Hírmondó 2016 II. negyedév

A Palóc Társaság 2016-ban már tizenkettedszer szervezte meg a rovásírás-vetélkedőt és műveltségi találkozót. Rovásírás-vetélkedőt hirdettünk, írtunk, mondtunk, mert rájöttünk: a magyar rovásírás visszatanulásával és tanításával magot vetünk, gondolatot, mert „a gondolat a lélekbe vetett mag, amely önmagától csírázik és virágzik ki” (Nyírő József). Eddig – átvéve a burjánzó „verseny” szó használatát és nem mélyedve el jelentésében – a verseny kifejezést használtuk. Ebben a VER igegyök verést, ütést, ütlegelést sugallt. Vagyis mások, az ellenfelek megverését, pedig mi senkit nem verni, megverni akartunk, hanem magot, tudást szórni, hinteni, vetni fiataljainkba, hogy büszkék lehessenek nemzetükre, az ősökre, vállalni s követni tudják mindazt, amit az ősök is követtek, mely a tudás népévé tette őket.

Felhívásunkra az idén is majdnem kétszáz jelentkezés érkezett. Milyen öröm? Nemcsak felvidéki alap- és középiskolákból, hanem maradék-magyarországiak és délvidékiek is! Napnál világosabb: szükség van a vetélkedőre, mert érdeklődés mutatkozik a rovásírásunk visszatanulása iránt. Szükség lenne biztos anyagi háttérre is, hogy gond nélkül, nyugodtan szervezhessük meg a sorozatot, mely nemzeti öntudatot fejleszt, következésképpen magyarságot tart meg, de pénz egyelőre nincs a magyarságmegtartó erőfeszítésekre. Baj, nem baj, vannak viszont, eddig még mindig ráakadtunk olyan személyekre, szervezetekre, intézményekre, amelyek erejükhöz mérten támogattak, segítettek, ezzel biztattak is bennünket, hogy ne adjuk fel… Hát igen: „talán az élet nem fog fizetni semmiért…” – ahogy Petőfink írta, s mindenki tudja a vers folytatását is…

A sok jelentkező eleve szükségessé tette, hogy 2016-ban is elődöntőket, körzeti válogatókat szervezzünk. Elsőként a Pozsonyhoz közeli Nagymagyar jelentkezett, hogy szívesen rendezne körzeti fordulót. Aztán Rimaszombat majd Tardoskedd is jelezte ebbéli szándékát. Az országos döntő helyszíne újból a dunaszerdahelyi Kodály-alapiskola lett. A rendezvényt vállaló intézménynek, legyen az alapiskola vagy középiskola, művelődési ház, vállalnia kell azt is, hogy a fentebb jelzett pénzhiány-támogatást némiképp mérsékelni, pótolni tudja. Ez elsősorban a vetélkedőre jelentkezett, érkező diákok és kísérőik ellátását érinti (frissítő, ebéd), de több esetben a díjakról való gondoskodás területét is (habár ezt a cseppet sem könnyű feladatot a vetélkedőt meghirdető és szervező Palóc Társaság végzi immár egy évtizede). Szerencsére, mind a négy helyszínen megoldódtak ezek a gondok, volt, ahol az önkormányzat (Nagymagyar, Tardoskedd), volt ahol önkormányzati képviselő, alpolgármester (Rimaszombat), volt ahol szervezet (Dunaszerdahely) „állta a sarat”. Köszönet érte mindnek!

Örvendetesnek tartjuk azt is, hogy szinte valamennyi helyen – ahol erre van mód, hely, ötlet, lelkes tenniakarás, akarat és lehetőség –, a napot a jövendő számára megörökítik. Nagymagyaron pl. tölgyfacsemetét ültettek az iskola parkjában. A hagyománytól eltérően itt nem a diákok köszöntötték az eseményt, hanem az őket oktató-nevelő tanárok, ezzel is példát mutatva s követésre sarkallva a tanítványokat. Tardoskedden is egy karcsú gyertyáncsemete került az iskola udvarára e napra emlékeztetve a jelenlegi és a jövendő diákokat, s itt népviseletbe öltözött lányok éneke serkentette gyökéreresztésre a kis fácskát. Dunaszerdahelyen gyönyörű rovásírásos faragott tábla került az iskola falára, amelyet Patassy Sándor készített s avatott fel az iskola énekkara szép műsorának kíséretével. (Címoldalon levő kép)

A körzeti és az országos döntő írásbeli feladatai kapcsolódtak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 2016-ban esedékes 60. évfordulójához. A körzeti anyagát Szíki Károly És lészen csillagfordulás megint című munkájának felhasználásával készítettük, az országos döntő feladatait Radics Géza A forradalom és szabadságharc, valamint előzményei c. tanulmányából válogattuk. A hagyományos hangos olvasási, írásbeli, magyarítási feladatokon kívül az országos döntőben rovásemlékeink közül is fel kellett ismerni, korosztályonként emelkedő számban néhányat. A vetélkedők dicséretére mondva, ezt a feladatot szinte valamennyien kitűnően oldották meg. Ez állapítható meg az idegen szavak magyar megfelelőinek használatára buzdító magyarítás-feladat megoldásáról is. Ugyancsak elégedettek lehetünk mind a hangos olvasási, mind az írásbeli feladatok megoldásával kapcsolatosan, hiszen legtöbben nagyon kevés hibát ejtettek, sőt nem egy esetben teljesen hibamentes dolgozatokkal találkoztak az értékelők. Összegezésül kijelenthetjük, hogy a rovásírás ismerete a felvidéki iskolások körében magas szintű.

Más szempontból viszont való igaz, hogy bár évente száz és kétszáz között mozog a vetélkedőn részt vevők száma, ez nem mindig jelent érdemben kimagasló számot, hiszen a diákok évekig, korosztályuk szintén egy és ugyanazok. Mindig vannak új arcok a rendezvényen, mindig vannak új, eddig részt nem vett iskolákból érkezők, ezek száma azonban lehetne sokkal több is. Különösen az figyelhető meg, hogy az ország keleti szegletéből, nagyjából Rimaszombattól keletre fekvő területről alig érkeznek jelentkezők, Szepsitől keletebbről pedig egyáltalán nem. Pedig felhívásainkban hangsúlyt fektettünk arra, hogy ezekről a vidékekről is jelentkezhetnek az iskolák, a földrajzi távolság leküzdésén úgy segítenénk, hogy körzetükben is rendeznénk válogató döntőt. Az országos döntőt pedig sohasem jelöltük még ki, mindig kérésre rendeztük meg az adott helyszínen. Nemcsak gondoljuk, hanem tudjuk is, hogy itt újból az anyagi háttér megléte vagy inkább hiánya okozza a legfőbb gondot… Ám minden nehézség leküzdhető, mint ahogy erre a múltban is nem egy esetben volt már példa (utazási idő, útiköltség, elszállásolás, ellátás – többletkiadás…).

Új színt hozott a vetélkedők sorában az idei. Először vettek részt felnőttek is a megmérettetésen! Ők csak a döntőben kapcsolódtak be a vetélkedőbe. Megható volt látni, hogy főleg nyugdíjaskorú asszonyságok és urak vették a bátorságot, „merték” tudásukat összevetni a fiatalokéval. S annak, hogy ez a „viadal” a fiatalok javára dőlt el, szívből örültek!

Április 22-én a nagymagyari megnyitón megjelent a község polgármestere, Csicsay Ottó is, aki rövid beszédében üdvözölte a résztvevőket, az iskola tanulói pedig zenés irodalmi műsorral köszöntötték a vendégeket. A dolgozatok javítása alatti időben Kiss Ferenc volt polgármester kíséretében ismerkedtek a nagyközség nevezetességeivel, koszorút helyeztek el Leszkay Károly 1848-49-es honvédhadnagy sírján, a templomban meghallgatták Naszvadi Sándor esperes-plébános ismertetését a templomról és a hit erejéről a magyarság megőrzésére, a művelődési házban pedig a MINI TINI táncegyüttes szórakoztató előadásán tapsolhattak.

Április 25-én Gömörország székhelyén a keleti térségből jelentkezett rovásíró fiatalokkal szaporodott a Tompa Mihály Református Gimnázium (bizony kívül-belül nagy-nagy felújításra szorulna az épület) diákjainak létszáma. Dísztelen dísztermében került sor a megnyitóra és az eredményhirdetésre is. A megnyitón a gimnázium igazgatója, PaedDr. Sebők Attila köszöntötte a megjelenteket és kívánt sok sikert a tanulóknak. A várhosszúréti Nagy Lilla Friedrich Klára Rovásíró gyerekeknek című versét mondta el, ezzel kellő hangulatot is teremtve a vetőlkedőhöz. A hangos olvasás és az írásbeli feladatok elvégzése után az ebéd előtt a Bástya Egyesület Árvay Miska Baranta Szakosztályának fiatalabbnál fiatalabb tagjai adtak sok tapssal kísért ízelítőt a harcművészet eme agából az iskola udvarán.

Április 28-án zajlott Tardoskedden a nyugati térség elődöntője. Az érkező diákokat itt cukorkával várták az iskola csarnokában, amit az iskola tanulóinak piros-fehér-zöld színbe öltözött műsora követett. PaedDr. Tóth Szilvia iskolaigazgató után a férje, a rendezvény fővédnöke, ing. Tóth Marian polgármester köszönte meg diáknak, tanárnak, hogy szívügyüknek tartják a magyar rovásírást, eme ősi tudás tanulását és továbbadását. A vetélkedő diákok helyismereti sétán vettek részt a nagyközségben.

Felvidék magyar alap- és középiskoláiból 49-en készülhettek a május 6-án Dunaszerdahelyen, a Kodály Zoltán Alapiskolában megrendezendő országos döntőre. Díszvendége Csáky Pál EP-képviselő lett volna, de ő elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, ezért segédje, Oriskó Norbert képviselte őt. Az iskola éttermében megtartott megnyitón Ibolya Olivér iskolaigazgató üdvözölte a megjelent vendégeket, dr. Horváth Zoltánt, a város alpolgármesterét, Molnár Tímeát, az önkormányzat kulturális osztályának vezetőjét, Ibolya Ildikót, a városi művelődési központ igazgatóját. Az iskola nyolcadikos tanulója, Horváth Balázs Pósa-szavalata után a várhosszúréti Nagy Lilla itt is elmondta Friedrich Klára Rovásíró gyerekeknek c. versét. A Városi Művelődési Központ mozitermében régi hangszerekkel és hangjaival ismerkedhettek az érdeklődő fiatalok, Szőke István Atilla versíró pedig, aki verseiben a magyar múlt tiszteletét, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, ősi örökségünk megtartását, a magyar nyelv kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti, a versírás rejtelmeit födte fel előttük. PaedDr. Patassy Sándor grafikus, a felvidéki rovásírók nemrég indított honlapjának gazdája, a honlapról nyújtott ismertetőt közös szerkesztésre, ismeretcserére, együttműködésre buzdító rövid előadásában.

A rendezvény fővédnöke a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, a Palócföldről származó dr. Molnár Imre volt, aki az eredményhirdetésen méltatta a Palóc Társaság tevékenységét és a sok fiatal érdeklődését ősi műveltségünk megismerése iránt.

Az ŐSI TUDÁS rovásírás-vetélkedő 12. évfolyama arra kell biztasson minden nemzetét szerető magyar embert, tanárt és tanulót, hogy higgyen az őseink követte tudásban, mely ezredekig éltette a magyarságot. Jó tudomásul vennünk, hogy folyton folyvást nő az igény a magyar rovásírás megismerésére, elsajátítására, visszatanulására, továbbadására. Vele párhuzamosan az igaz magyar múlt megismerése és az öntudatba építése is biztosan halad előre. Mert: „A jövendő sohasem tér le pályájáról.” Az ŐSI TUDÁS népének igenis van jövője!

12. Felvidéki Országos Rovásírás-vetélkedő és Műveltségi Találkozó végeredménye a Palóc Társaság honlapján és a www.felvidekirovok.hu honlapon böngészhető

Krúdy Gyula és az óbudai Kéhli vendéglő neve mára összenőtt fogalom. Köszönhető ez az író nevét több mint három évtizede viselő irodalmi körnek, amely rendszeres összejöveteleket tart ebben az óbudai neves vendéglőben. Évek óta az őszi, októberi, az író születési évfordulójához közeli rendezvényeken Szécsénykovácsi és a Palóc Társaság képviselői is rendre részt vesznek.

Most tavasszal is meghívás érkezett a rendezvényre, amelyre május 12-én, Krúdy Gyula halálának 83. évfordulójára emlékezve került sor. A vendéglő ún. Zeneterme ezúttal is megtelt körtagokkal, emlékezőkkel, akiknek nevében Kanizsa József költő, író, a Kör titkára és Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke elhelyezte a megemlékezés koszorúját annak a háznak a falát díszítő emléktábláján, amely házban az író élete utolsó hónapjait töltötte s ahol meghalt.

A köri összejövetelen a Krúdy-hagyományok ápolása területén kifejtett eddigi munkásságáért ezüst Krúdy-érem kitüntetést vehetett át a Palóc Társaság elnöke Király Lajos elnöktől. A műsor gerincét ezúttal Sz. Kovács Péter fiatal tollforgató bemutatkozása jelentette. Hoffmann Katalin, Király Lajos és Tárkányi Imre Szindbád c drámakísérletéből olvasott fel részletet. A továbbiakban a 90 esztendős Tálas Ernő operaénekes és Németh Nyiba Sándor énekének tapsolhatott a közönség.

A rendezvény legemlékezetesebb eseményére ezután került sor: névadás tanúi lehettünk. A Kéhli vendéglőnek ugyanis több helyisége, terme van, melyeknek természetesen nevük is van. Azt a termet, amelyben az író utolsó estéjét, éjszakáját töltötte egy emléktáblával eddig már megjelölték s ezt évfordulós köri alkalmakkor meg is koszorúzták. A terem eddig a Zene névre hallgatott. Mostantól Krúdy Terem a neve. Fölavatásán közreműködött a vendéglő fiatal tulajdonosa, Cecei-Horváth Gergely fővédnök, valamint Kanizsa József, a Magyar Kultúra Lovagja.

Ezzel Kéhli mama vendéglője és az író Krúdy Gyula múltbeli kapcsolata tovább erősödött, újabb kapoccsal gazdagodott.

Az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör gondolt egyet s meghívta a sashalmi könyvtárban június 2-án tartott összejövetelére a Palóc Társaság elnökét, hogy köszöntse őt jeles évfordulóján. A baráti összejövetelen Pörnye Nikolett műkedvelő festőművész tárlatát is meg lehetett tekinteni, aki a mesterség fogásait Simon M. Veronikától tanulta meg.

A baráti beszélgetést Kanizsa József író, költő a Kör titkára vezette. A bevezetőben e szavakkal köszöntötte az ünnepeltet: „ Isten éltessen 70. születésnapod alkalmával, hogy továbbra is ezzel az erővel, ésszel, felfogással tudj szépet, nemeset adni a magyar embereknek, hogy érezzék, csak így szabad élni, egymásért tenni, mert ez viszi előbbre a földi életet!”

Ezután rövid bemutatása következett annak a gazdag tevékenységnek, melynek motorja a Palóc Társaság elnöke. A beszélgetés során szóba került a trianoni fájdalom költője, a Sajó Sándor emlékét felkaroló igyekezet, a felvidéki magyarság jelene és kilátásai a jövőt illetően, a Palóc Társasági Könyvek sorozat ötlete és megvalósulásának kötetei, az egész Kárpát-medence magyar fiatalságát megszólító tanulmányírói pályázat sikere a Magyar Kultúra Napjához kötődően, a magyarság ősi tudását felszínen tartó magyar rovásírás népszerűsítését segítő országos hatókörű vetélkedő valamint a 96 éve a magyar nemzetre kényszerített trianoni gyalázatos parancs következménye napjainkban.

Az est további részében közreműködött Tálas Ernő, a Svéd Állami Opera magánénekese, Sajó-költemények hangzottak el Újvári Ferenc és a 2015-ben Ipolyságon rendezett Sajó Sándor versmondó szemlén sikeresen szerepelt, Erdővidékről származó Virág Apollónia gimnazista előadásában. Tárkányi Imre két írását olvasta fel a szerzőnek (Magyarnak születtem, Holnap vagy, gyermekem).

Az est végén M. Jankó János házigazda költő olvasott fel verseiből. A meghitt légkörű rendezvény résztvevői a Palóc Társasági Könyvek közül választva beszélgettek, múlatták az időt…

96 éve történt. Aki magyar, tudja, mi. Június negyedike, gyásznapja ez a magyarnak. Ezen a napon emlékezni kell… Emlékezni a gyalázatra, amely szétszaggatta a magyar államot.

Szólnak a harangok hazánkért, a magyar nemzetért. Harangszó hív Zebegénybe is, ahol ökomenikus nemzeti zarándoklatot tart a Hegyvidéki Trianon Társaság és a Zebegényi Önkormányzat. Helyszín a Kálvária-hegyen levő, a két világégés között felállított Trianon-emlékmű. Ez az emlékmű és emlékezés a legnagyobb a Kárpát-medencében – a meghívó szerint.

Pontban 16 óra 30 perckor megszól a kápolna harangja a Kálvária-hegyen is. Siratja, ami történt velünk, akiknek fáj Trianon. Gyülekeznek az emberek, főleg idősebbek meg gyerekek, lassan megtelik a hegyi sík. Ünnepélyesen bevonulnak a magyar tengerészek az országzászlóval s félárbocra engedik. Lobog a friss szélben. A 832. Havas Boldogasszony cserkészcsapat is méltóságteljesen lépked a trianon-zászlóval a természet teremtette emelvényre.

A meghívóban szereplő dr. Beer Miklós váci püspök valamilyen okból nem érkezett meg, helyette Zebegény Kárpátaljáról származó plébánosa osztja meg hallgatóival gondolatait. Megjelent viszont Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök és Balázsi László unitárius lelkész, akik megszívlelendő mondanivalóval szóltak az emlékezőkhöz. „Tartsd magad, nemzetem!” – szólt az ének s mi együtt énekeltük…Jelen van a Horthy Miklós Társaság elnöke, vitéz Zetényi-Csukás Ferenc, dr. Galla János, a Hegyvidéki Trianon Társaság elnöke és mások…

Harach Péter, a körzet országgyűlési képviselője, a kormányzó KDNP frakcióvezetője beszédében hangsúlyozza, hogy emlékezni jöttünk a múltban történt szomorú eseményre és ünnepelni az Országgyűlés által törvényesített összetartozás napját. Utána dr. Galla János átadta vitéz Pálmai Bélának, a zebegényi Trianon-emlékezések elindítójának a munkájáért járó elismerő oklevelet. Szót kapott dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, aki napjaink bevándorlás kezelésének EU-s és magyar gyakorlatával foglalkozott beszédében.

A június negyedikei gyásznapi emlékezésből kirítt a Csillagszemű gyermektáncegyüttes páros tánca, akik kalotaszegi vidám táncot roptak jókedvűen, szépen, nyilvánvalóan az „összetartozás napja” részeként… Vitéz Publik Antal szívhez szólóan adta elő Juhász Gyula Trianon című költeményét, saját gondolatait sem rejtve véka alá világunk igazi bajáról…

Őt követték az emlékező beszédek. Elsőként Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke kapott szót, majd Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke. Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc emlékezése után a délvidéki Kúláról érkezett Kovács Alex alapiskolás tanuló állt a mikrofon elé és olvasta fel a Palóc Társaságnak a Magyar Kultúra Napja tiszteletére 20. alkalommal meghirdetett pályázatára küldött s fődíjjal jutalmazott írását.

A beszédek elhangzása után a koszorúzás következett. A Magyar és a Székely Himnusz eléneklésével fejeződött be a zebegényi emlékezés. A zebegényi Kálvária-hegyi laposon bizony sokkal több emlékezőnek is jutott volna még hely. Hiába: fogy a magyarság az országlakók számához képest is. Szólhatnak a harangok értünk, hazánkért, magyar nemzetünkért. Ha lesznek még harangok Európában…

„A hideg szívű politikusok gaztettei nyilvánosságra jutnak: tönkrezúztak egy népet, mely szellemileg sokkal magasabb szinten állt, mint azt a Világ gondolta. Az őseredet tudata megvilágosítja, felemeli, megtisztítja majd a lelkeket. Mélyreható irányításokat nyer, hazát növeszt és kiteljesedik a szellem! Öntudat elvesztésével elpusztul az erkölcs is, de az öntudat visszaszerzésével megteremtődik a tiszta élet is. Fölemelt fővel fogtok járni a Világ színe előtt, mert az Igazság világossága Fényt ad minden homlokra… Legyen szívetekben a jézusi szeretet békéje és éljetek a nagy események várásával és reményével. Emelje fel szíveteket a szomorúságból az a biztos tudat, hogy jó helyen vagytok, jó föld, Szent Föld az, amelyen éltek! Az ősök őrködnek a határokon, az ősi bérceken és óvják, védik népeteket. ” – üzeni Badiny Jós Ferenc minden magyarnak. Üzenetét jó lenne a magyar szívekbe zárni, hogy ennek szellemében dobogjanak s örökítsék tovább.

Badiny Jós Ferenc, a sumerológus, őstörténész, a sumír-magyar nyelvazonosság hirdetője a Losonc melletti Gácson született 107 évvel ezelőtt, 1909. június 3-án. A születése évfordulója közeli vasárnapon, idén Napisten havának 5. napján, emlékeztünk meg róla. Ezúttal is azon a helyen, ahol mellszobra immár öt éve áll Losoncon – Oláh Szilveszter szobrászművész, a Magyar Kultúra Lovagja az alkotója –.

A megemlékező ünnepség a háziasszony, Hahnné Duray Éva, a Magyar Kultúra Lovagjának a megjelenteket üdvözlő beszédével kezdődött, majd a Csemadok Losonci Alapszervezet női énekkarának műsorával folytatódott, amit az alapiskolásokból álló Galáris lánykar énekszáma követett. Dicsérendő a lányok, a szülők és a karvezető hozzáállása, mely új színt hozott a megemlékezés műsorába.

Tekintettel az előző napi történelmi évfordulóra – 1920. június 4., a trianoni „békeparancs” napja – Z. Urbán Aladár felolvasta Friedrich Klára Trianon 1920. június 4., 16:30 című versét. A koszorúzás előtt a résztvevők elmondták őseink imáját Badiny Jós Ferenc megfogalmazásában: „Mi Atyánk és Anyánk! Te – ki túl rajtunk és bennünk vagy. Szenteltessék meg a Te szent neved a kétszeri hármasságban. Jöjjön el a Te országod mindenkihez békességben, szeretetben, igazságban. A Te szent akaratod teljesüljön úgy a Földön, miként a mennyben is. Add meg nekünk naponta a Te szent Kenyeredet és élő Borodat. És miképpen mi tökéletesítünk másokat, úgy tökéletesíts minket a Te Igazságodban. Ajándékozz meg minket a Te jóságoddal, hogy Mi másokkal ugyanezt cselekedjünk. A kísértés óráiban szabadíts meg minket a gonosztól és a gonosz gondolattól, mert Tied az Ország és a Hatalom és a Dicsőség mostantól fogva mindörökké.”

A megemlékezés koszorúját elhelyezte Balassagyarmat város küldöttsége Medvácz Lajos polgármesterrel az élen, Szabó Judit a professzor fogadott lánya és Imre Kálmán fordító a feleségével, valamint a Csemadok ASZ és a Palóc Társaság.

Az emléknap Marton Veronika sumerológus előadásával folytatódott. A szerző legújabb könyvéről – Magyarország a kereszt árnyékában – beszélt. Marton Veronika kifejtette: A magyarok történelem-tudatának manipulálása évszázadok óta tart az idegen érdekek szolgálatában. Visszatérésünk a Kárpát-medencébe a német hercegek, uralkodók nemtetszését váltotta ki s mindent megtettek, hogy akár erőszakkal is a nyugati kereszténységgel helyettesítsék a magyarság ősi szeretetvallását. Eme erőszakos térítéssel igyekeztek Magyarországot a német-római bűvkörbe, érdekeltségbe vonni, és igyekezetüket siker koronázta.

Az előadó, ki büszke arra, hogy Badiny Jós Ferenc tanítványa lehetett, ezután a gazdára lelt könyveit ajánlással látta el.

A 2016. évi Badiny-ünnepség állófogadással ért véget, amelynek anyagi hátterét Szabó Judit biztosította, de a losonci magyar hölgyek is szívüket-lelküket kitették, cukrászművészetükről is bizonyságot téve, hogy

az emlékezés otthonias, baráti hangulatban teljék. Valóban valóra vált most is, amit minden évben tapasztalhat, átérez az, aki ennek a Badiny-emlékezésnek a részese:

Május 25-én érkezett a szomorú hír: hosszantartó betegség után életének 86. évében elhunyt Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye nyugalmazott püspöke.

II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki Nagyvárad 81. püspökévé. Tempfli József a Szatmár megyei Csanáloson született 1931. április 9-én. Pappá 1962. május 31-én Márton Áron szentelte.

Tempfli József egész élete SZOLGÁLAT volt: Isten és népe szolgálata. Rendületlenül küzdött a kommunista időszakban elkobzott egyházi vagyon visszaszerzéséért, de küzdött a magyarság megmaradásáért is, a kisebbségbe taszítottak életének lelki megújulásáért. Mint ilyen EMBERT ismertem meg őt a kilencvenes évek elején.

1993-ban volt 170. évfordulója a magyar mitológia megteremtője, a művészettörténész és műgyűjtő, nem utolsó sorban Nagyvárad 76. püspöke születésének. A kerek évforduló megünneplésének –, mely egyben Ipolyi Arnold munkásságának köztudatba állítását is eredményezte – elhatározása szülte az ötletet, hogy hívjuk meg az ünnepségre a nagyváradi megyéspüspököt, a nemrég kinevezett Tempfli Józsefet, aki tisztségében utóda Ipolyi Arnoldnak.

Meghívó levelemre nemsokára válasz érkezett a püspök úrtól, benne a nagy öröm és megtiszteltetés: vállalja Ipolykeszin a szentmise celebrálását. Lázas előkészítő munka után érkezett el a nagy nap: 1993. október 17. Izgalomra adott okot azokban az években a határátlépések szigorítása. A balassagyarmat-tótgyarmati határátkelőhelyről értesítés érkezett, hogy a püspök úr, kinek diplomata útlevele van, simán utazhat tovább az ünnepségre, de gépkocsivezetője nem, mert nem rendelkezik átlépési engedéllyel. Hamarjában Molnár József akkori ipolykeszi polgármesterrel az élen „küldöttséget” küldtünk a határra, mely elérte, hogy a gépkocsivezetőt is átengedik, ha ígéretet kapnak a határőrök, hogy este hatig – amikor váltás lesz a szolgálatban –, visszatérnek a vendégek. Így sikerült elérni, hogy a püspök urat saját gépkocsivezetője hozhatta Ipolykeszire és az ünnepség után vitte vissza a határidő lejárta előtt.

Az Ipolyi Arnold Emléknap a tervezett időben és tartalommal zajlott. Az emlékmise főcelebránsa Tempfli József nagyváradi megyés püspök úr volt. Szentbeszédében méltatta elődje, Ipolyi Arnold munkásságát. Elcsukló hangon idézte Erdély nagy költőjének versét s intette a templomot megtöltő s a templomon kívül rekedt gyülekezetet, ünneplőket magyarságuk és hitük megtartására, ami egyet jelent, s hogy a lángot, melyet örökbe kaptak az elődöktől megőrizve tovább kell adniuk utódaiknak.

Az ünnepség délután emléküléssel folytatódott, amelyet én vezettem. Ezen Csáky Károly Ipolyi Arnold életútját vázolta fel, a budapesti Eisler János művészettörténész Ipolyiról mint műgyűjtőről, művészettörténészről beszélt, Liszka József pedig a néprajztudós Ipolyiról festett képet. Ezt követően kultúrműsorral következett. Az ünnepségre körültekintően készültek a helyiek: újra festtették a templomot s előkerült a zászló is, amely 1945 óta rejtekezett valahol, mert azt hirdette, hogy : „Így volt, így lesz!” A nagyszabású ünnepséget megtisztelte jelenlétével Duray Miklós, az Együttélés és Csáky Pál, az MKDM képviselője.

Az ipolykeszi templom külső falán levő emléktáblánál tartott koszorúzási ünnepség szónoka Molnár József polgármester és Molnár Imre, a Rákóczi Szövetség főtitkára volt. Trevalecz László versmondó Vörösmarty Mihály Szózatát, Kotoráné Belé Rózsa Batta György Egy mondat a szeretetről c. versét mondta el.

Tempfli József püspök úr jelenléte, személyisége, megható beszéde nagyban emelte az Ipolyi-ünnepség rangját. Már ekkor meghívta a palócokat, ipolykeszieket egy nagyváradi látogatásra.

Pár évvel később erre sor is került. A Palóc Társaság (vagyis a szervezésemben) az ipolykeszi önkormányzat támogatásával egy autóbusznyi „palóc” utazott Nagyváradra, ahol a püspök úr fogadott bennünket. Elsőként a székesegyházba léptünk be, ahol Ipolyi Arnold is nyugszik. Emléktáblájára került

Palócföld koszorúja. Az ipolykesziek egy gyönyörű miseruhát ajándékoztak itt Tempfli püspök úrnak, aki ebben celebrálta a másnapi misét.

Elkísért bennünket a váradolaszi templomba is, ahol Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet nyugszik. Itt megtudtuk a püspök úrtól, hogy a váradolaszi temető megszüntetésekor neki sikerült elérnie, hogy Madáchné földi maradványait e templom sírboltjába helyezzék.

Nagyváradi sétánk végén mint „vendéglátó házigazda” fagyira is meghívta a jó palócokat Tempfli József püspök úr… Nincs semmi rendkívüli abban, hogy szívünkbe zártuk és szeretettel emlékezünk rá.

Pár évvel később történt, hogy az ipolybalogi alapiskola felvette Ipolyi Arnold nevét. Hogy ez bekövetkezhetett, abban nem kis szerepe van a Tempfli József püspök úrral korábban felvett kapcsolatunknak, mely mondhatni élővé vált… ZUA

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a rovásírás iránt érdeklődők ezentúl új honlapon juthatnak fontos ismeretekhez, tájékozódhatnak a rovásírás terjedésének felvidéki helyzetéről. Éljünk vele!