A Palóc Társaság honszerető túrája 2011. július 22 – 29. között Erdélyben

   
 
Idei honszerető túránknak ezt a címet adtuk. Istenszéke egy 1380 m magas hegycsúcs a Kelemen-havasokban, Erdélyben. Barangolásunk az erdélyi tájakon, Székelyföldön jóval délebbre valósult meg, tehát valóban Isten széke alatt jártunk…
Kezdjük az elején. Július 22-én indultunk útnak ötvenkét fővel a Marco Polo-val. Pont délben, valahol Debrecen felé haladva, a nándorfehérvári győzelem 555. évfordulóját háromszori tülköléssel ünnepeltük meg a buszban. Tordaszentlászlói megszállásunk után másnap kincses Kolozsvár központjában tettünk sétát. A főtéren felújítva, teljes pompájában várt bennünket a lován ülő Mátyás király, akinek szülőházát is felkerestük (sajnos, az odavezető sikátorban már tanyát vertek a bóvliárusok, sátraik szegélyezik a szűk járóhelyet, Bocskai István szülőházát már teljesen eltakarják…). Bolyai János szülőházára, Bem József emléktáblájára is vetettünk egy pillantást, mielőtt a Szent Mihály székesegyház gigantikus méretei ejtettek volna bámulatba sokakat közülünk…
Pusztakamarás következett, ez a Mezőség közepén fekvő elrománosodott község. Itt született Sütő András, s gyermekkorának házába – mely ma emlékház – nyitottunk be Orbán Ilus néni segítségével. Az írónak ebben a házban ígért könnyű álmot édesanyja a nagyvilágba indultakor… Gazdátlanul áll ma a ház, ráférne valamiféle állagmegóvás, tatarozás, felújítás, mert egyre gyakrabban keresik fel Sütő András tisztelői. Ezért is, de legfőképpen azért, mert a hely szelleme, ami a drámaírót, gondolkodót, hőst adta az erdélyi, az egyetemes magyar irodalomnak és történelemnek, ezt kívánja meg az utódoktól! Kis koszorúnkat az emlékház „múzeum-jellegű” szobájának falára akasztottuk.
Kolozsvár Kolozsvár - Mátyás király lovasszobra
   
Pusztakamarás Pusztakamarás
   
megérkezés megérkezés
   
   
Gyimesbükk  Gyimesbükk 
   
   
Gyimesközéplok  Csíksomlyó 
   
   
Kisbacon  Kisbacon 
   
   
Barót  Hídvég 
   
   
Vargyas  Vargyas 
   
   
Torja Torja
   
   
Sz.Anna tó  Csíkszentlélek 
   
   
Csíkrákos  Csíkrákos 
   
   
Csíkrákos  Csíkrákos 
   
   
Csíkrákos  Székelykeresztúr
   
Körösfő  Ojtoz 

A parajdi sóbánya következett a maga monumentális látnivalóságában, majd Gyergyóalfaluban csöppentünk bele egy helyi ünnepségbe, a Kortárs-találkozóba. A 40 évesek találkozója zajlott a főtéren, István pap szobra előtt, aki elindította pár száz évvel ezelőtt a csíksomlyói zarándoklatot. Ennyi csokor virágot együtt még aligha látott valaki is közülünk, mint amennyivel itt köszöntötték a családtagok, a rokonok, barátok, falubeliek és elszármazottak a negyveneseket! Ez is felejthetetlen, még inkább az, ami a templomkertben egy táblán olvasható: „Ember, vésd szívedbe, ez a föld mindig székely volt és az is marad!” Tanulhatnánk székely testvéreinktől mi, felvidékiek is! Csak a „székely” szó helyébe kellene illesztenünk a „palóc” szót…
Mire Csíkrákosra értünk, a fényes nap már lebukott a Hargita mögött. Ránk mosolyogtak viszont a Cserekert Fogadó előtt, s pálinkával köszöntötték a hosszú útról érkező, az autóbuszból leszálló palócokat és nem palócokat. Aztán a finom estebéd, majd az elszállásolás következett.
Vasárnapra ébredtünk (néhányan kakaskukorékolásra, báránybégetésre vagy a főforgalmi út élénkülő zajára). Borongott az égbolt, semmi jóval nem kecsegtetett, mégis nekivágtunk. A Gyimesekbe vitt a Volvo. Gyimesközéplokon már várt bennünket Halász Péter barátunk, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja, néprajzkutató, a Honismeret c. folyóirat szerkesztője, hogy kísérőnk legyen a csángók közt jártunkban, akik közé ő is költözött, feladva budapesti otthonát, hogy a csángók mindennapi életét élje, ne csak kutassa, gyűjtse, feldolgozza. Gyimesbükkön a kontumáci kápolna környékén bóklásztunk, a Hősök Emlékhelyén verssel, énekkel s koszorúnk elhelyezésével emlékeztünk azokra a magyar katonákra, akik a veszteghelyen és a Haza védelmében áldozták fel életüket. Megmásztuk a Rákóczi-vár meredek lépcsőit, a valamikori őrházban megszemléltük a kis kiállítást és meghallgattuk Bilibók Ágoston élménymagyarázatát a határ- és hadtörténet alakulásáról. Előző utunk alkalmával még romosan láttuk ezt a bakterházat, falain sok igazságot, óhajt olvasva, mint pl. „Vesszen Trianon!” A borongás szemerkéléssé szaporodott, de mert nem riasztott el bennünket, hát abba is hagyta, hogy aztán, mikor Deáky András vendégtanyáján vasárnapi ebédünket fogyasztottuk jó étvággyal, újból nekikeseredjen, de úgy istenigazából ám, hogy csak úgy szakadt! Mi mégis szárazak maradtunk, legföljebb a szemekben gyöngyözött néhány könnycsepp, amikor Deáky András (amúgy nyugalmazott iskolaigazgató, akinek sokat köszönhet Gyimesbükk, de az ide látogatók sokasága is, mert életet, pezsgő, lüktető életet teremtett ebben a hegyek között hosszan elnyúló faluban, és nemcsak a csíksomlyói búcsú másnapján) a csángó jellegű ebédre várva és közben szívből jövő szívhez szóló beszéddel lopta be magát szívünkbe, nagy igazságokat egyszerű mondatokba foglalva a magyarnak megmaradás esélyeiről a más kultúrájú és nyelvű többség ellenében, a kis tetteket kiemelve, melyek naggyá nőnek az idő múlásával s a cselekvők dacos kitartásával. Mintha Márton Áron, Erdély mártír püspökének intelmét hallottuk volna: „Akik őrhelyen állnak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve!”
Visszafelé újból megálltunk Gyimesközéplokon, hogy megnézzük a gyarapodó hagyományok házát, mely a csángók népi kultúrájának kincseit van hivatva összegyűjteni, rendszerezni, kiállítani és a szellemi örökséget tovább adni. A tájház lelkes igazgatója, Mihók György fejtegetését mindnyájan érdeklődéssel hallgattuk… Ellátogattunk Hidegségpatakára is, ahol a 2000-ben emelt Szent István templomot néztük meg kívülről, belülről…
A napot Csíksomlyón fejeztük be, ahol a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó közötti Nyeregbe kapaszkodtunk fel (voltak, akik a meredekebb Jézus-hágón), hogy a Salvator-kápolna, a páduai Szent Antal-kápolna közelében átszellemülve gondoljunk múltunkra, jövőnkre, őseinkre és otthon maradt szeretteinkre… Az esti mise áldásában a Kegytemplomban részesültünk, de előtte még Babba Mária – Boldogasszony Anyánk lábát megsimítva fohászkodtunk támaszáért. Kint zuhogott az eső, bennünk nyugalom, béke honolt, köszönet a szép napért.
Hétfőn Erdővidékre vezetett utunk. Időnk nem engedte meg, hogy több helyen is megálljunk és ismerkedjünk pl. Bibarcfalva, Erdőfüle, Bölön, Nagyajta vagy Nagybacon nevezetességeivel. Kisbacont azonban nem hagyhattuk ki! A falu neve szétválaszthatatlanul összefonódott Benedek Elekével, aki itt született, itt élt és dolgozott, itt fejezte be földi pályafutását is. „…fő, hogy dolgozzanak…” – olvasható Elek apó utolsó üzenete az emlékház dolgozószobájának íróasztalán. A Mari-lak (ezt a nevet adta a háznak feleségéről) ma igencsak szomorú állapotban várt bennünket: nedves falak, beázások nyomai, mállások, a park sem liget…, bár munkások szorgoskodtak a ház körül javítgatva, takargatva a gondozatlanság ejtette sebeket…
Erdővidék központjában, Baróton a Baróti Szabó Dávid Középiskola igazgatója, Dimény János, tanárai közül Kékesi-Keresztesi Lujza, Csog Orsolya és Hídi Piroska, diákjai közül pedig Deák Renáta, Máthé Imola és Farkas Bertalan fogadta csoportunkat jó szóval, enni- és innivalóval. Az iskola évek óta állandó résztvevője a Magyar Kultúra Napja-pályázatunknak, nem egyszer előkelő helyezéseket érnek el diákjai. Legutóbbi pályázatunk két nyertesének is most nyílt lehetőségünk átnyújtani megérdemelt jutalmukat.

   
Mihók György Gyimesközéplokon Nagy Pál Marosvásárhelyen 
   
   
Ferencz László esperes Körösfőn  Orbán Ilus néni, Pusztakamarás
   
   
Bilibók Ágoston, Gyimesbükkön beír  Deáky András, Gyimesbükki ebéd 
   
   
Halász Péter (Bodzsár László ad neki könyveket) Szabó Réka Kisbaconban
   
 
Pannika és Dénes Andorkó Ferenc lelkész Vargyason 
   
   
Sütő István Vargyason  Nagy János lelkész beír Hídvégen 
   
   
Császár Krisztina Csíkrákoson Pannika

Vargyast, Erdővidék néprajzilag talán legjelentősebb települését sem hagyhattuk ki. Az unitárius templomában volt szerencsénk megcsodálni festett bútorait, amelyek id. Sütő Béla népművész művészetébe engednek bepillantani, s házába is belépni, melyben most dédunokája, Sütő István a bútorfestő család hagyományait nemcsak ápolja és fogadja a látogatókat, hanem maga is folytatja elődei mesterségét. A vargyasi bútorfestészet titkai így „első kézből” tárultak fel előttünk.
Az Olt folyását dél felé követve haladtunk tovább egészen Hídvégig. Itt a református lelkész, Nagy János már várt bennünket, hogy megmutassa kicsi kiállítását a parókia közösségi termében. Levelek, néhány szavas papírdarabkák, fényképek idézik fel a falakon azt a szörnyűséget, amelyek a szomszédban, Földváron estek meg magyarokkal. A földvári munkatáborban sínylődő magyaroknak egyetlen „bűnük” miatt kellett szenvedniük, meghalniuk: magyarok voltak.
Harmadik csillagtúránk során a történelmi Magyarország legkeletibb határára vitt utunk. Odafelé megálltunk a Nyerges-tetőn, ahol 2008-ban rovásfeliratos, nemzetiszalagos kis kereszt felállításával a Palóc Társaság is emléket állított az 1848-49-es szabadságharc itteni hőseinek. Most emlékjelünket nem találtuk, sajnos, eltűnt vagy tüntették…
Az Ojtozi-szorost 26 szerpentin-kanyar megtétele után értük el. Itt is „ezeréves határunk” volt, egészen pontosan Sósmező végén. Nyoma persze mára nincs, viszont kis keresgélés után sikerült megtalálnunk azt a katonai temetőt, amelyben magyar katonák is porladnak. Nincs eligazító tábla, a bejáratnál és a közös emlékművön is csupán román nyelvű szöveg, s román nemzeti színre festve még a kapubejárat is. Pedig nemcsak román katonák nyugodnak a temetőben, hanem német, osztrák és magyar katonák is. Igaz, erről csak a három-négy, le nem vakart, le nem dörzsölt magyar név árulkodik a betonkereszteken, osztrák és német egy sem, a románokén a véset még festékkel nyomatékosítva is van. A kapun belépve jobbra a román, balra a magyar parcella, a magyar fölött az osztrák, a román fölött a német parcella található. Mind a négy parcella mezei virággal ékes. Ebben legalább egyformák a földben pihenők…
A Torjai-büdösbarlang és a Szent Anna-tó fodrozó vize nyújtott felüdülést és pihenést ezen a napon, végül a csíkszentléleki öreg hársfa – mely a templomot vigyázza már az 1550-es évek eleje óta, s mely a világhálós szavazás nyomán lett Európa-fája 2011-ben – az öreg hárs látványa bűvölt el bennünket.
Egy egész napot szántunk Csíkrákos megismerésének. Először a tornyán egyedi, katolikus templomokon párjanincs ábrázolásokkal tűzdelt templom történetével és az ábrák jelentésével ismerkedhettünk meg Császár Krisztina néprajzos jóvoltából, majd a Bogát-dombra ballagtunk fel, ahol a Bogáti-kápolna tövéből vettük birtokba szemmel a tájat, a Felcsíki-medencét, ugyancsak Krisztina (Pannika lánya ő) világos, megkapó mesélését hallgatva. A nap fénypontja a Cserei-kúria udvarán zajló kopjafa faragása volt. Itt Bodh Sándor helyi fafaragó mester irányításával folyt a serény munka, a kopjafafaragás csínja-bínjának ellesése, elsajátítása és gyakorlása, miközben a kürtöskalács készítésének titkaiba is beavatást nyertek lányaink, asszonyaink. Az ünnepélyes kopjafaavatás felejthetetlen élménye marad valamennyi résztvevőnek. A honszerető túrázókból alakult éneklő csoport és a helyi Pacsirta együttes műsora szívet gyönyörködtető volt! A Palóc Társaság elnöke és a Cserekert Fogadó tulajdonosa keresetlen szavakkal méltatta az esemény jelentőségét, amely összetartozásunkat fejezi ki. Nagy Rita, Szabó Károly, dr. Lakatos Ferenc szavalata, Pásztor Éva éneke méltó része volt az ünnepségnek, mely a székely, a palóc és a magyar himnusz eléneklésével zárult. A csíkrákosi Cserei-kúria udvarán 2011. július 27-étől a palóc – székely barátság kopjafája jelzi az arra járónak, az odavetődőnek, hogy az országhatárok megléte ellenére a szétszakított magyar nemzet közösségei eltéphetetlenül összetartoznak.

   
Z. Urbán Aladár túravezető  Bodh Sándor fafaragó 
   
   
Magyar Margit és Sidó Balázs versmondók  Urbán Árpád és Urbánné Péter Bernadett
mindenesek 
   
   
Fagyas Róbert rendszergazda  Nagy Rita versmondó 
   
   
Pásztor Sándorné énekmondó  Kelemen Mária éneklőcsoport-vezető 
   
   
Szabó Károly versmondó  Dr. Lakatos Ferenc versmondó 
   
   
Molnár Mária komédiás  Deminger Csilla fényképező
   
Urbán Attila operatőr Konopás Balázs - sofőrünk
   
Salgóék Hahnné Duray Éva

Másnap azzal búcsúztunk el szállásadóinktól és a Cserekert Fogadótól, hogy magunkkal visszük vendégszeretetüket s ebből táplálkozva dolgozunk otthonainkban s térünk újra meg újra vissza.
Hazafelé utunkban útba ejtettük Székelyudvarhelyt, amelynek központjában fejet hajtottunk a Vándor Székely (Wass Albert) szobra előtt. Székelykeresztúron a Gyárfás-kúriát kerestük fel, ahol Petőfi Sándor töltötte a segesvári csatát megelőző éjszakát. Segesváron egy nyári fesztivál hangulatába csöppentünk bele. Marosvásárhelyen a hat éve elhunyt Sütő András sírjához sétáltunk el, ahol az Ausztráliából érkezett s velünk tartó Baranyai házaspár helyezte el koszorúnkat. A két Bolyai pihenőhelyének közelében Nagy Pál irodalomtörténész, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke méltatta drámaírónk irodalmi és emberi nagyságát. Mielőtt engedtünk volna vásárlási szenvedélyünknek, Körösfőn Kalotaszeg legszebb református templomában csendesedtünk el, hogy meghallgassuk Ferencz László esperes lelkészt a templom és a falu századairól, a jelen visszásságairól s a magyar jövő kilátásairól Kalotaszegen.
Talán nem tévedünk, amikor megállapítjuk: honszerető túránk Erdélyben valamennyi utastársunknak nyújtott annyi ismeretet, élményt, hogy nem vész a feledés homályába, ellenkezőleg biztatást és reményt sugall gondjaink megoldására.
Befejezésül álljanak itt az úti vendégkönyvünkbe vendéglátóink által rótt sorok:
„Nagy örömben volt részem a mai nap – 2011.VII. 24-én, amikor a felvidéki nemzettársaimmal találkozhattam itt és átadhattam részükre – ha nem is teljes terjedelmében – mindazt, amit tudok az egykori vasút határ- és hadtörténetéről ennek a történelmi szempontból jelentős helynek. Gyimesbükk, 2011.VII. 24. Bilibók Ágoston ny. vasutas”
„Nagy élmény számomra, hogy Apám és Nagyapám földjéről érkezett palóc testvéreimet, barátaimat kalauzolhattam új otthonomban, a Gyimes völgyében. Remélem, hogy megérint Benneteket az a felemelő érzés, hogy három országból, de egy hazából való magyarok találkoztak itt 2011. júl. 24-én. Őszinte szeretettel Halász Péter”
„Öröm volt számomra is találkozni Önökkel és közös dolgainkról beszélgetni. Remélem, lesz még alkalom a találkozásra! Deáky András, Gyimesbükk, 2011.07.24-én”
„2011. júl. 23-án (tévedés!) látogatott meg a Palóc csoport, a Gyimesközéploki Hagyományőrző Ház szeretettel fogadta és köszönjük. Mihók György”
„2011.július 25-én nagy örömmel, szeretettel fogadtuk az igen kedves és jól felkészült csoportot, további jó egészséget kívánunk mindannyiuknak a viszontlátás reményében, szeretettel Szabó Réka, Benedek Elek dédunokája, Benedek Elek Emlékház”
„Isten áldja meg az Erdélyországot látogató testvéreinket és ne feledjék el Erdélyországban élő testvéreiket, akik mindig szeretettel várják vissza… Andorkó Ferenc magyar unitárius lelkész”
„Köszönjük a látogatást, Isten segítse Önöket, hogy minél többen és minél több helyet látogassanak meg Székelyföldön. Sütő István, Vargyas, 2011. július 25.”
„Üdvözletünket küldjük a Felvidéken élő testvéreinknek, vigyék hírét a Földváron történteknek és azt is, hogy még őrt állunk a keleti végeken. Tisztelettel Nagy János lelkész, Hídvég”
„Szeretettel őrizzük emlékezetünkben az Erdélybe kirándult felvidéki testvéreinkkel való találkozást! Nagy Pál, Marosvásárhely, 2011. júl. 28.”
„Jó volt felvidéki testvéreinknek bemutatni a körösfői szép templomunkat. Szeretettel üdvözöljük az otthon maradt testvéreinket, és szeretettel várjuk Kalotaszegre, Körösfőre. Isten áldjon meg mindannyiunkat! 2011. júl. 29. Ferencz László esperes”
További fotók és élménybeszámoló:
Robi blogja - Erdély 2011 - 1/2
Robi blogja - Erdély 2011 - 2/2

jp
Felelős szerkesztő: Z. Urbán Aladár
* 991 11 Ipolybalog, Kör u. 194,. Szlovákia * 047 488 53 13
* www.paloctarsasag.real-net.sk * z.urbanaloctarsasag.real-net.sk