HÁROM ÉVTIZED

 A MAGYARSÁG SZOLGÁLATÁBAN

Ha röviden akarjuk megfogalmazni a Palóc Társaság tevékenységét, a cím találó. Ragaszkodnunk kell ehhez a megfogalmazáshoz, különben több  száz oldalra lenne szükség kifejtésére.

Az 1989-es szklabonyai szalonnasütés óta – a társaság megalakulásának augusztus 6-i születésnapja – bizony harminc év telt el megrakodva búval és örömmel. Erre emlékezni gyűltünk össze a Mikszáth Kálmán Emlékház udvarán augusztus 11-én. Nem sokan, de elegen. Köztudottan vigasztalhatjuk magunkat Berzsenyi Dániel soraival: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat!” Valóban illik e gondolat ránk. A hosszú évek alatt sokan lemorzsolódtak közülünk, néhányan az égi mezőkre költöztek, de újak is jelentkeztek, hogy részesei lehessenek e „csuda dolgoknak”.

Ezek felsorolására most nincs hely. Abban a könyvben sem elég, amelyet az évfordulóra jelentettünk meg (a boríték a címlapon). A baráti

összejövetelen sem volt elég idő Szklabonyán és a Švejk vendéglőben sem, ahol a könyvet is bemutattuk.

A Mikszáth-ház udvarán álló (megcsonkított) emlékoszlopunk előtt Bőhm András tagunk, az emlékház alkalmazottja mint házigazda üdvözölte a társaságot, Kois Szilvia Sajó versét mondta el (A magyar lélek) majd egy népviseleti babát ajándékozott a társaság elnökének köszönetképpen. Utána megvendégelés következett a házigazda jóvoltából, miközben folyt a szó, emlékek villantak fel, melyek megőrződtek bennünk.

 A balassagyarmati Švejk Vendéglőben Z. Urbán Aladár próbálta összegezni a harminc év legjelentősebb tetteit: a térség szellemóriásainak lábnyomát  megörökítő tetteket, a magyar őstörténettel foglalkozó Örökség Népfőiskolai Táborokat, a Balassi, Madách és a Mikszáth nevével fémjelzett vetélkedőket, a trianoni fájdalom költőjének, Sajó Sándornak a köztudatba való emelését szolgáló műsorokat, Badiny Jós Ferenc magyarságtudós, sumerológus emlékének ápolásával magyar közösségünk ébresztését, a honszerető barangolásokat, a magyar ősi tudást bizonyító rovásírás népszerűsítését, az egész Kárpát-medencei magyarságot megcélzó Magyar Kultúra Napja tiszteletére meghirdetett tanulmányírói pályázatok eredményességét és így tovább a cseppeket…

Koiš Szilvia

Híves István és Boglárka

Bőhm András

      Az asztalon sorakoztak azok a könyvek, amelyeket a Palóc Társasági Könyvek sorozatban jelentettünk meg. S a legújabb kötettel lettek gazdagabbak az emlékező ünnepségen résztvevők.

 A balassagyarmati Švejk Vendéglőben

A szerény ünnepi megemlékezést Híves Boglárka (ének), Híves István (furulya), Balík Judit és Koiš Szilvia (versmondás)  közreműködése tette szebbé. Megtisztelte jelenlétével az összejövetelt Kocsis István író, drámaíró, köszönetet mondott a kitartó munkáért Hrubík Béla költő.

Többen írásban is hangot adtak véleményüknek.

Láposy Monika: „Lelkesedéseteket, fáradhatatlan munkátokat mindig nagyra értékeltem, de most elsősorban azt kívánom, hogy a jövendőben, a jövendő harminc esztendejében is adassék meg nektek a lehetőség, hogy a magyar nemzet, elsősorban a felvidéki magyarság felemelkedéséért, legyőzhetetlenné erősítéséért legalább annyit tehessetek – erőben, egészségben, méltó megbecsülésben –, amennyit az elmúlt harminc esztendőben.”

Dr. Fehér Csabáné Tamás Judit: A Palóc Társaság tengernyi tette láttán e szép évforduló alkalmával örömkönny csordul ki a szememből, és kívánom, hogy az elkövetkezendő esztendőkben is legyen elég erő, akarat és kitartás a megálmodott célok teljesítésére! Boldog születésnapot!

Mácsadi János: „Kívánok még a Palóc Társaságnak és elnökének Z.Urbán Aladár barátomnak sok-sok tevékenyen eltöltött évet, hozzá erőt, egészséget és családi boldogságot!”

CSEPPNYI  TETT

            „Ha a Palóc Társaság … nevével találkozom, a szolgálat jut eszembe. Szolgálat a magyar kultúra, az anyanyelv, a Kárpáthaza magyarságáért harminc éven keresztül. Csak nagy elkötelezettséggel lehet ezt tenni, vállalva a kritikát, kudarcokat, tenni, amit belsőnk diktál, minden fizetség nélkül. A fizetség mindezért  egy-egy sikeres rendezvény öröme rendezőnek és  résztvevőnek, hogy gazdagodtak élményben, tudásban, valamint hogy jó közösséget építenek.”

Duray Éva gondolatai ezek, melyek a megalakulás 30. évfordulója tiszteletére   megjelent Cseppnyi tett c. könyvben olvashatók. A könyv kísérletet tesz arra, hogy áttekintést nyújtson a három évtizedről. Fejezetei önmagukért beszélnek: Magyarúton járó (a tevékenység összefoglalása 2014-től), Köszöntő (tagjaink és tiszteletbeli tagjaink gondolatai az évforduló ürügyén), Rólunk írták (a sajtóban és rendezvényeken elhangzott míves gondolatok), A szó ereje ( beszédek rendezvényeken, tanulmányok Kocsis István, dr. Molnár Imre, Cságoly Péterfia Béla, Hrubík Béla stb. tollából), Termés (tagjaink – Árvai Hajnalka, Belányi Gyula, Hrubík Béla, Koiš Szilvia, Kanizsa József, Filip József – alkotásai), Zsengék (a Magyar Kultúra Napja-pályázatunk kiemelkedő dolgozataiból). Érdekes lehet csemegézni a harminc év Vendégkönyvi bejegyzései között. Az Emlékjelhagyó tetteink fejezetben az emléktábla- és szoborállításokról kapunk képet (19 emléktábla, 3 mellszobor, 2 emlékoszlop, 5 esetben pénzzel támogattuk más szervezet emlékállítását és 2 esetben kezdeményezésünk érett gyümölccsé. A Mérleg fejezetben a számok a  beszédesek, azaz a Magyar Kultúra Napja-pályázaton résztvevők és a beküldött dolgozatok száma, az Örökség Népfőiskolai Táborok előadóinak és előadásainak száma, az Ősi tudás rovásírás-vetélkedők helyszínei és a részt vett diákok száma, a honszerető barangolások száma és útvonalai a Kárpát-medencében. Magunkról vallunk a könyvek, DVD-k, kiállítás-vezetők címoldalainak közreadásával. Nyilvánosságra hozzuk Tiszteletbeli tagjaink nevét és érdemeit (ők 22-en vannak) valamint közreadjuk Jótevőink (alapítványok, önkormányzatok, szervezetek, intézmények, iskolák, vállalkozások, magánszemélyek) nevét.

A kötetben 48 színes felvétel és 33 címlap képe található. A cím és a fejezetcímek rovásírással is olvashatók, s minden fejezetcím előtt egy-egy szép idézet olvasható valamely neves magyar költő vagy író tollából. A borító dr. Patassy Sándor munkája. A kötet a Biro Familiy Nyomda terméke. A megjelenést tagjaink támogatása tette lehetővé. Köszönet érte!

 KÖZÜLÜNK VALÓ

 (Szvorák Emese nyomán)

Szeptember 8-án ünnepelte 80. születésnapját Hahnné Duray Éva. De mintha az idő nem fogna rajta, fiatalos lelkesedéssel teszi a dolgát, intézi a magyar igazolványokat, kulturális rendezvények állandó résztvevője, a Sherly kamarakórus aktív tagja. A nyugalmazott gimnáziumi tanár ma is a losonci magyarság egyik kultúraszervezője, aki egész eddigi életében példát mutatott mind szakmai téren, mind emberileg.

 Középiskolai tanulmányait a füleki magyar tannyelvű gimnáziumban végezte, majd a pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett magyar–szlovák szakon diplomát. 1962-től nyugdíjazásáig, 1995-ig a Füleki Gimnáziumban tanított, ahol nemcsak tudást adott át, hanem nevelt is: a kultúra szeretetére, az emberi tartásra. Személyes példájával és útmutatásával sok-sok diákját indította el a pedagógusi, értelmiségi pályán. Az 1980-as évek elejétől bekapcsolódott a járási bizottság mellett alakult néprajzi szakbizottság munkájába, ennek utóbb elnöke is lett. Néprajzi gyűjtéseinek és publikációinak témája a kenderfeldolgozás, a szőttesek, a viseletek és a népi táplálkozás volt. Számos regionális és országos néprajzi kiállítás, hagyományőrző műsor rendezésében vett részt. Munkáját publikációk, kiadványok őrzik, de a gyűjtött szőttesek, kerámiák, saját készítésű szőnyegei máig otthonát teszik otthonossá. 1983-tól a Csemadok losonci alapszervezete vezetőségi tagjaként, a rendszerváltás óta 2014-ig elnökeként végzett és végez pótolhatatlan tevékenységet. 1998-ban aktívan közreműködött a losonci Magyar Kulturális Központ létrehozásában, melynek a megnyitásakor vezetője és mindenese lett. 2000-ben megalapította a Sherly kamarakórust, amely máig működik. A Kármán Napok rendezvénysorozat, a Zengjen a dal énekkari találkozó, különféle helytörténeti előadások, író-olvasó találkozók és közösségi rendezvények elindítója és szervezője. Példaértékű munkássága elismeréseként 2010-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel tüntették ki Budapesten, 2018-ban pedig Csemadok-életműdíjban részesült.

Duray Éva a Palóc Társaságnak régóta lelkes tagja, aki rendszeresen szervezi, támogatja a Társaság Losoncon és egyéb helyeken megvalósuló rendezvényeit (Kedves virágai a Palócföldnek – Mikszáth prózamondó verseny, Lantvirágok – Madách műveltségi vetélkedő, Badiny Jós Ferenc emlékének ápolása, honszerető barangolások szervezése stb.). A mai napig aktív, rendezvényeket látogat, szellemileg és fizikailag is frissen tartja magát, akit az apró célok kitűzése, az aktív élet és a fiatalok társasága segít fiatalon tartani.

Kedves Éva! Isten éltessen sokáig jó egészségben, vígan teljenek napjaid, örömöd teljék továbbra is a magyarságért végzett munkában! Köszönjük, hogy vagy nekünk!      A Palóc Társaság nevében Z. Urbán Aladár

Petrás János

(Kárpátia dalszöveg)

„Míg Isten megtart minket,

S nyelvében él a nemzet,

Addig ezer gyökér összeköt

Itt minden magyar lelket!

Ahogy a csillagok felettünk

Szabadnak születtünk,

Mint táltosok, regősök

Harcos utódai lettünk.

Ahol a pásztortüzek gyúlnak

És a lángok az égbe gyúlnak

A feledés homálya

Lassan elmossa a múltat.

De míg a mesék igazsága

Száll a szájról szájra,

Addig van remény, hogy

Megmarad a magyarnak hazája.”

GYERE VELEM A HARGITÁRA!

A Palóc Társaság honszerető barangolásainak sorában ez az idei immár a 21. volt.  Szeretett Kárpáthazánk kies tájait két évtizede járjuk, ismerkedve múlttal, történelemmel, természeti szépségeivel, néprajzi kincseivel, hagyományt ápoló és éltető szokásaival, nem utolsó sorban benépesítő és ősi tudást hordozó magyar embereivel, MAGYAR TESTVÉREINKKEL. 

„Gyere velem a Hargitára!” – énekli az Erdélyt, szép hazáját elhagyó, de oda mindig visszavágyó Tamás Gábor, s mi negyvenheten, akik sokadszor már, most hét napig barangoltunk e szép haza tájain, vele együtt énekeltük a buszban, no meg persze más erdélyi dalokat is. Hagyomány ez már útjainkon.

Augusztus 23-án indultunk útnak. Első állomásunk az arany városa volt, Nagybánya, amelybe egy zivatar kellős közepén érkeztünk, de mit sem törődve a viharos széllel, zuhogó esővel, benyitottunk a Teleki Magyar Házba, ahol Galánthay Zsombor várt bennünket, hogy megismertessen bennünket a nagybányai magyarok hétköznapi és

kulturális életével, majd a szivárványos ég alatt a város múltjának emlékeivel, a város múltjának emlékeivel. Koltón Szász Imre fogadott bennünket, aki nemcsak kitűnő szállásadó szervező, hanem Petőfi és Júlia mézesheteinek, a Teleki kastély történetének is kiváló ismerője. A költő és felesége szobránál tartott esti koszorúzási ünnepségünk tett pontot a napra.

Másnap a cserhalmi csata emlékművénél idéztük a lovagkirály Szent László tettét hazája érdekében. Erre az Isten háta mögötti helyre, Cegőtelkére nagyon kevesen látogatnak, ám a református temető fölött emelkedő gyönyörű emlékmű tövében magyar múltunk felvillanó képei jövőnk biztosítékát sugallják. Marosvécsen nemcsak Wass Albertre emlékeztünk, betérhettünk a Kemény-kastélyba is, amelyben a tulajdonos, Kemény János Géza vezetett végig mesélve a Helikon írói táborokról, alkotókról, művekről, a kastély visszaszerzési küzdelméről és terveiről.

Cegőtelke  

Marosvécs

A „Maros menti fenyveserdő aljában” haladtunk kelet felé, hogy a „borvizek királynőjének” nevezett Borszék több mint 15 ásványvíz forrása közül egyet-kettőt megkóstolhassunk, így értünk estére Csíkrákosra, hogy a Cserekert fogadóban Kovács Annamária, azaz Pannika csapata finom estebéddel traktáljon bennünket, ami után mindnyájan elfoglaltuk szálláshelyeinket.

Vasárnap a „székelyek szent hegyére” indultunk. A Madarasi Hargita 1801 m magas csúcsa bűvöletbe ejtett mindnyájunkat, a megszámolhatatlan sok kopjafa, a piros-fehér-zöld színben ragyogó hegycsúcs, a székely zászlók kéksége az ég kékjével összeolvadva életre szóló élmény és emlék! Ottlétünk

óta vígan lobog ott Felvidékünk lobogója is! (Lásd címképünket!)

Aztán rövid megálló következett Csíksomlyón, tisztelgés Babba Mária előtt a kegytemplomban, főhajtás a székelyirtás áldozatai előtt a madéfalvi, példásan széppé varázsolt emlékműnél. Az ünnepnap ünnepére, a csíkrákosi Cserei-kúria udvarába ily módon lélekben megerősödve értünk, ahol a 2011-ben felavatott székely-palóc összetartozás kopjafánál erősítettük meg akkori fogadalmunkat. Balík Judit művészi versmondása, dr. Lakatos Ferenc szavalata, közös énekünk (Székely Himnusz, Palóc Himnusz), Pannika emlékezése és Z. Urbán Aladár gondolatai mellé nemzetiszín szalagunk felkötése, palóc népviseleti baba ajándékozása (Koiš Szilvia készítette), majd dalolás zeneszóra, végül a tábortűz mellett a Gerendely férfikórus hazafias dalai dobogtatták meg az érző szíveket, csaltak könnyet, örömkönnyeket a szemekbe. Kell ennél szebb ünnep?

A negyedik nap miatt időzítettük utazásunkat augusztus végére. Ekkor, augusztus 26-án emlékezik meg a székelység az úzvölgyi harcokról és tart megemlékezést a kialakított katonatemetőben. A megemlékezésen, mely ifjúsági fúvószenekar műsorával kezdődött, misével folytatódott (Böjte Csaba prédikált), koszorúzással végződött, a Felvidéket mi képviseltük. A helyszínre elkísért bennünket Halász Péter néprajztudós barátunk, aki a csángók történetét ismertette  gyimesbükki sétánkon.

 Másnap először az Ispánkútnál álltunk meg Petőfi előtt tisztelegve, majd Segesváron tettünk sétát. Aztán Nagyszeben következett, ahol Takács Gyöngyi, a Híd Magyar Egyesület képviselője vezetett végig a városon, megállva és mesélve a szászokról és szerepükről Erdély történetében. A hétezer éves magyar rovásírás tatárlakai emlékhelye is megállásra kényszerített legalább egy közös fénykép elkészítéséért…

A Csernakeresztúron töltött éjszaka után Herkulesfürdő régenvolt szemkápráztató épületeinek java ma lepusztult állapotban „ékesíti” a gyógyforrásai révén ismert hévizi várost – állapítottuk meg keserűen. Orsován megtaláltuk a templomot, melynek falán áll az az emléktábla, mely a Magyar Szent Korona 1849-től 1853-ig tartó itteni elrejtésére emlékeztet. Innen a Duna bal partján, a Kis- és a Nagy-Kazán szoroson utaztunk végig egészen Ménesig, ahol Balla Géza (2018-ban az  év borásza lett) fogadott bennünket birtokán. Az utolsó napon felkerestük Máriaradnát, amely a történelmi Magyarország egyik legfontosabb búcsújáró helye. A 13 vértanú városában, Aradon, Matekovics Mihály tanár úr kísért el bennünket a vértanúk emlékhelyére, ahol kis megemlékezés keretében koszorúztunk és a Csiky Gergely Líceumba, melyben az igazgatónő mutatta be a neves intézményt, majd a Zala György által alkotott Szabadság-szoborhoz sétáltunk s búcsúztunk el Erdélytől.

Honszerető barangolásaink emlékkönyvébe is kerültek sorok. Egy ezek közül:  „Itt az Úz völgyében eszembe jutnak a palócföldi bolyongásaim, nagyapám szülőhelyén tett első néprajzi gyűjtésem, a hollókői hagyományokról gyűjtött első néprajzi pályázatom. S most átérzem a palócok és székelyek közös sorsát, amiben egyek lehetünk mi, világban szétszóródott magyarok. Örvendek, hogy itt találkozhattunk az ostromlott Úzvölgye ünnepségén. 2019.augusztus 26. Halász Péter”

ELŐRE BUDAI SRÁCOK! ELŐRE PESTI SRÁCOK!

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szellemi öröksége és politikai üzenete megkerülhetetlen minden magyar ember és magyar intézmény számára. A budapesti utcákon kifolyt minden csepp vér és minden áldozat népünk szabadságvágyának aranyfedezete, amellyel élnünk nemcsak jog, de kötelesség is. Az európai labdarúgás egyik jeles képviselőjének, a Lazio Róma csapatának egy olyan dal a himnusza, amelynek olasz szerzői az ’56-os magyar szabadságharcnak állítanak emléket. (Részlet a Magyarok Világszövetsége Elnöksége 2013. december 7-i ülésénk állásfoglalásából). Íme a dal szövege:

Előre budai srácok előre pesti srácok diákok, földművesek, munkások, a nap nem kel fel többé keleten. Száz éjszakát virrasztottunk át és hónapokon át álmodtunk azokról az októberi napokról, a magyar fiatalok hajnaláról. Emlékszem volt egy puskád, lehoztad a térre, vártam rád, a tankönyveim közé rejtve én is hozok egy pisztolyt. Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka a győzelmünk idején de a hetedik nap megérkeztek az oroszok a harckocsikkal. A tankok összetörték a csontokat, senki nem hozott segítséget a világ csak figyelt az árok szélén ülve. A lány nem mondja az anyámnak, nem mondja neki, hogy meghalok ma éjjel azt mondja neki, hogy a hegyek közé bujdosok és visszatérek tavasszal. A bajtársaim már az osztag előtt állnak, elesik az első, a második, véget ért a szabadságunk eltemetve a világ becsületét. A bajtársak elrejtik a fegyvereket majd visszatérnek énekelve az indulókat, azon a napon, amikor felsorakozunk, és visszatérünk a hegyekből.

1956

A legnagyobb igazságtalanság

Szeptember 10-én volt a Saint Germain-i béke 100. évfordulója. Ez az a „béke”, amelyre Magyarországot meg sem hívták, és amellyel Magyarország négy nyugati vármegyéjének több mint négyezer négyzetkilométernyi részét Ausztriához csatolták az első világháborút lezáró igazságtalan döntések gyalázatos részeként.

  Ausztria és Magyarország nem volt egymással háborús viszonyban, sőt egy államszövetség, az Osztrák-Magyar Monarchia két részét alkották az első világháború kitörésekor és a fegyveres harcok ideje alatt. Ebben az államszövetségben Magyarország önálló állam volt, saját alkotmánnyal, saját országgyűléssel, saját kormánnyal és egyértelműen megvont határokkal, azaz saját területtel. A Lajta mentén húzódó magyar-osztrák határ nemcsak történelmi valóság, hanem alkotmányjogilag is rögzített határ is volt  egyben.

Magyarország a kezdettől semmiképpen sem kívánt a háború részesévé válni. Tisza István magyar miniszterelnök meg is vétózta a Koronatanácsban a Szerbiának a szarajevói merénylet után küldendő hadüzenetet, amit rajta kívül mindenki támogatott. Miután nagy nyomás alá helyezték, a megismételt Koronatanácsban is csak azzal a feltétellel bólintott rá a hadüzenetre, ha ezzel egyidejűleg jegyzék születik a nagyhatalmak felé, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia még egy győztes háború esetén sem támaszt területi igényt Szerbia felé. Jóllehet a Monarchia kormánya Tisza István magyar miniszterelnök feltételét egyhangú szavazattal elfogadta, gróf Berchtold külügyminiszter annak végrehajtását elszabotálta, és a totális háború elkerülhetetlenné vált. Tehát a hadat üzenő Osztrák-Magyar Monarchián belül is a felelősség egyértelműen az osztrák felet terheli.

Mindezek után Ausztria területszerzése a háború befejezése után Magyarországgal szemben a legnagyobb igazságtalanság és gyalázat, amely jóvátételt követel minden időkben. Az aktusnak a jogtalanságát tetézi, hogy jóllehet a népek önrendelkezési jogára hivatkozva követték el az elcsatolást, azt az adott terület akkor a többséget kitevő lakosságának – akik horvátok és magyarok voltak – akarata ellenére hajtották azt végre.

MAGYAR  KULTÚRA  NAPJA   2020  –  XXIV.  pályázat

2020-ban már 24. alkalommal hirdetjük meg pályázatunkat. Kérjük a Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, Őrvidéken, Magyarországon vagyis az egész Kárpát-medencében élő magyar fiataljainkat, hogy dolgozataikkal vegyenek részt a pályázaton, gondolataikkal járuljanak hozzá a trianoni szétszakítottság ellenére is élő nemzeti összetartozás eszméjének megszilárdításához és terjesztéséhez.

2020-ban az alábbi témák közül válogathatnak a pályázók: 1. Itt az én világom – Barangolás szülőhelyemen 2. Velem történt -  Tábori, nyaralási élményeim 3. A bölcsőtől a koporsóig – Életút 4. „Lángot adok, add tovább!” – Hagyományőrzők és a hagyományok éltetése napjainkban 5. Régi mesterségek űzői a mában – Új kihívások, szokások, célok és lehetőségek   6. Mesemondók, igazmondók – Amire elődeim emlékeznek, emlékeztetnek   7. „Fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még! – Az összetartozás tudata megmaradást érlel 8. „Mi egy vérből valók vagyunk” – Gondolataim az összetartozás évéről. Beküldési határidő dec. 15.

„MAGYARNAK LENNI: NAGY S SZENT AKARAT!”

címmel a Palóc Társaság 2019-ben is meghirdeti a magyar költők hazafias verseinek szemléjét. A magyar vers ünnepére szeretettel hívja és várja a versmondó alap- és középiskolás diákokat az Ipoly mindkét partjáról, a Felvidék magyar iskoláiból, továbbá Magyarországról, a Délvidékről, Őrvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, az egész Kárpáthazából.

A versmondóknak egy tetszés szerint választott Sajó Sándor-költeményt valamint a magyar hazafias költészetből egy ugyancsak szabadon választott verset kell könyv nélkül előadni szakmai bírálóbizottság előtt.

A magyar vers ünnepét 2019. november 13-án, szerdán, a költő születési évfordulója jegyében tartjuk szülővárosában,  Ipolyságon (szlovák nevén Šahy).

Mindkét felhívás teljes szövege honlapunkon olvasható.