„ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva…”

 

   Korának ünnepelt költője, Sajó Sándor élete utolsó hónapjait Budapest-Hegyvidéken a  Csörsz utca 1. számú, 26 lakásos társasház első emeleti 3-as számú lakásában töltötte. A társasház ügyvezető elnöke is Sajó Sándor volt. Itt érte a halál 1933. február 1-jén este. 3-án a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára kérelemmel fordult Budapest Székesfőváros Tanácsához „…méltóztassék Sajó Sándor részére, aki hirtelen elhalálozása következtében az Üllői úton levő Törvényszéki Orvostani Intézetbe szállíttatott és akit családja a Kerepesi temetőbe óhajtana nyugalomra helyeztetni, az egyik temetőben díszsírhelyet engedélyezni s erről a M. Tud. Akadémiát a legsürgősebben értesíteni. Hazafias üdvözlettel…

A kérvényre Budapest Székesfőváros polgármestere a 181.781/1933-X számú határozatot hozta, mely szerint „A köztemetőkről szóló szabályrendelet 38.§–a és a 93.658/915- számú határozat 9. pontja alapján néhai Sajó Sándor ny. tanker. főigazgató, a M. Tud. Akadémia levelező tagja és a Kisfaludy Társaság rendes tagja részére a Kerepesi temetőben egy 500 pengős díszsírhelyet díjmentesen engedélyezek és utasítom a dunabalparti köztemetők igazgatóságát, hogy ezt a rendelkezést könyveiben jegyezze fel…A polgármester helyett Líber s.k. alpolgármester.

A ma Fiumei úti temető népszerű nevén Kerepesi temető Nemzeti Sírkert. A magyar szellem óriásainak – Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Arany János, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula, József Attila… hogy csak néhányat említsünk közülük  - a nyughelye. Itt található Sajó Sándor síremléke is. Köszönhető annak, hogy a kőbányai Szent László Gimnázium Öregdiák Baráti Körének tagjai – élükön Szoboszlai Pállal, Hertelendy Gyulával – felkutatták, megtalálták az „őserdei dzsungelben”, új síremléket állítottak saját pénzükön… Pali bátyánk és példát mutató társai mostanság már fentről figyelik, mi történik szeretett tanáruk földi nyughelye táján. Bizony manapság is szükség volt a majd két évtizeddel ezelőtti példa követésére: a sírkert 46-os parcellájának 2. sorában levő 20. sírhelyet a dzsungelnövényzet öleléséből kellett kimenteni. Vitéz dr. Galla János a társaival, a Magyar-Osztrák-Bajor Társaság tettrekész tagjaival tette láthatóvá, megközelíthetővé. Íme, a díszsírhely XXI. századi képe. Íme, a kegyelet, a tisztelet az emlékezet, a feledés mezeje…

Botorkálók botorkálnak még ezen a „mezőn”. Nem seregnyi költészetet becsülő, értő mai ember, nem múltat, küzdelmet ismerő, vállaló mai akarnok, nem magyarságért, magyarnak megmaradásért élő fiatal, sokaság, nem. De mindből egy páran! S Berzsenyi óta tudjuk: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.”

A trianoni magyar fájdalom költője halálának 85. évfordulóján is voltak, akik körbeállták Sajó Sándor kissé megsüllyedt síremlékét. A magyar Írószövetséget dr. Medvigy Endre író, irodalomkutató képviselte. A pedagógus társadalmat a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiumának igazgatója, Zsadányi László. A Magyarok Világszövetségét Fuksz Sándor mérnök, alelnök. Az Országos Honismereti Szövetséget dr. Hála József néprajzkutató, alelnök és Mándli Gyula alelnök, a Váci Múzeum Egyesület alelnöke. A XII. kerületet, Hegyvidék Önkormányzatát Földváry Gergely történész, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaságot Gergely György elnök, a Magyar-Osztrák-Bajor Társaságot vitéz dr. Galla János elnök. A Kőbányai Írók, Költők Egyesületét G. Szabó Árpád elnök és Kanizsa József író, költő, Kőbánya díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja. A szobi Börzsöny Múzeum Baráti Körét Fésű József György elnök. A Szent László Gimnáziumot Pató Zoltán történelemtanár képviselte. Mi sem természetesebb, minthogy a szülőváros Ipolyságról is szép számmal részt vettek a koszorúzási ünnepségen. Elsőként Pálinkás Tibor nevét kell megemlítenünk, aki a Honti Múzeum és Galéria igazgatója, régész. A múzeum baráti körének tagjai és a Pongrácz Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola kisdiákjai is részesültek az élményben, amely emlékké nemesülve maradhat meg bennük. Viczencz Máté és Viczencz Márk, az iskola tanulói pedig lelkük mélyéből felszakadt átélt versmondásukkal pecsételték meg ezt az élményt. Az ünnepség elején a Himnusz hallgatása, éneklése, az ünnepség végén pedig a Szózat gyönyörű dallamfohásza bizseregtette meg a szíveket. Közben elhangzott Pálinkás Tibor köszöntő beszéde, amelyet Belányi Gyula ipolysági dalköltő gitárzenével kísért Sajó-verszenésítése (Nagyapám) követett, majd az ünnepség szónoka, Cságoly Péterfia Béla gondolatai Sajóról és költészetéről találtak értő fülekre. A szónok a Szózat című világhálós, keresztény, konzervatív, irodalmi és társadalompolitikai folyóirat főszerkesztője.

A megemlékezés a kőbányai Szent László Gimnáziumban folytatódott. Az előcsarnokban levő Sajó mellszobor megkoszorúzása után Sárkány Péter igazgató fogadta az emlékezőket, aki előadásában szólt a gimnázium történetéről, kiemelve ebből Sajó Sándor főigazgató érdemét. Az iskola felszerelt rajztermét és tornatermét is mód volt megtekinteni, valamint az épületet tervező neves építész, Lechner Ödön alkotását kívülről és belülről megcsodálni.

A Sajó Sándor Emlékév keretében megvalósult rendezvényt a Rákóczi Szövetség támogatta azzal, hogy az Ipolyságról utazók díjmentesen vehettek részt az ünnepségen (autóbuszköltség átvállalása). Köszönet érte. Az ünnepség hozadéka, hogy a Magyarok Világszövetségének alelnöke, Fuksz Sándor látva a síremlék siralmas környezetét és állapotát, ígéretet tett annak a díszsírhelyhez méltóvá tételéhez. Nagyon köszönjük.

Nem köszönjük meg – hogyan is tehetnénk ezt -, hogy sem a költő-tanárnak díszsírhelyet adományozó főváros, sem Sajó Sándort a tagjai sorába emelt Magyar Tudományos Akadémia nem képviseltette magát a kerek évfordulók évének első rendezvényén. A főváros a rendezvényre szóló meghívásra így válaszolt: „… a Főpolgármester úr igen szoros időbeosztása, és programjainak sűrűsége miatt nem tud részt venni az eseményen. Sajnálattal tájékoztatom továbbá, hogy szintén időhiány miatt, ez alkalommal nincs lehetősége képviseletének biztosításáról gondoskodnia…” Tudomásul vettük. Ugyanakkor halvány reménysugár is felcsillan ebben a válaszadásban: „ez alkalommal…”. Vagyis majd a jövőben… Talán.

A Magyar Tudományos Akadémia válaszában még reménysugár sem csillan meg a jövőre nézvést. Idézet a válaszból: „A rendezvényen az illetékes Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának képviselete sajnos nem fog tudni részt venni.” Nincs indoklás, miért, van viszont bőgő magyartalanság: nem fog tudni részt venni. Az az akadémia fogalmaz így, amelyet Széchenyink éppen a magyar nyelv védelmére, ápolására alapított Magyar Tudós Társaság néven! Öröm az ürömben: válasz (ha elutasító is!), de érkezett a megkeresésre.

Itt tartunk. Még mindig! Lesz ez másképp? Reménykedjünk! Addig pedig, ahogy kezdtük, úgy is fejezzük be:

„És mégis, mégis, – hinni kell,
A nagy csodát is hinni kell még, –
De amikor a szörnyű nemlét
Már a fejünkön csapkod át:
Nem égrenéző szemmel állni,
Nem várni, várni, egyre várni, –
Csinálni kell a nagy magyar csodát!”

 
 
 

Íme, a díszsírhely ma
  

Az emlékezők
  

Földváry Gergely és Zsadányi László
  

Pálinkás Tibor
  

Ifjak és korosak
  

Belányi Gyula énekel
  

Szent Lászlós diáklány szaval
  

Cságoly Péterfia Béla
  

Dr. Medvigy Endre
  

Fuksz Sándor és Kanizsa József
  

Virágba borult a költő sírja
  

A Szent László Gimnázium homlokzata
  

A díszterem közönsége
  

Figyelő arcok
  

Sárkány Péter igazgató
  

A rajzteremben
  

Egy folyosói padlódísz
  

Az épület udvar felőli része
 
webre alkalmazta: Fagyas Róbert