot ápoló Szörényi Levente volt. Ő kísérte el „Feri bácsit” gyermekkori városába, Balassagyarmatra, amikor hazaköltözése után már a budai Máriaremetén élt. A balassagyarmatiak meleg fogadtatásban  részesítették az idős professzort, aki a Városháza Dísztermében emlékezett vissza ifjú kora élményeire a kíváncsiakkal zsúfolt terem hallgatósága előtt. (Azóta a  gyarmatiak a Palóc Társaság támogatásával emléktáblával is megjelölték azt a házat, amelyben az ifjú Badiny élt).

Szörényi Levente a professzor születésének 100. évfordulója tiszteletére a Magyar Ház kiadóban megjelent Emlékkönyvben így jellemezte Badiny Jós Ferencet: „ Badiny Jós Ferenc a szó valódi értelmében szabad gondolkodó volt, aki, nyilván az emigrációban kikristályosodott megkérdőjelezhetetlen hazafiság biztonságérzetével

elvetette a mellébeszélő, előmenetele érdekében alapvető igazságokat elhallgató, az ún. politikailag korrekt stílust annak érdekében, hogy a régről jött magyarság újra az ősi gyökér hajszálereiből táplálkozhasson erkölcsi és szellemi fölépülésének biztosítására. Ez az Ő életművének kiemelkedő jelentősége, megmásíthatatlan és eltaposhatatlan kisugárzása az elkövetkező időkre. Nos, az Ő nevének középső tagja ezt a jövőt jósolja nekünk.

A baráti hangulatú megemlékezésen a mintegy negyven résztvevőnek módjában állt Szörényi Leventét a művészt és az embert is emberközelben megismerni. Nem régi iráni útjának egy-két érdekesebb eseményét is elmesélte és szóba került balatonfelvidéki borászsága is. Az ismerkedést, beszélgetést jól egészítette ki a háziasszony H. Duray Éva vendégszeretete és vendégmarasztaló kínálata: hidegtálak, édességek, üdítők. Ezek részben a losonci hölgyek konyhaművészetét dicsérték, részben Szabó Judit támogatásának volt köszönhető. A szervezéshez nyújtott segítségért köszönet illeti még Fenyves Józsefet, aki a művész szállítását oldotta meg, Szablya Rudolfnét a szervezés körüli szorgoskodásáért, valamint a Csemadok Losonci Asz elnökét.

 

Ifjú Tehetségek Fesztiválja

 

Bodzsár Gyula

 

Idén huszonhat előadó 28 produkcióval nevezett be az ITEFESZT-re, azaz az Ifjú Tehetségek Fesztiválja címet viselő  járási tehetségkutató versenybe. Csábon került rá sor 2015. május 24-én, pünkösdvasárnap az immár  harmadik alkalommal megtartott  rendezvényre, melynek nyitányaként a tavalyi fesztiváldíjas Klacso Stella népdalokat adott elő az Ipolybalogi Művészeti Iskola kamarazenekarának kíséretében, majd ezt követően Révész Gergely, az Ipolysági Művészeti Iskola növendékének harmonikaszólója színesítette a zenei nyitányt.

A Magyar Közösség Pártja Nagykürtösi Járási Elnöksége és Csábi Helyi Szervezete, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya és Csábi Alapszervezete, valamint Csáb község polgármesteri hivatala és a Csábi Alapiskola és Óvoda szervezésében megtartott fesztivált a település polgármestere, Tóth Henrik nyitotta meg, aki a vendégek sorában külön is  köszöntötte Bárdos  Gyulát, a Csemadok országos elnökét, az MKP Országos Elnökségének tagját és  Balogh Gábort, a Csemadok járási elnökét. „Megtiszteltetés számunkra, és őszintén örülünk annak, hogy pünkösdnek szép napján  helyet adhatunk ennek a nemes vetélkedőnek“ – mondotta  egyebek közt megnyitójában az újdonsült faluvezető. Köszöntő szavaiban Bárdos Gyula pedig ama meggyőződésének adott hangot, hogy szükség van az ilyen és hasonló, a fiatal tehetségeket felkaroló, ugyanakkor közösséget erősítő regionális rendezvényekre.   A járás magyar ajkú alap- és középiskolásai számára ének, tánc, zene és egyéb kategóriába  meghirdetett tehetségkutató versenyen legnépesebbnek az ének kategória bizonyult, amelynek előadói voltak Bacsa Patrícia /Nagykürtös/, Bodzsár Mária, Hlavács Réka /Ipolybalog/, Balga Tamás,  Baráth Sofia, György Mária, Híves Bálint,  Peterec Dominika /Csáb/,

Böjtös Natália /Ipolykeszi/, Bášti Vivien, Krekáč Dominika /Apátújfalu/,  Fonód Nóra /Dacsókeszi/. Szép számban volt képviselve az énekesek mellett a zenei kategória is: Balga Ottó /Csáb/, Hamerlik Enikő, Novák László /Ipolynyék/ Híves Bianka, Nemčok Ramóna, Kuzma Dávid, Madaj Liliána /Lukanénye/, Kálazy Anna, Kukolík Alexandra /Apátújfalu/.  Míg tavaly csak kettő, addig idén már öt versenyző képviselte az egyéb kategóriát: Csáky Katalin /Kelenye/, Csáky Máté /Ipolybalog/, Hamerlik Enikő /Ipolynyék/, Hlavács Réka /Ipolybalog/, Nagy Evelyn /Inám/. Felére csökkent viszont a tánckategória résztvevőinek száma, hiszen mindössze csak ketten, az ipolykeszi Böjtös Bianka és a lukanényei Lacko Fatima nevezett be a versenybe.

A Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tanáraiból álló háromtagú szakmai zsűrinek (Sebjánné Rabóczki Terézia és Telek Zoltán  Pálmai Krisztián elnökletével) sok  tehetséges versenyző közül kellett kiválasztania kategóriánként a három legjobb előadót, illetve a fesztivál fődíjasát. Az énekesek mezőnyében Böjtös Natália bizonyult a legjobbnak Hlavács Réka  és Híves Bálint előtt. Első helyen végzett a hangszerszólisták között Novák László (gitár), megelőzve Nemčok Ramónát (furulya) és Kálazy Annát (zongora). Mese-, próza- és versmondók szerepeltek  az egyéb kategóirában, ahol Csáky Máté vitte el a pálmát Csáky Katalin és Nagy Evelyn elől. A bírálóbizottság döntése alapján a községi hivatal által felajánlott fődíjat Lacko Fatima /látványtánc/ érdemelte ki. A szervezőkön kívül díjat ajánlott fel a dobogós helyen végzetteknek a Palóc Társaság, az MYXY Kft. és a MIDINET. A fesztiválon Vaculčiak Tamás tánccal és énekkel, az ipolynyéki  gitártrió és a csábi  Unlimited Souls  ifjúsági zenekar versenyen kívül lépett fel. Kísérő programként a közönség megtekinthette a “Magyar szentek ábrázolása Szlovákia középkori templomaiban“  című kiállítást.

Ahogy a rendezvény végén Bodzsár Gyula műsorvezető fogalmazott, mindenki, aki  a világot jelentő deszkákra állt, elnyerve a közönség tapsban megnyilvánuló tetszését, nyertese volt a seregszemlének függetlenül a helyezéstől.  Ugyanakkor, mint minden versenyen, természetesen ezen is akadtak olyanok is, akik csalódtak akár a  saját teljesítményükben, vagy éppen a zsűri döntésében.

Végül elismeréssel kell szólni a helyi szervezőkről, segítőkről, akik valóban mindent megtettek a harmadik alkalommal megrendezett ITEFESZT zökkenőmentes lefolyása érdekében. Köszönet a növendékeiket felkészítő tanároknak, de mindenekelőtt maguknak az előadóknak, hogy produkcióikkal még emlékezetesebbé varázsolták piros pünkösdnek szép ünnepét.

 

(Megjegyzés: A Palóc Társaság könyvcsomagját Csáky Máté érdemelte ki)

 

 

Kőrösi Csoma Sándor Konferencia  Kovásznán

 

2015. április 8-án útra kelve elindultam Érsekújvárból, hogy egy röpke 18 órás vonatozás után megérkezzem Tündérország egy csodás szegletébe: Kovásznára. Az immáron negyed évszázada megrendezésre kerülő Kőrösi Csoma Sándor emléknapok teljes mértékű városnapokká nőtte ki magát. Csomakőrös melletti Kovászna település a hely, ahol immáron 26. alkalommal hívták össze a szélrózsa minden irányából a magyarság kutatásával foglalkozó szaktekintélyeket, hogy Kőrösi Csoma Sándor neve és emléke előtt tisztelegjenek.

Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy a Palóc Társaság jóvoltából, képviselhettem a felvidéki magyar rovásírók táborát e nemes és példaértékű konferencián. A Kőrösi Csoma Sándor nevét megörökítő rendezvénysorozat három napon át tartó programkínálata biztosította az odaérkező vendégeknek az időtöltését. A legfiatalabb generációtól kezdve, mindenki megtalálta a számára megfelelőt. Részesei lehettünk különféle színpadi gyermekelőadásoknak, néptánc fellépéseknek, diákversenyeknek, könyvbemutatóknak, kiállítások megtekintésének, ünnepi gálaműsoroknak, filmvetítéseknek, istentiszteletnek, végül, de nem utolsó sorban a konferencia vendégeiként is tiszteleghettünk.

A hagyományokhoz híven, a konferencián előadó, ill. az arra felkért kutatók előadásait egy tanulmánykötetben jelentetik meg évente a helyiek. A 600 oldalat meghaladó tudományos, de ugyanakkor olvasmányos, gazdagon illusztrált írások tanúskodnak a magyarságkutatás és a Csoma-emlékápolás legfrisebb eredményeiről, felismeréseiről. A meghívott előadók több témakört érintenek: a nyelv, vallás, történelem, antropológia, filozófia, néprajz, hagyományok és olykor a legendák földjére is betévednek. Az előadók sokrétűsége és beszámolóik változatossága teszi Kőrösi Csoma Sándor, a nagy Kelet-kutató székely nevét méltóvá, törekvéseinek emlékét idézve. Gazda József a házigazdája e konferenciának, aki időt, s energiát nem sajnálva a kezdetektől a legnagyobb odaadással szervezi meg, s teszi felejthetetlenné az odalátogatók számára. Olyan régészeket, népzenekutatókat, történészeket, vallástörténészeket, rovásíráskutatókat, valamint különféle népek és kultúrák tanulmányozóit, sinológusokat, tibetistákat, mongolistákat, turkológusokat,  az ural-altáji-, valamint  a földpalettáról eltűnt egykori népek és civilizációk kutatóit szólítja meg évente, akik anyanyelvünk, származásunk, rokoni kapcsolataink szerteágazó szövevényében nyitnak újabb és újabb ösvényeket. A meghívott előadók az előlünk (még) rejtőző,

felfedezésre váró, de létező valóságok prezentálására vállakozván szemléltetik legújabb kutatásaik eredményét. Az Igazságot keresik, s kutatják.

S hogy mi is az igazság? Az igazság – ahogyan az egyik előadó, Varga Csaba fogalmaz: „a küzdelem, az összefogás, a kitartás. A jól választott célratöréssel párosuló s nem lanyhuló emberi fáradság.” Vagyis maga a folyamat, melynek eredményeképpen az örökkön létező, de teljességgel soha meg nem ismerhető egységben felfedezzük azt a parányi szeletet, ami saját igazságrészünk, s ami teljesebbé teszi az Örökkévalót. Ehhez a folyamathoz próbáltunk mi is hozzájárulni.

 

PaedDr.Salgó Gabriella

 

 

Egyedüli felvidéki előadóként próbáltam bemutatni az egybegyűlteknek azon magyar szervezetek, társaságok munkásságát, akik mindmáig foglalkoznak az ősi magyar betűkészlet, a rovásírás ápolásával, s annak művelésével nálunk is, itt a Felvidéken. Elsőként a Palóc Társaság sokrétű működését, majd a Felföldi Baranta Szövetség életét, továbbá a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség munkásságát mutattam be – kihangsúlyozva a rovásírás oktatásának jelentőségét. Előadásom második felében vázoltam az általam kidolgozott, egy teljes iskolai tanévre szétírt magyar rovásírás oktatási tervet, amelyet a Czuczor Gergely Alapiskolában már évek óta alkalmazunk. Ezen tapasztalatok és a még előtte megírt szakdolgozatok fényében mutattam rá a felvidéki magyar rovásírók nemzeti  önazonosságbeli jártasságának egy töredékére. Korunk túlmodernizált világában próbáltam a hallgató közönség elé tárni azt a valóságot, amelyben egy  pozitív szemléletváltás kialakítása a cél.

Meggyőződésünk, hogy „A magyar rovásírás nemzeti, kulturális és néprajzi örökségünk. Maga a fogalom nemcsak egy betűkészletet rejt magában, hanem a magyar nemzet múltjának bizonyítékaként is szolgál. Megőrzése, felelevenítése és ápolása lehetőséget kínál a magyar nemzet identitásának megerősítésében. A rovásírás legnagyobb jelentősége, hogy térben és időben összefogja a Kárpát-medence magyarságát.” /Forrai Sándor/

Rovásírásunk  elsajátítását  tekinthetjük  tehát egy  olyan  módszertannak,  mint  az orvostudomány:  nem  árt,  ha  egy  kicsit mindenki  ismeri,  hiszen  a  szülő  gyermekének nemcsak testi, hanem lelki, anyanyelvi fejlődéséért is felelős.”

PaedDr.Salgó Gabriella (Érsekújvár)

 

Bodzsár Gyula

 

A világ legigazságtalanabb "békéje"

 

Megnéztem találomra két 2015-ös magyarországi naptárat. Egy falinaptárat és egy asztali naptárt. Egyikben sem találtam, hogy június 4-e a Nemzeti  Összetartozás Napja. A Kürtös 2015-ös falinaptárában és az  MKP idei hajtogatós falinaptárában viszont jelezve volt ez az újkeletű emléknap. Egészen pontosan, nemzeti emléknap.  Kíváncsi lettem volna, hogy ezen a napon akár az anyaországban, akár nálunk, Felvidéken hány hétköznapi embernek jutott eszébe 1920. június 4-e. Hogy 95 évvel ezelőtt ezen a napon mi történt a franciaországi versailles-i Nagy Trianon palotában. Merthogy a magyarországi naptárkészítők –tisztelet a kivételnek – sem tartották fontosnak feltüntetni az általuk kiadott naptárban, hogy június 4-e nemcsak Bulcsú és Kerény napja, hanem jóval több, és jóval fontosabb! Idézzük fel a korabeli tudósítást:

„1920. június 4-én, délelőtt tíz óra: Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós, őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma (...) írták alá Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték művüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk szemfedőnek. (...) A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott." A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. Temetés volt ez, valóban: egy hatalmas, gyönyörű ország, és egy éppen magára eszmélő, büszke nemzet temetése. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter ezen a napon, 16 óra 30 perckor, a versailles-i Nagy Trianon palotában aláírta a magyarságra kényszerített békeszerződést.

(Megjegyzések: A diktátum aláírására az előzetes hírek szerint tíz órakor került volna sor, ezért, amint a fenti híradásból is kiderül, akkorra időzítve tartották az országos gyászmegmozdulásokat. Valójában a délutáni időpont a helyes, de mivel akkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan tájékoztató eszközök, mint a rádió és a televízió, a lakosságot már nem lehetett értesíteni a változásról. A két, politikai értelemben jelentéktelen magyar aláíró személye szimbolizálta, hogy Magyarország csak a kényszer hatására írja alá a szerződést, de valójában nem fogadja el azt. Megjegyzendő még, hogy az aláírásra a közhiedelemmel ellentétben nem a Kis-Trianon, hanem a ceremóniához elegendően nagy méretű Nagy-Trianon palotában került sor, amint az a korabeli filmfelvételen is látható.)


            A megdöbbenés és a tiltakozás nem volt ok nélküli. A történelem soha nem látott még ilyen "békét", amire inkább a "kivégzés és hullarablás" kifejezés lenne a találó. Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes (!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több mint 71%-át, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64% -a, és ami még fájóbb: az új határok mélyen belevágtak a magyar nemzet testébe. Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. Azóta is - főleg a megszálló országok - előszeretettel sütik ránk az "irredenta" bélyeget (bár sajnos egyre inkább ok nélkül). De vajon belegondoltak-e abba, akár csak egyszer is, hogy ők mit tennének hasonló helyzetben?

Most pedig ugorjunk előre 90 évet az időben.

A Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én iktatott törvénybe az Országgyűlés.  A törvény elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.

Az elmúlt rendszerben tabu volt Trianonról beszélni, a rendszerváltás után valamivel már szabadabban lehetett róla beszélni és megemlékezni. Viszont 90 évet kellett várni arra, hogy törvénybe iktassák azt, amiről kezdtek már sokan és szívesen megfeledkezni, hogy mi, egyre fogyatkozó felvidéki magyarok is az egységes magyar nemzet része vagyunk.

Gondolom, szükségtelen különösebben hangsúlyozni, hogy évről évre történő fogyásunk is Trianon máig nyúló következménye. Fogyunk, egészen pontosan, szép csendben asszimilálódunk. Hogy a vegyes házasságban született gyermekek többségét szlovák iskolába íratták, íratják, még úgy, ahogy megértem. Ám amikor magyar szülők nem anyanyelvi iskolát választanak gyermeküknek, első lépés az asszimilálódás felé. Mert azokból a gyerekekből, kevés kivételtől eltekintve, nem lesznek öntudatos, anyanyelvünkre, nemzeti sajátosságainkra, kultúránkra, történelmünkre büszke magyarok. És szomorkodni sem fognak Trianon miatt, mert a nem anyanyelvi iskolában egészen másképp tanítják a trianoni “békeszerződést”, ami valójában igazságtalan diktátum volt.

Azok a magyarok, akik nem anyanyelvi iskolába jártak, gondolom, csöppet sem bánkódnak a kettős állampolgárság körüli hercehurca miatt. Holott Trianon következménye az is, hogy életük folyamán szüleink, nagyszüleink kérés nélkül is több országnak voltak az állampolgárai. Elég, ha csak apai nagymamámra gondolok, aki még a Monarchiában született, és hosszú életének köszönhetően volt „szerencséje” élni az I. Csehszlovák Köztársaságban, aztán egy rövid ideig újra Magyarországon, ezt követően még hosszabb időt „töltött” Csehszlovákiában. Mi több, még arra is futotta szegénynek az idejéből, hogy szlovák állampolgár legyen, holott élete 97 éve alatt szinte ki sem mozdult a  falujából. Bár anyai nagyszüleimnek csak négy államban adatott meg élniük, de a Csehországba történő deportálásuk olyan volt, mintha egy másik országba kerültek volna. Mellesleg, a deportálások, kitelepítések is Trianon miatt történtek…

Sorolhatnám tovább a világ legigazságtalanabb „békéjének” máig tartó következményeit. Maradjunk annyiban, hogy június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Nagy kérdés, hogy mi felvidéki, ha úgy tetszik, szlovákiai magyarok  összetart(oz)unk?!

 

A MAGYAR SZENT KORONA                    A  TRIANONI  DIKTÁTUM

                ORSZÁGAI                                        UTÁNI  CSONKA MAGYARORSZÁG

1920. június 4. 16 óra 29 perc                       1920. június 4. 16 óra 30 perc

Területe: 325 411 km2                                    Csonkítás után: 92 607 km2

Lakossága: 20 millió 886 487                       lakossága: 7 millió 599 246

Elszakítva területe 72 %-a      Elszakítva lakossága: 64 %-a

A hierarhia feladata, hogy szavát felemelje, amikor az igazságot vagy az emberi személyiség méltóságát és alapvető jogait támadás éri! Aki tiszta szívvel az igazságot keresi, az Krisztust követi!                                                              Márton Áron püspök

 

PILLANTÁS A MÚLTBA

Húsz éve, 1995-ben Alsóesztergály határa zöldbe öltözött és sárgába. Erdők, rétek, vetések zöldelltek, sárgán virágzott a repce. Ez a kép fogadta a Kubányi-napra érkezőket. Olvasgatás, keresgélés, kutatás előzte meg az ötlet megszületését: Nógrád festőjét köztudatba kellene vinni. Palócföldünk nagy alakja ő, akárcsak palóc íróink, költőink…

Kiötlöttem tehát, hogy emléknappal kezdjük el a festő és a magunk ébresztését. Bodzsár Gyula nevét kell említenem elsőként, aki a falu polgármesterével és a lelkésszel tárgyalt az ügyről, s egy emléktábla felavatásáról. A Mikszáth Kiadót kell megemlítenem, mert vállalta egy kis album megjelentetését. Praznovszky Mihály nevét kell említenem, aki a kiadandó albumba egy tanulmányt írt Kubányi Lajosról. M. Nagy László fényképész nevét kell említenem, aki kérésemre felvételeket készített a faluról, oltárképekről, a szülő- és a nyughelyről. Oroszlány János neve is ide kívánkozik, aki az emléktáblát elkészítette.

Május hetedikére virradt a nap, amely a mecsiari országlás idején nem volt közönséges. A templomban Lukaj polgármester mondott beszédet. A parókia kertjében Kotoráné Belák Rózsa magyarul, egy helyi szlovák diáklány szlovákul mondott verset. Dr. Szabó Kinga művészettörténész méltatta Kubányi Lajos életútját. Ezután a polgármesterrel közösen lelepleztük a táblát, amelyen ez a szöveg volt olvasható: „Itt született Nógrád megye festője Kubányi Lajos 1855. V.5. – 1912. V.5. Palóc Társaság 1995” . Az emléktáblát Ďurov lelkész megáldotta. Az emlékezőket harangszó kísérte a temetőbe a festő sírjához, amelyet előzőleg kiszabadítottunk a bozótból, gazból..

Az emléknap a nagykürtösi Corso cukrászdában folytatódott, ahol az említett album bemutatóját tartottuk.

Húsz év telt el azóta. Közben volt még megemlékezésünk Kubányi-festmények másolatának szétosztásával, oltárkép megtekintésével, a sírhely újbóli takarításával az Örökség Népfőiskolai Tábor honismereti barangolásának egyik Alsóesztergályt is érintő eseményeként.

És most, azaz 2015-ben, arról olvashattunk a Kürtös c. havilap májusi számában, hogy „az emléknap eddigi legnagyobb megszervezésére” került sor május 14-én az A. H. Škultéty Társaság jóvoltából. A majdnem másfél oldalas, kilenc fényképpel dúsított beszámolóban egyetlen szó sem esik a kezdetről, s nem tudhatjuk, áll-e még az emléktábla a lelkészlak falán… S egy meghívó erejére sem telt már az egykor volt ötletelő, szervező részére, még a társszervező Csemadok NTV részéről sem.  Sebaj! Nem újkeletű az efféle magatartás a hagyományápolásban résztvevő magyarok házatáján. Megszokhattuk már, hogy leleményeink, küzdelmeink, eredményeink  másoknak hoznak babért. Lelkük rajta!

Szép, szép a cikkből duzzadó szlovák-magyar összeborulás is, csak a kétely rág bennünket szúként: az idő múlásával nem alakul-e át ez a nagy „barátság” kisajátítássá, kisemmizésünké, mint ahogy királyaink, történelmünk, címerünk, nagyjaink nevének szlovák „változatában” már megtörtént. Pillantásunk a múltba jövőnket is előrevetíti…



 
 
 

jp
A Palóc Társaság hírmondója * Megjelenik minden negyedévben
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13
www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urban@paloctarsasag.real-net.sk
webre alkalmazta: Fagyas Róbert