|
Emléktúrúra indultunk okt. 10-én. célunk: azoknak a helyeknek a felkeresése volt, amelyek szorosan kötődnek Sajó Sándorhoz. Első állomásunk a kőbányai Szent László Gimnázium volt, amelynek hosszú ideig volt főigazgatója Sajó. A gimnáziumban Szendrei Péter igazgató-helyettes fogadott bennünket, aki bemutatta a nagy múltú intézményt, és szólt arról is, hogy ápolják a költő emlékét.
Az előcsarnokban álló szobra előtt Illés Ivett, az ipolybalogi Ipolyi Arnold Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola végzős diákja a költő Ipolyság c. versét mondta el, majd társai megkoszorúzták a szobrát.
A gimnáziumból a Kerepesi temetőben levő nyugvóhelyét kerestük fel, amelyet – tudván érkezésünkről – a Szent Lászlós öregdiákok (Hertelendyné és mások) szépen megtisztították és környezetét is rendbe rakták. Itt Z. Urbán Aladár emlékeztetett a költő pályafutására és küzdelmére, majd Balázs Péter, ugyancsak ipolybalogi kilencedikes tanuló mondta el Sajó vagy – vagy c, költeményét, mielőtt a koszorúnkat társai a sírra helyezték.
Sajó Sándor nyugdíjazása után életének utolsó éveit a mai XII. kerületben levő Csörsz utca 1. sz. alatti házban töltötte. Ide is ellátogattunk.
A ház falára bő félévtizede az öregdiákokkal közösen egy új emléktáblát szerettünk volna elhelyezni a régi és a háborúban eltűnt eredeti helyére, de a ház mai lakói több más egyesület és a kerületi polgármesteri hivatal engedélye és támogatása ellenére megakadályozták tervünk megvalósulását… A budapesti emlékhelyek után Várpalotára hajtottunk, ahol másnap a Magyar tájak rendezvény-sorozaton vettünk részt. Elsőként a Trianon Múzeumba látogattunk, amely Belső-Magyarország egyetlen olyan múzeuma, amely a 88 évvel ezelőtti nagyhatalmi döntés igazságtalanságára mutat rá és emlékeztet dokumentumaival, térképeivel, fényképekkel, tárgyakkal és jelképekkel: nem, nem soha, ne feledjük a fájdalmat, amelyet okozott!
A múzeumban van egy szerény emlékszobája Sajó Sándornak. Versei, kéziratai, könyvei, fényképek idézi a trianoni fájdalom költőjének emberi és költői nagyságát. Itt a főfalon helyezte el két társunk – Kajtor Pál és Krasznica László nemzetiszín szalagunkat, amelyen ez olvasható: „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat” – Emlékezik a felvidéki Palóc Társaság 2008”
A nap gazdag műsorát konferencia, balatoni sétahajózás, Wass Albert és Reményik Sándor költeményeiből a katolikus templomban előadott irodalmi összeállítás, borkóstolók és a Heves megyei szentistvániak Matyó lakomája jelentette. Kérdés-e, hogy mindenki jól érezte magát a „majdnem” igazi matyó lakodalomban?
Az emléktúra a Jobbágy Károly Alapítvány közreműködésével az NCA támogatásából valósult meg (az utazás, a szállás, a vacsora és a reggeli költségét állta a támogató). Köszönet érte!
|
