Idei honszerető túránknak ezt a címet adtuk. Istenszéke egy 1380
m magas hegycsúcs a Kelemen-havasokban, Erdélyben. Barangolásunk
az erdélyi tájakon, Székelyföldön jóval délebbre valósult meg,
tehát valóban Isten széke alatt jártunk…
Kezdjük az elején. Július 22-én indultunk útnak ötvenkét fővel a
Marco Polo-val. Pont délben, valahol Debrecen felé haladva, a
nándorfehérvári győzelem 555. évfordulóját háromszori tülköléssel
ünnepeltük meg a buszban. Tordaszentlászlói megszállásunk után
másnap kincses Kolozsvár központjában tettünk sétát. A főtéren
felújítva, teljes pompájában várt bennünket a lován ülő Mátyás
király, akinek szülőházát is felkerestük (sajnos, az odavezető
sikátorban már tanyát vertek a bóvliárusok, sátraik szegélyezik
a szűk járóhelyet, Bocskai István szülőházát már teljesen
eltakarják…). Bolyai János szülőházára, Bem József
emléktáblájára is vetettünk egy pillantást, mielőtt a Szent
Mihály székesegyház gigantikus méretei ejtettek volna bámulatba
sokakat közülünk…
Pusztakamarás következett, ez a Mezőség közepén fekvő
elrománosodott község. Itt született Sütő András, s
gyermekkorának házába – mely ma emlékház – nyitottunk be Orbán
Ilus néni segítségével. Az írónak ebben a házban ígért könnyű
álmot édesanyja a nagyvilágba indultakor… Gazdátlanul áll ma a
ház, ráférne valamiféle állagmegóvás, tatarozás, felújítás, mert
egyre gyakrabban keresik fel Sütő András tisztelői. Ezért is, de
legfőképpen azért, mert a hely szelleme, ami a drámaírót,
gondolkodót, hőst adta az erdélyi, az egyetemes magyar
irodalomnak és történelemnek, ezt kívánja meg az utódoktól! Kis
koszorúnkat az emlékház „múzeum-jellegű” szobájának falára
akasztottuk.
|
|
Kolozsvár |
Kolozsvár - Mátyás király
lovasszobra |
|
|
|
|
Pusztakamarás |
Pusztakamarás |
|
|
|
|
megérkezés |
megérkezés |
|
|
|
|
Gyimesbükk |
Gyimesbükk |
|
|
|
|
Gyimesközéplok |
Csíksomlyó |
|
|
|
|
Kisbacon |
Kisbacon |
|
|
|
|
Barót |
Hídvég |
|
|
|
|
Vargyas |
Vargyas |
|
|
|
|
Torja |
Torja |
|
|
|
|
Sz.Anna tó |
Csíkszentlélek |
|
|
|
|
Csíkrákos |
Csíkrákos |
|
|
|
|
Csíkrákos |
Csíkrákos |
|
|
|
|
Csíkrákos |
Székelykeresztúr |
|
|
|
|
Körösfő |
Ojtoz |
A parajdi sóbánya következett a maga monumentális
látnivalóságában, majd Gyergyóalfaluban csöppentünk bele egy
helyi ünnepségbe, a Kortárs-találkozóba. A 40 évesek találkozója
zajlott a főtéren, István pap szobra előtt, aki elindította pár
száz évvel ezelőtt a csíksomlyói zarándoklatot. Ennyi csokor
virágot együtt még aligha látott valaki is közülünk, mint
amennyivel itt köszöntötték a családtagok, a rokonok, barátok,
falubeliek és elszármazottak a negyveneseket! Ez is
felejthetetlen, még inkább az, ami a templomkertben egy táblán
olvasható: „Ember, vésd szívedbe, ez a föld mindig székely volt
és az is marad!” Tanulhatnánk székely testvéreinktől mi,
felvidékiek is! Csak a „székely” szó helyébe kellene
illesztenünk a „palóc” szót…
Mire Csíkrákosra értünk, a fényes nap már lebukott a Hargita
mögött. Ránk mosolyogtak viszont a Cserekert Fogadó előtt, s
pálinkával köszöntötték a hosszú útról érkező, az autóbuszból
leszálló palócokat és nem palócokat. Aztán a finom estebéd, majd
az elszállásolás következett.
Vasárnapra ébredtünk (néhányan kakaskukorékolásra,
báránybégetésre vagy a főforgalmi út élénkülő zajára). Borongott
az égbolt, semmi jóval nem kecsegtetett, mégis nekivágtunk. A
Gyimesekbe vitt a Volvo. Gyimesközéplokon már várt bennünket
Halász Péter barátunk, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja,
néprajzkutató, a Honismeret c. folyóirat szerkesztője, hogy
kísérőnk legyen a csángók közt jártunkban, akik közé ő is
költözött, feladva budapesti otthonát, hogy a csángók mindennapi
életét élje, ne csak kutassa, gyűjtse, feldolgozza. Gyimesbükkön
a kontumáci kápolna környékén bóklásztunk, a Hősök Emlékhelyén
verssel, énekkel s koszorúnk elhelyezésével emlékeztünk azokra a
magyar katonákra, akik a veszteghelyen és a Haza védelmében
áldozták fel életüket. Megmásztuk a Rákóczi-vár meredek
lépcsőit, a valamikori őrházban megszemléltük a kis kiállítást
és meghallgattuk Bilibók Ágoston élménymagyarázatát a határ- és
hadtörténet alakulásáról. Előző utunk alkalmával még romosan
láttuk ezt a bakterházat, falain sok igazságot, óhajt olvasva,
mint pl. „Vesszen Trianon!” A borongás szemerkéléssé
szaporodott, de mert nem riasztott el bennünket, hát abba is
hagyta, hogy aztán, mikor Deáky András vendégtanyáján vasárnapi
ebédünket fogyasztottuk jó étvággyal, újból nekikeseredjen, de
úgy istenigazából ám, hogy csak úgy szakadt! Mi mégis szárazak
maradtunk, legföljebb a szemekben gyöngyözött néhány könnycsepp,
amikor Deáky András (amúgy nyugalmazott iskolaigazgató, akinek
sokat köszönhet Gyimesbükk, de az ide látogatók sokasága is,
mert életet, pezsgő, lüktető életet teremtett ebben a hegyek
között hosszan elnyúló faluban, és nemcsak a csíksomlyói búcsú
másnapján) a csángó jellegű ebédre várva és közben szívből jövő
szívhez szóló beszéddel lopta be magát szívünkbe, nagy
igazságokat egyszerű mondatokba foglalva a magyarnak megmaradás
esélyeiről a más kultúrájú és nyelvű többség ellenében, a kis
tetteket kiemelve, melyek naggyá nőnek az idő múlásával s a
cselekvők dacos kitartásával. Mintha Márton Áron, Erdély mártír
püspökének intelmét hallottuk volna: „Akik őrhelyen állnak, éber
figyelésre és megsokszorozott munkára vannak kötelezve!”
Visszafelé újból megálltunk Gyimesközéplokon, hogy megnézzük a
gyarapodó hagyományok házát, mely a csángók népi kultúrájának
kincseit van hivatva összegyűjteni, rendszerezni, kiállítani és
a szellemi örökséget tovább adni. A tájház lelkes igazgatója,
Mihók György fejtegetését mindnyájan érdeklődéssel hallgattuk…
Ellátogattunk Hidegségpatakára is, ahol a 2000-ben emelt Szent
István templomot néztük meg kívülről, belülről…
A napot Csíksomlyón fejeztük be, ahol a Kis-Somlyó és a
Nagy-Somlyó közötti Nyeregbe kapaszkodtunk fel (voltak, akik a
meredekebb Jézus-hágón), hogy a Salvator-kápolna, a páduai Szent
Antal-kápolna közelében átszellemülve gondoljunk múltunkra,
jövőnkre, őseinkre és otthon maradt szeretteinkre… Az esti mise
áldásában a Kegytemplomban részesültünk, de előtte még Babba
Mária – Boldogasszony Anyánk lábát megsimítva fohászkodtunk
támaszáért. Kint zuhogott az eső, bennünk nyugalom, béke honolt,
köszönet a szép napért.
Hétfőn Erdővidékre vezetett utunk. Időnk nem engedte meg, hogy
több helyen is megálljunk és ismerkedjünk pl. Bibarcfalva,
Erdőfüle, Bölön, Nagyajta vagy Nagybacon nevezetességeivel.
Kisbacont azonban nem hagyhattuk ki! A falu neve
szétválaszthatatlanul összefonódott Benedek Elekével, aki itt
született, itt élt és dolgozott, itt fejezte be földi
pályafutását is. „…fő, hogy dolgozzanak…” – olvasható Elek apó
utolsó üzenete az emlékház dolgozószobájának íróasztalán. A
Mari-lak (ezt a nevet adta a háznak feleségéről) ma igencsak
szomorú állapotban várt bennünket: nedves falak, beázások
nyomai, mállások, a park sem liget…, bár munkások szorgoskodtak
a ház körül javítgatva, takargatva a gondozatlanság ejtette
sebeket…
Erdővidék központjában, Baróton a Baróti Szabó Dávid Középiskola
igazgatója, Dimény János, tanárai közül Kékesi-Keresztesi Lujza,
Csog Orsolya és Hídi Piroska, diákjai közül pedig Deák Renáta,
Máthé Imola és Farkas Bertalan fogadta csoportunkat jó szóval,
enni- és innivalóval. Az iskola évek óta állandó résztvevője a
Magyar Kultúra Napja-pályázatunknak, nem egyszer előkelő
helyezéseket érnek el diákjai. Legutóbbi pályázatunk két
nyertesének is most nyílt lehetőségünk átnyújtani megérdemelt
jutalmukat.
|
|
Mihók György Gyimesközéplokon |
Nagy Pál Marosvásárhelyen |
|
|
|
|
Ferencz László esperes Körösfőn |
Orbán Ilus néni, Pusztakamarás |
|
|
|
|
Bilibók Ágoston, Gyimesbükkön beír |
Deáky András, Gyimesbükki ebéd |
|
|
|
|
Halász Péter (Bodzsár László ad neki
könyveket) |
Szabó Réka Kisbaconban |
|
|
|
|
Pannika és Dénes |
Andorkó Ferenc lelkész Vargyason |
|
|
|
|
Sütő István Vargyason |
Nagy János lelkész beír Hídvégen |
|
|
|
|
Császár Krisztina Csíkrákoson |
Pannika |
Vargyast, Erdővidék néprajzilag talán legjelentősebb települését
sem hagyhattuk ki. Az unitárius templomában volt szerencsénk
megcsodálni festett bútorait, amelyek id. Sütő Béla népművész
művészetébe engednek bepillantani, s házába is belépni, melyben
most dédunokája, Sütő István a bútorfestő család hagyományait
nemcsak ápolja és fogadja a látogatókat, hanem maga is folytatja
elődei mesterségét. A vargyasi bútorfestészet titkai így „első
kézből” tárultak fel előttünk.
Az Olt folyását dél felé követve haladtunk tovább egészen
Hídvégig. Itt a református lelkész, Nagy János már várt
bennünket, hogy megmutassa kicsi kiállítását a parókia közösségi
termében. Levelek, néhány szavas papírdarabkák, fényképek idézik
fel a falakon azt a szörnyűséget, amelyek a szomszédban,
Földváron estek meg magyarokkal. A földvári munkatáborban
sínylődő magyaroknak egyetlen „bűnük” miatt kellett szenvedniük,
meghalniuk: magyarok voltak.
Harmadik csillagtúránk során a történelmi Magyarország
legkeletibb határára vitt utunk. Odafelé megálltunk a
Nyerges-tetőn, ahol 2008-ban rovásfeliratos, nemzetiszalagos kis
kereszt felállításával a Palóc Társaság is emléket állított az
1848-49-es szabadságharc itteni hőseinek. Most emlékjelünket nem
találtuk, sajnos, eltűnt vagy tüntették…
Az Ojtozi-szorost 26 szerpentin-kanyar megtétele után értük el.
Itt is „ezeréves határunk” volt, egészen pontosan Sósmező végén.
Nyoma persze mára nincs, viszont kis keresgélés után sikerült
megtalálnunk azt a katonai temetőt, amelyben magyar katonák is
porladnak. Nincs eligazító tábla, a bejáratnál és a közös
emlékművön is csupán román nyelvű szöveg, s román nemzeti színre
festve még a kapubejárat is. Pedig nemcsak román katonák
nyugodnak a temetőben, hanem német, osztrák és magyar katonák
is. Igaz, erről csak a három-négy, le nem vakart, le nem
dörzsölt magyar név árulkodik a betonkereszteken, osztrák és
német egy sem, a románokén a véset még festékkel nyomatékosítva
is van. A kapun belépve jobbra a román, balra a magyar parcella,
a magyar fölött az osztrák, a román fölött a német parcella
található. Mind a négy parcella mezei virággal ékes. Ebben
legalább egyformák a földben pihenők…
A Torjai-büdösbarlang és a Szent Anna-tó fodrozó vize nyújtott
felüdülést és pihenést ezen a napon, végül a csíkszentléleki
öreg hársfa – mely a templomot vigyázza már az 1550-es évek
eleje óta, s mely a világhálós szavazás nyomán lett Európa-fája
2011-ben – az öreg hárs látványa bűvölt el bennünket.
Egy egész napot szántunk Csíkrákos megismerésének. Először a
tornyán egyedi, katolikus templomokon párjanincs ábrázolásokkal
tűzdelt templom történetével és az ábrák jelentésével
ismerkedhettünk meg Császár Krisztina néprajzos jóvoltából, majd
a Bogát-dombra ballagtunk fel, ahol a Bogáti-kápolna tövéből
vettük birtokba szemmel a tájat, a Felcsíki-medencét, ugyancsak
Krisztina (Pannika lánya ő) világos, megkapó mesélését
hallgatva. A nap fénypontja a Cserei-kúria udvarán zajló kopjafa
faragása volt. Itt Bodh Sándor helyi fafaragó mester
irányításával folyt a serény munka, a kopjafafaragás
csínja-bínjának ellesése, elsajátítása és gyakorlása, miközben a
kürtöskalács készítésének titkaiba is beavatást nyertek
lányaink, asszonyaink. Az ünnepélyes kopjafaavatás
felejthetetlen élménye marad valamennyi résztvevőnek. A
honszerető túrázókból alakult éneklő csoport és a helyi Pacsirta
együttes műsora szívet gyönyörködtető volt! A Palóc Társaság
elnöke és a Cserekert Fogadó tulajdonosa keresetlen szavakkal
méltatta az esemény jelentőségét, amely összetartozásunkat
fejezi ki. Nagy Rita, Szabó Károly, dr. Lakatos Ferenc
szavalata, Pásztor Éva éneke méltó része volt az ünnepségnek,
mely a székely, a palóc és a magyar himnusz eléneklésével
zárult. A csíkrákosi Cserei-kúria udvarán 2011. július 27-étől a
palóc – székely barátság kopjafája jelzi az arra járónak, az
odavetődőnek, hogy az országhatárok megléte ellenére a
szétszakított magyar nemzet közösségei eltéphetetlenül
összetartoznak.
|
|
Z. Urbán Aladár túravezető |
Bodh Sándor fafaragó |
|
|
|
|
Magyar Margit és Sidó Balázs
versmondók |
Urbán Árpád és Urbánné Péter
Bernadett
mindenesek |
|
|
|
|
Fagyas Róbert rendszergazda |
Nagy Rita versmondó |
|
|
|
|
Pásztor Sándorné énekmondó |
Kelemen Mária éneklőcsoport-vezető |
|
|
|
|
Szabó Károly versmondó |
Dr. Lakatos Ferenc versmondó |
|
|
|
|
Molnár Mária komédiás |
Deminger Csilla fényképező |
|
|
|
|
Urbán Attila operatőr |
Konopás Balázs - sofőrünk |
|
|
|
|
Salgóék |
Hahnné Duray Éva |
Másnap azzal búcsúztunk el szállásadóinktól és a Cserekert
Fogadótól, hogy magunkkal visszük vendégszeretetüket s ebből
táplálkozva dolgozunk otthonainkban s térünk újra meg újra
vissza.
Hazafelé utunkban útba ejtettük Székelyudvarhelyt, amelynek
központjában fejet hajtottunk a Vándor Székely (Wass Albert)
szobra előtt. Székelykeresztúron a Gyárfás-kúriát kerestük fel,
ahol Petőfi Sándor töltötte a segesvári csatát megelőző
éjszakát. Segesváron egy nyári fesztivál hangulatába csöppentünk
bele. Marosvásárhelyen a hat éve elhunyt Sütő András sírjához
sétáltunk el, ahol az Ausztráliából érkezett s velünk tartó
Baranyai házaspár helyezte el koszorúnkat. A két Bolyai
pihenőhelyének közelében Nagy Pál irodalomtörténész, a Sütő
András Baráti Egyesület elnöke méltatta drámaírónk irodalmi és
emberi nagyságát. Mielőtt engedtünk volna vásárlási
szenvedélyünknek, Körösfőn Kalotaszeg legszebb református
templomában csendesedtünk el, hogy meghallgassuk Ferencz László
esperes lelkészt a templom és a falu századairól, a jelen
visszásságairól s a magyar jövő kilátásairól Kalotaszegen.
Talán nem tévedünk, amikor megállapítjuk: honszerető túránk
Erdélyben valamennyi utastársunknak nyújtott annyi ismeretet,
élményt, hogy nem vész a feledés homályába, ellenkezőleg
biztatást és reményt sugall gondjaink megoldására.
Befejezésül álljanak itt az úti vendégkönyvünkbe vendéglátóink
által rótt sorok:
„Nagy örömben volt részem a mai nap – 2011.VII. 24-én, amikor a
felvidéki nemzettársaimmal találkozhattam itt és átadhattam
részükre – ha nem is teljes terjedelmében – mindazt, amit tudok
az egykori vasút határ- és hadtörténetéről ennek a történelmi
szempontból jelentős helynek. Gyimesbükk, 2011.VII. 24. Bilibók
Ágoston ny. vasutas”
„Nagy élmény számomra, hogy Apám és Nagyapám földjéről érkezett
palóc testvéreimet, barátaimat kalauzolhattam új otthonomban, a
Gyimes völgyében. Remélem, hogy megérint Benneteket az a
felemelő érzés, hogy három országból, de egy hazából való
magyarok találkoztak itt 2011. júl. 24-én. Őszinte szeretettel
Halász Péter”
„Öröm volt számomra is találkozni Önökkel és közös dolgainkról
beszélgetni. Remélem, lesz még alkalom a találkozásra! Deáky
András, Gyimesbükk, 2011.07.24-én”
„2011. júl. 23-án (tévedés!) látogatott meg a Palóc csoport, a
Gyimesközéploki Hagyományőrző Ház szeretettel fogadta és
köszönjük. Mihók György”
„2011.július 25-én nagy örömmel, szeretettel fogadtuk az igen
kedves és jól felkészült csoportot, további jó egészséget
kívánunk mindannyiuknak a viszontlátás reményében, szeretettel
Szabó Réka, Benedek Elek dédunokája, Benedek Elek Emlékház”
„Isten áldja meg az Erdélyországot látogató testvéreinket és ne
feledjék el Erdélyországban élő testvéreiket, akik mindig
szeretettel várják vissza… Andorkó Ferenc magyar unitárius
lelkész”
„Köszönjük a látogatást, Isten segítse Önöket, hogy minél többen
és minél több helyet látogassanak meg Székelyföldön. Sütő
István, Vargyas, 2011. július 25.”
„Üdvözletünket küldjük a Felvidéken élő testvéreinknek, vigyék
hírét a Földváron történteknek és azt is, hogy még őrt állunk a
keleti végeken. Tisztelettel Nagy János lelkész, Hídvég”
„Szeretettel őrizzük emlékezetünkben az Erdélybe kirándult
felvidéki testvéreinkkel való találkozást! Nagy Pál,
Marosvásárhely, 2011. júl. 28.”
„Jó volt felvidéki testvéreinknek bemutatni a körösfői szép
templomunkat. Szeretettel üdvözöljük az otthon maradt
testvéreinket, és szeretettel várjuk Kalotaszegre, Körösfőre.
Isten áldjon meg mindannyiunkat! 2011. júl. 29. Ferencz László
esperes”
|